Az igazságügy-miniszter 2003 nyarán felkérte Sárközy Tamás jogász professzort annak a kodifikációs bizottságnak a vezetésére, amelynek feladata egy új társasági törvény megalkotásának az előkészítése. A munka elvégzésére (a törvényjavaslat Országgyűlés által történő elfogadására) a tervbe vett határidő 2006. I. negyedévének végén járna le. (A végső dátumot természetesen egyes, ma még pontosan nem kalkulálható körülmények - így pl. az EK jogalkotás felgyorsulása vagy épp ellenkezőleg lefékeződése - befolyásolhatják.)
1. Az új Gt. kidolgozásának időzítése, ütemezése arra enged következtetni, hogy a törvény elfogadására még a Polgári Törvénykönyv megszületését megelőzően sor kerül. Az új magánjogi kódex teljes szövegtervezetét várhatóan 2006-ban bocsátaná a Kormány széles körű szakmai és társadalmi vitára azzal, hogy az ennek nyomán "véglegesített" törvényjavaslatot 2007-ben már egy új Kormány terjesztené be az Országgyűléshez1. (Ily módon az újrakodifikált Ptk. előkészítése négy kormányzati cikluson átívelő, az alapvető szabályozási tárgyköröket illetően olyan szakmai és politikai konszenzust tükröző kódex lenne, amely épp az alapvető nézetazonosság folytán bizonyos fokú védelmet is élvezhet majd az ötletszerű és önkényes törvénymódosítási próbálkozásokkal szemben.) Felmerül a kérdés, hogy van-e, és ha igen, milyen következménye annak, ha a Ptk.-hoz képest "különös" szabályozási szintet jelentő társasági törvény hatályba lépése megelőzi a Polgári Törvénykönyv kihirdetését?
Annak ellenére, hogy a Polgári Törvénykönyv koncepciója nem egyértelmű a Ptk. és a Gt. kodifikációs viszonyát illetően, úgy gondolom, hogy mára a többségi szakmai álláspont az, hogy a társasági jogi joganyagot nem szükséges a Ptk. egy ún. önálló könyveként beépíteni a magánjogi kódexbe, mint pl. történt az a holland Ptk. esetében, ahol a második könyv tartalmazza a társasági jogi joganyagot2. Egy ilyen kodifikációs megoldásból ugyanis sem a Ptk., sem a Gt. nem "profitálna" érzékelhető mértékben. A gazdasági társaságokra irányadó anyagi jogi normáknak valamennyi jogi személyre történő alkalmazása, jellemzően mechanikus és kissé ügyetlen kísérlet lenne arra, hogy eltérő természetű jogalkotót és jogalkalmazói problémákra kézenfekvőnek tűnő, de sematikus válaszokat adjunk, Így pl. a Gt.-ben német mintára meghonosított előtár-saság intézményét nemhogy nem célszerű kiterjeszteni további jogi személyekre, hanem azt kellene a jogalkotónak mérlegelnie, hogy van-e belátható időn belül reális lehetőség a cégalapítás időigényének olyan mértékű csökkentésére, amely mellett ez a - véleményem szerint - kényszer szülte jogi megoldás a hatályos jogrendszerből fokozatosan kiiktatható3. A hatályos Gt. általános részében foglalt előírásoknak (valamennyi jogi személyre irányadó rendelkezésként) a Ptk.-ba történő átemelése nem hozna létre sem dogmatikai, sem a jogalkalmazók gyakorlati szempontjaira figyelemmel új minőséget, az általános érvényesülésre igényt tartó szabályokról szólva ugyanis a Ptk.-nak majd minden esetben utalnia kellene a lehetséges eltérésekre, a létező kivételekre.4 Nem csupán az alapítványok tekintetében alkalmazhatatlanok a társaságok belső szervezeti, döntéshozatali rendjére irányadó szabályok, de magukra a gazdasági társaságokra nézve sem biztos, hogy a hatályos Gt.-vel azonos terjedelemben indokolt fenntartani a közös rendelkezéseket. A különbségek a betéti társaság - közkereseti társaság, a korlátolt felelősségű társaság - zártkörűen működő részvénytársaság és a nyilvánosan működő részvénytársaság szerinti "hármas" tagolódás mentén az új törvényben várhatóan erőteljesebben jelentkeznek.
Az új Polgári Törvénykönyv "A személyek" című könyvében a jogi személy absztrakt módon megfogalmazott sajátosságainak (jogképesség, perbeli cselekvőképesség, tulajdonnal való rendelkezés képessége stb.) tömör összegzéséről kellene csupán rendelkezni. Ez azonban felveti, hogy az új Gt. előkészítése kapcsán végleges döntés szülessen az ún. jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok kategóriájának jövőjéről. Ahhoz, hogy a Polgári Törvénykönyvben a jogi személyről a jogalkotónak érdemi mondanivalója lehessen, a betéti társaságot és a közkereseti társaságot jogi személlyé kellene minősíteni. Ellenkező esetben a jelenlegi, nehezen magyarázható helyzetet tartósítanánk azáltal, hogy a jogi személy ún. lényegadó vonásait jelentő sajátosságokkal - így mindenekelőtt az abszolút jogképességgel - a nem jogi személyek is rendelkeznek.5 A bt. és a kkt. szabályozásának rugalmassága, a szinte teljes körű diszpozitivitás a jogi személyiség törvényi szintű elismerése mellett is biztosítható lenne.
A Gt. és a Ptk. részben párhuzamosan zajló előkészítéséről írottak is rávilágítanak arra, hogy az új társasági törvény kidolgozására nem steril, laboratóriumi körülmények között kerül sor. Voltak és lesznek olyan hazai jogalkotási feladatok, amelyeknek az elvégzésére még az új társasági törvény megalkotását megelőzően kell sort keríteni. (Megjegyzendő, hogy az 1998-ban meghirdetett brit társasági jogi reform tudatosan él azzal a megoldással, hogy a jogalkotó a nagy, átfogó reform árnyékában időről időre elvégzi az ún. halasztást nem tűrő konkrét feladatokat.)6 Az új Gt. megalkotását megelőzően, várhatóan 2004 első hónapjaiban tárgyalja az Országgyűlés a privatizációról szóló törvény (1995. évi XXXIX. törvény) módosítását, amelynek célja, hogy az állam tulajdonában lévő elsőbbségi részvény (aranyrészvény) jogintézményét Összhangba hozza az Európai Bíróság határozataival7. Ugyancsak a 2004. I. félévében kerül kidolgozásra az európai részvénytársaságok magyarországi székhellyel történő alapításának biztosításához szükséges törvényjavaslat.
2. A társasági jog felülvizsgálatára olyan időszakban kerül sor, amikor - évtizedes stagnálást követően - a közösségi vállalati és tőkepiaci jog újjászületésének lehetünk tanúi. Meghaladná e dolgozat kereteit az okok kimerítő számbavétele, ehelyütt négy körülmény kiemelésére szorítkoznék.
Az EK jogalkotására bizonnyal jótékony hatása volt a nemzeti jogalkotók közötti szabályozási versenynek.8 (Az elmúlt években átfogó felülvizsgálatra került sor pl. Franciaországban, Belgiumban és Finnországban. Az olasz polgári törvénykönyv reformja 2003 januárjában valósult meg, a holland részvényjog módosítását célzó tervezet tárgyalásra vár. Az 1985-ben elfogadott brit társasági törvényt felváltani hívatott új kódex előkészítése 5 éve vette kezdetét, jelenleg a törvénytervezet kidolgozása van folyamatban.) A nemzeti jogalkotó munkája
- a tétlen közösségi szabályozó helyébe lépve - arra irányult, hogy a befektetők számára rugalmasabb és egyszerűbb szabályozási környezetet teremtsen. Ennek az egyértelműen pozitív folyamatnak lett az a paradox következménye, hogy a közösségi jogalkotás kiegyenlítő szerepe újra felértékelődött. (A '90-es évek kudarcai
- legutóbb a vállalat felvásárlási irányelv tervezet 2001 nyarán történt leszavazása - továbbá megkönnyítették az EK társasági jogalkotás módszertanának árnyaltabbá válását is: előkerült a jogi eszköztárból az ajánlás és a közlemény, a szubszidiaritás és arányosság követelményéhez igazodó irányelv pedig ma már elismeri a társasági jog nemzeti sajátosságait)
Az EK vállalati jogának megújulását felgyorsították az amerikai, majd nyugat-európai cégek könyvviteli botrányai is, bár a közösségi jogalkotó mindezidáig nem vállalkozott olyan radikális rendszabály életbe léptetésére, mint az amerikai szövetségi kormányzat, amikor az utóbbi a Sarbanes-Oxley törvényt elfogadta.9 Megjegyzendő, hogy a tőzsdei cégek vezetése során elkövetett visszaélésekkel is magyarázható a felelős vállalatirányítás kérdéskörének az 1990-es évek elején történt előtérbe kerülése és a corporate governance kódexek napjainkban megfigyelhető diadalmenete: jelenleg nem csupán az EU tagállamaiban, hanem pl. Romániában, Csehországban, Lengyelországban is elfogadtak a nyilvánosan működő részvénytársaságok belső szervezeti és működési rendjére irányadó - a törvényi úton való állami beavatkozást helyettesítő - Ajánlásokat.10
Az EK társasági joga (ide értendő a cégjogi, számviteli, tőkepiaci, szövetkezeti és bizonyos szempontból a munkajogi szabályozás is) gyorsított ütemű modernizációjának harmadik oka, illetve indoka, az egységes belső piac akadályai lebontásának kényszerítő szükségességében lelhető fel. Ahhoz, hogy teljesíthető legyen a 2000 tavaszán, a lisszaboni csúcskonferencián elfogadott ambiciózus célkitűzés (az EU területén honos vállalatok 2010-ig világviszonylatban is a hatékonysági rangsor élére kerüljenek), mellőzhetetlen a tőke szabad mozgása és a határokon átlépő társaságalapítás jogi akadályainak felszámolása. Ezért tartozik az Európai Bizottság által elsődlegesnek tekintett feladatok közé a vállalatfelvásárlásról szóló 13-as számú irányelv tervezet, a tagjai korlátozott felelősségével működő társaságok határon átnyúló egyesülésére vonatkozó 10-es számú irányelvtervezet és az ún. székhelyáthelyezés lehetőségét (a cég felszámolását nem igénylő módon) biztosító 14-es számú irányelvtervezet legkésőbb 2005-ig történő elfogadása.
Az EK társasági jogával való, a tudományos élet és a törvényhozók részéről egyaránt megnyilvánuló intenzív foglalatosság negyedik okaként az Európai Bíróság jogfejlesztő tevékenységét kell megemlítenünk. A Bíróság több, mérföldkőnek számító döntésében (így az 1999 tavaszán a Centros ügyben, 2002 őszén az Überseeríng ügyben és 2003 szeptemberében az Inspire Art Ltd ügyben11) egyértelmű elkötelezettségét fejezte ki a letelepedés és a társaságalapítás határokon átnyúló szabadsága mellett. A nemzeti jogalkotó immár (mint azt legutóbb az Inspire Art Ltd ügyben hozott határozat is egyértelművé tette) nem képes a területén (fióktelep regisztrálását követően) vállalkozási tevékenységet folytató társaságot ún. külföldi társasággá nyilvánítani (és tagjait a joghatósága alá tartozó társaságokra irányadó jegyzett tőke szolgáltatására kötelezni) pusztán azon az alapon, hogy a társaság az alapítása helyén üzleti tevékenységet nem folytat, az elsődleges és a másodlagos letelepedés helyének megválasztását pedig egyedül a kedvezőbb társasági jogi szabályok alkalmazhatóságának biztosítása motiválta.
Az EK tág értelemben vett társasági joga megújulásának kezdete - szimbolikusan is - a több mint 30 éves előkészítő munka után elfogadott EU Rt. Rendeletéhez (EC 2157/2001) és a kapcsolódó irányelvhez köthető. Az azóta elfogadott közösségi jogforrások és dokumentumok közül a teljesség igénye nélkül a következők kiemelése indokolt:
- Elsőként a Bizottság 2002 májusában elfogadott Ajánlása említendő [C (2002) 1873], amely a könyvvizsgálói függetlenséget sértő, illetve veszélyeztető tényállások számbavételével foglalkozik.
- A számviteli beszámolókról szóló 4. és 7. sz. társasági jogi irányelvek több ízben módosultak (így pl. legutóbb 2003 júniusában is). Jelentőségénél fogva kiemelkedik a módosítások közül a 2002-ben elfogadott rendelet (1606/2002/EC), amely a nemzetközi számviteli standardek 2005-től történő alkalmazását írja elő a tőzsdei cégek konszolidált beszámolóit illetően. (Lásd a rendelethez kapcsolódóan a Magyar Országgyűlés által elfogadott 2003. évi LXXXV. törvényt a számviteli törvény módosításáról.)
- Az elkövetkezendő évek társasági jogi reformjához az elméleti megalapozást biztosította a Bizottság felkérésére 2002. november 4-én közzétett nagyszabású jelentés. A Jaap Winter vezette független szakértői csoport javaslatai a felelős vállalatirányítás, a részvényjog és a konszernjog alapvető kérdéseit tekintették át.
- A Winter Bizottság jelentése képezte az alapját az EU Bizottság 2003 májusában közzétett Cselekvési Tervének (COM/2003/284 final), amely a legfontosabb jogalkotási teendők bemutatására és ütemezésére tett kísérletet. (A Cselekvési Terv nyilvános és egyben nemzetközi szakmai vitájának értékelését a Bizottság 2003. november 21-én tette közzé.)
- A Bizottság a társasági jog és a felelős vállalatirányítás programjával egyidejűleg publikálta a könyvvizsgálókra irányadó szabályozás megerősítéséhez szükséges jogalkotói feladatokat Összegző Közleményét (COM/2003/286.) A Közlemény rövid távú feladatként nevesíti egyebek között a könyvvizsgálókról szóló 8. sz. társasági jogi irányelv modernizációjának elvégzését.
- A 2003-as év nyarán került elfogadásra a tőzsdei cégek által történő nyilvános értékpapír kibocsátás szabályait megállapító ún. prospektus irányelv (2003/71/EC), az ezzel szorosan összefüggő, a rendszeres és rendkívüli tájékoztatás követelményeit megállapító átláthatósági irányelvtervezet elfogadása 2004 tavaszán várható.
- A 2003. augusztus 18-i EU Hivatalos Közlönyben olvasható a Rendelet az európai szövetkezetről (1435/2003/EC), amely az EU Rt. rendeletében kialakított megoldások nagy részét a nemzetfeletti szövetkezeti formánál is alkalmazza.
- A 2003. szeptember 4-Í EU Hivatalos Közlönyben került közzétételre a cégnyilvánosságról szóló 1. sz. társasági jogi irányelv módosítása (2003/58/EC), amely az informatikai lehetőségek alkalmazását biztosítja a cégek regisztrációja és a cégnyilvántartáshoz való hozzáféréssel Összefüggésben.
- Az EU Bizottság 2003. novemberében tette közzé a tagjai korlátolt felelősségével működő jogi személy társaságok határon átnyúló egyesülésére vonatkozó 10. sz. társasági jogi irányelvtervezetet (COM/2003/203), amely a májusi cselekvési tervben foglaltak végrehajtása szempontjából az első érdemi lépésnek tekinthető.
- Az EU munkaszervezetei gyakorlatilag folyamatosan tárgyalják a 2002 őszén közzétett új vállalatfelvásárlási irányelvtervezetet (COM/2002/534. Final). A 2003. november 28-án megtartott Versenyképességi Tanács ülésén a tagállamok képviselői (eltérően az EU Bizottságtól) támogatták az olasz elnökség alatt kidolgozott kompromisszumos szöveg tervezetet. Nem kizárt, hogy az irányelv a közeljövőben elfogadásra kerül.12
Az a tény, hogy a közösségi jogalkotónak a társasági jogra vonatkozó szabályozási tevékenysége új szakaszba lépett, egyszerre kedvező és (legalábbis a klasszikus kodifíkáció követelményei nézőpontjából) kedvezőtlen a hazai társasági jog átfogó reformjára nézve. A közösségi és az Európa-szerte tapasztalható nemzeti jogalkotás megújhodása egyértelműen kedvező abból a szempontból, hogy a magyar jogalkotót is bátorítja a progresszív, előremutató megoldások választására. Nem számít immár "szentségtörésnek", ha a törvényhozó a részvénytársasághoz telepíti annak eldöntését, hogy a társaság vezetését a dualista (IT-FB) vagy a monista (Board-típusú) modellben kívánják-e biztosítani. (Lásd ezzel összefüggésben az európai részvénytársaságról és az európai szövetkezetről szóló rendeletekben foglaltakat is.13) Hasonlóképpen az ésszerűen megvitatható problémák közé tartozik immár a társaság tőkevédelmének hatékonysága, a hagyományos, kontinentális hitelezővédelmi modell távlati megújításának igénye. (Lásd a Bizottság Cselekvési Tervében foglaltakat.14) Korábban - úgy vélem - elképzelhetetlennek tűnt volna a könyvvizsgálói függetlenség garanciális szabályainak újragondolása, az ügyfél társaság és a könyvvizsgáló kapcsolata átláthatóságának a közeljövőben várható megerősítése.
A jogászi gondolkodásban tabunak számító jogintézményekkel szembeni "tiszteletlenség" mindazonáltal nem öncélú! A reformjavaslatok célja, funkciója az, hogy a közösségi vállalkozásokra irányadó joganyag (az amerikai vagy az ausztrál társasági joggal való ösz-szehasonlításban is) életképesnek, befektetőbarátnak bizonyuljon.
Az EK társasági jogalkotásának befejezetlensége (a progresszió folyamatosan fennálló jelenidejűsége) ugyanakkor annyiban kedvezőtlennek is tekinthető, hogy kizárja a klasszikus (a szó pozitív értelmében konzervatív) kódexkészítés követelményeinek figyelembevételét. A hazai jogalkotó számára sem adott annak a lehetősége, hogy az új társasági törvénybe kizárólag a már kellően kiérlelt, "kijegecesedett" - jogalkotói, jogalkalmazói megoldások kerüljenek beépítésre. Az új törvényben - eltérően a leendő Polgári Törvénykönyvtől - nem egyfajta színtézis teremtésre kell törekedni, hanem a kiegyensúlyozott, "középutas" megoldások mellett óhatatlanul vállalni kell azt a kockázatot is, amelyet az esetenkénti törvényhozói "kísérletek" jelentenek. Csak így maradhat ugyanis a hazai társasági jog olyan eleven normarendszer, amely a folyamatosan változó gazdasági jelenségek által felvetett problémákra gyors és hatékony választ képes adni.
A dolgozat további részeiben néhány, a leendő törvény szemléletére is kiható, döntést igénylő kérdés áttekintésére vállalkozom. (A tanulmány nem törekszik teljességre, a nem tárgyalt, fontosabb témakörök közül a vállalatcsoport szabályozására vonatkozó álláspontomat külön írásban összegeztem.15)
1. A 1997. évi Gt-nek a részvénytársaságra vonatkozó szabályozást illető legszembetűnőbb újítása a részvénytársaság működési módja szerinti különbségtétel elismerése volt. A társasági törvény természetesen nem kiváltója, hanem csupán leképezője volt egy olyan ténynek, amely a tőkepiaci szabályozás számára mindig is evidenciának számított. Az Épt. majd később a Tpt. csak érintőlegesen - leginkább a törvény kijátszásának megakadályozása végett - foglalkozik az értékpapír zártkörű forgalomba hozatalával (lásd a Tpt. 13-18. §-aiban foglaltakat), a törvény hatálya elsősorban a nyilvános forgalomba hozatalra és az ily módon, a szabályozott tőkepiacra bevezetett értékpapírokra terjed ki.16
A Gt. 1997. évi reformja során tehát a valódi kérdés az volt, hogy az rt. zártkörű, illetve nyilvános működési módjához a jogalkotó társítson-e kifejezetten társasági jogi jogkövetkezményeket, a részvénytársaság belső szervezeti-működési rendjével Összefüggésben releváns legyen-e az a körülmény, hogy a társaság részvényei a szabályozott tőkepiacra bevezetésre kerülnek-e? (Az Épt. és a Tpt. az rt. ún. külső viszonyrendszerében értelemszerűen jogi jelentőséget tulajdonított a működés módjának: az értékpapír forgalomba hozatalát megelőző eljárás, a rendes és rendkívüli tájékoztatási kötelezettség, az ún. nagy befolyásszerzés közzététele mind ezzel függ össze.) A második, legalább ilyen jelentős kérdés szervesen következett az elsőből. Ha ugyanis a jogalkotó részben eltérő szabályokat rendel a zártkörű és a nyilvánosan működő részvénytársasághoz, úgy az egységes rt.-fogalom is megkérdőjelezhető. Másként fogalmazva dönteni kellett arról, hogy az rt., mint a többi gazdasági társaságtól a Gt. 2. §-ában elválasztott, önálló társasági típus fennmaradjon-e, vagy pedig két olyan cégforma kerüljön-e helyette kialakításra, amelyek egymástól ugyanakkora "távolságra" vannak, mint az rt. a kft.-hez képest? A 2003-ban megkezdett kodífikációs munka során véleményem szerint továbbra is e két kérdésben kell először egyértelmű álláspontot kialakítani, figyelembe véve az elmúlt évek jogalkalmazói tapasztalatait, valamint a nemzetközi jogfejlődés tendenciáit.
