https://doi.org/10.51784/FI.2023.2-4.7
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa (Národná rada Slovenskej republiky)[1] 2020. december 9. napján elfogadta a bírósági ítélkezésre vonatkozó egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényt,[2] amellyel 28 igazságügyi tárgyú törvényt módosítottak vagy egészítettek ki, valamint elfogadta a Szlovák Köztársaság Alkotmányának[3] módosítására vonatkozó javaslatot. A szóban forgó két javaslatot a Szlovák Köztársaság Kormánya [Vláda Slovenskej republiky (Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma, Ministerstvo spravodlivosti Slovenskej republiky)[4]] terjesztette elő.
Az elfogadott reformcsomag kapcsán rögzítendő, hogy a hatástanulmányokat összegző záradék szerint a törvény-(javaslat) által elérni kívánt állapot bizonyos kitűzött célok elérésével valósítható meg. Idetartozik például a Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsának[5] (Súdna rada Slovenskej Republiky) összetételének megváltoztatása; a bírák és az igazságügyben dolgozók vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének bevezetése; a Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságát érintően az alkotmánybírák kinevezési eljárásának reformja, az eljárási szabályzat megváltoztatása; életkori cenzus bevezetése a bíróságok és az Alkotmánybíróság bíráinak tekintetében; az általános bírák jogállásának megváltoztatása; a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Közigazgatási Bíróságának (Najvyąąí správny súd Slovenskej republiky)[6] létrehozása és ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság hatásköreinek változtatása; a bírósági jelölt (justičný čakateľ)[7] intézményének átalakítása szakmai igazságügyi gyakorlattá (odborná justičná stáž);[8] a bírák és az ügyészek bérpótlékkal kapcsolatos rendszerének megszüntetése; valamint a táppénz igénybevételének időbeli korlátozása.[9] Jelen tanulmány elsődleges célja annak feltárása, hogy az előirányozott igazságügyi reformnak köszönhetően, az egyes módosítások közül az elmúlt három évben melyek kerültek tényleges megvalósításra.
A "legfrissebb" változásnak a 2023. június 1-jétől hatályba lépő bírósági térkép létrehozása tekinthető. E ponton megjegyzendő, hogy a végrehajtás fő terhe az egyes bíróságokon van, az Igazságügyi Minisztérium elsősorban módszertani és koordináló szerepet tölt be, és igyekszik segíteni a bíróságokat abban, hogy a változásokat a lehető legnagyobb mértékben végrehajtsák.[10] A cél az igazságszolgáltatás hitelességének, teljesítményének és minőségének javítása, valamint a bírák és a bírósági alkalmazottak számára jobb munka- és döntéshozatali feltételek biztosítása. A bírósági térkép reformja része az igazságügyi helyreállítási és rugalmassági terv által támogatott reformoknak.[11]
Tekintettel az igazságügyi reform által érintett területek komplexitására és bonyolultságára, tanulmányunkban a szóban forgó reform által érintett, általunk legfontosabbnak gondolt változások kerültek - a tanulmány terjedelmi korlátait figyelembe véve - felvázolásra, ismertetésre.
Elöljáróban rögzítendő, hogy a szóban forgó térkép kitűzött céljai között szerepel a bírák specializálódása, a gyorsabb lefolyású perek biztosítása, illetve a megfelelő hozzáférhetőség, melyek az alábbiakban pontokba szedve kerülnek kifejtésre.
- 42/43 -
A bírósági körzetek méretének növelése lehetővé teszi a bírák számára, hogy egy-egy fő ügykörre specializálódjanak, amelyben tevékenykedni kívánnak. A bírósági térkép változásának köszönhetően tehát a bírák szakosodhatnak polgári, kereskedelmi (gazdasági), büntető, családi jogi, valamint közigazgatási ügyszakra. A specializálódott bíró könnyebben eligazodik a szakterületén, ami ezáltal jobb minőségű döntéshozatalt jelent.[12]
A megkésett igazságszolgáltatás nem igazságszolgáltatás. Ha a döntés nem születik meg észszerű időn belül, nehéz igazságosságról beszélni. A bíróságoknak nem okoz gondot az egyszerűbb és rutinügyek elmaradásának kezelése. Az igazi problémát az összetettebb, bonyolultabb ügyek jelentik, amelyek feldolgozása észszerűtlenül sok időt vesz igénybe. Ezt mind a polgárok, mind a vállalkozások a jog alacsony fokú végrehajthatóságaként érzékelik. A bírák szakosodása lehetővé teszi, hogy a bonyolultabb ügyek gyorsabban lezáruljanak.[13]
Az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést nem a bíróságra tett utazások hossza határozza meg, hanem a döntéshozatal gyorsasága és minősége. Az észszerű időn belüli tisztességes döntéshez való jog viszont létezik, ezt a jogot azonban csak a hatékonyan működő bíróságok tudják teljesíteni.[14]
Kiemelendő azonban, hogy a legfontosabb változásnak a bírósági körzetek számának növelése tekinthető, hiszen 2023. június 1-jétől 33 körzetben (obvod) 36 bíróság működik Szlovákiában. A bírósági körzetek számának növekedése azt jelenti, hogy több bíró dolgozik a körzetben, akik polgári, kereskedelmi, büntető- és családjogi ügyekre is szakosodhatnak. Egy szakosodott bíró könnyebben eligazodik a saját szakterületén, ami jobb és gyorsabb döntéshozatalt jelent.[15]
A kibővített körben az állampolgár a törvényben előírt esetekben a legközelebbi kirendeltségen és a bíróság székhelyén is elő tudja terjeszteni beadványát. A fél a bíróság székhelyén és a kirendeltségen is részt vehet a tárgyalásokon és az egyéb eljárási cselekményeken. Lehetőség van továbbá arra is, hogy a tárgyalást egy másik hatóság kirendeltségén, például az illetékes Munkaügyi, Szociális és Családügyi Hivatalban (Úrad práce, sociálnych vecí a rodiny) tartsák meg. Ami pedig a polgári ügyeket illeti, lehetőség van online meghallgatásra is. A reformnak köszönhetően az eljárásban részt vevő fél bárhonnan részt vehet, ahol van online kapcsolat, de részt vehet a tárgyaláson akár egy kirendeltségen található képernyő előtt is. E ponton szükségesnek tartjuk azt is rögzíteni, hogy az új bírósági térkép nem jár a bíróságok megszüntetésével, vagyis azzal, hogy egyes járásbíróságokat más járásbíróságokkal vonnának össze. Így például a Trencséni kerületben (Trenčiansky kraj) eddig hat járásbíróság volt, a reform által pedig két járásbíróság és négy kirendeltség alakult.[16] Megállapítható, hogy csak a bírósági adminisztráció koncentrálódik, maga a bírósági eljárás változatlan marad.
