A peres felek házasságát a bíróság felbontotta és kötelezte az alperest havi 3500 forint házastársi tartásdíj megfizetésére. Utóbb a bíróság 2002. május 23-án jogerőre emelkedett ítéletével az alperes által fizetendő házastársi tartásdíj mértékét havi 5500 forintra felemelte.
A felperes kereseti kérelmében 10 000 forint kár-térítésre kérte kötelezni az alperest. Az alperes vi- szontkeresetében a házastársi tartásdíj fizetési kötelezettségének megszüntetését kérte 2005. április 1. napjától kezdődően figyelemmel arra, hogy álláspontja szerint a felperes a tartásra már nem szorul rá. Ezen túlmenően mintegy 30 000 forint karbantartási, helyreállítási költség, valamint 22 544 forint hátralékos rezsiköltség megfizetésére is kérte a felperes kötelezését.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, az alperesi viszontkeresetnek részben helytadva az alperes pénzkövetelésre vonatkozó igényének meghatározott hányadát alaposnak ítélte, azonban az alperes házastársi tartásdíj megszüntetésére irányuló viszontkereseti kérelmét elutasította.
A másodfokú bíróság jogerős ítéletében a felperes által fizetendő összegre vonatkozóan részletfizetést engedélyezett, ezen túlmenően az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva az alperest terhelő házastársi tartásdíj fizetési kötelezettséget 2005. április 1. napjától megszüntette.
A jogerős ítélet indokolása szerint a perben rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy az alperes jövedelme nyugdíjazása folytán havi 22.000- 23.000 forinttal csökkent, és mozgássérült gyermekével kapcsolatos támogatási kötelezettsége - mely havonta 7000 forint - jelenleg is fennáll. Ugyanakkor a házastársi tartásdíj 2002-ben történt felemelése óta a felperes nyugdíja 20.250 forintról 47.610 forintra emelkedett és azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az alperes a felperes részére ingyenesen biztosít lakáshasználatot, mely legalább havonta 10-15.000 forint megtakarítást jelent a felperesnek. A másodfokú bíróság ennek alapján megállapította, hogy a felperes rászorultsága - figyelemmel nyugdíjának megemelkedett összegére - a továbbiakban már nem áll fenn, az alperes jövedelme ugyanakkor jelentősen csökkent, mindez indokolttá tette az alperes tartásdíj fizetési kötelezettségének megszüntetését.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Ebben a jogerős ítélet házastársi tartás megszüntetésére vonatkozó rendelkezésének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság alperesi viszontkeresetet elutasító döntésének helybenhagyását kérte. A felperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen állapította meg a felperes tartásra való rászorultságának hiányát. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló orvosszakértői vélemény alapján megállapította, hogy a felperes állapotában változást nem lehetett kimutatni. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperesi rászorultság változatlanul fennáll. Az elsőfokú eljárást követően vált bizonyossá, hogy a felperes súlyos fokú rákos daganatos megbetegedésben szenved. Az erre vonatkozó orvosi iratokat a felperes a másodfokú bíróság rendelkezésére bocsátotta, igazolta tehát, hogy műtéten esett keresztül és folyamatos kemoterápiás kezelésre jár. Ennek következtében már nem tudja magát ellátni, fizikailag legyengült. Ezt az újabb bizonyítékot a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, noha a felperes a nyugdíján kívül más jövedelemforrással nem rendelkezik és a tartásra jelen körülmények között fokozott mértékben szorul rá.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta, a következő indokok miatt.
A Csjt. 21. §-ának (1) bekezdése szerint a házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki arra hibáján kívül rászorul. Tartást csak olyan mértékben lehet követelni, hogy az ne veszélyeztesse a volt házastársnak és annak megélhetését, akinek eltartására a volt házastárs a tartást igénylővel egysorban köteles.
A Csjt. 22. §-ának (2) bekezdése értelmében a tartásra való jog megszűnik, ha a jogosult a további tartásra már nem szorul rá.
A másodfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy a házastársi tartásdíj felemelésére vonatkozó jogerős határozat megszületése óta a felperesi és az alperesi oldalon egyaránt következett be változás, nevezetesen az alperes nyugdíjba vonult, ezáltal a havi jövedelme csökkent, nyugdíjának összege 93.000 forint, a felperes nyugdíja ugyanakkor 47.610 forintra emelkedett. Téves és okszerűtlen azonban az a jogerős ítélet indokolásában szereplő tényállítás, hogy erre tekintettel a felperes tartásra rászorultnak már nem tekinthető, különös tekintettel arra is, hogy a perben kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a felperesnek a közgyógyellátási rendszeren kívüli indokolt gyógyszer költsége havi 13.000 forintra emelkedett.
A jogerős ítélet a házastársi tartásdíj megszüntetésének indokoltságát azzal is alá kívánta támasztani, hogy az alperes havonta 7000 forintot fizet nagykorú mozgássérült fia támogatására, valamint továbbra is ingyenesen biztosít lakáshasználatot a felperesnek. A Legfelsőbb Bíróság ezt nem találta ügydöntő jellegűnek, figyelemmel arra, hogy etekintetben a házastársi tartásdíj felemelését megállapító ítélet megszületése óta változás nem következett be.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint tehát a jogerős ítéletnek a házastársi tartásdíj megszüntetésére vonatkozó rendelkezése ellentétes a Csjt. 22. §- ának (2) bekezdésében foglaltakkal. A felperes változatlanul rászorul a tartásdíjra és az alperes az 5500 forint összegű házastársi tartásdíj fizetésére jövedelmének csökkenése ellenére továbbra is képes, az alacsony mértékű tartásdíj a megélhetését nem veszélyezteti. A felperes tartásra való rászorultságát erősíti az a sajnálatos körülmény, hogy rákbetegségben szenved, műtéten esett át, kemoterápiás kezelésre szorul. Ezt a felperes a másodfokú eljárásban igazolta, azonban a jogerős ítélet e bizonyítékot - indokolás nélkül - figyelmen kívül hagyta. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint azonban a felperes rászorultsága enélkül a kétségtelenül többletkiadásokat jelentő változás nélkül is megállapítható volt.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a másodfokú bíróság a perbeli adatokat a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésébe ütköző módon mérlegelte, erre tekintettel a jogerős ítélet sérti a Csjt. 21. §-ának (1) bekezdését, valamint 22. §-ának (2) bekezdését.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a házastársi tartásdíj megszüntetésére vonatkozó jogszabálysértő ítéleti rendelkezést hatályon kívül helyezte (Legf. Bír. Pfv. II.21.874/2006. szám).
Az elsőfokú bíróság a peres felek 1957-ben kötött házasságát felbontotta. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2005. július 1-jétől kezdődően havonta 8000 forint házastársi tartásdíj kiegészítést. Megállapította, hogy az alperesnek 2005. július 1. és 2006. május 31. között 88.000 forint házastársi tartásdíj hátraléka keletkezett. A közös tulajdonukat képező lakás kizárólagos használatára az alperest jogosította fel.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva az alperes által fizetendő házastársi tartásdíj havi összegét 23.000 forintra emelte fel. Ennek következtében az alperes házastársi tartásdíj hátraléka 2006. október 31-ig 368.000 forintra módosult, melyet az alperes havi részletekben, a folyó házastársi tartásdíj mellett köteles megfizetni.
A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a peres felek házasságából két gyermek született, akik már nagykorúak. A felek utolsó közös lakóhelye a közös tulajdonukat képező perbeli ingatlanban volt. A felek házassága a keresetlevél benyújtását megelőző két évben romlott meg. A felperes műtéten esett át és az alperes nem segítette megfelelően ebben az időszakban magatehetetlen feleségét. Anyagi természetű viták is kialakultak közöttük és az életközösség 2005. márciusában végleg megszűnt, ettől kezdődően a lakást megosztottan használták, nyugdíjukkal külön-külön gazdálkodtak. 2005 decemberében a felperes elköltözött az egyik fiához, azóta az alperes használja kizárólagosan a közös tulajdonú ingatlant.
A felperesnek különböző egészségügyi problémái vannak, a havi nyugdíja 42.000 forint, melyből 8144 forint a rendszeres gyógyszerkiadása. Az alperes rokkant nyugdíjas, nyugdíjának összege 95.000 forint és emellett havonta 15.000 forint kártérítési járadékban is részesül.
