A munkaerőpiac az a gazdasági intézmény, ahol a munkaerő allokációja megvalósul. A munkaerőpiacon két azonos státuszú szereplő - az eladó (munkavállaló) és a vevő (munkaadó) - megállapodnak a csere feltételeiben (szerződést kötnek). Az adásvétel során nem a munkaerő cserél gazdát - már csak azért sem, mivel az elválaszthatatlan tulajdonosától -, hanem a munkavállaló lényegében munkát ígér, amelynek elvégzése után kapja meg a kialkudott díjazást.[1] A kulcsfontosságú munkaerő-piaci intézmények és az őket formáló politikák befolyásolják a gazdasági növekedéshez vezető szerkezetátalakítást. A gazdasági növekedés a tényezők átcsoportosítását és a technológiák folyamatos cseréjét igényli. A munkaerő-piaci intézmények befolyásolják a gazdasági dinamizmust egy kulcsfontosságú tényező ellátására, a képzett munkavállalók és az új és bővülő vállalatok számára, valamint a munkavállalók kiszorulására a hanyatló és csőd közelébe került cégekből. A növekedést támogató munkaerő-piaci intézmények magukban foglalják a nyugdíjalapokat és az egyéb állásajánlati jogokat, a jelenlegi munkáltatóhoz nem kötött egészségbiztosítást, az egyéni bérek meghatározását és az állami jövedelembiztosítási rendszereket, amelyek ösztönzik a munkaerőpiacon a mobilitást és a kockázatvállalást.
A kapitalizmus a kreatív pusztítás folyamatát vonja maga után.[2] Az új ötletek folyamatosan kihívást jelentenek a régi struktúrákra, és strukturális átalakulást eredményeznek, mivel a sikeres innovációk és új termékek, cégek és iparágak feltörnek, az elavultak pedig hanyatlanak és eltűnnek. Az empirikus vizsgálatok rámutattak a gyorsan növekvő cégekre (amelyeket néha "gazelláknak" neveznek) mint ennek a folyamatnak a fő mozgatórugóira. Az Egyesült Államokban a vállalkozások becslések szerint 1%-a teremti meg az új munkahelyek 40%-át, 5% pedig az új munkahelyek majdnem 70%-át. Hasonló minták vannak a fejlődő országokban, ahol a vállalkozások kevesebb, mint 10%-a foglalkoztatja az új munkahelyek több mint 50%-át.
A gyorsan növekvő vállalkozások kulcsfontosságúak a nettó munkahelyteremtéshez. Ez különösen akkor mutatható ki, ha a recesszióban a gyorsan növekvő vállalkozások tovább növekednek, míg más cégek visszaesnek.
A kisvállalatok túlreprezentáltak a gyorsan növekvő vállalatok között, de a gyorsan növekvő vállalatok minden méretben léteznek.
A nagy, gyorsan növekvő cégek kis alcsoportja jelentős munkahelyteremtő szereppel bír. A gyorsan növekvő cégek átlagosan fiatalabbak. A fiatal és kicsi, gyorsan növekvő cégek szervesen növekednek (nem fúziók és felvásárlások révén), és nagyobb mértékben járulnak hozzá a nettó foglalkoztatás növekedéséhez, mint a nagyobb és az érettebb cégek.
A gyorsan növekvő cégek jelen vannak minden iparágban, bár a szolgáltatóiparban túlreprezentáltak. A túlélő fiatal vállalkozások magasabb termelékenységgel és gyorsabban növekednek, mint az érett vállalkozások, ami felfelé vagy kifelé mutató dinamikára utal.
Az adatok arra utalnak, hogy a gyorsan növekvő vállalkozások - különösen azok, amelyek gyorsan növekednek amikor fiatalok és kicsik -, nélkülözhetetlenek a gazdasági növekedéshez. A modern társadalmak formális és informális intézmények gazdag hálója, amelyek nagymértékben
- 29/30 -
különböznek egymástól és alakítják a gazdasági szereplők ösztönzőit és a piacok működését.
