A felperesek 1992. szeptember 23-án az E 75-ös úton Kecskemét közelében haladtak személygépkocsijukkal, amikor közlekedési balesetet szenvedtek. E káresemény úgy következett be, hogy a velük szemben közlekedő és Cs. T. által vezetett személygépkocsi ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti baloldali forgalmi sávba és ott nekik ütközött. Cs. T. ellen büntetőeljárás indult, amelynek során felmentő ítélet született, mert bizonyítékok hiányában bűncselekmény elkövetését nem lehetett megállapítani. A felperesek a jelen peres eljárás során az ütközésből származó vagyoni és nem vagyoni káruk megtérítése iránt támasztottak igényt az alperessel, mint a károkozó felelősségbiztosítójával szemben.
A bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Indokolása szerint a bizonyítás kiinduló adatainak tisztázatlansága miatt nem lehetett ítéleti bizonyossággal megállapítani, hogy milyen járműmozgások vezettek a balesethez és ezeknek mi volt a kiváltó oka. Ebből arra a következtetésre jutott, miszerint nem tehető olyan megállapítás sem, hogy Cs. T. KRESZ-szabályszegést követett el.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet a keresetüknek való helyt adás érdekében. Részletesen kifejtett jogi álláspontjuk szerint Cs. T. megszegte a KRESZ 25. §-ának (2) bekezdését, mely szerint járművel az úttest menetirány szerinti jobb oldalán kell közlekedni. Hangsúlyozták, hogy ennek megsértése kétséget kizáróan megállapítható, és ez kellő alapul szolgálat az alperes helytállási kötelezettségének megállapításához.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet megalapozottnak találta. Álláspontját a következőkkel indokolta.
A gépjárművek kötelező felelősségbiztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet mellékletének 1. §-a úgy rendelkezik, hogy a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítása (a továbbiakban: biztosítás) kiterjed azoknak a megalapozott kártérítési követeléseknek a kielégítésére, illetve azoknak a megalapozatlan kárigényeknek az elhárítására, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetésével okozott kár miatt támasztanak.
A törvény idézett rendelkezéséből az következik, hogy az alperes helytállási kötelezettsége abban az esetben állapítható meg, ha a nála biztosított személygépkocsi üzembentartóját: Cs. T.-t a polgári jog szabályai szerint kártérítési felelősség terheli.
Az helyesen állapította meg a bíróság, hogy a baleset bekövetkezése és a jelen per megindítása között a Ptk. 345. §-ának (4) bekezdésében írt három éves elévülési idő eltelt, ezért a fokozott veszéllyel járó tevékenységre irányadó szabályok alkalmazására már nem volt jogi lehetőség. Akkor is helyesen jártak el, amikor ehelyett azt vizsgálták, hogy a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében írt feltételek fennállnak-e.
Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság előre bocsátja, hogy a Pp. 4. §-ának (1) bekezdése értelmében a polgári bíróságot a tényállás megállapítása tekintetében a büntetőbíróság ítélete nem köti. Kiemeli továbbá, hogy a büntetőjogi, valamint a polgári jogi kártérítési felelősség megállapításához a bizonyítási teher eltérő szabályai mellett más-más tényállási elemeket kell bizonyítani.
A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.
A törvény idézett rendelkezésével kapcsolatban a Pp. 164. §ának (1) bekezdésére figyelemmel a bizonyítási teher úgy oszlik meg, hogy a károsultnak kell bizonyítania, hogy valamely jogellenes magatartással okozati összefüggésben kára keletkezett, míg a károkozónak vagy jogutódának a mentesülés törvényi feltételeinek esetleges fennállását kell kétségtelenné tennie.
A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelet 25. §-ának (2) bekezdése előírja, hogy járművel az úttesten - az előzés és a kikerülés esetét kivéve - annak menetirány szerinti jobb oldalán az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni.
A perben nem vitás tényállás szerint Cs. T. az általa vezetett gépkocsival áttért a menetirány szerinti baloldalra és ott ütközött ösz-sze a felperesek gépjárművével. Ez az objektív tény önmagában elegendő annak megállapításához, hogy nevezett nem tett eleget a KRESZ 25. §-ának (2) bekezdésében előírt követelményeknek és az ütközés ezzel okozati összefüggésben következett be. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ha nem tért volna át a baloldalra, akkor a baleset nem következett volna be.
