Nagyon rég óta várt esemény volt már az új kötelmi jogi rendelet megszületése, amely a szerződés jogi és a szerződésen kívüli kötelmek reformját jelentette. A megjelenése történelmi pillanat volt. A XX. század a személyek és családjog reformjáról, szabályok módosításáról szólt, a szerződési jogot ritkán érte jelentős változtatás. Lényegében 1804 óta, a napóleoni Code civil ezen része érintetlen volt. Ez a szabályozási stabilitás persze nem akadályozta meg a jogot fejlődésében. Ahogy ezt már Portalis is kifejtette a Code civil első tervezetéről szóló előzetes elmélkedések című híres művében: "A törvények akármennyire is kiemelkedő jelentőségűek, csak az első lépést jelentik a jogfejlődésben." A törvényhozó nem tud mindent leszabályozni és nem tudja előre látni a megoldandó jogi helyzeteket, ez a jogszolgáltatásra tartozik, hogy kitöltse az űrt. Ez a praetori munka, fontos szerepet játszik különösképpen a szerződési jogban. Ami a deliktuális felelősséget illeti, az okozati felelősség tradicionális szabályai mellett, a kártérítési felelősség általános jogelvi alkalmazása, egy új társaság jogi kockázati elemet vezetett be. Ami a szerződéses felelősségi szabályokat illeti, a rendelet nem rest hozzányúlni olyan klasszikus szabályokhoz, mint az "ok", a "jóhiszeműség", annak érdekében, hogy megelőzze és szankcionálja a jogsértéseket, a szerkezeti adottságai miatt kiegyensúlyozatlan helyzeteket (például az általános szerződési feltételeket tartalmazó szerződések a XIX. század végétől kezdve, az uralmi szerződések 1960 és 1970-től számítva), amely széthúzza a megtárgyalt szerződési feltételeket. A szerződési jog fejlődése nem minden esetben lett a jogszolgáltatásra bízva. A jogalkotó is kivette részét, abban hogy a "valóságot" a szerződési jogra alkalmazza. Némely törvény megjelenik a Code civilben, például ez történt a fizetési határidőkre vonatkozó szabályok, vagy az elektronikus szerződésekre vonatkozó szabályok kapcsán.[2] Erről beszélhetünk a termékfelelősség átültetése kapcsán is. Némely polgári jogi tárgykör azonban a Code civilen kívül került megalkotásra. Ilyen például a közlekedési balesetek felelősségi szabályai vagy az orvosi felelősségre vonatkozó szabályok is. Gondoljunk csak fogyasztóvédelmi és versenyjogi szabályokra, amelyek külön Kódexekben kaptak helyet.[3] A XXI. században, a Code civil 200. évfordulója kapcsán, a megreformálásra már égető szükség volt. Az okokat és a lépéseket a következőkben tekintjük át.
A szerződési jog megreformálása nem egy újkeletű dolog. 1904-től, az akkori pénzügyminiszter kijelölt egy Code civil reformjával foglalkozó bizottságot, amely már akkor a szerződési jog megreformálását javasolta. A második világháború másnapján az átmeneti kormány létrehozta, Julliot de la Morandiére dékán elnökletével a Code civil reform bizottságot, amely feladatának tűzte ki a Code civil III. könyv III. és IV. címének megváltoztatását. Ez a munka nem érte meg a másnapot... 1960-as évektől kezdve, Jean Foyer[4] és Jean Carbonnier[5] döntő befolyása alatt, a Code civil reformja újabb lendületet vett, ezúttal sikeresen. Mindazonáltal a személyek joga és a családjog alapjaiban változott meg, teljesen megújult (gondoljunk csak a Pacs bevezetésére), addig a szerződési jog nem keltette fel különösebbképpen a törvényhozó érdeklődését. Vajon miért? Ahogy Carbonnier professzor indokolta ezt: "...az európai harmonizáció jövőbeli elképzelései miatt volt ez a nagy várakozás. 