Az új magyar Polgári Törvénykönyvbe bevezetésre került a bizalmi vagyonkezelési szerződés, amelynek korábban jogszabályi előzményei a magyar jogban nem voltak. Az új szerződéstípus alapján joggal merül fel a kérdés, hogy egy kifejezetten angolszász jogintézmény milyen módon helyezhető el egy római jogi alapokon nyugvó, civiljogi jogrendszerben. Különösen érdeklődésre tarthat számot a témakör azért is, mert a XX. század végén, a XXI. század elején számos vegyes és civiljogi jogrendszerben bevezetésre került a trusthoz hasonló jogi konstrukció.
A trust átvételének vizsgálata során jelentősége van annak, hogy milyen más, civiljogi vagy egyéb jogi konstrukciók bírtak esetleg hatással a kialakulására, van-e olyan meghatározó jelentőségű eleme ennek a jogintézménynek, amely más jogrendszerből származik. E kérdéskör vizsgálata után a tanulmányban az kerül áttekintésre, hogy a trust átvételévével kapcsolatban a jogtudományban milyen nézetek alakultak ki és a gyakorlatban milyen jogalkotói és a joggyakorlaton alapuló megoldások születtek a trust vagy a trust funkcióját betölteni kívánó hasonló konstrukciókkal.
A trust az angolszász vagyonjogi rendszer és jogrendszer sajátossága folytán jött létre, először use néven.[1] A jogviszony meghatározó jellemzője az volt, hogy a vagyonrendelő (feoffor) átruházta vagyonát bizalmi emberére feoffe), aki meghatározott kedvezményezett (cestui que trust) javára kezelte azt. Ez a jogi konstrukció több szempontból is hasznos volt, célja sokszor a feudális terhek kijátszása, a végrendelkezési kötöttségek megkerülése, a keresztes háborúba vonuló földesúr vagyonáról való gondolkodás, vagy éppen a ferences rendi szerzetesek számára biztosította a működésükhöz szükséges vagyont a szegénységi fogadalmuk megtartása mellett.[2]
- 39/40 -
A use alapján a feoffe lett a common law szerinti tulajdonos, míg a kedvezményezett számára csak a felek közötti külön megállapodás biztosított jogalapot arra, hogy a vagyonkezelő vállalásainak teljesítését számon kérje, amelynek kikényszerítésére azonban a common law bíróságok nem adtak lehetőséget. A common law mellett azonban az equity lehetőséget biztosított a kedvezményezett számára a vagyonkezelő kötelezettségének teljesítésére. A kancellár, a király lelkiismeretének hordozója az ily módon pórul járt kedvezményezett számára a lelkiismeret (conscience) és a természetes igazságosság (natural justice) szem előtt tartásával adott védelmet, vagyis az equity alapján a use-ból eredő kedvezményezetti jogok elismerést nyertek.