Az 1997. évi Gt. az rt. zártkörűen működő változatának az elismerésével mindenekelőtt azt a felismerést tükrözte, hogy ésszerűtlen, hogy miközben a bejegyzett részvénytársaságok túlnyomó többsége személyegyesítő jellegű ún. "private company", a törvény mégis a XIX. századi nagy tőkeerejű, nyilvános társaságokra modellezett szabályokat rendeli ezekre a cégekre is alkalmazni. A differenciálás szándéka két tartalmi jellemzőt vont maga után. Egyrészt a Gt. a zártkörű működésű rt.-re (továbbiakban: zmrt.) kis mértékben egyszerűbb, rugalmasabb szabályokat írt elő, másrészt pedig a "zártkörű jelleget" védő és ezáltal a részvényesek szerződési szabadságát is korlátozó rendelkezéseket állapított meg. A szabályozás egyszerűsítését szolgálta mindenekelőtt, hogy a törvény 244. §-a módot adott arra, hogy a részvényesek eltekinthessenek az igazgatóság létrehozásától, a zártkörűség oltalmát szolgálta az akkor még a nyitott működésű rt.-től (továbbiakban: nymrt) valóban megkülönböztető jegynek számító azon előírás, amely kizárólag névre szóló részvény kiállítását tette lehetővé [179. § (2) bek.]. A törvényhozó mindazonáltal igen óvatosan járt el, óvakodott a "túlzásoktól". (Így pl. helyesen nem maximálta a zmrt. részvényeseinek számát, nem tette kötelezővé a részvény átruházás korlátozását stb.)
A 1997. évi Gt. kidolgozói az előzőekben említett második kérdésben is "középutas" megoldást választottak: a törvény az egységes részvénytársaságot tekintette változatlanul Önálló társasági típusnak, a zártkörűen és a nyilvánosan működő részvénytársaságot sem a Gt., sem a cégtörvény (1997. évi CXLV. tv.) nem minősítette különálló cégtípussá. Ugyanakkor a Ctv. alapján a cégjegyzékben a részvénytársaság működési módját is regisztrálni kell [Ctv. 13. § (5) bek. a) pont]. A Gt. - véleményem szerint tévesen - nem követelte meg, hogy a zártkörű vagy a nyilvános jelleg az rt. nevéből és a rövidített elnevezésből is megállapítható legyen, noha a gazdasági forgalom többi szereplőjének e legkézenfekvőbb módon való tájékoztatása nem eredményezte volna az egységes részvénytársaság-fogalom lebontását.
A Gt. hatályba lépését követő években az egységes részvénytársaság-fogalom fennmaradását akkor kellett újólag végiggondolni, amikor a 2. sz., ún. tőkevédelmi társasági jogi irányelven17 alapuló jogharmonizációs feladat került napirendre. Az irányelv hatálya azon tagállamok tekintetében, amelyek különbséget tesznek a nyilvános és a zártkörű működési mód között, kötelező jelleggel csak az elsőként említett körre terjed ki. (Következésképp, miközben pl. a német egységes részvénytársaságra - akkor is, ha az rt. nem működik nyilvánosan - különbségtétel nélkül alkalmazni kell az irányelvi előírásokat, az angol vagy ír private company vonatkozásában a jogharmonizációs kötelezettség nem állt fent. Az angol társasági jog alkotója élt a közösségi jog kínálta lehetőséggel, a számos ponton nehézkes irányelvi normák alól a zártkörű társaságot több esetben mentesítette.18)
A Gt. 2003. évi módosítását megelőzően a törvényelőkészítő arra az álláspontra helyezkedett, hogy több érv szól az egységes részvénytársasági kategória fenntartása mellett, mint ellen. Először is, a közösségi hitelezővédelmi szabályoknak, ha egyáltalán, leginkább a kis tőkeerejű cégek esetében van létjogosultsága. Másodszor az irányelvi szabályok alkalmazási körének az nymrt.-re történő korlátozása szükségképpen azt jelentette volna, hogy a hazai társasági jogi szabályozásnak a zártkörű és a nyilvános részvénytársaságot mint két, önálló társasági formát kellett volna nevesítenie. Az egységes részvénytársaság-fogalom feladásának viszont az lett volna a (nyilvánvalóan hátrányos) következménye, hogy megszűnik a viszonylag rugalmas működési mód váltás lehetősége, ahhoz hogy egy zártkörű rt. a nyilvános tőkepiacra lépjen, a Gt. VII. fejezetében foglaltak szerinti átalakulás lefolytatása is szükségessé vált volna.
Úgy gondolom, hogy az új társasági törvény szabályozási előkérdéseit végig gondolva sem lenne indokolt az előzőekben írottaktól eltérő álláspontra helyezkedni. Dönteni kell azonban arról, hogy az egységes részvénytársaság jogintézményén belül fennmaradjon-e a zmrt. és az nymrt. kategóriája, vagyis a részvénytársaság tőkepiachoz való viszonyának társasági jogi relevanciája?
Álláspontom szerint a részvénytársaság működési módja szerinti különbségtétel nem csupán megőrzendő vívmánya az 1997. évi társasági jogi reformnak, hanem azt - mintegy túllépve az első, kísérleti időszakon - indokolt továbbfejleszteni. Eszerint az új törvény kidolgozásakor arra kell törekedni, hogy mind a nyilvános, mind a zártkörű működés sajátosságai egyértelműbben kifejezésre jussanak még akkor is, ha ezáltal a két társasági altípus közötti különbségek óhatatlanul hangsúlyosabbá válnak. A nyilvánosan működő részvénytársaságok (Magyarországon ez a kör lényegében egybeesik a tőzsdére bevezetett társaságok csoportjával) tekintetében a társaság belső szervezeti és működési rendjét (az irányítási és ellenőrzési jogosítványokat) az ún. felelős vállalatirányítás ajánlásainak szellemében indokolt szabályozni. A nagy, jellemzően nemzetközi szintéren működő tőketársaságok üzletmenetének átláthatóságát, a befektetők védelmét erősíteni, a részvényesi érdekeltséget ösztönözni kívánó előírások ugyanakkor természetesen nem feltétlenül igénylik a jogszabályi formát, továbbá a törvényi szabályozás szükségessége sem jelenti azt, hogy az egyes rendelkezéseket minden esetben a társasági törvényben kell elhelyezni. Az viszont kétségtelen, hogy a nymrt. esetében-eltérően a személyegyesítő jellegű kft-től, zmrt.-től - a társaság ún. belső életét irányító szabályok (így a részvénytársaság és a részvényesek közötti jogviszonyhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek) szükségszemen egybeesnek a részvénytársaság külső viszonyrendszerére (a részvénytársaság és a befektetők közötti kapcsolattartásra) irányadó normákkal, a "belső" (hagyományosan a tulajdonosi autonómia védelmét élvező ügyek) egyben a szigorú közjogi kontrollt igénylő fogyasztói és befektetővédelmi szabályozás hatálya alá is tartoznak. Ez a szemléletbeli sajátosság - az ún. Enron típusú botrányok által is felerősítve - hangsúlyosabban jelenik meg napjaink közösségi és nemzeti jogalkotásában. Az EU Bizottság Cselekvési Terve alapján a felelős vállalatirányítás követelményeiről immár a közösségi jogalkotónak is tudomást kell vennie, a tervek szerint 2005-ig sor kerül a számviteli 4. sz. irányelv olyan módosítására, amely biztosítaná, hogy a tőzsdei cégek évente, a számviteli beszámolójuk keretében nyilatkozzanak arról, hogy figyelembe vették-e az adott tagállam corporate governance kódexében foglaltakat. (A nymrt. szervezeti és működési rendjének szabályozási kérdéseivel a dolgozat a továbbiakban részletesen foglalkozik.)
A nymrt.-től eltérően a tőkepiac szereplőjévé nem váló zmrt. esetében az államnak érdemi önkorlátozást kell tanúsítania akkor, amikor a tulajdonosi-részvényesi autonómia korlátait felállítja. A zmrt. olyan társaság, ahol a jogalkotó a szerződési szabadságot csak a feltétlenül szükséges esetekben (mindenekelőtt a hitelezők védelmében) és módon korlátozhatja. (Részben más megítélés alá tartozik - tekintet nélkül a működés zártkörű vagy nyilvános módjára - ha a társaság többségi tulajdonosa az állam vagy a helyi közhatalom valamely intézménye. Nem véletlen, hogy pl. a dán részvénytársasági törvény sajátos előírásokat mond ki az állami részvétellel működő társaságokra.19)
Az EU tagállamokban a zártkörűen, tagjai korlátozott felelőssége mellett működő társaságokra vonatkozó szabályozás egyszerűsítése általános tendenciának tekinthető. Az Egyesült Királyságban folyó társasági jogi reform részeként 2002 nyarán közzétett kormányzati koncepció (White Paper 'Modernising Company Law'20) szerint a szabályozás általános modelljének a kis tőkeerejű társaságok igényeihez kell igazodnia. A koncepció az indokolatlan adminisztratív terheket (és ezáltal többletköltségeket okozó) törvényi előírások érdemi revíziójára tesz javaslatot. A francia jogalkotó már az 1990-es évek első felében szükségét látta annak, hogy megalkossa a hagyományos részvénytársasági formához képest annak egyszerűsített változatát. Az 1994-ben bevezetett jogintézmény (Société Anonyme Simplifiée), amely 1999-től a természetes személy alapítók számára is elérhetővé vált, a tulajdonosok döntési szabadságának tág teret enged. A jogalkotó az alapszabály kötelező tartalmi elemeinek a meghatározásakor gyakorlatilag a jegyzett tőke minimumára, a társaság képviseletére jogosult személy kijelölésére és a részvényesek kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyek felsorolására szorítkozott. Hasonlóképpen a részvényesek döntési autonómiájának maximális elismerését helyezte előtérbe a párizsi kereskedelmi és iparkamara támogatása mellett 1997 decemberére kidolgozott modelltervezet, amely az ún. european private company közösségi szintű szabályozására tett javaslatot.21 Az EU Bizottság 2003. évi Cselekvési Terve 2005-ig írta elő annak a megvalósíthatósági tanulmánynak a kidolgozását, amelynek ismeretében majd az új sui generis EK társasági forma szükségességéről dönteni lehet.
2. A leendő magyar szabályozás szemléletére vonatkozó megállapítások, illetve a nemzetközi példák előrebocsátását követően azokat a főbb sajátosságokat sorolnám fel, amelyek a zártkörűen működő részvénytársaságot a nyilvánosan működő részvénytársaságtól a jövőben megkülönböztetnék:
- A zmrt. működési rendjéről alapvetően a részvényesek kell, hogy határozzanak. Így a Gt.-ben indokolt lehetővé tenni, hogy a közgyűlést a jellemzően kis számú részvényesek tényleges fizikai jelenléte nélkül is megtarthassák, feltéve, hogy az alapító okirat így rendelkezik. A részvényesek választhatnák továbbá - a hatályos Gt.-nek a kft.-re irányadó 154. íjával megegyezően -, hogy közgyűlés tartása nélkül határoznak az alapító okiratban felsorolt, egyébként a közgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekről. A nymrt. esetében (bár, mint arról a továbbiakban szó lesz, a közgyűlésen a részvényesek egy részének fizikai jelenléte pótolható az elektronikus kapcsolattartás révén) a közgyűlés teljes körű virtuálissá alakítására vagy az írásbeli döntéshozatal bevezetésére nincs reális lehetőség.
- A zmrt.-nél - eltérően az nymrt.-től - a részvényesek döntéshozatali rendje a határozatképesség tekintetében is egyszerűsíthető. Megfontolandó, hogy a határozatképesség kogens törvényi követelménye - néhány kiemelkedő súlyú kérdéstől eltekintve - diszpozitívvá váljon. (Így pl. az alapító okirat - feltéve, hogy maguk a részvényesek nem gondolják másképp - már eleve, nemcsak a megismételt közgyűlésen, a jelenlévők, vagyis a döntéshozatalban részvevő részvényesek többségi akaratát tekintené relevánsnak.)
- A jogalkotó elismerné a zmrt. vonatkozásában a részvényesek azon jogát, hogy az alapító okiratba ütköző eljárás keretében hozott döntést utólag, egyhangúlag törvényes határozatnak ismerhessék el. A személyegyesítő társaság életében ugyanis célszerű lehet (és a szerződési szabadság elvével is ez lenne inkább összeegyeztethető), hogy a részvényesek maguk határozhassanak az eljárási szempontból törvénysértő határozat legitimitásának utólagos megteremtéséről.
- Az 1997. évi Gt. reform a zmrt. belső szervezeti rendjét bizonyos mértékben egyszerűsítette, biztosítva, hogy a részvényesek az igazgatóság választása helyett vezérigazgatót bízzanak meg az ügyek vitelével. Az új társasági törvényben ezt a megoldást lehetne pontosítani úgy, hogy a zmrt. alapító okirata határozna arról, hogy a részvénytársaság ügyvezetése az igazgatóság vagy egy illetve több vezető tisztségviselő hatáskörébe tartozzon-e. (A vezérigazgatói cím adományozására természetesen a jövőben is mód nyílna.) A zmrt.-nél indokolatlan az olyan törvényi előírás, amely kizárja, hogy az ügyvezető feladatai ellátására a társasággal munkaszerződést köthessen [lásd a hatályos Gt. 240. § (2) bekezdését, amely megtiltja, hogy az igazgatóság tagja a vezető tisztségéből adódó feladatokat munkaviszony keretében lássa el.]
- A zmrt.-nél - gondoljunk pl. azokra a cégekre, ahol a tulajdonos-részvényesek száma nem haladja meg az 5-10 főt - a felügyelőbizottság kötelező előírása indokolatlan mértékű bürokratikus és anyagi terhet ró a vállalkozásra. Ha a jogalkotó a felügyelőbizottság elsődleges feladatának a részvényesi érdekek védelmét (a tulajdonosi akarat képviseletét, annak a menedzsment felé való közvetítését) tekinti, úgy a felügyelőbizottság szükségességéről való döntés a zmrt. részvényeseire bízható. Értelemszerűen ilyen tartalmú változás esetén a kft-nél sem kellene a kogens előírást fenntartani arra az esetre, ha a kft. törzstőkéje az 50 millió Ft-ot meghaladja. A felügyelőbizottság kötelező létrehozását az ún. dolgozói participáció sem indokolja. (A dolgozat más részén kifejtett azon érvek, amelyek megkérdőjelezik a munkavállalói részvétel létjogosultságát, hangsúlyosan esnek latba a zmrt.-nél, ahol jellemzően már ma sem éri el az átlagos munkavállalói létszám a 200 főt.) Amennyiben a zmrt.-nél a felügyelőbizottság választására csak az alapító okirat ezirányú rendelkezése alapján kerülne sor, a részvényesek a következő belső irányítási-ellenőrzési mechanizmus között választhatnának:
a) a zmrt.-nél igazgatóság és felügyelőbizottság egyaránt működik;
b) a társaság ügyvezetését egy vagy több vezető tisztségviselő látja el, munkájuk ellenőrzéséért a fel-ügyelőbizottság felelős;
c) a zmrt.-t egy, ezzel megbízott (tagsági vagy munkaviszonyban álló) természetes személy vezeti, munkájáról közvetlenül a részvényeseknek számol be.
Természetesen valamennyi változat esetén a részvénytársaság könyvvizsgálatát - ha az a számviteli törvény alapján kötelező - a társaság közgyűlése által választott független könyvvizsgáló (könyvvizsgáló cég) végzi el. A nymrt.-nél - bár az új szabályozás hasonlóan az európai részvénytársaságról szóló rendeletben foglaltakhoz szintén erősítené a részvényesek döntési mozgásterét ilyen mértékű egyszerűsítésre nem lesz mód. (A részleteket a dolgozat későbbi részén ismertetem.)
- A hatályos Gt. az egyes részvényfajták, részvényosztályok sajátosságainak kombinációjára csak korlátozottan ad lehetőséget [a törvény kivételként ismeri el a Iikvidációs kedvezményre is jogosító osztalékelsőbbségi részvényt; Gt. 183. § (3) bek.] A törvény a zmrt.-nél nagyobb döntési szabadságot biztosíthatna a részvényeseknek. Megjegyzendő, hogy a zmrt.-nél az sem tűnik elképzelhetetlennek, hogy a tulajdonosok a szavazati elsőbbségre vonatkozó, a hatályos törvényben előírt korlátozástól (a szavazattöbbszöröző részvény legfeljebb 10-szeres jogot biztosíthat) eltérjenek vagy olyan részvényosztály kerüljön kibocsátásra, amely a tartós, hosszabb távon fenntartott tagsági jogviszonyt - francia mintára - kettős szavazati joggal Jutalmazza". Az nymrt.-nél ilyen javaslat természetesen nem lenne támogatható.
- Az nymrt. (mint tőketársaság) esetében a jövőben sem lenne megengedett, hogy a részvényesek az alapító okiratban mellékszolgáltatás teljesítésére vállalhassanak kötelezettséget. A zmrt.-nél viszont a törvény az erről szóló döntést a részvényesek hatáskörébe utalhatja.
- A hatályos Gt. a részvény átruházásnak harmadik személyre kiható hatállyal történő korlátozását csak a zmrt. esetében teszi lehetővé (Gt. 201-202. §). Az új törvényben változatlanul fent kell tartani a tagsági jog átruházásának korlátozhatóságát a zmrt.-re szűkítő szabályt azzal, hogy még e körben is csak az ún. elővásárlási jogot megtestesítő részvényosztályba tartozó részvényekkel rendelkező részvényesek élhetnének e többlet jogosítvánnyal. Az alapító okiratban (vagyis értékpapírban nem megtestesülő módon) előjogok vagy korlátozások kimondására, dologi hatállyal nem kerülhetne sor.
- Szintén a zmrt. személyegyesítő jellegének a nymrt.-től való eltéréséből következik, hogy a zártköm társaság esetében a törvényben olyan szabály kimondására volna szükség, amely biztosítja, hogy a részvénytársaság részvénykönyvéből a részvényesek személye folyamatosan (a vállalkozás létezése során bármely időpontban) hitelesen megállapítható legyen. A nyilvánosan működő részvénytársaságnál erre sem mód, sem szükség nincsen. Mindebből következik, hogy véleményem szerint indokolt lenne, ha a zmrt. esetén a részvényátruházás érvényességének feltétele a részvényes részvénykönyvbe történő bejegyzése volna. (Megjegyzendő, hogy ez a követelmény nem jelentené azt, hogy a zmrt. részvénye csak ún. papír alapú értékpapír lehetne, vagy hogy a társaság a részvénykönyvének vezetését - különösen ha a részvény dematerializált - ne bízhatná hivatásos részvénykönyv vezetőre.)
Az előzőekben említett, a zártkörűen működő részvénytársaságot a nyilvánosan működő társaságtól elválasztó különbségek indokolják, hogy ne csak a cégjegyzékből, de magának a cégnek az elnevezésétől (rövidített nevéből) meg lehessen állapítani, hogy a részvénytársaság melyik válfajáról (altípusáról) van szó az adott esetben. Másfelől viszont a Ctv. a zártkörű és a nyilvános részvénytársaságot továbbra is azonos cégjegyzékszám alatt regisztrálná, az új Gt. továbbra is a részvénytársaság általános kategóriáját ismerné el önálló társasági formaként.
