Az Európai Bíróság évtizedek óta foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy hogyan alakul az Európai Unió által kötött nemzetközi szerződések helyzete az uniós jogrendben. Az Unió, mint a nemzetközi jogtól elkülönült, önálló jogrenddel rendelkező entitás, maga is a nemzetközi jog alanya. Ahogy a klasszikus nemzetközi jognak örökzöld kérdése a belső jog és a nemzetközi jog viszonya, úgy ez a kérdés az Unió joga vonatkozásában is felmerült, a helyzet komplexitását pedig növeli, hogy e nemzetközi szerződések az uniós jog részévé válnak, így az Unió tagállamait is kötik. Az Unió nemzetközi szerződéseivel kapcsolatos legfontosabb probléma egyfelől a közvetlen hatály kérdése, másfelől az, hogy az Unió nemzetközi szerződései hol helyezkednek el az uniós jog hierarchiájában, és mennyiben jelentenek jogszerűségi-érvényességi mércét a szekunder uniós jog bírósági felülvizsgálata során.
Az Európai Unió önálló nemzetközi jogalanyisággal rendelkezik (EUSz. 47. cikk)[2], és részt vesz a nemzetközi kapcsolatokban, a nemzetközi közjog szabályai alapján jogok és kötelezettségek alanya lehet. Ennek részeként nemzetközi szerződéseket köt harmadik államokkal és más nemzetközi szervezetekkel, az Európai Unió által kötött nemzetközi szerződésekről az EUMSz. rendelkezik. Jogalanyisága - a nemzetközi szervezetekhez hasonlóan - származékos és korlátozott. Az Unió megállapodást köthet egy vagy több harmadik országgal vagy nemzetközi szervezettel,
a) ha a Szerződések ilyen megállapodás megkötését írják elő,
b) ha az a Szerződésekben meghatározott célkitűzések elérése érdekében szükséges,
c) ha valamely kötelező erejű jogi aktus ilyen értelmű rendelkezést tartalmaz,
d) vagy ha az a közös szabályokat érintheti, illetve azok alkalmazási körét megváltoztathatja [EUMSz. 216. cikk (1) bek.]
Az Unió nemzetközi szerződéskötési hatásköre kizárólagos abban az esetben, amennyiben a megállapodás megkötését uniós jogalkotási aktus írja elő, vagy ha az hatásköreinek belső gyakorlásához szükséges, illetve annyiban, amennyiben az a közös szabályokat érintheti, vagy azok alkalmazási körét megváltoztathatja [EUSz. 3. cikk (2) bek.]
A primer jog egyes esetekben külön is rendelkezik az Unió nemzetközi megállapodások megkötésére vonatkozó hatásköréről - így például a szomszédságpolitika [EUSz. 8. cikk (2) bek.], a közös kül- és biztonságpolitika (EUSz. 37. cikk) terén, vagy új tagállamok csatlakozása vonatkozásában (EUSz. 49. cikk). Emellett az EU egy vagy több harmadik országgal vagy nemzetközi szervezettel kölcsönös jogok és kötelezettségek, közös fellépés és különleges eljárások által jellemzett társulást létrehozó megállapodásokat köthet - e sajátos szerződéseket az EUMSz. külön nevesíti (217. cikk).
