A polgári ügyekben való jogi együttműködésnek igen hosszú a hagyománya a lengyelmagyar kapcsolatokban, mely főként a két nemzetet összekapcsoló sokéves baráti viszonyon alapul. A két világháború közötti időszakban, amikor több, mint 120 éves széttagoltság után Lengyelország végül felkerült a világtérképre, Magyarország is ott volt az első országok között, melyekkel Lengyelország tárgyalt a jogsegélyről szóló szerződésről. Ezt a több mint egy évszázadon át a közös Habsburg címer alatt létező két ország intézményeinek közös érdekei magyarázzák. Végül Lengyelország hamarabb kötött szerződést Csehszlovákiával, Ausztriával és Németországgal, mint Magyarországgal, mivel azzal a szerződést a II. Világháború előtt nem sikerült megkötni. A II. Világháborút követő szovjet megszállás alatt, a kommunista báb rezsimek jelentős együttműködést hoztak létre a jogi eljárások területén is. Már 1959-ben aláírták a jogsegélyre vonatkozó szerződést.[1] Annak ellenére, hogy a szerződés az előző politikai rendszerben született, a mai napig érvényben maradt. Ugyan a gyakorlatban már széleskörűen nem alkalmazható,[2]
- 5/6 -
néhány kérdésben, többek között a közjegyzői eljárásban, a mai napig jelentős mértékben szabályozza a magyar-lengyel jogviszonyokat.
A jogsegélyről szóló szerződés hatályának (mely módosulására valószínűleg a várható uniós szabályok fényében sem fog sor kerülni) fontos gyakorlati következményei azon rendelkezések, melyek meghatározzák a kölcsönös felhasználás során az alakiságra vonatkozó szabályokat. Ennek abban az esetben van alapvető jelentősége, amikor a meghatalmazást a jogsegélyről szóló szerződés egyik Részes Államában állítják ki, és a másik Részes Államban használják fel.
A polgári jog megkülönbözteti egyfelől a kollízió esetén alkalmazandó anyagi, illetve alaki jogi szabályokat, másfelől pedig a jogcselekményre vonatkozó eljárási szabályok kérdéskörét (különös tekintettel az okirat bizonyító erejére). Tehát más szabályok vonatkoznak egy olyan okirat bizonyító erejére, mely az adott jogcselekmény "hordozója", és más magára a jogcselekményre, így biztosítva annak alaki és anyagi jogi érvényességét.
A jelen értekezés témája a magyar közjegyző által kiállított meghatalmazás érvényessége, valamint a magyar közjegyző által kiállított okiratok bizonyító erejének elismerése Lengyelországban. A kölcsönös felhasználás során mindkét kérdéskört a fent említett jogsegélyről szóló szerződés rendelkezései szabályozzák.[3]
A lengyel-magyar eljárásokban a közokiratok, ideértve a közjegyzői okiratokat is, teljes bizonyító erővel bírnak. A magyar közjegyző által kiállított, de Lengyelországban használt okirat hitelességéhez nem szükséges más hivatali eljárás. A jogsegélyről szóló szerződés 16. cikke alapján: "1. Az egyik Szerződő Fél területén az erre illetékes hatóság által ügykörén belül megjelelő alakban kiállított vagy hitelesített és hivatalos pecséttel ellátott okiratoknak a másik Szerződő Fél területén való felhasználásához jelülhitelesítésre nincs szükség." Ez a magyar és lengyel okiratok bizonyító erejének kölcsönös elismerését jelenti a lengyel polgári eljárásjogban. A fent idézett cikk 2. bekezdésének megfelelően ugyanis,
- 6/7 -
"2. Az egyik Szerződő Fél illetékes hatósága által kiállított közokiratnak tekintendő okiratokat a másik szerződő Fél területén is megilleti a közokiratok bizonyító ereje."
Ennek megfelelően tehát a kölcsönös felhasználás során nincs szükség konzuli hitelesítésre, annak ellenére, hogy a lengyel-magyar konzuli egyezmények[4] vonatkozó rendelkezései (a 34. cikk i. bek. e. pontjában) meghatározzák, hogy a konzulok a kétoldalú eljárásokban a következő tevékenységeket végezhetik: "hitelesítek], a küldő állam vagy a fogadó állam hatóságaitól vagy hivatalos személyeitől származó iratokat, valamint ezeknek az iratoknak másolatát, kivonatát és fordítását" Érdemes kiemelni, hogy a konzuli egyezmény csupán e tevékenységek ellátáshoz szükséges jogkört hagyja meg a konzulok számára, azok elvégzését nem írja elő. E tevékenységek elvégzésének szükségessége (vagy annak hiánya) már a Részes Államok viszonyát szabályozó más rendelkezéseken múlik; és kizárólag ezek hiányában határozza meg a külföldi okiratok nemzeti jog szerinti felhasználásának feltételeit az az állam,[5] ahol azokat felhasználják. Magyarország és Lengyelország esetében a hitelesítés követelményét teljességgel eltörlő rendelkezéseket a már korábban említett jogsegélyről szóló szerződés tartalmazza.
