Herger Csabáné[1]: "Grosschmid puritán rabja" - Almási Antal (1873-1941)* (FORVM, 2024/3., 63-77. o.)

I. A témaválasztás okáról

Kétségtelen, hogy a polgári magyar magánjogtudomány megszületése elsősorban Grosschmid Bénihez (1852-1938) és a körülötte kibontakozó tudományos iskolához köthető, ahogy azt Vékás Lajos 2019-ben a magyar magánjogtudomány nyolc jeles képviselőjéről írott művében megállapította.[1] Ezt a szellemi műhelyt, melyet Nizsalovszky Endre (1894-1976) a 19. század utolsó évtizedeiben fellendülő civilisztikai jogtudomány liberális és szociális irányzata mellett nemzeti irányzatnak nevezett,[2] rendszerint úgy mutatják be az utódok tudomány-történeti írásai, hogy eközben Almási Antal nevét egyáltalán nem,[3] vagy csak Grosschmid kapcsán, többnyire a mester munkásságának értelmezőjeként említik.[4]

Mindeközben összehasonlító családjog-történeti kutatásaim során újra és újra azzal szembesülök, hogy Almási mély történeti és dogmatikai ismereteken, valamint a polgári korszak joggyakorlatának értő elemzésén alapuló munkássága megkerülhetetlen. Ezért ezt a rövid áttekintést arra a hipotézisre alapozom, hogy Almási a Grosschmid-műhelyben, bár számos általános magánjogi írással is gazdagította a korabeli jogéletet, elsősorban családjogi munkáival tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Sajnálatos, hogy a

- 63/64 -

hazai családjogtudomány alakulása mindeddig kevés figyelmet kapott a magánjogtudomány történetén belül. Ennek a hiánynak a pótlására tanulmányomban Almási életművének az áttekintésével teszem meg az első lépést.

II. Almási életrajzi adatai

Almási Antalnak az Országgyűlési Könyvtár honlapján fellelhető[5] életrajzi adatait az ebben az esetben igen szűkszavú Magyar életrajzi lexikon, valamint a Magyar zsidó lexikon szócikkei, továbbá Venetiáner Lajosnak A magyar zsidóság története című műve alapján egészíthetjük ki.[6] Almási 1873. november 14-én született Nyitra vármegyei Galgócon Apfel Jakab és Rudolfer Berta gyermekeként. A család nevének magyarosítása a kor asszimilációs trendjéhez igazodva[7] tíz évvel később, 1883-ban történt meg. Eleinte vallástudományi tanulmányokra készült a tehetséges ifjú, később mégis a jogtudomány mellett döntött. Bár a Budapesti Tudományegyetemen szerezte meg doktori oklevelét, német nyelvtudása lehetővé tette a számára azt is, hogy a berlini, a kieli, a lipcsei, a heidelbergi és strasbourgi egyetemeken mélyítse el magánjogi ismereteit. Nyilvánvalóan ennek köszönhető, hogy élete későbbi szakaszában anyanyelvi szinten volt képes német jogtudományi folyóiratokban és kiadóknál publikálni.

Almási pályafutása két párhuzamos úton mozgott. Egyrészt az igazságszolgáltatásban nyert átfogó jogalkalmazói ismereteket: 1899 és 1901 között Újpesten törvényszéki aljegyző, 1901-től törvényszéki jegyző, 1902-től albíró, 1908 és 1917 között járásbíró volt, majd 1917-ben ítélőtáblai bírói kinevezést kapott, 1927-ben pedig a Magyar Királyi Kúria bírája lett. Másrészt a jogászképzésben és a tudományos életben is sikeresen vett részt: 1910-ben magántanári képesítést szerzett magyar magánjogból és a Kolozsvári Egyetem magántanára lett, majd 1927-től a Budapesti Egyetem magántanárává nevezték ki. Mindeközben a leghosszabb időt, mintegy másfél évtizedet (1926-1940) a Szegedi Egyetemen töltötte el egyetemi oktatóként. Tudományos munkásságának döntő része erre az életszakaszra esett, mint ahogy tankönyvíróként is ebben a korszakában alkotott: kötelmi jogi és a dologi jogi kézikönyveit Szegeden a jogászképzésben használták nagy haszonnal.

Szirmai Andornak A magyar zsidóság almanachja című kötetben a magyar zsidó jogászokról szóló összefoglalója, mely a numerus clausus törvény (1920. évi XXV. tc.) elfogadásának évében jelent meg Budapesten, az ekkor még csak ítélőtáblai bíró, illetve

- 64/65 -

kolozsgári egyetemi magántanár Almásit csak felsorolás szintjén említette meg, származására tekintettel.[8] Éppen ilyen kevés adattal rendelkezünk az életének a végéről is: Almási 1941-ben hunyt el, amikor a III. zsidótörvény megszületett abban a "hazában", amelyhez nevében, többségi vallásában és kultúrájában is asszimilálódott. Az ekkor 68 éves jogtudóst ez a törvény disszimilálta volna a nemzet testéből. Bár írásaiból, illetve a német szakmai lapokban 1935 utáni elhallgatásából nyilvánvaló, hogy a lépcsőzetes jogkorlátozásra Almási reakciója mi volt, arról már nincsenek információk, hogy erre a polgári kori házassági köteléki jogot (1894. évi XXXI. törvénycikk, a továbbiakban: Ht.) módosító törvényre hogyan reagált az agg magánjogász. Halálát a budapesti II. kerületi állami halotti anyakönyvbe 517/1941. folyószám alatt jegyzeték be, majd földi maradványait Budapesten, a Farkaréti temetőben helyezték nyugalomra.[9] Mintegy négy évvel később, 1946. január 31-én nem titkolt keserűséggel írta meg negrológját a nála 12 évvel fiatalabb barát és pályatárs, Beck Salamon (1885-1974) az ekkor újraindított Jogtudományi Közlöny hasábjain: "Vigasztalan év rideg telén jött a hír Almási Antal haláláról. A napilapok egysoros rendőri hírben számoltak be róla - az utcán érte a halál - olyan közönyösséggel, ahogy egy elveszett irattáskáról adnak hírt. Csak egyetlen napilap írta meg, hogy kúriai bíró és egyetemi tanár volt.[10]

III. Almási magyar nyelvű tudományos írásai

Almási magyar nyelvű életművéből az MTA adatbázisa tizenhárom publikációt tartalmaz, amit a SZTE Kleberlsberg Könyvtárának - szintén hiányos - adatbázisa szerint további tíz mű egészít ki. Bár biztos nem lehet a 21. századi kutató abban, hogy Almási minden magyar nyelvű írását fellelte, az említett listákat némileg mégis ki tudta egészíteni.