3. Az előzőekben annak vázlatos bemutatására tettem kísérletet, hogy a nyilvánosan működő részvénytársasághoz mint tőketársasághoz képest a nyilvános részvénykibocsátásra nem vállalkozó zártkörűen működő részvénytársaságok szabályozása mely esetekben, milyen módon egyszerűsíthető, illetőleg miként ruházhatja át az állam szabályozási jogkörét magukra a tulajdonosokra. Az áttekintés alapján ua. nem kerülhető meg annak a kérdésnek a megválaszolása sem, hogy a fentiekben körvonalazott módosítások elvégzését követően lesz-e érdemi különbség az zmrt. és a kft. között, lesz-e létjogosultsága annak, hogy a magyar társasági jog két, tagjai korlátozott felelőssége mellett működő zártkörű társaságot ismerjen el egyidejűleg?
Álláspontom szerint erre a kérdésre egyértelmű igennel lehet felelni, hozzátéve, hogy egyaránt hiba volna, ha a jogalkotó a két személyegyesítő vállalkozási forma egyikét megszüntetné vagy ha pl. a zmrt.-t csupán azért szabályozná az indokoltnál bürokratiku-sabban, hogy ezáltal is nyilvánvalóbbá tegye a két cégforma közötti különbségeket.
A kft. és a zártkörűen működő részvénytársaság egymástól eltérő jellegzetességei közül az alábbiakat indokolt kiemelni:
- A kft. a jövőben sem lenne jogosult értékpapír kiállítására, a tagsági jogviszony nem részvényhez, hanem üzletrészhez kötődik. Ebből az alapvető különbségből következik, hogy a zmrt.-nél a részvényesi jogok megállapítására (a többlet jogokra és a jogok korlátozására, pl. az átruházást illetően) csak úgy és annyiban kerülhet sor, amennyiben az a jog vagy jogkorlátozás a részvény által is megtestesül. (A hatályos és a jövőbeli Gt. rendelkezéseivel egyaránt ellentétes, ha az rt. az alapító okiratában meghatározott személyt vagy személyi kört (p). külföldieket) úgy foszt meg valamely jogosultságtól, hogy az nem valamely részvényosztályhoz kötődő, "eldologiasított", és ezáltal szükségképpen diszkrimináció mentes korlátozás). A kft. esetében viszont épp ellenkezőleg a tagok (az egymással szerződő felek) a társasági szerződésben rendelkeznek a tagsági jogviszonyból fakadó jogokról és kötelezettségekről. Ehhez képest helytálló az a Sárközy Tamás által - az új törvényt előkészítő kodifikációs bizottság ülésén - megfogalmazott vélemény, miszerint dogmatikailag hibás különböző üzletrész fajtákról - így pl. a Gt. 145. §-ában dolgozói üzletrészről - rendelkezni, azt a téves benyomást keltve, hogy az üzletrész "értékpapírszerű" jellegzetességekkel rendelkezik.
- A kft.-re és a zmrt.-re vonatkozó, törvényben rögzített tőkeminimum közötti különbség az új Gt. elfogadását követően sem változna, kft. esetében továbbra is 3 millió Ft, zmrt. esetében pedig 20 millió Ft lenne a jegyzett tőke legkisebb összege. (Álláspontom szerint nem volna helyes a jelenlegi minimum értékek valorizálása, amely miközben hitelezővédelmi szempontból gyakorlatilag értékelhetetlen volna, a kisvállalkozások piacra lépését megnehezítené. Jellemző, hogy a Winter Bizottság Jelentése a tőkeminimumra vonatkozó előírásnak egyetlen szempontból tulajdonít csak jelentőséget: alkalmas arra, hogy a felelőtlen cégalapításoktól eltántorítsa az érintetteket.23 A francia zártkörű, tagjai korlátolt felelősségével működő társaság jegyzett tőkéjének törvényi minimuma pedig a jelképes 1 euró összegére kerül leszállításra.)
- A hitelezővédelemmel kapcsolatos egyes részletkérdéseket illetően a kft.-re a jövőben is a zmrt.-re irányadónál egyszerűbb szabályok vonatkoznak majd. [Azokon a pontokon, ahol ma (átmenetileg) a részvénytársasági szabályozás a rugalmasabb (így mindenekelőtt az apportálás szabályait illetően), az új törvény biztosítja majd, hogy a kft. ne kerüljön "versenyhátrányba".] Távlatilag továbbá egyedül a kft. esetében lesz mód arra, hogy akár kísérleti jelleggel, de a több szempontból is hatékonyabb amerikai tőkevédelmi felfogás - a röviden az ún. solvency test kategóriájával leírható megközelítés - bevezetésére sor kerülhessen.
- A kft. vonatkozásában vélhetően a jövőben is maga a törvény biztosítja majd a tagok és a társaság számára az elővásárlási jogot, ha a kft. tagja adásvétel címén kívülálló személyre ruházná át a részesedését. A zmrt.-nél a speciális elsőbbségi részvény által megtestesített elővásárlási jog gyakorlásának az lesz (marad) a feltétele, hogy a részvénytársaság az adott részvényosztály kibocsátásáról határozzon.
- A zmrt. tekintetében - bár kétségkívül kivételes jelleggel, az esetleges visszaélések kiszűrésének érdekében - a tőkepiaci hatóságnak van és lesz hatásköre, intézkedési joga. A kft. felett viszont, amely részvényt egyáltalán nem bocsáthat ki, a PSZÁF nem rendelkezik ilyen jellegű jogosítvánnyal.
- A kft., mint vállalkozás vezetésének rendje az elmúlt 15 évben probléma mentes volt, nem igényel változtatást, a társaság ügyeinek intézését, képviseletét továbbra is egy vagy több ügyvezető látja el. A zmrt.-nél viszont egyaránt mód nyílna a kollektív és az egyszemélyi cégvezetésre.
- A kft. társasági szerződése továbbra is rendelkezhetne a pótbefizetés előírásáról, a zmrt. esetében viszont az új társasági törvény sem engedné meg a részvényesi kötelezettségek bővítését.
- A kft. és a zmrt. közötti talán legfontosabb különbség a nyilvánosan működő részvénytársasággá történő átalakulás eljárási rendjében érhető tetten. A kft. esetében nem csupán a társaság ún. működési módjának megváltoztatása (a zártkörű társaság alkalmassá tétele a szabályozott tőkepiacra történő kilépéshez) szükséges, hanem a Gt. VII. fejezetében foglaltak szerinti átalakulási eljárás lefolytatása is. Ezzel kapcsolatban ismételten taggyűlést kell tartani, eleget kell tenni a törvény tájékoztatási és hitelezővédelmi előírásainak. A zmrt. nyilvánosan működő részvénytársasággá alakítása sem "egyszerű" (a részvénytársaság létesítő okiratának jelentős mértékű átalakítása éppúgy mellőzhetetlen, mint a Tpt. forgalomba hozatali szabályainak a figyelembevétele), de ezek az előírások természetesen a jogelőd kft. számára is kötelezőek. A zmrt. ugyanakkor időt és költséget takaríthat meg azáltal, hogy számára a Gt. átalakulási fejezetének alkalmazása mellőzhető. Abban az esetben tehát, ha egy társaság alapítói néhány éves távlatban elképzelhetőnek tartják, hogy pl. a családi típusú (személyegyesítő jellegű) vállalkozásuk pótlólagos tőkeszükségletét a szabályozott tőkepiacon elégítsék ki, úgy célszerű lehet a céget már eleve részvénytársaságként (zártkörű működési móddal) megalapítani.
A kft. és a zmrt. közötti tételes jogi különbségek még sorolhatók volnának (példaként említhető a kft. tag bíróság általi kizárhatósága és a részvényesi jogviszony ex lege megszűnése közötti szabályozásbeli eltérés), fonto-sabb azonban azt hangsúlyozni, hogy a két társasági típus egyidejű elismerése nem csupán a jogi konstrukciók közötti részletkülönbségekkel támasztható alá. A kft. és a zmrt. együttes létjogosultságának törvényhozói támogatása mindenekelőtt a tulajdonosok (cégalapítók, be-fektetök) döntési szabadságának érdemibbé tételét szolgálja. A társasági forma meghatározása részben a tételes jogi előírások kínálta eltérő lehetőségek közötti választást jelenti, részben viszont olyan szubjektív elemeket magában foglaló aktus, ahol pl. a befektető származási helye, jogi hagyományai is jelentős szerepet játszanak. Nem lenne célszerű, ha az állam kisajátítaná magának a lehetséges változatok közötti mérlegelés jogosultságát.
Az új társasági törvény előkészítése során kiemelt jelentősége van annak, hogy a jogalkotó milyen mértékű döntési autonómiát biztosít a társaság tagjai (részvényesei) számára. A társaság alapítóinak szerződési szabadságát az állam ugyanis nemcsak közvetlenül (meghatározott kérdések kogens törvényi rendezése útján) képes korlátozni, hanem közvetve, a döntési hatásköröknek a társaság egyes szervei, testületei között, eltérést nem engedő módon való megosztása révén is.
A Gt. ezzel kapcsolatban a részvényesi kollektív döntéshozatali fórumot, vagyis a közgyűlést tekinti a társaság legfőbb szervének (Gt. 19. §). A törvény 233. §-a alapján a részvénytársaság részvényesei-tulajdonosai (néhány tételesen meghatározott kivételtől eltekintve) az alapszabályban valamennyi döntést igénylő kérdést a közgyűlés hatáskörébe utalhatnak. A Gt. 22. § (4) bekezdése alapján még az ügyvezetési feladatok - értelemszerűen részleges - elvonására is sor kerülhet, feltéve, hogy azt az alapszabály lehetővé teszi. Az új kódex koncepciójában állást kell foglalni arról, hogy vajon indokolt-e a részvényesek jogainak ezen hangsúlyozott elismerése akkor, amikor a tulajdonosi joggyakorlás és a tulajdonosi felelősség (legalábbis a nyilvánosan működő részvénytársaságok kisbefektetői részéről) gyakran nem más, mint törvényben rögzített fikció? Másfelől viszont az is kétségtelen, hogy a részvényeseket megillető és a közgyűlés keretei között gyakorolt tulajdonhoz való jog közjogi úton való megterhelése (mindenekelőtt a stratégiai döntéseknek a tulajdonosoktól való részleges elvonása esetén) komoly veszélyt, a tőkés termelés alapegységének működésképtelenné válása kockázatát rejti magába. Az elmúlt évtized (hírhedté vált visszaélésekkel is ösztönzött) jogi fejlődése inkább azt a tendenciát erősíti, amely az említett csapdahelyzetből a kivezető utat a részvényesi joggyakorlás feltételeinek a javításában (pl. a releváns információ megismerésének egyszerűsítésében és a döntéshozatalban való részvétel költségeinek a csökkentésében) látja. Az ún. "részvényesi aktivizmus" gondolata a corporate governance szabályozások központi elemévé vált.23
A hazai jogalkotó számára szóló javaslatok megfogalmazását megelőzően indokolt áttekinteni a meghatározó súlyú szabályozási modelleket. A common law hagyományos megközelítése szerint a társaság vezető tisztségviselőinek mindenekelőtt a társasággal (mint önálló jogi személlyel) szemben vannak a jog által is számonkérhető kötelezettségei, a részvénytársaság szolgálata ugyanakkor egyben a szervezet működéséért a másra át nem hárítható kockázatot viselő részvényesek érdekeinek a figyelembevételét is jelenti. A részvénytársaság belső működésére vonatkozó szabályozást illetően a társaság és a tulajdonosok szempontjainak megkülönböztetett elismerése mindenekelőtt azzal a következménnyel jár, hogy a részvényjog az ún. "stakeholderek" (ide sorolhatók a társaságnál alkalmazásban álló munkavállalók éppúgy, mint a részvénytársaság üzleti partnerei, a fogyasztók és a beszállítók, valamint pl. olyan általános értékek képviselői, mint a környezetvédelemmel foglalkozó szervezetek) érdekeinek képviseletét jellemzően nem mint a társasági jog kompetenciájába tartozó problémát fogalmazza meg. (Közismert a brit jogalkotó idegenkedése attól, hogy a munkavállalókat bevonják a tulajdonosi döntéshozatalba. Kivételt képez az az eset, amikor a dolgozók maguk is részvény tulajdonossá válnak.) A társasági jognak a tulajdonosi érdekek elsődlegességére épülő szabályozása ua. nem jelenti azt, hogy ez a felfogás valamely egyoldalú, a XIX. századi szabadverseny korát idéző jogi megoldást részesítene előnyben. Az angolszász és pl. a német modell közötti különbség ehhez képest leginkább abban érhető tetten, hogy míg a common law társasági jogi modellje az eltérő (adott esetben a jog által egyaránt védett) érdekek ütköztetését részesíti előnyben (ahol pl. a munkavállalói érdekérvényesítés nem feltétlenül az ellenérdekelt részvénytársasági tulajdonosok "kötelessége"), addig az ún. együttdöntés német modellje arra tesz kísérletet, hogy a társasági jog intézményeit is felhasználva a tulajdonosi akaratképzés részévé tegye - a részvényesi szempontok mellett - a munkavállalók érdekeinek képviseletét.24
A korporatív jogfelfogást jól példázza a holland részvényjogi modell. Eszerint a közgyűlés nem tekinthető a részvénytársaság "legfőbb szervének", az igazgatóság pedig nem a közgyűlésnek alárendelten látja el feladatait. A holland polgári törvénykönyvnek a társaságokra irányadó második könyve azáltal, hogy maga határozza meg az egyes társasági testületek jogkörét, egyben gyakorlatilag kizárja (legalábbis a felügyelőbizottságot kötelező jelleggel választó "nagy rt.-knél"), hogy a részvényesek érdemben átalakíthassák a közgyűlés, az igazgatóság és a felügyelőbizottság egymáshoz való viszonyát, e testületek hatásköreit. Á részvénytársaságon belül kialakításra kerülő hatalommegosztásnak ebben a (az alkotmányjog szóhasználatával élve, a fékek és ellensúlyok modelljével jellemezhető) rendszerében a közgyűlés (vagyis a szavazatok többségével rendelkező részvényesi kör) nem veheti át a részvénytársaság ügyvezetését, amely az igazgatóság kizárólagos hatáskörébe tartozik, nem vagy csak meghatározott feltételek teljesítése mellett bírálhatja felül a felügyelőbizottság döntéseit (így pl. az igazgatósági tagok kinevezésére, az éves beszámolók elfogadására vonatkozó határozatot)25.
A törvényhozó a részvénytársaság irányítását illetően érdemben korlátozza a tulajdonosi-részvényesi kör mozgásterét: a nem csupán ellenőrzési szerepkört betöltő felügyelőbizottságban az üzemi tanács által jelölt tagok a munkavállalók szempontjait is képesek érvényre juttatni. Megjegyzendő, hogy 2002-ben kidolgozásra került a holland szabályozás reformját célzó törvénytervezet, amely elfogadása esetén a részvényesek döntési-irányítási jogkörét erősíti majd26. Az 1965. évi német részvénytársasági törvény (bár részleteiben jelentősen eltér a holland szabályozástól) szintén részletes felsorolását adja a közgyűlési hatáskörbe tartozó kérdéseknek, a közgyűlési kompetencia "tetszés szerinti" bővítésére a részvényesek nem jogosultak. Így a társaság ügyvezetésével összefüggő kérdésekben kizárólag az igazgatóság felkérésére járhatnak el, valamint a részvénytársaság alapszabályában sem vonhatók el a felügyelőbizottsághoz telepített olyan alapvető jogkörök, mint amilyen az igazgatósági tagok kinevezésére és visszahívására vonatkozó jogosultság, valamint az a jog, amely meghatározott ügyletekhez a felügyelőbizottság jóváhagyását követeli meg27.
Az új Gt. előkészítése során - véleményem szerint -nem indokolt a közgyűlés szerepkörét illetően érdemben eltérni a 15 évvel ezelőtt kialakított szabályozási felfogástól. A közgyűlés "legfőbb szervként" történő elismerése ugyanis egyértelművé teszi, hogy a részvénytársaság működési célja mindenekelőtt - az egyébként nem parttalan, nem korlátozhatatlan - tulajdonosi érdekek szolgálatában összegezhető. Az ún. stakeholderek szempontjai leginkább akkor érvényesülnek, ha a részvénytársaság hosszú távú prosperitása (vagyis a jelenbeli és jövőbeni részvényesek profitja) biztosított. A munkavállalói érdekképviseletek vagy pl. az ún. corporate social responsibility szempontjainak a társasági jogi jogintézményekbe való kötelező (!) beépítése adott esetben épp a rugalmas és ésszerű vállalatvezetés akadályává válhat28. (Azokat a normákat -pl. a dolgozók tájékoztatásával kapcsolatban amelyeket a részvénytársaság tulajdonosai és menedzsmentje feltétlenül kötelesek figyelembe venni, nem a szűk értelemben vett részvényjog részeként, hanem a munkajogi jogszabályokban kell rögzíteni. Ez a különbségtétel nem pusztán elméleti vagy kodifikációs kérdés. Az előzőekben írottakból kitűnik, hogyha a törvényhozó a részvénytársasági testületek (mindenekelőtt a felügyelőbizottság) feladatává teszi pl. a "szociális béke" érdekében szükséges konszenzus megteremtését ahelyett, hogy a felek a jól artikulált érvek és ellenérvek ütköztetése nyomán a konfliktust pl. kollektív szerződés megkötésével oldanák fel, úgy épp a dolgozók számára is elsődleges cél, a részvénytársaság nyereséges működése kerülhet veszélybe. Nincs szükség tehát a közgyűlés-felügyelőbizottság-igazgatóság közötti hatáskörök törvényi úton történő "kiporciózására", mivel a "fékek és ellensúlyok" elvének a részvényjogba való átültetése valójában nem eredményezne mást, mint az egyébként a tulajdonost megillető döntési kompetenciáknak a részleges elvonását. A tulajdonos rendelkezési jogának ilyeténképpen való megterhelése leginkább a kisrészvényeseket súlytaná, a többségi szavazati joggal rendelkező részvényes (részvényesi csoport) jellemzően képes a szükséges háttéralkuk megkötésére. Jól szemlélteti mindezt pl. a vállalatfelvásárlással összefüggő jogosítványoknak - a tulajdonos-részvényesre vonatkozó jogfelfogás függvényében való - eltérő megítélése. Amíg a brit City Code az egyes részvényesek, vagyis a társaságban tagsági joggal rendelkező értékpapír tulajdonosok csak a közgyűlés által korlátozható kizárólagos jogának tekinti a vételi ajánlat elfogadásáról vagy elutasításáról való döntést, addig a 2002-ben hatályba lépett német vállalatfelvásárlási törvény alapján az igazgatóság (a felügyelőbizottság jóváhagyásával) a közgyűlés összehívása nélkül is jogosult megítélni, hogy a nyilvános vételi ajánlat a társaság jövőjét illetően kedvezőnek vagy kedvezőtlennek minősül-e29. Nyilvánvaló, hogy a hatáskörök ily módon való megosztása az ún. kisbefektető tulajdonost helyezi az értékrangsor legvégére: a többségi tulajdonos és a munkavállalói érdekképviselet által delegált felügyelőbizottsági tagok együttesen jogosultak határozni az ellenséges felvásárlás meghiúsítását célzó lépések megtételéről. Abban az esetben, ha a jogalkotó továbbra is a közgyűlést tekinti a részvénytársaság legfőbb szervének, egyben arról is dönt, hogy a részvénytársaság belső működési rendjét tekintve a részvényesi akaratot (és ezáltal a részvényesek tulajdonosi érdekeinek védelmét) tekinti elsődlegesnek. Természetesen a részvényesi akarat nem kizárólag a közgyűlésen nyilvánul meg, a közgyűlési hatáskörök talán legfontosabb -kogens szabályozást igénylő - korlátja épp a részvényesek egyénileg vagy kisebb csoportban gyakorolható jogosítványaihoz - az egyes részvényosztályokhoz vagy a Gt. 51. §-a szerinti részvényesi csoportokhoz - kapcsolódik. A részvényesek tulajdonosi érdekeinek elsődlegessége ua. óhatatlanul felveti azt a kérdést, hogy indokolt-e a dolgozói participáció kötelező előírásának (Gt. 36-37. §-ai) a fenntartása?
