A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint az I. r. alperes a bíróság által jóváhagyott egyezségben kötelezettséget vállalt arra, hogy az 1989-ben és az 1992-ben született gyermeke tartására 1995. február 1. napjától kezdődő hatállyal megfizeti a felperesnek "a mindenkori jövedelme 20-20%-át, minimális gyermekenkénti 5000 forinttal, melybe beletartozik az érdekeltségi alap terhére kifizetett jövedelem is".
A gyermektartásdíjat - az egyezséget jóváhagyó végzésben foglalt közvetlen bírósági felhívás alapján - az I. r. alperes munkáltatója: a II. r. alperes vonta, illetve vonja le jelenleg is folyamatosan az I. r. alperes illetményéből és utalja át közvetlenül a felperesnek.
A II. r. alperes 2002. november 21. napján a kollektív szerződését akként módosította, hogy a munkavállalóit - éves munkájuk elismeréseként - év végi részvényjuttatásban részesíti, azzal, hogy az a munkavállaló, aki 2002. november 2-án a munkáltatóval munkaviszonyban áll, a november 2-án érvényes személyi alapbére 120%-ának megfelelő részvényjuttatásra jogosult, melyet a munkavállaló részére - választása szerint - teljes egészében vagy részben részvényben, részben készpénzben fizet ki.
A kollektív szerződés módosítására figyelemmel a II. r. alperes 2002. évben karácsonyi jutalmat a munkavállalóinak nem fizetett.
Az I. r. alperes részére - választása alapján - a II. r. alperes a 2002. november havi bér kifizetésével egyidejűleg 35 db, egyenként 5610 forint, összesen 196 350 forint értékű részvényt juttatott, a részvények értéke 40%-ának megfelelő 78 540 forintot azonban a felperes részére gyermektartásdíjként nem utalta át.
A felperes leszállított keresetében az I. és II. r. alperesek arra való kötelezését kérte, hogy fizessenek meg neki egyetemlegesen 78 540 forintot.
Az I. és II. r. alperesek érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével arra kötelezte az I. és II. r. alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek 15 napon belül egyetemlegesen 78 540 forintot.
A döntését azzal indokolta, hogy a Csjtr. 10. §-ának (2) bekezdése értelmében a tartásdíj alapja elsősorban a tartásra kötelezett személy részére a) a bérköltség (alapbér, bérpótlék, kiegészítő fizetés, prémium, jutalom, 13. havi és további havi fizetés stb.), illetőleg a rendszeres személyi juttatás (alapilletmény, illetménykiegészítés, illetménypótlék, egyéb kötelező pótlék, 13. havi illetmény stb.) címen juttatott összes járandóság, valamint b) a személyi jellegű egyéb kifizetésként, illetőleg nem rendszeres személyi juttatásként járó egyéb jövedelem (végkielégítés, betegszabadság idejére járó díjazás, túlóra, ügyeleti díj, távolléti díj stb.).
A II. r. alperesi munkáltató által a korábban "karácsonyi jutalomként" fizetett juttatás helyett juttatott részvény - az elsőfokú bíróság megítélése szerint - olyan "nem rendszeres személyi juttatásnak" minősül, amelyből a II. r. alperesnek le kellett volna vonnia a juttatás ellenértékének 20-20%-át, tehát 78 540 forintot, e kötelezettségének azonban nem tett eleget. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság az alpereseket egyetemlegesen marasztalta a fenti összeg megfizetésére, mert a II. r. alperes a Vht. 79. §-ának (1) bekezdése alapján készfizető kezesként felel a végrehajtást kérőnek a munkabérre vezetett végrehajtásra vonatkozó kötelezettsége megszegése esetén le nem vont összeg erejéig.
Az elsőfokú ítélet ellen az I. és II. r. alperesek fellebbezéssel éltek annak megváltoztatása és a felperes keresetének elutasítása iránt.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A döntését azzal indokolta, hogy helyesen hívta fel az elsőfokú bíróság a 4/1987. (VI. 14.) IM számú rendelet (Csjtr.) 10. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontját is, az arra alapított jogi következtetése azonban téves.
