(avagy egy német-japán házaspár házasság előtti egyezségkötésének jogi lehetőségei)
Ha egy német és egy japán állampolgár házasság előtti megállapodást kíván kötni, a szerződésben megegyezhetnek a tulajdonmegosztással kapcsolatban, lemondhatnak a nyugdíjjogosultságok kiegyenlítéséről, valamint (hacsak nincs a párnak kiskorú gyermeke) az esetleges válás utáni tartásról.
Vajon engedélyezhetők-e az ilyen fajta megállapodások?
A házastársi tulajdonjogokat illetően, a párra a házasság ideje alatti közös "lex patriae"*[2] szabályai érvényesülnek.(az EGBGB*[3] 15. cikk 1. paragrafusa összefüggésben a 14. cikk 1. paragrafusának 1. pontjával). Esetünkben azonban a felek különböző nemzetiségűek. Így az EGBGB 15. cikk 1. paragrafusa szerint összefüggésben a 14. cikk 1. paragrafusának 2. pontjával, a házastársi tulajdonra annak az országnak a joga vonatkozik, amelyben mindkét fél szokásos tartózkodási helye, lakóhelye található a házasság tartama alatt.
Egy személy szokásos tartózkodási helye, lakóhelye meghatározza az egzisztenciájának középpontját, pl.: az otthon színhelye, amely nem csupán időleges, hanem akár állandó tartózkodás célját is szolgálhatja. Így esetünkben a német vőlegény szokásos tartózkodási helye Németország, ha ő tartósan ott szándékozik maradni családi, szakmai, vagy egyéb okok miatt. A japán menyasszony szokásos tartózkodási helye szintén Németország lesz, ha Japánból már Németországba költözött házasságkötés céljából, továbbá azért, hogy itt éljen a barátjával. Az időtartam amióta Németországban van nem lényeges. Ami viszont fontos, az az, hogy a szándékolt Németországi tartózkodás egy évnél hosszabb időre irányuljon, de elegendő lehet akár a hat hónapot meghaladó időtartam is.
Abban az esetben, ha a menyasszonynak nem Németországban van a szokásos tartózkodási helye a házasság idején, akkor azt a jogot kell alkalmazni, amelyhez a pár egyéb okok miatt a legszorosabban kötődik. (EGBGB 14. cikk 1. paragrafusának 3. pontja, összefüggésben a 15. cikkel). Ha a pár a házasságkötés után Németországban szándékozik élni, akkor az alkalmazandó jog lehet akár a német jog.
A házastársi tulajdoni rendszerre vonatkozó német jog érvényessége egy jogválasztási aktus folytán is biztosítható, mivel a vőlegény német nemzetiségű. (EGBGB 15. cikk 2. paragrafus)
A japán törvények szerint a pár meghatározhatja a házastársi tulajdoni rendszerre vonatkozó jogot jogválasztás útján is. Így érvényesülhet akár a "lex patriae", akár a felek bármelyikének tartózkodási helye szerinti jog, akár az ingatlan tulajdon helyén alkalmazandó jog, azaz a "lex situs". [A Law Code japán alkalmazásának 15. cikke (- Hoorei, 1898. június 21.).] Így még a japán perspektívából is érvényes lehet a házastársi tulajdoni rendszerre vonatkozó német jog alkalmazása, ha a felek jogválasztás útján ezt kötik ki.
Egyéb tekintetben a házasságra vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni. Ismételten, ez megegyezik a Hoorei 14. cikkével, a közös "lex patriae" szabályaival, illetve - ezek hiányában - azon ország joga, ahol mindkét fél jelenleg szokásos tartózkodási, vagy lakóhelye található.
Ellentétben a német nemzetközi magánjoggal, a házastársi tulajdoni rendszerre vonatkozó jog megváltozhat, megegyezően a japán joggal, ha változik a felek nemzetisége, vagy a közös tartózkodási illetve lakóhelyük (változó házastársi tulajdoni rendszer). Ha a jövőben mindkét fél átteszi szokásos tartózkodási helyét, lakóhelyét Németországból Japánba, a fennhatóság megváltozása, támogatván a japán jogot, ismét ezt a perspektívát helyezné előtérbe. Ezt csak úgy lehet megakadályozni, ha biztosítják a jogválasztás lehetőségét, s így a felek választhatják a házastársi tulajdoni rendszerre vonatkozó német jog is.
Ha a német jog az irányadó a házastársi tulajdoni rendszerre, lehetséges a felek közötti tulajdonmegosztási megállapodás. [BGB*[4] 1408. paragrafus (1) bekezdés].
Ám ha a japán jogot kellene alkalmazni, akkor is szükségeltetne néhány módosítás. Valójában a Japán Polgári Törvény 758. cikke szerint nincs lehetőség a házassági vagyonjogi szerződés kötésére, illetve egy ilyen megkötött megállapodás módosítására a házasságkötés után, míg előtte igen.