A Gt. a dolgozói participációra vonatkozó német modellnek egy (helyesen) csökevényes változatát ültette át egy olyan jogi környezetbe, amely - az előzőekben írottakra is figyelemmel - inkább mutat rokonságot az angolszász részvényjogi modellel. A Gt. ugyanis egy olyan - a német részvénytársasági törvényhez képest - szűkített hatáskörű felügyelőbizottságban való dolgozói részvételre ad lehetőséget, ahol az ún. együttdöntés mechanizmusának érvényesítése eleve kizárt. A felügyelőbízottsági tagok maximum egyharmadát delegáló küldöttek nem képesek a tulajdonosi döntések akárcsak részleges kisajátítására sem, a felügyelőbizottság - hacsak maguk a részvényesek másként nem határoznak - nem veszi át a menedzsment kinevezésére és visszahívására vonatkozó alapvető jelentőségű tulajdonosi hatásköröket. A korlátozott jogosítványokkal rendelkező felügyelőbizottság ugyanakkor egy olyan részvénytársasági modell keretei között működik, amelyben a közgyűlés (megint csak eltérve a német mintától) a "legfőbb szervnek" számít. A kötelező dolgozói participáció ilyen feltételek mellett vagy a szakszervezetek által felmutatható - a demagógiát sem nélkülöző - "vívmány" vagy a magyarországi befektetést (legalábbis az angolszász befektetők számára) kis mértékben nehézkessé tevő, korlátozó szabály.
A munkavállalói részvétel kötelezővé tétele ellen szól az is, hogy a 2002/14/EC. irányelv végrehajtását követően a munkavállalók információhoz jutása, a velük való érdemi konzultáció rendje kielégítően szabályozásra kerül. (A jogharmonizációs kötelezettséget legkésőbb 2005-ig kell teljesíteni.) A munkavállalók a Munka Törvénykönyvében szabályozott mechanizmusok révén mindazon ismeretek birtokába kerülhetnek, amelyekre érdekeik védelmében szükség mutatkozik. (Az. általános jellegű szabályozásokon kívül számos ún. különös szintű garanciális szabály védi a dolgozókat, így pl. a tőkepiaci törvény a vállalatfelvásárlással összefüggésben előírja, hogy az ajánlattevőnek a felvásárlási kérelméhez mellékelni kell működési tervét, ideértve azt is, hogy a sikeres befolyásszerzés miként érintené a részvénytársaság munkavállalóit (Tpt. 69. § és a 8. sz. melléklet).
A kifejtettekre figyelemmel azt tartanám a célravezetőnek, ha az új Gt.-ben a jogalkotó nem kötelezettségként, hanem nevesített lehetőségként adna módot a felügyelőbizottságban vagy (ha a részvénytársaság irányításában az ún. monista modell is érvényesíthetővé válna) az igazgatóságban a dolgozói részvételre. Ésszerű alternatíva lehet, ha a munkavállalói particípáció biztosítása csak a valóban nagy cégeknél lenne kötelező, akkor, ha a részvénytársaságnál (vagy a vállalatcsoporton belül) az átlagos éves dolgozói létszám meghaladja az 500 főt.
Az EU Bizottság 2003 májusában közzétett Cselekvési Terve középtávú (2006-tól számított 2 éves időszak alatt elvégzendő) feladatként írja elő az ún. teljes részvényesi demokrácia megvalósítása létjogosultságának áttekintését. Ezt a kérdéskört vizsgálta a Winter Bizottság 2002 januárjában közzétett (a vállalatfelvásárlás szabályozási problémáit áttekintő) 1. sz. jelentése is, amely egyértelműen a részvényesi befektetéssel és kockázatvállalással arányban álló irányítási-szavazati jogosultságok elismerése mellett foglalt állást, legalábbis a 13. sz. társasági jogi irányelv hatálya alá tartozó esetekben. Bár a jelentés felveti, hogy az arányos részvényesi jogok generális jelleggel történő biztosítása lenne a konzisztens szabályozási megközelítés, elismeri, hogy ilyen horderejű változtatás bevezetése nehézségekbe ütközne és arra a takeover szabályozás szempontjából nincs ís igazán szükség30. A tagállamok többségi véleményére figyelemmel úgy vélem, biztonsággal állítható, hogy az új Gt. elfogadásának időpontjáig nem várható olyan közösségi szabályozás, amely -akárcsak a részvénytársaságok tekintetében - megtiltaná a szavazatelsőbbségi részvény kibocsátását vagy a részvény által megtestesített szavazati jogok alapszabályban vagy részvényesi megállapodásban dologi hatállyal történő korlátozását, illetőleg azt, hogy az alapszabály maximálja az egy részvényes (részvényesi csoport) által együttesen érvényesíthető szavazati jogosultságot. Az elmúlt évtizedek egyes jogharmonizációs kísérleteinek sikertelensége - így pl. az ún. 5. sz. társasági jogi irányelvtervezet teljes kudarca - is arra utal, hogy ilyen horderejű, a nemzeti jogalkotási hatáskört korlátozó döntés nem várható. (Az 5. sz. irányelvtervezet az 1 részvény - 1 szavazat elvét követve, kizárólag az osztalékelsőbbségi részvényt ismerte volna el a törzsrészvény mellett.)
Annak ellenére, hogy átfogó jellegű tiltó szabály elfogadása nem valószínűsíthető, két, fontos részterületen a részvényesi előjogok korlátozásra kerülnek. Így az állam a jövőben csak egészen kivételes esetekben (a kényszerítő erejű közérdekre hivatkozással, diszkrimináció mentesen, a szükségesség, arányosság követelményét tiszteletben tartva) lesz jogosult a közjogi eszközökkel felvértezett aránytalan tulajdonosi jogok gyakorlását biztosító aranyrészvény igénybevételére. (Lásd az Európai Bíróságnak a 2002-ben és a 2003-ban, Portugáliát, Franciaországot, Spanyolországot és az Egyesült Királyságot marasztaló, Belgiumot pedig felmentő határozatát.31) Az Európai Bizottság a vállalatfelvásárlásról szóló 13. sz. társasági jogi irányelv tervezet kapcsán az ún. áttörési szabályok bevezetését javasolva (lásd a tervezet 11. cikkét), arra tesz kísérletet, hogy a sikeres nyilvános vételi ajánlatot tevő felvásárló utóbb képes legyen a tényleges befektetésével arányos szavazati jogosultság érvényesítésére (elháríthassa a részvénytársaság alapszabályába vagy részvényesi megállapodásba foglalt jogi akadályokat)32. (A Gt. 229. § (3) bekezdésének a 2001-ben megállapított rendelkezése hasonló célt szolgál.)
A részvényest megillető szavazati jogokra vonatkozó szabályozási koncepció kialakítása kapcsán az egyes tagállami megoldások sem hagyhatók figyelmen kívül. Árulkodó, hogy a nemzeti részvényjogok közül egyedül a német részvénytársasági törvény iktatta ki - a Volskwagen Rt.-re vonatkozó speciális törvénytől eltekintve - a szavazatelsőbbségi részvény kibocsátásának és (a tőzsdei cégek vonatkozásában) a szavazat maximálás előírásának a lehetőségét.33 Az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy ez az egyébként jóhiszemű törvényhozói lépés hibásnak bizonyult, Németországot ugyanis mintegy rákényszeríti az egységes belső piacon való vállalkozás és tőkemozgás szabadságának más eszközökkel történő akadályozására. (Pl. a vállalatfelvásárlási irányelv tervezet elfogadásának 2001. évi kudarca szorosan összefügg azzal, hogy a Németországban bejegyzett részvénytársaságok, mint céltársaságok, legalábbis a német álláspont szerint jóval "védtelenebbek" a más tagállamokban honos cégekhez képest.)
A jövőbeli szabályozás valószínűsíthető iránya tehát nem a jogszabályi előíráson nyugvó tiltások felé mutat. A közösségi jogalkotó éppúgy, mint a felelős vállalatirányítási kódexeket elfogadó nemzeti és nemzetközi (lásd pl. OECD) szervezetek az 1 részvény - 1 szavazat elvét, mint ajánlott (a piac, a befektetők, a nyilvánosan működő társaságokat minősítő szervezetek által elvárt) modellt veszik számba, amelytől a tőzsdei cégek (formális jogi kényszer hiányában is, épp tőkevonzó képességük megőrzése végett) csak kivételes esetben térnek el. (Természetesen a zártkörűen működő társaságok (kft., zmrt.) vonatkozásában ilyen elvárást nem lenne helyes megfogalmazni, a tőkepiacra való kilépést nem vállaló cégek esetében a szerződési szabadság kell hogy elsőbbséget élvezzen.) Az OECD 1999-ben közzétett Corporate Governance Kódexe szintén nem tiltja meg az aránytalan (többlet jogokat biztosító vagy épp a vállalt végső kockázathoz képest a szavazati jogot korlátozó) részvényesi joggyakorlás lehetőségét. Ugyanakkor megköveteli, hogy a részvénytársaság a döntéshozatali rendjéről, a többletjogokról és a jogkorlátozásokról a tőkepiac valamennyi szereplőjét tájékoztassa. (Lásd OECD Ajánlás I/D. pontját). A nyilvánosan működő részvénytársaságok szervezeti és működési rendje átlátható voltának a jelentősége az elkövetkező években az EK társasági, tőkepiaci és számviteli szabályozásában is erősödni fog. Az EU Bizottság Cselekvési Terve legkésőbb 2005-ig írja elő annak az irányelvnek, illetve irányelvmódosításnak az elfogadását, amely alapján a tőzsdén jegyzett részvényeket kibocsátó részvénytársaságok az éves beszámolójuk részeként lesznek kötelesek - egyebek között - nyilvánosságra hozni a szavazati joggyakorlás korlátozását eredményező bármely alapszabályi, vagy szerződéses rendelkezést. Hasonló rendelkezést tartalmaz az ún. takeover irányelv tervezet 10. cikke is.
A Gt. hatályos rendelkezései a részvényest megillető szavazati jogosultsággal összefüggésben jelenleg azonos szabályokat állapítanak meg a nyilvánosan és a zártkörűen működő részvénytársaságokra nézve. A törvény 185. §-ában meghatározott rendelkezések a szavazattöbbszöröző és a vétójogot biztosító elsőbbségi részvények kapcsán nem különböztetnek a részvénytársaság működési módja szerint. Indokolt lenne, ha a jövőben a szabályozott tőkepiac szereplőjének nem minősülő zártkörűen működő részvénytársaság részvényesei a hatályos törvényi előírásokhoz képest nagyobb szabadságot élveznének az egyes részvényfajták, illetve részvényosztályok tartalmi sajátosságainak a meghatározásakor. A nyilvánosan működő részvénytársaság esetében lényegében a hatályos törvényi rendelkezések fenntartása javasolható mindaddig, amíg az EK jog e téren nem kényszeríti ki (ennek az elkövetkező években csekély a valószínűsége) az 1 részvény - 1 szavazat általános alkalmazását. (Ajánlható azonban, hogy a nymrt.-kre nézve is a szabályozás annyiban rugalmasabbá váljon, hogy a jövőben mód nyíljon egy részvényosztályon belül is a szavazati jog többszörözésére és maximálására vonatkozó szabályok egymásra figyelemmel történő alkalmazására. Eszerint - ha a részvénytársaság alapszabálya úgy rendelkezik - az elsőbbségi részvény többes szavazati jogot csak az egyszerű többséget igénylő kérdések eldöntésénél biztosítana, a társaság életében alapvető súlyú ügyekben viszont - a szavazatmaximálás folytán - az egy részvény - egy szavazat elve érvényesülhetne.) Mindazonáltal célszerű lenne a jogalkalmazás számára egyértelművé tenni, hogy a Gt. hatályos 220. § (3) bekezdése szerinti ún. jogegyenlőségi tétel (tilos az azonos részvénysorozatba tartozó részvényekkel rendelkezők között bármiféle hátrányos különbségtétel), a szavazati joggyakorlás korlátozását illetően is alkalmazandó. Jelenleg ugyanis működnek olyan részvénytársaságok (lásd pl. az OTP Részvénytársaságot), amelynek alapszabálya a Gt. 229. § szerinti szavazat maximálás lehetőségével élve, különbséget tesz a társaság belföldi és ún. külföldi részvényesei között. (Az OTP Rt.-nek a 2003. évi rendes közgyűlést követően a Cégbírósághoz benyújtott egységes alapszabálya szerint a külföldi részvényes szavazati joga egyenként nem haladhatja meg az 5%-ot, az ún. külföldi részvényesek együttes szavazati befolyása pedig nem lehet több a szavazati jogok felénél.34)
A részvényjogi szabályozás meghatározó részét képezik az ún. kisebbségvédelmi előírások, amelyeknek célja, hogy a többségi befolyással rendelkező részvényes (részvényesi csoport) visszaélésszerű joggyakorlásával szembeni védelemről gondoskodjon. A "visszaélés" a modern társasági, illetve tőkepiaci jogban természetesen már formális értelemben sem tekinthető Jogszabályszerűnek" (nem a Ptk. 5. §-a szerinti joggal való visszaélésről van tehát szó), a törvények kifejezetten tiltják a többségi tulajdonosi akarat olyan megnyilvánulását, amely a társaság vagy a többi részvényes (tag) érdekeinek sérelmével jár, illetve járhat. A Gt. 19. § (2) bekezdése alapján kártérítésre kötelesek azok a részvényesek, akik szándékosan vagy gondatlanul a társaság jelentős érdekeit nyilvánvalóan sértő határozatot fogadnak el. A svéd társasági törvény 37. §-a szerint pedig - amelyet az új Gt. megalkotása során is célszerű volna figyelembe venni - törvénysértő az a társasági határozat, amely valamely részvényest aránytalan, túlzott mértékű előnyben részesít a társaság vagy a többi részvényes rovására. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az egyes kisebbségvédelmi jogintézmények szabályozása során megkülönböztetett figyelmet kell fordítani arra, hogy az alkalmazott jogi megoldások ne "borítsák fel" a jellemzően a vagyoni hozzájáruláshoz (a tulajdonosi kockázatviseléshez) igazodó döntési mechanizmust. Másként fogalmazva, a kisebbségvédelem nem eredményezheti a kisebbség egyfajta "részvényesi diktatúráját".
A kisebbségi jogérvényesítés sikere függ attól, hogy a jogalkotó milyen mértékű részvényesi-befektetői együttműködés igazolásához köti az egyes garanciális rendelkezések alkalmazását. A Gt. jelenleg főszabályként a szavazati jogosultság 10%-ához, kivételes esetekben [lásd az 51. § (6) bekezdését és a 295. § (3) bekezdését] 5%-ához köti a törvény 51. §-ában foglalt jogok érvényesíthetőségét. Az Európai Unió tagállamainak jogalkotási gyakorlata e téren igen változatos, mindazonáltal - legalábbis a nyilvánosan működő részvénytársaságok esetében - a törvényi küszöbértékek fokozatos csökkentése figyelhető meg: mind több nemzeti jogalkotó fogadja el a jegyzett tőke 5%-át, mint a kisbefektetők fellépéséhez megkívánt értéket.35
Az új törvényben - álláspontom szerint - elsősorban nem a százalékos küszöbérték leszállításával lehetne a kisebbségi joggyakorlást hatékonyabbá tenni, hanem azzal, ha a nyilvánosan működő részvénytársaságok maguk is elősegítenék az egyes részvénytulajdonosok között a közös fellépés szükségességére vonatkozó véleménycserét. A nymrt. tekintetében a törvényben vagy az ún. felelős vállalatirányításról szóló ajánlásban kellene tehát előírni, hogy a szabályozott tőkepiacon forgalmazott részvényeket kibocsátó társaság köteles az általa fenntartott honlapon biztosítani a részvényesek közötti kommunikáció technikai-informatikai lehetőségét. Ennek hiányában ugyanis egy erősen széttagolt tulajdonosi struktúrájú részvénytársaságban szinte lehetetlen megszervezni a kisebbségi jogok érvényesítéséhez megkívánt mértékű tulajdonosi támogatást, illetve igazolni annak meglétét. (Ebből a szempontból szinte teljesen mindegy, hogy 5, vagy 10% igazolására van-e szükség.)
A részvényesi joggyakorlás élővé tételének előfeltétele, hogy az értékpapír tulajdonos számára a joggyakorlás költségei ne haladják meg a sikeres közgyűlési fellépéssel elérhető előnyöket. Nyilvánvaló, hogy erre az érdemi befolyással rendelkező részvényeseken (részvényesi csoportokon) kívül leginkább a hivatásos részvényesek (intézményi befektetők) képesek. A kisebbségi jogvédelemnek egy sajátos kategóriája az, amely az adott esetben formálisan nem is részvényes ún. végső kedvezményezett érdekeinek a védelmét kívánja biztosítani a nevében, illetve megbízásából részvényesként eljáró hivatásos szervezettel (befektetési alappal, részvényesi meghatalmazottal), szemben. A tőkepiaci törvény ezzel kapcsolatban 2001-ben fontos garanciális szabályokat vezetett be. Így pl. a Tpt. 140. §-a előírta, hogy a részvényesi meghatalmazott köteles a részvényest tájékoztatni a részvényesi joggyakorlást befolyásoló valamennyi információról, a közgyűlést megelőzően írásban szavazati utasítást kell kérnie azzal, hogy csak kivételesen, a részvényes tájékoztatása és kifejezett egyetértése mellett szavazhat a saját elhatározása szerint. Indokolt lenne ugyanakkor végig gondolni, hogy vajon elegendő-e a befektetési alapokkal szemben megfogalmazott tájékoztatási kötelezettség jelenlegi szintje (lásd a Tpt. XXX. fejezetét), az alapkezelő megfelelő tájékoztatást nyújt-e a tőkét biztosító befektetési jegy tulajdonosoknak az alap részvényesként való eljárásáról. Hasonlóképpen további elemzést igényelne, hogy a Gt. 221. §-a alapján a részvényes képviseletében eljáró személlyel szemben - ha a meghatalmazott erre szakosodott cég, így pl. befektetési vállalkozás - szükség van-e sajátos többlet követelmények törvényi előírására. Az EU Bizottság már többször említett cselekvési terve a rövid távú feladatok között említi az ún. cross-border voting problémájának megoldását, amelynek részét képezi a részvényesi akaratot közvetítő, különböző intézményi joggyakorlóra vonatkozó jogi kötelezettségek meghatározása.36
A kisebbségi jogérvényesítés eszköztárába tartoznak a törvényben vagy az alapszabályban a határozatképességre és a minősített szavazattöbbségre vonatkozó előírások is. A Gt. 234. § (5) bekezdése szerint "A határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlést az eredeti közgyűlés meghívójában, illetve a hirdetményében megjelölt határidőn belül az ott meghatározott feltételekkel kell összehívni." A törvény 207. § (1) bekezdés h) pontjában és a 219. § (1) bekezdésében előírtakra figyelemmel, a részvényesek az alapító okiratban (alapszabályban) rendelkeznek a közgyűlés összehívásának a módjáról, ideértve a határozatképtelenség esetén követendő eljárást is.
A nyilvánosan működő részvénytársaságok többségi gyakorlata ez idő szerint Magyarországon az, hogy a megismételt közgyűlés időpontja nemcsak az eredeti közgyűlési időpont napjával egyezik meg, de általában csak percek vagy órák telnek el a határozatképtelenség tényének rögzítését követően az új közgyűlés megtartásáig. Nem vitás, hogy ez, a részvénytársaság számára költségkímélő megoldás a jogintézményt értelmetlenné teszi, megfosztja kisebbségvédelmi jellegétől. Az EK társasági joga (lásd pl. a 2. sz. társasági jogi irányelv 40. cikkét) nem írja elő a határozatképesség szabályának kötelező alkalmazását. A határozatképességre vonatkozó rendelkezés, mint a minősített szavazattöbbség alternatívája jelenik meg: eszerint a jelenlévő részvényesek legalább kétharmados támogató szavazatának megkövetelése helyett, a tagállam választhatja azt a jogi utat is, hogy az adott kérdésben a részvényesi szavazatok egyszerű többsége dönt, feltéve, hogy a közgyűlésen legalább a jegyzett tőke több mint 50%-a képviselve van.
Az új Gt. kidolgozása kapcsán ez a - véleményem szerint - rugalmas szabályozási megoldás támogatható lenne. Ha viszont fenntartjuk a hatályos Gt.-ben tükröződő jogalkotási szemléletet (vagyis hogy a határozatképesség és a minimálisan megkívánt szavazattöbbség nem jelenhet meg egymás alternatívájaként), úgy a törvényben eltérést nem engedő módon kell előírni az első és a megismételt közgyűlés időpontja közötti legrövidebb és leghosszabb időtartamot. (Úgy gondolom minimum 3, maximum 14 nap kerülhetne előírásra.)