A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a peres felek házassága mindkettőjük kölcsönös magatartására visszavezethető okból romlott meg. A felperest a betegségében az alperes nem támogatta megfelelően, ugyanakkor a felperes a pénzkezelés során nem beszélte meg a kiadásokat az alperessel.
A perben eljárt bíróságok egybehangzóan állapították meg, hogy a felperes a tartásra önhibáján kívül rászorul, arra nem érdemtelen. A felperes rászorultságát alátámasztja havi nyugdíjának alacsony összege, megromlott egészségi állapota folytán felmerülő rendszeres, jelentős mértékű gyógyszerköltsége, valamint, hogy lakhatásáról, megélhetéséről egyedül kell gondoskodnia. Az alperes ugyan hivatkozott a felperes érdemtelenségére, ezt azonban bizonyítani nem tudta. Az alperestől ezért elvárható, hogy a felperesnél jelentősen magasabb jövedelméből megélhetésének veszélyeztetése nélkül támogassa a felperest, aki idős kora, megromlott egészségi állapota, mozgáskorlátozottsága folytán munkát vállalni nem képes. A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes megélhetéséhez mintegy havi 70-80.000 forint szükséges, melyet elsősorban a nyugdíja, valamint a vagyonából elérhető jövedelem kell hogy fedezze. Ebben a körben a másodfokú bíróság figyelemmel volt arra, hogy a felperes tulajdonát képezi annak az ingatlannak az 1/2 része, amelyet az alperes használ kizárólagosan. A felperes a tulajdoni illetősége alapján használati díjat igényelhetne alperestől, mintegy havi 10.000 forint összegben. Az a körülmény, hogy a felperes a vagyona hasznosításáról ilyen módon nem gondoskodik, a felperes hibája. A másodfokú bíróság az eset összes körülményét mérlegelve az alperes házastársi tartásdíj fizetési kötelezettségét 23.000 forintban állapította meg, tekintettel a felperes indokolt szükségleteire, nyugdíjára, az általa érvényesíthető 10.000 forintos lakáshasználati díjra, illetve az alperes teherbíró-képességére.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Ebben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint jogszabálysértő módon járt el a másodfokú bíróság, amikor a házastársi tartásdíj összegébe "beépítette" a többlethasználati díjat, noha erre vonatkozó kereseti kérelmet a felperes nem terjesztett elő és a többlethasználati díjnak sem jogalapja, sem összegszerűsége nem nyert bizonyítást. A jogerős ítélet ezért sérti a Pp. 247. §-ának (1) bekezdését, valamint a 163. § (1) bekezdését és a 164. § (1) bekezdését is, ugyanis a másodfokú bíróság olyan állításokat fogadott el valónak, melyekre vonatkozóan bizonyítást nem folytatott le. A házastársi tartás ezen túlmenően nem a vagyon hasznosításából származó, azonban érvényesíteni elmulasztott összeg kompenzálására szolgál, hanem a létfenntartás biztosítására, ezért az ítélet a Csjt. 21. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal is ellentétes. A másodfokú bíróság által megállapított házastársi tartásdíj mértéke egyébként is eltúlzott, ugyanis a felperes jövedelme már az elsőfokú bíróság által meghatározott öszszegű házastársi tartásdíjjal kiegészítve is eléri a minimálbért. Ilyen összegből a felperes lakóhelyén számos család él.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. A felperes rámutatott arra, hogy a megyei bíróság nem építette bele a házastársi tartásdíjba a többlethasználati díj összegét, ellenkezőleg, a felperes hátrányára értékelte, hogy többlethasználati díjat az alperessel szemben nem érvényesített.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta. Álláspontját a következőkkel indokolta.
A Csjt. 21. §-ának (1) bekezdése szerint a házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki arra hibáján kívül rászorul, kivéve ha arra a házasság fennállása alatt tanúsított magatartása miatt érdemtelenné vált. Tartást csak olyan mértékben lehet követelni, hogy az ne veszélyeztesse a volt házastársnak és annak megélhetését, akinek eltartására a volt házastárs a tartást igénylővel egysorban köteles.