A második legfontosabb változásként a regionális bíróságok szakterületeinek változása emelhető ki.
A gazdasági jogvitákban a fellebbviteli ügyeket három regionális bíróság kezeli: a Pozsonyi (Bratislava),[17] a Besztercebányai (Banská Bystrica)[18] és a Kassai (Košice).[19] A családjogi fellebbezésekkel a Nagyszombati (Trnava),[20] a Zsolnai (Žilina)[21] és az Eperjesi (Prešov)[22] regionális bíróságok foglalkoznak. A bíróságok a jövőben a tárgyalások online formáját is nagyobb mértékben fogják tudni alkalmazni. Különösen a családjogi fellebbezéseknél vezették be azt a szabályt, hogy a bírák a járásban a félhez közelebbi regionális bíróságra utaznak. A polgári és büntetőjogi ügyekkel továbbra is valamennyi megyei bíróság foglalkozik, mivel elegendő, e területre szakosodott bíró van.[23]
A harmadik jelentős változásnak a járásbíróság státuszú Kassai Városi Bíróság (Mestský súd Koąice) létrehozása tekinthető. A három kassai járásbíróságból, amelyek egy épületben működtek, egy városi bíróságot hoztak létre - ez vette át a jelenlegi bíróságok és bírák napirendjét. A bírák szakosodnak, és kizárólag egy-egy jogterület - büntető, polgári, gazdasági és családi - ügyeivel foglalkoznak. Ez alátámasztja a bírósági térkép reformjának központi gondolatát, amely a bírák szakosodását jelenti.[24]
Kiemelendő továbbá, hogy Pozsonyban négy városi bíróság alakult: a Pozsony I. Városi Bíróság (Mestský súd Bratislava I) büntetőjogra, a Pozsony II. Városi Bíróság (Mestský súd Bratislava II) családjogra, a Pozsony III. Városi Bíróság (Mestský súd Bratislava III) gazdasági jogra, a Pozsony IV. Városi Bíróság (Mestský súd Bratislava IV) pedig polgári jogra szakosodik.[25] A napirenden kívül a városi bíróságok a korábbi pozsonyi bíróságok bíráit és egyéb alkalmazottait is átvették.
- 43/44 -
A közigazgatási bíróságok létrehozása a jogállamiság egy fontos eleme. Tekintettel arra, hogy a közigazgatási ügyrend egy speciális ügyrend, az állampolgár és az állam közötti vita különbözik az állampolgárok egymás közti vitájától. Szlovákiában a polgárok és az állam közötti vitákat 2023. június elsejétől három közigazgatási bíróság kezeli - Besztercebányán, Kassán és Pozsonyban.[26]
Fontos rámutatni arra is, hogy Szlovákiában a bírósági struktúrát az említett reform előtt a) a járásbíróságok (okresné súdy), b) a kerületi bíróságok (krajské súdy), és c) a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bírósága[27] (Najvyąąí súd Slovenskej republiky) alkották.[28] Az igazságügyi reform révén a Szlovák Köztársaság bírósági rendszere általános hatáskörű bíróságokból (súdy vąeobecného súdnictva) és közigazgatási bíróságokból (súdy správneho súdnictva) áll.[29] Míg az általános hatáskörű bíróságok közé tartoznak a járásbíróságok, a kerületi bíróságok, a Specializált Büntetőbíróság (©pecializovaný trestný súd), és az LB, addig a második csoportba a közigazgatási bíróságok és az LKB sorolható.[30] E ponton megjegyzendő az is, hogy a városi bíróság (mestský súd) járásbírósági státusszal rendelkezik.[31]
Ahogyan ebből is látható, a bírósági rendszer egyik új elemeként jelenik meg az LKB, amely a közigazgatási igazságszolgáltatás legfelsőbb szintjének független bíróságának tekinthető. Az LKB hatásköre a bírák, az ügyészek, az igazságügyi végrehajtók, a közjegyzők és más jogi hivatást gyakorló személyek fegyelmi ügyeire is kiterjed.[32] Az LKB tehát a közigazgatási igazságszolgáltatással kapcsolatos ügyekben a legfőbb bírói szerv, amely biztosítja a döntéshozatal egységességét és jogszerűségét. A szlovák alkotmány a szóban forgó szervet 2021. január 1-jei hatállyal hozta létre, tevékenységét az azonban 2021. augusztus 1-jén kezdte meg.[33] Az LKB székhelye Pozsony; mindemellett a megalkotott módosítás által az LKB belső szervezetrendszerének (plénum, kollégiumok és szenátusok) létrehozása és azok hatásköreinek szabályozása; a szervezet igazgatásának részletes szabályozása;[34] bíráinak, tisztviselőinek és az ott dolgozó állami alkalmazottak jogállásának szabályozása; bíráinak és az állami alkalmazottak kiválasztási folyamatának szabályozása; valamint egyéb, a két legfelsőbb bíróság szétválasztásának és státuszának meghatározása kapcsán felmerült feladatok végrehajtása is rögzítésre került.[35]
Mindezek alapján megállapítható, hogy az LKB a bírósági hierarchiában az LB-vel egyenlő szinten kap helyet. Ebből következik, hogy a törvényjavaslat elfogadása után Szlovákiában két legfelsőbb bíróság alakult: az LKB, melynek hatásköre a közigazgatási igazságszolgáltatásra terjed ki, és az LB, melynek hatásköre a polgári, kereskedelmi és büntetőügyekre fókuszál.