A már említett minősített támogatást megkívánó ügyek törvényi rögzítésével a jogalkotó az ún. blokkoló kisebbség számára biztosított jogvédelmet. A minősített támogatással elfogadott közgyűlési határozat sem elegendő azonban önmagában akkor, ha a döntés "valamely részvénysorozathoz kapcsolódó jogot hátrányosan változtat meg". A Gt. 238. § (1) bekezdése alapján ebben az esetben az érintett részvénysorozatok részvényeseinek külön megadott hozzájárulására is szükség van. A hatályos Gt. a hivatkozott rendelkezésen kívül további két esetben (az alaptőke felemelése és leszállítása esetén) követeli meg az érintett részvényosztály "többlet" támogatását. Amíg az utóbbi tényállások nevesítése közösségi követelmény (lásd a 2. sz. társasági jogi irányelvet), addig a Gt. említett 238. § (1) bekezdése szerinti rendelkezés törvénybe iktatásának nincs a jogharmonizációra közvetlenül visz-szavezethető indoka. Megfontolandó, hogy a jövőben fent kell-e tartani ezt a jogi megoldást, nem elegendő vajon, ha a 2. sz. társasági jogi irányelvben is nevesített társasági eseményekhez kapcsolódik ún. részvényosztály döntés? (A zártkörűen működő részvénytársaságnál még hangsúlyozottabban vethető fel az egyszerűsítés igénye.)
A részvényesek kisebbségi jogvédelmének talán legkézenfekvőbb (a Gt. által viszont nem ismert módja), ha a törvény lehetőséget ad a töredék részesedéssel rendelkező értékpapír tulajdonosok számára, hogy közvetlenül (a közgyűlési többségi szavazás eredményétől függetlenül) delegáljanak képviselőt a társaság felügyelőbizottságába vagy (félügyelőbizottság hiányában) az igazgatóságba. Úgy gondolom, hogy kellő elővigyázatosság mellett ez a megoldás beépíthető lenne az új törvénybe. Eszerint közvetlen kisebbségi részvételre (legalábbis a törvény kogens előírása alapján) kizárólag a nyilvánosan működő részvénytársaságnál lenne lehetőség és e társasági körben is csak az erősen diverzifikált tulajdonosi struktúra esetén. A részvényesek akkor delegálhatnának (az alapszabályban meghatározott eljárási szabályok szerint) küldöttet a részvénytársaság ellenőrző, illetve irányító testületeibe, ha az elintett részvényesek egyike sem rendelkezik 10%-ot meghaladó szavazati jogosultsággal.
A részvényesi demokrácia elősegítése és ezzel ösz-szefüggésben a kisebbségi joggyakorlás hatékonyságának a javítása indokolttá teszi, hogy a Gt. a jövőben módot adjon az ún. kumulatív szavazati joggyakorlás lehetőségének a részvénytársaság alapszabályában való előírására. A kumulatív szavazati jog alapján a részvényes szavazatait koncentráltan tudja "felhasználni", ami egy adott döntésre bocsátott kérdésnél (pl. egy meghatározott vezető tisztségviselő megválasztásánál vagy visszahívásánál) többszörös szavazati jogot biztosít a számára. Az új Gt. - javaslatom szerint - a kumulatív szavazati jogot nem tenné kötelezővé (az nem lenne a hatályos Gt. 51. §-a szerinti kisebbségi jog), de megteremtené annak a lehetőségét, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaságok alapszabálya a kisebbségi jogok keretében előírja a jogintézmény alkalmazását."
A kisebbségi jogok erősítése elősegítheti, hogy a részvényeseknek érdekükben álljon részt venni a részvénytársaság működése stratégiájának a meghatározásában, illetve e stratégia végrehajtásának az ellenőrzésében. Ennyiben a kisebbségi jogok nem valamiféle elvont, alapjogi követelmény teljesítését kívánják elősegíteni, hanem a társaság feletti külső, ún. piaci kontroll hatékony kiegészítését jelentik.38
Az EU Bizottság Cselekvési Terve a rövid távú (2005-ig teljesítendő) jogalkotási feladatok között nevesíti annak az irányelvnek a kidolgozását, amely tartalmazná a részvényesi joggyakorlás elősegítését célzó rendelkezéseket. A Cselekvési Terv ezzel összefüggésben kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy a részvényes kellő időben rendelkezzen a közgyűlési döntéshozatalban való hatékony részvételhez szükséges információkkal és a lehető legkisebb ráfordítás mellett módjában álljon részt venni az ülésen. A jövőbeli EK jogalkotás ezen célok teljesítése végett a következőket biztosítaná:
- A várhatóan 2004-ben elfogadásra kerülő, a tőzsdei cégek tájékoztatási kötelezettségével összefüggő szabályokat megállapító ún. átláthatósági irányelv adna lehetőséget arra, hogy a részvénytársaság a közgyűlést megelőzően elektronikus úton is gondoskodhasson a részvényesek tájékoztatásáról. A nyilvánosan működő részvénytársaság honlapján több nyelven közzétett közgyűlési előterjesztések és határozati javaslatok a társaság külföldi részvényesei számára is könnyen megismerhetővé válnának. (A társasági iratok több nyelvű közzétételével összefüggésben lásd a 2003 nyarán módosított 1. sz. társasági jogi irányelvet.)
- A közgyűlési részvétel hagyományos, a részvényesek vagy képviselőik személyes részvételén nyugvó formája - mint azt a Winter Bizottság jelentése is rögzítette - mára a nagyobb, nyilvánosan működő részvénytársaságok esetében alkalmatlanná vált eredeti funkciója betöltésére. A nemzetközi tranzakciókban résztvevő részvényesi (befektetői, meghatalmazotti) kör közgyűlésen való részvétele a jövőben csak az informatikai eszközök alkalmazásával biztosítható. A részvényesi érdektelenség visszaszorítása érdekében a részvénytársasági működés átláthatóságának a javítása, a kisebbségi jogok erősítése, a menedzsment szigorúbb elszámoltatása mellett a legfontosabb eszköz az elektronikus kommunikáció alkalmazása lehet. Ezzel kapcsolatban a távolból történő szavazás bevezetése vagy az ún. videokonferencia eszközének alkalmazása egyaránt javíthatja a részvényesek közgyűlési részvételének arányát. Hangsúlyozandó azonban, hogy az ezzel kapcsolatos közösségi elképzelések az elektronikus kommunikációval való élés jogát biztosítanák, azt még a tőzsdei cégek esetében sem tennék kötelezővé: bevezetésükről a részvénytársaságok közgyűlése határozhatna. (Az informatikai eszközök rohamos elterjedése mellett, illetőleg ellenére jelenleg még nem zárhatók el a részvényesek a hagyományos, papír alapú kommunikáció lehetőségétől.)
- A közgyűlésen való fizikai részvétel nélkül, az elektronikus úton biztosított szavazás jogi lehetőségének a megteremtése mellett, az új kommunikációs eszközök hasznosíthatók a részvényes ún. kérdező és indítványtételi jogának gyakorlásával összefüggésben is.
A Gt. hatályos rendelkezései a részvénytársaság közgyűlésének előkészítésével, a részvényesek részére a releváns információk biztosításával kapcsolatban - az előzőekben írottakhoz képest - meglehetősen szegényesnek tűnnek. A nyilvánosan működő részvénytársaság - a Gt. 234. § (4) bekezdése alapján - a közgyűlés napirendjének közzétételére köteles, az egyes napirendi pontokhoz kapcsolódó előterjesztések, határozati javaslatok megismerését a törvény jellemzően a részvénytársaság alapszabályára bízza [lásd a 207. § (1) bekezdés h) pontjában foglaltakat]. Kivételt képez az éves közgyűléshez kapcsolódóan beterjesztésre kerülő éves beszámoló, valamint ezzel összefüggésben az igazgatóság és a felügyelőbizottság jelentése, amelyek lényeges adatait - legkésőbb a közgyűlés napját megelőző 15 napon belül - a részvényesek tudomására kell hozni.
A nyilvánosan működő részvénytársaságok által kialakított tényleges gyakorlat az elmúlt évek során csak kis mértékben módosult, változott előnyére. Ma is az tekinthető jellemzőnek, hogy a részvénytársasági hirdetmény felhívja a részvényesek figyelmét arra, hogy a közgyűlésen megtárgyalásra kerülő előterjesztésekbe "a társaság székhelyén, munkaidőben, a részvényesi minőség igazolása mellett lehet betekinteni". Mindazonáltal néhány esetben - így pl. a 2003-as évben megtartott rendes közgyűléseket illetően - a Richter Rt. vagy pl. a MATÁV Rt. esetében a társaság és a Budapesti Értéktőzsde honlapján bárki számára ingyenesen megismerhetők (letölthetők) az írásbeli előterjesztések.
A BÉT 2003-ban kidolgozott - várhatóan 2004 februárjában közzétételre kerülő - Közgyűlési Ajánlásai tartalmazzák, hogy "Ha a vállalat rendelkezik honlappal, a közgyűléssel kapcsolatos információkat ott is javasolt hozzáférhetővé tenni a részvényesek és a piaci szereplők számára." Az Ajánlás tervezet szerint a közgyűléssel kapcsolatos információk körébe tartozik a részvényesi joggyakorlás feltételeit rögzítő tájékoztató, a részvénytársaság alapszabálya, a közgyűlési meghívó, az adott közgyűlés napirendi pontjaihoz készített előterjesztések és határozati javaslatok, a közgyűlésen meghozott határozatok, valamint az adott közgyűlés jegyzőkönyve.
Az előzőekben említett, a társaságot terhelő kötelezettségeket kizárólag a nyilvánosan működő részvénytársaságok tekintetében lenne célszerű előírni. A zmrt. esetében a közgyűlés előkészítésére vonatkozó szabályok - a hatályos rendelkezésekkel megegyezően -lényegében a részvényesi akaratnak megfelelően, az alapító okiratban kerülnének meghatározásra. A nymrt. tekintetében viszont helyesebbnek látszik, ha a részvényesi joggyakorlást érdemben befolyásoló garanciális szabályokat maga a törvény állapítaná meg. Ilyen alapvető fontosságú szabályozási tárgy mindenekelőtt, hogy a részvénytársaság mely iratok megismerését köteles a közgyűlés Összehívása kapcsán biztosítani. A törvényi színtű szabályozást ezzel kapcsolatban elsősorban nem a megismerés módjára vonatkozó rendelkezések jelentenék, hanem a közzététel által érintett dokumentumok körének a bővítését biztosító előírások. Eszerint az új Gt.-ben kogens szabályként legalább azt kellene rögzíteni, hogy az előzőekben felsorolt dokumentumok lényeges tartalmát hirdetményi úton is nyilvánosságra kell hozni. A társasági törvényben való szabályozás mellett minden bizonnyal szükség lesz a Tpt. kiegészítésére is. A tőkepiaci törvény 54. §-ában foglaltak alapján a törvény 6. sz. melléklete sorolja fel ugyanis a rendkívüli tájékoztató körében közzéteendő információkat. (Így már jelenleg is legkésőbb egy munkanapon belül köteles a kibocsátó rt. közzétenni a közgyűlési meghívót, valamint a közgyűlés határozatait "a szavazatszám, szavazati arány megjelölésével").
A Gt.-ben és a Tpt.-ben felsorolásra kerülő dokumentumok megismerésének módját illetően elegendő, ha a törvény a hirdetményi közzététel kötelezettsége mellett a társaság kompetenciájába utalná, hogy az a honlapján is nyilvánosságra hozza-e a közgyűlés összehívásával kapcsolatos dokumentumokat. A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó döntésről (ha a BÉT Felelős Vállalatirányítási Ajánlása így rendelkezik) a részvénytársaság éves rendszerességgel lenne köteles tájékoztatni a gazdasági forgalom szereplőit. (Az ún. "comply or explain" szabály alkalmazása egyben azt is jelentené, hogy ha a részvénytársaság nem követi a BÉT Ajánlásában foglaltakat, köteles lenne annak okáról számot adni.) A hirdetményi közzététel mellett - ha a részvénytársaság alapszabálya a közgyűlési iratok honlapon történő megismerését nem teszi lehetővé - a törvény előírná (a részvényesi jogegyenlőség teljes körű védelme érdekében), hogy a részvénytársaság köteles ezirányú kérés esetén a regisztrált részvényesnek elektronikus levél formájában is eljuttatni a közgyűlési dokumentumokat. (A törvény mindazonáltal tartalmazna olyan, a részvénytársaság szempontjából garanciális előírást, hogy az elektronikus levél esetleges sérüléséért a kockázat a közlés ezen módját választó részvényest terheli.) Ily módon a külföldi részvényesek is tájékozódhatnának a részvénytársaság legfőbb szervének ülését megelőzően a napirendi pontokról, arról, hogy indokolt-e személyesen vagy meghatalmazott útján a közgyűlésen részt venniük.
A részvényesnek a közgyűlésen közvetlen vagy közvetett módon való részvételi szándékát megerősítheti, ha kellő idő áll rendelkezésére, hogy az egyes napirendi pontokkal kapcsolatos álláspontját kialakítsa. A Gt. 234. § (3) bekezdésében a nyilvánosan működő részvénytársaságra előírt ún. 30 napos "kötelező időköz" európai Összehasonlításban is megfelelőnek tűnik. (Jelenleg pl. Dániában 8 nap, Ausztriában 14 nap, Spanyolországban 15 nap, az Egyesült Királyságban pedig 21 nap a közgyűlés meghirdetése és tényleges időpontja közötti legrövidebb időtartam.39) Az új Gt.-ben fenntartandó a részvénytársaság működési módja szerinti különbségtétel (zmrt.-nél a közgyűlési időköz csak minimum 15 nap) valamint, hogy - legalábbis főszabályként - a nyilvánosan működő részvénytársaság legalább 30 napos felkészülési időt biztosítson részvényeseinek a közgyűlés időpontja előtt.
A közgyűlési időköz kivételes esetben történő lerövidítése ugyanakkor indokolt lehet, pl. ha a rendkívüli közgyűlés összehívására azért kerül sor, hogy a részvényesek a nyilvános vételi ajánlatról (az esetleg szükséges ellenlépésekről) határozzanak. Ebben az esetben a vállalatfelvásárlás feszített eljárási rendjébe nehezen illeszthető be a Gt. általános rendelkezései szerinti procedúra. (A 13. sz. társasági jogi irányelvtervezet 9. cikke 4. pontja ez okból kifejezetten felhatalmazza a nemzeti jogalkotót gyorsított - de 14 napnál nem rövidebb - összehívási szabályok bevezetésére.)
A Gt. 230. § (1) bekezdése alapján "A szavazatok legalább egytizedét képviselő részvényesek - az ok megjelölésével - írásban kérhetik az igazgatóságtól, hogy valamely kérdést tűzzön a közgyűlés napirendjére. Az alapító okirat (alapszabály) ezt a jogot a szavazatok kisebb hányadát képviselő részvényeseknek is megadhatja." Ugyanezen paragrafus (2) bekezdése szerint "A részvényesek az (1) bekezdés szerinti jogukat a közgyűlési meghívó kézhezvételétől, illetve a közgyűlés összehívásáról szóló hirdetmény megjelenésétől számított nyolc napon belül gyakorolhatják." A részvényes indítványozási jogának törvényi rögzítése ua. önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a kisbefektetők képesek is legyenek élni ezzel a jogukkal. A kisebbségi jogokkal összefüggésben korábban már tárgyalt problémákon túlmenően, megoldásra vár annak törvényi szabályozása is, hogy a részvénytársaság a napirend kiegészítését célzó indítvány közzétételéről hány napon belül köteles gondoskodni, továbbá hogy ha az indítvány nem az 51. § (3) és (5) bekezdése szerinti ügyekkel függ össze, úgy a részvénytársaság mérlegelés nélkül köteles-e a közgyűlési napirend kiegészítésére. A BÉT Felelős Vállalatirányítási Ajánlás tervezete szerint a részvénytársaság igazgatósága csak az indítvány véleményezésére köteles azzal, hogy a lehetőség szerint három napon belül kihirdetett igazgatósági álláspontról - elutasítás esetén az indokok ismertetésével - két napon belül köteles a piaci szereplőket tájékoztatni (Ajánlás tervezet 1. 4.).
Véleményem szerint a hirdetmény közzétételétől számított nyolc napos határidő csak akkor elegendő a kisebbségi indítvány megtételére, ha az nem igényli a részvényesek közötti szorosabb együttműködést (pl. mert már egyetlen részvényes is rendelkezik a törvényben megkívánt 10 vagy 5%-os befolyással). Megfontolandó továbbá a francia részvényjogi szabályozás átvétele: eszerint a részvénytársaság igazgatósága két ízben tenné közzé a közgyűlés napirendjét, a második alkalommal nyilvánosságra hozott hirdetmény automatikusan tartalmazná (ilyen igény esetén) a részvényesi indítványokat is.40
A Gt. és a Tpt. a részvénykönyvbe való bejegyzést - ha annak egyébként nincs törvényi akadálya - a részvényes döntésétől teszi függővé. [A Tpt. 149. § (2) bekezdése szerint - ellenkező részvényesi rendelkezés hiányában - az értékpapír-számlavezető mindazonáltal köteles a részvénykönyv vezetőjének a számlajóváírást követő 5 napon belül a részvényesre és a részvényre vonatkozó törvényben előírt adatokat bejelenteni.] Kérdésként merül fel, hogy fenntartandó-e az értékpapír feletti tulajdonosi és a tagsági jogviszonyból fakadó joggyakorlás szétválasztásának a lehetősége vagy (mint pl. az Egyesült Királyságban, Svédországban) a részvény jogszerű átruházásának a részvénykönyvbe való bejegyzés legyen a jövőben az előfeltétele. Véleményem szerint a nyilvánosan működő részvénytársaságnál nem indokolt az ún. befektetői és tagsági szerep szétválasztásának lehetőségét megtiltani. A részvényes továbbra is szabadon dönthessen arról, hogy részvényeit kizárólag befektetési eszköznek tekinti-e vagy közvetlenül illetve közvetve a tagsági jogait is gyakorolni kívánja. A közérdek védelmében (a tőkepiac többi szereplőjének hiteles és gyors tájékoztatásához) nincs szükség arra, hogy a részvénykönyvi bejegyzés a részvényátruházás abszolút jellegű előfeltételévé váljon. A nyilvánosan működő részvénytársaságban a befolyás szerzésnek a Tpt. 67. §-a szerinti kötelező bejelentése és közzététele ebből a szempontból kellő védelmet jelent.
Szorosan összefügg az előzőekben írottakkal, hogy ha a tőkepiac naprakész tájékoztatása mindazon esetekben, amikor annak valóságos jelentősége van (mert a befolyásszerző a törvényben előírt mértékű szavazati jogosultságot megszerezte) biztosított, úgy szükséges- e a nyilvánosan működő részvénytársaságnál a részvénykönyv - főszabálykénti - folyamatos vezetésének (karbantartásának) kötelezettségét fenntartani? Fűződik-e méltánylandó érdek ahhoz, hogy a részvényes (vagy más személy) a részvénykönyvbe bármikor betekintve valamennyi, az adott pillanatban tagsági jogviszonnyal rendelkező részvényesről hiteles információhoz jusson? A kérdést az teszi különösképpen indokolttá, hogy a részvénytársaságban érdemi (de akár 2%-os mértékű) befolyással rendelkezők kiléte a Tpt. alapján amúgy is bárki számára megismerhető kell hogy legyen. A részvényesi joggyakorlás szempontjából viszont kizárólag a közgyűlést megelőző, valamint azon időszak szerinti jogi helyzet ismerete releváns, amikor valamely részvényes (részvényesi csoport) a részvénytársaság felé indítvánnyal él (pl. a Gt. 51. §-a alapján) és ehhez igazolnia kell részvényesi minőségét. Az ún. tulajdonosi megfeleltetés (amelynek lebonyolítása módját sem a Gt., sem a Tpt. nem szabályozza) ennek a célnak a teljesülését megfelelően képes biztosítani. Álláspontom szerint az új társasági törvény előkészítése során mindenképp egyértelmű jogi megoldásra van szükség azzal, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaságok életében a részvénykönyv funkciójának eldöntését követően lehetne határozni arról is, hogy egy tagjegyzékszerű folyamatosan és kötelező jelleggel vezetett, valamennyi részvényest nyilvántartó jogintézményre vagy pedig egy kifejezetten a részvényesi joggyakorláshoz (a részvényesi minőség igazolásához) esetenként megkívánt regisztrációra van-e szükség? Magam részéről ez utóbbi megoldást tartom célravezetőnek, de a végső döntést természetesen csak egy széles körű vitát követően lehet majd meghozni. Ennek az alternatívának a támogatása egyben azt is jelentené, hogy az új Gt.-ben nem volna szükség kötbér fizetés kilátásba helyezésével fenyegetni a bejelentési kötelezettségüket elmulasztó részvényeseket [lásd a Gt. 198. § (3) bekezdését]. (Más jogi megítélés alá vonhatók a zárt körűen működő részvénytársaságok, ahol -mint ettől már szó esett - a társaság személyegyesítő jellege nem indokolja az értékpapír tulajdonosi minőség és a részvény által megtestesített tagsági jogok szétválaszthatóságát.)