A legtöbb OECD-ország az utóbbi évtizedekben megreformálta és megkönnyítette a foglalkoztatásvédelem rendszerét. Ennek ellenére továbbra is nagy különbségek mutatkoznak a foglalkoztatásvédelem szigorában: Kanadával, az Egyesült Királysággal és az USA-val a lazább végén, valamint a mediterrán országokkal, Mexikóval és Törökországgal a szigorúbb végén.[3] A szabályozás enyhítése a legtöbb ideiglenes munkaszerződést érintette.
Jelentős bizonyítékok támasztják alá azt az állítást, miszerint általában, amikor a munkaerőpiacok kevésbé vannak szabályozva, az inputok könnyebben átjutnak a nagy termelékenységű cégekbe, lehetővé téve számukra a lehetőségeiknek megfelelő növekedést. A szigorú bérleti és elbocsátási szabályok megfékezik a munkaerő beáramlását az olyan munkahelyekre, amelyek gyakran igénylik a munkaerő kiigazítását. Ez az új vállalkozásokat inkább érinti, mint a már meglévő vállalkozásokat.
Az OECD-országokban a munkavállalók elbocsátását szabályozó rendeleteknek a termelékenységre gyakorolt hatását az országhatárokon átnyúló, a foglalkoztatásvédelmi szabályok szigorúságára vonatkozó adatok és az 1982-2003 közötti termelékenységre vonatkozó ipari szintű adatok felhasználásával vizsgálták.[4] Ennek megfelelően az elbocsátásról szóló rendeletek nyomást gyakorolnak az iparágak termelékenységének növekedésére, ahol az elbocsátási korlátozások valószínűleg kötelezőek.
A termelői szintű torzulások, például a munkaerő-leépítés magas szabályozás által kiváltott költségei gyengítik a termelékenység és a vállalkozás méretének kapcsolatát egy iparágon belül, az Egyesült Államok és hét európai ország harmonizált vállalati szintű adatain alapuló tanulmány szerint.[5] A termelékenység és a vállalati méret közötti kapcsolat sokkal erősebb az Egyesült Államokban, mint azokban az európai országokban, ahol a szigorúbb munkaerő-piaci szabályozás érvényes. Így mindkét esetben erősebb a kapcsolat a termelékenység és a határozott növekedés között, ha az elbocsátási szabályok vagy más munkaerő-piaci szabályok szigorúbbak.
Ez utóbbi tanulmány azt is megállapította, hogy a magas kockázatú, innovatív ágazatok kisebbek azokban az országokban, ahol szigorú foglalkoztatásvédelmi jogszabályok vannak érvényben, és ez segít megmagyarázni a termelékenység csökkenését Európában az USA-hoz képest az 1990-es évek közepe óta.
Más tanulmányok kimutatták, hogy az amerikai cégek több termelékenységet fokozó információs technológiát vezetnek be, mint európai versenytársaik, főleg az eredményesebb irányítási gyakorlatok miatt, amelyek az USA dereguláltabb munkaerőpiacán alakulnak ki. Hasonlóképpen, az Egyesült Államokban a szigorúbb munkabiztonsági mandátumok ütemezésének és elfogadásának időbeli különbségeit kihasználó tanulmányok negatív hatást gyakoroltak a vállalkozások belépési arányára, a munkahely-áramlásra és a tényezők teljes termelékenységének növekedésére.
A rugalmas munkaerőpiacon a munkaerő marginális termékének és az iparban mért átlagbérnek a vállalkozások közötti egyenlőség felé kell irányulnia. A chilei jogalkotási változás kihasználásával, amely felmentette az elbocsátási költségeket, egy tanulmány megmérte a különbséget a munkaerő marginális terméke és az iparág átlagbére között a reform előtt és után. A rés növekedett a jogalkotás után, ami azt sugallja, hogy a jogalkotás csökkentette az allokációs hatékonyságot. Kihasználva egy 2001-es svéd jogszabályváltozást, amely enyhítette a kisvállalkozások foglalkoztatásvédelmi követelményeit, egy tanulmány megállapította, hogy a reform akár 3%-kal is növelte a munkatermelékenységet.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
