A fenti jogrendszermodellel az emberi kultúra komplex rendszerének egy olyan területére mutattam rá, amely maga is kölcsönható eleme egy nagyobb komplex rendszernek. A komplex rendszereknek állandó változásuk ellenére is vannak hosszabb-rövidebb időszakokra jellemző, múltbeli megfigyelések adatainak statisztikai elemzése alapján megállapítható, állandósult mintázatai. Ezeket nevezi a jogi terminológia jogintézményeknek. Ezek a mintázatok rendszerezhetők és a változásukat vagy a megszűnésüket követően is sok esetben megmaradnak azok a jellemző kölcsönhatási területek - esetünkben az emberi civilizáció szabályzandó régiói -, amelyket kitölt majd egy megváltozott vagy teljesen újfajta mintázat, ami talán az egész nagyobb komplex rendszert is jelentősen megváltoztatja.
"Die Gesichte ist nicht, sie wird" - mondja a német. A történelem nem létezik, hanem keletkezik. Ez a megállapítás a jogrendszer szempontjából is jól értelmezhető. A komplex rendszerek fejlődő rendszerek. A jogrendszer fejlődő rendszer volta azt jelenti, hogy esetében legfeljebb metszetanalítzisek (pl. egy jogviszony pillanatnyi, a szerződéskötés időpontjában való elemzése), illetve nagyon szűk időkorlátok között tett megfigyelések (pl. egy cég bejegyzésének cselekménysora) mentén lehet bizonyosságot megközelítő állításokat megfogalmazni. Hosszabb távon pedig legfeljebb trendeket lehet valószínűsíteni. A jogrendszer a kölcsönhatási viszonyai révén - a benne zajló jogviszonyokkal együtt - változik és fejlődik, ezért csak rendszerének dinamikus értelmezése mellett magyarázható a maga teljességében.
A jogrendszer a komplex rendszerek valamennyi fent hivatkozott tulajdonságával bír. Láthattuk azt is, hogy a jogrendszer értelmezése során is hagyományosnak tekinthető megközelítés a komplex rendszer összetettségének csökkentése, a különböző rendszerelemek szétválasztása, kisebb csoportokba sorolása, ami az egész rendszer felszabdalásával jár. Ez az eljárás azonban olyan modellek létrehozásához és alkalmazásához vezet, amelyek nem pontosak, így nem képesek precízen leírni és magyarázni, illetve szolgálni a rendszer működését. Ennek oka, hogy érzéketlenek azokra az összefüggésekre és anomáliákra, amelyek a (jog)rendszer - felosztás ellenére továbbra is kölcsönhatásban maradó - elemeinek működéséből fakadnak, és amelyek továbbra is jellemzik a (jog)rendszert.
A felvázolt dinamikus jogrendszermodell épp ezért kontextusaiban, azaz jogrendszer-területspecifikus összefüggéseiben ragadja meg az ábrázolt rendszert, ügyelve arra, hogy a modellezés során a vizsgált rendszerek összetettsége ne csökkenjen. A jogrendszer elemeinek, a jogi relevanciájú normáknak, a jogintézményeknek, a jogalanyoknak, a jogi tárgyaknak a sokféleségét és nagy számát nem kell külön hangsúlyozni. Az is nyilvánvaló,
- 557/558 -
hogy ezek az elemek egymással kölcsönhatásban állnak ugyanakkor maguk is változnak.
Egy ezzel összefüggő másik fontos kérdés a Föld lakosságának a növekedésével függ össze. A világnépesség a IX. századtól a XIX. század közepéig terjedő mintegy 1000 év alatt 300 millióról 1,2 milliárdra növekedett. Az ezt követő 100 évben a népességnövekedés robbanásszerűen folytatódott és a Föld lakossága az 1980-as években elérte az 5 milliárd főt.[2] A világnépesség mára meghaladta a 7,8 milliárd főt.[3]
A lakosságszám növekedésének azért van kiemelkedő jelentősége, mert egy olyan világban, amelyben nem, vagy a mai mértékhez képest alig léteztek globális, humán hálózatok, az emberi interakciók előfordulása is sokkal kisebb számú volt, mint manapság. Témánk szempontjából annak is kiemelkedő a jelentősége, hogy az ipari forradalom hatására a világ más részeihez képes korábban különösen gyorsan növekvő népességű euroatlanti régióban bontakozott ki és fejlődött az emberi jogok ma ismert rendszere.
Ma már egy közel 8 milliárdos népességszámú, globalizált hálózatok tömegével átszőtt világban kell számolnunk a humán interakciók elképzelhetetlenül megnövekedett tömegével, ahol az infokommunikációs technológia révén gyakorlatilag a világnépesség bármely tagjának lehetősége van arra, hogy közvetlen kapcsolatra lépjen a népesség bármely más tagjával. Ezt jelen sorok írásakor - az internet felhasználók aktuális száma szerint - több mint 4,5 milliárdan meg is teszik.[4] Ezek az interakciók jelentős részben érintik a jogrendszert, azaz jogviszonyokat keletkeztetnek. Bár előfordul, hogy több eszköz is tartozik ugyanazon a felhasználóhoz, a szám jól példázza a jelenség nagyságrendjét. Ezek a kölcsönhatások pedig az emberi társadalom összetettségének növekedésével méginkább kiterjedtebbé és összetettebbé válnak és már rég meghaladták a komplexitási határt. Ez azt jelenti, hogy nem pusztán összetett, hanem komplex problémákkal állunk szemben, ami a jogrendszert is növekvő nyomás alá helyezi. Gondoljunk csak a BitCoin példájára, ami egyáltalán nem nevezhető egyedülálló jelenségnek.