1. sz. táblázat

Almási Antal magyar nyelvű műveinek jegyzéke

- 65/66 -

Forrás: Saját szerkesztés.

26 éves volt Almási, amikor Fodor Armin szerkesztő felkérésére az öt kötetes Magyar magánjog című műben ő írhatta meg A jogok védelme című fejezetet 67 oldalnyi terjedelemben. A bizalom oka ekkor még valószínűleg az európai magánjog átfogó ismeretével és a Grosschmid-műhelyre jellemző szemléletmód alkalmazásával volt magyarázható.[12] A magyar magánjogi törvénykönyv hiánya miatt ez a sorozat, melyet a századforduló éveiben Márkus Dezső,[13] a 20. század harmadik évtizedében a Márkus-tanítvány Meszlény Artur munkája,[14] egy évtizeddel később pedig a Szladits Károly által szerkesztett összegzés[15] követett, hiánypótló volt, és jelentősége nem csak a jogtudományban, hanem a mindennapi jogéletben is megmutatkozott.

- 66/67 -

Figyelemre méltó az Ellenjogok című, ugyancsak korai munkának tekinthető 78 oldalnyi írás 1900-ból, melyet szerző "Dr. Zsögöd Benő urnak mély tiszteletem jeléül" ajánlással vetett papírra. "A subjektiv magánjogok tartalmának megállapításánál rendesen figyelmen kívül hagyjuk azon körülményt, hogy a szubjektiv jog a maga gyakorlati érvényesülésében mint uralom nem merőben egyoldalú hatalmat jelent. Különösen a kötelmi viszonyokban a jogosult és kötelezett, hitelező és adós helyzete igen sokszor correspondeáló s az adós gyakran ép oly kevéssé pusztán és kizárólag kötelezett, merthogy adós, mint a hitelező nem tisztán jogosult csupán azért, mert a követelés őt illeti. Ezen jelenség annál fontosabb s föl nem ismerése annál nagyobb homályt borit a jogrendszer számos részére, mert hiszen minden subjektiv jog épen akkor, midőn ellentállásra talál, midőn tehát a benne rejlő uralmi tendencia jut kifejezésre, az igény, egy kötelmi jogi jelenség alakját ölti magára." Ez a 21. századi olvasó számára nem könnyen követhető problémafelvetés, és így a mű egésze a grosschmidi "anyagi kénytetőség" fogalmának a magyarázatát adta, túlnyomó részt az ugyanebben az évben hatályba lépő német polgári törvénykönyv (BGB 1900) és a korabeli német jogtudomány fogalom-használatának a tükrében.

1917-ig Almási munkásságát a magyar magánjogi törvénykönyv tervezeteire adott reagálás jellemezte. Ennek kapcsán túlnyomó részt a bírói gyakorlat ismertetésére is kiterjedő jogtörténeti, kisebb részt összehasonlító jogi munkamódszert alkalmazott, ami koránt sem volt idegen a magyar magánjogi kodifikációs hullám tudományos hátterétől. A családjog Almási munkásságán belül ebben a korszakban nem kiemelkedő. Első családjogi tárgyú műve, amely a magánjogi törvénykönyv második tervezetének személyi és házassági jogát értelmezte, 1913-ban került a tudományos olvasóközönség elé.[16] A polgári házasságról szóló érintetlenül hagyó tervezet[17] már csak azért is felkeltette a figyelmét, mert mestere a Ht. megalkotásában aktívan részt vett, és ennek történetét a teljesség igényével fel is dolgozta két kötetes művében (1908).[18] Ezt a tudományos szempontból is kiemelkedő munkát mind az öt magánjogi tervezet (1900-1928) megtartotta. Újdonság a tervezetekben csak a szemléletmód tekintetében mutatkozott meg: míg a Ht. a női jogegyenlőség elvét a házassági köteléki jogban expressis verbis nem tartalmazta, bár szabályrendszere túlnyomórészt ezt az elvet követte, addig az első tervezettől fogva (1900) különös hangsúlyt helyezett a magyar jogalkotó arra, hogy - a kor viszonyainak és értékrendjének megfelelő formában, nem pedig mai értelemben - a partnerségi elv váltsa fel a paternalizmust. Mindez pedig nem másnak, mint elsősorban Grosschmidnak volt köszönhető, aki a házassági vagyonjog kodifikátoraként (1891)[19] is büszkén hangoztatta, hogy a

- 67/68 -

magyar magánjog mindig is távol állt és távol áll a germán férji Munt (férji hatalom, ún. nemi gyámság) intézményétől.[20] Nos, az - apja döntéséből fakadóan - Apfelből Almásivá lett tanítvány ebben a szemléletmódban is követte a Grosschmidból átmenetileg Zsögöddé lett mesterét. Kérdés, hogy tudott-e többet adni annál, mint hogy egyszerűen értelmezze azt, amit Groschmid már papírra vetett.[21] Meggyőződésem szerint a válasz igen, méghozzá azzal, amilyen rendszerbe mondanivalóját beleöntötte.

Almási életművében az 1899 és 1917 közötti korszakban figyelemre méltó jelenség az is, hogy a bírósági tisztviselőként, majd bíróként szerzett perjogi ismeretei alapján az 1911. évi I. törvénycikk, a polgári eljárásjogi kódex értékelésére is vállalkozott.[22] Nem egyedülálló jelenség volt a korszak jogirodalmában, hogy az anyagi magánjog tudósai eljárásjogi munkával is a szakmai közönség elé léptek. Természetes módon egészében nézték a magánjogot és az annak alkalmazásához szükséges alaki jogot,[23] és az 1911. évi I. tc., amely a maga korában nyugodtan nevezhető Európa legmodernebb polgári eljárásjogi kódexének, a külföldi szakirodalom is elismeréssel fogadta.[24]

A korszakzáró 188 oldal terjedelmű monográfia, amelyet a háborús viszonyoknak a magánjogra gyakorolt hatásáról[25] írt Almási, több annál, mint amit a cím sejtetni enged. Elemzése egyben azt is bizonyítja, hogy a szerző ebben az esetben saját értelmezési keretet alkotott modanivalójához.

2. sz. táblázat

- 68/69 -

Forrás: Almási Antal: A háború hatása a magánjogra című művének szerkezete.