Az Unió nemzetközi megállapodási megkötése során követendő eljárási procedúrát az EUMSz. 218. cikke részletesen szabályozza, a megállapodások megkötésére a Tanács jogosult, főszabály szerint minősített többséggel eljárva[3] (számos nevesített esetben - pl. társulási megállapodások - az Európai Parlament egyetértésének, egyéb esetekben véleményének beszerzése mellett). Az Európai Bíróság fontos hatásköre e téren, hogy a priori vizsgálhatja az összeegyeztethetőség kérdését: bármely tagállam, az Európai Parlament, a Tanács vagy a Bizottság kikérheti ugyanis a Bíróság véleményét egy megkötni tervezett nemzetközi megállapodásnak a Szerződésekkel való összeegyeztethetőségéről. Amennyiben a Bíróság kedvezőtlen véleményt ad, a tervezett megállapodás kizárólag akkor léphet hatályba, ha vagy azt módosítják, vagy pedig a Szerződéseket felülvizsgálják [EUMSz. 218. cikk (11) bek.].[4]
Az Európai Unió emellett egyes nemzetközi megállapodásokat olyan formában köt meg, hogy nemcsak az Unió, hanem a tagállamok is szerződő félként jelennek meg (vegyes szerződések). Az írott primer jog a vegyes szerződésekről sem a Lisszaboni Szerződés előtt, sem jelenleg hatályos változatában nem rendelkezik külön, e megállapodások olyan területekhez tartoznak, amelyben az EU és a tagállamok hatásköre szorosan összefonódik - ilyen például az ENSZ Tengerjogi Egyezménye[5], a WTO-megállapodás vagy az Aarhusi Egyezmény. A vegyes megállapodásokat illetően a tagállamok és az Unió intézményei kötelesek szorosan együttműködni a kötelezettségvállalások végrehajtásában.[6] A szoros együttműködés kötelezettségébe beleértendő az is, hogy egy tagállam köteles tájékoztatni az "illetékes [uniós] intézményeket", illetőleg konzultálni velük, mielőtt egy vegyes megállapodás keretében történő vitarendezésére irányuló eljárást megindítana.[7]
- 26/27 -
Az Unió által megkötött megállapodások kötelezőek az Unió intézményeire és tagállamaira [216. cikk (2) bek.], mégpedig a változó szerződéshatárok elvére tekintettel az Unió mindenkori tagállamaira kötelezőek e szerződések.[8] A kötelező jelleg a nemzetközi jog pacta sunt servanda elvéből is következik az EU, mint a nemzetközi jog alanya számára. Nem elhanyagolható jelentőségű a kérdés, tekintve, hogy az Unió megközelítőleg ezer nemzetközi megállapodásban részes fél[9], ezek jelentős része vegyes szerződés. Az Uniót kötő szerződések közé tartoznak azok a nemzetközi megállapodások is, melyeknél maga az Unió ugyan nem szerződő fél, de a szerződés tárgyához kapcsolódó hatáskör(öke)t az Unió átvette a tagállamoktól.[10] Az Unió intézményei tekintetében e kötelező jelleg elsősorban a jogalkotásban résztvevő intézmények számára jelenti azt, hogy hatáskörükön belül kötelesek a nemzetközi megállapodás érvényesülése érdekében megfelelő uniós jogi aktusokat alkotni (ill. módosítani vagy hatályon kívül helyezni).[11] Az Unió által megkötött "tiszta" (azaz nem vegyes) szerződések az uniós jog sajátosságainak, elsősorban az elsődlegességnek (alkalmazási elsőbbségnek) köszönhetően a tagállamok jogának integráns részei válnak az uniós jogi erejénél fogva, szükségtelenné téve külön nemzeti inkorporáló aktust.[12] A vegyes szerződések esetében a helyzet bonyolultabb, mivel e szerződések részben az uniós jog révén, az elsődlegesség által "erősítve" kötik a tagállamokat, de klasszikus nemzetközi jogi szerződésként is - az uniós és a tagállami hatáskörök megoszlása mentén.[13] A vegyes szerződéseknél releváns kérdés, hogy értelmezésük mennyiben tartozik az Európai Bíróság hatáskörébe. Saját gyakorlata értelmében a Bíróság hatáskörébe tartozik a vegyes szerződés értelmezése, és annak meghatározása, hogy az ilyen megállapodásból következő mely kötelezettségek teljesítése az Unió feladata, és melyek terhelik kizárólag a tagállamokat.[14]
Az Európai Bíróság már az integráció történetének kezdeti szakaszában kimondta azt, hogy Unió által megkötött megállapodások hatályba lépésük pillanatától az uniós jog "integráns részét" képezik[15], az EUMSz. [és korábban az E(G)KSz.] pedig, amint láttuk, e megállapodások kötelező mivoltát mondja ki az Unió intézményeire és tagállamaira nézve. Ebből levonható az a következtetés, hogy az e szerződések vonatkozásában az uniós jog automatikus inkorporációt alkalmaz.[16] Ez értelmezhető úgy, hogy az Unió monista megközelítésben tekint az általa kötött nemzetközi szerződésekre, e megállapodások akkor is joghatásokat váltanak ki az uniós jogrendben, ha nem születik a végrehajtásuk érdekében jogi aktus.[17] Az Unió által kötött szerződések kapcsán a két legfontosabb kérdés, hogy e szerződések hol helyezkednek el az uniós jogforrási hierarchiában, illetőleg, hogy e megállapodások rendelkezhetnek-e közvetlen hatállyal - sajátos módon e két tulajdonság a Bíróság gyakorlatában össze is fonódik, ám viszonyuk nem teljességgel egyértelmű.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
