Az ügy körülményei. Az eljárás tárgya a légtérbiztonsági törvény 14. § (3) bekezdése volt. Ez alapján ha egy jelentős légi incidens során valószínűsíthető, hogy az alaptörvény 35. cikke szerinti különösen súlyos szerencsétlenség bekövetkezése várható, a fegyveres erők bevethetők az érintett tartományok rendőrségének támogatására. Tartományon belüli vészhelyzet [35. cikk (2) bekezdés] esetén az érintett tartomány megkeresése nyomán a szövetségi védelmi miniszter dönt a bevetésről, míg az egyes tartományokon átnyúló vészhelyzet [35. cikk (3) bekezdés] esetén a szövetségi kormány az érintett tartományokkal együtt dönt. Amennyiben a döntés időben történő meghozatalára nincs lehetőség, a szövetségi védelmi miniszter a belügyminiszterrel egyetértésben dönt a bevetésről. A rendelkezésben felsorolt intézkedések (a repülő leszorítása, leszállásra kényszerítése, fegyveres erőszak alkalmazásával fenyegetés, illetve figyelmeztető lövések leadása) akkor alkalmazhatók, ha a repülőt a fegyveres erők megvizsgálták, és az annak figyelmeztetésére, átirányítására irányuló kísérletek kudarcba fulladtak. Amennyiben ezek az intézkedések nem tudják megakadályozni a különösen súlyos szerencsétlenséget, közvetlen fegyveres erőszak is alkalmazható, ha a körülményekből kivehető, hogy a repülőt emberi élet ellen kívánják bevetni és ennek közvetlen veszélye áll fenn, melynek elhárítására az egyetlen rendelkezésre álló eszköz a fegyveres erőszak [14. § (3) bekezdés]. Közvetlen fegyveres erőszak elrendelésére kizárólag a szövetségi védelmi miniszter jogosult.
Az alkotmányjogi panaszt négy ügyvéd, egy szabadalmi ügyvivő és egy pilóta nyújtotta be. Véleményük szerint a légtérbiztonsági törvény megengedi az államnak, hogy bűncselekmény áldozatául esett embereket öljön meg szándékosan. Érintettségüket arra alapozták, hogy személyes okokból és foglalkozásuk miatt gyakran utaznak repülőgéppel, ezért az, hogy a törvény 14. § (3) bekezdésében említett intézkedés érinti őket, nem pusztán elvi lehetőség. Álláspontjuk szerint a törvény nemcsak élethez való jogukat [alaptörvény 2. cikk (2) bekezdés], hanem emberi méltóságukat (alaptörvény 1. cikk) is sérti, mert a kifogásolt rendelkezés által az állami cselekvés puszta tárgyává válnak. Életükről mennyiségi szempontok alapján a szövetségi védelmi miniszter mérlegelési jogkörében dönt. Úgy vélik, az állam nem védheti azáltal a többséget, hogy egy kisebbséget megsemmisít. Az alaptörvény 19. cikk (2) bekezdése, melynek alapján alapjog lényeges tartalma semmiképpen nem korlátozható, kizárja az élethez való jog állam általi szándékos megsemmisítését. A törvény alkotmányellenes azért is, mert az alaptörvény 87/A. cikke alapján a szövetségi fegyveres erők csak akkor vethetők be, ha az alaptörvény azt kifejezetten lehetővé teszi. A 35. cikk alapján viszont nincs mód a szövetségi fegyveres erők harci bevetésére belföldön, katonai eszközökkel. A légtérbiztonsági törvény ezért ellentétes az alaptörvény 35. cikk (2) és (3) bekezdésével, melyek alapján a szövetségi fegyveres erőknek csak a tartományi kormány fennhatósága alatt, a tartományi rendőrségi jog keretein belül van lehetőségük beavatkozni, azonban a tartományi rendőrségi jog kizárja a rendőrségi jog szempontjából nem érintettek szándékos megölését. Ezen előírásokat a szövetségi törvényhozó nem kerülheti meg. Végül alkotmánysértő a légtérbiztonsági törvény, mert az alaptörvény 87/D. cikk (2) bekezdése alapján, ha egy törvény (egyébként szövetségi) légügyi igazgatási feladatokat ruház át a tartományokra, akkor e törvény elfogadása kizárólag a Szövetségi Tanács jóváhagyásával történhet.
A döntés. Az Alkotmánybíróság először a panaszok befogadhatóságát vizsgálta. Megállapította, hogy a panasznak az a része, amely az alaptörvény 87/D. cikk (2) bekezdésének sérelmét állítja, nem befogadható, mert a panaszosok nem fejtik ki, a törvény mely rendelkezései miatt volna szükség a Szövetségi Tanács jóváhagyására. A panasz egyébként pedig befogadható, mert a kifogásolt törvény jelenvaló módon és közvetlenül érinti a panaszosok alapjogait. Az érintettség akkor közvetlen, ha a sérelmezett rendelkezések további végrehajtó aktus nélkül megváltoztatják a panaszosok jogi pozícióját, mely abban az esetben is megállapítható, ha a végrehajtó aktus ellen a panaszosok nem tudnak fellépni vagy az tőlük nem elvárható. Az érintettség ebben az ügyben közvetlen, mert a légtérbiztonsági törvény 14. § (3) bekezdése nem csak akkor alkalmazható, ha a fedélzeten kizárólag olyan személyek vannak, akik a veszélyhelyzet létrejöttéhez hozzájárultak. Ez a törvény szövegéből nem következik, sőt, a törvény indokolása kifejezetten említi az ártatlan embereket szállító utasszállító gép lelövésének lehetőségét.