A hivatkozott jogszabályhely által meghatározott jövedelmek forrása nem taxatív, hanem példálózó jellegű, az tehát a jövedelemforrások jellegét tekintve a tartásdíj alapjaként figyelembejövő rendszeres bevételek körét nem korlátozza az ott írt jogcímekre.
A II. r. alperes által az I. r. alperesnek jutalomként juttatott 35 db, egyenként 5610 forint értékű részvény a Gt. 179. §-ának (1) bekezdése szerint olyan tagsági jogot megtestesítő értékpapír, amely ténylegesen nem került kifizetésre az I. r. alperes részére, hiszen azt a munkáltató értékpapírszámlán történő jóváírással juttatta. Ebből a dologi juttatásból a 20%-os levonás hátralékként nem lehetséges, az I. r. alperes jövedelmét azonban mindenképpen megnövelő tényező, ezért ezt a juttatást a gyermektartásdíj alapjának kiszámítása körében kell (lehet) jövedelmet növelő tényezőként figyelembe venni akkor, amikor a gyermektartásdíj megállapításra (felemelésre - leszállításra) kerül.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt - annak tartalmát tekintve - a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyása iránt.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Csjt. 69/C. §-át, a Csjtr. 10. §-ának (2) bekezdését, valamint a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. §-át, és 4. §-ának (1)-(2) bekezdéseit sérti. Az adójogi szabályok szerint ugyanis az értékpapír egyértelműen jövedelemnek minősül, a jogerős ítéletnek az érvelése pedig téves, hogy a részvény nem került kifizetésre, hanem csak "juttatott dolog", hiszen a "juttatás" kifejezést a Csjtr. 10. §-a is kifejezetten tartalmazza.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta, a következő indokok alapján.
I. Helyesen hivatkozik a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a munkáltató által a munkavállalónak jutalomként juttatott részvény a tartásra kötelezett munkavállaló tartás alapjául szolgáló jövedelmének minősül.
1. A családjogi törvény végrehajtásáról, valamint a családjogi törvény módosításáról szóló 1986. évi IV. törvénnyel kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről szóló 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet (Csjtr.) 10. §-ának (2) bekezdése a tartásdíj alapjául szolgáló jövedelmek körét egyrészt a bérköltség terhére, illetőleg rendszeres személyi juttatás címén juttatott összes járandóság, másrészt a személyi jellegű egyéb kifizetésként, illetőleg nem rendszeres személyi juttatásként járó egyéb jövedelmekben határozza ugyan meg, a hivatkozott jogszabályhelynek a tartás alapjául szolgáló jövedelmekre vonatkozó felsorolása azonban - a jogerős ítélet helyes jogi okfejtése szerint - nem kimerítő: taxatív, hanem példálózó jellegű, az tehát a jövedelemforrások jellegét tekintve a tartásdíj alapjául szolgáló rendszeres bevételek körét nem korlátozza az ott írt jogcímekre.
Egységes ugyan az ítélkezési gyakorlat abban, hogy nem képezi a tartásdíj alapját a költségtérítés, az étkezési hozzájárulás, üdülési hozzájárulás és a hasonló jellegű egyéb járandóság. Ennek megfelelően nem lehet a gyermektartásdíj alapjául szolgáló átlagkeresetbe beszámítani - a megfelelő öltözködést elősegítő - ruházati illetményt, és általában nem lehet a tartás alapjaként figyelembe venni a természetbeni juttatásokat sem.
Más kérdés ugyanakkor az, hogy a Csjt. 69/C. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja szerint a szülők vagyoni és jövedelmi viszonyai, valamint a gyermek indokolt szükségletei körében a tartásdíj mértékének, illetve összegének a meghatározása során már az említett juttatások ténye és összege is értékelhető.
Nem hagynak kétséget a per adatai afelől, hogy a II. r. alperesi munkáltató a kollektív szerződésének módosítását követően - a korábbi "karácsonyi jutalmat" megszüntetve - a munkavállalóit, így az I. r. alperest is, éves munkájuk elismeréseként részesítette év végi részvényjuttatásban, és választási lehetőséget biztosított a számukra arra vonatkozóan, hogy - a személyi alapbér 120%-ának megfelelő részvényjuttatást - teljes egészében vagy részben részvényben, részben pedig készpénzben fizeti ki. Az I. r alperes - a választási jogával élve - 35 db, egyenként 5610 forint értékű részvényben részesült.