A jogrendszert éppen azért nehéz modellezni, mert a jog a fent vázolt területek mindegyikén emberi interakciók, visszacsatolások eredményeként érvényesül és fejlődik. Maga a pozitív jog is ilyen visszacsatolási folyamatok eredményeként jön létre. A jogrendszer terjedelmi bővülése, elágazásai során a szabályozás kiinduló állapotaiban (a jogalkotás időszakában) érvényesülő következetesség az ágankénti szabályozás révén sokszor egymással ellentétes megfogalmazásokhoz vezet. Erre láthatunk példát a Ptk. írásbeliségre vonatkozó rendelkezéseinél, valamint a végrendelet szabályozásánál, vagy az okiratokra vonatkozó Pp. rendelkezések esetében is.[5] A meglévő ellentmondásokat csak tovább fokozza az emberi visszacsatolások folytán jelentkező, egyébként is sok esetben ellentétes értelmezés. Peschka Vilmos szavaival élve: "A jogi objektiváció és a jogi folyamatok során a tudat nem pusztán kísérő jelenség, hanem alkotó mozzanat ...... a jogi visszatükröződés állandó alternatívák, értékelések, választások és döntések folyamatával jár".[6]
A fent írottak alapján - felidézve a komplex rendszerekkel kapcsolatban írottakat is - vizsgáljunk meg a visszacsatolás szempontjából egy jogviszonyt, mondjuk egy szállítási szerződés teljes életciklusát. A jogviszony életciklusának elején bemenetként szolgálnak a vonatkozó éppen hatályos jogszabályok, az ezekhez kapcsolódó bírói gyakorlat és egyéb hatósági döntések, továbbá a területen érvényesülő szokások és a jogbölcselet vonatkozó megállapításai, valamint a jogviszonyban érintett felek motivációi és céljai. Mindezekről ebben a kezdeti időpontban vett jogrendszer-metszetanalízis alapján alakítunk ki véleményt, azaz értelmezzük a rendelkezésre álló információvá alakított adatokat, és az így kialakított vélemények alapján fejlődik tovább a jogviszony egészen a szerződéskötésig. E jogviszonyfejlődés egy bizonyos pontján azután létrejön a szerződés, aminek a tartalma és minősége - pl. a felek és a szerződés tárgyának sokfélesége - következtében gyakran eltér attól a kezdeti állapottól (bemenet), amely a jogviszony fejlődésének kezdetekor fennállt. Az eddig vezető folyamat során alkalmazott értelmezés (visszacsatolás) tehát megváltoztatja a bemenetet. A szerződés életciklusa ezzel azonban még nem ért véget, mert szerződéskötést követő szakaszban, a szerződés teljesítése és joghatásainak kiváltása mentén a jogviszony az érintett felek közreműködésével tovább fejlődik, amely fejlődés során az aktuális állapotokat a felek immár nem csak a bemenetként szolgáló eredeti információkhoz, hanem a megkötött szerződéshez képest is értelmezik. Ez az értelmezés egy további visszacsatolási folyamatot jelent, ami alapján a szerződés optimális esetben problémamentesen lefut, de az is lehet, hogy azt a felek felbontják, módosítják, vagy akár meg is szegik. A visszacsatolási folyamat ez utóbbi három esetben bizonyosan további változást jelent a bemenethez képest. A folyamatban a jogrendszer külső kölcsönható tényezői (pl. erkölcs, gazdaság stb.) a jogviszonyban érintett alanyokon keresztül lépnek kölcsönhatásba a jogrendszerrel, és a teljes életciklus során kifejtik a hatásukat.
A hasonló folyamatok során a jogviszonyok életciklusainak egy-egy jellemző pontján állandó jelenségeket figyelhetünk meg (pl. szerződéskötés, nyilvántartási be-
- 558/559 -
jegyzések stb.). Ez azonban - bár fontos részét képezik a jogviszonyoknak - önmagukban nem azonosíthatók magával a jogviszonnyal, még akkor sem, ha ez a legnagyobb számban előforduló, kisebb ügyértékű és tárgyuk szempontjából egyszerű szerződések területén így is tűnik. Ez utóbbi esetekben arról van szó, hogy ezeket a kisebb ügyértékű jogviszonyokat a bennük résztvevő felek - a szerződés tárgyának csekélyebb értékére vagy a jogviszony által érintett jogterületek kisebb számára tekintettel - nem tartják olyan fontosnak, hogy azok hátterét alaposabban elemezzék vagy átgondolják. Ilyen jogviszonyok jönnek létre pl. az internetes vásárlások, a kisebb értékű, kisebb jelentőségű ingó adásvételi szerződések esetén, amelyeknek általában az életciklusai is sokkal rövidebbek, és a szerződő felek életét, vagyoni, felelősségi és öröklési jogviszonyait kevéssé, vagy egyáltalán nem befolyásolják.
Fontos kiemelni, hogy a visszacsatolási folyamatok annál erősebben éreztetik a hatásukat, minél hosszabb ideig érvényesülhetnek, illetve minél jelentősebb a szerződés tárgya (ügyértéke, gazdasági jelentősége) és minél kiterjedtebb a jogviszony jogterületi kiterjedtsége.
E jelenség jogalkotói bölcsességben megnyilvánuló tükröződésének tekinthető az, amikor a jogalkotó bizonyos jogviszonyok létrejöttét kötelező hatósági, szakértői, ügyvédi/jogtanácsosi vagy közjegyzői közreműködéshez köti.
Jóllehet a jog célja az emberi társadalom viszonyainak következetes szabályozása, a társadalmi viszonyokban - a matematikával ellentétben, ahol egy igaz állítás ellentéte mindíg egy hamis állítás - nagyon sokszor egy igaz állítás ellentéte egy másik igaz állítás.[7] A jogrendszer területén pedig ezeknek az ellentétes igazságoknak a többsége formális jogi érveléssel is alátámasztható.[8] Ennek folytán a jogrendszerre kifejezetten jellemzőek a fentiekben "Emergence"-ként hivatkozott, a rendszert alkotó kisebb entitások (pl. jogintézmények) tulajdonságai alapján nehezen kiszámítható, vagy kiszámíthatatlan jelenségek. Ez az oka annak, hogy a jogrendszer folyamatai egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen és szűk keretek között ragadhatók meg matematikai modellekkel. Ez a fent írottak alapján ugyancsak bizonyítékul szolgál a jogrendszer komplex voltára és fokozott óvatosságra int a jogrendszert érintő automatizációs folyamatok terén.[9]
Mindezeken túl a jogrendszer komplex voltára utal az is, hogy megfelelően érzékeny olyan értelemben, hogy képes idomulni a környezeti változásokhoz. Ez jól példázza a civil jogképződéssel kapcsolatban említett BitCoin, vagy a pozitív jogi szabályozás területéről az ugyancsak hivatkozott Code Civil 4. §-a, továbbá a hazai korlátozott precedensrendszer, de ezt tükrözik a Ptk. azon rendelkezései is, amelyek egy jogviszony részének tekintik - az arra vonatkozó szerződésen túl - a felek jogviszonnyal kapcsolatos egyéb megállapodásait és szokásait is [pl. a Ptk. 6:63. § (5) bekezdése].
