Halmai Gábor az Alkotmánybíróságnak a bírói függetlenségről szóló döntését kommentálja. Megállapítja, hogy miközben a relatív többséget alkotó hét alkotmánybíró rögzíti az elmozdíthatatlanság fontos elveit, a döntés időzítésével az Alkotmánybíróság nem nyújtott jogorvoslatot a panaszos bíráknak.
"Az Alkotmánybíróság tehát az eredeti indítvány beérkezéséhez képest több mint egy évvel később hozta meg döntését ebben a több száz bíró közhivatalát és egzisztenciáját érintő ügyben."
Az Alkotmánybíróság 33/2012. (VII. 17.) AB határozata alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, és hatályba lépésének napjára, 2012. január 1-jére visszaható hatállyal megsemmisítette a bírák jogállásáról szóló törvénynek azt a rendelkezését, amely lehetővé tette összesen 274 bíró nyugdíjazását egy éven belül.[1]
A döntés - számos alkotmányjog-dogmatikai érdekessége mellett - egyik első próbája volt a 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény és az új alkotmánybírósági törvény által kialakított új hatásköri rendszernek, melynek legfőbb jellemzője, hogy a megszűnt populáris akció helyett a - kormányhoz közel álló szakértők szerint német mintát követő[2] - valódi alkotmányjogi panasz vált az Alkotmánybíróság meghatározó feladatává, amely a jövőben az ügyek többségét jelenti majd.[3] Az eset maga illusztrálja az átmenetet is a populáris akciókra alapozott alkotmánybíráskodásról a panaszra épülő új rendszerre, amennyiben a bírák kényszernyugdíjazását tartalmazó első törvényi szabályozás alkotmányellenességének utólagos megállapítását több mint száz bíró először 2011. június 29-én populáris akció keretében kezdeményezte.[4]
Az Alkotmánybíróságról szóló, 2011 novemberében elfogadott sarkalatos törvény ismeretében már világossá vált, hogy azok az indítványok (mintegy 1600 indítvány), amelyeket még az Alaptörvény hatálybalépése előtt - akkor még jogosultak, de azt követően már e joguktól megfosztott - magánszemélyek, illetve szervezetek populáris akció formájában nyújtottak be, elenyésztek; hacsak nem tudta az indítványt a kezdeményező alkotmányjogi panasz formájában ismételten benyújtani. (Vagyis itt is érvényesült a kormány által más ügyekben is előszeretett alkalmazott visszamenőleges hatály, ami azt jelentette, hogy a korábban benyújtott indítványokat nem bírálta el az Alkotmánybíróság, ami nyilvánvalóan ad malam partem visszahatás, és semmiképpen nem ad bonam partem a jóhiszemű indítványozókkal szemben.) Ez azt eredményezte, hogy a populáris akciót benyújtó bírák - csakúgy, mint bármelyik magánszemély, illetve a szervezet - a jövőben csak akkor fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz, ha maguk is konkrét jogsértés áldozatai, és ezt jogerős közigazgatási vagy bírói döntés már meg is állapította, vagy kivételesen akkor, ha a jogsérelem az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be. A bírák ez utóbbi rendelkezés alapján nyújtották be alkotmányjogi panaszukat 2012 januárjában, abban bízva, hogy az Alkotmánybíróság által kínált jogorvoslat nyomán folytathatják majd munkájukat.
Az Alkotmánybíróság tehát az eredeti indítvány beérkezéséhez képest több mint egy évvel később hozta meg döntését ebben a több száz bíró közhivatalát és egzisztenciáját érintő ügyben.
