A 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: DH1. törvény) hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződéseken alapuló elszámolási viták mielőbbi végleges lezárása érdekében a 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2. törvény) kizárta e szerződések tekintetében annak lehetőségét, hogy a fél a szerződés érvénytelenségének (részleges érvénytelenségének) megállapítását anélkül kérhesse, hogy kérné - a felek közötti, összegszerűen is megjelölt elszámolásra kiterjedően - az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazását. A DH1. és a DH2. törvény hatálya alá nem tartozó (tipikusan a nem fogyasztói) deviza alapú kölcsön- és lízingszerződések esetén továbbra is indítható kizárólag az érvénytelenség (részleges érvénytelenség) megállapítása iránti per az 1959-es Ptk. 239/A. § (1) bekezdése illetve a hatályos Ptk. 6:108. § (2) bekezdése alapján, a legújabb tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a nem fogyasztói szerződésekből eredő jogvitákban is egyre gyakrabban irányul a kereset (módosított kereset) a felek közötti elszámolásra. Az elszámolás iránti igények elbírálása során a bíróságnak tisztáznia kell, hogy a per tárgyát képező szerződés fogyasztói vagy nem fogyasztói szerződés, érvényes vagy érvénytelen, az érvénytelenség teljes vagy részleges, milyen érvénytelenségi ok (okok) állapítható(k) meg, továbbá hogy a megállapított érvénytelenségnek mi a jogkövetkezménye. Ezektől az előzetes kérdésekben való állásfoglalástól függ ugyanis, hogy a bíróságnak el kell-e végeznie a felek közötti elszámolást, és ha igen, milyen szempontok alapján.
Az adósok gyakran hivatkoznak arra, hogy a kölcsönszerződést a hitelező képviseletében aláíró személy nem rendelkezett érvényes képviseleti joggal, vagy hogy nem cégszerűen (nem a Ctv. 8. §-ban foglaltak szerint) írta alá a szerződést, illetve a szerződés nem felel meg a Hpt. 47. §-ában előírt alaki előírásoknak. Ezek a hivatkozások az alábbiakban részletezettek szerint alaptalanok.
Az írásbeliséghez kötött, és képviselő közreműködésével létrejött szerződés a képviselő útján eljárt szerződő fél aláírása szempontjából alakilag érvényes, ha a szerződést tartalmazó okiratból kitűnik, hogy a megállapodást ténylegesen aláíró természetes személy nem a saját nevében, hanem az okiratban megjelölt szerződő fél nevében és képviseletében jár el. Szükség esetén az aláíró természetes személy képviseleti jogosultságának igazolása során vizsgálandó, hogy képviseleti jogát kitől és milyen formában származtatja, nem szükséges azonban, hogy a képviseleti jogosultság keletkezésének láncolata magából a képviselő által kötött szerződést tartalmazó okiratból kitűnjön (eBDT 2014. 3133., Szegedi Ítélőtábla Gf.III.30135/2014).
A Ptk. 222. §-a értelmében képviseleti jogot - a törvényen, a hatósági rendelkezésen és az alapszabályon alapuló képviseleten felül - a képviselőhöz, a másik félhez vagy az érdekelt hatósághoz intézett nyilatkozattal (meghatalmazás) lehet létesíteni. Jogi személy képviselete esetén a Ctv. 8. §-ának és a 2006. évi IV. törvény 29. § (3) bekezdésének cégjegyzési jogra - azaz a cég nevében történő írásbeli képviseletre és az aláírás formájára - vonatkozó rendelkezései a törvényen és az alapszabályon alapuló szervezeti képviseletre irányadóak. A meghatalmazáson alapuló ügyleti képviseleti jog szempontjából annyiban van jelentőségük, hogy az ügyleti képviselő részére a cég képviseletének ellátására feljogosító írásbeli meghatalmazást a cég szervezeti képviselői adhatnak a Ctv. és a Gt. cégjegyzésre vonatkozó szabályainak betartása mellett. Törvény, vagy a képviselt cég alapszabálya, sőt akár a cég legfőbb szervének konkrét ügyben hozott határozata előírhatja, hogy az együttes cégjegyzésre jogosult szervezeti képviselők csak együttesen gyakorolható képviseleti jogra szóló meghatalmazást adhatnak harmadik személyek részére. Ilyen rendelkezés hiányában azonban a szervezeti képviselő(k) által adott meghatalmazás alapján a meghatalmazott önállóan, önálló aláírási joggal képviselheti az adott céget (Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.951/2014).
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 47. § (2) bekezdése valóban tartalmazott az ügyleti képviseletre is irányadó korlátozást annak kimondásával, hogy a pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségvállalásra előírt együttes aláírási jog csak együttes aláírási jogként ruházható át. A Hpt.-nek ez a rendelkezése azonban csak a hitelintézetekre vonatkozott, a pénzügyi vállalkozásokra nem, így a pénzügyi vállalkozások által kötött szerződések nem szenvednek alaki hibában amiatt, hogy azokat a pénzügyi vállalkozás képviseletében egyetlen személy írta alá (Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.951/2014).
Ha nem bizonyított, hogy a szerződést a pénzügyi intézmény nevében aláíró természetes személy rendelkezett képviseleti jogosultsággal, álképviselőnek minősül. Álképviselet esetén viszont a képviselt személy utólag is jóváhagyhatja az álképviselő eljárását a Ptk. 221. § (1) bekezdése értelmében, és ez esetben úgy kell tekinteni, mintha az álképviselő szabályszerű meghatalmazással járt volna el, ilyen esetben a bíróság nem alkal-
- 3/4 -
mazhatja az érvénytelenség jogkövetkezményeit (BH 1993.181., BH 1994.501., BH 2004.181., BDT 2014.3109.). A jóváhagyás nincs alakszerűséghez kötve, a képviselt személy az álképviselő eljárását jóváhagyó nyilatkozatát szóban, írásban, de akár ráutaló magatartással is kifejezésre juttathatja (BH 2014.303.) Ráutaló magatartásnak minősül, ha a pénzügyi intézmény a maga részéről teljesítette a szerződést (folyósította a kölcsönösszeget, átadta a lízingtárgyat - Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.951/2014, Gf.II.30.527/2014).