Szükségesnek tartjuk megemlíteni azt is, hogy a Szlovák Köztársaság Kormánya 2020-2024 közötti időszakra vonatkozó programnyilatkozatában (Programové vyhlásenie vlády Slovenskej republiky na obdobie rokov 2020-2024) rögzítésre került, hogy az LKB létrehozásának egyik legfontosabb célja az LB tehermentesítése.[36]
Az LKB a közigazgatási igazságszolgáltatás területére kiterjedő általános hatásköre mellett fegyelmi bíróságként is eljár. A fegyelmi hatáskör kiterjed az általános bíróságok bíráira, az ügyészekre és az egyes törvények által meghatározott más személyekre[37] is. Ahogyan az már fentebb is rögzítésre került, az LKB létrehozásának időpontja megegyezik a törvény (megjegyzés: a bírósági ítélkezésre vonatkozó egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló 423/2020. sz. törvény) hatálybalépésének időpontjával, azonban a szóban forgó bíróság a tényleges működését csak 2021 második felében kezdte meg.[38] Az LKB első fokon hatáskörrel rendelkezik az alkotmány és a Közigazgatási Perrendtartás[39] által meghatározott esetek tekintetében.[40] Az LKB dönt továbbá a 165/2015. sz., Közigazgatási Perrendtartásban foglalt feltételeknek megfelelően benyújtott érvénytelenítési[41] panaszok ügyében is.[42]
A törvénytervezet nagyon részletesen szabályozza a szenátussal, a kollégiummal és a plénummal kapcsolatos hatásköröket is. Az LKB szenátusa a bíróság három bírájából áll, akik közül az egyik a szenátus elnöke. A szenátus elnöke irányítja és szervezi a szenátus tevékenységét. Abban az esetben, ha az LKB szenátusainak döntései ellen benyújtott rendes vagy rendkívüli jogorvoslatról döntenek, az LKB döntőbizottsága az elnökből és négy bírából áll.[43] Ezen túlmenően a szóban forgó jogszabály meghatározhatja, hogy az LKB szenátusának háromnál több bíró is tagja lehet. A szenátusi tagok számának mindig páratlannak kell lennie.[44]
- 44/45 -
Ami a plénumot illeti megállapítható, hogy az az LKB tanácskozási szerve, amely többek között határoz az LKB tanácskozási rendjéről, illetve az egyes kollégiumok elnökeinek kinevezéséről és visszahívásáról szóló szabályzatáról. A kollégiumok[45] az LKB fakultatívan létrehozandó szakmai szervei, amelyek feladatai közé tartozik az állásfoglalások megfogalmazása. A kollégiumot a plénum előzetes hozzájárulásával a bíróság elnöke hozhatja létre.
Az LKB igazgatását, tevékenységének szakmai, szervezési, személyzeti, gazdasági, igazgatási és technikai szervezését a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság Hivatala[46] (Kancelária Najvyąąieho správneho súdu) látja el. A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság Hivatala állami költségvetési szerv (ątátna rozpočtová organizácia), melyet a hivatalvezető irányít.[47] A hivatal vezetőjét az LKB elnöke nevezi ki és menti fel, akinek a tevékenységéért az elnök felel. A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság Hivatalának vezetőjét az LKB elnöke nevezi ki.[48]
A Szlovák Köztársaság elnöke az LKB elnökét és alelnökét az LKB bírái közül nevezi ki ötéves időtartamra a Bírói Tanács javaslatára. Rögzítendő továbbá, hogy az LB elnöke és alelnöke, illetve az LKB elnöke és alelnöke legfeljebb két egymást követő ciklusra nevezhető ki. A Szlovák Köztársaság elnöke a hivatali idő lejárta előtt a szlovák alkotmány 147. cikkében meghatározott okok alapján felmentheti az LB elnökét és alelnökét, valamint az LKB elnökét és alelnökét.[49]
A Bírói Tanács hatásköri szabályozását az alkotmányban és a vonatkozó jogszabályban elszórtan találhatjuk. A megalkotott törvényjavaslat egyébiránt nemcsak a Bírói Tanács hatásköreinek megváltoztatását érinti, de annak összetételére is kihat - bevezeti ugyanis a regionalitás elvét. A törvényjavaslat indokolása szerint erre azért volt szükség, mert korábban a nyugati régiók bíráinak felülreprezentáltsága miatt számos kritika érte a szervezetet.
A reformnak köszönhetően a Bírói Tanács hatásköre ezen kívül fontos és új pontokkal bővült. A törvényjavaslat elfogadása után a szóban forgó szerv jogosult a bírák vagyoni viszonyainak ellenőrzésére is.[50]
Az alkotmány 2020. december 31-ig hatályos 141.a cikke a Bírói Tanács összetételét az alábbi módon szabályozta: a Bírói Tanács a tanács elnökét választja meg tagjai sorából és hívja vissza tisztségéből. A Bírói Tanács tagjai: kilenc bíró, akit a Szlovák Köztársaság bírói választanak és hívnak vissza; három tag, akit a parlament választ és hív vissza; három tag, akit a Szlovák Köztársaság elnöke nevez ki és ment fel; három tag, akit a Szlovák Köztársaság Kormánya nevez ki és ment fel. A Bírói Tanács elnöke, illetve tagja csak büntetlen előéletű, felsőfokú jogi végzettségű, és jogi területen folytatott, legalább 15 éves szakmai gyakorlattal rendelkező személy lehet.[51]
A Bírói Tanács a bírói legitimáció alkotmányos szerve, amelynek az elnökét és az alelnökét a Bírói Tanács választja meg tagjai közül, illetve hívja vissza tisztségéből.
