Megrendelés

A bíróságok gyakorlatából (CH, 2017/5., 12-13. o.)

Törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésére jogosultság

Az M. Információtechnológiai és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság "felszámolás alatt" cég cégjegyzékéből az elsőfokú bíróság 73. számú végzésével törölte M. Zsolt vezérigazgatót és bejegyezte P. Zoltán vezérigazgatót, valamint a létesítő okirat 2016. február 8-i módosításának keltét.

M. Zsolt I. r. és M. Szabolcs II. r. kérelmező (továbbiakban kérelmezők) 2016. március 31-én a Ctv. 74. § (1) bekezdés a) pontja és a 72. § (1) bekezdése alapján az M. Információtechnológiai és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársasággal (továbbiakban: kérelmezett társaság) szemben lefolytatandó törvényességi felügyeleti eljárásban P. Zoltán cégjegyzékből törlését és az I. r. kérelmező vezérigazgatókénti bejegyzését kérték hivatalból. Előadták, hogy mindketten részvényesei a kérelmezett társaságnak, az I. r. kérelmező a kérelmezett társaság vezérigazgatója is. A Ptk. 3:111. § (1) bekezdésére, a Ptk. 3:273. § (1) bekezdésére hivatkozással állították, hogy a 2016. február 8-án 8 órára a B., K. tér 20. szám alatti telephelyre összehívott közgyűlés megtartása alapszabályba ütköző és jogsértő volt. 2016. február 9-én szereztek tudomást arról, hogy szabálytalan körülmények között, nem a telephelyen, de a közgyűlés mégis megtartásra került. Az I. r. kérelmező betegsége miatt a közgyűlésen részt venni nem tudott, tőle a közgyűlést levezető személy meghatalmazással nem rendelkezett. A közgyűlésen továbbá részvénykönyvbe be nem jegyzett részvényes, illetőleg meghatalmazottja is szavazott, ugyanakkor olyan részvényesek, akik megjelentek, a jegyzőkönyvben nem kerültek feltüntetésre. A jegyzőkönyv nem felel meg a rá vonatkozó szabályoknak. A jogsértően megtartott közgyűlés az I. r. kérelmezőt visszahívta tisztségéből, és P. Zoltánt választotta vezető tisztségviselőnek. Mindezekből megállapíthatóan az I. r. kérelmező cégjegyzékből törlése és P. Zoltán cégjegyzékbe bejegyzése a bejegyzést megelőzően már fennálló ok folytán törvénysértő, a bejegyzés alapjául szolgáló okiratmódosítás is törvénysértően jött létre, ezért törvényességi felügyeleti eljárásnak van helye.

Az elsőfokú bíróság 3. számú végzésével a kérelmet elutasította. A végzés indokolásában rögzítette, hogy a 2016. február 8-án elhatározott változások a 73. számú végzéssel a cégjegyzékbe bejegyzésre kerültek. Idézve a Ctv. 65. § (1)-(2) bekezdésében írtakat úgy foglalt állást, hogy a Ctv. 74. § (3) bekezdése szerint nincs helye törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatásának.

A végzéssel szemben a kérelmezők fellebbeztek. A végzés hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasítását kérték. Fellebbezésükben, hivatkozva a Ptk. 3:111. § (1) bek., a 3:273. § (1) bek., a Ctv. 72. § (1)-(3) bekezdésében, a Ctv. 74. § (1) bekezdés a) pontjában írtakra összefoglalóan megismételték a kérelemben előadottakat, megjelölték, hogy milyen okokból minősül a sérelmezett közgyűlés határozathozatala, jegyzőkönyvvezetése alapszabályba ütközőnek, illetőleg jogsértőnek. Állították, hogy az I. r. kérelmező cégnyilvántartásból és a kérelmezett társaság cégkivonatából törlése, valamint P. Zoltán cégjegyzékbe bejegyzése a bejegyzést megelőzően már fennálló ok folytán törvénysértő, az annak alapjául szolgáló alapító okirat módosítása az előadottak okán törvénysértően jött létre, így a Ctv. 74. § (1) bekezdés a) pontja alapján törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatásának van helye.

A kérelmezett társaság a fellebbezésre észrevételt nem tett.

A fellebbezés az alábbiakra tekintettel megalapozatlan.

A törvényességi felügyeleti eljárásra a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) tartalmaz rendelkezést.

A Ctv. 72. § (1) bekezdése értelmében a törvényességi felügyeleti eljárás célja a közhiteles cégnyilvántartás, és a cég törvényes működésének biztosítása.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére