A jogos védelem az utóbbi néhány évben a hazai (anyagi) büntetőjogi diskurzust leginkább foglalkoztató problémakörré vált. Ehhez a jogintézmény kétségkívül közérdeklődésre számot tartó természete mellett nagymértékben hozzájárulhatott az is, hogy a vonatkozó törvényi rendelkezéseket a jogalkotó előbb - mintegy 40 év szabályozási változatlansága[1] után - a 2009. évi LXXX. törvénnyel több lényeges ponton átalakította, melyet a jogos (ön)védelem alaptörvénybeli deklarációja, majd a 2012. évi Btk. további releváns módosításai/kiegészítései követtek. A tudományos közbeszéd megélénkülését a vonatkozó szakcikkek egész sora[2] mellett két közelmúltbeli színvonalas monográfia[3] megjelenése is jelzi.
Utóbbiak sorát bővíti a jogos védelemről írt könyvével 2015-ben jelentkező Mészáros Ádám. Kötete "A jogos védelem elvi és gyakorlati problémái" címmel jelent meg az Országos Kriminológiai Intézet gondozásában.[4] A téma- és címválasztás a kutatási előzmények ismeretében feltétlenül megokolt. A szerző több, a jogos védelem elméleti kérdéseit érintő színvonalas tanulmányt publikált az utóbbi években.[5] Emellett az OKRI számos, mások mellett a büntetőjogi felelősség, a társadalomra veszélyesség és a büntető-jogellenesség témaköreibe eső kutatásában is részt vett, melyek keretében csaknem ezer ügyészségi és bírósági ügy aktavizsgálatát végezte el. E mélyreható vizsgálódásból kibontakozó kutatási eredmények esszenciáját tartja tehát kezében az olvasó. Egy olyan kötetet, amely kapcsán messzemenően egyet kell érteni a dolgozatot lektoráló és egyben annak előszavát is jegyző Tóth Mihály professzorral, aki szerint Mészáros "nem az eddigi művek újragondolására vállalkozott".[6]
A 218 oldalas mű három jól elkülönülő, egymáshoz mégis szervesen kapcsolódó fő fejezetből épül fel. Az első, az elméleti alapvetések címet viselő részben a szerző a büntetőjogi felelősséggel, valamint a bűncselekmény fogalmával kapcsolatos - több tekintetben újszerű - nézeteit foglalja össze. E fejezet - a szerző által a bevezetésben deklarált célkitűzésnek megfelelően - elsősorban szilárd kiindulópontként kíván szolgálni a kutatási eredmények bemutatásához. Ezt a jogos védelem elméleti problémáit feldolgozó fejezet követi, amely hangsúlyozottan foglalkozik a korábbiakban nem szabályozott ún. szituációs és a megelőző jogos védelem dogmatikai kérdéseivel. Végül a legterjedelmesebb rész a jogos védelem körében vizsgálat tárgyává tett ügyészségi és bírósági iratokat dolgozza fel, számos lényeges gyakorlati következtetés bemutatásával. Ez az a fejezet, amely Mészáros könyvét hangsúlyozottan hiánypótlóvá teszi. A szerzőnek ugyanis nem csupán a Bírósági Határozatokban közzétett kivonatos közléseket, esetleg a bírósági ítéletekből megismerhető történeti tényállásokat és büntetőjogi minősítéseket állt módjában tanulmányozni, hanem a mai hazai valóságban keletkezett nyomozási és ún. házi iratokat is. Mindez különösen előnyös lehet egy olyan büntethetőségi akadály vizsgálata kapcsán, ahol az esetek többsége - ügyészi vádemelés hiányában - el sem jut a bírósági szakig, ezért a bírói fóruménál lényegesen nagyobb jelentőség juthat a mindennapi jogéletet e körben leginkább determináló ügyészségi jogalkalmazásnak.[7] Kiemelt erénye végül a műnek, hogy nem tisztán büntető anyagi jogi kérdéseket vizsgál, hanem - a büntetőeljárást egységes egészként szemlélve - a jogos védelemhez kapcsolódó eljárásjogi természetű problémákat (mint például az eljárás megszüntetésének jogcíme) is bemutat.