Azt gondolom, hogy ez önmagában igazolja azt, hogy a kormánnyal való konfliktusokat kerülő Alkotmánybíróság mennyire nem hajlandó az alkotmányjogi panasz kapcsán még egy alkotmányellenesnek ítélt jogszabályból eredő politikai következményeket sem vállalni. A kormány által jelölt bírák politikai elkötelezettségének meghatározó hatását mutatja, hogy ezt az elég nyilvánvalóan alkotmányellenes megoldást valamennyi új alkotmánybíró alkotmányosnak ítélte. A döntésben részt vett tizennégy bíró közül hat "új" bíró,[5] valamint Lenkovics Barnabás, a testület régebbi tagja szavazott a törvény alkotmányosságára; heten a régiek közül pedig ellene. Így az elnök, Paczolay Péter szavazata döntött.[6] A relatív kisebbségben maradt bírák egy része (Balsai István és Dienes-Ohm Egon) azzal utasította volna el a bírák alkotmányjogi panaszát, hogy a nyugdíjkorhatár leszállítása nem érinti a bírói füg-
- 104/105 -
getlenség elvét, mások (Szívós Mária, Lenkovics Barnabás és Szalay Péter) a nyugdíjkorhatár leszállítását alkotmányos - és így az Alkotmánybíróság által nem vizsgálható - szabálynak ítélték, Pokol Béla és Stumpf István alkotmánybírók viszont arra hivatkoztak, hogy a már nyugdíjba küldött panaszosok azzal, hogy a felmentésükről szóló köztársasági elnöki határozatot nem támadták meg munkaügyi bíróság előtt, nem merítették ki a rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőségeket. (Ugyanakkor a bírák elmulasztották megmondani, hogy pontosan milyen törvényi rendelkezéseken alapultak volna az elnöki döntések elleni bírósági keresetek.) Ehhez képest a hétfős többség tulajdonképpen nagyvonalúan befogadta a panaszokat, mondván, hogy azok közvetlenül a jogszabály ellen irányultak, ezért - az Alkotmánybíróságról szóló törvény 26.§ (2) bekezdésének kivételes szabálya alapján közvetlenül, bírói jogalkalmazói döntés nélkül hatályosuló jogszabály felülvizsgálatáról lévén szó - nem szükséges kimeríteni a jogorvoslati lehetőségeket.
A relatív többségi indokolás két szempontból is fontos előrelépést mutat az alkotmánybírósági gyakorlatban. Egyrészt többségi véleménnyé vált a köztársasági elnöki jogkörökről szóló 48/1991. (IX. 26.) AB határozathoz fűzött párhuzamos véleményekben, majd később Kiss László korábbi külön-, illetve párhuzamos véleményeiben megjelenő doktrína, miszerint a testületnek alkotmányértelmezései során abból kell kiindulnia, hogy az alkotmány "zárt, ellentmondásmentes rendszer".[7] Ebből következően a hét alkotmánybíró szerint az Alaptörvényben szereplő általános nyugdíjkorhatárt csak úgy szabad értelmezni, hogy "ennek eredménye ne vezethessen a bírói függetlenség lényeges elemei sérelmére".
A másik lényeges újítása az indokolásnak, hogy első ízben hivatkozik az Alaptörvény R) cikke (3) bekezdésének veszélyeket magában rejtő azon rendelkezésére, mely szerint "[a]z Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni". Ezen első alkalommal az alkotmánybírák olyan törvényekre hivatkoztak a kifogásolt törvényi passzus alaptörvény-ellenességének alátámasztására, amelyek a magyar alkotmányosság kétségkívül haladó hagyománya körébe tartoznak: a polgári átalakulást konstituáló két történeti kútfőre, a bírói függetlenséget és ebből eredő elmozdíthatatlanságot kimondó 1869. évi IV. és az 1871. évi IX. törvénycikkekre.