Ezt a rendszerező munkát recenzense, Beck Salamon is nagyra értékelte: "Kemény megbirkózás az anyaggal, szívós kiaknázása a felszín által csak elrejtett problémáknak, a saját maga által kibányászott anyagnak a szortírozása, fémnek és salaknak elkülönítése; egészében egységes szempontoktól uralt szintétikus elrendezése a lelkiismeretes pontossággal meganalizált anyagnak: ez az Almási munkarendszere. Almási nem a könnyed ötletek embere. Ő sohasem jön rá valamire, nincsenek előre elfoglalt álláspontjai. Végiggörgeti a különböző lehetőségeket, egyenkint leméri az érvek és ellenérvek súlyát és így kapja meg a maga eredményeit."[26]

Munkásságának második szakaszában, 1917 után Almási újra és újra visszatért a szokásjog versus kodifikáció kérdés tárgyalásához. Ez a tudományos polémia a kontinentális Európában ekkorra már - a kodifikáció javára - lezárult, míg az angolszász világ továbbra sem lépett túl a részleges jogegységesítésen és a tervezeteken.[27] Almási a Polgári jog című folyóiratban 1925-ben közzé tett tanulmányában az I. világháború utáni sajnálatos hazai köztörténeti változásokra utalt a szokásjog melletti érvek sorát bővítve: "Bizottsági tárgyalásokból és parlamenti nyilatkozatokból, jobbról is balról is, halljuk, hogy a polgári törvénykönyv javaslatának hamar a nemzetgyűlés elé kell kerülnie, hogy elérkezett az ideje annak, hogy történetileg fejlett szokásjogunk írott törvénykönyvbe foglaltassák. Bármily kellemetlen kötelességet is kell ezzel teljesítenem, nem haladhatok el emellett szótlanul. Nem kerülhetem el azt a kérdést, vajjon, a trianoni béke korszaka csakugyan hivatva van-e arra, hogy Csonkamagyarországnak adja azt a kódexet, amelyet régen oly lelkesedéssel és oly hosszu időn át Nagymagyarországnak készítettünk elő? És ha erre csak határozott nemmel tudok felelni, ez nem esik éppen könnyen, hiszen e felelet soksok, talán nem is egészen nyomtalanul teljesített saját munkám eredményét is kétségessé teszi. Csak röviden akarom jelezni, mit más formában, és alkalommal már az illetékes körök tudatára igyekeztem hozni, hogy tisztára jogpolitikai szempontból is károsnak, sőt egyenesen vészesnek tartom a csonkamagyarországi törvénykönyv megalkotását."[28]

- 69/70 -

"Mindent összevéve: a személyiségi jogot, a tulajdonjogot és a hitélezési forgalmi szerződéseket a háború előtti módon szabályozó törvénykönyvet épp oly kevéssé tudok elképzelni, mint olyat, amely ezekről hallgat, vagy pedig, amely őket mai chaotikus állapotukban akarná és főleg tudná törvénybe iktatni."[29]

Az általános magánjogi művek és a családjogi tárgyú írások mellett nagy figyelmet fordított Almási arra is, hogy mestere munkásságát a tudományos olvasóközönség számára fogyaszthatóbbá tegye. Találóak Grosschmid szakmai karakteréről írt sorai, melyek egyben azt is megmutatják, miért volt szükség erre a tudományos értelmezésre: "Célja a jog anyagával való bánni tudás és a jogi ítélőképesség kiképzése. Tanítványa, akihez fordul, nem az egyoldalú jogász, de a hazáját szerető, az annak életét élő és annak álmait álmodó igazán művelt ember. Eszménye, amelynek egész életét s tanítását szenteli, a magyar nemzet jogi öntudatának a felébresztése."[30] A történeti jogi iskola tanítását ismételve írja mestere felfogásáról a következőket: "A szokásjog szerinte arra tanít és nevel, hogy a közelit és távolit összekapcsoljuk, hogy századokon végig lássunk. Holott a kódex rövidlátókká tesz. A kódex-jogász csak paragrafusról paragrafusra tud haladni, a szokásjog juristája előtt pedig ott van a jog életének nagy természete és szabad levegője."[31]

Ezt a gondolatmenetet folytatja lényegét tekintve a magyar jogi tradíciót, a szokásjog uralmát védelmező írásában 1935-ben, amelyet - mint később látni fogjuk - németül is publikált: "Fejtegetéseim végére jutottam. Belőlük az itt betartandó keretnek megfelelően szükségképen kissé futólagosán, de mégis talán felismerhetően tűnik ki az, hogy a magyar bírói gyakorlatnak a magyar magánjog szokásjogi jellegénél fogva, de különösen ama rendkívüli időnél és körülményeknél fogva, amelyben élünk, az a feladat jutott és jut, hogy a magyar magánjognak nemzeti, de egyúttal európai jellegét megóvja és fejlessze, - hogy a magyar bíróság e feladatot tudatosan és lelkesedéssel vállalja, hogy annak teljesen akar is, tud is eleget tenni, hogy a bírói gyakorlat és a magyar polgári törvénykönyv tervezete egymást kölcsönösen fejleszti és tökéletesíti és hogy ez az összhangzatos együttmunkálás remélhetőleg, a most még erjedő új gondolatok lehiggadása után ahhoz fog vezetni, hogy tökéletesen nemzeti és tökéletesen európai, minden szabályában a magyar nép érzelmeinek, élethez való akaratának és öntudatának megfelelő magyar polgári törvénykönyvet megteremtsen és a jogéletbe átvigyen."[32]

Ugyanebben az évben Szegeden jelent meg Általános és különös vagyon bírói gyakorlatunkban című műve, amelyben a házassági vagyonjog alkalmazásának gyakorlati problémáit, a közszerzemény intézményének értelmezése tekintetében ingadozó kúriai ítélkezést[33] mutatta be: "Hiszen annak az oka, hogy gyakorlatunk a közszerzeményi "vagyont" és a házastársak különvagyonait többszörös ingadozás dacára sem tudja elég élesen megkülönböztetni, valójában az, hogy bírói döntéseink ezt figyelmen kívül hagyták és nem maradtak meg annál a felfogásnál, amely szerint a közszerzeményi igény a házas-