A szerződés fentiek szerinti alaki hibáira, illetve a képviseleti jog hiányára legfeljebb a hitelező hivatkozhatna. A hitelező képviseletében eljárt személy képviseleti jogosultságának hiánya vagy az aláírás formai hibája az adós számára semmiféle hátrányt nem jelent, a tapasztalatok szerint az adósok nem hivatkoznak arra, hogy a hitelezővel nem kötöttek volna szerződést, vagy más tartalommal kötötték volna meg azt, ha olyan személy járt volna el a hitelező képviseletében, aki vitathatatlanul rendelkezett képviseleti joggal. Ha a hitelező a maga részéről a szerződést teljesítette (a kölcsön összegét folyósította, vagy a lízingtárgyat megvásárolta és azt a lízingbevevőnek átadta), egyértelmű, hogy az alaki hibára való hivatkozással az adós azt kívánja elérni, hogy szabaduljon a szerződés alapján őt terhelő kötelezettségek teljesítése alól. Ez pedig sérti a rendeltetésszerű és jóhiszemű joggyakorlás Ptk. 4. § (1) bekezdése és 5. § (2) bekezdése szerinti követelményét (Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.951/2014, Gf.II.30.527/2014).
Összegzésként megállapítható, a tapasztalatok szerint nem jellemző, hogy a devizaszerződések alaki hiba miatt érvénytelenek lennének.
E körben a leggyakoribb adósi hivatkozás, hogy a szerződés a Hpt. egyes rendelkezéseibe ütközik, mert
- a szerződéskötésnél a hitelező képviseletében eljárt autókereskedő nem rendelkezett a PSZÁF engedélyével ahhoz, hogy pénzügyi szolgáltatás közvetítésére jogosult ügynök igénybevételével végezzen pénzügyi szolgáltatási tevékenységet (Hpt. 3. §);
- a hitelező szerződés részét képező üzletszabályzata nem tartalmazza a Hpt. 209. § (1) bekezdésében előírt kötelező tartalmi elemeket;
- a nem fogyasztói kölcsönszerződésben nincs egyértelműen meghatározva a kamat, a díj és az egyéb költség [Hpt. 210. § (2) bekezdés];
- a fogyasztási kölcsönszerződés nem tartalmazza a Hpt. 213. § (1) bekezdés a)-g) pontjaiban meghatározott tartalmi elemeket.
Szükségtelen annak a vizsgálata, hogy a szerződések megkötésénél eljárt ügynök (autókereskedő) a Hpt. 2. számú melléklet I. fejezet 12. pont a) vagy b) alpontja szerinti ügynöki tevékenységet végzett a hitelező számára, s hogy ehhez képest ez a tevékenység bejelentési vagy engedélyezési kötelezettség alá esett. A Ptk. 200. § (2) bekezdése szerint ugyanis az a szerződés semmis, amely jogszabályba ütközik, kivéve, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz. A következetes bírói gyakorlat szerint a más jogági szabályokat sértő szerződés a polgári jog szempontjából akkor érvénytelen, ha a más jogági törvény kifejezetten rögzíti, hogy az adott jogi norma megsértése egyúttal a szerződés érvénytelenségét is okozza, vagy ha ez a törvény értelmezéséből, az összes körülményből nyilvánvaló módon megállapítható (eBDT 2006.1450, eBDT 2000. 97.). A Hpt. sem a Felügyelet részére történő bejelentés, sem a Felügyelet engedélyének hiányában végzett ügynöki tevékenység keretében kötött polgári jogi szerződésekhez nem fűzte a semmisség jogkövetkezményét, így a bejelentés vagy az engedélykérés elmulasztása legfeljebb felügyeleti intézkedést vonhatott volna maga után, de nem eredményezi az ügynök közreműködésével kötött, pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződés érvénytelenségét (Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20484/2013).
A Hpt. 209. §-ának a hitel- és a kölcsönszerződés általános szerződési feltételeit magában foglaló üzletszabályzat kötelező tartalmi elemeit meghatározó rendelkezései csak a Hpt. 5. § (1) bekezdésében szabályozott hitelintézetekre vonatkoznak, a pénzügyi vállalkozásokra nem, emellett - az a) pontban írt okfejtéssel azonos indokok szerint - a Hpt. hivatkozott rendelkezéseinek meg nem felelő üzletszabályzat a hitelintézetek esetén is legfeljebb felügyeleti intézkedést vonhat maga után, de nem eredményezheti a hitelintézet által kötött szerződés érvénytelenségét (Szegedi Ítélőtábla Gf.II.30.236/2013, Pf.II.20775/2013).
A Hpt. szerződéskötéskor hatályos 210. § (2) bekezdése szerint a pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben egyértelműen meg kell határozni a kamatot, a díjat és minden egyéb költséget vagy feltételt, ideértve a késedelmes teljesítés jogkövetkezményeit és a szerződést biztosító mellékkötelezettségek érvényesítésének módját, következményeit is. Önmagában az, ha a szerződés e követelményeknek nem felel meg, nem eredményezi a szerződés semmisségét, a törvényben megjelölt tartalmi elemek hiányához ugyanis a Hpt. csak a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződések tekintetében fűzi a semmisség következményét [Hpt. 213. § (1) bekezdés]. Ez utóbbiaknál a Hpt. 213. §-a alapján kell elbírálni a semmisséget, a nem fogyasztási kölcsönszerződések és a lízingszerződések esetén pedig a Hpt. 210. § (2) bekezdésére alapított semmisség az alábbiakra figyelemmel nem állapítható meg:
Kölcsön - A Hpt. 210. § (2) bekezdésének rendelkezéséből az következik, hogy a kamatban és - ha a felek megállapodása szerint a kölcsönvevő által teljesítendő ellenszolgáltatásnak díj és költség is részét képezi - a díjban és költségekben való megállapodás a nem fogyasztási kölcsönszerződésnek is lényeges tartalmi elemei, így az azokban való megállapodás, azaz e fel-
- 4/5 -
tételek egyértelmű meghatározása nélkülözhetetlen a szerződés létrejöttéhez [Ptk. 205. § (2) bekezdés]. Ebből következően az a Hpt. hatálya alá tartozó nem fogyasztási kölcsönszerződés, amely nem tartalmazza egyértelműen a kölcsönvevő által fizetendő kamatot, díjakat és költségeket, az erre vonatkozó kölcsönös és egybehangzó akaratkifejezés hiányában létre nem jöttnek minősül. Az egyértelmű meghatározottság követelménye azonban nem jelenti azt, hogy a kamatot, díjat és költségeket számszerűen vagy százalékos mértékben kötelező megjelölni a szerződésben. A szerződésnek ezek a tartalmi elemei akkor is egyértelműen meghatározottnak tekinthetők, ha mértékük a szerződés részét képező üzletszabályzat és hirdetmény, mint általános szerződési feltételek rendelkezéseit is figyelembe véve megállapítható. Lényeges emellett, hogy a bankkölcsönszerződésnek a Ptk. 523. § (1) és (2) bekezdése értelmében két nélkülözhetetlen tartalmi eleme van: a kölcsönösszeg és az ügyleti kamat meghatározása. A szerződés minden további eleme, így az adós által fizetendő különböző díjak, költségek és az egyéb szerződési feltételek eshetőlegesek, azok csak akkor képezik a szerződés részét, ha arra vonatkozóan a felek megállapodnak. Következésképpen az egyértelmű meghatározottság kritériuma azt jelenti, hogy ha a felek megállapodása szerint az adósnak az ügyleti kamaton felül valamilyen díjat vagy költséget is fizetnie kell, ezt a fizetési kötelezettségét egyértelműen kell meghatározni. Ha viszont a hitelező olyan díjat vagy költséget is felszámít, amelyről a szerződés nem rendelkezik, ez nem azt jelenti, hogy a szerződés a Hpt. 210. § (2) bekezdésébe ütközik, hanem azt, hogy a hitelező nem a szerződés szerint határozza meg a követelését az adóssal szemben. Ez azonban a szerződés létrejöttét vagy érvényességét nem érinti, az adós ilyen tartalmú kifogása a felek közötti elszámolásra tartozó kérdés, így ilyen tartalmú jogvita keretében vizsgálható a bíróság részéről (Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20777/2013, Gf.III.30135/2014).