A jogrendszer komplex voltát jelzik a hálózatai, valamint a hálózatok alkotóelemeinek (ún. csúcsainak) kölcsönhatási jellemzői is.[10] Vagyis a jogrendszeren belül is megfigyelhetők ún. skálafüggetlen hálózatok, amelyeket visszacsatolási ciklusok, visszacsatolási hurkok jellemeznek. Ezek további komplex-rendszer jellemzőkre utalnak, mint pl. a nemlinearitás, az adaptáció, a "spontán rend" kialakulása. Mivel a komplex rendszerek változnak, a komplex rendszer megismeréséhez hálózatainak dinamikája sem hagyható figyelmen kívül, így egy komplex rendszer metszetanalízis alapján megrajzolt hálózata legfeljebb egy impressziót képes közvetíteni a vizsgált rendszer egészéről, aminek a valósághoz annyi köze lesz, mint pl. Monet valamely londoni parlamentről festett képének a valódi angol parlamenthez.[11]
A hálózatkutatás a jog területén való alkalmazásai ugyancsak bizonyítékként szolgálnak a jogrendszer komplex voltára.
Íme egy másik példa ennek szemléltetésére. Vizsgáljuk meg a magyar alkotmány/alaptörvény szerint azonosítható alapjogok és alapjogi jogcsoportok egy lehetséges, metszetanalízis alapján felvett kölcsönhatás-rendszerét (ún. hálózati impresszióját).
Forrás: A szerző vázlata
- 559/560 -
Azért használom a "lehetséges" kifejezést, mert az ábra az alapjogok kölcsönhatás-rendszerének egy metszeti analízisét mutatja, ami csupán arra jó, hogy az alapjogok egymás közötti összefüggéseinek bonyolultságát szemléltesse.
A hálózatot két tankönyv[12] alapján vázoltam fel, amelyek az euro-atlanti kultúrkörhöz kapcsolva, a hazai alkotmány és az alaptörvény által rögzített, illetve elismert alapjogok, elismert jogok és jogcsoportok logikai kapcsolatait és/vagy ezek alkotmánybírósági értelmezés által megerősített kölcsönhatásait ábrázolják az 1990-2018-ig terjedő időszakban. A színek a kéktől a sárgán át a zöldig az alapjogok generációit (időfejlődést) jelölik.
A hálózat csúcsait az alkotmányos jogok és jogcsoportok képezik, az élek pedig a közöttük lévő - a szerzők álláspontját tükröző - logikai kapcsolatokat jelzik, amelyeket esetenként alkotmánybírói döntések is megerősítenek. A hálózat tehát több szempontból is szubjektív: egyrészt befolyásolják az egyes bírói ítéletek, másrészt pedig a szerzői vélemények (beleértve jelen írásnak a szerzőjét is). Az ábrázolt kölcsönhatási viszonyok elsősorban az említett tankönyvek szerzőinek véleményei alapján azonosított kapcsolatrendszert tükrözik, és ezért valószínű, hogy más alkotmányjogászok, vagy más alkotmánybírók által felvázolt kapcsolatrendszer többé-kevésbé eltérne ettől a hálózattól, de bizonyosan lennének azonosságok is. Ez a fajta szórás ugyanakkor a jogrendszer minden humán visszacsatolási kölcsönhatását jellemzi, amelyet a jogrendszer gyorsan változó külső kölcsönhatásai és a jogviszonyok rendkívüli változatossága tovább erősítenek.
Az alapjogok generációkba való sorolása önmagában is arra utal, hogy azok fejlődésük során folyamatosan bomlanak önálló alapjogi intézményekre. Így például az emberi méltóságból bomlanak ki - a személyes szabadságon keresztül - a különböző szabadságjogok, és ugyanerről a tőről második generációs jogként kivált a tulajdonhoz való jog mint önálló alapjog, jóllehet azt az alapjogok első generációjában az emberi méltóság feltételeként, attól el nem különítve értelmezték. Az alapjogok jogalanyon belüli és jogalanyok közötti kölcsönhatásainak kialakulása és az egyes kapcsolatok erőssége és iránya jogügyletenként eltérő még akkor is, ha azok jogügylettípusonként mutatnak is bizonyos fokú azonosságot. A személyes szabadság önálló hálózati csúcsként való szerepeltetését indokolja az is, hogy az az alapjogok összefüggéseinek differenciáltabb ábrázolását teszi lehetővé. Az ábra a leírtakkal együtt mindenesetre jól szemlélteti az alapjogok összetett kölcsönhatásrendszerét, egyben hangsúlyozza a jogrendszerbeli visszacsatolási folyamatok jelentőségét.
A gráf csúcsai a következők: 1. Élethez való jog, 2. Emberi méltósághoz való jog, 3. Kérelmezési és panaszjog, 4. Tisztességes eljáráshoz való jog, 5. Lelkiismereti és vallásszabadság, 6. Személyes szabadság, 7. Mozgásszabadság, 8. Magántitok védelméhez való jog, 9. Jó hírnévhez való jog, 10. Magánlakás sérthetetlenségéhez való jog, 11. Önrendelkezési jog, 12. Közérdekű információhoz való jog, 13. Közügyekben való részvétel joga, 14. Sajtószabadság, 15. Véleményszabadság, 16. Egyesülési jog, 17. Gyülekezési jog, 18. Tulajdonhoz való jog, 19. Vállalkozás szabadsága, 20. Szerződési szabadság, 21. Testi és lelki egészséghez való jog, 22. Művelődéshez való jog, 23. Házasság és család védelme, 24. Oktatás, tudomány és művészetek szabadsága, 25. Szociális biztonsághoz való jog, 26. Munkához való jog, 27. Pihenéshez való jog, 28. Megélhetéshez való jog, 29. Foglalkoztatáshoz való jog, 30. Személyes adatok védelméhez való jog, 31. Gyermekjogok, 32. Betegjogok, 33. Információs önrendelkezés joga, 34. Környezethez való jog, 35. Fogyatékosok jogai.
A 2., 5., 6., 15., 18., és 33. számú kiemelkedően nagy csomópontok létezése az alapjogok rendszerében is komplex rendszerjellemzőkre utal.