Ráadásul Japánban a tulajdonmegosztás tulajdoni rendszerét már úgy veszik figyelembe, mint a törvényen alapuló házastársi tulajdoni rendszert. Mégis válás esetén a bírói tulajdonmegosztás kívánatra történik a Japán Polgári Kódex 768. és 771. paragrafusai alapján. Ezen okból a megegyezésnek világosan meg kell állapítania, hogy a tulajdon megosztása, a javak további elosztásának lehetőségét válás esetére kizárja. Valójában nem tisztázott, hogy hogyan alkalmazható egy ilyen fajta megállapodás, a tulajdonmegosztás adott formájának biztosítására.
A nyugdíjjogok szerződéses szabályozása és rendezése a következő szabályok szerint történik (EGBGB 17. cikk 3. paragrafus). Az EGBGB 17. cikk 3. paragrafusának 1. mondata hozzáköti a nyugdíjjogok rendezéséről szóló szabályt a válás szabályaihoz (EGBGB 17. cikk 1. paragrafusának 1. mondata.). Az ilyen fajta rendezésre, csak akkor van lehetőség, ha az biztosított azon ország joga szerint, amelyhez a felek legalább egyike tartozik, és csak addig, amíg a válókereset által támasztott perben nem születik döntés. Mivel a férj esetünkben német nemzetiségű, ez az előfeltétel teljesül.
A válás esetén alkalmazandó jogszabályok a házasságra vonatkozó általános szabályok között találhatóak meg, a válóper tartama alatti hatályos jogban. (EGBGB 17. cikk 1. paragrafus) Vegyes nemzetiségű pár esetében ez annak az országnak a joga, ahol a két fél szokásos tartózkodási helye, lakóhelye volt, a válókereset benyújtásakor. (EGBGB 14. cikk 1. paragrafus 2. pont) Ha a megegyezésre sor került mielőtt a válókereset iktatása megtörtént, és ha a házasság jogi hatásaira vonatkozó általános szabályok (amik ekképpen a nyugdíjjogok rendezésének szabályai is) megváltoztak, akkor elegendő, ha a megegyezésre az a jog vonatkozik, amelyik feltehetően alkalmazandó lenne az egyezség megkötésének időpontjában. Figyelembe véve a jelenlegi körülményeket, ez a házasság törvényi hatásaira általánosan alkalmazandó jog, minden bizonnyal a német jog Tenne, mivel a házasfelek szokásos tartózkodási helye Németországban van. (EGBGB 14. cikk 1. paragrafus 2. pont) Ennek folytán a német jog lenne az alkalmazandó a nyugdíjjogok tekintetében is.
Arra az esetre, ha a felek a nyugdíjjogok rendezését teljesen kizárnák, meg kell említeni, hogy Schleswig-tartomány fellebbviteli bíróságának gyakorlata szerint a nyugdíjjogok rendezésének kizárása, kombinálva a tulajdon megosztásával, ellentétes a közösségi politikával, és hatástalan (BGB 138. cikk), ha a házasság olyan jellegű, ahol a feleség csupán háziasszony és nyilvánvalóan nem biztosít magának saját nyugdíjat.
A japán családjogban a nyugdíjjogok rendezése abban az értelemben nem létezik, mint a német jogban, ezért a japán nemzetközi magánjog nem ismeri a konfliktus azon formáját, amelyben a fenti probléma miatt meg kellene határozni az alkalmazandó jogot. Ha a német jog alkalmazható lenne, ezen meghatározása a törvényhatósági rendszernek magába foglalná annak lehetőségét, hogy a felek lemondjanak a nyugdíjjogok rendezéséről egy kontraktus révén. (BGB 1408. cikk) Ha a japán perspektíva szerint a japán jog érvényesülne, nem lenne nyugdíjjog rendezés a tulajdonmegosztás mellett.
A tartásra vonatkozó megegyezések érvényességét a tartást szabályozó jogi normák határozzák meg. A házasság utáni tartásra a válás szabályait rendező törvény vonatkozik. (Ezt mondta ki a tartási kötelezettségekről szóló 1973. év október 2-i Hágai konvenció, 8. cikkének 1. paragrafusa, amelyet Németországban az EGBGB 18. cikkének 4. paragrafusa foglal magában.) Az érvényesülő szabályok mégsem azok, amelyeket a válásra is alkalmaznak és amelyek normál körülmények között alkalmazandók lennének az EGBGB 17. cikkének 1. paragrafusa alapján a német perspektívából, hanem az aktuálisan a válásra vonatkozó jogszabályok. Mivel Japán is csatlakozott a tartási kötelezettségekről szóló Hágai konvencióhoz, ugyanazt a jogot kell alkalmazni a japán perspektívából is.