Az elfogadott módosítások következtében a Bírói Tanács összetétele módosult. Ennek következtében a Bírói Tanács tagja: egy olyan bíró, akit az LB bírái és az LKB bírái együtt választanak meg és hívnak vissza funkciójából; nyolc bíró, akiket több választókerület bíróságainak bírái választanak meg és hívnak vissza funkciójukból;[52] a parlament által megválasztott és visszahívott három tag; a Szlovák Köztársaság elnöke által kinevezett és visszahívott három tag; a Szlovák Köztársaság Kormánya által kinevezett és visszahívott három tag.[53]
Az előző szabályozáshoz képest a legfontosabb különbség abban rejlik, hogy a Bírói Tanács elnökévé, alelnökévé és tagjává csak olyan személy nevezhető ki, aki büntetlen előéletű, felsőfokú jogi végzettséggel és legalább 15 éves szakmai tapasztalattal[54] rendelkezik. A Bírói Tanács a szóban forgó törvény 141.a cikk (2) bekezdés c)-e) pontja szerinti tagjává továbbá csak olyan személy nevezhető ki, aki nem tölt be bírói tisztséget.[55] Szemben tehát a korábbi szabályozással, amikor a végrehajtó hatalom és a parlament által kinevezett személyek a bírák köréből is kikerülhettek. Fontos kiemelni, hogy a fentiek alapján, a Bírói Tanácsnak nem bíróként tevékenykedő tagjai is vannak.
A Bírói Tanács tagjainak hivatali ideje egységesen öt év. Ugyanazt a személyt egy adott funkcióra legfeljebb két egymást követő ciklusban lehet újra megválasztani. Ugyanazt a személyt a Bírói Tanács elnökévé megválasztani, a Bírói Tanács tagjává megválasztani vagy kinevezni legfeljebb két egymást követő ciklusra lehet. A Bírói Tanács elnöke, alelnöke és tagja hivatali idejének lejárta előtt bármikor felmenthető.[56]
A Bírói Tanács saját hatáskörében biztosítja az igazságszolgáltatás nyilvános ellenőrzésével kapcsolatos feladatok ellátását; megállapítja a bírójelölt jelöléséhez szükséges megfelelő feltételek meglétét; benyújtja a Szlovák Köztársaság köztársasági elnökének a bírák kinevezésére irányuló jelöltekkel kapcsolatos javaslatait és a bírák visszahívására vonatkozó javaslatait; dönt a bírák adott bíróságra történő kirendeléséről és azok áthelyezéséről (átirányításáról); javaslatokat tesz a Szlovák Köztársaság elnöke elé az LB elnökének és alelnökének, az LKB elnökének és alelnökének kinevezésére, valamint
- 45/46 -
javaslatot tesz azok visszahívására; javaslatokat nyújt be a Szlovák Köztársaság Kormányához a nemzetközi igazságügyi szervezeteknél tevékenykedő bírák személyére; az állami költségvetés tervezetének elkészítésekor véleményezi a Szlovák Köztársaság bíróságainak költségvetési tervezetét, és véleményt nyújt be a parlamentnek a bíróságok költségvetési tervezetéről; felügyeli, hogy a bíró megfelel-e a bírói jelöléshez szükséges előfeltételeknek, amelyek garantálják, hogy a bírói feladatkör ellátásának teljes időtartama alatt megfelelően ellátja a bírói feladatait; felügyeli és eljár a bírók vagyoni viszonyaival összefüggő ügyeikben; az igazságügyi önkormányzati szervekkel együttműködve kiadja az etikai kódexet; és egyéb, jogszabály által előírt kiegészítő feladatokat lát el.[57] A Bírói Tanács határozatának elfogadásához a tagok egyszerű többsége (nadpolovičná väčąina) szükséges.[58]
A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2002. sz. törvény[59] módosításait illetően új hatáskörként jelenik meg a bírák írásbeli nyilatkozatának[60] és vagyonnyilatkozatának, valamint a bírák tulajdonviszonyainak ügyében való eljárási hatásköre. Az eljárás célja annak biztosítása, hogy az adott bíró feladatait szabályszerűen fogja ellátni. A Bírói Tanács ellenőrző tevékenységet folytathat a bírák felett és a bírójelöltek kapcsán ellenőrizheti a bíróvá válás feltételeinek teljesülését. Továbbá a jogszabályi felhatalmazás alapján állásfoglalásokat fogalmaz meg, és a bírák elleni fegyelmi eljárások indítására tehet javaslatot.[61]
Az alkotmány 141a. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerint a Bírói Tanács tagjának megválasztására vonatkozó jog az LB bíráit és a LKB azon bíráit illeti meg, akik a választás időpontjában bírói tisztséget töltenek be. Az alkotmány 141a. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti Bírói Tanács tagjának megválasztására a járásbíróság, a megyei bíróság, a közigazgatási bíróság vagy a Specializált Büntetőbíróság azon bírái jogosultak, akik a választás napján az adott választási körzetben bírói tisztséget töltenek be.[62] A választójog gyakorlásának akadálya a személyes szabadságnak a közegészség védelme érdekében külön rendelet alapján történő korlátozása.[63]
A választandó tag személyére javaslatot tehetnek: a) az LB vagy az LKB Bírói Tanácsa, b) a járásbíróságok bírói tanácsa, a megyei bíróságok bírói tanácsa, a Specializált Büntetőbíróság bírói tanácsa vagy a közigazgatási bíróság bírói tanácsa arra a választási körzetre vonatkozóan, amelyben a bíróság székhelye található, ha az alkotmány 141a. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti bírói tanács tagjának megválasztásáról van szó, c) a bírák hivatásrendi szervezete (stavovská organizácia sudcov),[64] d) ugyanazon választási körzetben tevékenykedő legalább 10 bíróból álló csoport [amennyiben az alkotmány 141a. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti bírói tanács tagjának megválasztásáról van szó], e) a LB és az LKB legalább 10 bírája [amennyiben az alkotmány 141a. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti bírói tanács tagjának megválasztásáról van szó].