- 133/134 -
Az Alkotmánybíróság ezt követően a panasz megalapozottságát vizsgálta. Az élethez való jog szabadságjog, amely az életkörülményektől, a testi és szellemi állapottól függetlenül védi az ember biológiai és fizikai létezését az állami beavatkozással szemben, egészen a halál beálltáig. Minden emberi élet azonos értékű. Ugyanakkor az élethez való jog is korlátozható az alaptörvény eljárási és tartalmi szabályainak megfelelő törvényben.
A következőkben az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, volt-e a Szövetségi Gyűlésnek hatásköre a légtérbiztonsági törvény megalkotására. Az alaptörvény 73. cikk 1. pontja alapján a szövetség hatáskörébe tartozó kizárólagos törvényhozási tárgyak a külügyek, a honvédelem és a polgári lakosság védelmével kapcsolatos ügyek. A légtérbiztonsági törvény viszont az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem védelmi kérdést rendez, hanem katasztrófaelhárításról rendelkezik, melynek alkotmányos alapja a vészhelyzetet szabályozó 35. cikk. Ugyanezen az alapon találta megalapozatlannak a testület az alaptörvény 73. cikk 6. pontjára való hivatkozást is, mert nem légi közlekedési kérdést érint a kifogásolt törvény, hanem a vészhelyzet elkerülése érdekében a szövetség által a tartományoknak nyújtott segítségről szól.
Nem felel meg a törvény a védelemre vonatkozó alaptörvénybeli alkotmányossági követelményeknek sem. Az alaptörvény 87/A. cikk (1) bekezdése alapján a szövetségi fegyveres erők felállításának célja a védelem. A 87/A. cikk (2) bekezdéséből következően más célra csak akkor vethetők be, ha az alaptörvény azt kifejezetten megengedi. Ilyen kivételnek számít a 35. cikk. Az e rendelkezés szerinti különösen súlyos szerencsétlenség fogalmába beletartoznak a szándékosan okozott és az olyan események, amelyek nagy valószínűséggel katasztrófa bekövetkezését jelzik. Ugyanakkor a 35. cikk alapján nincs lehetőség a fegyveres erők harci bevetésére katonai fegyverekkel. A cikk szövege is erre utal, a rendelkezés segítségnyújtásról és támogatásról szól. Ebből arra következtet az Alkotmánybíróság, hogy a vészhelyzettel való megbirkózás továbbra is a tartományi hatóságok hatáskörében marad, ezért az ilyenkor alkalmazható eszközöket is ők határozhatják meg. Ezek az eszközök nem lehetnek minőségileg más típusúak, mint a tartományi rendőrség rendelkezésére álló eszközök, egy harci repülőgép fedélzeti fegyverei ezért biztosan nem alkalmazhatók. A 35. cikk alaptörvénybe iktatásakor egyértelmű volt, hogy a fegyveres erők kvázi rendőrségként állnak a tartományok rendelkezésére, csak rendőrségi eszközöket alkalmazhatnak és csak rendőrségi jogkörrel rendelkeznek.
A 35. cikk (3) bekezdéséhez kapcsolódó döntési eljárásnak sem felel meg a törvény, mivel az egynél több tartományt érintő vészhelyzet esetében csak a szövetségi kormány mint testület jogosult dönteni, ezzel szemben a légtérbiztonsági törvény 14. § (3) bekezdésében foglalt intézkedést a védelmi miniszter rendelheti el, sürgősség esetén pedig a védelmi miniszter a belügyminiszterrel egyetértésben határozhat a kormány helyett. A törvény szövegével ellentétben a gyakorlatban az utóbbi a tipikus eset. Mindez azt támasztja alá, hogy a szóban forgó vészhelyzet a 35. cikk alapján nem megoldható.
Az Alkotmánybíróság végül a kifogásolt törvényi rendelkezést az alaptörvény 1. cikk (1) bekezdésével és a 2. cikk (2) bekezdésével vetette össze. A légtérbiztonsági törvény az emberi méltósághoz való joggal abban az esetben egyeztethető össze, ha az intézkedést legénység nélküli repülőgéppel szemben alkalmazzák vagy ha a fedélzeten csak olyan emberek tartózkodnak, akiknek a támadás betudható.
