Az európai hírnévnek örvendő augsburgi jogtörténész és civilista, Hans Schlosser a Grundzüge der Neueren Privatrechtsgeschichte nyolcadik, átdolgozott és bővített kiadásának előszavában hangsúlyozza, hogy munkája Erich Molitor 1949-ben kiadott hasonló című, abban az időben kétségtelenül hézagpótló könyvének igen jelentős átdolgozásán és bővítésén alapul. Az átdolgozás eredményeként olyan tankönyv funkcióját is betöltő mű keletkezett, amelynek olvasása erősen ajánlható a hazai jogászoknak is. Megjegyezzük, hogy Schlosser munkája 1980-ban spanyol és 1993-ban japán fordításban is megjelent. Magyarországon ugyanis a német nyelvterület egyetemein főkollégiumként szereplő "Privatrechtsgeschichte der Neuzeit", vagy más megfogalmazásban "Neuere Privatrechtsgeschichte" - sajnálatos módon - ismeretlen tárgy. Hazánk jogi karainak tanrendjében nem szerepel egyetlen egy olyan diszciplina sem - tegyük hozzá, még Maastricht után sem -, amely ennek a polgári jogi (magánjogi) studiumokat nagy mértékben bővítő tárgynak pótlására alkalmas volna. Igaz, a római jog és az egyetemes állam- és jogtörténet részben átfogja ennek a diszciplinának a tárgyát, azonban ez a kapcsolódás csak erősen részlegesnek, inkább csak egy-egy részterületre kiterjedőnek mondható. Kitűnő alapját képezhetné egy ilyen jellegű munka például a perspektivikusan főkollégiumként elismerést nyerő összehasonlító magánjognak (polgári jognak). A nyolc fejezetre tagolódó munka átfogja fő vonásaiban az európai magánjogtudomány történetét, sőt kitekintéssel van - igaz, ez kitekintés a német magánjog terrénumára vonatkozik elsősorban - az újabb tendenciákra is.
1. Az első fejezet a "Római jog európai reneszánsza" címet viseli. Ebben a részben a szerző elsőnek a római jog recepciójának igen komplex kérdését elemzi. Kiemeli, hogy a római jog recepciója politikai kérdés még a XX. században is. Carl Schmitt - "Aufgabe und Notwendigkeit des deutschen Rechtsstandes" (Deutsches Recht 6/1936/) című tanulmányában - a recipiált római jog háttérbeszorítását a "deutsches Gemeinrecht" bevezetése révén követelő 1920-as NSDAP pártprogram 19. pontját egyenesen "verfassungsrechtliche Bestimmung ersten Ranges"-nek (sic! H.G.) nevezi, anélkül, hogy ezt a nézetét bármivel is alátámasztaná. Schlosser ennek a problémakörnek kapcsán megjegyzi, hogy bizonyos nemzetközi jogi hagyományok felhasználása nélkül lehetetlen az európai nívójú jogtudomány kialakulása illetve tételes jog alkotása. A recepció nem más, mint az "európai jogi kultúra tudományossá válása".
A Leges Romanae Barbarorum-mal foglalkozva az ún. kevert jogi kultúra fogalmának használatát tekinti - joggal - indokoltnak. A középkori jog jellemzőit elemezve a Krause-től származó nyílt, vagy nyitott jog ("offenes Recht") terminus technicus használatát tartja célszerűnek. Jó összefoglalás a modern európai kultúra kezdeteivel foglalkozó fejezet. Külön kiemelésre érdemes továbbá a munkának az a része, amely a római jog és a középkori császári jog, a Kaiserrecht kapcsolatát vizsgálja. A renovatio imperii ideológiai bázisául szolgál a római (köz)jog (ius publicum Romanum), mely különleges jelentőségre a Hohenstaufok uralkodása idején tesz szert. A római jog egyre nagyobb mértékben a "Weltkaisertum" legitimálásának eszköze. Az ún. "Elegáns Jogtudomány" irányzatát elemezve Schlosser kiemeli, hogy abban komoly szerephez jut az antik embereszmény ideáltípusát megtestesítő, "vir doctissimus atque peritissimus", mint "uomo universale" Cicero-tól származó ideája. A Corpus Iuris Civilis ennek az irányzatnak a képviselői számára már sok tekintetben csupán egyfajta tiszteletreméltó történeti forrás. Ez ad magyarázatot arra, hogy miért kerül előtérbe a klasszika-filológia módszere a mos (iura docendi) Gallicus körében.
