[1]Sulyok Gábor: Általános jogelvek a nemzetközi jogban: adalékok az intézeti nemzetközi jogi kutatások történetéhez (ÁJT, 2010/1., 97-105. o.)

Az 1960-as években - a nemzetközi helyzet fokozatos enyhülése és a nemzetközi közösség összetételében végbement történelmi jelentőségű változások hatására - hazánkban is megélénkült a nemzetközi jog terén végzett kutatási tevékenység. Számos újonnan felmerült vagy korábban indokolatlanul mellőzött elméleti és gyakorlati probléma került ebben az időszakban a tudományos érdeklődés középpontjába. E folyamatban kiemelkedő szerepet játszottak a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének hajdani munkatársai is, akik monográfiák és egyéb tudományos közlemények sorában tettek kísérletet, példának okáért, a nemzetközi kapcsolatok általános kérdéseivel, a nemzetközi jog forrásaival, a népek önrendelkezési jogával, a gyarmati rendszer felszámolásával és az új államok létrejöttével összefüggő jogi kérdések megválaszolására. Kiemelendő, hogy az elért kutatási eredmények a magyar mellett több idegen nyelven - így angolul, oroszul, franciául és németül - is hozzáférhetővé váltak, melynek révén az intézeti kutatók alkotó módon kapcsolódhattak be a nemzetközi szinten folyó tudományos diskurzusba.

Ilyen körülmények között született meg az évtized utolsó évében, Herczegh Géza tollából a nemzetközi jog hazai tudományának egyik legismertebb és legtöbbet hivatkozott értekezése "General Principles of Law and the International Legal Order" címmel.[1] Az utóbb akadémikussá, alkotmánybíróvá és a Nemzetközi Bíróság bírájává választott szerző munkája mind a mai napig mértékadó tudományos műnek számít a magyar és a nemzetközi szakirodalomban. Miként címe is jelzi, a kötet a nemzetközi jogforrástan egyik sokat vitatott, ám hazánkban monografikus igénnyel még fel nem dolgozott területének, az általános jogelvek nemzetközi jog-

- 97/98 -

ban betöltött szerepének vizsgálatát tűzte ki célul. Részletes elemzés alá vonja az Állandó Nemzetközi Bíróság és a Nemzetközi Bíróság Statútumának szövegezési munkálatai során e tárgyban kibontakozott vitákat, a jogi princípiumok jellegzetességeit és rendeltetését, a felmerülő elhatárolási kérdéseket, valamint az általános jogelvek sajátos nemzetközi jogi funkcióját és alkalmazásuk alapvető dogmatikai kérdéseit.

Az általános jogelveket övező tudományos vita 1920-ban, az Állandó Nemzetközi Bíróság Statútuma 38. cikk (3) bekezdésének megfogalmazása nyomán vette kezdetét.[2] A testület által a jogviták eldöntése során alkalmazott források felsorolását tartalmazó rendelkezés negyed századdal később, lényegében érdemi változtatás nélkül került át a Nemzetközi Bíróság Statútuma 38. cikk (1) bekezdésébe, melynek hatályos szövege a következő:

"1. A Bíróság, amelynek az a feladata, hogy az eléje terjesztett jogvitákat a nemzetközi jog alapján döntse el, eljárása során a következő forrásokat alkalmazza:

a) azokat az általános vagy különös nemzetközi egyezményeket, amelyek a vitában álló Államok által kifejezetten elismert jogszabályokat állapítanak meg;

b) a nemzetközi szokást, mint a jog gyanánt elismert általános gyakorlat bizonyítékát;

c) a civilizált nemzetek által elismert általános jogelveket;

d) az 59. cikk rendelkezéseinek fenntartása mellett a bírói döntéseket és a különböző nemzetek legkiválóbb publicistáinak tanítását, mint a jogszabályok megállapításának segédeszközeit."[3]