Lízing - A Hpt. 3. § (1) bekezdése a pénzügyi szolgáltatások széles körét nevesíti, amelyek között több olyan is szerepel, amely szolgáltatásokra irányuló szerződéseknek a Hpt. 210. § (2) bekezdésében felsoroltak nem lényeges tartalmi elemei, sőt egyes pénzügyi szolgáltatások esetén - mint pl. a 3. § (1) bekezdés j) pontjában írt letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás, vagy az m) pont szerinti készpénzátutalás - jellegüknél fogva a kamat, mint az idegen pénz használatáért járó díj kikötése, kizárt. Ebből következően a Hpt. 210. § (2) bekezdésének helyes értelmezése szerint a kamat, díj és költségszerződésben történő egyértelmű meghatározásának követelménye azt jelenti, hogyha az adott pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésnek lényeges tartalmi eleme a kamat, költség, vagy díj, de abban a felek nem állapodnak meg, a szerződés nem jön létre [Ptk. 205. § (2) bekezdés]. A pénzügyi lízingszerződésnek azonban - az alábbiakban részletezettek szerint - nem lényeges eleme sem a kamat, sem a díjak vagy a költségek, így ezek szerződésben való feltüntetésének hiánya a pénzügyi lízingszerződés létrejöttét nem érinti.
A pénzügyi lízingszerződés az 1959-es Ptk.-ban nem szabályozott atipikus szerződés, amely az adásvétel (részletvétel), a pénzkötelmek (hitelviszony) és a használati kötelmek tényállási elemeit egyaránt hordozza. A lízingbeadó a lízingtárgy tulajdonjogát - a későbbi lízingbevevő választása szerint - adásvételi szerződéssel megszerzi, a beszerzési vételárat kiegyenlíti, majd a megkötött lízingszerződés alapján köteles a lízingtárgyat tartós, határozott időre a lízingbevevő használatába adni, a lízingbevevő pedig ezért időszakonként visszatérően lízingdíjat fizetni. A lízingbeadó a dolog beszerzési árát a lízingkulcs (lízingszorzó) alkalmazásával megnöveli, és az így kalkulált lízingdíjat a tartós használat időtartama alatt a lízingbevevő időszakonként visszatérően lízingdíj-részletek formájában fizeti, majd a futamidő leteltével a lízingtárgy tulajdonjogát (maradványértéken) a lízingbe adótól megszerzi (EBD 2013.07.G9.). Mivel a tartós futamidő alatt a dolog a lízingbevevő használatába kerül, a lízingdíj valójában két különböző szolgáltatás együttes ellenértékeként jelenik meg: egyfelől a beszerzési ár törlesztéseként, másfelől használati díjként. Polgári jogi szempontból tehát a pénzügyi lízingszerződés lényeges tartalmi eleme a lízingtárgy, amelyet a lízingbeadó a lízingbevevő részére használatba ad, valamint a lízingbevevő által ellenszolgáltatásként fizetendő lízingdíj. (A Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. 6:409. §-a - amely már külön szerződéstípusként szabályozza a pénzügyi lízingszerződést - ugyancsak ezt a két tényezőt határozza meg a pénzügyi lízingszerződés lényeges tartalmi elemeként.)
Ennek megfelelően a pénzügyi lízingszerződés létrejöttéhez szükséges, és egyben elegendő, ha a felek megállapodása a lízingtárgyra és a lízingdíjra kiterjed.
Mindennek nem mond ellent a pénzügyi lízing fogalmának a Hpt. 2. számú melléklete értelmező rendelkezései I.11. pontjában rögzített meghatározása. Eszerint pénzügyi lízing az a tevékenység, amelynek során a lízingbeadó ingatlan vagy ingó dolog tulajdonjogát, illetve vagyoni értékű jogot a lízingbevevő megbízása szerint abból a célból szerzi meg, hogy azt a lízingbevevő határozott idejű használatába adja oly módon, hogy az a lízingbevevő könyveiben kerül kimutatásra. A használatba adással a lízingbevevő jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a lízingdíj teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részének, valamint a szerződésben kikötött maradványérték megfizetésével a dolgon ő, vagy az általa megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen. A felek a szerződésben kötik ki a lízingdíj tőkerészét - amely a lízingbe adott vagyontárgy, vagyoni értékű jog szerződés szerinti árával azonos -, valamint kamatrészét és a törlesztésének ütemezését.
A fentiek szerint a Hpt. a pénzügyi lízing ellenszolgáltatásaként meghatározott lízingdíjat a teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részletek összegében határozza meg. Az itt szabályozott kamatrész azonban tartalmában nem azonos a Hpt. értelmező rendelkezések III.7. pontjában foglalt kamattal, amely szerint a kamat az adós által a kölcsönnyújtónak (betételhelyezőnek) az elfoga-
- 5/6 -
dott betét vagy az igénybe vett kölcsön használatáért, kockázatáért fizetendő, a betét- vagy kölcsönösszeg százalékában meghatározott, időarányosan térítendő (elszámolandó) pénzösszeg vagy egyéb hozadék. Lízingszerződésnél ugyanis a lízingbevevő nem pénzösszeget kap időleges használatba, hanem a lízingtárgyat, amelynek használatáért nem kamatot, hanem használati díjat (lízingdíjat) köteles fizetni, így a lízingdíj Hpt. 2. számú melléklete I.11. pontja szerinti "kamatrésze" alatt ténylegesen a lízingdíj használati díj része értendő.