Az alábbiakban néhány, a könyvben felvetett, általam kiemelten érdekesnek tartott kérdést fogok közelebbről megvizsgálni annak előrebocsátásával, hogy a szerzőétől esetenként eltérő recenzensi vélemény természetesen semmit sem von le a munka tudományos értékéből és gyakorlati hasznából.
- 666/667 -
1. Mészáros a munka elméleti fejezetében polemizál azzal a recens jogirodalomban széles körben elterjedt nézettel, amely szerint a jogos védelem a cselekmény társadalomra veszélyességét kizáró ok.[8] Rendszerében ezért a jogos védelmet a bűncselekmény fogalmi elemei közül a büntetni rendeltséget kizáró oknak tekinti. A hazai jogirodalomban egyébként nem elszigetelt[9] felfogását a társadalomra veszélyesség [Btk. 4. § (2) bekezdés] törvényi fogalmából, annak (igen szoros) nyelvtani értelmezésével vezeti le, konklúziója szerint "nem lehet megfelelő komolysággal állítani, hogy a védelmi cselekmény, amely bűncselekményi tényállást merít ki, ne sértené más személy (tudniillik a támadó) személyét".[10] A szerző megállapításai több szempontból is figyelemre méltóak. Lényeges tudományos eredményt jelent az a felismerés, hogy a társadalomra veszélyesség törvényi és - Mészáros szóhasználatában - "patetikusabb" értelme között ellentét feszül.[11] Utóbbiba ugyanis számos szerző olyan elemeket is "belelát", amelyeket a társadalomra veszélyesség legáldefiníciója nem tartalmaz ugyan, azt a prekoncepciót azonban, hogy a jogos védelem társadalomra veszélyességet kizáró ok, valamilyen formában mégiscsak meg kell indokolnia.[12]
Az a szempont, amely folytán mégis vitába bocsátkoznék a szerzővel, bizonyos nézőpontból szintén a társadalomra veszélyesség fogalmi "továbbgondolásának" tűnhet, így az előző bekezdésben írt kritika szigorú értelemben e gondolatra is vonatkozhat. A kérdés kapcsán mégis megfontolásra érdemesnek tartom az alábbiakat.
A jogellenességet kizáró okokat - miként teszi ezt a bírói gyakorlat is[13] - a jogrend egységének elvére[14] figyelemmel helyes lehet nem elszigetelten, hanem egymásra is tekintettel, egymással kölcsönhatásban értelmezni.[15] Ilyen felfogás következetes érvényesítése esetén nem tűnne értelmezési hibának, ha a jogos védelem helyes rendszerbeli besorolásához az elmélet és a gyakorlat által alkotott (végső soron szokásjogi alapokon nyugvó) jogellenességet kizáró okok szempontrendszerét is becsatornáznánk.
Így például felmerülhet a jogos védelem és a sértetti beleegyezés összefüggéseinek vizsgálata.[16] A jogtalan támadó ugyanis az esetek többségében előre láthatja, hogy a megtámadott védekezni fog a támadással szemben. Ha pedig ez így van, és a jogtalan támadó a védelmi cselekmény potenciális lehetőségének tudatában mégis a támadás mellett dönt, akkor nem mondható-e el, hogy a támadás viszonzásában legalábbis belenyugodott? Itt tehát valójában a sértetti beleegyezés egy speciális esetével állunk szemben, amely nyomán - a hiányzó érdekek mezger-i elve[17] alapján - úgy is fogalmazhatunk, hogy a jogos védelem azért tekinthető mégiscsak társadalomra veszélyességet kizáró oknak, mert nem sérti (nem sértheti) a támadó személyét az a cselekmény, amelybe - előzetes támadásával, konkludens módon - maga is beleegyezett.
Nyilvánvaló persze, hogy ez a felfogás sem támadhatatlan. Nem nyújt megoldást például az élet kioltásával járó elhárító cselekményeknél, mert a saját élete kapcsán - szűk körű speciális kivételtől eltekintve - senkit sem illet meg diszponálási jog.[18] Erre is tekintettel osztható Mészáros azon de lege ferenda kívánalma, amely a társadalomra veszélyesség törvényi és "patetikus" értelme között feszülő ellentét feloldására lenne hivatott.[19]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
