A szövetkezetek a piacgazdaság intézményeként, a tőkekoncentráció elleni küzdelem folyamatában, az új gazdasági, társadalmi formációra (kapitalizmus) "reakcióként" teret nyert szövetkezeti mozgalomba ágyazottan jelentek meg Európa nyugati régiójában a XIX. században. E speciális társulási formák gazdasági lényegük és az ezen az alapon leírható jogi természetük alapján különböztek és különböznek ma is a piac más szereplőitől az egyéb társas vállalkozásoktól. A "különbözőség" feltárása azért lényeges, mert rávilágít e különleges "organizáció" vállalatforma, társulás azon jegyeire amelyek arra predesztinálták, hogy másfél évszázada helyet kapjon az egyes európai jogrendszerekben s majd a jövőben beillesztésre kerüljön az Európai Unió szupranacionális joganyagába is.
A szövetkezet gazdasági lényegének vizsgálatánál elsődlegesen egy közgazdasági - üzemgazdasági szempontú elemzésre alapozunk s e vonatkozásban Ihrig Károly Szövetkezetek a közgazdaságban című, általunk általános érvényűnek tekintett munkájára támaszkodunk.2 Kiindulópontunk az, hogy a szövetkezet egy speciális társulás, dualista szervezet. Ez azt jelenti, hogy a szövetkezet tagjai vonatkozásában kettős motiváltságot hordoz: vagyoni jellegűt és szociális természetűt. A szociális természetű cél tradicionális. Az első angol szövetkezet (Rochdale-i) alapszabálya a tagok társadalmi és gazdasági helyzetének megjavítását határozta meg. A szociális célkitűzés valódi szövetkezetnél a tagok társadalmi előmenetelének biztosításában jelölhető meg. A gazdasági célja a szövetkezetnek pedig az, hogy tagjainak vagyoni előnyt biztosítson. E vagyoni előny biztosítása érdekében a szövetkezet "legközvetlenebb rendeltetése" a "kapitalisztikus gazdasági rendben"3 az, hogy : "forgalmi ügyleteket kössön." A szövetkezet "mindig valamilyen forgalmi mozzanat körül alakul" akként, hogy a tagi gazdaságokat összefogja, kiegészíti azokat. (Ihrig)4 A kérdés az, hogy mi motiválja a tagokat arra, hogy a vagyoni - gazdasági előny elérését szövetkezeti keretek között reméljék. A válasz az Ihrig-i elemzés alapján kézenfekvő. A szövetkezet tagja piaci pozíciójának megszerzése és majd megtartása érdekében igénybe kellene vegyen vállalkozót, mégpedig a vállalkozónak fizetendő ellenszolgáltatás - nyereség - fejében. A tagok azért választják a szövetkezet alapítást az általuk remélt vagyoni előny megszerzése érdekében, mert a szövetkezet "Mint az általa félretolt vállalkozó..." (Ihrig)5 jelenik meg a piacon, vagyis a szövetkezet a "vállalkozó helyébe" (Tellér)6 lép. A szövetkezet alapítás egyik célja tehát a vállalkozói nyereség kiküszöbölése. Van azonban egy másik cél is, nevezetesen: "...hogy a szervezés révén gazdaságosabbá tegyék a forgalom illető mozzanatának elintézését."7 A szövetkezet gazdasági lényege - álláspontunk szerint - az alapítási cél vonatkozásában az, hogy a tagok gazdaságát kiegészítve, azokat közös üzembe összefogva biztosítsa a vállalkozói nyereség megtakarítását, más oldalról a veszteség kiküszöbölését és a szervezettségből fakadó előnyök realizálását is.
"A szövetkezet két irányba köt forgalmi ügyleteket" (Ihrig)8, "két irányban kötött ügyletek csomópontjává válik" (Süveges)9. A kétirányú üzletek a következő módon írhatók le:
a) az első relációt a tagokkal kötött üzletek jelentik, vagyis a tag és a szövetkezet gazdasági kapcsolatáról, van szó,
b) az ügyletek másik típusát az ún. nem tagokkal kötött ügyletek (a szakirodalomban ismeretes más elnevezéssel: határügyletek) jelentik, vagyis a szövetkezet, mint jogi személy értelemszerűen nem tagokkal kerül jogviszonyba, hanem a piac más szereplőivel.