A perben a bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok aggálytalan mérlegelésével jutott arra a megállapításra, hogy a felperes a tartásra rászorul, az alperes pedig a felperesnél lényegesen magasabb jövedelméből a havi 23.000 forint kiegészítő házastársi tartásdíj megfizetésére megélhetésének veszélyeztetése nélkül képes. Az alperes a perben a felperes tartásra való érdemtelenségét még csak nem is valószínűsítette. Az alperestől tehát elvárható, hogy a hosszú együttélés, házassági kapcsolat után az idős és beteg házastársát megfelelő mértékben támogassa.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmét alapvetően arra alapozta, hogy a másodfokú bíróság az alperes által fizetendő házastársi tartásdíjhoz hozzászámított 10.000 forint többlethasználati díjat is, amelyet az alperesnek kellene fizetnie arra tekintettel, hogy a volt közös lakást kizárólagosan használja, annak ellenére, hogy a felperes a többlethasználatra vonatkozó kereseti kérelmet elő sem terjesztett.
A felperes az ellenkérelmében helyesen mutatott rá arra, hogy az alperes ezen állítása a jogerős ítélet téves értelmezésén alapul. A másodfokú bíróság ugyanis valóban figyelemmel volt arra, hogy a felperes az alperessel szemben többlethasználati díjat érvényesíthetne, azonban ennek elmulasztását a felperes terhére értékelte, amikor az alperes által fizetendő házastársi tartásdíj összegét mintegy 10.000 forinttal alacsonyabb mértékben határozta meg, mint a felperes indokolt szükséglete. Ez pedig az adott esetben kifejezetten az alperes számára volt előnyös.
A kifejtettek alapján a jogerős ítélet az alperes által hivatkozott anyagi jogi és eljárásjogi szabályokat nem sérti, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.20.307/2007. szám)
A peres felek több mint egy évi ismeretség után kötöttek házasságot, melyből gyermekük nem született, de velük közös háztartásban élt a felperes előző kapcsolatából született két gyermeke.
A házasság fennállása alatt többször változtattak lakóhelyet, önálló jogcímen használt lakásuk nem volt. Utolsó közös otthonuk a felperes előző házasságából származó két gyermekének önkormányzati bérlakása volt.
A felek házassága a felperes gyermekei és az alperes közötti rossz viszony, anyagi nehézségek, a megoldatlan lakáshelyzet és az élet napi kérdéseiben való viták miatt megromlott, 2003. október végén pedig az életközösségük is megszakadt. Az említett időpont óta a felek folyamatosan különváltan élnek, és a felperes a békülés elől is elzárkózott.
A hentes foglalkozású felperes az A. áruházban dolgozik, havi nettó átlagkeresete alig haladja meg a 100.000 forintot. Gerincbántalmai miatt nehéz fizikai munkát nem tud végezni. Az életközösség fennállása alatt felek által felhalmozott adósságot folyamatosan, részletekben törleszti.
Az alperesnél mozgásszervi és egyéb betegségek miatt 50%-os munkaképesség-csökkenést állapítottak meg. Munkát nem végez, szociális járadékot kap, melynek összege 20.390 forint. Az életközösség megszakadását követően az alperes az előző házasságából született felnőtt gyermekénél élt, majd 2004 decembere óta szüleinél lakik.
A felperes keresetében a házasság felbontását kérte.
Az alperes elsődlegesen a kereset elutasítását kérte, másodsorban pedig - a házasság felbontása esetére - viszontkeresettel élt - többek között - a felperes arra való kötelezése iránt, hogy fizessen meg neki 2004. november 1. napjától kezdődően havi 26.000 forint házastársi tartásdíjat.
A felperes a viszontkereset elutasítását kérte arra való hivatkozással, hogy a tartás teljesítésére nem képes.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a peres felek házasságát felbontotta, az alperes viszontkeresetét pedig elutasította.
A döntését azzal indokolta, hogy a felek házasélete - a tényállásban részletezett okok miatt - teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott és annak helyreállítására már nincs remény, mert a felek életközössége több mint két éve végleg megszakadt, azt a felperes meg sem kísérelte helyreállítani, sőt időközben harmadik személlyel tartós kapcsolatot is kialakított. Mindezek miatt az elsőfokú bíróság a felek házasságát a Csjt. 18. § (1) bekezdés alapján felbontotta.