A Bírói Tanácson belül az alábbi körzetek kerültek kialakításra:
a) a nyugat-szlovákiai régió 4 mandátummal rendelkezik, idetartoznak a Pozsonyi Kerületi Bíróság (Krajský súd v Bratislave), a Nagyszombati Kerületi Bíróság (Krajský súd v Trnave), a Nyitrai Kerületi Bíróság (Krajský súd v Nitre) és a Trencséni Kerületi Bíróság (Krajský súd v Trenčíne);
b) a közép-szlovákiai régió 2 mandátummal rendelkezik, idetartoznak: a Besztercebányai Kerületi Bíróság (Krajský súd v Banskej Bystrici) és a Zsolnai Kerületi Bíróság (Krajský súd v ®iline);
c) a kelet-szlovákiai régió 2 mandátummal rendelkezik, idetartoznak: a Kassai Kerületi Bíróság (Krajský súd v Koąiciach) és az Eperjesi Kerületi Bíróság (Krajský súd v Preąove).
A Bírói Tanács tagjainak megválasztására létrehozzák: a fő választóbizottságot, az LB és az LKB választóbizottságát, és a vonatkozó törvény 11a. § szerinti választókörzeti választási bizottságokat.[65]
A hatályos szlovák alkotmány 148. cikkének (4) bekezdése deklarálja, hogy "Döntéséért sem a bíró, sem a bírósági ülnök nem vonható felelősségre, tisztsége megszűnését követően sem, kivéve, ha azzal bűncselekményt követett el; ez a bíró fegyelmi felelősségét nem érinti."[66] Érdekességként megemlítendő, hogy a 2020. szeptember 30-án elfogadott javaslatcsomag tartalmazza a 2020. december 31-ig hatályban lévő verzió alkotmányból való törlését. A Szlovák Köztársaság Kormányának programnyilatkozatából - Mária Kolíková (akkori) igazságügyi miniszter szavai alapján - egyértelműen kitűnik, hogy a programnyilatkozatnak két része is foglalkozik a témakörrel: az általános részből következtetni lehet a fent említett mondat alkotmányból való teljes kitörlésére, ellenben a programnyilatkozat különös része már arról rendelkezik, hogy mérlegelni fogják a fent említett mondat alkotmányba való illeszkedését,
- 46/47 -
esetleges módosítását. Az indokolás egyébként - a mentelmi jog eltörlése kapcsán - többletinformációt nem tartalmaz.
Az eredeti törvényjavaslat indokolásából kitűnik, hogy a szabályozás előírja a pályázó azon kötelezettségét, hogy a pályázatba történő felvétel iránti jelentkezéssel együtt olyan vagyonnyilatkozatot nyújtson be, amelynek tartalmaznia kell a bírákról és bírósági ülnökökről szóló 385/2000. sz. törvényben[67] meghatározott adatokat. A bíró alkalmasságát a Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2000. sz. törvénynek megfelelően a Bírói Tanács ítéli meg. Ezzel a szabályozással megvalósul az igazságszolgáltatás feletti nyilvános ellenőrzés és az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása.
A javaslat válaszreakcióként tekinthető a Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságának (Ústavný súd Slovenskej republiky) a bírák átvilágításával kapcsolatos PL. ÚS 21/2014 sz. határozatára, azáltal, hogy biztosítja a Bírói Tanács által a bírák alkalmasságának ellenőrzését. A szóban forgó alkotmánybírósági határozat megsemmisítette a bírák átfogó biztonsági ellenőrzését, mivel ezeket a Nemzetbiztonsági Hivatal biztosította. Az indokolás szerint a Bírói Tanácsnak önállóan kell értékelnie, hogy az adott személyeknél fennállnak-e a bírói alkalmasság feltételei.