- 70/71 -

ság megkötésével keletkezett, de csupán a házasság megszűnésével esedékessé váló egységes követelés."[34] A probléma abban jelentkezett, hogy az 1880-as évektől kezdődően a Kúria kétféle módon viszonyult a tradicionális jogból megörökölt közszerzeményhez, amely jobbágyok (1848 után parasztok) és polgárok esetében törvényes vagyonjogi rendszerként érvényesülő korlátozott vagyonegyesító rendszer intézménye volt. A korábbi értelmezés, mely szerint a közszerzeményi vagyon felett a házastársaknak osztatlan közös tulajdona van, és a házassági vagyonjogi rendszer megszűnésekor dologi jogi megosztási igénnyel rendelkeznek, elvétve volt már csak jelen a századvég joggyakorlatában. Helyette inkább az a szemlélet vált meghatározóvá, hogy annak a vagyontömegnek a felére, amely a házastárs vagyonában közszerzeményi természetű, kötelmi jogi követelési igénye van a másik félnek: "[...] Mindezek a viták részben tudatosan, részben félig öntudatlanul is a körül forognak, vájjon a köz szerző házastársat a közszerzemény révén mi illeti: a házasság megkötésével törvénynél fogva létesült követelés a másik házastárs vagyonszaporulatának a felére, avagy pedig ugyanígy keletkezett és a házasság megszűnésének felfüggesztő feltételéhez fűzött tulajdonjog, vagy egyéb állagjog a másik házastárs külön vagyonához tartozó ama jogokból, amelyeket ez a házasság tartama alatt forgalmi alapon szerzett. Mindkét felfogás elképzelhető. A magam részéről az alábbiaknál fogva a közszerzeményi követelés felvételét tartom indokoltnak."[35] Ennek a kettősségnek a pikantériája azért izgatta különösen a kúriai bíró Almásit, mert a jogélet - ebben az esetben - nem feltétlenül követte az 1928. évi V. magánjogi kódextervezetet, amely lényegét tekintve továbbra is Grosschmid 1891. évi házassági vagyonjogi résztervezetén alapult, és ez sajnos jelentős bizonytalanságot okozott, különösen akkor, ha az egyik házastárs a gazdasági életben a családi dimenziót meghaladó mértékben vett részt, és ezzel a tevékenységével veszélyeztette a másik fél (dologi jogi megosztási vagy kötelmi jogi követelési) közszerzemény-igényét. Mindennek sajnos máig ható üzenete van, különösen a Ptk. szerződéssel kiköthető ún. közszerzeményi rendszerének az értelmezése kapcsán.[36]

Almási magyar nyelvű szakmai tevékenységének korabeli értékelését elsősorban recenzenseinek írásaiból tudhatjuk meg. Műveit Beck Salamon[37] mellett Szladits Károly[38], Kiss Géza[39] és Munkácsi Ernő[40] ismertette őszinte nagyrabecsüléssel. Legnagyobb érdemének talán - Beck megfogalmazását követve - azt tekinthetjük, hogy Almási "Mindig a

- 71/72 -

logika egyenes vonalán jár(t), lefejtései szigorú következetességgel gombolyítódnak le a maguk megszabott egymásutánjában."[41]

IV. Almási német nyelvű tudományos írásai

Almási előszeretettel publikált német nyelven, ezért művei az 1920 és 1944 közötti időszak magyar és német magánjogászainak tudományos kapcsolatai szempontjából aktuális kutatási kérdés napjainkban is.[42]

3. sz. táblázat

Almási német nyelvű művei

Forrás: Saját szerkesztés.

Tény, hogy német nyelven Grosschmid Béni és a korszak más meghatározó magyar magánjogászai nem, vagy csak kivételesen publikáltak, a Grosschmid-tanítvány Almási azonban fontosnak találta, hogy a magyar magánjogi törvénykönyv IV. tervezetét alapul

- 72/73 -

véve német nyelven jelentesse meg magánjogi összegző műveit.[43] A kétkötetes mű elején terjedelmes bevezető fejezetet szentelt a magyar magánjog forrásainak, kitérve az osztrák és a német jogtudománynak a magyar magánjog fejlesztésében játszott szerepére is. Mindez különösen azért figyelemre méltó, mert a német jogi szakfolyóiratokban a korszakban a magyar magánjogot német szerzők nem egyszer úgy jellemezték, mint a "sajátos germán" alapú jog, illetve tudomány. A magyar jog alakulását jelentős részben "a Frank és Német Birodalomban végbement fejlődés eredményének" tekintették, melyben szláv és germán elemek keveredtek egymással,[44] vagy amely nem több, mint "némileg önálló úton fejlődött német partikuláris jog [...] a magyar nép karakteréből következő önálló élet(tel)".[45] Ennek a "jellemvonásnak" 1933 után nagy jelentőséget tulajdonítottak az NS-jog óhajtott receptióját tekintve. Condanari-Michler a Zeitschrift der Akademie für Deutsches Recht hasábjain 1938-ban a következőket állította a kérdésről: "A német birodalom joga, különösen pedig a magánjog, átalakulásban van, amely, ha pontosak az értesüléseim, a régivel nem teljes mértékben kíván szakítani. Amennyiben sikerül a német jogot a népben gyökerező szemléletmódnak megfelelően német népjoggá formálni, akkor ez a tett, mondhatjuk ma már, hogy Magyarországon nem csak megértésre talál, hanem erős visszhangot is kivált. A magyar jogi gondolkodás lényegi vonása a régi joganyaghoz való ragaszkodás, a jogi kontinuitás. Ezzel mindkét nép jogtudósai számára, akik pár évtizeddel korábban még a német-osztrák-magyar jog - talán elsősorban külsődleges - egységesítésében gondolkodtak, egy nagyszerű feladat tárulkozna fel, az, hogy amellett, ami a jogban minket egymástól elválaszt, a közöset arra a legjobb talpazatra helyezzék, ami csak a rendelkezésünkre áll, méghozzá a népre."[46]

Ezek a meglepő sorok két tényre irányítják rá a figyelmünket: egyrészt 1938-ban a német jogtudomány képviselője úgy tekintett vissza a magyar magánjogi kodifikációs hullámra, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia korabeli jogfejlesztésre, mint amit a német-osztrák-magyar jogegységesítés célzata mozgatott, ami a magyar álláspontot tekintve teljes egészében hibás megállapítás. Bár kétségtelen az osztrák magánjog és magánjogtudomány hatása a dualizmus-kori Magyarországon, illetve az erőteljes német hatás is a kodifikáció korában, mi sem állt távolabb a magyar magánjogtudomány képviselőitől, mint az osztrák vagy a német jog mechanikus átvétele vagy a jogegységesítésnek ez a nemzeti határokon átnyúló módja. Ha a szerző ezt így látta, akkor nem rendelkezett kellő információval, vagy félreértette azt. Condanari-Michler, ha kellően tájékozódott volna, ismerhette volna a magyar magánjogászok álláspontját,[47] ha a politikai kapcsolatok alakulása más irányultságot generált is. A második tény, amit az idézett sorok alapján nem

- 73/74 -

hagyhatunk figyelmen kívül az, hogy Condanari-Michler 1938-ban meg volt győződve az átalakulóban lévő német magánjog követésének szándékáról a magyar-német jogászi interakciók alapján, bár nyilvánvaló, hogy elsősorban politikai akaratról volt szó.