A lízingszerződés létrejötte szempontjából közömbös, hogy a lízingbeadó a lízingdíj használati díj részét (a Hpt. szóhasználatával: kamatrészét) miként állapítja meg, ennek során a lízingkulcsot hogyan, mi alapján kalkulálja. Tekintettel arra, hogy a lízingszerződés kölcsönelemet is tartalmaz, nem kizárt, hogy a lízingbeadó a lízingdíj használati díj részének meghatározása során olyan lízingkulcsot (lízingszorzót) alkalmazzon, amelyben valamilyen formában a lízingdíj tőkerészének a kamatát is számításba veszi. Annak sincs továbbá akadálya, hogy ez a kamatelem referenciakamatként megjelölésre kerüljön a lízingszerződésben, mint olyan tényező, amelynek változása maga után vonja a lízingdíj használati díj részének változását, és ezáltal a törlesztő részletek futamidő alatti módosulását. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a lízingszerződés jellegéből adódóan a polgári jogi értelemben vett kamat a szerződésnek nem, illetve nem lényeges tartalmi eleme, ezért a kamat-meghatározás hiánya a lízingszerződést nem teszi létre nem jött megállapodássá (eBDT 2015. 3328).
A 6/2013. Polgári jogegységi határozat 5. pontja szerint a Ptk. alapján kell megítélni azt a kérdést, hogy valamely kötelező tartalmi elem hiánya, vagy a jogszabályi előírásoknak nem megfelelő tartalmú szerződéses rendelkezés részleges, avagy teljes érvénytelenséget eredményez-e. A Hpt. 213. § (1) bekezdéséből ugyanis nem következik, hogy a részleges érvénytelenség megállapítása kizárt lenne. Ennek megfelelően, ha az érvénytelenség oka olyan tartalmi hiányosság, amely nélkül a szerződés teljesíthető, a szerződés részleges érvénytelenségének a megállapítása indokolt. Megállapítható emellett a részleges érvénytelenség olyan esetben is, amikor a hiányzó tartalmi elemnek a szerződés rendelkezései alapján való pótlásával az érvénytelenségi ok kiküszöbölésére reális lehetőség van.
Ha a fogyasztó a pénzügyi intézmény által alkalmazott szerződési feltételek tisztességtelenségét, és e feltételeknek a Hpt. előírásainak meg nem felelő, hiányos voltát egyaránt sérelmezi, a bíróságnak elsőként a feltételek tisztességtelenségét kell vizsgálnia. A tisztességtelen kikötés ugyanis nem lehet a szerződés hiányos tartalma, a Hpt. szerinti semmisség csak az egyébként tisztességesnek minősülő szerződési feltételek hiányának jogkövetkezménye lehet (eBDT 2015. 3327).
A fentiek előrebocsátása után a Hpt. 213. § (1) bekezdés egyes alpontjait külön-külön vizsgálva az alábbiak állapíthatók meg:
- a) és e) pont (a szerződés tárgya, illetve a törlesztő részletek száma, összege és a törlesztési időpontok meghatározásának hiánya): Ez okból a szerződés érvénytelensége általában nem állapítható meg, a 6/2013. PJE 1. pontjában írtakat is figyelembe véve. Ha mégis lenne ilyen szerződés, az érvénytelenség oka kiküszöbölhető akként, hogy a bíróság a szerződés tárgyát a ténylegesen folyósított kölcsönösszeg, a törlesztő részletek számát, összegét és a törlesztési időpontokat pedig a szerződés rendelkezéseit és az eset összes körülményét figyelembe véve megállapítja.
- b) pont (az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutató, a hiteldíjmutató számítása során figyelembe nem vett egyéb - esetleges - költségek meghatározása és összege, vagy ha az ilyen költségek pontosan nem határozhatók meg, az ezekre vonatkozó becslés meghatározásának hiánya): Ha a b) pontban írt tartalmi elemek közül a THM-et nem tünteti fel a szerződés, ez a hiányosság pótolható, a szerződés egyéb rendelkezései alapján a THM ugyanis kiszámítható, ezért ilyen esetben csak a részleges érvénytelenség állapítható meg, és az érvénytelenség oka kiküszöbölhető.
Véleményem szerint nem lehetséges olyan eset, hogy a b) pontban írt költségek feltüntetésének hiánya legyen megállapítható. Ha ugyanis a pénzügyi intézmény olyan díjat, költséget, vagy egyéb járulékot terhel ki a fogyasztóra az általa kiállított fizetési számlában vagy értesítőben, amelynek felszámítására sem jogszabály, sem a szerződés alapján nem jogosult, ez nem azt jelenti, hogy e költségek szerződésben való feltüntetésének hiánya miatt a szerződés érvénytelen, hanem azt, hogy a pénzügyi intézmény jogosulatlanul követeli a fogyasztótól az érintett összeget, ami a felek közötti elszámolásra tartozó kérdés, elbírálása az ilyen tárgyú jogvita keretében lehetséges (Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.775/2013).
- c) pont (a szerződéssel kapcsolatos összes költség - ideértve a kamatokat, járulékokat, valamint ezek éves, százalékban kifejezett értéke meghatározásának hiánya): Ha a c) pontban írt tartalmi elemeket nem tünteti fel a szerződés, ez a hiányosság pótolható, mivel a szerződés rendelkezései alapján ezek kiszámíthatók, ezért ilyen esetben csak a részleges érvénytelenség állapítható meg, és az érvénytelenség oka kiküszöbölhető. Hangsúlyozni szükséges ugyanakkor, hogy ezek a költségek, díjak, járulékok feltüntethetők az ún. egyedi szerződésben, vagy a szerződés részét képező általános szerződési feltételekben egyaránt. A költségek, díjak, kamatok, egyéb járulékok között lehetnek olyanok, amelyek a fogyasztó számára rendszeres fizetési kötelezettséget jelentenek, és olyanok is, amelyek csak esetlegesen merülnek fel abban az esetben, ha egy szerződésben meghatározott körülmény, vagy feltétel bekövetkezik (pl. szerződésmódosítási díj). A Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontjában előírt százalékban kifejezett érték meghatározásának kötelezettsége értelemszerűen csak a rendszeresen fizetendő díjakra, költségekre (pl. kezelési költség), vagy az olyan esetlegesen felmerülő fizetési kötelezettségre vonatkozik, mint pl. a késedelmi kamat (Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.775/2013 ).