A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján az volt megállapítható, hogy a havi nettó 100.000 forintot alig meghaladó jövedelemmel rendelkező felperes munkáját - saját igazolt gerincbántalmai miatt - csak ereje megfeszítésével képes elvégezni. Munkatársai, felettesi jóindulatában bízva lehetőség szerint kerüli a nehéz tárgyak emelgetését. A napi megélhetés indokolt költségei mellett ugyanakkor a felek által az életközösség fennállása alatt felhalmozott közös adósságok fokozatos kiegyenlítésére törekszik, melyben alperes semmiféle részt nem vállal.
Az alperes a becsatolt orvosi iratok szerint 50%-os munkaképesség-csökkenésű, ennek ellenére kísérletet sem tett arra, hogy könnyű munkakörben elhelyezkedjen. Bár saját előadása szerint állapota lényegesen romlott az utóbbi időben, és a kezelőorvosa állítása szerint is a leszázalékolása lenne indokolt, nem tudta elfogadható magyarázatát adni annak, hogy a per megindítása előtt, vagy alatt a rokkantnyugdíjazása iránti eljárást miért nem indította meg, miért nem fordult az önkormányzathoz rendszeres vagy alkalmi segély folyósítása érdekében.
Az alperesnek is felróható tehát az, hogy csekély összegű szociális járadékból kénytelen megélni és egyéb rendszeres jövedelemhez nem jut, ezért ennek következményeit a felperesre nem háríthatja át, a felperest pedig bármilyen csekély összegű házastársi tartásdíj megállapítása is ellehetetlenítené, és az a saját egészségi állapota miatt vele szemben méltánytalan is lenne.
A házastársi tartásdíj megállapításának a Csjt. 21. §-ának (1) bekezdése szerinti törvényes feltételei tehát nem állnak fenn, mert az alperes nem tekinthető a tartásra önhibán kívül rászorultnak, a felperes pedig nem teljesítőképes a tartás megfizetésére, ezért az elsőfokú bíróság az alperes viszontkeresetét alaptalannak találta.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt annak részbeni megváltoztatása és a házastársi tartásdíj iránti viszontkeresetének helyt adó ítélet hozatala iránt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett részét pedig részben megváltoztatta, és 2004. november 1-jétől minden hónap 15. napjáig teljesítendő havi 8000 forint házastársi tartásdíj megfizetésére kötelezte a felperest, Megállapította, hogy a 2004. november 1-jétől 2005. október 31-ig terjedő időszakban a felperesnek 192.000 Ft tartásdíj hátraléka keletkezett, amelyet 2006. december 1-jétől havi 2000 forintos részletekben jogosult megfizetni az alperesnek azzal, hogy két részlet megfizetésének elmulasztása esetén a teljes tartozás egyszerre esedékes. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság a peradatok helytelen mérlegelésével hozta meg a viszontkeresetet elutasító döntését.
Az alperes igazoltan többféle betegségben szenved és csak igen alacsony összegű, jelenleg 23.060 Ft rokkantsági nyugdíjjal rendelkezik. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes aktuális helyzetére, egészségi állapotára tekintettel nem lehet a terhére értékelni, hogy csak a csekély összegű rokkantsági ellátásból kénytelen megélni. Ráadásul a másodfokú eljárás során az alperes a pszichiátriai szakrendelő által 2006 májusában kiállított orvosi véleménnyel igazolta azt is, hogy - az utóbbi időben - még jobban romlott az egészségi állapota. A másodfokú eljárásban beszerzett környezettanulmány adatai szerint a helyi polgármesteri hivatal - a jogszabályi lehetőségeknek megfelelően - esetenként (évente kb. 3 alkalommal) 3000 forint gyógyszertámogatást nyújt az alperesnek. Ilyen körülmények között az alperes önhibán kívüli rászorultsága nem vitatható, és az sem, hogy a megélhetése érdekében a tartás kiegészítésre szüksége van.
A másodfokú bíróság a felperes teljesítőképessé- gét is az elsőfokú bíróságtól eltérően ítélte meg.