Bárhogy is alakuljon a részvénykönyv vezetésére vonatkozó jogi szabályozás, mindenképpen újra kell gondolni a részvényesi joggyakorlás igazolásának a feltételrendszerére irányadó előírásokat. Miközben pl. a részvénykönyv vezetésével kapcsolatban valószínűleg feleslegesen részletező, illetve túlszabályozást eredményező szabályokat állapít meg a Gt. és a Tpt., addig a közgyűlést megelőzően, a részvényesi jogosultság igazolását tekintve a Gt. gyakorlatilag érdemi fenntartás, megszorítás nélkül az egyes részvénytársaságok alapszabályára (alapító okiratára) bízza a részletszabályok kimunkálását. A Gt. 207. § (1) bekezdés h) pontja alapján az alapító okiratban kell meghatározni a közgyűlésen "a szavazati jog gyakorlásának feltételeit és módját". A Gt. 234. § (4) bekezdés d) pontja szerint a közgyűlési meghívó, illetve hirdetmény tartalmazza "a szavazati jog gyakorlásához az alapszabályban előírt feltételeket".
A közgyűlésen való részvételnek, a szavazójog gyakorlásának törvényben előírt feltétele a részvénykönyvbe történő bejegyzés, illetőleg annak a közgyűlést megelőzően történő hitelt érdemlő megállapítása, hogy a korábban a részvénykönyvbe bejegyzett személy változatlanul vagy épp ismételten tagja-részvényese a társaságnak. A Gt. ezzel összefüggésben nem határozza meg, hogy a közgyűlés összehívását követően, de a közgyűlés napját megelőzően mi minősül azon végső időpontnak, amikor még sor kerülhet a részvényesnek a részvénykönyvbe való bejegyzésére. (A 2003. évi Gt. novella hatályon kívül helyezte a 229. § azon rendelkezését, amely - a Világbank kritikáját is kiváltva - lehetőséget adott arra, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaság alapszabálya a részvényesi joggyakorlást akként korlátozza, hogy elzárja a közgyűlési részvételtől azt a részvényest, akit a közgyűlés időpontjához képest 60 napnál rövidebb időn belül jegyeztek be a részvénykönyvbe.)41 A hivatkozott, a részvényesi jogegyenlőséget sértő törvényi előírás eltörlése ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a társaságok ne élveznének szinte korlátlan döntési szabadságot a részvénykönyvbe való bejegyzés végső határidejének megállapításakor. A tényleges gyakorlat (a részvénytársaságok általában egy, legfeljebb kéthetes időszakot írnak elő) mindazonáltal arra utal, hogy a részvényforgalom tartós "blokkolása" sem a kibocsátó részvénytársaságnak, sem a részvényesnek nem lenne előnyös.
A részvénykönyvbe való bejegyzés időpontja mellett a részvénytulajdonosi minőség igazolása szempontjából releváns időpont meghatározása is kihat az adott részvénytársaság részvényeinek forgalmára. Az értékpapír számlán vezetett dematerializált részvényekről - ha a részvényes részvényesi jogait személyesen kívánja gyakorolni - a számlavezető tulajdonosi igazolást állít ki. A Tpt. 150. § (3) bekezdése alapján a tulajdonosi igazolás kiállítását követően az értékpapír számlán - az adott értékpapírra vonatkozóan - változás nem vezethető át, kivéve, ha az igazolás egyidejűleg bevonásra kerül. A BÉT Bevezetési Szabályzata és a Központi Elszámolóház (KELER) Szabályzata egybevezetéséből az állapítható meg, hogy az értékpapír zárolás időszaka a feltétlenül szükséges időre korlátozódik.42 A KELER Szabályzat alapján a közgyűlés napját megelőző 8. napon vehetnek részt a tőzsdei kereskedelemben a közgyűlést megelőzően utoljára az adott részvénytársaság által kibocsátott részvények (E-8 nap). Az E-5 nap az ún. fordulónap, vagyis a közgyűlésen a részvényesi jog gyakorlására az jogosult, aki az E-5 nap végén az értékpapír tulajdonosa volt. Az E-4 napon az értékpapír számlavezető bejelenti a Keler Rt.-nek a részvénytulajdonos adatait. Az E-2 napon (tehát 2 nappal a közgyűlés előtt) a Keler Rt. a kibocsátó részvénytársaság felé közli a tulajdonosi megfeleltetés eredményét.
A Tpt. és a tőzsdei elszámolási szabályozásból következik, hogy nem indokolt á közgyűlésen "résztvevő" részvények forgalmának rövid időre történő zárolását feloldani. Az ún. amerikai módszer alapján a tulajdonosi minőség és a részvénykönyvbe való bejegyzés szempontjából releváns időpont a részvénytársaság által meghatározott (a közgyűlés napját megelőző) időpont, aki azon időpontban részvényesnek tekintendő, az jogosult a közgyűlésen a részvényesi jogok gyakorlására, tekintet nélkül arra, hogy utóbb - de még a közgyűlés napját megelőzően - esetleg a részvényeket már átruházta. (A "record date" intézménye megtalálható pl. a kanadai társasági törvényben, amelynek 134. §-a szerint az igazgatóság jogosult előzetesen meghatározni azt az időpontot, amely az osztalékfizetésre vonatkozó jogosultságot illetően éppúgy releváns, mint a közgyűlésen gyakorolni kívánt szavazati jogosultság megállapítása szempontjából. A holland társasági jog előírja, hogy a szavazati jogosultság megállapításakor irányadó regisztrációs időpont nem határozható meg a közgyűlés napjához képest 7 napnál korábbi időpontban, az ezen a napon bejegyzett személy ugyanakkor akkor is részt vehet a közgyűlésen, ha a közgyűlés napján már nem rendelkezik a részvény tulajdonával.) Ez a megoldás - bár kétségtelen, hogy a részvényekkel való kereskedést ez korlátozza a legkevésbé - ellent mondana annak a részvényjogi alapelvnek, hogy a tagsági jogok gyakorlására csak az értékpapírral (legyen az kinyomtatott vagy számlapapír) rendelkező személy jogosítható fel.
Az elektronikus kommunikáció térnyerése mellett ma már nem tartható fenn az a jogalkotói megközelítés, hogy a közgyűlésen a részvényesi jogok csak személyesen (a részvényes jelenlétében) vagy meghatalmazott útján gyakorolhatók. Az EU tagállamai közül legkorábban Franciaország, Finnország és Hollandia társasági joga biztosította a közgyűlésen az ún. távolból történő elektronikus szavazás ("remote method of vo-ting") lehetőségét. A spanyol részvényjog 2003-ban ismerte el a közgyűlési döntéshozatal ezen módját.43 Az Egyesült Királyságban a 2000 decemberében elfogadott törvénymódosítás a részvénytársaság és a részvényesek közötti kapcsolattartást (információ cserét) illetően teszi lehetővé az informatikai eszközök alkalmazását, de a közgyűlésen való fizikai részvételt kiváltó elektronikus szavazásnak - csakúgy mint Németországban - ma még nincsenek meg a törvényi előfeltételei.44
Az új törvényben elő kell írni, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaságok jogosultak alapszabályukban - összhangban az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvényben meghatározott követelményekkel - rendelkezni a távolból történő közgyűlési részvétel és szavazás jogi és informatikai feltételeiről. Az informatikai jog részét képező előírásokat nem lenne célszerű a Gt.-ben elhelyezni, azokat miniszteri rendelet állapítaná meg.
A Gt. 31. § (2) bekezdés a) pontja alapján kötelező a felügyelőbizottság létrehozása részvénytársaság esetében. A felügyelőbizottság elsődleges feladata - a Gt. 32. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel - a társaság ügyvezetésének ellenőrzése (a gazdasági társaság legfőbb szerve részére). A német részvényjog a felügyelőbizottság intézményének kialakításával mindenekelőtt a részvényesi érdekek védelméről kívánt gondoskodni, a felügyelőbizottság tagjai (legyenek a tagok maguk is részvényesek vagy éppen tagsági jogviszonynyal nem rendelkező személyek) mintegy a részvényesek helyett járnak el, úgy, hogy rendelkeznek az adott esetben laikus részvényesek által nem birtokolt szakértelemmel is. A felügyelőbizottság rendeltetése a XX. század első harmadát követően kiegészült a munkavállalói érdekképviselet funkciójával is, olyan testületté vált, amely révén a részvénytársaság tulajdonosai és munkavállalói közös (optimális esetben összehangolt) kontrolijuk alatt tarthatják a társaságot ténylegesen vezető, irányító menedzsmentet.45
A Gt. hivatkozott 32. §-a alapján kétségtelen, hogy a hazai részvényjogi szabályozás - egyébként helyesen -nem kívánta a részvényesek és munkavállalók ún. együttdöntésének jogi keretévé tenni a felügyelobizott-ságot. A felügyelőbizottság léte, még ha sor is kerül dolgozói küldöttek választására, nem vonja maga után a közgyűlési jogkörök elvonását, ha a részvényesek a létesítő okiratban másként nem rendelkeznek, a felügyelőbizottság nem hoz stratégiai jellegű, tulajdonosi döntéseket, hanem a tulajdonosok javára lát el ellenőrzési feladatokat. (Így pl. a Gt. 33. § (1) bekezdése csupán lehetővé teszi, hogy a részvénytársaság létesítő okirata a felügyelőbizottságot jogosítsa fel az igazgatóság tagjainak a megválasztására, visszahívására, valamint meghatározott jogügyletek jóváhagyására.) Abban az esetben, ha - összhangban a hatályos Gt.-vel - abból indulunk ki, hogy a felügyelőbizottság elsődleges célja a részvényesek javára történő szolgáltatás nyújtásában határozható meg, úgy okkal merül fel a kérdés, hogy vajon a törvényalkotónak (a felügyelőbizottság létesítése kötelező előírásával) magához kell-e vonnia a felügyelőbizottság szükségességére vonatkozó, valójában a tulajdonosi autonómia körébe tartozó döntést? Másként fogalmazva, vajon "jobban tudja-e" a törvényhozó a tulajdonosoknál, hogy a részvényesi érdekek védelmében az adott részvénytársaságnál mire van szükség? Ahhoz, hogy a kérdésre válaszolni tudjunk, szükséges áttekinteni azt, hogy nincs-e más oka annak, hogy a törvény a felügyelőbizottság létrehozását kötelezővé tette? Ezzel kapcsolatban három különböző megfontolás játszhat szerepet.
Felvethető, hogy az ún. dolgozói participáció kötelező érvényesítése mellőzhetetlenné teszi, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaságnál felügyelőbizottság működjön. Az egyes nemzeti törvények ugyanakkor meggyőzően bizonyítják, hogy a munkavállalók joga a társaság menedzsmentje feletti ellenőrzésre - ehelyütt tekintsünk el a dolgozói részvétel létjogosultságának taglalásától - nem feltétlenül igényli a felügyelőbizottság jogintézményének alkalmazását. A dán részvénytársasági törvény pl. mindazon esetekre, ahol a részvénytársaság legalább 35 munkavállalót foglalkoztat három év átlagában, előírja, hogy az igazgatóság minimum 2 tagját a dolgozók választhassák.'16
A felügyelőbizottság kötelező létrehozása mellett szóló további érv lehet az, hogy ez a testület nem csupán a tulajdonosok, de a közérdek védelmében is köteles eljárni, biztosítva a részvénytársaság törvényes működését. (A felügyelőbizottsági intézmény eredete kétségkívül visszavezethető erre a "közfelügyeleti" funkcióra, a társaságok alapításának egyedi, diszkrecionális mérlegelésen alapuló engedélyezését felváltó normatív szabályozás jogi igazolásának egyik fontos eszköze a felügyelőbizottság bevezetése volt.47) Mára azonban a nyilvánosan működő részvénytársaságok kiszámítható (a gazdasági forgalom többi szereplője számára biztonságos) működésének elsődleges garanciáját nem a felügyelőbizottság, hanem a társaság jelenét és jövőjét meghatározó információk teljes körű nyilvánosságra hozatala jelenti. Mindazonáltal kétségtelen, hogy kogens törvényi szabályozást igénylő közérdeknek minősülhet a sokszor laikus (a társasági döntéshozatalban részt venni nem tudó, nem kívánó) értékpapír tulajdonosok érdekeinek a védelme is. Eltérően a személyegyesítő jellegű, zárt körűen működő részvénytársaságoktól, a nyilvánosan működő részvénytársaságok által kibocsátott (a jegyzett tőkéhez viszonyítva jelentéktelen mértékű tagsági jogot megtestesítő) részvények birtokosa nem a részvénytársaságnak, hanem csak az adott forgalomképes értékpapírnak a tulajdonosa. A fel ügyelőbizottság létrehozásának kötelezővé tétele ez esetben olyan befektetővédelmi eszköz, amely elősegíti a nagy kockázatú (merthogy végleges) tőkebefektetés védelmét; a menedzsment vagyonkezelői tevékenysége feletti felügyelőbizottsági kontroll olyan közérdekű tevékenységként is leírható, amelyre az egyes befektetőnek és magának a tőkepiacnak is szüksége van.
A felügyelőbizottság kötelező létesítése melletti érv lehet a nyilvánosan működő részvénytársaságon belül kisebbségi helyzetben lévő részvényesek érdekeinek a védelme. Ha ugyanis a fel ügyelőbizottság által betöltendő szerep szükségességéről való döntést alapvetően az ésszerűen eljáró tulajdonosok döntési kompetenciájába is utaljuk, nem hagyható figyelmen kívül, hogy maga a tulajdonosi kör és érdek sem tekinthető homogénnek. A részvénytársaság felett relatív többséggel rendelkező" az irányítási jogokat gyakorló részvényes (részvényesi csoport) a felügyelőbizottság választását feleslegesnek vélheti, minthogy az igazgatóságban az érdekeit reprezentáló személyek amúgy is túlsúlyban vannak. A kisbefektetők (vagy. valamely speciális részvényosztályba tartozó részvényekkel rendelkező személyek) ugyanakkor joggal igényelhetik, hogy létrejöjjön egy olyan testület (így pl. a felügyelőbizottság), amely alkalmas a cégvezetés és a többségi tulajdonos esetleges visszaélésének a feltárására, megakadályozására.
Az előzőekben írottak alapján megállapítható, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaság esetében nem csupán a tulajdonos (a többségi tulajdonos) hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy szükség van-e az ügyvezetés, a részvénytársaság menedzsmentjének az ellenőrzésére. További döntést igénylő kérdés azonban, hogy a közérdekkel és a kisebbségvédelmi szempontokkal igazolható cél kizárólag a felügyelőbizottság (tehát az igazgatósághoz képest jogilag független testület) létrehozásával valósítható-e meg? Az EU Bizottság Cselekvési Terve a középtávon (2006-2008 között) teljesítendő jogalkotási feladatok között nevesíti annak az irányelvnek az elfogadását, amely alapján maguk a részvénytársaságok határozhatnának arról, hogy az angolszász monista modell vagy a német szemléletet tükröző szisztémát kívánják-e alkalmazni.
Megjegyzendő, hogy az új közösségi jogforrás kidolgozására egy olyan időszakban kerül sor, amikor a board típusú és a dualista szabályozás közötti különbségek érzékelhetően csökkenőben vannak. Az angolamerikai modell - a felelős vállalatirányítás ajánlásai révén - erőteljesen közelít az igazgatóság és a felügyelőbizottság kettősére épülő irányítási-ellenőrzési rendszerhez: általános követelmény ugyanis, hogy a board tagjainak többségét a részvénytársasághoz képest külső, független tagok alkossák, az igazgatóság elnökének pozíciója elváljon a társaság vezérigazgatói tisztségétől, továbbá, hogy olyan alapvető súlyú döntésekről, mint amilyen pl. a vezető alkalmazottak továbbá a könyvvizsgáló jelölése, visszahívása és díjazása, csak az igazgatóság ún. független és külső tagjainak a részvételével alakított speciális bizottságok határozhatnak. Másként fogalmazva az angol board rendszer keretei között is de facto működik egy felügyelőbizottsághoz hasonló ellenőrzési rendszer. A német részvénytársasági jogalkotás ugyanakkor - miközben a felügyelőbizottság jogintézményét nem csupán kikezdhetetlennek tekinti, de az időközi módosítások (így mindenekelőtt az 1998. évi törvénymódosítás) azt még meg is erősítették - átvenni javasol olyan angolszász jogi megoldásokat, mint amilyen pl. az ún. belső audit bizottság intézménye.. [A 2002 februárjában a Cromme Bizottság által kidolgozott felelős vállalatirányítási kódex szerint ajánlott a részvénytársaságok számára, hogy a könyvvizsgálóval való kapcsolattartást (ideértve a könyvvizsgáló személyére vonatkozó javaslattételt is) a felügyelőbizottság által létrehozott bizottság végezze.48]
Az előzőekben írottak alapján leszűrhető az a következtetés, hogy a jogrendszerek közötti fokozatos konvergencia megteremtette annak a lehetőségét, hogy a nemzeti jogalkotó különösebb kockázat nélkül biztosíthatná a joghatósága alá tartozó részvénytársaságok alapítói, illetve részvényesei számára a monista és a dualista modell közötti választás lehetőségét. Felvethető persze, hogy ha a két szabályozási megoldás között nincs kibékíthetetlen ellentét, úgy a részvényesek döntési autonómiájának bővítése valójában csak látszólagos, a tulajdonosok szerződési szabadsága érdemben nem változik. Úgy gondolom, hogy mégis ésszerű lenne, ha már a vonatkozó EK irányelv megszületése előtt (az EK jogalkotás sikere végső soron kiszámíthatatlan) az új Gt. feljogosítaná a nyilvánosan működő részvénytársaság részvényeseit arra, hogy az alapszabályban előírhassák, hogy a társaság irányítását és ellenőrzését egyedül az igazgatóságra, vagy az igazgatóságra és a felügyelőbizottságra együttessen bízzák-e.49 Az új megközelítésben a törvény kogens előírása megkövetelné, hogy a két modell egyike az adott részvénytársaságon belül alkalmazásra kerüljön. Ezen kötelezettség keretei között ugyanakkor a részvényeseknek szabadságukban állna, hogy a számukra praktikusabb vagy - pl. külföldi befektetők esetén - a jogi hagyományaikhoz inkább illeszkedő megoldást válasszák. (Ha az új Gt. a dolgozói participáció fenntartása mellett határozna, úgy a board rendszer keretei között a munkavállalók az igazgatóság tagjai között képviseltethetnék magukat.)