Ez a részvényjuttatás nem készpénz-, hanem teljes egészében természetbeni juttatásnak minősül ugyan, önmagában ez a tény azonban nem ad alapot olyan következtetés levonására, hogy azt a tartás alapjaként szolgáló jövedelem meghatározása során figyelmen kívül kellene hagyni. A részvényjuttatás ugyanis valójában a korábbi "karácsonyi jutalmat" váltotta fel, és az I. r. alperes éves munkájának az elismerését tükrözi, annak az egészbeni természetbeni juttatása nem a munkáltató II. r. alperes döntésének, hanem a munkavállaló I. r. alperes választásának a következménye volt, és az - a juttatás természetbeni vagy pénzbeli jellegétől függetlenül - az I. r. alperes munkaviszonyából eredő jövedelmének minősült.
2. Alappal érvel a felperes azzal is, hogy a személyi jövedelemadóról szóló - többször módosított - 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) nem csupán a pénz, hanem az értékpapír-juttatás is jövedelemnek minősül.
Az Szja. tv. 7. §-a (1) bekezdésének b) pontjának a főszabálya szerint ugyanis az adóköteles jövedelem megállapítása során csak azt a vagyoni értéket nem kell figyelembe venni, amelynek a megszerzése alapjául szolgáló jogviszony keletkezésének napjára vonatkozóan megállapított szokásos piaci értékét a magánszemély köteles megfizetni, ha azonban a magánszemély semmit nem köteles fizetni, vagy csak a szokásos piaci érték egy részének megfizetésére köteles, akkor a szokásos piaci érték vagy annak a fizetési kötelezettség levonásával megállapított része - hacsak e törvény egyéb rendelkezéséből más nem követke- zik - a magánszemély olyan bevétele, amelyet a jövedelem meghatározásánál figyelembe kell venni, és ilyen esetben a vagyoni érték átruházásakor annak megszerzésére fordított értékként - e törvény külön rendelkezése hiányában is - a szerzéskori szokásos piaci értéket kell figyelembe venni.
II. Nem helytálló viszont a felperes azon felülvizsgálati érvelése, hogy a fentebb részletezett körülmények folytán az I. r. alperesnek a gyermektartásdíj megfizetésére, a II. r. alperesnek pedig a gyermektartásdíj levonására és a felperes részére történő közvetlen megküldésére irányuló kötelezettsége a II. r. alperes által az I. r. alperesnek juttatott részvények értékének a gyermekenkénti 20-20%-ára kiterjedt volna.
1. Az I. r. alperesnek a jogerős bírósági végzéssel jóváhagyott kötelezettsége ugyanis "az érdekeltségi alap terhére kifizetett jövedelmét is beleértve - a mindenkori jövedelme 20-20%-a, de minimálisan gyermekenként 5000 forint gyermektartásdíj felperesnek való megfizetésére, a II. r. alperesnek a közvetlen bírósági felhíváson alapuló kötelezettsége pedig az I. r. alperest terhelő gyerektartásdíjnak az I. r. alperes jövedelméből az egyezségben foglaltak szerint történő levonására, és a felperes, mint jogosult részére történő átutalására" vonatkozott.
A gyermektartásdíj I. r. alperes általi megfizetésének, valamint a II. r. alperes - közvetlen bírósági felhíváson alapuló - levonásának és kiutalásának kötelezettsége - annak nyelvtani értelmezése szerint - olyan pénzbeli fizetési kötelezettséget, illetve pénzbeli járandóságból történő levonásra és kiutalásra vonatkozó kötelezettséget jelent, amelyre a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi - többször módosított - LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 28-29. §-a, valamint a Vht. "Végrehajtás munkabérre és egyéb járandóságra" címet viselő IV. fejezetében foglalt szabályok az irányadók. A Vht. 28. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság az olyan határozatában, amellyel a munkabérben részesülő személyt tartásdíj fizetésére kötelezte, a munkáltatót egyúttal közvetlenül felhívja arra, hogy a határozatban megállapított összeget vonja le és fizesse ki a jogosultnak, a "Végrehajtás munkabérre és egyéb járandóságra" címet viselő IV. fejezetének "A levonás közös szabályairól" rendelkező 61. §-ának (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a végrehajtás során a munkabérből történő levonásnál azt az összeget kell alapul venni, amely a munkabért terhelő, abból a külön jogszabály szerint levonással teljesítendő adónak (adóelőlegnek), egészségbiztosítási és nyugdíjjáruléknak, magánnyugdíjpénztári tagdíjnak, továbbá egyéb járuléknak a levonása után fennmarad.