- d) pont (azon feltételek, illetőleg körülmények
- 6/7 -
részletes meghatározásának a hiánya, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható): Ez az érvénytelenségi ok a DH2. törvény szerint felülvizsgált elszámolással orvoslásra került, erre a semmisségi okra további igény nem alapítható.
- f) és g) pont (a szükséges biztosítékok meghatározásának, valamint a szerződéshez kapcsolódóan a fogyasztótól megkövetelt biztosítások megjelölésének a hiánya): A tapasztalatok szerint a felek erre a hiányosságra, mint érvénytelenségi okra nem szoktak hivatkozni. Ilyen hiányosság egyébként is nehezen képzelhető el, hiszen ha a szerződés nem rendelkezik biztosítékokról vagy a fogyasztó által kötendő biztosításokról, ez csupán annyit jelent, hogy a felek megállapodása ezekre a kérdésekre nem terjedt ki. Miután azonban nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely a kölcsönszerződés kötelező tartalmi elemévé tenné a biztosítékok kikötését vagy biztosítási szerződés megkötését, nem eredményezheti a szerződés érvénytelenségét az, ha a felek szerződése ilyen kötelezettségeket nem ír elő az adós számára.
A szerződés jóerkölcsbe ütközése szubszidiárius érvénytelenségi ok, így erre alapítottan nem állapítható meg a szerződés érvénytelensége, ha az ennek alapjául szolgáló tényelőadás egyéb érvénytelenségi oknak feleltethető meg. Azok az általános szerződési feltételek, amelyek sértik az általánosan elfogadott társadalmi normákat, erkölcsi szabályokat, tisztességtelenek, így érvénytelenségük a tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségére vonatkozó szabályok alapján ítélhetők meg (BH 2011.44., EBH 2012.12.P17.).
Nem fogyasztói szerződés esetén a tisztességtelen feltétel megtámadható. A megtámadási határidő elévülési jellegű, ezért a megtámadás elkésettségét a bíróság hivatalból nem veheti figyelembe. Kifogásként azonban az adós az elévülési idő után is érvényesítheti a megtámadási jogát, amire nyilván akkor kerülhet sor, ha a hitelező érvényesít a szerződésből eredő igényt az adóssal szemben. A DH1. és a DH2. törvények hatályba lépésé óta az adósok leggyakrabban az árfolyamkockázat adósra telepítéséről rendelkező szerződési kikötés tisztességtelenségét állítják a Kúria 2/2014. Polgári jogegységi határozatára hivatkozással, de nem ritka, hogy emellett számos egyéb általános szerződési feltétel tisztességtelenségének a megállapítását is kérik.
Annak vizsgálatakor, hogy tisztességtelen-e az árfolyamkockázat adósra telepítése, célszerű a deviza alapú hitelkonstrukció lényegéből kiindulni. A deviza alapú kölcsön lényege, hogy az adós tartozása devizában keletkezik, a kölcsön folyósítására és a törlesztésére pedig forintban kerül sor. Miután a tartozás devizában van megállapítva, az adós forintban teljesítendő fizetési kötelezettsége a forint erősödésétől, gyengülésétől függ. Ezeknél a szerződéseknél az árfolyamváltozás a törlesztő részletek nagyságát befolyásoló kockázati tényező, amelynek adós általi viselését ellensúlyozta a forintkölcsönhöz képest kedvezőbb ügyleti kamat és alacsonyabb törlesztő részlet (Kúria 6/2013. Polgári jogegységi határozata indokolásának III.1. pontja, eBDT 2013. 2907.). Valamely szerződési feltétel tisztességtelensége - mint minden egyéb érvénytelenségi ok fennállta - a szerződéskötés időpontjára vetítve vizsgálható, következésképpen a tisztességtelenség akkor állapítható meg, ha már a szerződés megkötésekor kimutatható, hogy az érintett általános szerződési feltétel egyoldalúan és indokolatlanul hátrányos a fogyasztó illetve az ászf támasztójával szerződő fél számára. A devizaszerződések zöménél azonban a szerződéskötés időpontjában ilyen egyoldalú, indokolatlan hátrány nem volt kimutatható az árfolyamkockázat adósra telepítése miatt. Ezek a szerződések nagyobbrészt a 2000-es évek elején és közepén, a pénzügyi-gazdasági válság kirobbanását megelőzően születtek, amikor a forintárfolyam svájci frankhoz és más devizákhoz viszonyított változásának későbbi alakulása, a potenciális változás iránya, mértéke nem volt, és reálisan nem is lehetett ismert sem az adósok, sem a pénzügyi intézmények előtt. Nem volt előre látható, hogy a forint olyan mérvű gyengülése fog bekövetkezni, amelynek eredményeként az adósok fizetési kötelezettsége drasztikusan megemelkedik. Ebből következően az esetek túlnyomó részében a szerződéskötés időpontjában az árfolyam kockázatának az adósra telepítése nem jelentett olyan egyoldalú előnyt, illetve hátrányt, amely miatt a szerződési konstrukció nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző, vagy tisztességtelen lenne. Az, hogy utóbb - a szerződéskötéskor a felek által előre nem látott - olyan mértékű árfolyamesés következett be, ami a szerződés eredetileg fennállt gazdasági-kockázati egyensúlyát felborította, és az adós terhére súlyos aránytalanságot eredményezett, a szerződés érvényességét nem érinti, az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési feltételt utólag, "visszamenőlegesen" nem teszi tisztességtelenné. Miután a hitelező maga sem láthatta előre a forint/deviza árfolyam utóbb bekövetkezett drasztikus megváltozását, arról a szerződéskötéskor tájékoztatást sem adhatott az adósnak.
A megbomlott szerződési egyensúly orvoslásának eszköze a szerződés tartalmának módosítása lehet, ami az adott szerződéseknél meg is történt: az állam jogalkotás útján megváltoztatta az érintett szerződések jelentős részének tartalmát, az Országgyűlés több törvényt alkotott, amelyekkel enyhítette az adósok árfolyamváltozás miatt megnövekedett terheit (végtörlesztésről, árfolyamrögzítésről, "forintosításról" szóló törvények).