Továbbá nincs szükség a külföldön felhasználásra kerülő közokiratok hitelesítésének mellőzéséről szóló Hágai Egyezményben (melynek Magyarország és Lengyelország[6] is aláírója) meghatározott apostille alkalmazására sem. A Hágai Egyezmény 3. cikkének második mondata kimondja, hogy apostille nem alkalmazandó, ha " akár az okirat felhasználása szerinti Állam törvényei vagy más jogszabályai vagy az ottani gyakorlat, és akár a két vagy több Szerződő Állam közötti megállapodás ezt az alakiságot nem kívánja meg azt egyszerűsíti vagy az okirat felülhitelesítésétől eltekint" A lengyel-magyar viszonyok tekintetében a jogsegélyről szóló kétoldalú szerződés rendelkezései lex specialis-ként kezelendők a Hágai Egyezmény rendelkezéseivel szemben. Tehát a Hágai Egyezmény értelmében a magyar-lengyel viszonyokban a kétoldalú szerződés mentesít a hitelesítés követelménye alól, így az apostille használatát előíró követelménytől is el kell tekinteni.
Ebből kifolyólag a magyar közjegyző által kiállított meghatalmazás nem igényel semmilyen hitelesítést vagy apostille általi felülhitelesítést. Tehát a magyar közjegyzők, mikor lengyelországi használatra állítanak ki meghatalmazást, egyértelműen tájékoztathatják
- 7/8 -
a feleket arról, hogy a magyar közjegyzői meghatalmazásokhoz nem szükséges semmilyen további apostille vagy okirat.[7]
Jelenleg folynak a végső munkálatok azon a rendelkezésen, melynek célja az Európai Unión belüli szabad okirat-áramlás.[8] Ennek egyik célja az EU-n belüli felhasználás esetén az apostille alkalmazásának mellőzése. A lengyel-magyar kapcsolatokban ez a rendelkezés az okiratok szabad áramlását illetően semmilyen változást nem fog bevezetni. A jogsegélyről szóló szerződés feltételeihez hasonlóan a közokiratokat is minden további eljárás nélkül a továbbiakban is el kell majd fogadni a külföldi felhasználás során.
A magyar közjegyző által hitelesített okirat bizonyító erejét Lengyelországban ugyan nem lehet kétségbe vonni, azonban az okirat által tanúsított jogcselekmény érvényességét igen speciális feltételek betartásához kötik. Ezek betartása a korábban említett jogsegély szerződés értelmében szükséges.
A nemzetközi magánjog általános szabályai alapján, melyeket a különböző országok kollíziós szabályai[9] tükröznek, a külföldi jogcselekmény alakilag akkor hatályos és érvényes, ha az megfelel az ügy érdeme szerint irányadó jognak (lex causaé) vagy a fórum, vagyis azon hatóság helye szerinti jognak (lex loci actus), amely előtti eljárásban a közokiratot felhasználják.[10]
A jogsegélyre vonatkozó szerződés 44. cikk i. bekezdése a fent említett alternatív megoldást nyújtja ütköző jogszabályok esetére, amikor kimondja, hogy: "[a] jogcselekmények alaki követelményeire azt a jogot kell alkalmazni, amely magára a jogcselekményre irányadó, elegendő azonban a jogcselekmény helyén hatályos jogalkalmazása is." Ezen felül meghatároztak egy másik speciális rendelkezést is, melyet a 44. cikk 2. bekezdése
- 8/9 -
tartalmaz és az ingatlanok tulajdonjogának átruházására vonatkozik. Ez kiemelt fontosságú a lengyel-magyar jogi eljárásokban. Érdekes módon a cikk az ügy érdeme szerint irányadó jog (lex causaé) és a jogcselekmény helyén hatályos jog (lex loci actus) helyett azonban a tárgy helye szerinti jog (lex rei sitaé) alkalmazását írja elő a következő módon: "[a]z ingatlanokra vonatkozó jogcselekmények alaki követelményeire az ingatlan fekvésének helye szerinti állam joga irányadó."
