Immár kilenc éve, 2014. március 15-én lépett hatályba a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), amelynek előkészítését nagyjából 12 évi szakértői munka előzte meg[2]. A Kódex - rendeltetésének megfelelően - a magánjog alapvető szabályainak túlnyomó részét magában foglalja, több olyan jogterületre is kiterjed, amelyek korábban nem az 1959-es Ptk.-ban (1959. évi IV. törvény), hanem külön törvényben voltak szabályozva. Az utóbbi körbe tartozik a családjog anyaga, amelyet az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) tartalmazott, és a jogalkotó - a szakértői javaslatoknak megfelelően - önálló, Negyedik Könyvként illesztett be a Kódexbe. Ezzel a megoldással - az 1952 előtti magyar hagyományokhoz visszatérve, amely a családjogot a magánjog integráns részének tekintette - biztosítani kívánta a jogterület összhangját és terminológiai egységét a polgári jog más területeivel, gondoskodva egyúttal a családjogi viszonyok sajátosságainak megfelelő kifejezésre juttatásáról, amelynek egyik jeleként a Negyedik Könyv élén sajátos, e jogviszonyokra vonatkozó alapelveket fogalmazott meg.
A Családjogi Könyv (a továbbiakban: CSJK) kidolgozásának vezérelve volt, hogy az új szabályozás nem törekszik minden áron való újításra, de figyelembe kívánja venni a társadalomban és a nemzetközi jogfejlődésben bekövetkezett változásokat (pl. a párkapcsolatok, a vagyoni viszonyok, a gyermeki jogok terén), bőven merítve a Csjt. alkalmazásának bírói gyakorlatából. Ezt a folyamatot jelen sorok írója, a Szakértői Javaslatot bemutató cikksorozatában "fontolva haladás"-nak nevezte.[3]
Látnunk kell azonban, hogy a törvény normaszövege több koncepcionális kérdésben eltért a Szakértői Javaslattól, sőt a Bizottsági Javaslattól is, amelyet a Kormány lényegében változtatás nélkül terjesztett az országgyűlés elé.[4] Ezek a változások elsősorban az élettársi és a bejegyzett élettársi kapcsolatok szabályozásában, illetve a családjogból, sőt a teljes Ptk.-ból történő részbeni vagy teljes mellőzésében jelentkeztek (amint arra még a későbbiekben kitérünk). A jogalkalmazóknak, különösen azokban a kérdésekben, amelyekben a Bizottsági Javaslat a régihez kapcsolódó, több évtizedes bírói gyakorlatot építette to-
- 133/134 -
vább ("fontolva haladva"), önmagában nagy kihívást jelentett az elfogadott törvény több alapkérdésben ellentétes megoldása, nem szólva arról, hogy egy Ptk.-hoz hasonló méretű törvénymű "beüzemelése" önmagában évek, évtizedek munkáját igényli. Ezt a helyzetet tetézte az, hogy a Ptk.-t - és benne a Családjogi Könyv rendelkezéseit - már a hatálybalépését megelőzően, majd azt követően többszörösen módosították.[5] E módosítások között nem csupán a Ptk.-nak az alkalmazása során előjött, egyes részletrendelkezésekben megbújó hibák orvoslására szolgáló kiigazítások vagy az életviszonyok gyors változása miatt elkerülhetetlen pótlások, kiegészítések találhatók, hanem a 2013-ban, hosszú évek szakértői munkáját követően megszületett szabályozás koncepcionális megváltoztatása is felismerhető (pl. az örökbefogadást, a szülői felügyeletet és a szülőtartást érintően). Mindezzel pedig a Kódex megalkotásának egyik fontos célja - nevezetesen, hogy mint átfogó Kódex "képes megakadályozni az egymást sebesen kergető és részletekbe vesző egyedi és eseti jogszabályok áttekinthetetlen tömegének keletkezését"[6] - került veszélybe, amely nem segíti a stabil és kiszámítható joggyakorlat kialakulását sem, ami a családi jogviszonyok érzékeny területén különösen fontos.