Az 1920-as években, amikor magánjogi összefoglalását Almási Németországban publikálta, messze nem ebben a szellemben írt a német és a magyar jogtudomány kapcsolatáról: műve a kodifikáció menetéhez kapcsolódó tudományos eszmecsere keretében értelmezhető.[48] Almási a magyar jogot ért nyugati hatásokkal szemben azt hangsúlyozta, hogy az 1914. évi tervezet tartalma "lassan arra a helyre került, amit mindeddig az OPTK birtokolt. Meghatározta a felsőbírósági ítéletek szemléletét, és [...] különösen a magyar felsőbíróságok jogegységi döntéseire ütötte rá a pecsétjét."[49]

Almási recenzense ismét Beck Salamon volt, aki a következő sorokkal jellemezte a "szigorúan tételes" munkát: "Amikor Almási évekkel ezelőtt, a háború boldog idejében ennek a munkának a kitervezéséhez hozzálátott, nagyjában a német és a német közönségen keresztül, a távolabbi nyugat (mert voltak, akik a gyűlölet hermetikus elzártsága idején is hittek a tudományos élet emberi egyetemességének, a tudomány nemzetköziségének a feltámadásában) lebegett a szeme előtt. Almási nyilván úgy érezhette, hogy nemzeti hivatást teljesít, ha a magyar jogot német nyelven szólaltatja meg és így a magyar jog megismerésének lehetőségét széles keretben gyarapítja. [...] Almási rendszerével a külső csoportosításával vitába nem szállunk [...]. Almási számára a jog tételei nem egymásmellettiségek, amelyeknek egynémely egymásra vonatkozásaik vannak, Almási szemében a jog a jogtételek egységbe fonódott összessége, kerekded egész, amely a mag a befejezettségében, gördülő folytonosságában szakadozottságot, hiányosságot nem ismer." Jóleső mosolyt csal az olvasó arcára Beck humora, amellyel barátja stílusát jellemzi: "Szeretjük Almási magyar mondatainak kemény kötését, de ez a német szövegen keresztül csak annyira érződik, mint öreg asszonyon az elmúlt ifjúkori szépség nyoma".[50]

A korszak kevés magyar magánjogásza (Újlaki Miklós[51], Sebestyén Péter[52] és Váli Ferenc[53]) mellett Almási is publikált a Zeitschrift für osteuropäisches Recht hasábjain. Az 1925 és 1944 között megjelent folyóirat a német és a magyar magánjogászok közötti tudományos gondolatcsere tekintetében jelentősnek tekinthető, elsősorban nem politikai fórum volt, bár nyilvánvaló, hogy idővel nem tudta és nem is akarta távol tartani magát a politikai trendtől. Maga a folyóirat léte is azt jelzi, hogy a német tudományos életben nagy figyelmet fordítottak a német jogi kultúrához a germán-frank korszak óta számos

- 74/75 -

szállal kötődő keleti szomszédokra, amiről a lap szerkezete, alapossága és tudományos igényessége még inkább megyőzött. A magyar magánjogban a bírói gyakorlat jelentőségét elemezve Almási részletes történeti áttekintést adott német olvasóinak: Werbőczy István, mestere, Grosschmid Béni és a polgári eljárásjog kodifikátora, Plósz Sándor szakmai tevékenységét ismertette, részletesen bemutatta a Tripartitum normatartalmának alakulását a királyi Kúria gyakorlatában, elkülönítette egymástól a kúriai döntvények típusait, majd - mondanivalója lényegi magvaként - a szokásjog rendszere és a kodifikált magánjog közötti különbségre mutatott rá, hangsúlyozva, hogy "minden írott jogi norma természetéből adódóan kell, hogy tartalmazzon joghézagot. [...] ezért a magyar bíró feladata nem kis mértékben abban áll, hogy az újonnan jelentkező törekvéseket és tendenciákat, azaz az új érdekütközéseket adott esetben akár új jogelvek alkalmazásával felszámolja, és ezáltal Magyarország szokásjogát továbbfejlessze".[54] A téma jelentőségével magyarázható, hogy Almási a Zeitschrift für osteuropäisches Recht hasábjain közölt tanulmányát, ahogy azt korábban láthattuk, magyarul is megjelentette majdhogy nem változatlan tartalommal ugyanebben az évben.

Figyelemre méltó, hogy az 1935 utáni években Almási már nem kívánt németül, a nemzetiszocialistává vált "III. Birodalomban" publikálni. Az 1935-ben alapított Zeitschrift der Akademie für Deutsches Recht című folyóiratot, amely az NS-jogakadémia politikai lapja volt,[55] messze kerülte, de a német-magyar kapcsolatok szempontjából kiemelkedő és egyébként népszerű Ungarische Jahrbücher (1933-1943) című sorozatban[56] és a Monatsschrift der Ungarischen-Deutschen Gesellschaft in Budapest (1941-1944) című kiadványban nem jelent meg írása.[57] 1935 után a polgári magyar magánjogtudomány képviselőinek helyét a vizsgált német szaklapok szerzői között elsősorban a német kultúrkörben otthonosan mozgó igazságügyi minisztériumi alkalmazottak, Arató István, Hegedűs József és Csiky János vették át.[58] Őket meg lehet ugyan jelölni - 1949 utáni mellőzöttségüket és helytállásukat hangsúlyozva - "polgári kori" jogászként, de egy dolog kétségtelen: nevüket adták a jogfosztó normák megismertetéséhez a "III. Birodalomban", míg mások a jogéletnek ettől a területéről inkább távol tartották magukat.

Almási ezekben az években itthon folyamatosan dolgozott. Jelzés értékű, hogy 1940-ben a Szladits szerkesztésében közzétett hat kötetes Magyar magánjog sorozat családjogot tartalmazó II. kötetében - vélelmezhetően tudatosan - kerülte a német rendszerszemléletű dogmatika alkalmazását, és ehelyett a tradicionális magyar családjogban használt intézményeket csoportosította nagy szakmai igényességgel, de egyértelműen sajátosan.[59]

- 75/76 -

Almási német nyelvű műveire Beck Salamon[60] és Hajnal Henrik[61] hívta fel a magyar tudományos közösség figyelmét. Beck fontosnak tartotta kiemelni, hogy Almási "írói természete szerint monográfiaíró. Erre vall erős analitikus hajlandósága, gondolkodásának az eredetiség felé vivő élessége, új utakat kereső kutató vénája",[62] és ezt a megállapítást a 21. századból visszatekintve is csak helyeselni tudjuk.

