Amikor 2014 decemberében az Európai Bizottság bejelentette, hogy sok más korábbi kezdeményezéssel együtt visszavonja a közös európai adásvételi jogról szóló rendelet (Javaslat az Európai Parlament és a Tanács rendelete a közös európai adásvételi jogról, COM/2011/0635 végleges) tervezetét, nemcsak az az ellen következetesen tiltakozó nemzeti fogyasztóvédelmi szervezetek, a tagállami hatóságok, de az európai jogtudomány igen sok képviselője is megkönnyebbülve vette tudomásul a döntést. Az opcionálisan választható, a fogyasztói ügyletekre vonatkozó szerződési joganyagot lényegében megkettőzni kívánó, alternatív rezsim felállításával, jogi megoldásival, erősségeivel és hiányosságaival sok tudományos tanácskozás és tanulmánykötet foglalkozott - s igen sok szakember elsősorban aggályainak adott hangot [Vö.: Vincze Gabriella Anita: A jogharmonizáció és a digitális piac kihívásai az Európai Unióban, In: Harsági Viktória - Horváth E. Írisz - Raffai Katalin - Suri Noémi - Szabó Sarolta (szerk.): Határon átnyúló viták rendezése: törekvések és megoldások. Budapest, Pázmány Press, 2015, 221-232. o.].
Még az európai magánjog-egységesítési folyamatok iránt leginkább elkötelezett kutatók is elismerték, hogy a közös európai szerződési jog, egy "európai kötelmi jogi kódex" az egykor a Lando-bizottság munkájával megalapozott, a jogtudomány nagy európai műhelyei által számos szálon továbbgondolt, majd a Közös Referenciakeret monumentális művével megkoronázott koncepciójához képest a CESL - amolyan pótcselekvésként - egy alapjában helyes cél eléréséhez csak alkalmatlan eszköz lehet. A tervezet más kritikusai már magát a célt is megkérdőjelezték, mint ahogy az Európai Bizottság jogalkotási javaslatának gazdasági alapját, indokoltságát is.
A CESL visszavonása azonban nem egy alapjában téves szakmai álláspont beismerését jelentette, hanem egy új, szokás szerint "még ambiciózusabb" koncepcióra történő váltás kezdetét: 1999 óta minden Bizottság az elektronikus gazdaságban, elektronikus kereskedelem, az információs társadalom előnyeinek kihasználásában, napjainkban pedig egyenesen a "digitális egységes piac" megvalósításában látja a leszakadó Európa versenyképességét megjavító leghatékonyabb, innovatív eszközt. Mint megelőző stratégiák is, a legújabb, 2015-ös [A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának - Európai digitális egységes piaci stratégia, COM(2015) 192 final] is Európa a "digitális gazdaságban való vezető pozíciójával számol", de míg azok még szerényen még, mint elérni kívánt célt jelölték ezt az állapotot, a 2015-ös már e pozíció megtartásáról beszél - látványosan rácáfolva az egymást követő "e-stratégiák" kudarcainak korábbi elismerésére.
Az új, digitális egységes piacra vonatkozó koncepció azokra a - legnagyobbrészt csak a Bizottság egy szolgálati munkadokumentumával megalapozott - elemzésekre épül, melyek abból indulnak ki, hogy az "egységes piac fizikai szegmensében" már nem létező, de a digitális gazdaságban még jelen lévő fragmentáció megszüntetése "további 415 milliárd EUR-ral növelné az európai GDP-t". A digitális gazdaság, mondja a stratégia, új piacokat tár fel, jobb minőségű szolgáltatást és nagyobb választékot biztosít kedvezőbb árak mellett, valamint új munkalehetőségeket kínál. Az induló vállalkozások eleve új lehetőségeket kapnak, a már létező vállalkozások pedig "a több mint 500 millió lakost felölelő piac méreteit kihasználva tovább növekedhetnek".