Mindezen előremutató elemei ellenére az alkotmánybírósági döntés azt igazolja, hogy az alkotmányjogi panasz alapvetően politikailag neutrális intézmény, sőt politikai megfontolásokból sokkal könnyebb visszaélni vele, mint a populáris akcióval, amelyet felváltott. Ebben az esetben a panaszok politikai hatástalanításához mindössze annyi kellett, hogy az egyébként a jogszabályi rendelkezést alaptörvény-ellenesnek ítélő, azt meghozatalának időpontjára visszamenőlegesen megsemmisítő - mint láttuk, az alkotmányos elvek tekintetében progresszív - alkotmánybírák is belemenjenek abba, hogy előremutató döntésük csak azt követően szülessék meg, hogy a panaszos bírák közül azokat, akik az év első felében töltötték be a 62. életévüket, már jóval előbb, akik pedig az év végéig érik el a korhatárt, az alkotmánybírósági határozat kihirdetése előtt szintén felmentsék.[8] Az alkotmánybírósági határozat indokolása persze mossa az Alkotmánybíróság kezeit: "az alkotmányellenessé nyilvánított törvény alapján felmentett bírák szolgálati jogviszonya nem áll helyre az alkotmánybírósági döntés erejénél fogva, hanem további jogi helyzetüket a Bjt. szabályai szerint lehet rendezni". Ez a mondat ugyan ésszerű értelmezés szerint azt jelenti, hogy annak, aki a Bjt. szerint jogosult volt felmenteni a bírákat, illetve annak, aki ezt a felmentést jogosult volt kezdeményezni, most a felmentés alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezés visszamenőleges hatályon kívül helyezését követően kezdeményezni kell, illetve el kell rendelnie a felmentések visszavonását. Ehelyett a felmentés és annak visszavonása kezdeményezésére jogosult Országos Bírósági Hivatal elnöke munkaügyi bírósági jogorvoslat lehetőségét olvassa ki a döntésből[9], a köztársasági elnök pedig közleményében arról szól, hogy "[ö]sszhangban az alkotmánybírósági határozat indokolásában foglaltakkal a köztársasági elnöknek sem illetékessége (!?), sem alkotmányos lehetősége nincsen arra, hogy a bírák kinevezésével vagy felmentésével kapcsolatos elnöki határozatok bármelyikét megváltoztassa."[10] De mindezeknek a félreértelmezési lehetőségeknek elejét vehette volna az Alkotmánybíróság, ha nem több mint egy évvel a populáris akció, illetve hét hónappal az alkotmányjogi panaszok megérkezését követően, hanem még az első felmentéseket megelőzően meghozta volna döntését. Pontosan ez az oka annak, hogy nehéz örülni az alkotmánybírósági határozat alkotmányvédelmi újdonságainak, ha egyszer a döntés nem volt képes - és talán nem is akart - jogvédelmet nyújtani a nyilvánvalóan és dek-
- 105/106 -
laráltan alkotmánysértő módon eltávolított bíráknak, és ezzel egyszerűen nem engedték érvényesülni az alkotmányjogi panasz legfőbb funkcióját, ti. hogy az jogorvoslatot nyújt a panaszosnak. Ráadásul ezzel, a panaszosokon nem segítő döntéssel akarva-akaratlanul - de inkább akarva - hozzájárultak a hatalommegosztás egyik legfontosabb garanciája, a bírói függetlenség súlyos megsértéséhez.[11]
Adódik a kérdés, hogy orvosolható-e még a kényszernyugdíjazott bírák jogsérelme, és ezzel a magyar alkotmányosságon esett csorba, illetve, hogy milyen lehetőségei voltak/vannak az egyes alkotmányos szereplőknek.
1. Elsőként az Alkotmánybíróság: ha már elkövette azt a csak politikai okokkal magyarázható hibát, hogy nem döntött a felmentéseket megelőzően, a késői döntéssel vajon kínálhatott-e volna bármilyen orvoslást a bírák számára? Az egyik lehetőség lett volna, hogy az alaptörvény-ellenes jogszabály megsemmisítése mellett - ugyancsak a határozat rendelkező részében - alkotmányos követelményként írják elő, hogy azokat a bírákat, akiket Alaptörvényt sértő módon fosztottak meg bírói státuszuktól, vissza kell helyezni hivatalukba.[12] Kétségtelen, hogy ez az eredetileg a német szövetségi alkotmánybíróság által kialakított, majd a Sólyom-bíróság által is - akkor még törvényi alap nélkül - alkalmazott megoldás létezik, és alkalmazható is lett volna[13]. A kérdés csak az, hogy vajon növelte volna-e a kényszerítő hatást a megsemmisítés melletti alkotmányos követelmény kimondása azoknak a jogalkotói és jogalkalmazói szereplőknek a számára, akik a számukra szintén kötelező visszamenőleges megsemmisítés hatására sem kívánnak cselekedni.
Kétségkívül hatékonyabb lépés lett volna az Alkotmánybíróság részéről az alaptörvény-ellenes felmentési aktusok alkalmazási tilalmának kimondása egyrészt az Alkotmánybíróságról szóló törvény 39.§ (3) bekezdésének azon általános szabálya alapján, mely szerint "az Alkotmánybíróság az alkalmazott jogkövetkezményeket az Alaptörvény és e törvény keretei között maga állapítja meg", másrészt pedig a 45.§ (2) bekezdésére hivatkozva, amely kimondja: "ha az Alkotmánybíróság [...] alkotmányjogi panasz alapján semmisít meg egyedi ügyben alkalmazott jogszabályt, a megsemmisített jogszabály az Alkotmánybíróság eljárására okot adó ügyben nem alkalmazható".[14] E megoldás problematikus pontja, hogy az Abtv. 1.§ a) pontja az egyedi ügy fogalmát rendes bírósági eljáráshoz köti, tehát az az utóbb kezdeményezett és lefolytatott esetleges munkaügyi bírósági eljárásra aligha vonatkozik.