A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint ezt követően a bizonyítási teher az alperesre hárult, akinek a mentesülés érdekében azt kellett volna igazolnia, hogy az áttérés során Cs. T. úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt. Azt a körülményt tehát, hogy az áttérés okát - mely az alperes kimentésének alapjául szolgálhatott volna - sem a büntető, sem pedig a polgári per során nem lehetett felderíteni, nem a felperesek, hanem az alperes terhére kellett figyelembe venni.
A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét - amely az alperes helytállási kötelezettségének jogalapját megállapította - helybenhagyta (Legf. Bír. Pp. VIII. 23.887/1998. szám).
A felperes házastársát 1993. január 15-én a perbeli személygépkocsi elütötte, aki ennek következtében életét vesztette. E jármű korábban P. B.-né született F. Zs. tulajdonában állt, aki arra 1991. július 1. napján felelősségbiztosítási szerződést kötött. Ezt követően 1992. augusztus 19-én a járművet tőle megvásárolta K. L., aki azzal a fent említett balesetet okozta. A vételtől eddig terjedő időben azonban az adásvételi szerződést a felelősségbiztosítónak sem az eladó, sem pedig a vevő nem mutatta be. Emellett a vevő nem gondoskodott sem a gépkocsi forgalmi engedélyének átírásáról, sem új kötelező felelősségbiztosítási szerződés megkötéséről. A felperes a jelen peres eljárás során házastársa elvesztéséből származó vagyoni és nem vagyoni kára megtérítése iránti igényét érvényesítette.
Az elsőfokú bíróság kötelezte a Magyar Biztosítók Szövetsége alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1 602 645 forintot és annak járulékait. Emellett marasztalta az alperest 1997. január l-jétől havi 20 000 forint járadékban is.
A másodfokú bíróság az alperesnek a jogalapot és összegszerűséget egyaránt vitató fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta. Az alperes helytállási kötelezettségét illetően utalt az elsőfokú eljárás során tett elismerő nyilatkozatára, valamint a Ptk. 545. §-ának (2) bekezdésében szabályozott érdekmúlásra.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a vele szemben előterjesztett kereset elutasítása iránt. Jogi álláspontja szerint a felperest ért kárt a felelősségbiztosító részvénytársaság köteles megtéríteni, mert elmulasztotta a BM Központi Gépjármű-nyilvántartó Szervének értesítését a korábbi felelősségbiztosítási szerződés megszűnéséről.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - a következő indokok alapján - alaposnak találta.
A Ptk. 567. §-ának (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kötelező biztosítást jogszabály a törvény rendelkezéseitől eltérően is szabályozhatja. Ebből az következik, hogy a kötelező biztosításra elsődlegesen a külön jogszabály rendelkezéseit, annak hiányában pedig a Polgári Törvénykönyvnek a biztosításról szóló XLV. fejezetében foglalt előírásait kell alkalmazni.
A gépjárművek kötelező felelősségbiztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 2. §-ának d) pontja értelmében - a Ptk. 536. §-ának (1) bekezdésére és 559. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel - a felelősségbiztosítási szerződésben biztosított: a gépjármű üzembentartója és vezetője. Az R. 2. §-ának b) pontja szerint üzembentartónak a gépjármű tulajdonosa vagy a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartója minősül. Ebből okszerűen következik, hogy szerződés kötésére a gépjármű tulajdonosa vagy az üzembentartó jogosult és kötelezett. A biztosítási érdek tehát a tulajdonjoghoz vagy az üzembentartói minőséghez kötődik. A R. azonban külön nem szabályozza a felelősségbiztosítási szerződéssel kapcsolatban bekövetkezett érdekmúlás jogkövetkezményét. Ezért erre a Ptk. 545. §-ának (2) bekezdése az irányadó, mely szerint: ha a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés illetőleg annak megfelelő része a hónap utolsó napjával megszűnik. A R. melléklete 7. §-ának (1) bekezdése azonban kimondja, hogy a biztosítási érdek megszűnése a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a biztosítónál bemutatták a gépjármű forgalomból való kivonását tanúsító hatósági okiratot; tulajdonos (üzembentartó) változásánál bemutatják a tulajdonjogot átruházó szerződést vagy egyéb okiratot. Ezekben az esetekben a biztosító kockázatviselése a forgalomból való kivonás, illetőleg az átruházó szerződés vagy okirat keltezése napján szűnik meg. A R. melléklete 3. §-ának (4) bekezdése értelmében a biztosítási díj esedékességétől számított 30. nap elteltével a szerződés megszűnik, ha addig a hátralékos díjat nem fizették meg és a biztosított halasztást nem kapott, illetőleg a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette. A R. 3. §-ának (3) bekezdése a biztosító kötelezettségévé teszi, hogy a Belügyminisztérium Központi Gépjármű-nyilvántartó Szervét haladéktalanul értesítse a biztosítási szerződés megkötéséről, továbbá, ha a biztosítási igazolás érvényét vesztette (a biztosítási szerződés nem jött létre vagy a korábban kötött szerződés megszűnt). A R. 7. §-ának (3) és (4) bekezdése szerint a biztosító vagy a Magyar Biztosítók Szövetsége a károsult követelését akkor is köteles kielégíteni, ha a károkozó üzembentartóval a biztosítási szerződés nem jött létre vagy az megszűnt. A biztosítónak ez a kötelezettsége a nyilvántartónak küldött értesítéstől [3. § (3) bekezdés] számított 60 napon belül bekövetkezett káresetre áll fenn.