V. Összegzés helyett

Almási tudományos és emberi habitusát nem igen lehet jobban jellemezni annál, mint ahogy azt Beck Salamon megtette 1946. január 31-én, a II. világháború zűrzavaros és véres évi után újraindított Jogtudományi Közlönyben: "[...] Néhány lírai megjegyzéssel keretezzük körül annak a tudósunknak emlékét, aki a legszemélytelenebb, legeltárgyiasultabb volt. A stoikus filozófus aszkétizmusával, amely egyben a kötelességteljesítés önelégültségének érzését is magával hordja, nevelte önmagát jogászi egyoldalúságra. Birkóznia sem kellett a jogtól idegen kísértetek csábításával; vértezve volt érdeklődésének a jogra való reá szorításával és az apage satanas csábképeket hessegető mozdulatára sem volt szüksége. Grosschmid tanítványai közül talán a legerősebben Almási volt Grosschmid rabja. Almási dicséretére mondva, nem a jurare in verbe magistri önállótlan meddő szolgaiságával, sekély értékű epigonizmussal, hanem az analitikus módszer, a logikai elemzés követésében. A fegyelmezett logika imponáló hűvösségéből Almási lassan bontakozott ki. Fiatalkori munkássága a nyomozó detektívé: rávilágít lámpájával a félreeső zugokra, egyenkint szedegeti fel ós választja szót az apró limlomot, amíg sok érdektelen után nyomravezetőt lel. Pályája elején erősen positív irányzatú és ez a vonása megváltozott alakban egész életmüvén végig kíséri; de amíg a fiatal Almási számára a jogtétel nemcsak kiinduló pont, hanem mindvégig megtartott alap, a gazdasági és társadalmi mögöttes részekre eső tekintet nélkül, addig nyilván bírói gyakorlati működésének hatása alatt, amely a jogtételek mellett élő valóságokra eszméltette rá, egyre jobban enged dogmatikus merevsége. A jogtételekre való önkorlátolásán túl távlata egyre tágul és már a háború jogi hatásáról irott könyve, de még élesebben kötelmi jogi kézikönyve, mely már teljes határozottsággal domborítja ki »az eddig rejtve maradt elvet« (ez az utalás gyónásszámba menő önvallomás saját múltbeli felfogásáról s egyben kritikája a korábbi jogászi közfelfogásnak), hogy »minden magánjogi tevékenység és kettősen minden kötelmi jogi, végeredményben az emberi összműködés főcélját, a nemzeti és államélet megerősítését is szolgálja«. Szükreszabott megemlékezés nem engedi meg, hogy akárcsak rövid áttekintést nyujtsunk igen bő, de mindig nagyértékü irodalmi munkássága felől, hogy felvázoljuk azt a hatást, amit jogirodalmunkra, törvényelőkószítésünkre, bírói gyakorlatunkra, jogászi műveltségünk emelésére gyakorolt. Ha néhány elnagyolt vonással próbáltunk is közeledni komoran puritán egyéniségének rajza felé, csak sejtető indokát akartuk adni a róla való kegyeletes megemlékezésnek, az igaz érték iránti mély tiszteletnek."[63]

- 76/77 -

Summary - Csabáné Herger: "Grosschmid's Puritanical Prisoner": Antal Almási (1873-1941)

The private lawyer Antal Almási, who left behind a remarkable academic oeuvre, especially in the field of family law, was a representative of the Hungarian historical school of law. According to his colleague and friend Salamon Beck, of all Béni Grosschmid's students, Almási was the most addicted to the master. Almási's puritanical personality, analytical method and logical analysis enabled him to summarise contemporary Hungarian private law in terms of customary law, the draft private code and judicial practice at a time when continental Europe had already opted for codification over flexible case law. His special merit is that his German-language work conveyed the (less known) scientific results of Hungarian private lawyers to the Western legal culture, and in the field of family law he applied a system which was dogmatically demanding, but peculiarly Hungarian. ■

JEGYZETEK

* A tanulmány A jogfosztás elmélete és gyakorlata a Horthy-korszak második felében és az Ns-rendszerben című kutatási projekt (2019-2022) keretében készült. A támogatásáért a szerző köszönetet mond az Alexander von Humboldt Alapítványnak.

[1] Lásd elsősorban a Grosschmid Béni (1852-1938) és a Polgári Törvénykönyv című fejezetet a következő műben: Vékás Lajos: Fejezetek a magyar magánjogtudomány történetéből. HVG-Orac Kiadó. Budapest, 2019. 31-63. pp.

[2] Lásd bővebben Lábady Tamás: A magánjog általános tana. Szent-István-Társulat. Budapest, 2017[4]. 72. p.

[3] Lábady 3. lábjegyzetben hivatkozott művében a több mint 100 oldalnyi történeti részben Almási neve nem került említésre.

[4] Lásd többek között Vékás Lajos 2. lábjegyzetben hivatkozott művét, továbbá Görög Márta: Grosschmid Béni (1851-1938). In: Görög Márta - Homoki-Nagy Mária - Varga Norbert (szerk.): Forum. Acta Juridica et Politica. A Szegedi Tudományegyetem jogász professzorai I. 2020(1) Acta Universitatis Szegediensis 227-240. pp.

[5] A rövid portré a Kúria Tőry Gusztáv Jogi Szakkönyvtára gyűjteményéből származik. Lásd https://konyvtar.parlament.hu/almasi-antal (letöltés: 2022. 12. 29).

[6] Király István et al. (szerk.): Magyar életrajzi lexikon I. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1981[3]. 22. p.; Magyar zsidó lexikon. Budapest, 1929. 29. p. (http://mek.niif.hu/04000/04093/html/szemely.html, 2023. 02. 14.); Venetiáner Lajos: A magyar zsidóság története. Fővárosi Könyvkiadó R.-T. Budapest, 1922. 400. p.

[7] Lásd hozzá Az asszimiláció útján? Az izraeliták egyházi autonómiája című fejezetet a következő műben: Herger Csabáné: Polgári állam és egyházi autonómia a 19. században. Új Mandátum Könyvkiadó. Budapest, 2010. 185-213. pp.

[8] Szirmai Andor: Zsidó jogászok a magyar jogéletben. In: Szirmai vidor (szerk.): A magyar zsidóság almanachja. Budapest, 1920. 132-137. pp. http://mtda.hu/books/a_magyar_zsidosag_almanachja.pdf (2023. 02. 14.).

[9] Almási sírját a 20. század végén számolták fel. Lásd: A Farkasréti temető felszámolt síremlékeinek válogatott jegyzéke. Budapesti Negyed 2003/2-4. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/fuggelek.html (2023. 02. 11.)

[10] Beck Salamon: Nekrológ. Jogtudományi Közlöny 1946/1. 38. p.

[11] A mű digitálisan is fellelhető: https://mandadb.hu/dokumentum/993815/464_000405014_03703243mi.pdf (2023. 01. 31.)