2. Kétségtelen, hogy a köztársasági elnöknek - közleménye tartalmával ellentétben - alkotmányos kötelessége lett volna a felmentések visszavonásával érvényt szerezni az Alkotmánybíróság határozatának. A kérdés ezzel kapcsolatban csak az, hogy vajon ez a kötelezettség az egyébként kötelező OBH-elnöki előterjesztés hiányában is terheli-e? Emellett szóló érv lehet az államfőnek az Alaptörvény 9. cikk (1) bekezdésében foglalt, az államszervezet demokratikus működése feletti őrködésre vonatkozó feladata, valamint az alaptörvénysértő bírói felmentések további gyakorlásával felmerülő felelősségre vonási eljárás elkerülése.[15] Magam is úgy gondolom, hogy bár a felelősségre vonási eljárás fenyegetése önmagában nem teremt közvetlen cselekvési kötelezettséget, az államszervezet demokratikus rendje feletti őrködés mint a 48/1991. (IX. 26.) AB határozat értelmében önálló politikai döntés feltétlenül. Tehát a köztársasági elnöknek ebben az adott esetben, amikor az alaptörvényellenes felmentések hatályban maradása valóban veszélyezteti az államszervezet demokratikus működését - mint ahogy egy erre veszélyt jelentő állami köztisztviselő kinevezése tenné - erre vonatkozó OBH-elnöki előterjesztés hiányában önmagában az alkotmánybírósági határozat rendelkező részének rá nézve is kötelező volta alapján is kezdeményeznie kell saját vagy elődje felmentő határozatainak visszavonását. Ennek elmulasztása az Alaptörvény szándékos megsértése, ami alap lehetne az államfővel szembeni felelősségre vonási eljárás megindítására.
3. Ha azonban az államfő mégsem gyakorolja alkotmányos jogállásából eredő kötelezettségét, ez természetesen nem mentesíti az Országos Bírósági Hivatal elnökét saját kötelezettségének teljesítése alól. Az OBH elnöke már a döntés nyilvánosságra kerülése
- 106/107 -
előtt világossá tette, hogy nem kíván ilyen előterjesztéssel élni, és a bíráknak munkaügyi bírósághoz kell fordulniuk.[16] Ezt véleményt megismételte a döntés megszületése után, hozzátéve, hogy a nyugalmazott bírák helyére kinevezett bírák és bírósági vezetők jogállását az sem érintené, ha történetesen a munkaügyi bíróság döntése a kényszernyugdíjazottak számára kedvező lenne, vagyis eredeti pozíciójukra való visszahelyezésüket nem tartja lehetségesnek.[17] Egyébként az alaptörvény-ellenes törvényi szabályozás alapján összesen 140 új bíró kinevezésére került sor, 88 bírót helyeztek át más bíróságra vagy korábbi munkahelyén más beosztásba. A kormány céljai szempontjából még ennél is fontosabb, hogy a 2012-es év végéig az öt ítélőtáblai elnök közül négyet, a húsz törvényszéki elnök közül pedig hatot kényszernyugdíjaztak. Amikor az OBH elnöke él új - nyilvánvalóan alaptörvénysértő - hatáskörével, és más bíróságra tesz át ügyeket, most már egyre több lojális bírósági elnök által vezetett bíróság közül választhat; csakúgy, mint a legfőbb ügyész, amikor nem az illetékes bíróságnál emel vádat.