2005-ben 114.884 Ft volt a felperes egy havi nettó átlagjövedelme. Az igaz, hogy a felperes sem teljesen egészséges, de egészségi állapota - a szakorvosi kezelések mellett - lehetővé teszi, hogy dolgozzon. A 2005 januárját követő egy év adatai szerint a felperes egy esetben volt betegszabadságon, egy esetben pedig baleseti táppénzen. Az a körülmény, hogy a felperes az alperessel fennálló házassági életközösség alatt keletkezett közös tartozások visszafizetésére törekszik, még nem adhat alapot a tartásdíjban marasztalás mellőzésére, ha a kötelezés törvényi feltételei egyébként fennállnak. A felperes ugyanis nincs elzárva az elől a lehetőség elől, hogy a házastársi közös vagyon megosztása keretében érvényesítse az alperessel szembeni megtérítési igényét. A másodfokú bíróság tehát a felperes életviszonyainak értékelése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperes - saját szükséges tartásának veszélyeztetése nélkül - képes a tartásra önhibán kívül rászorult alperes részére házastársi tartásdíjat teljesíteni.
Mivel a fent kifejtettek értelmében a perbeli esetben a Csjt. 21. § (1) bekezdésében rögzített törvényi feltételek fennállnak, a jogalap körében alapos az alperesi viszontkereset.
Az összegszerűség tekintetében azonban a másodfokú bíróság - a felperes reális teljesítőképességére figyelemmel - az alperes által igényelt havi 26.000 forintos követelést eltúlzottnak találta és a peradatok Pp. 206. § (3) bekezdésében biztosított mérlegelésével, ennél lényegesen alacsonyabb összegben, havi 8000 forintban határozta meg felperesi marasztalás mértékét.
A másodfokú bíróság a viszontkeresetben megjelölt, 2004. novemberi időponttól kezdve kötelezte a felperest a tartásdíj fizetésére. A nem vitás peradatok szerint az azóta eltelt időben a felperes nem járult hozzá az alperes tartásához, így a másodfokú bíróság a jelen határozat meghozataláig eltelt 24 hónapra, 2005. október 31-ig számolta el a tartásdíj hátralékot és a 240.000 Ft lejárt tartásdíj megfizetésére a Pp. 217. § (3) bekezdése alkalmazásával, igen méltányos részletfizetést engedélyezett a felperesnek.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt - annak tartalmát tekintve - a másodfokú bíróság házastársi tartás megállapítása iránti viszontkeresetnek helyt adó rendelkezéseinek a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítélete ugyanezen viszontkeresetet elutasító rendelkezésének a helyben hagyása iránt.
A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet sérti a Csjt. 21. §-ának (1) bekezdését, mert az annak alapjául szolgáló - megalapozatlan - tényállás a bizonyítékok részben okszerűtlen és iratellenes értékelésén alapul.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta, a következő indokok miatt.
1. A másodfokú bíróság az alperes önhibán kívüli házastársi tartás kiegészítésre való rászorultságának a tényét, valamint a felperesnek a kiegészítő tartás nyújtása vonatkozásában fennálló teljesítőképessé- gének a meglétét illetően a peres felek egymással ellentétes előadásának, a kihallgatott tanúk vallomásának, valamint a becsatolt okirati bizonyítékok adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes, és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történő értékelése alapján, megalapozottan állapította meg a tényállást.
Ennek során a bizonyításai teher Pp. 164. §-a (1) bekezdésében foglalt főszabályának a helyes alkalmazásával értékelte az I. rendű alperes terhére mindazon tények bizonyítatlanságának a következményeit, amelyek vonatkozásában az I. rendű alperesnek állott érdekében az, hogy a saját tényállításait a bíróság valónak fogadja el.
A Pp. 270. §-ának (2) és 275. §-ának (3) bekezdésében foglaltakból viszont az következik, hogy a tényállás megállapításának a módjára vonatkozó és az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárásjogi szabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárás keretében történő felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének nincs helye.
2. A Csjt. 21. §-ának (1) bekezdése szerint a házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki arra hibáján kívül rászorul kivéve, ha arra a házasság fennállása alatt tanúsított magtartása miatt érdemtelenné vált, és tartást csak olyan mértékben lehet követelni, hogy az ne veszélyeztesse a volt házastársnak és annak a megélhetését, akinek eltartására a volt házastárs a tartást igénylővel egy sorban köteles.