Mindezek tükrében értelmezendő a Kúria 2/2014. Polgári jogegységi határozatának az a megállapítása, amely szerint a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés árfolyamkockázat fogyasztó általi viselésére vonatkozó rendelkezésének a tisztességtelensége megállapítható, ha az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó számára annak tartalma a szerződéskötéskor nem volt világos, nem volt érthető, különösen ha a pénzügyi intézménytől kapott nem megfelelő tájékoztatás vagy a tájékoztatás elmara-
- 7/8 -
dása folytán alappal gondolhatta úgy, hogy az árfolyamkockázat nem valós, vagy az őt csak korlátozott mértékben terheli. Annak megítélésénél, hogy a fogyasztó adott esetben alappal gondolhatta-e úgy, hogy nem kell a fizetési kötelezettségeit jelentős mértékben megnövelő árfolyamváltozásra számítania, azaz világosan és érthetően került-e megfogalmazásra az ügylet árfolyamváltozáshoz kötődő kockázata, mérlegelni kell, hogy a fogyasztó a gazdasági vagy szakmai tevékenysége körén kívül eső célból szerződést kötő személy, aki különleges szakismerettel és szakértelemmel nem rendelkezik, az ügyletkötés kockázata viszont őt is terheli. A jóhiszeműség és tisztesség követelményének, az együttműködési kötelezettségnek megfelelően elvárható a fogyasztótól, hogy a nagy összegű és hosszabb távra szóló pénzügyi ügylet jellegéhez, a vállalt kockázat mértékéhez igazodóan tájékozódjon a szerződés megkötése előtt. A szerződési feltételeket tartalmazó okiratot - az átlagfogyasztótól elvárható gondossággal - át kell tanulmányoznia, és ha a szerződésben olyan rendelkezéseket észlel, amelyeket nem ért, megfelelő magyarázatot igényelhet. A pénzügyi kötelmekben - az átlagfogyasztó által nem feltétlenül ismert - szakkifejezések használata, adott esetben matematikai formulák, képletek alkalmazása elkerülhetetlen, azok nem tisztességtelenek önmagában azért, mert megértésük a szerződés elmélyültebb tanulmányozását, esetleg szakember segítségének igénybevételét teszi szükségessé (eBDT 2013. 2889). Még szigorúbban ítélendő meg a vizsgált feltétel hiányos vagy félrevezető tájékoztatásra alapított tisztességtelensége a nem fogyasztói szerződéseknél. A gazdasági, üzleti élet professzionális résztvevőitől ugyanis még inkább elvárható, hogy a gazdasági tevékenységükhöz kapcsolódó szerződéseik megkötése során kellő megfontoltsággal járjanak el, üzleti partnereik szerződési ajánlatait gondosan tanulmányozzák át, mérjék fel az ügyletkötésben rejlő kockázatokat, mérlegeljék a szerződéssel együtt járó előnyöket és hátrányokat, végezzenek gazdaságossági számításokat az általuk igényelt szolgáltatás és a részükről teljesítendő ellenszolgáltatás összevetésével. Adott esetben - szükség esetén - szakember véleményének kikérését követően döntsenek üzleti partnerük szerződési ajánlatának elfogadásáról (eBDT 2015. 3300). A devizaperek tárgyát képező szerződések vizsgálatából szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek a szerződéseknek az elvárható gondosságú áttanulmányozása, értelmezése alapján az adósok a deviza alapú hitelezési konstrukció lényegét, az abból fakadó kockázatot felismerhették, annak viselését vállalták. Az adósok gyakran hivatkoznak arra, hogy a hitelező szerződéskötésnél közreműködő alkalmazottjától, megbízottjától olyan tájékoztatást kaptak, hogy a szerződés futamideje alatt nem kell számítaniuk lényeges árfolyamváltozásra, fizetési kötelezettségeik számottevő emelkedésére. Önmagában az ilyen tartalmú hivatkozás annak bizonyítottsága esetén sem alkalmas az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési kikötés tisztességtelenségének a megállapítására. Az árfolyamváltozás kockázatát elbagatellizáló, az általánosság szintjén mozgó, konkrét pénzügy-gazdasági elemzéseket, számszaki kimutatásokat nélkülöző kijelentések ugyanis az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintően eljáró átlagos fogyasztó számára nem tűnhettek hitelt érdemlőnek az írásban rögzített szerződési tartalomból felismerhető kockázati tényezővel szemben. Lényeges emellett, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a hitelezők általában közérthető módon, laikus számára is világosan megfogalmazott, írásban rögzített tájékoztatással látták el az adósokat az ügyletben rejlő kockázatról.
Mindennek tükrében az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési feltétel tisztességtelensége - egészen kirívó, ritka kivételektől eltekintve - nem állapítható meg.
Ezek elsősorban olyan kikötéseknél merülnek fel, amelyek az adós szerződésszegése esetén a hitelezőt megillető jogosultságokat szabályozzák (pl. azonnali hatályú felmondási jog, biztosítási díjjal való rendelkezés). Az ilyen kikötések között lehetnek - jogerős ítéletek (Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.961/2014/3; Kúria Pfv.VII.30.112/2015/5) által megállapítottan vannak is - tisztességtelenek.
Ha valamelyik érvénytelenségi ok fennállása megállapítható, elsődlegesen azt kell tisztázni, hogy ez az ok a szerződés részleges vagy teljes érvénytelenségét vonja maga után. Ha az adott érvénytelenségi ok csak a szerződés meghatározott, behatárolható tartalmi részét, egyes szerződési feltételt, kikötést érint, az érvénytelenség részleges, ezért az érvénytelenség jogkövetkezményeit csak a szerződésnek erre - az érvénytelenségi ok által érintett - részére kell alkalmazni, feltéve, hogy a szerződési tartalom osztható (eBDT 2014. 3156). Egyebekben a jogkövetkezményeket illetően nincs eltérés, az érvénytelen részhez kapcsolódóan ugyanazok a jogkövetkezmények alkalmazhatók, mint abban az esetben, ha az érvénytelenségi ok folytán az egész szerződés megdől. Ennek megfelelően, ha a szerződésnek egy behatárolható részét érinti az érvénytelenségi ok, ennek az az általános jogkövetkezménye, hogy az érvénytelen kikötést "nem írottnak" kell tekinteni, ahhoz joghatás nem fűződik, az érvénytelen szerződési részre jogosultságot, követelést alapítani nem lehet, a szerződés további részei viszont érvényesek, azok változatlanul kötik a feleket. Ha az érvénytelen szerződési feltétel alapján már történt teljesítés, e tekintetben az érvénytelenség "további" jogkövetkezményei alkalmazhatók, így - az 1959-es Ptk. hatálya alá tartozó szerződéseknél - a körülményektől függően sor kerülhet az adott feltétel érvényessé vagy hatályossá nyilvánítására, és az eredeti állapot helyreállítására egyaránt.