4. A törvényalkotónak természetesen pótolnia kell a megsemmisített törvényi rendelkezéseket, és ennek során intézkedhet a már nyugdíjazott bírák sorsáról. Lényegében ezt a lehetőséget vetette fel Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt követően, hogy megszületett az első két munkaügyi bírósági ítélet, amely az Alkotmánybíróság határozata alapján visszahelyezett hivatalába kettőt a pert kezdeményező 150 nyugdíjazott bíró közül.[18] A zalaegerszegi munkaügyi bíróság döntésére reagálva a miniszter azt sem zárta ki, hogy az Országgyűlés ezúttal sarkalatos törvényben szabályozza a kényszernyugdíjazást,[19] ami természetesen ismét felülvizsgálható lenne az Alkotmánybíróság által. Az eddigiek alapján úgy gondolom, hogy egyértelmű, hogy a törvényi rendezés egyáltalán nem feltétele a bírók státusza visszaállításának, hiszen a felmentő döntések önmagában az ex tunc megsemmisítés következtében semmisnek tekintendőek, így azokhoz joghatás nem fűződhet.
Az alkotmányozó legkevésbé kívánatos reakciója az lehetne, ha az Alaptörvény módosításával próbálná meg fenntartani az Alkotmánybíróság által alaptörvény-ellenesnek ítélt megoldást. Erre az utóbbi időszakban nem példa nélküli jogállamellenes eljárásra utal a kormányfőnek a határozat kihirdetését követően tett nyilatkozata, mely szerint "a rendszer marad".[20] De lehet, hogy ennek a fejleménynek még mindig jobban lehetett volna örülni, mint annak, ha - egy korábbi, akkor még csak pártvezetői megnyilatkozás ("'oszt jó napot!") mintájára - semmi sem változott volna a nyugdíjazott bírák helyzetében. Az alkotmánymódosítás ugyanis - akár a bírák munkaügyi pereket követő ismételt panasza, akár az örvendetesen aktivizálódott alapjogi ombudsman utólagos normakontroll-indítványa nyomán - legalább egy halvány esélyt kínált volna arra a jogkörükben és becsületükben ismételten megbántott alkotmánybíráknak (de legalábbis a mostani relatív többséget alkotó hetesnek), hogy felülbírálják a 61/2011. (VII. 13.) AB határozatban kifejtett álláspontjukat, mely szerint hatáskörük nem terjed ki az alkotmánymódosítások tartalmának felülvizsgálatára.[21] Erre némi reményt a mostani határozat többségi indokolásának az alkotmány koherenciája követelményére vonatkozó, korábban ismertetett érvei szolgáltattak volna, bár ez önmagában csak az alkotmány értelmezésére vonatkozó szabályt fogalmaz meg, és nem foglalja magában az alkotmányellenes alkotmánymódosítások felülvizsgálatát és esetleges megsemmisítésüket. És az sem volt kizárt, hogy az ügyben a luxemburgi Európai Bíróság,[22] illetve a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság közeljövőben esedékes ítéletei bátorságot és ösztönzést adtak volna a magyar alkotmánybíráknak, hogy pótolják azt, amit mostani döntésükkel elmulasztottak, és egyszerre védjék meg az alkotmányt és a jogvédelemre szoruló bírákat, igazolva, hogy az alkotmányjogi panasz bevezetése valóban a jogvédelem kiterjesztését szolgálta.
A végül választott megoldás meglehetősen felemás. Magyarország Alaptörvényének a kormány által 2012. szeptember 7-én benyújtott második módosítása[23] ugyanis - címével ellentétben - valójában nem módosítja az Alaptörvényt, vagyis annak felülvizsgálata az Alkotmánybíróság részéről lényegesen egyszerűbb lesz majd, másrészt az bizonyos visszalépést jelent a kormány eredeti tervéhez képest, amennyiben 62 helyett 65 évre szállítja le a bírák korábban 70 éves nyugdíjkorhatárát. Ugyanakkor - igazolva azt a gyanút, hogy a kormány fő célja az egész intézkedéssel valójában a bírósági vezetői garnitúra lecserélése volt - vezetői megbízatást nem tesz lehetővé 62 év fölött. A 62 és 65 év közötti, már felmentett bírák újbóli kinevezését pedig a bírák jogállásáról szóló törvénynek azzal a kicsinyes új rendelkezésével[24] igyekszik megnehezíteni, melynek értelmében egy szolgálati vita - vagyis a folyamatban lévő munkaügyi perek - után sem nevezhető újra ki bíróvá az, aki a határozat
- 107/108 -
meghozatalakor nem felel meg a feltételeknek, vagyis aki az időközben megállapított nyugdíját nem függeszti fel előzetesen. Arról nem is beszélve, hogy jóllehet ezek a bírák most kaptak két, három vagy egy év haladékot, de adott esetben több mint négy évtizeden keresztül abban a hiszemben dolgoztak, hogy 70 éves korukig viselhetik közhivatalukat. Ennek a várománynak a tudatában alakították életüket. Adott esetben erre az időtartamra anyagilag elkötelezték magukat (például devizahitellel új lakást vásároltak). Ami pedig a 65 és 70 év közötti bírákat illeti, a javaslat egyáltalán nem orvosolja az Alkotmánybíróság alkotmányossági kifogásait. Az ő esetükben az alkotmányvédelem valóban jogvédelem nélkül valósult meg. ■
JEGYZETEK
[1] 228 bírót, akik 2012. június 30-ig töltötték be a leszállított nyugdíjkorhatárt még az előző, időközben lemondott köztársasági elnök, Schmitt Pál mentett fel 2012. március 29-én, további 46 bírót pedig, akik az év végig érik el ezt a kort már utódja, Áder János, 2012. július 6-án, röviddel az AB határozat kihirdetése előtt.
