Der Verfasser berichtet in ihrem Beitrag über die Entwicklung und Geschichte und den gegenwärtigen Stand der ungarischen Persönlichkeitsrechte. Nach einem kurzen Überblick über die rechtliche Wurzel und Judikatur geht der Verfasser auf die Entwicklung des Begriffes des Zivilrechts ein. Das Verständnis des Begriffes wurde bis zum 19 Jahrhundert auf das Vermögensrecht eingeschränkt, und wurde der Begriff des Persönlichkeitsrecht nur in Mtj. ershchienen. In Anbetracht der Neukodifikation des ungarischen BGB und des von dem Lajos Vékás redigierten Vorschlag setz der Verfasser seine Meinungen und Vorschläge auf.
A magánjog egészen a XIX. századig, főleg a vagyoni érdekek jogi szabályozója és védelmezője volt. Fellelhetőek voltak ugyan olyan kúriai döntések, melyek az ideális érdekeket közvetve, a vagyoni érdekekkel összefüggésben oltalmazták, mégsem ez volt a domináns. Meszlény Artúr 1901-ben úgy fogalmazott, hogy "az emberiség az immateriális javainak intenzive és extensive hathatósabb megvédelmezését tűzte ki céljául."[1] Ezen szándék a törvényszéki gyakorlatban akként jelentkezett, hogy a megállapított immateriális sérelem orvoslásaként gyakorta vagyoni kártérítést ítéltek meg.
Ítéleti szinten a személyiség általános magánjogi védelme először a Szegedi Kir. ítélőtábla egyik, 1911-es ítéleti döntésében jelentkezett. Dezső Gyula ismertetése szerint[2] a jogeset alapján egy úriember (D. Gy. leírása szerint: egyén) többek előtt azt állította, hogy egy leánnyal, hosszabb időn keresztül viszonya volt. A tábla döntése szerint az alperes pénzbeli elégtétellel tartozott a felperesnek azért, hogy annak a női becsülete sérthetetlenségéhez fűződő érdekét a jelzett módon megsértette. A határozatból kiolvashatóan a személyiséghez tartozó bármely erkölcsi javunk megsértése az abból eredő pusztán erkölcsi kárnak a megtérítésére is kötelez.
Az egyes ítéletekből, illetve a századforduló jogszabályhelyeiből kiolvashatóan az erkölcsi javak fogalma tartalmi jellemzőket nyert, katalógusa folyamatosan bővült. Az ún. szabadságelvonási díj (mai jogunk szerint az indokolatlan szabadságelvonás esetén fizetendő nem vagyoni kártalanítás) bár visszaszorult a büntetőjog területére, a sajtótörvény, a becsület védelméről, a szerzői jogról, illetve a tisztességtelen versenyről szóló törvénycikkek az eszmei kártérítés szankciójával reagáltak az egyes személyiségi jogsértésekre. Ezen előzményeket követően született meg az 1928. évi Magánjogi Törvénykönyv Javaslat (továbbiakban: Mtj.). Az Mtj. számos rendelkezése a személyiségi jogok megerősödését jelentette. A Javaslat, véleményem szerint, a személyiségi jog mai jogfelfogásunk szerint is egzakt megközelítését adta. Eszerint a személyiségi jog fogalma szerint "mindenkinek joga van arra, hogy a törvénynek és mások jogainak korlátai között személyiségét szabadon érvényesíthesse és hogy ebben őt senki se háborítsa."(Mtj. 107.§) Azok a személyiségi jogról vallott álláspontok, melyek az egyén társadalmi megítélését, a társadalomban elfoglalt helyét helyezik középpontba éppen a személyiség lényegi jellemzőit nélkülözik, hiszen a személyiség az azt hordozó egyén sajátja. Balás P. Elemér, a XX. század elejének kiváló jogászprofesszora szerint a személyiség jogi védelmének a személyiség külvilágtól való különbözőségének elismerésén, s önmagával való azonosságán kell nyugodnia.[3]
Az előbb megjelenített, a jogalkalmazási gyakorlatban is fellelhető személyiség-felfogás éppen ennek ellenkezőjét vallja, hiszen nem a személyiséget önnönmagát, hanem csak a társadalmi közösség által elfogadott személyiséget részesíti védelmében, véleményünk szerint hibásan.