Míg az idézett szakasz első két pontjában nevesített forrásoknál számottevő nézeteltérés nem bontakozott ki, a c) pontban említett jogelvek kapcsán aligha találhatunk olyan paramétert, melynek tekintetében egyet-

- 98/99 -

értés uralkodik a nemzetközi jogászok közösségén belül. Viták tárgyát képezte és képezi manapság is például az általános jogelvek pozitív vagy természetjogi arculata, nemzetközi vagy belső jogi eredete, magánjogi vagy közjogi karaktere, jogforrási és rendszertani elhelyezése, kisegítő vagy mindenek felett álló jellege, illetőleg nemzetközi szintű alkalmazásának módja és lehetőségei.[4]

Az álláspontok megosztottságát szemléltetendő, Herczegh Géza nagyító alá vette a rendelkezésre álló hazai és külföldi szakirodalmat, ide értve a vezető szocialista és nyugati jogtudósok műveit is. Az áttekintés eredményeként a szerző négy fő irányzatot különített el az általános jogelvek mibenlétét illetően: az egyik szerint ezek az elvek tisztán nemzetközi jogi elvek, a másik szerint belső jogi elvek, a harmadik szerint vegyesen nemzetközi és belső jogi elvek, míg a negyedik irányzat egyenesen tagadja azok létezését. Mindent egybevetve úgy tűnik, hogy a korabeli szocialista szakirodalom - bár korántsem volt egységes - az általános jogelvek nemzetközi természetét hangsúlyozta. A nyugati szerzők nézeteit ezzel szemben a rendkívüli sokszínűség jellemezte, noha egy tekintélyes hányaduk egyértelműen a jogelvek belső jogi eredete mellett érvelt. A két tábor közötti ellentét elsősorban a szocialista jogtudomány burzsoá belső jogi elvekkel szembeni elzárkózásával volt magyarázható, mely a jelek szerint a nemzetközi jog szférájában is éreztette hatását. A nemzetközi szinten tapasztalható megosztottság egyébiránt a magyar nemzetközi jogászok körében is megmutatkozott: Hajdú Gyula és Haraszti György nemzetközi jogi elveknek, Buza László és Csiky János belső jogi elveknek, Vitányi Béla szerint pedig vegyesen nemzetközi és belső jogi elveknek tekintette az általános jogelveket.[5]

Mivel sem a jogszabályok megismerésének segédeszközeként funkcionáló korabeli jogtudomány, sem a releváns bírói gyakorlat nem nyújtott érdemi támpontot a felmerülő kérdések megválaszolásához, az általános jogelvek tulajdonságait a szerző egy több lépésből álló, komplex elemzés révén próbálta feltárni.[6] Kiindulópontja a jogelv fogalma volt, melyet tételes vagy szokásjogi úton rögzült, általános tartalmú és érvényű, átfogó magatartási szabályként definiált. Ezek a pozitív jog részét képező

- 99/100 -

szabályok egymással kölcsönösen összefüggő jogi normák sokaságából szűrhetők le, ezért megsértésük is több konkrét előírás sérelmét vonja maga után. A jogelvek továbbá jellegükből adódóan áthatják a jogrendszer egészét vagy meghatározott részeit és fontos iránymutatással szolgálnak mind a jogalkotó, mind a jogalkalmazó számára.[7]