[2] Szkeptikus alkotmányjogi elemzők már a szabályozás ismeretében jelezték, hogy a magyar megoldás olyan sok tekintetben különbözik a némettől, hogy ez komoly kételyeket támaszt aziránt, hogy valóban a jogvédelem kiterjesztése lett volna a cél. Lásd Kovács Kriszta: Az alkotmánybíráskodás jövője (Fórum), Fundamentum 2011/4. 75.
[3] Mint ismert, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény is ismerte ugyan az alkotmányjogi panasz intézményét, ennek feltétele azonban az alkalmazott jogszabály alkotmányellenessége volt, vagyis itt is egy, igaz konkrét esetben benyújtott utólagos absztrakt normakontrollról volt szó, ami egyrészt nem volt alkalmazható alkotmánysértő bírósági vagy közigazgatási döntésekkel szemben, ha azokat nem alkotmánysértő jogszabályok alapján hozták, illetve sokáig semmilyen, 1999-től pedig perújítás formájában korlátozott jogorvoslati lehetőséget nyújtott a panaszos számára. A jogorvoslati jelleg hiánya miatt a panaszok aránya nem haladta meg az összes alkotmánybírósági beadvány egy százalékát. Az Alkotmánybíróság már az 57/1991. (XI. 8.) AB határozattal megkísérelt életet lehelni az alkotmányjogi panasz tetszhalott intézményébe azzal, hogy - egyébként contra legem, esetleg contra constitutionem, hiszen a hatáskör-túllépés egyben a hatalommegosztás követelményét is sérti - annak elbírálása kapcsán bírósági ítéletet is megsemmisített.
[4] Lásd Meződi János: A kilátástalan győzelem. A Veszprémi Törvényszék volt vezetőjének írása az Alkotmánybíróság IV.2096/2012. sz. határozatáról. Hvg.hu, 2012. július 20. (Természetesen itt ugyanarról a 33/2012. (VII. 17.) AB határozatról van szó, de feltehetően a cikk megírásakor szerző előtt még nem volt ismert a döntés Magyar Közlönybeli száma, ezért hivatkozhatott az alkotmánybírósági ügyszámra.)
[5] A hetedik új bíró, Bihari Mihály, aki korábban volt már alkotmánybíró, és a 2010-es parlamenti választások után a kormánypártok jelölése nyomán a kormánypárti kétharmad újra a testület tagjává választott, rajta kívül álló ok miatt nem vett részt a döntéshozatalban. Lásd http://nol.hu/belfold/20120717-a_rendszer_megint_marad
[6] Paczolay Péter a döntést követően adott interjújában meg is állapítja, hogy a továbbiakban le kell mondani a nagy horderejű ügyekben kívánatos konszenzusos döntésekről. Lásd: Paczolay Péter: Az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nagy horderejű ügyekben nem remélhető konszenzusos döntés? Népszabadság, 2012. július 29.
[7] Erről lásd: D. Tóth Balázs: D. Tóth Balázs: Eszköztelen Alkotmánybíróság? Szuverén, 2012. július 19.
[8] Az a körülmény, hogy a köztársasági elnök röviddel a határozat nyilvánosságra kerülése előtt meghozta a felmentő döntéseket, arra enged következtetni - amit az Alkotmánybíróság elnöke már többször kifogásolt -, hogy az alkotmánybírák vagy munkatársaik közül valaki információkat szolgáltat a készülő döntések tartalmáról.