A fent idézett 44. cikk 2. bekezdéséből tehát egyértelműen következik, hogy a magyar közjegyző által hitelesített meghatalmazás, amennyiben nem ingatlanra vonatkozik (hanem pl. társaság létrehozására), Lengyelországban alaki szempontból akkor érvényes, ha megfelel vagy a magyar (mint lex loci actus) vagy a lengyel (mint lex causaé) jogszabályoknak. A magyar törvények alaki követelményeinek betartása teljességgel elegendő ahhoz, hogy a meghatalmazás Lengyelország területén érvényes legyen.
A helyzet azonban teljesen más, ha a Magyarországon hitelesített meghatalmazás Lengyelország területén fekvő ingatlanokra vonatkozik. Ebben az esetben a meghatalmazás alaki jogilag akkor érvényes, ha az alaki jogi szempontból a lengyel jognak, mint az ingatlan fekvésének helyén érvényes jognak felel meg.[11] Az ilyen meghatalmazást a lengyel közjegyzők vagy a lengyel bíróság akkor fogadhatja el, ha az megfelel az ilyen típusú meghatalmazások lengyel törvény által előirt követelményeinek. Ezzel együtt tehát a Lengyelország és Magyarország között létrejött nemzetközi szerződés alapján, a Lengyelország területén fekvő ingatlanokkal kapcsolatos jogcselekményre vonatkozó meghatalmazás csak akkor érvényes, ha az megfelel az ingatlan fekvési helye szerinti jog (lex rei sitae) által előirt alaki követelményeknek.
Azonban az ingatlanokra vonatkozó meghatalmazások alaki követelményei Lengyelországban igen szigorúak. A lengyel Ptk 99. cikke[12] szerint, a meghatalmazásnak ugyanolyan alaki követelményeknek kell megfelelnie, mint a jogcselekménynek, amihez kiállítják. Ennél fogva az ingatlan tulajdonjogának átruházásához kiállított meghatalmazásnak, vagy pl. az ingatlanra vonatkozó egyéb jogok korlátozására vonatkozó meghatalmazásnak stb., ezen jogcselekmények alaki követelményeit kell teljesítenie. A lengyel jogban, az ilyen típusú jogcselekmények és a vonatkozó meghatalmazások érvényességének alaki feltétele a közjegyzői okirat speciális formája. Elméletileg viszont a magyar közjegyzői eljárás alaki követelményei szerint kiállított okirat elfogadható a lengyel eljárásban
- 9/10 -
előírt forma helyett,[13] ami így teljesíti a rei sitae alaki jogi követelményeit. Azonban ez a feltevés messzemenő szubjektivitásnak ad teret, ennél fogva nem biztosítja a kiállított okirat százszázalékos érvényességét.[14] Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy a közjegyzői okirat alaki követelményeit (a lengyel jogszabályoknak megfelelően) a magyar közjegyzők könnyen betarthatják, amennyiben nem feledkeznek meg néhány, a lengyel jogrend jellemzőiből következő apróságról. így pl. a lengyel közjegyzőkről szóló törvény[15] 1. § 92. cikke a következőket határozza meg: "A közjegyzői okiratnak a következőket kell tartalmaznia: 1) az okirat létrejöttének napját, havát és évét, továbbá szükség esetén, illetve a felek kérésére az okirat kiállításának és aláírásának óráját és percét; 2) az okirat létrejöttének helyét; 3) a közjegyző kereszt- és vezetéknevét, valamint az irodájának székhelyét, illetve amennyiben az okiratot a közjegyző helyettese készíti, a fentiekhez még hozzá kell tenni a helyettes kereszt- és vezetéknevét; 4) a természetes személyek keresztes vezetéknevét, szüleik keresztnevét, továbbá a természetes személyek lakcímét, jogi személyek illetve a jogcselekményben résztvevő más jogalanyok nevét és székhelyét, illetve a jogi személyek nevében eljáró, őket képviselő vagy általuk meghatalmazott személyek kereszt- és vezetéknevét és lakhelyét, továbbá a meghatalmazás aláírásakor jelen lévő más személyek kereszt- és vezetéknevét és lakhelyét; 5) a felek nyilatkozatait, szükség esetén az okirat során bemutatott okmányokra hivatkozva; 6) a felek kérésére az okirat készítésekor fennálló tények és fontos körülmények leírását; 7) annak megállapítását, hogy az okirat felolvasásra, elfogadásra és aláírásra került; 8) az okiratban résztvevők és annak létrejöttekor jelenlévők aláírását; 9) a közjegyző aláírását."