Az idézett törvényhelyen alapuló házastársi tartás iránti igénynek három együttes (konjunktív) feltétele van: a) az önhibán kívüli rászorultság ténye, b) a tartást igénylő érdemtelenségének a hiánya, valamint c) a kötelezett teljesítőképességének a legalább olyan mértékű megléte, hogy a megítélt tartás az ő és a tartásra a volt házastárssal egysorban jogosultak megélhetését ne veszélyeztesse.
A felperes a perben nem hivatkozott arra, hogy a tartást igénylő alperes az általa történő tartásra a házasság fennállása alatt tanúsított magatartása miatt érdemtelenné vált volna, a tartást igénylő alperes - a másodfokú bíróság által helyesen kiemelt körülmények miatt - a házastársa általi tartásra önhibáján kívül szorul rá, a másodfokú bíróság által megállapított összegű kiegészítő tartás vonatkozásában pedig a felperes teljesítőképessége fennáll, hiszen annak teljesítése a saját megélhetését nem veszélyezteti, más eltartására pedig a felperes nem köteles.
Nem a jogerős ítélet indokolása, hanem a felperes hivatkozik iratellenesen arra, hogy a volt házasfelek közös adósságait teljes egészében maga lenne kénytelen viselni, és az ezzel kapcsolatos megtérítési igényét a házastársi közös vagyon megosztása keretében sem érvényesíthetné, mert e jogáról az elsőfokú eljárásban lemondott.
A 2005. június 29-én megtartott tárgyaláson ugyanis az alperes kétségkívül úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a felperes fenntartja azt a javaslatát, hogy ha ő maga nem kéri a közös ingóságok elszámolását és megosztását, akkor ő sem igényli vele szemben az életközösség megszakadásakor megvolt közös adósságok elszámolását, úgy a házastársi közös vagyon megosztása iránt előterjesztett viszontkeresetétől eláll. Ezt követően a felperes kijelentette, hogy az elálláshoz és a per megszüntetéséhez hozzájárul, és amennyiben az alperes nem igényli az ingó vagyon megosztását, úgy ő maga sem támaszt vele szemben követelést az életközösség megszakadásakor megvolt tartozások elszámolásával kapcsolatban.
Ilyen előzmények után az elsőfokú bíróság - a kihirdetését követően jogerőre emelkedett - 16. sorszámú végzésével az alperesnek a házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó viszontkeresete tárgyában a pert a Pp. 157. §-ának e) pontja alapján - a Pp. 160. §-ában foglaltakra is figyelemmel - megszüntette.
A Pp. 229. §-ának (1) bekezdése szerint azonban csak a keresettel érvényesített jog tárgyában hozott ítélt jogereje zárja ki azt, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek - ideértve azok jogutódait is - egymás ellen új keresetet indíthassanak vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék (anyagi jogerő). Ilyen ún. anyagi jogerő tehát a pert megszüntető végzéshez nem fűződik, nincs akadálya ezért annak, hogy a házastársi közös aktív és passzív vagyon megosztása iránt a felek bármelyike utóbb újabb pert indíthasson.
Nem akadálya a per újabb megindításának önmagában a feleknek a 2005. június 29-én megtartott tárgyaláson tett - fentebb idézett - kölcsönös nyilatkozata sem.
Olyan kijelentést ugyanis egyik fél sem tett, hogy a saját igényének az érvényesítéséről való lemondása végleges jellegű lenne, és a felek között ennek megfelelő tartalmú perbeli egyezség sem jött létre. Nincs jogi akadálya tehát annak, hogy az alperes a közös adósságok egyedüli viselésével kapcsolatos megtérítési igényét akár peren kívül, akár per útján érvényesíthesse az alperessel szemben, ebben az esetben azonban az alperes a közös ingó vagyon megosztása iránti igényét - a viszontkeresetétől való elállása ellenére - maga is érvényesítheti vele szemben.
A kifejtettek miatt a jogerős ítélet a felperes által hivatkozott anyagi jogi és eljárásjogi szabályokat nem sérti, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.20.120/2007. szám.) ■
Visszaugrás