Az alapjogok a jogrendszer vizsgálata szempontjából azért lényegesek, mert ott húzódnak minden, a jogrendszer szempontjából releváns jelenség mögött. Mivel a jog alanyai az alapjogaikon keresztül kapcsolódnak a jogrendszerhez, és az alapjogokra épül a pozitív jogi szabályozás, minden egyes jogalany minden egyes - jog által érzékelhető - interakciójának alapját és kiindulópontját ez az alapjogi rendszer képezi. Az alapjogoknak ezt a komplex rendszerét viszi magával a jogviszonyaiba minden egyes jogalany, hogy azután a közöttük kibontakozó kölcsönhatásokban az alapjogaik immár jogalanyok közötti kölcsönhatásba léphessenek egymással, és így jogviszonyok jöjjenek létre.
Az alapjogi kölcsönhatásokban ugyanakkor nem csupán azok jogalanyok közötti, hanem a jogalanyon belüli kölcsönhatásai is jelentőséggel bírnak.
A jogalanyok jogainak érvényesülése értelemszerűen korlátozza a többi jogalany jogainak érvényesülését. Ez a jelenség minden jogalanyi cselekedet hátterében megfigyelhető és a növekvő népességszám következtében fellépő növekvő számú jogalanyi interakciók révén alapjogaink egyre többször kerülnek versengő helyzetbe más jogalanyok azonos jogaival. E kölcsönhatások erejét többek között a jogalanyok biológiai és kulturális meghatározottságukból fakadó személyes motivációi, felkészültségük, környezetük és egyéb viszonyaik határozzák meg, ez pedig kihat az általuk érvényesített jogintézmények érvényesülésére és kölcsönhatásaira. A jogalanyok tehát nem egyenlő feltételekkel, hanem változó erővel és változó hangsúlyokkal lépnek kölcsönhatásba egymással. Ez a kapcsolatrendszer pedig ugyancsak a komplex rendszerekre jellemző skálafüggetlen hálózatok kialakulását eredményezi, skálafüggetlen hálózatokkal jellemezhető.[13]
- 560/561 -
A jog egyik fő feladata éppen az, hogy ezeket a folyamatokat szabályozás révén olyan mederben tartsa, amely biztosítja a társadalom stabilitását és amely a szabályozás révén meghatározza a jogérvényesülésének/jogérvényesíthetőségének kereteit, ezáltal kiegyensúlyozza a jogalanyi cselekményeket. Ennek a folyamatnak nem kizárólagos, de szükségszerű eleme a közhatalmi alapú szabályozás, amelynek szükségszerű beavatkozását tükrözik azok a folyamatok is, amit a jogtudomány például a magánjog közjogiasodásaként, illetve a közjog magánjogiasodásaként határoz meg. Ezt tükrözik az alapjogoknak azok a csoportjai is, amelyek a társadalmi különbségek csökkentésére hivatottak és amelyek az államra rónak kötelezettséget (pl. a szociális biztonsághoz való jog, vagy a környezethez való jog), és ugyanezt a társadalmi stabilitási és jogbiztonsági, jogkiegyenlítési célt szolgálják a keresztszabályozások is,[14] mint például a fogyasztói jogok és a fogyasztóvédelmi rendelkezések, de ide sorolhatjuk pl. az adó- és illetékszabályozást is. Ezek a normák mind egyfajta társadalmi kiegyenlítést céloznak, vagyis azt, hogy a következetes jogalanyi jogérvényesítés ne vezethessen áthidalhatatlan társadalmi szakadékok keletkezéséhez.
A jogrendszerbeli folyamatokban tehát a jogrendszer alanyai és a jogrendszer egyéb elemei nem egyenlő feltételekkel, hanem folyamatosan változó intenzitással vesznek részt, a skálafüggetlen hálózatok nem csupán az egész jogrendszert jellemzik, hanem a jogrendszer alrendszereiben is, akár az egyes jogügyletek szintjén is megfigyelhetők. Ez pedig nem csupán a jogrendszer komplex voltát bizonyítja, hanem alrendszereinek komplexitását is.[15]
Ezek után már nem kell meglepődnünk azon, hogy a komplex rendszerek másik jellemzője, a nemlinearitás megfigyelhető a jogrendszer legtöbb folyamatában. Nem csupán a bírósági és egyéb jogorvoslati eljárásokban, hanem minden ponton, ahol a jogrendszerben pl. bizonyitasi folyamatok kapcsolódhatnak be, vagy a pozitív jogi normák egymásra utalnak, vagy ahol egyébként a humán normaértelmezés teret kaphat (akár egy-egy jognyilatkozat szintjén is), különösen pedig ott, ahol a pozitív jogi szabályozás hiánya vagy normakollízió fordul elő, vagy ahol a mérlegelés és a méltányosság érvényesülhet. Ezeken a pontokon rendszerint visszacsatolási ciklusok jelennek meg.
Jóllehet a nemlinearitás önmagában nem feltétlenül jelent kiszámíthatatlanságot, azonban bizonyos kiszámíthatatlanságra a nemlineáris folyamatok között számítani kell. A komplex rendszerekben - így a jogrendszerben is - a nemlineáris folyamatok azért is kiszámíthatatlanok, illetve nem vagy kevéssé prediktálhatók, mert a rendszer önfejlődése során azokhoz folyamatosan olyan új jelenségek társulnak, amelyek előre nem láthatók, ezért a modellezés során sem lehet azokat figyelembe venni. Különösen jellemző ez a hosszabb életciklusú jogviszonyok esetében, amelyekben a szerződéskötést követően a szerződés teljesítése során, vagy azt követően beálló joghatások hosszabb időn keresztül érvényesülnek. A jogrendszer folyamatainak "kiszámíthatatlansága" tehát nem csupán a nemlinearitásból fakadhat, hanem azt az egyéb komplex-rendszer jellemzők is elősegítik. Ezt a jelenséget tapasztaljuk, ha egy jogviszony lefolyása nem a rendszer aktuális állapotától, vagy annak tulajdonságaitól egyébként elvárható eredményhez vezet, hanem attól lényegesen eltérő eredménnyel jár, ami adódhat például egy-egy jogintézmény ellentmondásos pozitív jogi szabályozásából vagy eltérő jogalkalmazói értelmezéséből, és ezt tükrözik az egymáshoz nagyon hasonló történeti tényállások nagyon eltérő bírói megítélései is.