Miután a deviza alapú szerződésekből eredő jogvitákra az 1959-es Ptk. rendelkezései az irányadók, az ott meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása jöhet szóba.
- 8/9 -
A részleges érvénytelenség speciális esete, ha az érvénytelenség oka valamely szerződési kikötés tisztességtelensége. A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv 6. cikk (1) bekezdése szerint a fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket. Ha pedig a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával nem teljesíthető, - az EU Bíróság Kásler-ügyben hozott ítéletéből kitűnően - a bíróság az érvénytelenséget oly módon orvosolja, hogy a tisztességtelen feltételt a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével helyettesíti. Konkrét diszpozitív szabály hiányában nincs akadálya annak, hogy a bíróság a Ptk., mint nemzeti jogszabály érvénytelenség jogkövetkezményeire vonatkozó diszpozitív rendelkezéseit alkalmazza, s ennek keretében adott esetben az adott feltétel módosításával kiküszöbölje annak tisztességtelenségét.
A 6/2013. Polgári jogegységi határozat 4. pontja értelmében a bíróságnak elsősorban erre kell törekednie - pl. a kamat %-os mértékének, vagy a THM-nek a meghatározásával -, és az elszámolást az érvényessé nyilvánított rendelkezéseket is figyelembe véve kell elvégezni a szerződés alapján. Ha az érvénytelen kikötéseknek nem volt kihatása a pénzintézet által készített elszámolásra, és abban az adós sem tud megjelölni semmilyen érdemi kifogást, hibát, a szakértői bizonyítás mellőzhető, és az elszámolásra irányuló keresetet el lehet utasítani.
Ez csupán elvi lehetőség, arra az esetre korlátozódik, ha a hitelező részéről nem történt teljesítés. Ha ugyanis a kölcsönt már folyósította, vagy a lízingtárgyat beszerezte és a lízingbevevőnek átadta, a pénz, ill. a lízingtárgy használata nem tehető meg nem történtté, ezért a szerződéskötés előtti helyzet nem állítható helyre.
Eltérő álláspontok alakultak ki abban a kérdésben, hogy ténylegesen mit jelent a hatályossá nyilvánítás, az elszámolás során mennyiben vehetők figyelembe az érvénytelen szerződés rendelkezései. Véleményem szerint az érvénytelen szerződés ítélethozatalig történő hatályossá nyilvánítása esetén is az érvénytelenség elsődleges jogkövetkezményét kell kiindulópontnak tekinteni, azaz, hogy érvénytelen szerződésre jogosultságot alapítani és a szerződés teljesítését követelni nem lehet. Ebből következően, ha az érvénytelenségi ok nem küszöbölhető ki, a bíróságnak teljes egészében figyelmen kívül kell hagynia az érvénytelen szerződés valamennyi rendelkezését, és kizárólag azt kell vizsgálnia, hogy melyik fél ténylegesen milyen szolgáltatáshoz jutott hozzá az érvénytelen szerződés alapján. Ha a kapott szolgáltatások természetben visszaadhatók, ezek visszaadására kötelezi a feleket, azaz helyreállítja az eredeti állapotot, ha a természetbeni visszaadás nem lehetséges, azt vizsgálja, hogy történt-e valamelyik fél részéről olyan szolgáltatás, amelyikkel szemben nem áll megfelelő ellenszolgáltatás. Ennek elbírálása során azonban nem az érvénytelen szerződés rendelkezéseit veszi alapul, hiszen ha ezt tenné, egyrészt nem érvényesülne az érvénytelenségnek az az elsődleges jogkövetkezménye, amely szerint érvénytelen szerződésre jogosultságot alapítani és a szerződés teljesítését követelni nem lehet, másrészt a hatályossá nyilvánítás az esetek többségében lényegében a szerződés érvényessé nyilvánítását jelentené, de az érvénytelenségi ok kiküszöbölése nélkül. Nem fogadható el olyan megoldás sem, hogy a bíróság "válogasson" a szerződési feltételek között, és tetszése szerint döntsön arról, hogy melyik feltételt alkalmazza az elszámolás során, és melyiket hagyja figyelmen kívül. Kiemelendő, hogy a deviza alapú kölcsönszerződések kirovó és lerovó pénznemre vonatkozó feltételei éppúgy a felek megállapodásának részét képezik, mint a szerződés egyéb kikötései, ezért ha az egész szerződés érvénytelen, a pénznemmel kapcsolatos kikötések osztják a többi feltétel jogi sorsát, azokra követelés, elszámolási igény éppúgy nem alapozható, mint a szerződés egyéb rendelkezéseire, akkor sem, ha a bíróság a szerződést az ítélethozatalig hatályossá nyilvánítja. Megítélésem szerint - a 2/2010. PK vélemény és a hatályos Ptk. szellemiségét is szem előtt tartva - az érvénytelen szerződés hatályossá nyilvánítása lényegét tekintve az érvénytelenség Ptk. 6:113. § (1) bekezdésében szabályozott jogkövetkezményének (az alaptalan gazdagodás pénzbeni megtérítése) feleltethető meg, következésképpen azt jelenti, hogy a bíróság az érvénytelen szerződés tartalmától függetlenül határozza meg az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás ellenértékét akként, hogy ezzel megszüntesse az irreverzibilis szolgáltatáshoz jutó fél jogalap nélküli gazdagodását. Az ellenérték összegének megállapítása során nem a felek érvénytelen megállapodását, hanem a piaci viszonyokat veszi alapul.
A fentiek alapján az érvénytelen deviza alapú kölcsönszerződés hatályossá nyilvánítása esetén
- az adóst kötelezni kell egyrészt a részére ténylegesen forintban folyósított kölcsönösszeg (a tőke) visszafizetésére (levonva abból a már teljesített tőketörlesztések összegét), másrészt a kölcsön átvételétől annak visszafizetéséig terjedő időre a pénz használatának és a hitelező kockázatvállalásának ellenértékeként a kölcsönösszeg után egyenértéki kamat fizetésére. Az egyenértéki kamat viszont - az eddigi bírói gyakorlattól (eBDT 2009.1941, eBDT 2006.1448, eBDT 2010. 2312, Legfelsőbb Bíróság Pfv.VII.21.178/2010/16) és a hatályos Ptk. miniszteri indokolásában írtaktól eltérően - nem a törvényes, azaz a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamat, hanem piaci kamat.