Az élethez való jogot korlátozó törvény meg kell feleljen az alaptörvénynek, azon belül az emberi méltóságot is garantálnia kell. Méltósággal minden ember rendelkezik tulajdonságaitól, testi-szellemi állapotától, teljesítményétől és társadalmi státuszától függetlenül, attól senkit nem lehet megfosztani, és védelme független a valószínűsíthető élettartamtól. Egyrészt az állam intézkedései révén az emberi méltóság figyelmen kívül hagyásával az élethez való jogot nem korlátozhatja, másrészt kötelessége minden emberi élet védelme. Az ember nem válhat az állami intézkedés puszta tárgyává, és tilos minden közhatalmi cselekvés, amely megkérdőjelezi az ember jogalanyi státuszát. Nincs jelentősége annak, hogy az utasok és a legénység kilátástalan helyzetbe kerülnek, és életkörülményeiket nem tudják önállóan, másoktól függetlenül meghatározni, ezáltal az elkövetők kezében puszta tárgyakká válnak, mivel jelen esetben az állam is tárgyként kezeli őket, mások életének megmentésére használva azt. Azáltal, hogy az állam egyoldalúan dönt életükről, tárgyként kezeli és jogfosztottá teszi őket. Mindezt olyan körülmények között, amikor a helyzet teljes átlátása és helyes értékelése nem lehetséges, és nem kizárt, hogy a fedélzeten olyan cselekmények kezdődnek, melyek már nem teszik szükségessé a bevetést.
A fedélzeten tartózkodók és a földön lévők, valamint a fedélzeten tartózkodók egymás közötti kommunikációja a helyzet kulcsa. Ennek hiányában vagy akadozása esetén a fedélzeten uralkodó helyzet megítélésének lehetősége még jó látási viszonyok között is korlátozott. Ebből következően a reakció gyakran eltúlzott. Mindezt az is fokozza, hogy a döntési mechanizmus komplex és többfokozatú, és az idő rövidsége miatt rendkívüli döntési kényszer lesz úrrá a döntéshozókon. Az a feltételezés, hogy aki felszáll
- 134/135 -
egy repülőgép fedélzetére, hallgatólagosan beleegyezik abba, hogy a törvény által körvonalazott helyzetben lelőjék a gépét, életellenes. Az érvelés, hogy a fedélzeten tartózkodók amúgy is halálra vannak ítélve, nem számít az állam azon kötelessége szempontjából, hogy az emberi méltóságot a fizikai létezés tartamára tekintet nélkül kell védenie. Arról nem beszélve, hogy a helyzet megítélésének előbb említett bizonytalanságai miatt a várható élettartam nem becsülhető meg. Az érv, hogy a fedélzeten tartózkodók a fegyver részeivé váltak és ehhez igazodóan kell őket megítélni, csak alátámasztja alkotmányellenes eltárgyiasításukat. Igaz, hogy objektív intézményvédelmi kötelezettsége keretében az államnak értékelési és alakítási szabadsága van, de célja eléréséhez nem választhat olyan eszközt, amely nem alkotmányos. Ráadásul az állam életvédelmi kötelessége az áldozatokkal szemben is fennáll.
A legénység nélküli repülő esetében vagy akkor, ha a fedélzeten csak olyan személyek tartózkodnak, akik a repülőt fegyverként kívánják használni, a törvény 14. § (3) bekezdése összeegyeztethető az alaptörvénnyel. Az elkövetők magatartása eredményezi az állami intézkedést, és mivel az események saját felelősségi körükben történnek, nem válnak az állami cselekvés puszta tárgyává. Az események értékelésének bizonytalanságaira itt nem lehet hivatkozni, mivel az előzetes intézkedések megtétele következtében, együttműködés útján (átirányítás, leszállás vagy annak kifejezése, hogy veszélyt nem kívánnak okozni) az elkövetők könnyen tisztázhatják magukat. Az intézkedés ebben az esetben kellően súlyos célokat követ és nem sérti az arányosságot, továbbá alkalmas eszköz, amennyiben biztos, hogy csak az elkövető tartózkodik a fedélzeten, és a repülőgép lezuhanása következtében lehulló roncsok nem okoznak kárt az érintett területen tartózkodó emberekben. Az alkalmazott állami intézkedés szükséges. A törvény egész sor előírást tartalmaz az említett eset elkerülésére, de azok teljes biztonságot nem nyújthatnak a 14. § (3) bekezdése nélkül. Az elkövetők magatartása befolyásolja az intézkedés alkalmazását. Bármelyik pillanatban elkerülhetik a gép lelövését, ha cselekedetük megvalósításától eltekintenek. Azonban ha elképzelésükhöz ragaszkodnak, számolniuk kell azzal, hogy életüket veszíthetik. Az államnak azoknak az életét kell megvédenie, akiknek nincs lehetőségük a vészhelyzet kivédésére, és ez az elkövetők esetében nem áll fenn.
Mindezek alapján a német Alkotmánybíróság megállapította, hogy a 2005. január 11-én elfogadott légtérbiztonsági törvény 14. § (3) bekezdése ellentétes az alaptörvény 1. cikk (1) bekezdésével, a 2. cikk (2) bekezdésével, a 35. cikk (2) és (3) bekezdésével és a 87/A. cikk (2) bekezdésével, ezért a támadott rendelkezést megsemmisítette. ■
Visszaugrás