1962-64 között a Code civil újraalkotásának munkálatai közben, arra a döntésre jutottunk, hogy a sarokban hagyjuk egyelőre a szerződési jog reformját és helyette a családjog reformját választjuk, és ezt csak egy európai egységes szabályozási rendszer megvalósulása érdekében tettük..." A 2000-es évek elején a jövöbeli harmonizáció látképe különböző reakciókat váltott ki Carbonnier professzor követőiből: "...nem a várakozást kell hosszabbítani hanem a cselekvést elősegíteni..." Az európai szerződési joggal kapcsolatos egyetemi publikációk (Gandolfi törvénykönyve, Lando[6] jogelvei, Von Bar[7] tervezet), a különböző európai kezdeményezések, komoly problémát okoztak a francia jogászok számára, gondoljunk csak a Lando jogelvek és a francia jog összeütközése apropóján szervezett egyeztetésekre. Ezek után már égető szükség volt, hogy a szerződési jog reformja megvalósuljon, ahogy ezt a hollandok már 1992-ben megtették, a németek pedig 2001-ben, Magyarország pedig 2014-ben.[8]
Az első reformtervezet Pierre Catala[9] irányítása alatt született. 2005. szeptember 22-én a pénzügyminiszter által
- 583/584 -
benyújtott szövegtervezetet, körülbelül 30 egyetemi oktató és több ügyvéd közreműködésével készítették el és ez már a kötelmi jog reformjára vonatkozott: felölelte a szerződési jogot, a szerződésen kívüli felelősséget, a kártérítési felelősséget, a kötelmi jog egész rendszerét, és az elévülési szabályokat. Az alkotók által a tervezet mint "rendbehozatala a korábbi szabályoknak" lett emlegetve és nem úgy mint szakítás az eddigi szabályokkal. Mindazonáltal, annak érdekében, hogy a francia jog modernizálása biztosítva legyen, a tervezet ajánlott új jogi megoldásokat (úgy mint a a tisztességtelen szerződései feltételekkel szembeni hatékony védelmet, a gyengébb fél védelmét és a büntető kártérítés bevezetését.) Portalisnak köszönhetően a szöveg hű maradt elveihez: "minden olyan kerüljön megőrzésre, amelyet nem feltétlenül szükséges elvetni." 2008 végétől egy második munkacsoport a politikai és erkölcsi tudományok akadémiájának égisze alatt, Francois Terré[10] irányítása mellett, egy sor reform tervezet került ajánlásra, először szerződési jog tárgykörben[11], majd a Kancellária törekvését követve az előkészítő munkálatok hiányának kompenzálásaként.
A francia kormányprogram alapján a szerződési jog reformja három célt valósít meg. Először, a jog legyen könnyen elérhető és érthető, ún. stílus modernizáció valósuljon meg, és megfelelő megoldásokat kínáljon a jogalkalmazás számára. Ez az úgynevezett szerződés jogi igazságosság elve. (Ebbe tartozik a tájékoztatási kötelezettség, a gazdasági erőfölény kérdése, a tisztességtelen szerződési feltétel és kiszámíthatatlanság revíziója.) Legyen a francia jog "csábító" a gazdaság szereplői számára, legyen átlátható szabályozás, és gyors jogalkalmazás (például idetartozik a hitel átruházás feltételeinek lazulása, az adóság átruházás bevezetése, az idő előtti nem teljesítés kivételessége) és ennek a nemzetközi szintű megerősítése. Az első cél a reform megszilárdítása, amely a célok között talán a legfontosabb. A második és harmadik célkitűzés ezzel ellentétben a tervezetben szereplő újítások összessége. Maradt végül két cél, amely nem mindig párban halad, az egyik a gyengébb fél védelme, a másik az ügyletek biztonságának megerősítése. Ennek a két célnak vannak ambivalens vetületei: egyrészről a szerződéses igazságosság kutatása, amely növeli a megoldások kiszámíthatatlanságát, másrészről a szerződéses jogbiztonság védelme, amely viszont a gyengébb fél védelmének megszorításához vezetne. E két lehetőség közül valamelyik elbukik, ha választani kell. Az új jog - ahogy 1804-ben is - egy kiegyezés eredménye lesz vagy a kompromisszumé. Az ítélkezési gyakorlat folyamatosan fejlődik, itt volt az idő az új rendelet megalkotásának. A kérdés csak az volt, hogy az új jog védelmezőbb és hatékonyabb legyen vagy pont ellenkezőleg kiszámítható és igazságos? Nehéz erre teljes bizonyossággal a választ adni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