Ezt követően a szerző - az általános jogelvek belső vagy nemzetközi jogi eredetével kapcsolatos kérdés megválaszolása céljából - a nemzetközi jog elvei felé fordította a figyelmet. A jogelvekhez hasonlóan, a nemzetközi jog alapelvei is általános tartalmat hordozó előírásként vagy tételes és szokásjogi normák általánosításaként, a jogrendszer egészének alapvető feladataira és szerkezeti sajátosságaira figyelemmel jönnek létre. Megjelenésük a nemzetközi jogalkotás velejárója, és mint ilyen, elválaszthatatlan a nemzetközi szerződések és a nemzetközi szokásjog fejlődésétől.[8] Bár a kérdéses elvek kimerítő részletességű felsorolása a szerző véleménye szerint - az általánosítás eltérő módszerei és a nemzetközi jog folyamatos fejlődése okán - jóformán lehetetlen, példaként említést tett a beavatkozás tilalmáról, az erőszak tilalmáról, a népek önrendelkezési jogáról, a kollektív biztonság elvéről és az államok szuverén egyenlőségéről.[9] Helyesen állapította meg, hogy az alapelvek nem önálló forrásai a nemzetközi jognak, hiszen feloldódnak a nemzetközi szerződésekben és a nemzetközi szokásjogban. Igazi jelentőségük tehát nem az önálló jogforrási státuszban, hanem sajátos funkcióikban - a nemzetközi közösség életének rendezésében és strukturálásában, a konkrét jogi normák értelmezésének és alkalmazásának elősegítésében, valamint a jogalkotás folyamatának orientálásában - keresendő.[10]

Az elemzés a nemzetközi jog alapelvei és a velük összefüggésbe hozható egyéb kategóriák közötti viszony ábrázolására is kitért. A szerző leszögezte, hogy a tárgyalt princípiumok megismerése szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bír az Egyesült Nemzetek Alapokmányának[11]

- 100/101 -

preambuluma, a célokat és elveket rögzítő 1. és 2. cikke, valamint a szerződés egyéb megállapodásokkal szembeni alkalmazási elsőbbségét rögzítő 103. cikke.[12] Rámutatott továbbá, hogy a nemzetközi jog alapelvei - általánosságuk és céltételező jellegük dacára - nem egyszerű programok, hanem a szó szoros értelmében vett jogi előírások. Ez azonban nem zárja ki, hogy a jogfejlődés eredményeként egy politikai elv vagy egy kikényszeríthetetlen és normatív jelleget nélkülöző programjellegű norma idővel az alapelvek közé emelkedjen, miként ezt a népek önrendelkezési jogának, a szuverenitás elvének és az erőszak tilalmának története is jelzi.[13]

Herczegh Géza az alapelvek és a nemzetközi ius cogens kapcsolatának feltérképezéséről sem feledkezett meg. Érdekes módon következtetése - mely szerint a két kategória nem azonosítható egymással, mivel az utóbbi a nemzetközi közösség egészét érintő kérdésekkel foglalkozik és eltérést nem engedő szabályokból tevődik össze[14] - részben annak ellenére helytálló, hogy a nemzetközi ius cogens általánosan elfogadott definíciója még nem állt rendelkezésre a kötet kéziratának elkészítése során. Mint ismeretes, a nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályainak meghatározását a szerződések jogáról szóló bécsi egyezmény tartalmazza, melynek aláírására csak a tárgyalt munka megjelenésének évében került sor.[15] Az egyezményben olvasható meghatározás és az időközben végbement jogfejlődés fényében, a szerző konklúziója mindössze annyi módosításra szorul, hogy a nemzetközi jog alapelveinek és feltétlen alkalmazást igénylő szabályainak halmaza kétségkívül metszi, de maradéktalanul nem fedi egymást.

Az érvelés egyik legfontosabb tétele értelmében a nemzetközi jog alapelveinek megjelenése és kikényszerítése elválaszthatatlan az államok akaratából létrejövő nemzetközi szerződésektől és a nemzetközi szokásjogtól. Ebből két további következtetés adódik: egyfelől a nemzetközi jog alapelvei nem természetjogi, hanem pozitív jogi elvek, másfelől a Nemzetközi