[9] Lásd az Országos Bírósági Hivatal Sajtóközleménye, 2012. július 16.
[10] Közlemény az Alkotmánybíróság IV/2096/2012. számú határozatával kapcsolatban. 2012. július 26. http://www.keh.hu/sajtokozlemenyek/1631-Kozlemeny_az_Alkotmanybirosag_IV20962012._szamu_hatarozataval_kapcsolatban
[11] David Cole az amerikai Legfelső Bíróságnak Obama elnök egészségbiztosítási tervét, az Affordable Care Act-et alkotmányosnak ítélő 2012. június végi ítéletével kapcsolatban felteszi a kérdést, vajon a liberális oldal képviselői miért nem tudnak őszintén, fenntartás nélkül örülni, ha egyszer az egyébként konzervatív többségű, és gyakran a republikánus politikának kedvező testület kivételesen jó döntést hoz. Lásd David Cole, Why Can't We Celebrate When the Court Gets It Right? New York Review of Books Blog, July 10, 2012. Hasonló A különbség a két fanyalgás alapjait illetően az, hogy miközben a Supreme Court liberális kritikusainak attól a feltételezett veszélytől kell tartaniuk, hogy miután a washingtoni bírák döntésében a mérleg nyelvét játszó Roberts főbíró nem az alkotmány kereskedelmi záradéka ('commerce clause') alapján mondta
- 108/109 -
alkotmányosnak a magukat biztosítani nem akarók szankcionálását, hanem a büntetés adó jellegét fogadta el, ez majd visszaüt a commerce clause későbbi restriktív értelmezésében, addig a magyar alkotmánybírák magával a döntéssel súlyos, kiszámítható károkat okoztak több száz embernek és az alkotmányos rendszernek.
[12] Ezt a megoldási lehetőséget veti fel D. Tóth Balázs: Eszköztelen Alkotmánybíróság? Szuverén, 2012. július 19.
[13] Lásd az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 46. § (3) bekezdését: "(3) Az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában határozattal megállapíthatja azokat az Alaptörvény szabályozásából eredő, és az Alaptörvény rendelkezéseit érvényre juttató alkotmányos követelményeket, amelyeknek a vizsgált, illetve a bírósági eljárásban alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie."
[14] Ezt a megoldási lehetőséget is felveti D. Tóth Balázs idézett írása.
[15] D. Tóth Balázs így érvel.
[16] Lásd: http://hvg.hu/itthon/20120716_alkotmanybirak_nyugdijazasa
[17] Az Országos Bírósági Hivatal sajtóközleménye, 2012. július 16. http://www.birosag.hu/engine.aspx?page=Birosag_showcontent&content=sajtokozlemeny_birak_ab.
[18] Lásd: http://www.origo.hu/itthon/20120823-vissza-helyeztek-egy-eletkora-miatt-nyugdijazott-birot.html
[19] Lásd: http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-514738
[20] Lásd http://www.stop.hu/belfold/dontottek-alkotmanyellenes-a-birok-kenyszernyugdijazasa/1065707/.
[21] Lásd erről részletesen Halmai Gábor: Alkotmányos alkotmánysértés. Fundamentum, 2011/2. 81-98.
[22] A Bíróság elnökének végzése. 2012. július 13. Gyorsított eljárás a C-286/12. sz. ügyben
[23] T/8288. sz. törvényjavaslat Magyarország Alaptörvényének második módosításáról.
[24] T/8289. sz. törvényjavaslat az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról. A szám nyomdába adásakori sajtóhírek szerint a kormány - további egyeztetésekre hivatkozva - az év végéig mégis kivárna a kormány a bírói kényszernyugdíjazás szabályainak elfogadtatásával, ezért a parlamenti végszavazás helyett visszavonják mind az Alaptörvény módosítását mind a hozzá kapcsolódó törvénymódosításokat. A sajtó értesülések szerint a kormány meg kívánja várni az Európai Bíróság év vége előtt esedékes döntését. Lásd: http://m.origo.hu/dwap/origo/itthon/20121009-visszavonja-a-kormany-a-biroi-kenyszer-nyugdijszabalyokat.html.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, ELTE TáTK.
Visszaugrás