Mindezekből viszont okszerűen következik az, hogy az I. és II. r. alpereseknek a gyermektartásdíj "megfizetésére", illetőleg "levonására és a jogosultnak történő kiutalására" irányuló kötelezettsége kizárólag az I. r. alperesnek a II. r. alperes által folyósított pénzbeli járandóságaira terjedt ki.
2. A gazdasági társaságokról szóló - többször módosított - 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 179. §-ának (1) bekezdése által szabályozott részvény olyan tagsági jogot megtestesítő értékpapír, amely típusa szerint bemutatóra és névre szóló, az előállítási módja szerint pedig nyomdai úton előállított és dematerializált lehet, és a dematerializált részvény átruházására - a Gt. 180. §-ának (3) bekezdése szerint - az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapír-tőzsdéről szóló, 1997. január 1-jétől hatályos 1996. évi CXI. törvény (Épt.), illetőleg a tőkepiacról szóló, 2002. január 1-jétől hatályos 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) rendelkezései az irányadók, amely szerint a dematerializált részvény átruházása értékpapírszámlán történő jóváírással, illetve annak megterhelésével történhet.
A részvény tehát egyrészt értékpapír, másrészt tagsági jogviszonyt testesít meg, és valójában olyan forgalomképes jognak minősül, amelyre a Ptk. 94. §-ának (2) bekezdése szerint - ha törvény kivétel nem tesz - a tulajdonjog szabályait kell megfelelően alkalmazni. Ebből viszont az követezik, hogy a részvény - annak jogi jellegét tekintve - a pénzzel ellentétben nem fizetőeszköznek minősül, hanem lényegében a dolgokkal esik egy tekintet alá, ezért a részvényre vezetett végrehajtásra nem a Vht.-nak a munkabérre és egyéb járandóságra vonatkozó szabályai, hanem az "Ingóvégrehajtás" címet viselő VI. fejezetének az értékpapír értékesítésére vonatkozó 130-131. §-aiban foglaltak az irányadók.
A kifejtettekből viszont az következik, hogy a munkáltató által nyújtott részvény-juttatás valójában olyan természetbeni juttatásnak minősül, amelyre vonatkozóan a tartásra kötelezett munkavállaló gyermektartásdíj "fizetési" kötelezettségének, illetőleg a munkáltató - közvetlen bírósági felhíváson alapuló - "levonási és kiutalási" kötelezettségének a kiterjesztése fogalmilag kizárt.
A hivatkozott jogszabályok helyes alkalmazásával jutott tehát a másodfokú bíróság arra a jogi következtetésre, hogy a tartásra kötelezett munkavállaló részére a munkáltatója által jutalomként juttatott részvény értéke része ugyan a tartás alapjául szolgáló jövedelemnek, ezért a tartási kötelezettség megállapítása, illetőleg a fizetendő tartásdíj mértékének a megállapítása, felemelése és leszállítása során megfelelően figyelembe kell venni, az értékpapírszámlán történő jóváírással juttatott ilyen dologi juttatás gyermekenkénti 20%-ának a munkáltató általi levonására viszont nincs mód.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21. 388/2004. szám.)