A monista és a dualista modell közötti választás jogának a részvénytársasághoz való telepítésének gondolata nem előzmény nélküli az EK jogalkotásban. Az európai részvénytársaságról szóló rendelet 38. cikke és az európai szövetkezetről szóló rendelet 36. cikke már kizárta, hogy a tagállamok eltérést nem engedő módon meghatározzák a területükön bejegyzésre kerülő sui generis közösségi társaságok illetve szövetkezetek irányítási-vezetési rendszerét. (A rendeletek csak egyes részletkérdésekben ismerik el a nemzeti jogalkotó korrekcióra való jogát: pl. miközben a brit törvényhozás nem zárhatja ki, hogy Angliában felügyelőbizottságot is létrehozó európai részvénytársaság alapítására kerüljön sor, megkövetelheti, hogy az igazgatóság választására a dualista modell keretei között is kizárólag a közgyűlésnek legyen hatásköre.50)
Az említett rendeletekben alkalmazott megközelítés oka mindenekelőtt az, hogy az egységes belső piac valóságossá tételének igénye megköveteli az olyan jogi előírások felszámolását, amelyek a közösségi léptékű cégalapítások akadályává válhatnak. Ez a megfontolás ugyanakkor nem csupán az ún. nemzet feletti társasági típusokra, hanem az egyes tagállamok joga szerint alapított társaságok vonatkozásában is releváns lehet. Nem véletlen, hogy a 2003. évi reform nyomán az olasz polgári törvénykönyv immár három egyenértékű jogi megoldást kínál a részvénytársaságok alapítói számára. A francia részvényjog hagyományosan elismeri mind a dualista, mind a monista irányítási-vezetési szabályozási modellt. Érdekesség, hogy míg a teljes részvénytársasági körben a felügyelőbizottság létesítésén nyugvó modell súlya elhanyagolható jelentőségű (mindössze 4%), addig a tőzsdei cégek között a dualista rendszert követő részvénytársaságok aránya eléri a 20%-ot!l (így pl. a Peugeot is a two-tier modellt követi).52
Összegezve, annak ellenére, hogy a hazai részvényjogi tradíció egyértelműen a felügyelőbizottság létrehozásának kivételt nem ismerő kötelező előírását indokolná (lásd az 1875. évi kereskedelmi törvény IV. fejezetét), a jövő útja mindenképp a rugalmasabb, a részvényesek számára alternatívákat biztosító szabályozási megközelítés. Javasolható ezért, hogy az új Gt. koncepció tervezetében a kodifíkációs bizottság bocsássa vitára a nyilvánosan működő részvénytársaság irányítási ellenőrzési rendje megváltoztatásának a lehetőségét.
A gazdasági társaságra vonatkozó joganyag reformja elképzelhetetlen a könyvvizsgáló szerepére, a működésével szemben támasztott elvárásokra, illetve a könyvvizsgálónak a társaság tisztségviselőiével, testületeivel való kapcsolatára vonatkozó kérdések áttekintése nélkül. Az ún. "Enron-botrány" metaforájába sűrített visszaélések felgyorsították az amúgy is napirenden lévő jogalkotási feladatok elvégzését. A 2002 nyarán elfogadott Sarbanes-Oxley törvény európai nézőpontból radikális mértékben szigorította a könyvvizsgáló és az ügyfél társaság közötti jogviszonyra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat. (A törvény 201. §-a többek között kizárja, hogy a könyvvizsgáló az ügyfél társaság részére könyvvezetési munkát, jogi szolgáltatást, értékelési tevékenységet - így az apport értékének a felülvizsgálatát -, menedzseri feladatokat vagy pl. a kiszervezett belső audit teendőit elláthassa. Az adótanácsadói tevékenység végzésére a kliens társaságnak - a menedzsmenttől független - belső audit bizottsága által megadott előzetes engedélye birtokában kerülhet sor.)
Az EU Bizottságának 2002 májusában elfogadott i Ajánlása - igaz, hogy még a könyvvezetési botrányok teljes körű nyilvánosságra kerülését, illetőleg elemzését megelőzően - nem az abszolút tilalmak tételes felsorolására vállalkozott, hanem példálódzó jelleggel azokra a helyzetekre hívta fel a figyelmet, amelyek az objektív, pártatlan könyvvizsgálati tevékenységet veszélyeztethetik. A 2003-as év májusában a társasági feladatokat ütemező cselekvési tervvel egyidejűleg közzétett bizottsági közlemény az elkövetkező években a könyvvizsgálóra vonatkozó közösségi szabályozás jelentős mértékű modernizációját irányozta elő. Eszerint az elkövetkező három év egyik kiemelt feladata, hogy sor kerüljön a könyvvizsgálói tevékenység végzésének szabályait rögzítő ún. 8-as számú társasági jogi irányelv (84/253/EEC) átfogó módosítására. Ennek során (a Bizottság Ajánlásának hatályosulási tapasztalatait is figyelembe véve) elképzelhető, hogy sor kerül a közösségi jog szigorítására, a könyvvizsgáló és az ügyfél társaság közötti kapcsolatban az összeférhetetlenségi szabályok karakterisztikusabbá tételével. Az amerikai befolyást erősítheti, ha az továbbra is kiterjeszti a szövetségi törvény és a tőzsdei szabályzat hatályát az Amerikai Egyesült Államokban is működő (pl. a New York-i tőzsdére bevezetett részvényeket kibocsátó) "európai" részvénytársaságokra.
A hazai társasági jogban az 1988. évi VI. törvény a könyvvizsgálót (a felügyelőbizottsággal egyezően) a társaság ügyvezetését ellenőrző jogintézményként nevesítette. Az 1997. évi Gt. bár már nem tekinti a könyvvizsgálót a társaság választott belső szervei egyikének, de - véleményem szerint - továbbra sem teremtett a könyvvizsgáló státuszát (és ami ettől elválaszthatatlan) az irányadó összeférhetetlenségi követelményeket illetően egyértelmű helyzetet. A Gt. és a számviteli törvény (2000. évi C. tv.) rendelkezéseinek egybevetéséből ugyanis leszűrhető az a veszélyes következményekkel járó értelmezés, amely szerint kétféle könyvvizsgáló létezik, a "társaság könyvvizsgálója" és a társaság éves beszámolójának auditálására szintén jogosult, de a "társaság könyvvizsgálója" minősítéssel nem rendelkező könyvvizsgáló. Az első kategóriába tartozik a könyvvizsgáló (könyvvizsgáló cég), ha megbízására a Gt. 41. §-ában foglaltakra tekintettel került sor. (Kötelező a könyvvizsgáló választása a részvénytársaságnál, az egyszemélyes vagy 50 millió Ft jegyzett tőkét meghaladó törzstőkével alapított kft-nél.) A második csoportba sorolható a könyvvizsgáló akkor, ha igénybevétele azért kötelező, mert a számviteli törvény 155. §ának (2) bekezdése előírja a könyvvizsgálat elvégzését. A "társaság könyvvizsgálója" kategória használata jelenleg félreértésekre ad alkalmat, azt a téves benyomást kelti ugyanis, hogy egyfelől a könyvvizsgálónak jellemzően más feladata is van, mint a számviteli törvény szerinti könyvvizsgálat elvégzése, másfelől pedig hogy eltér egymástól a könyvvizsgáló kötelezettsége aszerint, hogy megbízására a Gt. vagy a számviteli törvény rendelkezéseire figyelemmel kerül sor. A "társaság könyvvizsgálója" ugyanis a vállalkozás "törvényes működésének biztosítékaként"53
- köteles minden, a gazdasági társaság legfőbb szerve elé terjesztett "lényeges üzleti jelentést" megvizsgálni abból a szempontból, hogy az valós adatokat tartalmaz-e, illetve megfelel-e a jogszabályi előírásoknak [Gt. 42. § (1) bek.];
- betekinthet korlátozás nélkül (nem csupán a könyvvizsgálati teendőkkel szoros összefüggésben) a társaság könyveibe, a társaság pénztárát, értékpapír- és áruállományát, szerződéseit megvizsgálhatja, a társasági testületektől felvilágosítást kérhet [Gt. 42. § (2) bek.];
- köteles a Gt. legfőbb szervének ülésén részt venni és az ügyvezető szerv (így az igazgatóság) is meghívhatja ülésére [Gt. 44. § (1) bek.];
- a társaság vagyonának várható jelentős csökkenése esetén köteles a legfőbb szerv Összehívását kezdeményezni [Gt. 44. § (2) bek.].
Az előzőekben írottaktól eltérően, ha a könyvvizsgáló megválasztására nem a Gt. 41. §-a alapján kerül sor, úgy feladata kizárólag a számviteli törvény 155. §-ának (1) bekezdése szerinti könyvvizsgálat elvégzésére szorítkozik. A számviteli törvény 155. § (6) bekezdése alapján a vállalkozó gazdasági társaság legfőbb szerve az éves beszámoló (egyszerűsített éves beszámoló) felülvizsgálatára, az abban foglaltak valódiságának és jogszabályszerűségének az ellenőrzésére köteles könyvvizsgálót választani.
Álláspontom szerint a jövőbeli hazai szabályozásnak ezt a megkülönböztetést fel kell számolnia. Ez azonban nem azt jelentené, hogy a könyvvizsgáló (kerüljön sor megválasztására a Gt. vagy a számviteli törvény alapján) általános jelleggel ún. "társasági könyvvizsgálónak" minősülne és kötelezően ellátná a Gt.-ben felsorolt (a számviteli törvény szerinti könyvvizsgálatot meghaladó) feladatokat. A jogalkotónak épp ellenkezőleg abból kell kiindulnia, hogy a könyvvizsgáló elsődleges és adott esetben egyedüli feladata az éves beszámoló (egyszerűsített és konszolidált beszámoló) vizsgálata, állásfoglalás arról, hogy a beszámoló megbízható és valós képet ad-e a vállalkozó vagyoni és pénzügyi helyzetéről. [A könyvvizsgálat fogalmára nézve lásd a számviteli törvény 155. § (1) bekezdését.] A könyvvizsgálónak az ügyfél társaságon belüli szerepkörét (a könyvvizsgáló, illetve könyvvizsgáló cég által ellátható egyéb feladatokat) ezt figyelembe véve úgy kell meghatározni, hogy azok ne veszélyeztessék a könyvvizsgálati tevékenységgel szemben támasztott (a pártatlan eljárást, objektív értékelést is magában foglaló) szakmai követelmények teljesülését. A jövőben tehát a "társaság könyvvizsgálója" elnevezést a vállalkozás számviteli törvény szerinti beszámolója auditálására jogosult személyre (könyvvizsgáló társaságra) kell alkalmazni, akit, illetve amelyet a gazdasági társaság legfőbb szerve határozott időre választ meg és akinek személyéről a cégjegyzékből a gazdasági forgalom többi szereplői információt szerezhetnek. A társaság könyvvizsgálója a könyvvizsgálati tevékenységen kívül csak olyan szolgáltatást nyújthat az ügyfél (az őt megválasztó) gazdasági társaság számára, ami nem ellentétes a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról és a könyvvizsgálati tevékenységről szóló 1997. évi LV. törvényben és a Kamara etikai szabályzatában rögzített elvárásokkal.54 Nem minősülne ugyanakkor a "társaság könyvvizsgálójának" az a könyvvizsgáló (független szakértő), aki a számviteli törvény 155. §-ának hatálya alá nem tartozó eseti szolgáltatást nyújt valamely gazdasági társaság részére. Így pl. a Gt. megköveteli, hogy a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás előzetes felülértékelését olyan független könyvvizsgáló végezze, aki nem azonos a társaság választott könyvvizsgálójával. (A függetlenség követelményének hangsúlyozása természetesen nem azt jelenti, hogy a társaság választott könyvvizsgálójától nem várja el a törvény a pártatlan eljárást, ellenkezőleg, épp az összeférhetetlenség elhárítása végett - az ún. önellenőrzés veszélyét kiszűrendő - rendelkezik így a törvény.)
A társasági könyvvizsgáló szerepének, feladatának kijelölése egyben meghatározza azt is, hogy az egyes szabályozási kérdésekről mely törvényben kell rendelkezni. Úgy vélem ésszerűen következik az előzőekben írottakból, hogy nem a Gt.-re tartozik a könyvvizsgáló választása eseteinek felsorolása, hanem a számviteli törvényben kell teljes körűen rögzíteni a kötelező könyvvizsgálat releváns tényállásait. (Megjegyzendő, hogy véleményem szerint nem Összeegyeztethető a 4. sz. társasági jogi irányelvben foglaltakkal a számviteli törvény 155. §-a (3) bekezdésének azon előírása, amely szerint "Nem kötelező a könyvvizsgálat, ha a vállalkozó éves (éves szintre átszámított) nettó árbevétele az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában nem haladta meg az 50 millió Ft-ot". A 4. sz. irányelv a 11. cikkében, valamint az 51. cikkében ugyanis a mérlegfőösszegtől, a nettó árbevételtől és a foglalkoztatott munkavállalói létszámtól teszi függővé annak a lehetőségét, hogy a vállalkozás egyszerűsített számviteli szabályok szerint működhessen. A hatályos Gt. 41. §-a azáltal, hogy cégformához és a jegyzett tőkéhez kötötte a könyvvizsgáló kötelező választását, szintén irreleváns - az EK számviteli szabályozásával nem Összeegyeztethető - szempontokat vett figyelembe.)
A számviteli törvénynek, illetve a nemzetközi számviteli standardoknak kell meghatározni azt is, hogy mi a tartalma, funkciója a könyvvizsgálati tevékenységnek.55
A könyvvizsgálói kamarai törvény tárgyi hatálya alá kell hogy tartozzon a könyvvizsgálói tevékenység folytatása szakmai (képesítési) és tárgyi feltételeinek az előírása, valamint annak megállapítása, hogy a társaság auditora az ügyfél társaság részére milyen egyéb ún. non-audit szolgáltatást nyújthat, mi minősül (általában vagy meghatározott körülmények együttállása esetén) összeegyeztethetetlennek a könyvvizsgálati szolgáltatással. (A kamarai szabályzatnak ezzel kapcsolatban a jövőben is fontos szerepe lesz.) Arra vonatkozóan, hogy mi tekinthető a könyvvizsgálati tevékenység pártatlanságát veszélyeztető egyéb szolgáltatásnak, az elkövetkezendő évek EK rendelkezései jelölik majd ki a főbb szabályozási kereteket. Mindazonáltal biztos vagyok abban, hogy a hatályos előírások ezzel kapcsolatban nem kielégítőek, lévén, hogy az ún. generál klauzulákon kívül [lásd pl. a Gt. 43. §-ának (3) bekezdését, a kamarai törvény 29. §-át] a törvények jelenleg nem foglalkoznak a non-audit szolgáltatásoknak a könyvvizsgálói elsődleges szolgáltatásra gyakorolt hatásával.56 (A francia tőzsdei cégekre irányadó 2003. októberében elfogadott felelős vállalatirányítási kódex1 pl. - a járulékos, kiegészítő jellegű szolgáltatások kivételével - megtiltja, hogy a társaság részére könyvvizsgálatot végző auditor egyidejűleg más, így pl. jogi, adótanácsadói, informatikai szolgáltatást nyújtson.)57
A számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamaráról szóló törvény hatálya alá tartozó kérdések áttekintésével közvetve már a Gt. leendő szerepköre is kijelölésre került. A Gt.-ben tehát - eltérően a hatályos előírásoktól -nem kell rendelkezni a könyvvizsgáló választásának kötelező eseteiről, valamint a könyvvizsgáló feladatairól és : az összeférhetetlenségi esetekről sem kell általános jellegű megállapításokat tenni. (Más lapra tartozik, hogy az egyes társasági események szabályozásakor - így min-denekelőtt az éves beszámolónak a legfőbb szerv által történő megtárgyalásával összefüggésben - a könyvvizsgáló feladatára való utalás továbbra is mellőzhetetlen marad.) A Gt.-ben ehhez képest az ügyfél társaság és a könyvvizsgáló közötti jogviszony létrejöttéről, annak tartalmáról és megszűnéséről kell szabályokat megállapítani. A könyvvizsgálatot végző könyvvizsgáló megválasztása a tulajdonosok elvonhatatlan döntési kompetenciájába kell hogy tartozzon, vagyis a könyvvizsgáló megválasztása [csakúgy mint a hatályos Gt. 150. §-ának (2) bekezdésének i) pontja és 233. §-ának d) pontja szerint] a legfőbb szerv kizárólagos hatáskörébe sorolandó. A könyvvizsgálót határozott időre, legalább két vagy három évre kellene választani, ellenkező esetben ugyanis az éves beszámoló auditálása ad hoc megbízás tárgya lehetne, ez pedig kiszolgáltatott, függő helyzetbe hozhatja a könyvvizsgálót. (Ugyanakkor a könyvvizsgálói kamarai törvényben kellene előírni a határozott időre szóló megbízás felső korlátját, illetőleg azt, hogy mely esetekben kerüljön sor a partner könyvvizsgáló kötelező rotációjára.)
A nyilvánosan működő részvénytársaságok esetében továbbá a Gt.-ben kellene rendelkezni a könyvvizsgáló választására (a javaslattételre) jogosult társasági szervről, valamint a szerződés megkötésének, az abban foglaltak végrehajtása ellenőrzésének a rendjéről is. Úgy vélem, nem helyes, hogy a hatályos Gt. 41. §-ának (4) bekezdése szerint "A könyvvizsgálóval, megválasztását (kijelölését) követően a gazdasági társaság ügyvezetése köt szerződést a polgári jog általános szabályai szerint." A nyilvánosan működő részvénytársaságoknál nem a cég ügyvezetésére (az ügyvezető alatt akár az igazgatóság, akár a menedzsment legyen is értendő) kell bízni a könyvvizsgálóval való kapcsolattartást, mivel ez éppúgy visszaélésekhez, összeférhetetlen helyzetek kialakulásához vezethet, mint amikor a könyvvizsgáló vesz részt a társaság, ügyvezetésében pl. mint az igazgatóság, illetve a menedzserek tanácsadója. (A nyilvánosan működő részvénytársaság ún. nem független vezető tisztségviselőinek, ill. a társaság vezető alkalmazottainak érdekében állhat, hogy egyfajta - a szó rossz értelmében vett - "sikerdíjban" állapodjanak meg a közvetve az ő teljesítményüket is értékelő könyvvizsgálóval.) Ehelyett a könyvvizsgáló személyére a fel-ügyelőbizottság vagy ha a jövőben Magyarországon is sor kerülne ún. belső audit bizottságok választására, úgy ez a testület tenne javaslatot. A felügyelőbizottság, illetve az audit bizottság hatáskörébe tartozna a könyvvizsgálóval a megbízási szerződés megkötése, az abban foglaltak teljesítésének ellenőrzése, az igazgatóság és a könyvvizsgáló közötti esetleges nézetkülönbségek feloldása. A német részvénytársasági törvény 1998. évi módosítását követően a közgyűlés által megválasztott auditorral a felügyelőbizottság köti meg a szerződést (állapodik meg többek között a könyvvizsgáló díjáról). Az ún. KonTrag elfogadását megelőzően ez utóbbi feladat a társaság igazgatóságának hatáskörébe tartozott.55 [Megemlítendő, hogy a többségi állami befolyás mellett működő gazdasági társaságok esetében - 2003 nyara óta - az Áht. 95/A. § (2) bekezdése előírja, hogy "A könyvvizsgáló szervezetre, illetve a könyvvizsgáló személyére az ügyvezetés a felügyelőbizottság egyetértésével tesz javaslatot a gazdálkodó szervezet legfőbb szervének." A hitelintézeti törvény (1996. évi CXII. törvény) 66. §-ának (3) bekezdése szerint pedig már ma is a felügyelőbizottság feladata, hogy a közgyűlés számára a megválasztandó könyvvizsgáló személyére és díjazására javaslatot tegyen.]
Abban az esetben, ha az új Gt. - mint arra ez a dolgozat is javaslatot tesz - lehetővé tenné, hogy a részvényesek az IT-FB együttes létével jellemezhető dualista modell helyett, a részvénytársaság irányítását-ellenőrzését a board típusú modell keretében valósítsák meg, az előzőekben említett ún. belső audit bizottságnak a nyilvánosan működő részvénytársaság életében kiemelt szerep jutna. Az audit bizottságot a részvénytársaság igazgatóságának ún. független külső tagjai alkotnák, vagyis azok a vezető tisztségviselők, akik ezen megbízásuktól eltekintve sem munkajogi, sem más magánjogi jogcímen nem állnak a társasággal kapcsolatban. A belső audit bizottság a könyvvizsgálónak a személyével, munkájával összefüggő - már említett - feladatok ellátásán kívül, hatáskörrel rendelkezne a részvénytársaság belső ellenőrzési rendjének felügyeletéért is. (A belső audit bizottság feladatainak részletes elemzését illetően lásd pl. az Egyesült Királyságban 2003 januárjában közzétett ún. Smith-jelentést.59) A belső audit bizottság létrehozása tehát az ún. one-tier rendszert alkalmazó nyilvánosan működő részvénytársaságnál kötelező volna, a dualista modellel élő társaságnál pedig lehetőség, amelyről a részvényesek a társaság alapszabályában határozhatnának. [A személyegyesítő típusú társaságoknál - zmrt, kft. - a törvény nem rendelkezne az audit bizottságról, feltételezhető ugyanis, hogy ezeknél a vállalkozásoknál maguk a tulajdonos tagok (részvényesek) látják el ezeket a feladatokat.]