Abban az esetben, ha a bíró nem nyújtja be időben a bírói alkalmasságról szóló írásbeli nyilatkozatát vagy a vagyonnyilatkozatát, a Bírói Tanács elnöke felszólítja a bírót, hogy kötelességét utólagosan, 30 napos határidőn belül pótolja.[68] Amennyiben a Bírói Tanács a lefolytatott vizsgálat alapján úgy ítéli meg, hogy az írásbeli nyilatkozat és a vagyonnyilatkozat nem tartalmazza teljeskörűen az elvárt információkat, felszólítják a bírót, hogy a hiányzó adatokat 30 napon belül pontosítsa vagy egészítse ki.[69] Amennyiben a felhívás ellenére a bíró 30 napon belül nem pótolja, pontosítja vagy egészíti ki a hiányosságot, a Bírói Tanács elnöke javaslatot tesz a fegyelmi eljárás megindítására.[70]
Ami a bíró vagyoni viszonyaival kapcsolatos eljárást illeti, elmondható, hogy a Bírói Tanács a vagyonnyilatkozatok teljességét ellenőrzi. Ehhez a tagjai közül három tagból álló ellenőrző bizottságot állít fel, amelynek állandó tagjai: legalább egy, a bírók által választott Bírói Tanács tag, és legalább egy olyan tag, aki nem bíró. A bizottság elnökét a Bírói Tanács jelöli ki.[71] Ha a Bírói Tanács ellenőrző bizottsága a vagyonnyilatkozat értékelése során megállapítja, hogy a bíró vagyona legalább 5000 euróval meghaladja a jövedelmét, vagy ha megalapozott kétségek merülnek fel a vagyontárgyak eredetével kapcsolatban, a bíró a Bírói Tanács ellenőrző bizottságának felszólítása alapján köteles igazolni azok eredetét. A szóban forgó bizottság megállapításairól tájékoztatja a Bírói Tanács valamennyi tagját.[72]
A fentebb említettek okán a bizottság felszólíthatja a bírót, hogy nyújtsa be az adóbevallását, vagy olyan iratot, amely igazolja a bevételét és a vagyonszerzését, illetve annak mértékét; igazolja a vagyonnyilatkozatában felsorolt források eredetét; igazolja az írásbeli becsületbeli nyilatkozatban felsorolt források eredetét; mutassa be a felnőtt korú gyermekének vagyoni helyzetét és vagyonának eredetét, csakúgy a nem felnőttkorú gyermekének és a vele egy háztartásban élő házastársának vagyonát, és ezt köteles megtenni abban az esetben is, amennyiben a házastársak megállapodást kötöttek az osztatlan közös tulajdon szűkítéséről vagy bővítéséről, vagy megállapodást kötöttek a közös vagyon kezeléséről; mutassa be a kapott ajándékok eredetét, illetve az örökölt tulajdon eredetét.[73]
A fentiek teljesítésére a bizottság megfelelő időtartamot határoz meg, amely azonban nem lehet 60 napnál hosszabb. Amennyiben a bizottság nem ítéli szavahihetőnek a bíró által bizonyítottakat, és megalapozott gyanúja van a bíró vagyonának jogellenes eredetéről, a bírót szóban kihallgatja. Amennyiben szükséges, más érintetteket is kihallgathatnak, főként a bíróhoz közel álló személyeket. A szóbeli kihallgatás zárt ülésen történik.[74]
Abban az esetben, amennyiben az ügy teljes feltárásához és a kétségek eloszlatásához szükséges, a bizottság a szóbeli kihallgatás után a Bírói Tanács Hivatalát[75] (Kancelária Súdnej rady) is felkérheti, hogy kérje le például a bíró bankszámlamozgásait és egyéb pénzügyi tranzakcióit. A Bírói Tanács Hivatala erre a célra a saját szervezeti felépítésén belül egy egységet hoz létre, melynek alkalmazottai hatályos tanúsítvánnyal rendelkeznek a nemzetbiztonsági átvilágítás IV. ("szigorúan bizalmas") fokozatáról. A Bírói Tanács Hivatala a begyűjtött információk alapján egy listát készít a bankszámlákról és a 266 eurót meghaladó tranzakciókról.[76]
A bizottság lehetőséget biztosít a bírónak írásban is kifejteni a véleményét a begyűjtött információk kapcsán. Szükség esetén újra ki lehet őt hallgatni. Amennyiben a bíró hiteles módon nem tudja bebizonyítani a vagyonának eredetét, a Bírói Tanács elnöke javaslatot nyújt be a bíróval szembeni fegyelmi eljárás megindítására.[77]
A szóban forgó törvény részletesen szabályozza a bírói alkalmasság felügyeletét is, különös tekintettel arra az esetre,
- 47/48 -
ha a szervezett bűnözéshez köthető személlyel kerül a bíró üzleti, vagyoni vagy anyagi kapcsolatba.[78]
Az igazságügyi reform kapcsán a bírák nyugdíjkorhatárának alkotmányban való rögzítésére is sor került. Eredetileg több lehetséges alternatíva jelent meg a világhálón: a bírák vonatkozásában 65 éves korban javasolták a nyugdíjba vonulást, 68 éves korban a kötelező nyugdíjba vonulást; az alkotmánybírák esetében pedig 72 évet emlegettek. A kormány 2020-2024-es évre szóló programnyilatkozata viszont csak a 65 éves korhatárt említi, a 68 éves korhatárról nem találtunk rendelkezéseket.[79] A programnyilatkozatban az alkotmánybírák esetében a 72 év helyett a 70 évet rögzítik.[80] A jelenleg is hatályos szabályok alapján az alkotmánybírák nyugdíjkorhatára 72 év,[81] míg az általános bírák esetében az alkotmány 67 évet rögzít.[82]
A szlovákiai bíróságokat érintő legfontosabb változások 2023. június 1. napjától az alábbiakban foglalhatók össze. A 33 körzetben 36 járásbíróság alakult; a regionális bíróságok száma megmaradt - továbbra is 8 van belőlük, de a szakosodásuk megváltozott; létrejött a Kassai Városi Bíróság; Pozsonyban négy városi bíróság alakult. A polgárok és az állam közötti vitás ügyeket három új közigazgatási bíróság kezeli: Pozsonyban, Besztercebányán és Kassán. Kiemelendő továbbá, hogy a gazdasági és kereskedelmi jogvitákkal három regionális bíróság foglalkozik - szintén - a pozsonyi, besztercebányai és kassai bíróságok, míg a családjogi fellebbezésekkel a nagyszombati, zsolnai és eperjesi regionális bíróságok foglalkoznak. A polgári és büntetőjogi ügyekkel továbbra is valamennyi regionális bíróság foglalkozik. Mindemellett a bírósági körzetek kibővítésre kerültek, hogy több, egy-egy ügytípusra - polgári, gazdasági (kereskedelmi), büntető- és családjogi ügyekre - szakosodott bíró dolgozhasson, hiszen egy szakosodott bíró könnyebben eligazodik a szakterületén, ami a minőségi és gyors döntés előfeltétele. A fél mind a bíróság székhelyén, mind a kirendeltségen részt vehet a tárgyalásokon vagy egyéb eljárási cselekményeken. Lehetőség van arra is, hogy a tárgyalásokat más hatóságnál, például a Munkaügyi, Szociális és Családügyi Hivatalnál tartsák. Polgári ügyekben lehetőség van online is részt venni a tárgyalásokon. Különösen a családjogi ügyekben a fellebbezések esetében kerül bevezetésre az a szabály, hogy a bírák a felekhez közelebbi regionális bíróságra utaznak. Továbbá kiemelendő, hogy az igazságügyi reform eredményeként a Bírói Tanács összetétele módosult, a bírák nyugdíjkorhatárának alkotmányban való rögzítésére is sor került. ■
JEGYZETEK
[1] A szövegben a továbbiakban: SZNT.