A Családjogi Könyv ítélkezési gyakorlatában újabb kihívást jelentett a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) hatálybalépése. A személyállapoti perek szabályainak változása ugyanis nem mindenütt illeszkedik "döccenés nélkül" az anyagi joghoz, amelynek érvényre juttatására az eljárásjog hivatott. A házassági vagyonjogi per "leválasztása" a bontóperről például a megegyezéses bontóperben a járulékos kérdések egyidejű rendezése tekintetében nehezen megoldható helyzeteket eredményezhet. Kérdéses az is, hogy a házassági vagyonjogi igények egységes rendezésének elve hogyan illeszthető a Pp.-nek a kereset-ellenkérelem-viszontkereset tartalmi kritériumait részletesen meghatározó rendszerébe. A Pp. a személyi állapoti perek között szabályozza a szülői felügyelet gyakorlásának rendezését (XXXVI. fejezet 127. cím), ami nyilvánvalóan nem érinti magát a szülői státuszt, hanem csupán azzal járhat, hogy a felügyeletet teljeskörűen az egyik szülő gyakorolja (a másik szülőt a törvény, illetve a bíróság döntése alapján megillető részjogosítványok gyakorlása mellett) vagy a felügyelet megoszlik a különélő szülők között is (közös szülői felügyelet), a szülői jogállás azonban nem változik (Pp. 4:167-4:175. §§).
A bírói gyakorlat maradandó elemeit hordozó, törvényjavaslatként beterjesztett Bizottsági Javaslattól eltérő törvényalkotás, az új Ptk. számos - nemcsak a CSJK-t érintő - módosítása, az új Pp. hatálybalépése külön-külön is nagy feladatot jelentettek volna a jogalkalmazóknak, együttesen viszont a polgári jogalkalmazás számára jelentős kihívásnak bizonyultak és számos elvi súlyú kérdést vetnek fel. Tanulmányomban ezek közül három olyan problémakört választottam ki, amelyet nemcsak a jogászok, hanem a jogkeresők szempontjából is lényegesnek gondolok. Nevezetesen, hogy 1) a házasságon kívül mely párkapcsolatokra terjed ki a CSJK hatóköre, 2) milyen problémák merültek fel a házassági vagyonjogi igények érvényesítésére vonatkozó eljárásjogi szabályok alkalmazása során, 3) miként jelent meg a jogalkalmazásban a közös szülői felügyelet és a gyermekkel való kapcsolattartás elhatárolásának szükségessége. A témákkal kapcsolatban, egy-egy példán keresztül bemutatom a bírói gyakorlat alakulását a Ptk. hatálybalépése előtt és azt követően, valamint felvázolom, hogy a kihívások "útvesztőiben" milyen utak láthatóak már ma a felmerülő kérdések megoldására.
A Családjogi Könyv élén megfogalmazott alapelvek rögzítik, hogy törvény védi a házasságot és a családot (4:1. §), fokozott védelemben részesíti a gyermek érdekét és a családban - elsősorban saját családjában - nevelkedéséhez fűződő jogát (4:2. §), rögzíti a házastársak egyenjogúságát a házaséletben és a család ügyeiben (4:3. §), valamint - elsősorban a jogalkalmazókhoz szólóan - kimondja, hogy a családi jogviszonyokat méltányosan és az érdekei érvényesítésében gyengébb fél védelmét figyelembe véve kell rendezni (4:4. §). A házasság, a család és a gyermek védelme alkotmányos alapokon nyugszik. Az Alaptörvény L) cikke szerint Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget és a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. A XVI. cikk (1) bekezdése pedig kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, és ehhez a (2)-(4) bekezdésében további alapjogokat társít. A családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvény (Csvt.) 1. §-ának (1) bekezdése értelmében (melynek szövegét a 2021. évi LXXIX. törvény kiegészítette) az állam - önmagukban vett méltóságuk és értékük miatt is - védi a család és a házasság intézményét, különös tekintettel a családi kapcsolat alapját képező szülő-gyermek viszonyra, melyben az anya nő, az apa férfi. A 9. § (1) bekezdése értelmében az anya és az apa a szülői felelősség alapján - külön törvényben foglalt eltérésekkel - azonos kötelezettségekkel és jogokkal bír.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