Az információs társadalom beköszöntével a személyiségi jogok legújabb fellendülésének lehetünk a tanúi. Az emberi magatartásokat befolyásoló, határköveket kijelölő erkölcs és szokás jelentősége elenyésző, a szociológiai felmérések szerint is más tényezők, így elsősorban a média, a reklámok, a szórakoztatóipar bír "személyiségjegy-módosító és személyiséget formáló" hatással.
Miután a személyiség mértéke az egyén, így meglehetősen nehéz a személyiséget a jog kategóriájába behatárolni, hiszen az személyenként eltérő lehet. Vannak ugyanakkor tipikus, nevesített személyiségi jo-
- 5/6 -
gok, így a képmáshoz és névhez, hangfelvételhez való jog, illetve a századfordulón alapvetően a személyiségi jogok körébe sorolták az ún. címerjogot is.
A személyiségi jogok mellett kialakultak az ún. személyhez fűződő jogok is. Sok esetben mind a jogirodalomban, mind a jogalkalmazási gyakorlatban összemosódnak, szinonim terminus technicusként alkalmazzák ezeket a kifejezéseket. A személyiségi jog az ember legszemélyesebb "érdekeit" kifejező jog. Személyisége, és így személyiségi jogai csak az embernek vannak, eltérően a személyhez fűződő jogoktól, amelyek egyes jellege folytán megilletik a jogi személyeket is.
Az Mtj. személyiségi jogi katalógusa a névviselés, a képmáshoz való jog és a magántitok védelmét tartalmazta, s kitért a kegyeleti jog védelmére.
Akkortól beszélhetünk valamely jog primátusáról, amikor megsértése esetére megfelelő eszközrendszert rendelnek. Sólyom László akként fogalmaz, hogy "amilyen a veszély olyannak kell lennie a védekezésnek."[4] Az Mtj. a személyiség joga cím alatt rendelkezett a jogsértés esetén érvényesíthető objektív jogkövetkezményekről. E körben két szankcióra tért ki, a jogsértés megszüntetésének követelésére, valamint ismétlés veszélye esetén a sértéstől való eltiltásra. A nem vagyoni kártérítés, mint a személyhez fűződő jogok védelmének általános és feltétlen eszköze, a magánjog nagyon sokáig "hányatott intézménye" a századforduló idején indult el az önálló jogfejlődés útján. A Magánjogi Törvénykönyv előmunkálatai során már az első tervezet megadta a nem vagyoni sérelemért a pénzbeli elégtétel követelésének jogát. Az Mtj. az eszmei kártérítést már önálló kártérítésként karakterizálta, s a tiltott cselekmények miatt kártérítésre kötelezettet nem vagyoni elégtétel adási kötelezettséggel is megterhelte, ha azt a méltányosság megkívánta. Az Mtj. külön nevesítette, sui generis kárigényként konstruálta meg az elhunyt hozzátartozójának eszmei kárát. A nem vagyoni kárigény kapcsán 5 kategóriát állapított meg:
- halált, testi sértést okozó sérelmek
- személyes szabadság megsértését okozó jogtalanságok
- jó hírnév, köztisztelet megsértése
- becsületsértés, rágalmazás
- névjog megsértése
Világhy Miklós és Eörsi Gyula szerint olyan jogalkalmazási gyakorlat fejlődött ki, mely a nem vagyoni kártérítés követelésének lehetőségét valamennyi személyi érdeksérelem esetében elismerte azzal a feltétellel, hogy a kártérítés az eset körülményei szerint méltányosnak mutatkozott.[5] A két világháború közötti időben kialakult a jogintézmény alkalmazási területe és módja, így az alábbi esetekben: a) testi sértés, eltorzítás, b) becsületsértés c) nemi deliktumok d) eljegyzésszegés e) sajtóvétségek f) névjog védelme g) hamis vád, hamis tanúzás.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