Ez utóbbi jelenségekre szolgálhatnak példaként a pozitív szabályozás területén pl. cég vezető tisztségviselője vagy többségi tulajdonosa fogyasztói minőségének ellentmondásos meghatározása a Ptk. biztosítéki szerződéseket leíró rendszerében.[16] Egy további példa erre a Ptk.-nak,[17] illetve a Pp.-nek[18] az írásbeliséget különböző, részben ellentétes módon megfogalmazó rendelkezései.[19]
- 561/562 -
A korábbinál szélesebb viszacsatolási lehetőségekre példaként szolgálhatnak, továbbá a Ptk. birtok-fogalom értelmezésének gyökeres megváltozása által bekapcsolódó visszacsatolási (bizonyítási) ciklusok.[20]
Példaként említhetőek még a fent írottakra a Ptk. öröklési jogi és kötelmi jogi, valamint a családjogi és a kötelmi jogi rendelkezéseinek kölcsönhatásaiból fakadó anomáliák, valamint a közös lakáshasználatot érintő ingatlanügyletek korlátozásából fakadó,[21] vagy akár a házasulók öröklésről való lemondása vonatkozásában felmerülő értelmezési anomáliák is.[22]
A fentieken túl a jogrendszerre szintén jellemző a spontán rend létrejötte, az önszerveződés, a centralizált tervezés nélküli koordináció. Ezen a módon alakulnak ki például a jogszokások és a szokásjogok. Amint láttuk példát szolgáltat erre a BitCoin és egyéb, nem állami kriptovaluták megjelenése és terjedése, valamint civil szabályozása, de így alakult ki korábban pl. a bérletből és az adásvételből a lízing intézménye, valamint egy másik fejlődési folyamat eredményeként a franchise is, amely utóbbi jelenségek mára már pozitív jogi szabályozást is nyerte, ami jól példázza, jól mutatja a jogrendszer alkalmazkodóképességét.
A jogrendszer éppen komplexitása révén képes a környezetéhez való gyors alkalmazkodásra. Komplexitásának köszönheti adaptívitását is, abban az értelemben, hogy közvetlen és gyors reakciói révén alkalmazkodása során képes megváltozni, "tanulni a tapasztalatokból", és képes tapasztalatait saját rendszerébe beépíteni. Képes adaptálni más, nem jogi relevanciájú normarendszerek szabályait, vagy egymástól távol eső jogterületek mintázatait adaptálva megoldást találni egyedi problémákra. A jogrendszer e tulajdonságai révén folyamatosan alkalmazkodni tud a környezeti változásokhoz, rendszerébe építve a változó környezet által kínált Emergence-ket, új jelenségeket. Ez az alkalmazkodóképesség a jogi relevanciájú normaképződés valamennyi területén jellemző, azonban a rendszer időfejlődése során időszakonként és földrajzi területenként eltérő erővel érezteti a hatását. A jogrendszert mindezek alapján adaptív komplex rendszernek tekinthetjük.
A komplex rendszerek kölcsönhatási és kölcsönös függőségi viszonyaiból, valamint egyéb tulajdonságaiból következik ugyanakkor a jogrendszer sérülékenysége. A jogrendszerben, mint minden komplex rendszerben, jellemző a lépcsőzetes anomáliák megjelenése, vagyis, hogy a rendszer összetevőinek erős kölcsönhatásai miatt egy vagy több alkotóelem meghibásodása, vagy nem megfelelő működése, további lépcsőzetesen kibontakozó hibákhoz vezethet, amelyek végső soron alááshatják a rendszer működését. Többször lehetünk tanúi a jogrendszeren belül annak, hogy valamely nagy fontosságú terület, vagy intézmény szabályozási hiánya, alul- vagy túlszabályozása olyan kiterjedt és komplex problémát okoz, amely a jogrendszer egészében erősen érezteti a hatását és jelentős változásokat eredményez.
- 562/563 -
Ennek lehettünk tanúi a lakossági devizahitelek szabályozási anomáliáival kapcsolatban kialakult komplex probléma esetében, a 2000-es évek első két évtizedében.[23] A 2007-2009-es gazdasági válság devizaárfolyamokra gyakorolt hatása máig tartó hullámokat generált a jogrendszerben, beleértve egy jelentős és kiterjedt, a jogrendszer több szintjét érintő pozitív jogi normaváltozást is.[24] Ebben az esetben is megfigyelhető, hogy a jogrendszer egy kis területén jelentkező zavar által okozott lépcsőzetesen kibontakozó anomáliák a devizahitelek kapcsán kifejlődött folyamatokban nem voltak előre láthatók, és nem voltak prediktálhatók a folyamat kezdeti szakaszaiban a jogrendszer akkori tulajdonságaiból kiindulva.
A fenti példa is megerősíti, hogy a jogrendszer maga is egy nagyobb komplex rendszer, az emberi társadalom, az emberi kultúra egyik kölcsönható eleme. Így nyitott rendszernek tekinthető, ami gyakran kibillenhet az egyensúlyi helyzetéből és ilyenkor kritikus átmeneti állapotokat produkál,[25] ugyanakkor. maga a jogrendszer mégis képes megőrizni a stabilitását. A jogrendszer e tulajdonságának köszönhető többek között a mai jogállamok létezése is.
A leírtakon túl nem szabad megfeledkeznünk a jogrendszer "emlékezetéről" (jogtörténetről) sem, hiszen a mai jogrendszer egy több évezredes társadalmi- és jogfejlődés eredménye. A kritikus átmeneteket követő egyensúlyba való visszatéréshez a jogrendszer esetében sem elegendő egyszerűen visszatérni a kiindulási állapotokhoz, azaz visszaállítani azokat a körülményeket, amelyekben az átmenet megtörtént. Hiszen a jogrendszer és környezete is megváltozik az idő előrehaladtával és mint a komplex rendszerekben általában megfigyelhető, a jogrendszer esetében is azt tapasztaljuk, hogy korábbi állapotai, történetének mintázatai a dinamikus rendszerfejlődés során befolyásolják a rendszer aktuális állapotait, a jogrendszer ezáltal képes megőrizni kialakult (bevált) értékeit és biztosítani működésének folyamatosságát.