Tehát a magyar közjegyző által kiállított Lengyelország területén fekvő ingatlanra vonatkozó okiratnak teljesítenie kell a fenti feltételeket ahhoz, hogy lengyel közjegyző vagy bíróság előtti eljárásban érvényes legyen. Itt érdemes két dolgot megjegyezni. Először is a lengyel jog szerint egy természetes személy megfelelő azonosításához nem csak a keresztes vezetéknév megadása elengedhetetlen, hanem mindkét szülő keresztnevének megadása is. Azon meghatalmazások, melyek nem tartalmazzák mindkét szülő keresztnevét, Lengyelországban nagy bizonyossággal nem tekinthetők megfelelőnek a rei sitae alaki követelményei szerint és így nem váltják ki a szándékolt joghatásukat sem.[16]
- 10/11 -
Másodszor pedig a lengyel jogszabályoknak megfelelően az okiratnak egyértelműen tartalmaznia kell, hogy "az okirat felolvasásra, elfogadásra és aláírásra került". A lengyel jogszabályokban a közjegyzői okirat alakiságához hozzátartozik annak felolvasása (alapvetően a közjegyző által - bár elméletileg más személy is felolvashatja), majd tartalmának felek általi elfogadása, amit az eredeti okirat aláírása bizonyít (mely a közjegyzőnél marad, a feleknek pedig alapvetően a közjegyző aláírásával és pecsétjével ellátott kivonatát adják ki). Az a meghatalmazás, mely nem tartalmazza egyértelműen, hogy "az okirat felolvasásra, elfogadásra és aláírásra került", nem tekinthető a lengyel jogszabályoknak megfelelőnek, mely a Lengyelország területén fekvő ingatlanokra vonatkozó meghatalmazások esetében az egyedüli alkalmazandó jog. Magyar közjegyző által kiállított meghatalmazás esetén, a legjobb megoldás egy olyan mondatnak a hozzáadása a meghatalmazáshoz, mely tartalmazza a tényt, hogy "az okirat felolvasásra, elfogadásra és aláírásra került': Ez megelőzné a magyar meghatalmazások alaki szempontból való érvényességének esetleges megkérdőjelezését Lengyelországban.■
JEGYZETEK
[1] A polgári, családjogi és bűnügyi jogsegélyről szóló, 1959. március 6-án Budapesten aláírt szerződés (1960 évi 8. sz. Lengyel Közlöny 54. szakasz), módosítva a jogsegély szerződés módosításáról és kiegészítéséről, 1980. szeptember 18-án Varsóban aláírt jegyzőkönyv által (1982. évi 5. sz. Lengyel Közlöny 32. szakasz).
[2] Gyakorlati alkalmazhatóságát a nemzetközi magánjogban és a polgári eljárásjogban az európai integráció fejlődése korlátozta. Számos, a szerződés által szabályozott kérdéskört ma már a vonatkozó EU rendeletből következő eljárások szabályozzák (az uniós szabályok értelmében ugyanis kollízió esetén az uniós szabályok elsőbbséget élveznek a tagországok között létrejött kétoldalú szerződések előtt - ami a Lengyelország és Magyarország között létrejött jogsegély szerződésre is kiterjed). A szerződés gyakorlati alkalmazása továbbra is jelentős azon kérdésekben, melyeket az uniós szabályok nem határoznak meg. A jogsegélyről szóló szerződésnek megfelelően, az öröklési szabályokat a szerződés 47. cikke határozza meg. Érdemes megjegyezni, hogy 2015. augusztus 17-én ezen cikk rendelkezései az európai öröklési rendelet hatályba lépésével megszűnnek (Az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU rendelete (2012. július 4.) az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről - Official Journal of the European Union (2012. July 27) p. 107-134). Nem kizárható, hogy amennyiben elfogadásra kerülnek a házassági vagyonjogra vonatkozó uniós szabályok (és más formában, nem csupán fokozott együttműködési szabályként fogadják el őket - ebben az esetben ugyanis várhatóan Lengyelország és Magyarország azokat vissza fogja utasítani, mint a házasság alkotmányos fogalmával ellenkezőt) a jogsegélyről szóló szerződés alkalmazhatósága tovább korlátozódik majd. Jelenleg a házassági vagyonjogi rendszer uniós szabályozására vonatkozó munkálatok folyamatban vannak (lásd. M. Pazdan és társai, Uwagi do projektu rozporzadzenia Rady w sprawie malzenskich ustrojów majatkowych 2011/0059 CNS z dnia 20grudnia 2012 r., Problemy Prawa Prywatnego Miedzynarodowego 2013, vol. 13, s. 141-164 [M. Pazdan és társai, Észrevételek a házassági vagyonjogi rendszerekről szóló 2011/0059 CNS (2012.december 20.) tanácsi rendelet javaslathoz, A Nemzetközi Magánjog Problémái 2013, vol. 13,141-164 old.]). Polgári eljárás esetében (melyet az uniós rendeletek következtében a szerződés csak minimálisan szabályoz), a hitelesítés követelményét megszüntető uniós rendeletek bevezetésével szintén további korlátozásokra lehet számítani.