[2] Zákon č. 423/2020 Z. z. o zmene a doplnení niektorých zákonov v súvislosti s reformou súdnictva.
[3] Ústavný zákon č. 460/1992 Zb., Ústava Slovenskej republiky. A szövegben a továbbiakban: alkotmány vagy szlovák alkotmány.
[4] A szövegben a továbbiakban: Igazságügyi Minisztérium.
[5] A szövegben a továbbiakban: Bírói Tanács.
[6] A szövegben a továbbiakban: LKB.
[7] Az intézmény nagyon hasonló a magyar bírósági fogalmazóhoz. Szlovákiában az lehet bírósági jelölt, aki sikeresen teljesítette a bírósági felvételi kritériumokat és vizsgákat, legalább három év szakmai gyakorlattal rendelkezik, és maradéktalanul teljesíti a bírói kinevezéshez is szükséges feltételeket.
[8] Szó szerinti fordításban: bírósági szakmai gyakorlat.
[9] Doloľka vybraných vplyvov, 3. pont.
[10] Lásd a Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának honlapján megjelent hírt. Ministerstvo spravodlivosti Slovenskej republiky: Od 1. júna 2023 sa na Slovensku spúšťa najväčšia reforma súdnictva. Elérhető: https://www.justice.gov.sk/tlacovespravy/od-1-juna-2023-sa-na-slovensku-spusta-najvacsia-reforma-sudnictva/ [letöltve: 2023. június 1.].
[11] Lásd a Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának honlapján megjelent hírt. Ministerstvo spravodlivosti Slovenskej republiky: Reforma súdnej mapy. Elérhető: https://www.justice.gov.sk/aktualnetemy/reforma-sudnej-mapy/ [letöltve: 2023. június 1.].
[12] Uo.
[13] Uo.
[14] Uo.
[15] Lásd a Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának honlapján megjelent hírt. Ministerstvo spravodlivosti Slovenskej republiky: Od 1. júna 2023 sa na Slovensku spúšťa najväčšia reforma súdnictva. Elérhető: https://www.justice.gov.sk/tlacovespravy/od-1-juna-2023-sa-na-slovensku-spusta-najvacsia-reforma-sudnictva/ [letöltve: 2023. június 5.].
[16] Radoslav Varga: Ako bude fungova» nová súdna mapa v praxi? Elérhető: https://trencin.standard.sk/11486/ako-bude-fungovat-nova-sudna-mapa-v-praxi/ [letöltve: 2023. június 5.].
[17] Idetartozik a Nagyszombati és Nyitrai járás is (okres Trnava a okres Nitra).
[18] Idetartozik a Trencséni és Zsolnai járás is (okres Trenčín a okres Žilina).
[19] Idetartozik az Eperjesi járás is (okres Prešov).
[20] A Pozsonyi és a Nyitrai járás számára is (okres Bratislava a okres Nitra).
[21] A Besztercebányai és a Nyitrai járás számára is (okres Banská Bystrica a okres Nitra).
[22] A Kassai járás számára is (okres Košice).
[23] Lásd a Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának honlapján megjelent hírt. Ministerstvo spravodlivosti Slovenskej republiky: Od l. júna 2023 sa na Slovensku spúšťa najväčšia reforma súdnictva. Elérhető: https://www.justice.gov.sk/tlacovespravy/od-1-juna-2023-sa-na-slovensku-spusta-najvacsia-reforma-sudnictva/ [letöltve: 2023. június 6.].
[24] Uo.
[25] Lásd a Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának honlapján megjelent hírt. Ministerstvo spravodlivosti Slovenskej republiky: Upozornenie v súvislosti so začiatkom platnosti novej Súdnej mapy. Elérhető: https://www.justice.gov.sk/aktualne-temy/oznam-nova-sud-na-mapa/ [letöltve: 2023. június 8.]
[26] Ennek kapcsán lásd a közigazgatási bíróságok létrehozásáról szóló 151/2022. sz. törvényt (Zákon č. 151/2022 Z. z. o zriadení správnych súdov a o zmene a doplnení niektorých zákonov).
[27] A szövegben a továbbiakban: LB.
[28] Ennek kapcsán lásd 2020. december 31-ig hatályban lévő, a bíróságokról szóló 757/2004. sz. törvény 5. § (1) bekezdését (zákon č. 757/2004 Z. z. o súdoch).
[29] A bíróságokról szóló 757/2004. sz. törvény 5. §.
[30] A bíróságokról szóló 757/2004. sz. törvény 5. § (2) és (4) bekezdés.
[31] A bíróságokról szóló 757/2004. sz. törvény 5. § (3) bekezdés.
[32] Petra Pohorelá: Zriadenie Najvyššieho správneho súdu. https://www.podnikaite.sk/pripravovane-zmeny-v-legislative/zriadenie-najvyssieho-spravneho-sudu [letöltve: 2023. június 13.].