Mint láttuk, a komplex rendszer-sajátosságok (nemlinearitás, hálózatok, önszerveződés, spontán rend stb.) nem csupán a jogrendszer egészére jellemzőek, hanem annak alacsonyabb szintjein, akár az egyes jognyilatkozatok szintjén is azonosíthatók. Vagyis a jogrendszer összetevői gyakran maguk is összetett alrendszereket, beágyazott komplex rendszereket alkotnak. Ez a struktúra szolgál alapul a jogrendszer optimális működésének biztosításához és a környezeti változásokhoz való alkalmazkodásához, biztosítva egyúttal a rendszerszintű váltások lehetőségét. Ami pedig felhívja a figyelmet arra, hogy a jogrendszer alrendszerei komplexitásának megszüntetése, vagy összetettségüknek a csökkentése (pl. nem értelmes automatizáció vagy pozitív jogi túlszabályozás révén) aláássa a jogrendszer alkalmazkodókészségét, rugalmasságát és hatékonyságát, ami a jogrendszer hanyatlását vetíti előre.
A fent írottak bizonyítják, hogy a jogrendszer rendelkezik valamennyi komplex rendszerjellemzővel, így jellemzőek rá az általános komplex rendszerjellemzők, vagyis az önfejlődés, a komplex hálózatok és az átmeneti állapotok is. A jogrendszer mondhatni "Always on the Border of Chaos and Order" létezik. Ebből pedig az következik, hogy a jogrendszer komplex rendszerként interpretálható, így nem csupán vizsgálható komplex rendszer módjára, hanem vizsgálatának e módja egyben pontos megismerésének feltétele is.
Megállapíthatjuk továbbá azt, hogy a jogrendszer komplex voltából fakadó tulajdonságai, vagyis az önfejlődés, nemlinearitás és egyéb komplex-rendszer tulajdonságok miatt nem nevezhető a jogrendszer működése maradéktalanul következetesnek, gyakorta nem írható le lineáris folyamatok összegeként, és ez az oka annak, hogy folyamatainak eredményei kevéssé prediktálhatók, ennek megfelelően matematikai modellek segítségével nem, vagy csak nagyon korlátozottan írhatók le/modellezhetők. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a jogrendszer egyes részfolyamatai ne lennének modellezhetők.[26] Ezeknek a modelleknek az alkalmazása során azonban szem előtt kell tartani azt, hogy a modellek kellően érzékenyek és alkalmasak legyenek az egyébként fennálló és érvényesülő környezeti kölcsönhatásokhoz való azonnali alkalmazkodásra. Ellenkező esetben az ilyen modellek - amelyek lényegében a jogrendszer területén alkalmazható automatizáció alapját is képezik - a jogrendszer diszfunkcióihoz, jogelkerülés-
- 563/564 -
hez és végső soron a jogrendszer hanyatlásához vezethetnek, mivel elvesztik a rugalmasságukat, és így nem lesznek képesek alkalmazkodni a rendszer fejlődéséhez.
A leírtakból az is következik, hogy mivel a jogrendszer komplex rendszer, téves következtetésekhez vezetnek a jogrendszernek azok a megközelítései, amelyek ezt a tényt figyelmen kívül hagyják.
Ugyanakkor a jogrendszer komplex voltának megfelelő vizsgálata során azonosíthatók a jogrendszer működésének nemlineáris és önfejlődési régiói, valamint egyéb komplexrendszer-jellemzői, ami további két következtetésre ad alapot:
Egyrészt a nemlinearitás, az önfejlődés, a visszacsatolási folyamatok és egyéb komplex rendszerjellemzők régióinak azonosításával kirajzolódnak a jogrendszerrel összefüggő automatizáció értelmes határai. Egyszerüen azért, mert ezekben a régiókban az ott zajló folyamatok nehezen, vagy egyáltalán nem írhatók le matematikai modellek segítségével, így ezek a folyamatok, illetve ezek eredményei nehezen, vagy egyáltalán nem prediktálhatók, és ez világosan kijelöli a jogi automatizáció alkalmazhatóságának határát.
Másrészt ugyanezen okok miatt kirajzolódnak azok a határok is, amelyekig a pozitív jogi szabályozásnak el kell jutnia, de azon átlépnie értelmetlen, mert azzal már a jogfejlődés gátjává válna. Ebből a szempontból tulajdonképpen a pozitív jogi szabályozás is egyfajta automatizációnak tekinthető, hiszen a pozitív jogi norma is, akár egy kód, csupán egy-egy jogintézmény legfontosabb tulajdonságait képes megragadni, azonban a gyakorlatban ténylegesen megjelenő és érvényesülő jogintézmények rendszerint összetettebbek a rájuk vonatkozó pozitív jogi rendelkezéseknél, miként pl. egy konkrét hitelszerződés, vagy egy adásvételi szerződés is rendszerint több, mint a rá vonatkozó jogszabályok összessége.
A rendszerszintű problémák kezelésére rendszerszintű megoldásokat kell keresni. A jogrendszer problémáinak megoldásához ezért elengedhetetlen magának a vizsgált rendszernek a pontos azonosítása, ami - rendszerről lévén szó - leginkább kölcsönhatási viszonyainak azonosítása révén valósítható meg. Ezen a módon tudunk különbséget tenni a jogrendszer komplex és nem komplex (pusztán összetett) jelenségei és folyamatai között, és így alapozhatók meg a jogrendszerrel kapcsolatos döntéseink is.[27] Ez teszi világossá továbbá azt is, hogy a komplex rendszertulajdonságok megjelenése mind a jogalkotás hagyományos módszerei, mind pedig az automatizációs folyamatok jelenkori logikája mellett fokozott óvatosságra int, és eleve kizárja a végletesen részletekbe menő törvényi szabályozás és automatizálás lehetőségeit, továbbá gátat szab az autonóm rendszerek alkalmazása előtt. Vagyis magától értetődően kizárja azokat a szabályozási és automatizálási folyamatokat, amelyek egy-egy terület teljes szabályozását, vagy teljes automatizálását célozzák, amilyen például egy alapjaiban és hatásaiban is több jogterületet érintő, hosszabb életciklusú jogviszonyt megalapozó szerződéstípusnak, kötelezően alkalmazandó szerződéstervezeteket is magába foglaló pozitív jogi szabályozása (pl. finanszírozási jogviszonyok), vagy egy komplex jogi folyamat szorosan algoritmizált leképezése (pl. a polgári per).