[12] Almási Antal: A jogok védelme. In: Fodor Armin (szerk.): Magyar magánjog I-V. Singer és Wolner. Budapest, 1898. 193-258. pp.

[13] Markus Dezső: A magyar magánjog mai érvényben. 1-11. Grill Károly Könyvkiadóvállalata. Budapest, 1906. Márkus életművéhez lásd: Császár Kinga: Márkus Dezső a nőkérdésről. Díké 2018/1. 137-150. pp.; Császár Kinga: Márkus Dezső a nőkérdésről II. A nőtartás a joggyakorlatban (1867-1918). Díké 2021/1. 230-242. pp.; Schweitzer Gabor: A "mezítlábas ügyvéd". Márkus Dezső és az izraelita felekezet törvényesen bevetté nyilvánítása. Díké 2019/1. 16-26. pp.

[14] Meszlény Artur: Magyar magánjog 1-11. Grill Károly Könyvkiadóvállalata. Budapest, 1931.

[15] Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog I-VI. Grill Károly Könyvkiadóvállalata. Budapest, 1938-1942.

[16] Almási Antal: A második tervezet személyi és házassági joga. Márkus Samu. Budapest, 1913.

[17] A Ht. megalkotásáról, rendszeréről és gyakorlatáról lásd Herger Csabáné: A nővételtől az állami anyakönyvvezetőig. A magyar házassági köteléki jog és az európai modellek. Dialóg Campus Kiadó. Budapest - Pécs, 2006.

[18] Grosschmid Béni: A házassági törvény. 1894. évi XXXI. t-cz. I-II. Politzer-féle Könyvkiadó Vállalat. Budapest, 1908.

[19] Grosschmid Béni: Résztervezet a házastársak közötti jogviszonyról. In: Grosschmid Béni (szerk.): Magánjogi tanulmányok, tervezetek és kisebb dolgozatok II. Politzer Zsigmond és fia kiadása. Budapest, 1901. 807-899. pp. Groschmid 1891-ben megfogalmazott vagyonjogi koncepcióját a lényeget tekintve megőrizte mind az öt magánjogi törvénykönyv-tervezet. Lásd bővebben Herger Csabáné: A modern magyar házassági vagyonjog kialakulása és rendszere a német jogfejlődés tükrében. Schenk Verlag. Passau, 2017. 209-252. pp.

[20] Lásd bővebben A házas nő személyi és vagyoni önállósága című fejezetet a következő műben: Herger 2017, 339-353. pp.

[21] Lásd hozzá Almási Antal: Grosschmid és a családjog. Magyar Jogászegyleti Értekezések. 1937/17. 1-23. pp.

[22] Almási Antal: Polgári perrendtartás és magánjog. A magyar jogászegylet 1912. márcz. 16-i teljes ülésén elhangzott beszéd. Franklin. Budapest, 1912.

[23] Lásd többek között Magyary Géza: Magyar polgári perjog. Franklin. Budapest, 1913.; Jancsó György - Meszlény Artur: A magyar polgári perrendtartás rendszeres kézikönyve I-II. Athenaeum. Budapest, 1915.; Bacsó Jenő: A polgári perrendtartás tankönyve. Grill Károly Könyvkiadóvállalata. Budapest, 1917.; Fabinyi Tihamér: A polgári perrendtartás törvénye és joggyakorlata I-II. Grill Károly Könyvkiadóvállalata. Budapest, 1931.; Haendel Vilmos: A perbeli cselekmények koncentrációja a magyar perjogi fejlődés szolgálatában. Ifj. Ludvig és Janovits Könyvnyomdája. Miskolc, 1932.; Kovács Marcel: A polgári perrendtartás magyarázata I-II. Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság. Budapest, 1927-1933.; Bálás P. Elemér: A magyar polgári törvénykezési jogfejlődése a világháború után. Nagy Nyomda. Kolozsvár, 1941.; Nizsalovszky Endre: Az alanyi magánjog és perjog. Magyar tudományos Akadémia. Budapest. 1942.

[24] Lásd többek között Gottl, August: Ungarische Zivilprozeß-ordnung mit Erläuterungen. Manz. Wien, 1911.; Skedl, Arthur: Zur Zivilprozessform. Manz. Wien, 1912.

[25] Almási Antal: A háború hatása a magánjogra. A Magyar Jogászegylet Könykiadó Vállalata. Budapest, 1917.

[26] Beck Salamon: A háború hatása a magánjogra. Jogtudományi Közlöny 1917/39. 346-347. pp.

[27] Lásd hozzá többek között Hamza Gábor: Entstehung und Entwicklung der modernen Privatrechtsordnungen und die römischrechtliche Tradition. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 2009. 619. ff.

[28] Almási Antal: A polgári törvénykönyv. Polgári jog 1925/1. 8. p.

[29] Uo. 13. p.

[30] Almási Antal: Grosschmid jogszabálytana. Polgári Jog 1931/7. 432. p.

[31] Uo. 438. p.

[32] Almási Antal: A bírói gyakorlat jelentősége a magyar magánjogban. In: A Jogállam Könyvtára 32. Jogállam. Budapest, 1935. 20. p.

[33] Lásd bővebben: Herger 2017, 245-252. pp.

[34] Almási Antal: Általános és különös vagyon bírói gyakorlatunkban. In: Acta Literarum ac Scientiarum Reg. Universitatis Hung. Francisco-Josephianae. Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt. Szeged, 1935. 3. p.

[35] Uo. 6. p.

[36] Lásd bővebben Herger Csabáné - Katonáné Pehr Erika: Magyar családjog. Novissima Kiadó. Budapest, 2021. 102-107. pp.

[37] Beck Salamon: A háború hatása a magánjogra. Jogtudományi Közlöny 1917/39. 346-347. pp.; Beck Salamon: Almási Antal: A kötelmi jog kézikönyve. Polgári Jog 1926/9-10. 314-318. pp.; N.n.: A valorizációs törvény magyarázata. Polgári jog 1928/4. 93. p.; Beck Salamon: Dr. Almási Antal kir. kúriai bíró, egyetemi ny. rk. tanár: Dologi jog II. Polgári Jog 1933 79-90. pp.

[38] Szladits Károly: Almási Antal: A tilos cselekmény a magánjogban. Jogtudományi Közlöny 1908/3. 20-22. pp.

[39] Kiss Géza: Almási Antal: A dologi forgalom. Magánjogi tanulmány. Jogtudományi Közlöny 1910/49. 428-430. pp.

[40] Munkácsi Ernő: Dr. Almási Antal: Dologi Jog 1. Jogtudományi Közlöny 1929/12. 116-117. pp.; Munkácsi Ernő: Dr. Almási Antal: A Dologi Jog Kézikönyve 2. Jogtudományi Közlöny 1932/35. 201-203. pp.