- 101/102 -

Bíróság Statútuma 38. cikk (1) bekezdés a) és b) pontjának hatálya alá tartoznak, és mint ilyen, nyilvánvalóan nem azonosak a c) pontban foglalt általános jogelvekkel. Ha viszont az általános jogelvek nem egyenlők a nemzetközi jog alapelveivel, milyen szabályokra utal a c) pont? Kézenfekvő a válasz, hogy azokra a taxatíve felsorolhatatlan, többségében magánjogi jellegű előírásokra, melyek a különböző államok jogrendszereiben megegyező vagy hasonló formában bukkannak fel, és ekként egyetemesen "elfogadottnak" tekinthetők. (Ilyen például a nemo iudex in sua causa, a res iudicata, a lex specialis derogat lex generalis, a jóhiszeműség elve, vagy a joggal való visszaélés tilalma.) Herczegh Géza tehát a korabeli szocialista jogtudomány számos befolyásos képviselőjével ellentétes álláspontra helyezkedett, hiszen a részletekben rejlő vitathatatlan különbségek dacára sem fedezett fel olyan alapvető eltérést a szocialista és a nyugati jogrendszerek között, amely kizárta volna az általános jogelvek belső jogi eredetét.[16]

Minthogy az általános jogelvek lényegüket tekintve belső jogi elvek, a szerző szerint formális értelemben nem tekinthetők a nemzetközi jog forrásának, hiszen nem két vagy több állam akarategyezése nyomán, a közöttük fennálló viszonyok rendezése céljából jöttek létre. Nemzetközi szintű alkalmazásukat egy szokásjogi szabály teszi - kivételes jelleggel - lehetővé azáltal, hogy felhatalmazást ad a nemzetközi bírói fórumoknak a nemzetközi jog rendszerében észlelt hézagok technikailag fejlettebb belső jogi előírások segítségével való kitöltésére a jogviták eldöntése során. Ezt a szokásjogi szabályt kodifikálta például az Állandó Nemzetközi Bíróság Statútumának 38. cikk (3) bekezdése és a Nemzetközi Bíróság Statútumának 38. cikk (1) bekezdés c) pontja. Ezáltal azonban az általános jogelvek nem válnak a nemzetközi jog egyfajta kisegítő vagy másodlagos forrásává - tényleges funkciójukat a szerző a nemzetközi magánjogból ismert renvoi példájával igyekezett érzékeltetni, természetesen a két megoldás különbségeinek megfelelő hangsúlyozása mellett.[17] (Zárójelben említendő meg, hogy ezen a ponton lehetőség nyílik az általános jogelvek és a ius gentium közötti hasonlóságok megvilágítására is.)

- 102/103 -

A Nemzetközi Bíróság Statútumának 38. cikk (1) bekezdés c) pontjában szereplő "civilizált nemzetek" kitétel jelentését a szerző elegáns és helytálló érveléssel ismertette. A klasszikus nemzetközi jog időszakának kolonialista felhangjait hordozó jelzős szerkezet eredeti értelme a nemzetközi közösség második világháborút követő átalakulása folytán anakronisztikussá és tarthatatlanná vált. Mivel az állami lét a népek által elérhető legmagasabb civilizációs lépcsőfok, a "civilizált nemzetek" fordulat napjainkban már nemcsak az európai és az amerikai államokra, hanem a világ valamennyi szuverén államára utal - függetlenül azok politikai berendezkedésétől, gazdasági helyzetétől és jogrendszerének sajátosságaitól. A c) pont megszövegezésében rejlő valódi problémát ily módon nem is annyira a tárgyalt kitétel, hanem az "elismert" szó értelmezése jelenti. Felmerül ugyanis a kérdés, hogy hány állam általi elismertség és milyen fokú hasonlóság szükséges egy általános jogelv nemzetközi szinten való alkalmazásához?[18]

