Nagy örömmel és izgalommal olvastam Jakab Andrásnak a Magyar Jog ez évi áprilisi számában írott tanulmányát, melynek igazi erénye éppen valamifajta teljességre törekvésében és áttekintő szemléletmódjában áll; ugyanis az e körben korábban keletkezett munkák többnyire - váll alt an - csak a kérdéskör egy-egy szűkebb vonatkozását ragadták meg (a felvételire, egy-egy tantárgycsoport oktatásának kérdéseire, a munkaerő-piac elvárásaira stb. koncentrálva) vagy egyébként adósak maradtak állításaik adatolt alátámasztásával. Munkája ezen "jellegzetessége" azaz a probléma többé-kevésbé komplex bemutatása - teszi egyúttal lehetővé az érdemi kritika megfogalmazását és a - vélhetően - kibontakozó vitát is.
Bár vannak személyes külhoni tapasztalataim is, mégsem elsősorban az általam technikainak tekintett oktatásszervezési és tantervi kérdésekkel - azok valamifajta összehasonlító elemzésével - foglalkoznék ebben az írásban, hanem néhány olyan kérdéssel, melyekre Jakab András csupán érintőlegesen utal, s magam lényeges(ebb)nek látok - az általa is kiemelten kezelt képzési funkciókkal összefüggésben. Igen, lényegesebbnek, mert amikor a jogi felsőoktatás funkcióiról kell számot adnunk, ezek meghatározása - álláspontom szerint - csupán a tágabb társadalmi valóság által kijelölt térben lehetséges, még akkor is, ha egy írás (mint Jakab elemzése) "nem tartalmaz jogtörténeti és elvont jogelméleti fejtegetéseket a jogászképzésről".2 Válaszomban döntően azzal a téves alapállással kívánok szembeszállni, mely a jogászképzés megújításával összefüggő felvetéseket és javaslatokat alapvetően a "gyakorlat vagy elmélet" kérdéskörre kívánja redukálni. Ehhez képest érdemes kimondanunk, hogy a jogászképzésnek van egy harmadik, a másik kettővel összevetve is hangsúlyos eleme, aspektusa; ez pedig az erkölcsi, morális vonatkozás, mely a legelhanyagoltabb területe volt az egész jogi felsőoktatásnak az elmúlt 60-65 évben. Ennek a kérdéskörnek a jelentőségét Jakab is elismeri: "Mindezen gyakorlati képességek mellett, az etikai képzés a változást sürgető kritikai hangok ellenére is széles körben hiányzik, és noha tanítanak "jogi etikát", annak anyaga rendszerint pusztán az ügyvédi kamarák etikai kódexeit jelenti."3 Jelen írásomat is az a tény inspirálta, hogy a téma jelentőségének hangsúlyozása nem hiányzik egyetlen vonatkozó munkából sem, ám a "kötelező lózungokon" túl semmiféle tartalmi kifejtéssel nem találkozunk. Érdemes átlapozni a jogi karok "elölülőivel" nemrégiben készített riportokat is, melyekben az erkölcsi, morális szempontok kiemelt szerepéről igen nagy terjedelemben "vallanak" a megkérdezettek, anélkül azonban, hogy ennek pontos tartalmára vagy az e körben mutatkozó fogyatékosságok jellegére akárcsak utalnának is.4 A legveszélyesebb megközelítés az, amely a jogászképzés megújítását valamifajta menedzselési kérdésnek tekinti, olyan problémakörnek, amely néhány kvantitatív módszerrel (a tananyagban és a tantervben jelentkező súlypontok átrendezésével) és kommunikációs eszközök hatékonyabb alkalmazásával könnyen kezelhető: "A jövőben tehát a képzés előterében az a kérdés áll: mennyiben tudnak a karok eleget tenni a jogász szakma elvárásainak, mennyiben tudja a gyakorlati képzéshez úgy közelíteni a képzést, hogy ugyanakkor a tradicionális egyetemi minőséget is biztosítani tudja. Kettős minőségről van tehát szó: egy külső megfelelés minőségét és egy belső hagyományos minőség egyeztetését kell elvégezni."5 Ezen alapvetően téves -vagy még pontosabban: hiányos és ezen keresztül elégtelen - alapállással szemben szeretnék felhozni néhány erőteljesebb érvet munkámban.