A törvény idézett rendelkezéseinek egybevetéséből az következik, hogy az 1993. január 15-én bekövetkezett halálos közúti baleset következményeiért az alperes nem köteles helytállni. A P. B.-né, valamint a felelősségbiztosító között létrejött biztosítási szerződés, ugyanis vagy a biztosítási érdek megszűnése, vagy pedig a díjfizetés elmulasztása okán szűnhetett meg. Az előbbi azonban a biztosítóval szemben csak akkor hatályosulhatott volna, ha azt az előadói vagy a vevő a szerződés bemutatása mellett bejelentette volna. Ez azonban nem történt meg. A díjfizetés elmulasztása folytán bekövetkezett megszűnés miatt pedig a kártérítési kötelezettség csak akkor szállhatott volna át az alperesre, ha a felelősségbiztosító ezt a körülményt a BM Központi Gépjármű-nyilvántartó Szervének bejelentette volna, továbbá ennek megtörténtétől 60 nap eltelt volna. A biztosító azonban ennek nem tett eleget. E mulasztás miatt pedig nem valósulhatott meg az R. 3. §-ának (3) bekezdésében, illetőleg az R. 7. §-ának (4) bekezdésében írott tényállás, amely kiválthatta volna a helytállási kötelezettségnek a felelősségbiztosítóról az alperesre történő átszállása jogkövetkezményét. A MABISZ-nák az R. 7. §-ának (3) bekezdése alapján fennálló fizetési kötelezettsége ugyanis jogszabály alapján fennálló mögöttes és másodlagos kötelezettség. A biztosító pedig a felelősségbiztosítási szerződés megszűnése esetén a BM Központi Gépjármű-nyilvántartó értesítése útján köteles olyan helyzetet teremteni, melyben annak lehetősége nyílik a kötelező biztosítás nélkül üzemeltetett gépjárművek tulajdonosaival vagy üzemben tartóival szembeni intézkedések megtételére. Ezek hiánya miatt a perben az alperes marasztalására nem volt jogi lehetőség.
A másodfokú ítélet indokolására figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt emeli ki, hogy az abban hivatkozott Ptk. 341. §-ának (1) bekezdése a kárral fenyegető veszélyhelyzetet megvalósító magatartásról való eltiltásról rendelkezik, mely iránt a perben a felperes nem terjesztett elő kérelmet, így az abban foglalt feltételek vizsgálata szükségtelen. A Ptk. 242. §-ának (1) és (2) bekezdései által szabályozott tartozás-elismerés pedig a másik félhez intézett olyan egyoldalú nyilatkozat, mely a kötelezettség jogcímét nem változtatja meg, de az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn. Ebből okszerűen következik, hogy bár az alperesnek a 13. sorszám alatt tett nyilatkozata értékelhető tartozás-elismerésként, de az nem teremtett olyan jogi helyzetet, amelyben ehhez kötve lett volna, és ne hivatkozhatott volna arra, hogy tartozása nem áll fenn. Ezért az alperesnek a jogalapot is támadó fellebbezési érvelése ilyen ok miatt nem volt figyelmen kívül hagyható.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy a kifejtettekre figyelemmel a felperes a keresetben megjelölt követelését kivel szemben érvényesítheti. Ennek érdekében a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra, valamint új határozat hozatalára utasította (Legf. Bír. Pfv. VIII. 23 472/1997. szám).