Legyen bár a válókereset Németországban iktatva, az alkalmazandó jog mégis annak az országnak a joga lesz, ahol a felek szokásos tartózkodási helye, lakóhelye volt a válóper tartama alatt. (EGBGB 14. cikk 1 paragrafus 2. pontja, illetve 17. cikk 1. paragrafus 1. mondata.) Persze ez feltehetőleg a német jog lesz.
A Hoorei 16. cikke alapján japánban a válásokra fő szabály szerint a házasságot szabályozó általános normákat alkalmazzák. Például egy kevert nemzetiségű pár esetében azon ország joga érvényesül, ahol mindkét fél szokásos tartózkodási helye, vagy lakóhelye található, illetve ezek hiányában azon ország joga, amelyhez a legszorosabb a felek kötődése. Valójában, ha az egyik fél japán állampolgár, és a szokásos tartózkodási helye, lakóhelye Japánban van, akkor a válásra a japán jog vonatkozik (Hoorei 16. cikk 2. mondata). Ezért aztán a japán jog lenne alkalmazható, ha a feleség visszatér Japánba a házasság megromlása után, és ott indítja meg a válókeresetet. Így akár a japán akár a német perspektívából szemléljük a lemondás hatékonyságát, az elbírálása mindenképpen a japán jog szerint történik.
A német jog megenged bizonyos feltételeket a válás után a volt házastárs tartására vonatkozólag (BGB 1585c cikk.), egészen addig, amíg az nem sérti a jó erkölcsöt. (BGB 138. cikk). A lemondás is lehetséges. Semmis azonban a lemondás, ha már a megállapodáskor világosan látható, hogy a lemondó fél rászoruló, vagy egyéb szociális gondokkal küszködik. A Szövetségi Alkotmánybíróság (BverfG) 2001. február 6-i határozatában azt is figyelembe vette a megítélésnél, ha a feleség terhes, vagy egyéb pszichológiai nyomás alatt áll. Ezen döntésében az Alkotmánybíróság semmisnek és érvénytelennek mondta ki a terhes nő házastárs tartásról való lemondását, a rá nehezedő - terhességéből fakadó - pszichológiai nyomás miatt.
A japán jog nem ismeri az elvált fél tartásának törvényen alapuló kötelezettségét. A nélkülöző elvált felet terhelő megélhetési költségeket normális esetben fedezi a Japán Polgárjogi Kódex 768. cikke szerint véghezvitt tulajdon felosztás. Itt a bíróságnak megvan a jogköre arra, hogy saját belátása szerint módosítsa a felek között létrejött olyan megállapodást, amely elmulasztja figyelembe venni a szűkölködő házastárs megfelelő szükségleteit. Ez a felhatalmazás azt eredményezi, hogy a felek közötti megegyezés nem köti a bíróságot. Normál esetben a bíróság egyszeri összeg kifizetését szokta megítélni tartós járadékfizetés helyett. A japán bíróságok továbbá meg szokták ítélni a kártérítési igényt azon feleknek, akik nem felelősek a válásért (ezek általában a rászorulóbbak a másik féllel szemben). Ezen feltételek hivatottak továbbá biztosítani a megélhetéshez szükséges költségeket. Ez az az ok, ami miatt egy japán bíróság előtti válóper esetében a felek közötti megállapodás nem lehet hatékony, mivel mentesítené a feleket minden gazdasági kötelezettség alól, ami a házasságból és a válásból fakad.
A német perspektívából, a szándékolt előzetes megegyezést a német jog szerint kell elbírálni, és jogi hatásai is eszerint kell, hogy beálljanak.
Habár a japán bíráknak alkalmazni kell az egyezségre vonatkozó német házastársi tulajdonjogot, ha a felek erre kifejezett jogválasztással utalnak. Azonban, ha a válás a japán jog szerint zajlott le, nem lehet kizárni, hogy a japán bíróságok kiegyenlítő feltételeket ítéljenek meg a szűkölködő házastárs érdekében, még akkor is, ha ez esetlegesen ellentétbe kerülne a felek által korábban kötött megegyezéssel. Csak a tartásról való lemondás bírálható el a japán jog szerint, ha a válás Japánban történt; és a japán jog szerint, ez a lemondás akár hatástalan is lehet. ■
Lábjegyzetek:
[1] dr. Máté Viktor közjegyzőjelölt
[2] az állampolgárság joga.
[3] Einführungsgesetz zum Bürgerlichen Gesetzbuch, a Német Polgári Törvénykönyvet életbe léptető törvény.
[4] Bürgerliches Gesetzbuch, a Német Polgári Törvénykönyv.
Visszaugrás