A felperes és az I. r. alperes házasságát a bíróság felbontotta. A bíróság által 2000. május 24-én jóváhagyott egyezségben az I. r. alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a jelen per felperesénél elhelyezett, 1997-ben született gyermeke tartására megfizeti a felperesnek 2000. június 1. napjától, minden hónap 15. napjáig előre esedékesen a bérköltség (alapbér, bérpótlék, kiegészítő fizetés, prémium, jutalom, 13. és további havi fizetés) illetőleg a rendszeres személyi juttatás (alapilletmény, illetménykiegészítés, illetménypótlék, egyéb kötelező pótlék, 13. havi illetmény stb.) címén juttatott összes járandósága 20%-át, de legalább 8600 forint alapösszeget, valamint a személyi jellegű egyéb kifizetésként, illetőleg nem rendszeres személyi juttatásként járó egyéb jövedelem (végkielégítés, betegszabadság idejére járó díjazás, túlóra, ügyeleti díj, távolléti díj stb.) 20%-át, annak esedékességekor.
Az I. r. alperes a vállalt tartásdíj fizetési kötelezettségének - a felek megállapodása alapján - előbb önkéntesen tett eleget, majd 2000. december 1-jétől 2003. március 31-ig munkáltatói letiltás útján került sor a tartásdíj végrehajtására.
Az I. r. alperes 2000. július 1-jétől 2003. március 31-ig gépkocsivezetőként a II. r. alperesnél állt munkaviszonyban, ahol a keresetlevél benyújtását megelőző egy évben átlagosan havi 41 288 forint alapbérben és 1 302 740 forint havi rendszerességgel kifizetett, átlagosan havi 108 571 forint üzemanyag megtakarítás címén kapott juttatásban részesült. Az utóbbi jogcímen kifizetett pénzösszegből a II. r. alperes a gyermektartásdíjat nem vonta le és nem fizette meg a felperesnek.
A felperes a keresetében egyrészt az I. r. alperest terhelő gyermektartásdíj felemelését kérte, másrészt az I. és a II. r. alperesek egyetemleges marasztalását az üzemanyag megtakarítás címén kifizetett összeg után járó gyermektartásdíjban.
Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az I. r. alperes által fizetendő gyermektartásdíjat 2002. február 3-tól kezdődően havi 15 000 forint határozott összegre felemelte, rendelkezett a hátralék megfizetéséről. Egyúttal kötelezte az I-II. r. alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 15 napon belül 195 658 forintot, annak 2001. szeptember 15. napjától számított, az ítéletben részletezett mértékű kamatával együtt. Ítéletének indokolásában - egyebek mellett - kifejtette, hogy a beszerzett jövedelemigazolások szerint az I. r. alperes havi rendszeres jövedelme 2001 áprilisától alapbérből és üzemanyag megtakarítás címén kifizetett juttatásból állt, ami az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 58. § (2) bekezdése értelmében rendszeres személyi juttatásnak minősült, s mint ilyen - a 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet (a továbbiakban: Csjtr.) 10. §-ának (2) bekezdése értelmében a gyermektartásdíj alapjához tartozik. A munkáltató által e címen 2001. április 1. és 2002. január 31. között kifizetett 978 294 forintból az I. r. alperes annak 20%-át, 195 658 forintot köteles megfizetni a felperesnek, és ennek a levonni elmulasztott összegnek az erejéig a II. r. alperes a Vht. 79. §-ának (1) bekezdése alapján készfizető kezesként, az I. r. alperessel egyetemlegesen felel.
Az ítéletnek az utóbbi rendelkezése ellen az I. r. alperes részletfizetésért, a II. r. alperes a vele szembeni kereseti kérelem elutasítása érdekében fellebbezett.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. Indokolásában a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. §-a (6) bekezdésének, valamint a Csjtr. 10. §-ának (2) bekezdésének az elemzésével arra a következtetésre jutott, hogy az üzemanyag megtakarítás az I. r. alperes részére a II. r. alperes mint munkáltató saját elhatározása alapján teljesített személyi jellegű egyéb kifizetés volt, amely a bontóperben kötött egyezség alapján a tartásdíj alapjához tartozott, és ezért a II. r. alperest a gyermektartásdíj levonásának és kifizetésének kötelezettsége e jövedelem vonatkozásában is terhelte volna. Ennek elmulasztása miatt az elsőfokú ítéletnek a készfizető kezesi felelősségre alapított marasztaló rendelkezése helytálló.