[41] Beck Salamon: Az egyoldalú ügylet. Jogtudományi Közlöny 1915/9. 111-112. pp.

[42] Ennek a kérdéskörnek az átfogó bemutatására mindez idáig sem német, sem magyar részről nem vállalkoztak. A témával foglalkozó korábbi tanulmányaimban "A jogfosztás elmélete és gyakorlata a Horthy-korszak második felében és az Ns-rendszerben" című projekt keretében egyrészt az igazságtalanság és a jogtalanság közötti határok kérdésével foglalkoztam a korszak magyar magánjog-tudományában, másrészt a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában fennmaradt polgári jogszolgáltatási ügyek alapján a kereskedelmi jog, a házassági jog és a polgári eljárásjog területén megjelelt lépcsőzetes jogkorlátozás, majd teljes jogfosztás gyakorlati megvalósulását is vizsgáltam. Herger Csabáné: Jogkorlátozás és jogfosztás a gazdasági életben a Pécsi Királyi Törvényszék gyakorlata alapján (1938-1944). Díké 20 20/2. 21-47. pp.; Eszter Cs. Herger: Eherecht in Ungarn (1918-1945). In: Löhnig, Martin (szerk.): Kulturkampf um die Ehe, Reform des europäischen Eherechts nach dem Großen Krieg. Mohr Siebeck. Tübingen, 2020. 45-81. pp.; Herger Csabáné: A Pécsi Királyi Törvényszék ítélkezési gyakorlata a III. zsidótörvény hatályba lépését követően. Díké 2019/2. 46-74. pp.; Herger Csabáné: Az igazságosság és a jogtalanság határai a magyar magánjogban (1920-1944). Jura 2019/1. 94-103. pp.; Herger Csabáné: A Pécsi Közjegyzői Kamara 1938 és 1945 között. Díké 2018/2. 20-43. pp. E gondolatmenet folytatásaként Krausz Bernadett: Magyar magánjogászok a német jog hatásáról és a jogfosztásról, 1920-1944. Díké 2020/2. 55-66. pp. a magyar magánjogászok hazánkban megjelent írásai alapján a korszak német magánjog-tudományának hatását kívánta bemutatni, majd azt elemeztem, hogy a magyar magánjogászok közül ki vállalkozott arra, hogy tudományos eredményeit német olvasóközönséggel is megismertesse, valamint milyen témákban és milyen szemléletmódot követve tette ezt meg. Lásd Herger Csabáné: Magyar magánjogászok tudományos írásai Németországban (1920-1944). Díké 2021/2. 111-131. pp.

[43] Almási Antal: Ungarisches Privatrecht. De Gruyter. Berlin, 1922. majd két kötetben De Gruyter. Berlin-Leipzig, 1923-24.

[44] Schreuer, Hans: Rezension zu Ákos von Timon: Ungarische Verfassungs- und Rechtsgeschichte. ZRG GA (26)1905, 326. p.

[45] Heymann, Ernst: Das ungarische Privatrecht und der Rechtsausgleich mit Ungarn. Mohr. Tübingen, 1917. 92. p.

[46] Condanari-Michler, Slavomir: Der Einfluß des deutschen Rechts auf die ungarische Rechtsentwicklung. ZAfDR 1938. 38-53. pp.

[47] Német nyelven magyar magánjogi összegzés csak mintegy két évtizeddel Almási munkája után jelent meg, lásd Balás P. Elemér at al.: Die Entwicklung des ungarischen Rechts in zwanzig Jahren nach Trianon. Nagy Ny. Kolozsvár, 1941.

[48] A magyar magánjogi kodifikációról a német jogtudományban lásd többek között Domke, (n.n.): Ungarns Privatgesetzbuch. Deutsches Recht. Ausg. A. 1940. 625. p.; Flad, (n.n.): Ungarns Privatgesetzbuch. Deutsches Gemein- und Wirtschaftsrecht. 1940. 145. p.; Krusch, Walter: Ungarns Privatgesetzbuch. Zoer 1941/1942 1-12. füzet, 1-53. pp.

[49] Almási 1922, I. köt. V.

[50] Beck Salamon: Magyar magánjog német nyelven. Jogtudományi Közlöny 1922/19. 145-146. pp.

[51] Újlaki, Nikolaus: Das Schicksal des ungarischen Rechts auf den Jugoslawien angeschlossenen Gebieten. Zoer 1934/1935, 1-12. füzet, 83-92. pp. Újlaki, Nikolaus: Die rechtsvereinheitlichenden Bestrebungen der Nachfolgestaaten und das ungarische Privatrecht. Zoer 1936/1937, 1-12. füzet 561-583. pp.

[52] Sebestyén Peter: Die Entwicklung einiger Haftungen ohne Verschulden im Ungarischen Privatrecht. Zoer 1935/1936, 1-12. füzet 315-326. pp.

[53] Váli, Franz: Zur neueren Entwicklung des internationalen Privatrechtes in der ungarischen Rechtssprechung. Zoer 1936/1937, 1-12. füzet 397. p., 403. pp.

[54] Almási Antal: Die Bedeutung des Gerichtsgebrauchs für das ungarische Privatrecht. Zoer 1935/1936, 112. füzet 195-217. pp.

[55] A polgári magyar magánjogtudósok közül a folyóiratban Kuncz Ödön és Nizsalovszky Endre publikált. Lásd Herger 2021, 111-131. pp.

[56] A sorozatot a Walter De Gruyter & Co. kiadónál jelent meg Berlinben, illetve Lipcsében. Alapítója Robert Gragger volt, míg felelős szerkesztője a Berlini Egyetemen működő Magyar Intézet igazgatója, Julius von Farkas.

[57] A havonta megjelenő folyóirat a budapesti székhelyű Magyar-Német Társaság lapja volt (Monatschrift für Deutsch-Ungarischen Kulturaustausch der U-D Gesellschaft in Budapest).

[58] Lásd Herger 2021, 111-131. pp.

[59] Lásd bővebben Herger 2017, 175. p.

[60] Beck Salamon: Magyar magánjog német nyelven. Almási Antal Ungarisches Privatrecht 1. kötet. Jogtudományi Közlöny 1922/19. 145-146. pp.

[61] Hajnal Henrik: Das Eherecht Ungarns. Polgári Jog 1933/9. 288-291. pp.

[62] Beck Salamon: Almási Antal Ungarisches Privatrecht. Jogtudományi Közlöny 1924/5. 36-37. pp.

[63] Beck Salamon: Almási Antal. Jogtudományi Közlöny 1946/1. 38. p.