A közigazgatás döntéseivel szembeni jogvédelem biztosításának rendszerében a tisztességes eljáráshoz való jog megköveteli a jogorvoslathoz való jog valamely formában történő jelenlétét. Az érdemi határozatok tekintetében ez a más szervhez vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetőségét egyidejűleg jelenti. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogorvoslathoz való jog nem követeli meg szükségképpen a bírósághoz fordulás jogának biztosítását, mivel a jogorvoslat joga, annak immanens tartalma megvalósulhat adott esetben a közigazgatási eljárás keretei között is. A jogorvoslat szükségképpeni eleme annak hatékonysága, ez következik az Alkotmánybíróság több évtizedes gyakorlatából és a nemzetközi egyezmények által felállított követelményekből egyaránt.[2] Minden jogorvoslat lényegi része a jogorvoslás lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát.[3]
Az egyes eljárások vonatkozásában kiemelten fontos az annak megindítására jogosult személyi kör meghatározása, ami különösképpen akkor lesz érdekes, ha egy harmadik személy a mások között létrejött jogviszonnyal összefüggésben kezdeményez eljárást.[4]
A kérdés, amelynek megválaszolására kísérletet tettünk, hogy hazai, uniós és nemzetközi jogi szempontból hol húzódik az a határvonal, amely alapján eldönthető, hogy ki jogosult az adott jog iránt keresetet előterjeszteni, és mikor mondhatjuk ki, hogy a keresetlevél előterjesztőjének az adott igény érvényesítése iránt nincs kereshetőségi joga? Ennek érdekében áttekintjük az EUB és a Kúria gyakorlatát egyes ügytípusokban és betekintünk az EUB és az EJEB elfogadhatósági feltételeibe is.
A válasz megadásához egy tágabb alapjogból kell kiindulnunk, ez pedig nem más, mint az igazságszolgáltatáshoz való jog, amely számos alapvető emberi jogot felölel, így a tisztességes eljáráshoz és a hatékony jogorvoslathoz való jogot.[5] Az igazságszolgáltatáshoz való jog fogalma megjelenik az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EEJE)[6] 6. és 13. cikkei, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikkében.[7] Itt kell utalnunk a Van Gend & Loos-ítéletre, amely "bármely más szakpolitikánál, európai politikusnál, vagy bírói ítéletnél jobban meghatározta az európai integráció történetét".[8] Az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) döntése ugyanis speciális szerepet biztosított a tagállami állampolgároknak mint egyéneknek azzal, hogy a tagállami bíróságok előtt a közösségi normák kikényszerítésének felelősévé az egyént tette.[9] A Lisszaboni Szerződés pedig konkrétan biztosítja az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést.[10] Ezen jogokat az Egyesült Nemzetek Szervezetének (továbbiakban: ENSZ) Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (továbbiakban: ICCPR) 2. cikk (3) bekezdése, illetve 14. cikke, valamint az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának (továbbiakban: UDHR) 8. és 10. cikkei is biztosítják.
Ezen rendelkezésekkel összhangban Magyarország Alaptörvénye XXIV. cikkében rögzíti, miszerint "mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék". Az Alaptörvény XXVIII. cikke által biztosítottan mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslat és ekként jelen tanulmánnyal is érintetten a közigazgatás kontrollja az Alaptörvényen, illetve az emberi jogokat biztosító nemzetközi egyezményeken alapszik.[11]
Ha tehát jogorvoslatról beszélünk, nemzeti szinten az alaptörvényi rendelkezésekből kell kiindulni, hiszen a tisztességes eljárás elvének követelményeként, annak részeként értékelendő, korlátozható alapjog, mely nemcsak a bírósági, hanem valamennyi hatósági eljárásra kiterjed, az ügyféli jogok érvényesítésének egyik legfontosabb garanciája.[12]
- 18/19 -
A kereshetőségi jogot az igazságszolgáltatáshoz való jog rendszerén belül, a hatékony jogorvoslathoz való jog részeként értelmezhetjük. Kifejezetten a kereshetőségi joggal nyomokban - bár nem ezen szóhasználattal, de - találkozunk egyes nemzetközi dokumentumokban is: az ICCPR Első Fakultatív Jegyzőkönyvében, az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága dokumentumaiban,[13] az EJEB döntéseiben.[14] Az uniós szerződésekben is érintett a kereshetőségi jog, az EUMSZ 263. cikkében biztosított megsemmisítés iránti kereset esetében, mely rendelkezés kifejezetten lehetővé teszi jogi vagy természetes személyek számára, hogy az Unió szervei vagy hivatalai által elfogadott, jogilag kötelező döntéssel szemben megsemmisítést kérjenek.[15]
A bírósághoz fordulás jogának megfelelő érvényesülését az EJEB, az EUB és a tagállami bíróságok eljárásaiban is biztosítani kell, azonban meghaladja a jelen tanulmány kereteit a befogadási, vagy más néven elfogadhatósági feltételek intézményenként elkülönülő részletes vizsgálata. Ez az oka annak, hogy az EJEB és az EUB elfogadhatósági kritériumaira csak röviden térünk ki.
A strasbourgi felügyeleti mechanizmust többnyire egyéni kérelem indítja el, amelyet az Egyezményben részes valamely állam joghatósága alá tartozó egyén vagy jogi személy nyújthat be a Bírósághoz, így a potenciális kérelmezők köre tág: Európa nyolcszázmillió lakosa, valamint az ott élő vagy átutazó harmadik országbeli állampolgárok mellett kérelmezők lehetnek a különféle egyesületek, alapítványok, politikai pártok, cégek milliói.[16] Hosszú ideje valósággal elárasztják a Bíróságot az egyéni kérelmek, így az elfogadhatóság feltételeinek vizsgálata a hatékony igazságszolgáltatás és a bírósághoz fordulás egyik fontos eleme. Az elfogadhatósági kritériumok közül a perbeli legitimációhoz és a kereshetőségi joghoz legközelebb az "áldozati státusz" fogalma áll, amelyet a nemzeti jogban használt áldozat fogalomtól függetlenül kell értelmezni.[17] Az EJEB eljárási szabályzatában ugyanis a szükséges jogos érdek mint az elfogadhatóság egyik feltétele az "áldozati státusz" megnevezéssel szerepel. A kifejezés az EJEE 34. cikkének kontextusában olyan személyre vagy személyekre utal, akiket egy állítólagos jogsértés közvetlenül vagy közvetetten érint. Következésképpen a 34. cikk hatálya alá nem csak az állítólagos jogsértés közvetlen áldozata vagy áldozatai tartoznak, hanem bármely közvetett áldozat is, akinek a jogsértés sérelmet okoz, vagy akinek valóságos és személyes érdeke fűződik ahhoz, hogy a jogsértés véget érjen.[18 ]Az "áldozat" fogalma autonóm módon értelmezendő és független a jogvita indításához fűződő érdek fennállásával vagy a perképesség kérdésével kapcsolatos hazai szabályozástól,[19] jóllehet a Bíróságnak figyelemmel kell lennie arra a tényre, hogy a kérelmező a hazai eljárásokban félként részt vett-e.[20] Az áldozati státusz nem feltételezi hátrány bekövetkezését,[21] és joghatást csak átmenetileg eredményező aktusok is keletkeztethetnek áldozati státuszt.[22] Az "áldozat" kifejezés értelmezése a mindenkori társadalom viszonyainak fényében alakul, és alkalmazása során kerülni kell a túlzottan formális megközelítést[23]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