Érveimet a legtágabb összefüggések - a társadalmi környezet átalakulásának vizsgálata - felől közelítve foglalom össze, utóbb kitérve a szűkebb témánkat és a jogászi létet közvetlenül is meghatározó társadalmi szerepre, illetve a jogászképzés lehetséges funkcióira is.
"Az a társadalmi, intézményi, jogi környezet, amelyben ma a (...) diszciplínák oktatása folyik, amint az köztudott, az elmúlt másfél évtizedben óriásit változott. Ha azelőtt elég volt tudni, mi újság a szovjet jogban, illetőleg tudományában, a hazai aktuális politikában, a joggyakorlatban, s a gonosz Nyugaton vagy Délen, akkor ma ehhez képest a (...) tudományokban - ha feladatának tartja a jog fejlesztését is - sokkal több tényezőre kell figyelnie. A világ és a jog világa körülöttünk kitágult."6 Király Tibor szavaiból azonban nem csupán arra következtethetünk, hogy az a közeg változott meg, amelyben a jog kifejti hatását, hanem arra is, hogy maga a jog, a jogi oktatás is olyan formaváltozásokon ment át, melyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül. Röviden: nem feltételezhetjük, hogy a leendő jogász, a joghallgató (vagy éppen az oktató) ugyanazokkal a célokkal és reményekkel érkezik a felsőoktatásba, mint 20 vagy 80 évvel ezelőtt. Lényeges tisztábban lennünk pl. azzal, hogy a diploma mai formájában átvette az érettségi helyét, a társadalomban való "érdemi jelenlét" eszközévé vált. Ma a diploma ténye a döntő, annak elnevezése majdhogynem reziduális jelentőségű a munkaerőpiacon. Ez a folyamat azonban párosul számos járulékos következménnyel (kiváltó okkal?) is, pl. azzal a jelenséggel, hogy a jogászi végzettségűek egyre nagyobb hányada nem jogászi munkakörben tevékenykedik (s nem csak a másoddiplomások között), illetve nő azok aránya is, akik a diploma birtokában egyáltalán nem kívánnak dolgozni (!). Lényeges e körben arról is megemlékezni, hogy a jogászképzés klasszikus kereteit szétfeszíti az ún. "élethosszig tartó tanulás", amely a jogászok esetében sem csupán a jogi szakvizsgára történő felkészülést foglalja magában, hanem a szakjogászi képzések mellett a más szakterületeken szerzett végzettségeket is, legyenek azok mesterképzések vagy akár OKJ-s vizsgával záruló képzések. Mindazt, amit a jogászképzésről állítunk, csak ezen átfogóbb kép adatolt ismeretében mondhatjuk ki meggyőzően. Ma már nem jelenthetjük ki, hogy minden "jogvégzett" célja az önálló munkavégzés lehetőségét is megadó jogi munkakör betöltése; ennyiben az osztatlan képzéshez való ragaszkodás sem feltétlenül indokolt. Ha nem képesítjük jogi munkakör betöltésére azt, aki Jogi szakokleveles Agatha Christie - szakértő szakirányú továbbképzési szakra iratkozik be - unatkozó háziasszonyként -, akkor nem indokolt a "pályaféltés" (a túlképzés rémével való riogatás).7
Ma valóban nem állnak rendelkezésre olyan információk, melyek alapján a gazdaság felvevőképessége megbecsülhető, ám az már ma sem igaz, hogy "a kormányzat hátrál kifelé ebből a (felvételi keretszámok meghatározásában megnyilvánuló) kényszerpozícióból, és az államilag finanszírozott képzés kereteinek meghatározásával leginkább megrendelő szerepébe kíván(na) visszahúzódni, lemondva előzetes szabályozó szerepköréről."8 Ez a kijelentés nem állja meg a helyét, hiszen a költségtérítéses helyre felvehetők száma ma is előre meghatározott, azaz az állam továbbra is rendkívül direkt módon szabályoz.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