A könyvvizsgáló jogi státuszára, feladatára, függetlenségére vonatkozó törvényi szabályok meghatározása feltételezi, hogy a Gt. mellett a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamaráról szóló törvény kapcsolódó rendelkezései is egyidejűleg felülvizsgálatra kerülnek. Ennek időszerűségét még hangsúlyosabbá tenné, ha az elkövetkezendő egy-másfél évben sor kerülne a könyvvizsgálókról szóló 8. sz. társasági jogi irányelv átfogó modernizációjára.
A tanulmányban felvetett problémákra ajánlott megoldásoknak - úgy vélem, közös vonásuk -, hogy a javaslatok a társasági jog intézményeinek és működési mechanizmusának a rugalmasabbá tételére irányulnak. Ez a megközelítés összhangban van a hazai társasági jogi jogalkotás hagyományaival, gondoljunk akár az 1875. évi Kereskedelmi Törvényre, akár az 1988. évi Gt.-re. Fontosnak tartom továbbá, hogy az új törvény előkészítése során olyan kipróbált tételek, szabályok is vita tárgyává válhassanak, amelyek akár szakmai, akár politikai okból idáig tabunak minősültek. A hazai társasági jogi tradíciókkal ugyanis épp a tradíciók kritikátlan tisztelete nem lenne összeegyeztethető. ■
JEGYZETEK
* A közösségi és a hazai jogszabályokra való hivatkozás szempontjából a 2004. január 5-én fennálló jogi helyzetet tekintettem mérvadónak.
1 A polgári jogi kodifíkációról szóló többször módosított 1050/1998. (IV. 24.) Korm. határozat 4. pontja szerint "Az új Ptk. teljes tervezetét egységesen, egy időpontra kell elkészíteni annak érdekében, hogy az Országgyűlés a teljes kódex elfogadásáról dönthessen. (...) Határidő: a kódex egyeztetésre kerülő tervezetének kidolgozására 2005. szeptember 30.". A tervezet szakmai és társadalmi vitája minden bizonnyal már az új Kormány megalakulását követő időszakban fejeződne be.
2 A Ptk. Koncepció miután érveket sorakoztat fel a társasági jog magánjogi szabályainak az új Ptk.-ba való beépítése mellett és ellen, úgy foglal állást, hogy "... a társasági jog és az új Ptk. viszonya a Gt. novelláris felülvizsgálata során határozható meg." Lásd az új Polgári Törvénykönyv Koncepcióját, Magyar Közlöny különszám, 2003. február, 10. o.
3 Az új Ptk. Koncepciója ezzel szemben bevezetni javasolja az ún. "elő jogi személy" konstrukció alkalmazását. Lásd Koncepció 29. o.
4 Az új Ptk. Koncepciója szerint továbbá a Ptk. állapítaná meg a jogi személyek nyilvántartására vonatkozó eljárási jogi rendelkezéseket is, így tartalmazná - véleményem szerint tévesen - a nyilvántartás fontosabb alapelveit. Lásd a Koncepció 28-29. o.
5 Az új Ptk. Koncepciója szerint "A nem jogi személy szervezetek jogokkal való felruházása (kötelezettségek előírása) azonban mindig külön, kifejezett rendelkezéssel történhet meg." (Koncepció 29. o.) Másként fogalmazva tehát a nem jogi személy is felruházható a jogi személyiséghez tapadó sajátosságokkal, anélkül, hogy a szervezet jogi személynek minősülne. A Koncepció ugyanakkor javasolja, hogy a jelenleg jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságokat a törvény nyilvánítsa jogi személlyé, mivel a kkt.-t és a bt.-t "... a törvény jelenleg is önálló tulajdoni léttel ruházza fel". Lásd Koncepció 31. o.
6 A brit társasági jogi reformmal kapcsolatban számos információ olvasható a Kereskedelmi Minisztérium honlapján: http://www.dti.gov.uk/cld.
7 Lásd a 2002. június 4-én meghozott Portugáliát és Franciaországot marasztaló (C-367/98, C-483/99) ítéleteket és a Belgiumot felmentő (C-503/99) határozatot, továbbá a 2003. május 13-i határozatokat Spanyolország (C-463/00) és az Egyesült Királyság (C-98/01) ellen.
8 Wouters 2000 áprilisában publikált elemzése felhívja a figyelmet arra, hogy a nemzeti jogalkotók közötti szabályozási verseny talán legfontosabb előfeltételét, a székhelyválasztás és áthelyezés szabadságát a tagállamok többsége nem ismeri el. Az Európai Bíróság határozatai - így a tanulmány megjelenése óta az Überseering és az Inspire Art ügyben - mindazonáltal megkönnyítik a cégalapítók helyzetét azáltal, hogy korlátozzák a székhelyelvet alkalmazó nemzeti jogalkotók mozgásterét. A "szabályozási verseny" kifejezést ugyanakkor csak idézőjelben tanácsos használni akkor, ha az Európában végbemenő jogfejlesztést az ún. De-laware hatáshoz hasonlítjuk. Az EU nemzeti jogalkotói számára az ún. "race to the bottom" jelenség legfőbb gátja maga a közösségi társasági jog, amely pl. a 2. sz. tőkevédelmi irányelv révén erőteljesen akadályozza a tagállami társasági jog modernizációját. Lásd ezzel kapcsolatban J. Wouters, European Company law: Quo vadis? Common Market Law Review Vol. 37. No. 2. April 2000, 283-284. o.
9 Act of 2002, H. R. 3763 Sarbanes-Oxley, 107th Cong. (2002).
10 Az első, úttörő jelentőségű C. G. Kódex megalkotására a Polly Peck International 1990 októberében történt Összeomlása volt ösztönző hatással: a cég csődjét követően alakult meg Adrian Cadbury vezetésével az a bizottság, amely végül 1992 decemberében közzétette ajánlásait. Lásd erről Marco Becht, Current Issues in European Corporate Governance, July 2003. olvasható: http://www.ecgi.org/codes.
11 Lásd a Centros üggyel kapcsolatban a C-212/97. sz. határozatot, az Überseering ügyben a C-208/00 határozatot, valamint az Inspire Art Ltd. ügyben az Európai Bíróság C-167/01. sz. döntését.
12 Az irányelv tervezetet az Európai Parlament képviselőinek meggyőző többsége támogatta 2003. december 16-án. Az ún. első olvasatban tárgyalt tervezethez 30 módosító indítvány került benyújtásra, ha a Versenyképességi Tanács a módosító javaslatokkal korrigált irányelvet változtatás nélkül elfogadja, úgy megszülethet a 13. sz. társasági jogi irányelv. Az irányelvtervezet "felpuhított" változata lehetővé tenné, hogy a tagállamok szabadon döntsenek arról, hogy a joghatóságuk alá tartozó társaságok igénybe vehessenek a vállalatfelvásárlás ellehetetlenítését célzó jogi eszközöket. Így pl. a Németországban bejegyzett részvénytársaságok igazgatósága továbbra is jogosult volna arra, hogy előzetes részvényesi megerősítés hiányában is ellenlépéseket foganatosítson
13 Az Európai Részvénytársaságról szóló rendelet 38. cikke kizárja annak a lehetőségét, hogy a nemzeti-jogalkotó - a részvényesek szerződési szabadságát korlátozva - kötelezővé tegye akár a monista, akár a dualista modell alkalmazását.
14 Annak ellenére, hogy a 2003 májusában közzétett Cselekvési Terv csupán a középtávon (2005-2008 között) elkészítendő megvalósíthatósági tanulmány álláspontjától teszi függővé a tőkevédelmi szabályozás radikális megújítására vonatkozó javaslat kidolgozását, mindenképp figyelemreméltó, hogy immár "hivatalos" közösségi dokumentum is felveti a reform szükségességét
15 A dolgozat a Gazdaság és Jog 2004 januári számában olvasható.
16 A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény a részvények zártkörű forgalomba hozatalával kapcsolatban csupán garanciális rendelkezéseket tartalmaz, így a 16. § előírja a kibocsátással összefüggő, egyes dokumentumoknak a PSZÁF-hoz történő benyújtását.
17 Lásd Second Company Law Directive 77/91/EEC of 13 December 1976.
18 Így pl. a private company esetében nem érvényesül a 2. sz. társasági jogi irányelv 23. cikkének a társaság saját részvényei megszerzéséhez való pénzügyi támogatás nyújtását kategorikusan megtiltó szabálya.
19 Az 545/1996. sz. törvény hatálya a Dániában alapított nyilvánosan működő részvénytársaságokra terjed ki. A valamennyi rt.-re irányadó szabályok mellett a törvény sajátos előírásokat állapított meg az állami tulajdonban lévő cégekre. Így pl. a törvény 65. §-a előírja, hogy az állami tulajdonú társaságok közgyűlése nyilvános a sajtó képviselői számára.
20 A két kötetes koncepció és normaszöveg tervezet a brit kereskedelmi minisztérium honlapján olvasható. Lásd a http://www.dti.gov.uk.
21 A tervezet és a kapcsolódó indokolás olvasható a I következő honlapon: http://www.ccip.fr./creda.
22 Lásd a Winter Jelentés 82. oldalán írottakat.
23 A részvényesi jogok erősítésének gondolata (ideértve a szükséges információ megismerését elősegítő rendelkezéseket is) központi szerepet kapott a Winter Bizottság Jelentésében is, valamint az Európai Bizottság Cselekvési Tervében.
24 A gondolatmenet e ponton elsősorban a brit társasági jogi felfogást veszi alapul, megjegyzendő, hogy az igen összetett és árnyalt témakör ilyeténképpen való bemutatása szükségképpen leegyszerűsítő.
25 A törvényi előírásokkal összhangban a corporatív szemléletet tükrözik a tőzsdei cégek működésére irányadó felelős vállalatirányítási kódex rendelkezései is. A 2003. december 9-én elfogadott holland CG Kódex szerint az igazgatóság (csakúgy mint a felügyelőbizottság) eljárása során a társaság érdekeit, valamint az ún. stakeholderek releváns érdekeit figyelembe véve köteles eljárni. A holland CG Kódex olvasható a http://www.ecgi.org/codes honlapon.
26 A holland társasági jogi szabályozásról lásd "Corporate Law and Practice of the Netherlands" by Steven R. Schmit (Ed.), Kluwer Law International 2002. a közgyűlés, az igazgatóság és a felügyelőbizottság hatásköréről lásd mindenekelőtt a 8. fejezetben írottakat.
27 Lásd a többször módosított 1965. évi törvény 84. §-át, 111. § (4) bekezdését és 119. §-át. Megjegyzendő, hogy míg a közgyűlés hatáskörét - az említett korlátok között is - csak az alapszabályban lehet bővíteni, addig a felügyelőbizottság maga is jogosult meghatározni azon ügyleteket, amelyekhez a jóváhagyására van szükség.
28 Az Európai Bizottság 2002 júliusában közzétett közleménye érthető módon az önkéntességre teszi a hangsúlyt a CSR koncepciójának meghatározásakor. Lásd: Communication from the Commissiom conceming Corporate Social Responsibilty: A business contribution to sustainable Development (COM/2002) 347 final)
29 A német vállalatfelvásárlási törvény 33. §-ának (1) bekezdése alapján a céltársaság ügyvezetése nem csupán ún. versengő ajánlattevőt kereshet, hanem a felügyelőbizottság jóváhagyása mellett lépéseket foganatosíthat a felvásárlás meghiúsítása végett.
30 Lásd a Winter Bizottság 2002. január 10-én közzétettjelentésének 23-25. oldalán írottakat.
31 A Bizottság 2003 decemberében bejelentette továbbá, hogy az Európai Bírósághoz fordul, mivel Olaszország a tőkemozgás szabadságát aránytalan módon korlátozza egyes energetikai cégeknél. A vonatkozó jogszabály szerint az állami (értelemszerűen valamely másik tagállamról van ebben az esetben szó) szavazati befolyás nem haladhatja meg a 2%-ot mindaddig, amíg közösségi szinten nem alakulnak ki teljeskörűen a liberalizált piacot jellemző feltételek.
32 Megjegyzendő, hogy az irányelvtervezethez készített, a tagállamok közötti kompromisszumot célzó javaslatok egyike az ún. breakthrough-szabály előírását nem tenné kötelezővé, arról a tagállamok, illetve maguk az érintett társaságok határozhatnának.
33 Lásd a módosított 1965. évi törvény 12. §-át és 134. §-át.
34 Lásd az OTP Rt. alapszabályának 6.4. és 6.7.1. pontját. A hivatkozás a 2003. április 25-ei közgyűlésen hozott határozatnak megfelelő, egységes szerkezetbe foglalt alapszabályra vonatkozik.
35 A közgyűlés összehívását már a jegyzett tőke 5%-át képviselő részvényesi kör kezdeményezheti pl. Spanyolországban, Görögországban, Portugáliában, Ausztriában, Németországban és Franciaországban. A részvényesi jogok eltérő tagállami szabályozásának áttekintésére lásd: APCIMS-EASD Corporate Governance Committee Shareholders righs - A legal comparison-október 2002. http:// www.apcims.co.uk.
36 Az ún. cross-border voting kérdéskörével kapcsolatban 2002 augusztusában került publikálásra a holland igazságügyi minisztérium megbízásából készült szakértői jelentés. A bizottságot ez esetben is Jaap Winter professzor vezette.
37 A Világbank 2003. évben közzétett felmérése szerint a kumulatív szavazati jog alapszabályi rendelkezésként történő előírására mód van Finnországban, Olaszországban, az Egyesült Királyságban, Kanadában, az USA-ban, Lettországban, Bulgáriában és Horvátországban. Lásd http://www. world-bank.org.
38 Hangsúlyozandó, hogy a kisebbségi részvényesi jogok szerepe a többség visszaélésszerű joggyakorlásával szembeni védelem biztosítása, nem pedig a többségi tulajdonost megillető döntési jogok átvétele. A kisebbségi jogvédelem nem szolgálhat eszközként a vagyoni kockázatvállalással arányos tulajdonosi joggyakorlás érdemi korlátozásához.
39 Lásd az APCIMS-EASD elemzését; 35. lábjegyzet
40 A francia részvényjogi szabályozás szerint a részvényesek (ha a társaság jegyzett tőkéje meghaladja a 15 millió eurót, elegendő a jegyzett tőke 0,5%-át reprezentáló részvényesi akarat is) a közgyűlési hirdetmény első ízben történt közzétételét követő 10 naptári napon belül terjeszthetik elő indokolt javaslatukat a napirend kiegészítésére. A részvénytársaság igazgatósága köteles a javaslattal a napirendi pontokat bővíteni, az erre vonatkozó második hirdetményt legkésőbb 15 nappal a közgyűlés előtt nyilvánosságra kell hozni. Lásd Hermes Com-paratíve Study on shareholder resolution in Western European Countries, október 2002.
41 A Világbank képviselői 2002-ben az Igazságügyi Minisztérium szakértőivel való tárgyalás során adtak hangot azon véleményüknek, hogy a Gt. akkor hatályos 229. §-ának rendelkezése nem összeegyeztethető a részvényesi joggyakorlás általános elveivel.
42 A Központi Elszámolóház és Értéktár (Budapest) Rt. Egységes Szabályzata 2003. április 24-én került elfogadásra, a felügyeleti jóváhagyás időpontja 2003. június 6.
43 Lásd a 2003 júliusában elfogadott 26/2003. sz. törvényt.
44 A német részvényjogi szabályozás (az 1965. évi törvény és a 2002-ben elfogadott C.G. Ajánlás) ua. több szempontból is a Gt. előtt jár. Így a törvény alapján mód van arra, hogy a közgyűlésen történteket "egyenes adásban" az interneten keresztül lehessen figyelemmel kísérni. A részvényesi indítványok, észrevételek elektronikus úton is előterjeszthetők. A C.G. Ajánlás megkívánja, hogy a részvényesnek - kérésére - elektronikus úton küldjék meg a közgyűlési előterjesztéseket.
45 Lásd ezzel kapcsolatban pl. Theodor Baums, Company Law Reform in Germany, Arbeitspapier Nr. 100; 2002. A Cambridge-ben 2002. július 4-én elhangzott előadás írásban foglalt változata.
46 Lásd a többször módosított 1996. évi dán részvénytársasági törvény 49. §-ának (2) bekezdését.
47 A felügyelőbizottság létrehozásának kötelező előírására Németországban 1870-ben került sor. A felügyelőbizottságnak és a szintén kogens módon előírt nyilvánosságra hozatali szabályoknak tudható be az egyedi engedélyezési rendszer megszüntetése. Lásd ezzel kapcsolatban Klaus J. Hopt, The German Two-Tier Board: Experience, Theories, Reforms; In: Comparative Corporate Governance, Clarendon Press; Oxford 1998. 227-258. o.
48 Az Ajánlás 5.3.2. pontja a felügyelőbizottság számára az audit bizottság létrehozását írja elő egyebek között a könyvvizsgáló megbízásával, díjazásával, függetlenségének biztosításával kapcsolatos teendők ellátására. Az audit bizottság elnöke nem lehet olyan személy, aki korábban az igazgatóság tagja volt. A részvénytársaság, ha nem tesz eleget az Ajánlásban foglaltaknak, köteles ezt a tényt és annak indokát az éves beszámolóban nyilvánosságra hozni.
49 Megfontolandó, hogy - mint arra dr. Fischer Judit felhívta a figyelmemet - a Gt. a monista rendszerben az "igazgatóság" kifejezés helyett az "igazgató tanács" elnevezést használja, a gazdasági forgalom számára ily módon is könnyen felismerhetővé téve, hogy a részvénytársaság melyik irányítási-ellenőrzési rend szerint működik.
50 Lásd a Rendelet 39. cikkének 2. pontját.
51 Az adatokat a francia-brit jogásztársaság szervezésében 2001. november 19-én elhangzott előadás szövege tartalmazza. Olvasható: http://www.legal-connexion.info/research/societas.htm.
52 A Peugeot 1972 óta él a dualista vezetési mód lehetőségével: az IT felel a stratégiai és operatív ügyvezetés ellátásáért, míg a felügyelőbizottság felügyeleti, ellenőrzési szerepet tölt be. Az FB valamennyi tagját - eltérően a német modelltől - a részvényesek választják hatéves időtartamra. Lásd http://www.psa-peugeot-citroen.com.
53 A hatályos Gt. a könyvvizsgálóra vonatkozó szabályokat "A gazdasági társaságok törvényes működésének biztosítékai" c. alatt helyezte el.
54 A MKK 2002. május 25-én elfogadott etikai szabályzata előírja, hogy "Ha a könyvvizsgáló a könyvvizsgálat mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt az ügyfélnek, akkor ügyelnie kell arra, hogy a szakmai szolgáltatás során ne vegyen át vezetői feladatokat, és ne hozzon az igazgatóság, a vezetőség felelősségi körébe tartozó vezetői döntéseket" (C/1.2.). A szabályzat ugyanakkor nem állapít meg az általános elveken, követelményeken túlmenően kifejezetten is tilalmazott eseteket, tényállásokat, illetve - eltérően az EK Ajánlástól - egy adott tényállás minősítése során irányadó szempontokat.
55 A könyvvizsgálat célját a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 155. §-ának (1) bekezdése definiálja.
56 A MKK-nak a 2003-2007. közötti időszakra vonatkozó középtávú programja is rögzíti, hogy "A könyvvizsgálat mellett az audit ügyfél számára végezhető, a függetlenséget nem veszélyeztető tevékenységeket a nemzetközi irányelvekkel összhangban újra kell fogalmazni és ugyancsak nyilvánosságra kell hozni az EK ajánlásai szerint". (8. o.) A kamarai program olvasható a http://www.mkvk.hu/lcozep-tavu.htm.
57 Lásd a francia CG Kódex 14.2.2. pontjában foglaltakat.
58 A KonTrag (Gesetz zur Kontrolle und Transparenz im Unternehmensbereich), amely 1998 májusában lépett hatályba, többek között erősíteni kívánta a közgyűlés és a felügyelőbizottság szerepét, ösztönözni próbálta a felügyelőbizottság által létrehozható speciális bizottságok elterjedését.
59 A jelentés olvasható a http://www.ecgi.org/codes/country.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Gadó Gábor, helyettes államtitkár, IM, Budapest
Visszaugrás