Ezt kívánják szolgálni az internetes termékekhez és szolgáltatásokhoz való jobb fogyasztói és vállalkozói hozzáférést támogató, tervbe vett intézkedések is. A fogyasztó oldaláról nézve - a Bizottság szerint - a legfontosabb kulcskérdés a határokon átnyúló elektronikus kereskedelmi ügyletek, az internetes értékesítés biztonságossága: ennek hiánya tart vissza még ma is nagyon sokakat attól, hogy éljenek "a verseny diktálta legkedvezőbb árral és összes elektronikus ajánlattal".
Az uniós fogyasztók, érvel a Közlemény, évi 11,7 milliárd eurót takaríthatnának meg azzal, ha online vásárlásaik alkalmával az uniós termékek és szolgáltatások teljes választéka rendelkezésükre állna - ugyanakkor ma még a kkv-k mindössze 7%-a értékesíti termékeit más tagállamban is, s míg a fogyasztók 61%-a "bátran vásárol" a hazai kiskereskedőtől, egy másik tagállamból való kereskedőktől mindössze 38%-a teszi ugyanezt. E tartózkodás egyik legfontosabb kiváltó oka mind a vállalkozások, mind a fogyasztók esetében a "28 ország fogyasztóvédelmi és szerződési jogi szabályainak eltérősége", mely csak uniós szintű jogi beavatkozással, magasabb szintű jogharmonizáció révén számolható fel.
Ez a gondolat, ha némileg más formában, de rendre előjött már a korábbi "e"-koncepciók megfogalmazásakor is, s erős érvül szolgált egy fogyasztóvédelemi orientációjú, a nemzeti jogokba számos ponton beavatkozó, ám sokszor kellően végig nem gondolt, és hatásaiban rendre túlbecsült szabályozási törekvések során. Ez a felismerés - amit a Bizottság által megrendelt felmérések, lefolytatott konzultációk minden esetben iga-
- 3/4 -
zolni látszottak - képezte alapját a CESL alternatív rezsimjének is - miközben a Bizottságtól független felmérések eredményei a szerződési jogok kényszerharmonizálásának sürgető szükségszerűségét nem nagyon tudják alátámasztani.
Ahogy Alexander Wulf [Wulf, A. J.: Institutional Competition between Optional Codes in European Contract Law. A Theoretical and Empirical Analysis. Wiesbaden, Springer Gabler, 2014] az európai szerződési jogegységesítés gazdasági elemzése tárgyában végzett, s 2014-ben közzétett kutatásai azt meggyőzően kimutatták, a vállalkozások abban érdekeltek, hogy a lehető legalacsonyabb tranzakciós költségekre törekedjenek. Értékesítési erőfeszítéseiket - a hazai piacon túl - alapvetően a legnagyobb fogyasztói piacokra szeretnék összpontosítani, melyek nyelvét, jogi szabályozását már ismerik, vagy könnyen megismerhetőnek tartják, s nem is törekednek más, magasabb tranzakciós költségekkel járó piacok kiszolgálásra. Hasonló a helyzet a fogyasztóval is, aki szintén a tranzakciós költségek minimalizálására törekszik - ezt pedig leginkább a saját piacról, a fogyasztót védő szabályok ismertében, anyanyelvén történő vásárlással, s a jogérvényesítés egyszerű és ismert mechanizmusai igénybevételével tudja elérni.
A dolgok adásvételére irányuló, távollévők közötti fogyasztó ügyletek esetében a fogyasztó általában nem azért választja a hazai kereskedőt, mert a hazai jog számára kedvezőbb. Sokkal inkább azért, mert a kereskedő vele anyanyelvén kommunikál, szélesebb körben szerezhet tájékoztatást, információt, s mert a termék részére történő eljuttatását (posta, csomagküldő szolgálat vagy személyes átvétel) biztonságosnak tartja, csakúgy, mint tipikusan választott a fizetési módot (utánvétel vagy előzetes banki átutalás) is. A hazai vásárlásnál a szállítási határidő viszonylag rövid, a kézbesítés költségei pedig még megfizethetők.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