VIII. Henrik 1535-ben jelenős politikai csatákat követően, pénzügyi érdekek szem előtt tartása mellett a Staute of Uses elnevezésű statútumával lépett fel a use ellen, amely azonban trust néven mégis megtartotta helyét az angol jog rendszerében.[3]
A trust alkalmazása gyakorlatilag az élet minden területére kiterjedt. "A trustnak nincs olyan elfogadott meghatározása, amely teljes körű és pontos lenne"[4], állapítja Majo ausztrál bíró, és ez a nézet a szakirodalomban is uralkodó. A trust a jogi személy konkurenciájává vált, de a különböző formái (constructive, implied, charitable trust stb.) a civiljogi rendszerekben ismert jogalap nélküli gazdagodás, megbízás nélküli ügyvitel, alapítvány és egyéb jogintézmények funkcióit is betöltötte.[5]
Neil Jones a trustot szellemesen a kaméleonhoz hasonlítja.[6] Egyes vélemények szerint olyan a trust, mint egy gyerek ragadós ujjai, amelyek mindenhol otthagyják a
- 40/41 -
nyomukat.[7] A szakirodalomban fellelhetők nagyon egyszerű és átfogó meghatározások is, mint pl. "a trust egy a jog által elismert megállapodás, amely alapján egy személy vagyont tart magánál egy másik személy javára".[8] Hasonlóan "a trustot bizalmi viszonyként határozhatjuk meg, amelyben valakinek méltányos (az equity-n alapuló) kötelezettséggel összefüggő tulajdoni érdekeltsége van, amelyet egy másik személy számára hasznos módon kell tartani vagy használni".[9] Lord Coke meghatározása szerint a trust "másba helyezett bizalom, amely nem földterületből származik, hanem érdekközösségben a földtulajdonhoz és a földet kezelő személyhez kapcsolt másodlagos dolog, [...] amely számára a cestui que trust nem jogorvoslatot, hanem kancelláriai bíróság által kibocsátott subpoenát jelent".[10] A jogi lexikonok elsősorban a trustban szereplő három személy között fennálló jogviszonyra helyezik a hangsúlyt a trust meghatározása során.
A szakirodalomban számos olyan megközelítés ismert, amely szerint a trust kialakulása kizárólag az angol jogtudomány eredménye, míg mások véleménye szerint egyéb, más jogrendszerekben ismert jogi konstrukciók is szerepet játszottak annak létrejöttében. Pl. a római jogban számos hasonló intézmény ismert, és kétségtelen, hogy a ius civile és a ius praetorium kettőssége hasonló az angol jogban ismert common law és equity párhuzamos létezéséhez. Ezen túlmenően a vagyonjog területén a dominium ex iure Quiritium és a praetori tulajdon kettőssége is figyelemre méltó.
A fiducia emelendő ki elsősorban, mint a trusthoz hasonló jogintézmény a római jogban. A fiducia szó szerint bizalmat jelent, jogi szempontból pedig egy, már a XII. táblás törvény idején ismert jogi konstrukciót takar. A római jogban ismert volt a biztosítéki tulajdon átruházás, a mancipatio útján létrehozott fiducia cum creditore formájában, amikor egy hitelező és egy adós közötti jogviszony alapján a kölcsön biztosítékául valamely zálogtárgy szolgált, illetve a fiducia cum amico, amikor egy vagyontárgy megőrzése volt az átruházás célja. A felek először a kötelmet létrehozó
- 41/42 -
stipulatiot valósították meg, majd ezután következett a dolog tulajdonjogának átruházása. A későbbi eredetű fiducia cum amico valószínűleg eredetileg szintén zálog volt, de nem a főkötelem hitelezője, hanem a felek által közösen választott harmadik személy, mint záloghitelező részére került átruházásra a dolog, emellett halál esetére szolgáló ajándékozási célokra is alkalmazták. A formalitásokhoz kötött, ünnepélyes ügylet (mancipatio, esetleg in iure cessio) keretében az adós átruházta a zálogtárgy tulajdonjogát a hitelezőre, és a felek abban állapodtak meg, hogy a főkötelem teljesítése esetén a zálogtárgy tulajdonjogát a hitelező az adósra visszaruházza. A tulajdon átruházása tehát a tulajdonosi jogosítványok külön megállapodásban, ún. pactum fiduciae keretében történt korlátozásával párosult. A fiducia tehát két jogi mozzanatot tartalmazott, egy dologi jogit, a tulajdonátruházást, amely alapján a fiduciarius civiljogi tulajdont szerzett (dominium ex iure Quiritium) és egy kötelmi jogit, a felek külön megállapodását, amelynek csak intern hatása volt. A kötelmi jogi jogviszony három részből tevődik össze, egyrészt a felek megegyezéséből a tulajdon átruházására vonatkozóan, másrészt a fiduciárius kötelezettségeinek meghatározásából, harmadrészt pedig egyéb egyedi feltételek és szabályok kialakításából.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