A szerző a továbbiakban hangsúlyozza, hogy jelentősen eltér a recepció iránti hajlandóság mértéke az egyes európai országokban. A joggyakorlat színvonala és az adott ország (régió) politikai feltételei a döntőek a recepció elfogadása iránti magatartás körében. Spanyolországban például a XIII. században olyanok a feltételek, hogy a római jog X. (Bölcs) Alfonz törvényművében (Siete Partidas) materiális recepciót nyer. Svájc viszont tipikus példája az ún. korai recepciónak (Frührezeption), mely a XIII. és a XIV. századra tehető. A sajátos politikai körülmények okából nem lehet szó receptio in globo-ról, vagy más kifejezéssel receptio in complexu-ról. Igen értékesek a szerzőnek azok a fejtegetései, amelyek a római jog és a kánonjog formálta, a XVI. század végétől
- 516/517 -
kezdve a praxisban érvényesülő tanra vonatkoznak.
A római jog németországi recepciójának tudomány- és törvényhozástörténeti következményeivel hozza kapcsolatba Schlosser az Usus Modernus keletkezését. Az Usus Modernus Pandectarum - Samuel Stryx hasonló című munkája után elnevezve - sajátos tudományos stílus reprezentánsa. Jellemző erre az irányzatra a praxisra orientált, aktuális igényekre visszavezethető foglalkozás a római joggal, abból a célból, hogy azt a saját úton haladó, formálódó német jog feldolgozása révén az adott kor életviszonyaihoz igazítsák. A szöveg ratio scripta jellege, továbbá a skolasztikus-exegetikus metodika teljes mértékben háttérbe szorulnak. Ekkor jelenik meg a szisztematizálás iránti igény is, amely új jogtudományi műfaj, éspedig az ún. jogi enciklopédia (juristische Enzyklopädie) kialakulásához vezet. Külön érdeme Schlossernek az, hogy nem feledkezik meg a laikusok, a jog világában járatlan személyek informálásának eszközéül szolgáló irodalom áttekintésétől sem. Az első részt a partikuláris és a birodalmi szintű törvényhozás rövid elemzése zárja.
2. A második fejezetben a szerző a természetjogi tanok és a felvilágosodás áttekintését adja. Itt is komoly figyelmet fordít a természetjogi irányzat eszmetörténeti alapjaira. Így -többek között - a Max Weber fogalmazta "Entzauberung der Welt" folyamatával hozza kapcsolatba a természetjogot. A felvilágosodás azonban a szerző számára időtlen kategória. Így felvilágosodásról ír például Periklész korának Athénje vonatkozásában is. A természetjog gyökerei elemzésénél részletesebben vizsgálja az antikvitást. Utal a ius naturale kapcsán Cicero De republica-jában (III.33.) található definícióra ("Est quidem vera lex recta ratio, naturae congruens, diffusa in omnis, constans, sempiterna"). A rómaiak célja, hogy a ius civile-t a ius naturale-ből vezessék le, melynek forrása a naturalis ratio. Sajátossága a rómaiak szemléletének az, hogy abban a ius gentium, egészen közel helyezkedik el a ius naturale-hoz. Bizonyos discrepantia jelei azonban - áll ez kölönösen a rabszolgaság intézményére - kétségtelenül mutatkoznak. Behatóan vizsgálja Schlosser a keresztény-skolasztikus természetjogi tanokat is. Augustinus "De civitate Dei"-jét elemezve arra mutat rá, hogy abban egyfajta triász (lex aeterna, lex naturalis és lex positiva, illetve lex humana) jelentkezik, amely Aquinoi Szent Tamás tanítására is döntő befolyással van. A racionalista természetjogi tanokat analizálva Grotius-szal foglalkozik részletesebben a szerző. Grotius-t követően a római jog auctoritása az "imperum rationis"-szal áll kapcsolatban. A továbbiakban Schlosser a szekularizált természetjog európai útjait - ebben a körben a De iure naturae et gentium (1672) szerzője, Samuel Pufendorf munkássága jut döntő szerephez - és a természetjog végleges "profanizálódásának" folyamatát vizsgálja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