Az elemzés a joghézag és az analógia dogmatikai vizsgálatát sem nélkülözte. A joghézagok mibenlétét kutató jelentősebb szakirodalmi nézetek ismertetését követően, a szerző kifejezésre juttatta azon véleményét, hogy a jogi szabályozás körén kívül eső jelenségek önmagukban véve nem minősíthetők joghézagnak, mert a jogalkotó szándéka eleve nem terjedt ki ezek rendezésére. Joghézaggal így kizárólag abban az esetben szembesülünk, ha a jog tartományán belül, hibás megszövegezésű vagy homályos tartalmú rendelkezések teszik lehetetlenné bizonyos kérdések eldöntését. Ilyen esetekben - a non liquet kiküszöbölése érdekében - válik szükségessé egyes belső jogi előírások analógia útján való alkalmazása. Ez a művelet azonban nem tekinthető jogalkotásnak, hiszen a bíró nem új jogot teremt, hanem - a jogalkotó vélt akaratával összhangban - kitölti a tételes szabály hiányosságai folytán előálló hézagokat. Az analógia tehát arra a vélelemre épül, hogy a jogalkotó egy adott életviszony szabályozása alkalmával a hasonló életviszonyokat is ugyanilyen szabályozás alá akarta vonni, de ez a norma megszövegezésének hibája miatt nem járt sikerrel.

- 103/104 -

A bíró ezért első lépésben mindig a jogalkotó szándékait vizsgálja, majd egy megfelelő norma segítségül hívásával eldönti az ügyet.[19]

Herczegh Géza a belső jogi elvek analógia útján való alkalmazása és a jogviták méltányosság alapján történő eldöntése közötti különbségekre is felhívta a figyelmet. Elődjéhez hasonlóan, a Nemzetközi Bíróság Statútumának 38. cikk (2) bekezdése - a felek előzetes beleegyezése esetén - lehetővé teszi egy ügy ex aequo et bono eldöntését is.[20] Noha a méltányosság elve számtalan jogrendszerben megtalálható, a szerző számára nem okozott ellentmondást a 38. cikk (1) bekezdés c) pontja és a (2) bekezdés között az utóbbi azon kitétele, mely az ex aequo et bono döntést a felek megegyezéséhez köti. Úgy vélte, a Statútum 38. cikk (2) bekezdése nem emeli ki a méltányosságot az általános jogelvek köréből és nem szigorítja meg az alkalmazását - mindössze a bírósági munka rugalmasságát és a választott bíráskodás hagyományainak megőrzését kívánja biztosítani.[21]

Jóllehet az analógia útján alkalmazott belső jogi elvek nem válnak automatikusan a nemzetközi jog részévé, Herczegh Géza szerint ez a művelet - kedvező körülmények közepette és megfelelő gyakoriság mellett - egyfajta jogi meggyőződést alakíthat ki a nemzetközi közösség tagjaiban, és hosszú idő elteltével egy új szokásjogi norma kialakulásához vezethet. Az általános jogelvek jelentősége következésképp messze túlmutat a non liquet kiküszöbölésén és a jogviták eldöntésén - világosan megmutatkozik a nemzetközi jog fejlődésének terén is. A szerző mindazonáltal szükségesnek tartotta kiemelni, hogy a belső jog technikai fejlettsége és kifinomultsága semmiképpen nem értelmezhető oly módon, mint ami elsőbbséget biztosít részére a nemzetközi jog szabályaival szemben.[22]

Egy ismert és sokoldalú nemzetközi jogász hajdan úgy fogalmazott, hogy az Állandó Nemzetközi Bíróság Statútumának megalkotói - az általános jogelvek szövegbe foglalásával - kihívást intéztek a nemzetközi jog