A jogerős ítélet ellen a II. r. alperes felülvizsgálati kérelemmel élt. Álláspontja szerint ellentmondás van az első- és a másodfokú bíróság ítélete között az üzemanyag megtakarításnak a Csjtr. 10. §-ában felsorolt jövedelmek közé történő besorolásában. A 60/1992. (IV. 1.) Korm. rendeletben meghatározott alapnorma figyelembevételével számított üzemanyag megtakarítás nem sorolható a bérköltség fogalmához, nem minősül személyi jellegű egyéb kifizetésnek, illetve nem rendszeres személyi juttatásként járó jövedelemnek sem, hanem lényegében költségtérítés, amely a Csjtr. 10. §-ának (6) bekezdése értelmében nem számítható a gyermektartásdíj alapjához. Az üzemanyag megtakarítás címén járó juttatáshoz a gépkocsivezető "megfelelő fegyelmezett és kiegyensúlyozott vezetés mellett és folyamatos karbantartással" juthat hozzá, ennek hiányában, túlfogyasztás esetén visszatérítési kötelezettséggel is számolnia kell. Ezen okokból azt személyi jövedelemadó és járulékfizetési kötelezettség sem terheli.
A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Álláspontja szerint az üzemanyag megtakarítás - függetlenül attól, hogy a Csjtr. 10. § (2) bekezdésében felsorolt jövedelmek közül melyik kategóriába sorolható - havonta rendszeresen visszatérő juttatás volt, amit az I. r. alperes munkaviszonyból eredő kötelezettségeinek teljesítéséért, és nem a munkavégzéssel összefüggésben felmerült költségeinek fedezetére kapott, ezért a gyermektartásdíj alapjához tartozott.
Az I. r. alperes a felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal értett egyet.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta. Álláspontját a következőkkel indokolta.
I. A Csjtr. 10. §-ának (2) bekezdése felsorolja azokat a bérköltség terhére, illetőleg rendszeres személyi juttatásként kifizetésre kerülő járandóságokat [a) pont], valamint a személyi jellegű egyéb kifizetésként, illetőleg nem rendszeres személyi juttatásként járó egyéb jövedelmeket [b) pont], amelyeket munkaviszonyban álló kötelezett esetén a gyermektartásdíj alapjaként elsősorban figyelembe kell venni, a (3) bekezdés pedig lehetővé teszi, hogy a tartásdíj megállapításánál a bíróság a gyermek szükségleteire tekintettel a más, munkaviszonyból, további munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból, illetőleg a nem munkaviszonyból származó rendszeres jövedelmet is alapul vegye. A jogszabályból egyértelműen kitűnik, hogy a számvitelről szóló, korábban hatályos 1991. évi XVIII. törvény 2. számú mellékletében foglalt jövedelem-kategóriákat tartalmazó felsorolás nem teljes, a gyermek szükségleteinek kielégítése érdekében lényegében a kötelezett minden rendszeres és nem rendszeres jövedelme a gyermektartásdíj alapjául szolgálhat, kivéve a Csjtr. 10. §-ának (6) bekezdésében felsorolt juttatásokat (költségtérítés, étkezési hozzájárulás, üdülési hozzájárulás, illetve a hasonló jellegű egyéb járandóság). Azt, hogy mi minősül a tartásdíj alapjául szolgáló jövedelemnek és mi költségtérítésnek, nem az adó- vagy társadalombiztosítási jogszabályok, vagy az államháztartás működési rendjéről szóló rendelet alapján kell eldönteni, mert azok a felek magánjogi jogviszonyában nem irányadók. A számvitelről szóló, a perbeli jogvita elbírálására irányadó 2000. évi C. törvény pedig a Csjtr.-ben a jövedelmeknek a korábbi számviteli törvény fogalom rendszere szerinti elhatárolásához szintén nem alkalmazható.
Az adott esetben - a felperes és az I. r. alperes között létrejött egyezség alapján - elsődlegesen abban kellett állást foglalni, hogy az I. r. alperes részére üzemanyag-megtakarításként kifizetett összeg, jellegénél fogva a Csjtr. 10. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontjában felsorolt jövedelmek valamelyikébe besorolható-e, vagy az a (6) bekezdésben foglalt, tartásdíj alapját nem képező juttatásnak minősül.