[3] Kiemelendő, hogy ilyen esetekben a külföldi tevékenységek formájára és a külföldi okiratok bizonyító erejére vonatkozó lengyel szabályok nem alkalmazhatók (a vonatkozó jogszabályokat kizárólag azon országok esetében kell alkalmazni, melyekkel Lengyelország nem kötött jogsegély szerződést). Ez a nemzeti jog általános szabályaiból és a lengyel alkotmányból következik, mely kimondja, hogy a ratifikált nemzetközi szerződések alkalmazása elsőbbséget élvez a hazai jogszabályokkal szemben (lásd a Lengyel Alkotmány 91. cikkének 2. bek. - 1997. évi 78 sz. Lengyel Közlöny 483. szakasz későbbi módosításokkal). Ezzel együtt tehát a lengyel-magyar viszonyokban a szerződés rendelkezései lerontják a lengyel jogszabályok vonatkozó rendelkezéseit.
[4] Konzuli Egyezmény a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság között (1974. évi 5. sz. Lengyel Közlöny 28. szakasz). Ez a korábbi 1959. évi konzuli egyezményt helyébe lépett (1959. évi 68. sz. Lengyel Közlöny 418. szakasz), mely a háború előtti 1936 évi konzuli egyezmény helyébe lépett (1938. évi 15. sz. Lengyel Közlöny 100. szakasz).
[5] Lengyelország esetében a Ptk 1138. cikke (1965. évi 46. sz. Lengyel Közlöny 290. szakasz későbbi módosításokkal) határozza meg azoknak az okiratoknak a körét, melyek konzuli hitelesítést igényelnek. Lengyelországban alapvetően konzuli hitelesítést csak azok a külföldi okiratok igényelnek, melyek lengyelországi ingatlan-átruházásra vonatkoznak. Továbbá az eljárás során (a bíróságon, de közjegyző előtt is), a felek vitathatják az előterjesztett külföldi okiratok hitelességét és kérheti azok felülhitelesítését. Ez nem vonatkozik a Lengyelország és Magyarország közötti jogi eljárásokra, a hitelesítés követelményének teljes eltörlése ebben az esetben a jogsegély szerződésből következik, mely lerontja a vonatkozó nemzeti jogi rendelkezéseket.
[6] Az egyezmény szövegét lásd UNTS - United Nations - Treaty Series / Nations Unies - Recueil des Traites, vol. 527, No 7625, pp.189-203, lengyelországi kihirdetés: 2005 évi 112. sz. Lengyel Közlöny 938. szakasz.
[7] Leszámítva, természetesen, az okiratok lengyel nyelvű hiteles fordítását. Azonban a fordítás önmagában nem számít bizonyító erejű okiratnak. Lengyelországban a közjegyzőhöz, bírósághoz, illetve hivatalhoz tehát az eredeti okiratot kell benyújtani (magyar nyelven) a lengyel nyelvű fordítást mellékelve.
[8] Lásd az EU Rendelet 4. cikkét - Proposalfor a Regulation of the European Parliament and of the Council on promoting the free movement of citizens and businesses by simplifying the acceptance of certain public documents in the European Union and amending Regulation (EU) No 1024/2012, Brussels, 24.4.2013, COM(2013) 228 final 013/0119 (COD).
[9] Ennek megfelelően ez az általános szabály a nemzetközi magánjogra vonatkozó lengyel törvény 25. cikkében kap helyet (2011. évi 80. sz. Lengyel Közlöny 432. szakasz). Ezen felül a rendelet tartalmaz egy további rendelkezést is, mely szerint az ingatlanok tulajdonjogára vonatkozó jogcselekményekre(a meghatalmazások kivételével), valamint a jogi személyek (társaságok, alapítványok, stb.) létrehozására, megszüntetésére vagy módosítására irányuló jogcselekményekre, kizárólag az ügy érdeme szerint irányadó jog (lex causae) szabályai alkalmazandóak. Mint az korábban említésre került, a jogsegély szerződés rendeleteinek következtében a lengyel-magyar viszonylatokban ez a törvény nem alkalmazandó.