[33] Lásd a LKB honlapját: https://www.nssud.sk/sk/sud/o-sude/ [letöltve: 2023. június 13.].
[34] A szervezet irányítását a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság Hivatala látja el.
[35] najprávo.sk: Zákon o reforme súdnictva bude meniť aj Civilný sporový poriadok. https://www.naipravo.sk/clanky/zakon-o-reforme-sudnictva-bude-menit-aj-civilny-sporovy-poriadok.html [letöltve: 2023. június 13.].
[36] Lásd a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának honlapját: https://rokovania.gov.sk/RVL/Material/24756/1 [letöltve: 2023. június 14.].
[37] A "más személyek"-kel kapcsolatban nem találtunk további információt, viszont a törvény szövegéből kiindulva úgy gondoljuk, hogy nem csak jogászi hivatást gyakorló személyekről van szó.
[38] Bővebb információk a Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának honlapján érhetők el: https://www.justice.gov.sk/Stranky/aktualitadetail.aspx?announcementID=2930 [letöltve: 2023. június 14.].
[39] Zákon č. 165/2015 Z. z., Správny súdny poriadok.
[40] A bíróságokról szóló 757/2002. sz. törvény 8a. § (2) bekezdés.
[41] A szlovák megfogalmazás tükörfordításban a "kasszációs" szót használja, ami egyaránt jelenthet megsemmisítést és érvénytelenítést is.
[42] A bíróságokról szóló 757/2002. sz. törvény 8a. § (1) bekezdés. Lásd még a 162/2015 sz. törvény (a Közigazgatási Perrendtartás) 11. §-át.
[43] A bíróságokról szóló 757/2002. sz. törvény 24b. §.
[44] A bíróságokról szóló 757/2002. sz. törvény 24b. §.
[45] Lásd bővebben: A bíróságokról szóló 757/2002. sz. törvény 24e. §.
[46] Szó szerinti fordítás alapján: a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság Irodája.
[47] A bíróságokról szóló 757/2002. sz. törvény 24f. § (4) bekezdés.
[48] Uo.
[49] Szlovák Köztársaság Alkotmánya 145. cikk (3) bekezdés.
[50] Szlovák Köztársaság Alkotmánya 141a. cikk (6) bekezdés i) pont.
[51] Lásd az akkor hatályos alkotmány szövegezését.
[52] A választókerületek úgy vannak kialakítva, hogy a bírók megválasztásához és visszahívásához összehasonlítható számú bírói szavazat legyen szükséges.
[53] Szlovák Köztársaság Alkotmánya 141a. cikk (2) bekezdés.
[54] A szlovák nyelv nem tesz egyértelmű különbséget a szakmai tapasztalat és a szakmai gyakorlat között, így jelen tanulmányban a tapasztalat alatt a szakmai gyakorlatot is értjük.
[55] Szlovák Köztársaság Alkotmánya 141a. cikk (3) bekezdés.
[56] Szlovák Köztársaság Alkotmánya 141a. cikk (5) bekezdés.
[57] Szlovák Köztársaság Alkotmánya 141a. cikk (6) bekezdés.
[58] Szlovák Köztársaság Alkotmánya 141a. cikk (7) bekezdés.
[59] Zákon č. 185/2002 Z. z. o Súdnej rade Slovenskej republiky.
[60] A bíró alkalmasságáról szóló írásbeli nyilatkozatot a bíró a bírói tevékenység megkezdésekor, illetve minden év március 31-ig köteles leadni.
[61] Lásd még a Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2002. sz. törvény 3b. §-át.
[62] A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2002. sz. törvény 10. § (2) bekezdés.
[63] A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2002. sz. törvény 10. § (3) bekezdés.
[64] A szervezet az összes bírót tömörítő Szlovák Bírák Egyesülete.
[65] A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2002. sz. törvény 12. §.
[66] Vö. a 2020. december 31-ig hatályban lévő, alkotmány 148. cikk (4) bekezdésének szövegével: "Döntéséért sem a bíró, sem a bírósági ülnök nem vonható felelősségre, tisztsége megszűnését követően sem."
[67] Zákon č. 385/2000 Z. z. o sudcoch a prísediacich.
[68] A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2000. sz. törvény 27h. § (1) bekezdés.
[69] A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2000. sz. törvény 27h. § (2) bekezdés.
[70] A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2000. sz. törvény 27h. § (3) bekezdés.
[71] A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2000. sz. törvény 27ha. § (1) bekezdés.
[72] A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2000. sz. törvény 27ha. § (2) bekezdés.
[73] A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2000. sz. törvény 27ha. § (3) bekezdés.
[74] A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2000. sz. törvény 27ha. § (4) és (5) bekezdés.
[75] Szó szerinti fordítás alapján: Bírói Tanács Irodája.
[76] Bővebb információkért lásd a Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2000. sz. törvény 27ha. § (6) bekezdését.
[77] A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2000. sz. törvény 27ha. § (8) bekezdés.
[78] A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsáról szóló 185/2000. sz. törvény 27hb. §.
[79] Uo.
[80] Lásd a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának honlapját: https://rokovania.gov.sk/RVL/Material/24756/1 [letöltve: 2023. június 26.].
[81] Ennek kapcsán lásd a a Szlovák Köztársaság Alkotmányának 138. cikk (3) bekezdését. Vö. a Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságáról szóló 314/2018. sz. törvény (Zákon č. 314/2018 Z. z. o Ústavnom súde Slovenskej republiky) 17. § (2) bekezdés c) pontjával.
[82] Szlovák Köztársaság Alkotmánya 146. cikk (2) bekezdés.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző Ph.D., LL.M., vezető kutató, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, Magánjogi Kutatási Főosztály; adjunktus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar.
[2] A szerző vezető kutató, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, Magánjogi Kutatási Főosztály.
Visszaugrás