A perbeli tehergépkocsi korábban a H. Állami Gazdaság tulajdonában állt, amely arra felelősségbiztosítási szerződést kötött és annak díját 1992. szeptember 31-ig rendezte. Időközben a járművet 1992. szeptember 9-én az alperesre ruházta, amelyet követően 1992. szeptember 18-án azzal P. M. közúti balesetet, egyben kárt okozott. Ezt a felelősségbiztosító I. r. felperes - a Magyar Biztosítók Szövetsége II. r. felperes megbízottjaként - a károsultnak megtérítette. Ezt követően a felperesek keresetükben ennek visszatérítése iránt támasztottak igényt az alperessel, mint felelősségbiztosítási szerződéssel nem rendelkező üzembentartóval szemben.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Úgy foglalt állást, hogy a káresemény bekövetkezése idején a korábbi tulajdonosnak a felelősségbiztosítóval kötött szerződése még fennállt, ezért a kifizetett kártérítésnek az alperesre hárítására nem látott jogi lehetőséget.
A másodfokú bíróság a II. r. felperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését - lényegében annak helyes indokai alapján - helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen a II. r. felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése és a kereset teljesítése iránt. Kifejtette, hogy 1992. május 20. óta a kötelező felelősségbiztosítási szerződés nem a gépjárműhöz, hanem a tulajdonos személyéhez kapcsolódik. Rámutatott, hogy a káresemény bekövetkezése idején az üzembentartó felelősségbiztosítási szerződéssel nem rendelkezett.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaptalannak találta. Álláspontját a kővetkezőkkel indokolta.
AII. r. felperes felülvizsgálati kérelmében megalapozottan hivatkozott arra, hogy a felelősségbiztosítási szerződés nem a gépjárműhöz, hanem annak üzembentartójához kapcsolódik. A Ptk. 536. §-ának (1) bekezdésére és 559. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet (R.) 2. §-ának d) pontja értelmében ugyanis a felelősségbiztosítási szerződésben biztosított: a gépjármű üzembentartója és vezetője. A b) pont alapján üzembentartónak a gépjármű tulajdonosa vagy a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartó minősül. Ebből okszerűen következik, hogy szerződés kötésére a gépjármű tulajdonosa vagy az üzembentartó jogosult és kötelezett. A biztosítási érdek tehát a tulajdonjoghoz vagy az üzembentartói minőséghez kötődik.
A R. külön nem szabályozza a felelősségbiztosítási szerződéssel kapcsolatban bekövetkezett érdekmúlás jogkövetkezményét. Ezért erre a Ptk. 595. §-ának (2) bekezdése az irányadó, amely szerint, ha a biztosítási érdek megszűnt, illetőleg annak megfelelő része a hónap utolsó napjával megszűnik.
Az alperes jogelődje által kötött felelősségbiztosítási szerződésben a jogelőd biztosítási érdeke a tulajdonjog átruházásával 1992. szeptember 9-én megszűnt. Az általa kötött felelősségbiztosítási szerződés azonban csak a hónap utolsó napjával, azaz 1992. szeptember 31-én szűnt meg. A R. melléklete 7. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a biztosítási érdek megszűnése a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a biztosítónál bemutatták a gépjármű forgalomból való kivonását tanúsító hatósági okiratot; tulajdonos (üzembentartó) változásánál bemutatják a tulajdonjogot átruházó szerződést vagy egyéb okiratot. Ezekben az esetekben a biztosító kockázatviselése a forgalomból való kivonás, illetőleg az átruházó szerződés vagy okirat keletkezése napján szűnik meg. A törvény idézett rendelkezése szerint a felelősségbiztosítási szerződés érdekmúlás miatt csak abban az esetben szűnik meg a fentiektől eltérően, már az arról kiállított okirat keletkezésének napján, ha azt a biztosítónak bemutatták. Ez azonban a perbeli esetben nem történt meg, ezért az alperes jogelődje által kötött felelősségbiztosításhoz ilyen jogkövetkezmény nem fűződik.
Az idézett jogszabályi rendelkezésekből következik, hogy a károkozás napján az alperes jogelődje által kötött felelősségbiztosítási szerződés még nem szűnt meg, így az alperes annak fennállása idején okozott kárt harmadik személynek. E kár rendezésére kifizetett összeget ezért a felperes a károkozó alperesre nem háríthatja át.
A kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta
(Legf. Bír. Pfv. VIII. 22. 026/1997. szám). ■
Visszaugrás