- A hitelezőt a részére addig fizetett ügyleti kamat (és költségek) visszafizetésére kell kötelezni, amely összeg az adós fizetési kötelezettségét csökkenti (túlfizetés esetén pedig az adós részére visszajár).
1. Előfordul, hogy az adós (lízingbevevő) nem hivatkozik érvénytelenségre, arra alapítja a hitelezővel (lízingbeadóval) szemben a követelését, hogy az érvényes szerződés rendelkezései szerint elszámolva az általa teljesített törlesztéseket,
a) maradéktalanul eleget tett fizetési kötelezettségének, esetleg túlfizetés állapítható meg a javára (így lízingszerződés esetén megszerezte a lízingtárgy tulajdonjogát), ezért keresete arra irányul, hogy
- a bíróság kötelezze az alperesi pénzintézetet a lízingelt vagy a kölcsönből finanszírozott gépjármű törzskönyvének a kiadására és a gépjármű-nyilvántartásba, ill. a törzskönyvbe bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom törléséhez szükséges alperesi hozzájáruló nyilatkozatot ítéletével pótolja (ha a lízingtárgy ingatlan, tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését kéri), és/vagy
- a bíróság kötelezze az alperest a túlfizetett összeg visszafizetésére,
b) tartozása kevesebb, mint amekkora összeg a pénzintézet számítása szerint még terheli, ezért annak megállapítását kéri, hogy az általa megjelölt összeggel tartozik.
Az a) pont esetén a vita lényegében a szerződés értelmezésével kapcsolatos, az a kérdés, hogy a szerződés rendelkezéseit alapul véve az alperes felperessel közölt elszámolása, tartozás-kimutatása helyes-e. Ilyen esetben az elszámolás nem mellőzhető, a kereset elbírálásához általában szakértői bizonyítás szükséges, az elszámolás szempontjait a bíróságnak kell megadnia a szakértőt kirendelő végzésben. (Fogyasztói szerződés esetén az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás alapján tisztességtelenül felszámított összeget a DH2. törvény szerint felülvizsgált elszámolás eredménye alapján kell megállapítani, és figyelembe venni az elszámolás során.)
A b) pont esetén megállapítási keresetről van szó, amelynek a Pp. 123. §-ában írt feltételei nem állnak fenn, ezért a keresetet ez okból el kell utasítani.
2. Az ügyek többségében az adós az elszámolásra irányuló igényét a szerződés érvénytelenségére alapítja. A keresete ugyanaz, mint az 1. pontban írtak, de más a jogalapja: nem arra hivatkozik, hogy azért helytelen a hitelező által közölt elszámolás (tartozás-kimutatás), mert a hitelező tévesen értelmezi a szerződést, és akár ez okból, akár ettől függetlenül jut téves eredményre, hanem azért, mert a szerződés érvénytelen, és az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazása (pl. hatályossá nyilvánítás) keretében végzett elszámolás eredménye tér el a hitelező által érvényesnek tekintett szerződés alapján végzett elszámolás eredményétől.
Ha az adós az 1.b) pont szerinti keresetet terjeszt elő, elsődlegesen azt kell vizsgálni, hogy fogyasztói szerződésről van-e szó. Ha ugyanis a felek szerződése nem fogyasztói szerződés, - a megállapítási per Pp. 123. §-ában előírt feltételeinek hiányára figyelemmel - az adós megalapozottan nem kérheti annak megállapítását, hogy milyen összeggel tartozik az alperesnek. Fogyasztói szerződés esetén viszont a keresetet érdemben el kell bírálni, a DH2. törvény 37. § (1) bekezdésének az a kitétele ugyanis, amely szerint a félnek az érvénytelenség megállapításán és az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazásán túlmenően a felek közötti elszámolásra kiterjedő és összegszerűen is megjelölt, határozott kérelmet kell előterjesztenie, nem jelenti azt, hogy a félnek feltétlenül marasztalási keresetet kell előterjesztenie. Az elszámolásra kiterjedő és összegszerűen is megjelölt, határozott kérelemnek minősül az is, ha a fél keresetében annak megállapítását kéri a bíróságtól, hogy az általa megjelölt összegű tartozása áll fenn az alperessel szemben. Ebben az esetben olyan sajátos megállapítási perről van szó, amelynek megengedhetősége a DH2. törvény 37. § (1) bekezdésén, mint a Pp. 123. § (1) bekezdésében foglaltakhoz képest speciális törvényi rendelkezésen alapul.
Ha a bíróság érdemben vizsgálja a kereset megalapozottságát, és nem állapítja meg az érvénytelenséget, ez azt jelenti, hogy a kereset már jogalapját tekintve alaptalan, ezért a keresetet ezzel az indokkal el kell utasítani, és nincs szükség arra, hogy a bíróság elvégezze a felek között az elszámolást.
Ha az adós eredetileg a szerződés érvénytelenségére alapította a keresetét, de utóbb úgy nyilatkozik, hogy nem hivatkozik a továbbiakban érvénytelenségre, és a keresetét az 1. pontban írtakra alapítja, ez azt jelenti, hogy megváltoztatja keresete jogalapját. Ez keresetváltoztatásnak minősül, amelynek megengedhetőségét a Pp. szabályai szerint kell elbírálni.
Az eddigi tapasztalatok szerint az adósok által "szokásosan" megjelölt okok alapján a deviza alapú szerződések érvénytelensége (részleges érvénytelensége) két kivételtől eltekintve többnyire nem állapítható meg. Az egyik kivétel a Hpt. 213. § (1) bekezdésében előírt tartalmi elemek hiánya a lakossági fogyasztási kölcsönszerződéseknél, a másik egyes szerződési feltételek tisztességtelensége. Az előbbi körbe tartozó érvénytelenségi okok rendszerint kiküszöbölhetőek a tartalmi hiányosság pótlásával (pl. meghatározható az ügyleti kamat vagy a THM éves %-os értéke), de ez a felek közötti elszámolást annak összegszerűségét illetően nem fogja érinteni. Az egyes feltételek tisztességtelenségének megállapítása pedig általában csak részleges érvénytelenséget eredményez: azzal a következménnyel jár, hogy az adott feltételre jog vagy kötelezettség nem alapítható, és a szerződést a tisztességtelen feltétel kihagyásával kell teljesíteni, vagy ha ez nem lehetséges, diszpozitív szabállyal helyettesíteni. Ez azonban magát a szerződés lényeges feltételei szerinti elszámolást rendszerint nem érinti.■
Visszaugrás