- 104/105 -

tudományának képviselőihez, és arra sarkallták őket, hogy új és feltérképezetlen vizekre hajózzanak.[23] Herczegh Géza négy évtizeddel ezelőtt pontosan erre vállalkozott, és munkája sikeresnek bizonyult: mint erről már a bevezetőben szó esett, a "General Principles of Law and the International Legal Order" című monográfia fontos hiányt töltött be a nemzetközi jog hazai szakirodalmában, nemzetközi jogászok generációira gyakorolt számottevő hatást, valamint érdemben hozzájárult a felmerülő tudományos problémák tisztázásához.[24] A kötetből azonban nemcsak az általános jogelvek természetét ismerhetjük meg, hanem a majdani nemzetközi bíró nemzetközi jogról alkotott képét is. A figyelmes olvasó előtt nem marad rejtve például, hogy a szerző a mérsékelt dualizmus talajára helyezkedett a belső jog és a nemzetközi jog viszonyát illetően, ez utóbbit pedig olyan rendszerként képzelte el, melyben az államok szuverenitását érintő korlátozások vélelmezésének tilalma[25] és az általános jogelvek segítségül hívása kiküszöböli a non liquet előfordulását. Herczegh Géza a későbbiekben is hű maradt ebbéli meggyőződéséhez, miként azt a Nemzetközi Bíróság által, a nukleáris fegyverek alkalmazásának jogszerűsége tárgyában adott tanácsadó véleményhez fűzött nyilatkozata is sejtetni engedi.[26]■

- 105 -

JEGYZETEK

[1] HERCZEGH, G.: General Principles of Law and the International Legal Order. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969. 129.

[2] Van HOOF, G. J. H.: Rethinking the Sources of International Law. Kluwer Law and Taxation Publishers, Deventer, 1983. 131. Egy tekintélyes szakirodalmi álláspont szerint ez a megoldás végleg szakított azzal a megtévesztő felfogással, mely a nemzetközi jogra külső segítséget nem igénylő szabályok összességeként tekintett. LAUTERPACHT, H.: Private Law Sources and Analogies of International Law, With Special Reference to International Arbitration. Longmans, Green and Co., London, 1927. 67.

[3] Nemzetközi Bíróság Statútuma, 38. cikk (1) bekezdés. Kihirdette: 1974. évi 18. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Alapokmánya egyes rendelkezései módosításának kihirdetéséről.

[4] HERCZEGH: i. m. 33.

[5] Uo. 20-27. Egyes szerzők szerint felesleges az általános jogelvek belső vagy nemzetközi jogi eredetén vitázni, hiszen lényegük éppen abban rejlik, hogy minden jogrendszerben fellelhetők. CHENG, B.: General Principles of Law, as Applied by International Courts and Tribunals. Reprint. Cambridge University Press, Cambridge, 1994. 390.

[6] HERCZEGH: i. m. 27-33.

[7] Uo. 35-39.

[8] Uo. 55-56.

[9] Uo. 46-47.

[10] Uo. 68-69.

[11] Az Egyesült Nemzetek Szervezetének működését meghatározó elvek röviden a következők: az államok szuverén egyenlősége, a vállalt kötelezettségek jóhiszemű teljesítése, a nemzetközi viták békés rendezése, az erőszak alkalmazása és az azzal való fenyegetés tilalma, a szervezet tevékenységének tagállamok általi támogatása és a kényszerintézkedésekkel sújtott államok megsegítésétől való tartózkodás, a felsorolt elvek nem tagállamok általi betartásának biztosítása, valamint az államok belső joghatóságába tartozó ügyekbe való beavatkozás tilalma. ENSZ Alapokmány, 2. cikk. Kihirdette: 1956. évi I. törvény az Egyesült Nemzetek Alapokmánya törvénybe iktatásáról.

[12] HERCZEGH: i. m. 51-55.

[13] Uo. 78-89.

[14] Uo. 90.

[15] Az 1969. évi bécsi egyezmény 53. cikke szerint "az általános nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabálya olyan normát jelent, amelyet az államok nemzetközi közössége, mint egész, olyanként fogadott el és ismert el, mint amelytől nem lehet eltérni, és amelyet csak a nemzetközi jognak az ugyanilyen jellegű későbbi szabályával lehet megváltoztatni". Kihirdette: 1987. évi 12. törvényerejű rendelet a szerződések jogáról szóló, Bécsben az 1969. évi május hó 23. napján kelt szerződés kihirdetéséről.

[16] HERCZEGH: i. m. 95, 97.