A Legfelsőbb Bíróság már több döntésében rámutatott arra, hogy a munkavállaló részére kifizetett juttatás jogcímét illetően nem a juttatás elnevezésének, hanem a rendeltetésének van elsősorban jelentősége. Ezért, bár a költségtérítésként kapott összeg nem vehető munkabérként figyelembe, ha az e címen feltüntetett és kifizetett összegről megállapítható, hogy annak rendeltetése nem a felmerült költségek megtérítése, hanem az a munkaviszonyon alapuló személyes közreműködést, a végzett munka anyagi elismerését szolgálja, ténylegesen a munkabérrel vonható egy kategóriába (BH 1993/12/772., EBH 1999/1/54.).
A per adataiból kitűnik, hogy az üzemanyag megtakarítás címén fizetett összeget a II. r. alperes a 2001. április 1-jétől 2002. január 31-ig terjedő időszakban havi rendszerességgel juttatta az I. r. alperesnek, mégpedig a nettó munkabért lényegesen meghaladó (egyes hónapokban annak többszörösét kitevő) mértékben. A felülvizsgálati kérelemből is kitűnik, hogy ez a juttatás a gépkocsivezető által "megfelelő fegyelmezett és kiegyensúlyozott vezetés mellett és folyamatos karbantartással érhető el", ami lényegében azt jelenti, hogy anyagi megtakarítás fejében járó, olyan többlet-jövedelemről van szó, amely a gondos, körültekintő munkavégzés eredménye. Az üzemanyag-megtakarítás rendeltetése tehát nem a költségek fedezete, hanem a jó munka teljesítményének az elismerése, ekként az a Csjtr. 10. § (2) bekezdésének a) pontjában foglalt rendszeres személyi juttatásnak minősül.
A kifejtettekre tekintettel nem sértett tehát jogszabályt sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság, amikor az üzemanyag-megtakarításként az I. r. alperes számára a kérdéses időszakban kifizetett összeget a gyermektartásdíj alapjául szolgáló jövedelemnek tekintette, és a II. r. alperest készfizető kezesi felelőssége alapján [Ptk. 274. § (2) bek.] az I. r. alperessel egyetemlegesen marasztalta.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit - a fenti, indokolásbeli kiegészítéssel, illetőleg módosítással - hatályában fenntartotta. (Pfv. II. 21. 694/2004. szám)
Csjt. 69/C. § (1) A tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-ában kell megállapítani. A gyermektartásdíj meghatározásánál figyelemmel kell lenni:
a) a gyermek tényleges szükségleteire,
b) mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaira,
c) a szülők háztartásában eltartott más - saját, illetőleg mostoha - gyermekekre,
d) a gyermek saját jövedelmére is.
Csjtr. 10. § (2) A tartásdíj alapja elsősorban a tartásra köteles személy részére
a) bérköltség (alapbér, bérpótlék, kiegészítő fizetés, prémium, jutalom, 13. és további havi fizetés stb.), illetőleg a rendszeres személyi juttatás (alapilletmény, illetmény-kiegészítés, illetménypótlék, egyéb kötelező pótlék, 13. havi illetmény stb.) címén juttatott összes járandóság, valamint
b) a személyi jellegű egyéb kifizetésként, illetőleg nem rendszeres személyi juttatásként járó egyéb jövedelem (végkielégítés, betegszabadság idejére járó díjazás, túlóra, ügyleti díj, távolléti díj stb.).
(3) Ha a (2) bekezdés szerint nem állapítható meg tartásdíj, illetve a (2) bekezdés alapján megállapítható összeg - a gyermeket gondozó szülő jövedelmi viszonyait is figyelembe véve - a gyermek szükségletét nem fedezi, a tartásdíj megállapításánál a más, munkaviszonyból, további munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból, illetőleg a nem munkaviszonyból származó rendszeres jövedelmet (pl. megbízási díj, táppénz, nyugdíj, munkanélküli járadék, újítási díj, tőkejövedelem) is alapul kell venni. ■
Visszaugrás