A két ügylettípus feltételrendszere merőben különbözik egymástól, s ezen különbözőség határozhatja meg a szövetkezet gazdasági lényegét. A b) pontban jelzett, ún. nem tagokkal kötött határ-, vagy külső ügyletek esetében a szövetkezet úgy jár el, mint bármely más vállalkozó, a piac bármely szereplője: a lehető legnagyobb gazdasági előny megszerzésére törekszik. Ezek a külső ügyletek tehát nem különböztetik meg a szövetkezetet más társaságtól. A külső ügyletek rendező elve a nyereséggazdálkodás. A belső ügyletek (a. pont) rendező elve és tartalma speciális. Amíg a részvénytársaságnál a részvényesekkel kötött belső ügyletek a társaság működéséhez szükséges tőke rendelkezésre bocsátását, a tőkekoncentrációt és ezen vagyoni hozzájárulás alapján a részesedés, valamint a kockázatvállalás arányát jelentik, a szövetkezet belső ügyletei sajátos jegyeket mutatnak.10 A szövetkezet belső ügyleteiben az altruizmus elve kerül előtérbe. "Az altruizmus elsősorban a követelményt jelenti, hogy a szövetkezet tagja rovására ne nyerészkedjen."11 A szövetkezet a belső ügyleteiben önköltséget számít fel a tagoknak, illetve, ha az önköltségen felül állapította meg saját szolgáltatásainak értékét, továbbá, ha a külső ügyletekben eredményt realizál, azt - zárszámadási többlet - a tagnak visszatéríti. A visszatérítés mértéke attól függ, hogy a vállalat igénybevétele a tag által milyen mértékű volt. A tag szövetkezeti tagsági pozíciójából fakadóan előnyt élvez, az előny a szövetkezeti járadék.12
A zárszámadási többlet azonban nem kerül teljes mértékben felosztásra, hanem ún. tartalékképzésre is sor kerül, illetve folyamatos dotációt biztosít a tartalékra nézve. (Ihrig, Süveges, Kuncz)13. A zárszámadási többlet terhére ugyanakkor a szövetkezet speciális szolgáltatásokat is finanszíroz, ilyen pl. a könyvtár, a klub, az egyes tanulmányi lehetőségeket elősegítő beruházások köre. Az természetes, hogy ez is szövetkezeti járadéknak minősül, hiszen szövetkezet nélkül a tagoknak mindezért ellenszolgáltatást kellene fizetniük. A szövetkezeti járadék, tehát a tag relációjában jövedelemkiegészítő szerepet is betölt. A zárszámadási többlet terhére számolható el az osztalék is, ami persze járadéknak nem minősül.
A szövetkezet, a határügyleteiben (külső ügyletek) a kapitalista vállalkozótól szerzett nyereséget transzformálja, (Ihrig)14 vagy
- fogyasztói erővé (fogyasztási szövetkezet), vagy
- kisvállalkozói nyereséggé (kisipari, vagy mezőgazdasági szövetkezet), vagy
- munkabérré (munkás szövetkezet).
Mindez azt jelenti, hogy a szövetkezet gazdasági lényege az eddigieken túl abban is megnyilvánul, hogy a belső ügyletek tartalma speciális.
A fenti tradicionális megközelítést (Ihrig) kiegészíti a jelenkori szakirodalom, mindenekelőtt Süveges Márta, illetőleg Deshayes Gerard. Az elemzések kiindulópontja két esetcsoport. Az egyik csoport esetében a létrejövő jogügyletekben a szolgáltatások ellenértéke határozott módon rögzített. Ilyenek például a szállítóktól történő beszerzések vagy az ügyfeleknek (nem tagoknak) nyújtott szolgáltatások, termékértékesítések. A tőke társaságok és a szövetkezet által kötött ügyletek jelentős része tehát fixáras. A szerződések másik csoportja a tőketársaság, illetve a szövetkezet tagjai közötti szerződések (belső ügyletek) amelyek követik a külső jogügyletek gazdasági hatásait. Ezekben a szolgáltatások ellenértéke bizonytalan, és ezek az ún. "nem fix" áras szerződések körét jelentik. "A szövetkezet és a tagok közötti ún. nem fix áras ügyletek alapján a tagok a társaság rendelkezésére bocsátott termelési tényezőkkel kockázatot vállalnak a szövetkezet és a hitelezők közötti fix áras szerződésekért, ami azt eredményezi, hogy a szövetkezetnek szervezeti-működési alapkérdései, nevezetesen a hitelezőkkel szembeni kockázatvállalást biztosító szerződési elemek azonosak kell, hogy legyenek a többi társaság hasonló szerződési elemeivel."15
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