[17] Uo. 97-100. Ezzel ellentétes nézet szerint az általános jogelvek a nemzetközi jog forrásai, melyek - bár a Statútum 38. cikk (1) bekezdésében olvasható felsorolás harmadik helyén nyertek elhelyezést - nincsenek alárendelve a nemzetközi szerződéseknek és a nemzetközi szokásjognak. Ez a sorrend ugyanis nem hierarchikus viszonyt jelez, hanem az ügyre vonatkozó szabályokat kereső bíró logikus gondolatmenetét tükrözi. CHENG: i. m. 22.

[18] HERCZEGH: i. m. 39-42. Megjegyzendő, hogy az Állandó Nemzetközi Bíróság Statútumának megszövegezése idején a nemzetközi közösség létszáma még meglehetősen alacsony volt, így nem okozott nehézséget az általános jogelvek egyetemes elismertségének kimutatása. Napjainkra ez megváltozott, ám létezik egy pragmatikus megoldás a világ minden országára kiterjedő összehasonlító elemzés megkerülésére. Mivel a Nemzetközi Bíróság Statútumának 9. cikke értelmében a bírák a világ fő jogrendszereit képviselik, egyetértésük okkal tekinthető egy jogelv általános elismertségének bizonyítékaként. Van HOOF: i. m. 141-142.

[19] HERCZEGH: i. m. 103-114. Hangsúlyozandó, hogy a bíróságok nagyfokú mérlegelési szabadságot élveznek a belső jogi elvek segítségül hívása során, így a folyamat korántsem tekinthető mechanikusnak. BROWNLIE, I.: Principles of Public International Law. Sixth edition. Oxford University Press, Oxford, 2003. 16. A belső jogi elvek nemzetközi szinten való alkalmazásának hátterében egyes szerzők egy további analógiát is felfedezni vélnek, mely párhuzamot von az egyének és az államok magatartása és viszonyai között. CHENG: i. m. 391; LAUTERPACHT: i. m. 79-87.

[20] Nemzetközi Bíróság Statútuma, 38. cikk (2) bekezdés: "Ez a rendelkezés nem érinti a Bíróságnak azt a jogát, hogy a felek megegyezése esetén valamely ügyet ex aequo et bono (méltányosság alapján) döntsön el."

[21] HERCZEGH: i. m. 100-102.

[22] Uo. 116-118.

[23] SCHWARZENBERGER, G.: Foreword. In: CHENG: i. m. xi.

[24] LAMM V.: Herczegh Géza: A jog általános elvei és a nemzetközi jogrend. Állam- és Jogtudomány, XIV. évf. (1971) 1. sz. 100.

[25] The S.S. Lotus (France v. Turkey), Judgment No. 9, 7 September 1927. P.C.I.J. Series A, No. 10, 18.

[26] A tanácsadó vélemény bírálói szerint a Nemzetközi Bíróság non liquet döntést hozott, amikor kimondta, hogy "a nemzetközi jog jelenlegi állapota és a rendelkezésére álló tények fényében, a Bíróság nem tud egyértelműen állást foglalni abban, hogy a nukleáris fegyverekkel való fenyegetés vagy azok alkalmazása jogszerű vagy jogellenes az önvédelem olyan szélsőséges esetében, melyben egy állam puszta léte forog kockán". Legality of the Threat or Use of Nuclear Weapons, Advisory Opinion of 8 July 1996, I.C.J. Reports 1996, 266, para. 105 (2) E. Herczegh Géza ugyan a konstruktivitás jegyében megszavazta a tanácsadó vélemény idézett megállapítását, de nyilatkozatában komoly aggályainak adott hangot, mondván "azokon a területeken, ahol bizonyos cselekmények »mint olyanok« nem esnek teljes és egyetemes tilalom alá, az általános jogelvek alkalmazása lehetővé teszi a nemzetközi jogrendszer alanyai magatartásának szabályozását". Declaration of Judge Herczegh, uo. 275.