Az ilyen törekvések értelemszerűen gátját képezik a jogfejlődésnek, mivel a jogalkalmazás ezekben az esetekben a rendelkezésre álló merev normatív és technológiai keretekhez, nem pedig a komplex rendszer által diktált feltételekhez kénytelen alkalmazkodni. Az pedig a fent írottak alapján is belátható, hogy az ilyen alkalmazások egyszerűen nem lehetnek elég rugalmasak ahhoz, hogy a jelenlegi exponencionálisan változó társadalmi és jogi környezetben kielégítően működjenek. ■
JEGYZETEK
[1] Köszönetnyilvánítás: Köszönettel tartozom prof. emeritus Vicsek Tamás fizikusnak a komplex rendszerek elemzése terén nyújtott segítségéért és útmutatásaiért, amelyek hozzásegítettek a téma feldogozásához, és utat mutattak a komplex rendszerek labirintusában.
[2] Gyémánt Richárd - Katona Tamás: Demográfia. Pólay Elemér Alapítvány, 2014., 2.2. A világ népességfejlődése, 2.1. - 1. táblázat: A Föld népességének növekedése (Kr. e. 10 000 - Kr. u. 1985). Interneten elérhető: https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_547_Demografia/ch02s02.html (letöltés: 2021. 05. 29.).
[3] http://nepesseg.population.city/world/
[4] http://www.internetlivestats.com - 2021. 05. 29-én 4 932 335 600 internet használó. Egy nap alatt csaknem 200 millárd emailt küldenek el világszerte.
[5] Ptk. 6:7. § (3) bekezdés, Ptk. 7:13-17. §§, valamint a Pp. 323- 327. §§.
[6] Peschka: i. m. 6.
[7] Elhangzott Mérő László előadásában, 2017. 05. 16-án, Futurológiai Fórum, Budapest, Közjegyzők Háza
[8] Paul Magnaud (1848-1926), a jó bíró (Le bon Juge). Legismertebb döntése a Charly-sur-Marne-ban két hónapig éhező és kenyeret lopó lányanya felmentése. A felmentő ítélet lényegében contra legem (a joggal szembemenő, a jog ellenére meghozott) döntés volt, amely a pozitivizmus évszázadában rendhagyónak számított. Magnaud ugyanakkor "szükséghelyzetre" hivatkozva indokolta azt, amely aztán egyes későbbi szakjogi okfejtésekben is helyt kapott. Erről ld. Takács: i. m. 16.
[9] A jogrendszer területén alkalmazott automatizációnak - mint egyébként minden automatizációnak - alapfeltétele a következetessség, az ellentmondásmentesség, rendszerelméleti kifejezéssel a linearitás.
[10] Parti Tamás: A jog hálózatai. In: Miskolczi-Bodnár Péter (szerk.): Jog és Állam. 32. szám, XVIII. Jogász Doktoranduszok Szakmai Találkozója 2020, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2021. 228-232.
[11] Claude Monet a londoni parlamentről készített impresszionista képsorozatát 1899 és 1901 között festette.
[12] Sári János - Somody Bernadette: Alapjogok, alkotmánytan. I-II., Osiris könyvek, 2008. valamint Somody Bernadette - Szabó Máté Dániel - Vissy Beatrix - Dojcsák Dalma: Alapjogi tanok. I-II., Budapest, HVG-ORAC, 2018.
[13] Erről ld.: Barabási Albert-László: A hálózatok tudománya. Libri, 2016, 131-181., valamint Mérő László: A csodák logikája - A kiszámíthatatlan tudománya. Budapest, Tericum Kiadó, 2014. A skálafüggetlenségről írt részek.
[14] Erről ld.: Lévayné Fazekas Judit: A magánjog kihívásai a XXI. században. CHARTA FESTIVA IUBILAEI FACULTATIS IAURINENSIS. Jog - Állam - Politika, XII. évfolyam, 2020. különszám 131-144., továbbá Menyhárd Attila: Közjogi vagy magánjogi állam? In: Menyhárd Attila - Varga István (szerk.): 350 éves az Eötvös Lóránd Tudományegyetem. A jubileumi év konferenciasorozatának tanulmányai, II. kötet, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2018, 879-888.
[15] Az írottakat az önvezető autók példáján szemléltetve és egy káreseményt feltételezve, a jogalanyi és alapjogi kölcsönhatások minimum négy vagy öt jogalany között alakulnak ki. A sofőr, az autó hardverének gyártója, az autó szoftverének gyártója, a kereskedő, aki a járművet eladja és a balesetet szenvedett károsult, azok az alanyok, akiknek alapjogai és az azokra épülő normák által biztosított jogai és kötelezettségei (pl. az élethez való jog és az ennek tiszteletban tartását kikényszerítő szabályok, a tulajdonhoz való jog és az erre épülő felelősségi szabályok, a mozgásszabadság értelmezéséből levont következtetések stb.) egy ilyen jogviszonyban kölcsönhatásra léphetnek. Egy ilyen balesetnél egy igazi komplex probléma állhat elő és bár a kártérítés vonatkozásában rendelkezésre áll a felelősségre, illetve a veszélyes üzemre vonatkozó pozitív jogi szabályozás - amit terjedelmes bírói gyakorlat is támogat - az "önvezető jármű" jelensége a kártérítési viszonyokon túlmutató, komplex problémává vált.
[16] A Ptk. biztosítéki rendszere a kezesség tekintetében az adós cég vezető tisztségviselőjétől vagy többségi tulajdonosától megtagadja a fogyasztói minősítést, ugyanakkor például a garancia szerződés esetében ilyen megkülönböztetést nem tesz, ami értelmezési anomáliákhoz vezethet [Ptk. 6:430. § (5) bekezdés, Ptk. 6:438 §].
[17] Ptk. 6:7. § (3) bekezdés.