[10] Lásd. A. W. Scott, Private International Law, London 1972, 236 old., 290, összehasonlításképpen M. Sosniak, Précis de droit international privé polonais, Wroclaw 1976, 103-104 old. Ilyen megoldások léteznek az Európai Unió rendeleteiben is (pl. lásd Az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete (2008. június 17.) a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról (Róma I.) OJ L 177, 4.7.2008, 6-16. old., 11. cikk 1. bek.)
[11] A lengyel-magyar viszonyokban az ingatlanokkal kapcsolatos jogcselekményekre vonatkozó jog (az öröklési és a házassági vagyonjog kivételével) szintén mindig a tárgy helyére vonatkozó jog. Ugyanakkor a lengyel és magyar jogrend között nincsenek akkora különbség, hogy a Magyarországon létrejött ingatlan tulajdonjogának átruházására vonatkozó meghatalmazás anyagi jogi szempontból a lengyel törvényekbe ütközzön.
[12] A lengyel Ptk 1. § 99. cikkének értelmében (1964. évi 16. sz. Lengyel Közlöny 93. szakasza későbbi módosításokkal): "ha a jogcselekmény érvényessége speciális alaki követelményekhez van kötve, akkor a jogcselekmény végrehajtásához szükséges meghatalmazás alakiságának is ugyanolyannak kell lennie." Ennél fogva, ha a lengyel jogszabályok szerint egy adott jogcselekmény közjegyzői okirata különleges alaki feltételekhez kötött, akkor az arra a jogcselekményre vonatkozó meghatalmazást is ugyanolyan alakisággal kell kiállítani. Mivel tehát a jogsegélyről szóló szerződés 44. cikk 2. bekezdése a rei sitae szerinti jog feltételeit írja elő az ingatlanokra vonatkozó jogcselekményekkel kapcsolatban, a magyar, pl. a Lengyelország területén fekvő ingatlan tulajdonjogának átruházására vonatkozó, meghatalmazásnak is meg kell felelnie a lengyel jogszabályok szerint értelmezett lex rei sitae követelményeinek.
[13] E kérdéskörben a lengyel irodalomban lásd: J. Górecki, Forma umów obligacyjnych i rzeczowych wprawie prywatnym miedzynarodowym, Wydawnictwo UŐ, Katowice 2007, 168-170 old. [J. Górecki, A kötelezettségi és tárgyi szerződések alakisága a nemzetközi magánjogban, US Kiadó, Katowice 2007, 168-170 old.], öszehasonlításképp: M. Pazdan, Prawo prywatne miedzynarodowe, PWN, wyd. 14, Warszawa 2011, 87-88 [M. Pazdan, Nemzetközi magánjog, PWN, 14. kiadás, Warszawa 2011, 87-88].
[14] Az alaki helyettesítés fogalma jelenleg általánosan elfogadott a nemzetközi magánjogi elméletben. Már a 70-es években szorgalmazták az ötletet a nemzetközi eljárásokban (lásd. C. Voskuil, H. Duintjer Tebbens, IhePosition of Legal Persons Acting Abroad (Netherlands International Law Relating to Corporations) [In:] Essays on the Law of International Trade, Asser Instituut, The Hague 1976,160. old.). Ennek azonban egy releváns hiányossága, hogy nem mutat rá pontosan azokra az esetekre, melyekben a külföldi alaki jogi követelményeknek megfelelő okirat, a nemzeti jog szerint előírt okirati forma helyettesítéseként elfogadható lenne.
[15] Teljes szöveg 2008. évi 189. sz. Lengyel Közlöny 1158. szakasza későbbi módosításokkal.
[16] Azonban a meghatalmazásban, a meghatalmazott és más személyek azonosításához nincsen szükség a szülők keresztnevének megadására. A lengyel közjegyzői okirat alaki követelményei kizárólag azon személyek részletes adatainak megadására köteleznek (ideértve a két szülő keresztnevének megadását is), akik a jogcselekményt végzik - tehát meghatalmazásnál, a meghatalmazókéra, nem pedig a meghatalmazottakéra.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző a Jagelló Egyetem professzora és krakkói közjegyző
Visszaugrás