[19] Az írásbeliséget a Ptk. 6:7. § (3) bekezdése, valamint a Pp. 323-327. §§-ai részben eltérően szabályozzák. A Ptk. sokkal tágabb eszközhalmazt határoz meg az írásbeliség tekintetében, mint a Pp. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a bizonyítás lényegét tekintve elsősorban eljárásjogi kérdés, az érvényesség pedig anyagi jogi. Így a Pp. szabályozása szükségszerüen szigorúbb, mint a Ptk. Míg azonban a Ptk. kötelmi jogi könyve az írásbeliséget technológiai szempontból kinyitja, addig ugyanezen kódex öröklési jogi könyvének a rendelkezései, valamint a Pp. okirati bizonyítékokra vonatkozó szabályai, saját és idegen kézzel írott iratokról beszélnek. Ez oda vezet, hogy míg a Ptk. kötelmi szabályai szerint megfelel az írásbeliségnek egy megfelelő biztosítottság mellett rögzített hang- vagy videofelvétel is, addig ugyanezen törvény öröklési jogi szabályai, valamint a Pp. ezeket a felvételeket nem tekinti iratnak. Mivel a jogrendszer bizonyos szerződések érvényességéhez írásbeliséget követel meg, továbbá a jogérvényesítés során az okirati bizonyíték a legerősebb bizonyítási eszköz, ez a szabályozási anomália bizonytalanná teszi a szóbanforgó intézmények alkalmazásával létrehozott jogviszonyok kimenetelét, különösen szerződésszegések esetén. Ezek ugyanis érvényességi és bizonyítási anomáliákhoz vezetnek, azaz a két norma közti ellentmondás rengeteg, a jogalkalmazásban eddig stabilan teljes bizonyító erejű magánokiratként teljesen egységesen megitélt irat bizonyitásí értékét áshatja alá a jövőben. Ez előrevetíti egy, a devizahitelek területéről már ismert, de annál sokkal összetettebb bizonyítási anomália kialakulását, ami a hitelezői oldal számára komoly kockázat. Megjegyzendő, hogy a Ptk. végrendeletre vonatkozó szabályai is az írásbeliség klasszikus értelmezésére alapulnak, ahogy azt a Ptk. 7:13. §-7:17. §-ai is mutatják. Ehhez kapcsolódva érdekességként jegyzem meg, hogy míg az igazságügyi digitalizáció fő csapásiránya hazánkban a szöveggenerálás alkalmazási lehetőségeinek feltérképezése, addig az egyéb jogrendszerbeli folyamatok épp a klasszikus írásbeliség ellen hatnak.
[20] A Ptk. 5:5. §-5:12. §-ai a birtok kérdését ténykérdésről jogkérdésre módosították. Ez azt jelenti, hogy a Ptk. a birtoklás tényét egy lényegében bárki által egyszerűen tapasztalható tényből (azaz, hogy valami valakinél van) jogkérdéssé alakította. A Ptk. a birtok megállapítása terén teret nyitott egy kiterjedtebb bizonyítási folyamatnak, amelyben a feleknek azt kell bizonyítaniuk, hogy kinek van joga a birtokláshoz, és már nem elegendő az az egyszerű ténymegállapítás, hogy a dolog valakinél van. Ez a megoldás ezzel a korábbinál sokkal nagyobb teret enged a jogintézménnyel kapcsolatos humán visszacsatolási folyamatoknak.
[21] A Ptk. 4:77. § (1) bekezdése szerint a házastársak közös jogcíme alapján lakott lakás használatáról az életközösség fennállása alatt, és annak megszűnésétől a lakáshasználat rendezéséig a házastárs a házastársával együttesen vagy házastársa hozzájárulásával rendelkezhet, amely hozzájárulást vélelmezni nem lehet. Ez azt jelenti, hogy minden lakáshasználatot érintő szerződés (pl. bérlet vagy adásvétel) hatálybalépése akkor is a lakást együtt használó házastárs hozzájárulától függ, ha az ingatlan csak az egyik fél tulajdonát képezi. A hozzájárulás elmaradása pedig az érvénytelenség következményeit vonja maga után. A jogirodalomban megjelent álláspont szerint: "az egyik fél kizárólagos jogcíme alapján használt lakással történő és annak használatát érintő rendelkezést korlátozza: a házastársnak, illetve a lakásban lakó kiskorú gyermeknek a lakáshasználatát azáltal védi erőteljesen a Ptk., hogy a kizárólagos jogcímmel rendelkező házastárs sem rendelkezhet azzal olyan módon, hogy az előbbiek lakáshasználati jogát sértse." In: Vékás Lajos - Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez. 1. kötet, Budapest, Wolters Kluwer, 2014. 715.
[22] Az öröklésről való lemondásra vonatkozóan a Ptk. 7:7. §-a értelmében az öröklésre jogosult tehet ilyen jognyilatkozatot, tehát ebből elvileg a házasuló felek, vagy a jegyesek ki vannak zárva. Az ezzel ellentétes értelmezés, szigorúan véve a Ptk. idézett szövegét contra legem értelmezés.
[23] Bodzási Balázs (szerk.): A devizahitelezés Magyarországon - A devizahitelezés jogi és közgazgazdasági elemzése. Budapest, Budapesti Corvinus Egyetem, 2019. 434. p. Interneten elérhető: http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/4108/1/devizahitelezes2019.pdf
[24] A jelenség nem csupán az árfolyamok és a tartozások pénznemváltásának (forintosításának) általános pozitív jogi szabályozás általi megvalósítását hozta magával, hanem a jogrendszer kiterjedt, több jogágat és jogintézményt közvetlenül érintő módosításával is járt. Hatása a jogrendszer minden területén egyaránt erős reakciókat váltott ki.
[25] Ide sorolhatók az olyan hirtelen állapotváltozások, amelyek pl. a környezeti kölcsönhatások hirtelen változása (gazdasági válság, világjárvány), vagy a jogrendszer működéséből fakadó elágazások (pl. többféle lehetséges jogértelmezés, vagy több jogterületen kibontakozó, majd normakollíziót eredményező folyamatok) révén alakulnak ki, és a jogrendszert kimozdítják az egyensúlyi állapotából.
[26] Jó példa erre a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat rendszerre alapított elsőfokú automatizált szabálysértési eljárás, ahol a szabálysértés elkövetését egyetlen sebességmérési adat valószínűsíti (meghaladja-e a mért sebesség a megengedett határt vagy sem), amely azután egészen a büntetés elsőfokú kiszabásáig automatizálható folyamatot vált ki. Ugyanakkor e folyamat további szakaszai, attól a ponttól kezdve, ahol az érintett jogalany visszacsatolásának lehetősége megnyílik, már összetettebb modellezési problémákat vetnek fel, ami gátat szab a további automatizáció előtt.
[27] David J. Snowden - Mary E. Boone: A Leader's Framework for Decision Making. Harward Business Review, November 2007, "The Cynefin Framework", 6.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyző, Budapest.
Visszaugrás
