1. A kórházi ágyak kötelező felszabadításáról szóló hírek hallatán sokan felvetik az állam, az egészségügyi intézmények, orvosok kárfelelősségének kérdését. Ilyen helyzetben a lelkiismeretes jogász feladata annak alapos vizsgálata is, hogy a hatályos jog milyen lehetőségeket kínál a polgári jogi és büntetőjogi eszközök használatára. Enélkül ugyanis fennáll a veszély, hogy a sérelmet szenvedettekben (a kórházból kirakott betegek és hozzátartozóik) hiú reményeket keltenek, sőt őket kilátástalan perekre indítják.
2. Ami a polgári jogi felelősség kérdését illeti abból kell kiindulni, hogy az, akit azáltal, hogy a kórházból annak ellenére kirakták, hogy állapota a kórházi kezelést illetve gondozást indokolta, továbbá az, akinek ilyen hozzátartozóját kirakták és ezzel az ő életkörülményeit jelentősen rontották elvben kártérítési és sérelemdíj iránti igényt támaszthat. Ez a nem vitatható alaptézis azonban több jogi problémát is felvet, amelyre fel kell hívni az ilyen igényt érvényesíteni kívánók figyelmét.
3. Először is bizonyítani kell, hogy a kórházból kirakott egészségi állapota valóban a kórházban tartást indokolta volna. Itt rizikó tényezőként kell figyelembe venni, hogy a bíróság legfontosabb bizonyítéknak a kórházi zárójelentést, magyarul a kórház állítását fogja tekinteni. Vitás esetben felmerül az igazságügyi orvosszakértő bevonása is, ami drága, hosszadalmas és kimenetele finoman szólva kétséges. Másodszor; a konkrét eset összes körülményeit, ideértve az otthonápolás reális lehetőségét is, nagyon alaposan elemezni kell. Enélkül felületesség kijelenteni, hogy kártérítés vagy sérelemdíj jár.
4. Ezután meg kell válaszolni a kérdést, hogy a követelést kivel szemben lehet jó eséllyel érvényesíteni. Elvben az állam, a kórház, a konkrét döntést hozó orvos illetve az azt az emberi méltóság sérelmével végrehajtó egészségügyi személyzet felelőssége vethető fel. Mindhárom esetben vizsgálni kell a kárfelelősség Ptk.-beli három alapfeltételének, a jogellenességnek, az okozati összefüggésnek és a felróhatóságnak a teljesülését.
5. Az állam elleni, nyilván az élethez, egészséghez, testi épséghez, emberi méltósághoz való alkotmányos alapjog sérelmére alapított igénnyel szemben több ellenérv is felvethető. Először is az, hogy az egészségügyi törvény az egészségügyi válsághelyzet esetére csak az emberi méltósághoz fűződő alapjog felfüggesztését tiltja, az élethez, testi épséghez, egészséghez fűződő alapjog felfüggesztését nem. Egyszerűen szólva ez azt jelenti, hogy ha a beteget kórterem kiűrítés címén egy szál hálóingben kirakják a folyósóra, ez nyilvánvalóan sérti az emberi méltóságot, tehát az állam, ha az egyéb kárfelelősségi feltételek fennállnak, felelős. Ugyanez azonban nem állítható abban az esetben, ha a kórházból kirakott beteg állapota az otthonápolás lehetetlensége vagy nem megfelelő volta miatt romlik, mert az állam az egészséghez fűződő jogot az egészségügyi törvény előbb említett rendelkezése alapján krízishelyzetben felfüggesztheti, azaz magatartása nem lesz jogellenes (ez a kárfelelősség legalapvetőbb jogi feltétele).
6. Felvethető továbbá, hogy az állam intézkedése - amelynek konkrét jogi formájáról csak híresztelések vannak - legfeljebb közvetetten okozhatta a jogsérelmeket, hiszen az állam egyetlen szóval sem mondta, hogy ápolásra, gondozásra szorulókat is rakjanak ki, tehát arra fog hivatkozni, hogy egy ésszerű intézkedést az egészségügyi apparátus hajtott végre rosszul. Jogi nyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy az állam vitatni fogja az okozati összefüggést az intézkedés és az XY-t ért konkrét jogsérelem között. Ide tartozik az is, hogy a bíróság nem nagyon hajlamos a közvetett összefüggések figyelembe vételére.
7. De vitatni fogja az állam magatartása (a kiürítés elrendelése) felróhatóságát is (az egészségügyi törvény szerint ezt kell vizsgálni), mert érvelhet úgy, hogy az adott krízishelyzetben ez volt az ésszerű, elvárható intézkedés. Egyáltalán nem zárható ki annak lehetősége, hogy a bíróság ezt az érvelést elfogadja.
8. Összefoglalva: az állammal szembeni kártérítési és sérelemdíj igények esetén a kárfelelősség mindhárom törvényi (Ptk.) feltétele, a jogellenesség az okozati összefüggés és a felróhatóság tekintetében vannak olyan elemek, amelyek az igényérvényesítés sikerét bizonytalanná teszik.
9. Legkézenfekvőbb a kórház felelőssége, már csak azért is, mert az egészségügyi törvény szerint is alapesetben a szolgáltató intézmény a felelős. Ám itt is felmerülnek kételyek. A jogellenességet illetően a kórház egészen biztosan a "parancsra tettem" - szólammal fog védekezni és ez a védekezés megalapozott lehet, ha a parancs jogszabály formájában hangzott el. Igaz, hogy egyelőre csak mendemondák szólnak valamilyen miniszteri levélről, amely semmi esetre sem jogszabály. A jogszabály betartása kizárja a jogellenességet, épp ellenkezőleg az lenne a jogellenes, ha a kórház azt nem hajtaná végre. Más a helyzet, ha az ominózus jogszabályt az Alkotmánybíróság megsemmisíti, de ez nem az az út, amely az ésszerű időn belül kompenzációt remélő károsultnak ajánlható lenne.
10. Az okozati összefüggés itt elméletileg nem kérdéses, csak bizonyítás dolga. Ha a sérelmet szenvedett bizonyítani tudja, hogy az egészségi állapota azért romlott, mert kirakták a kórházból, noha orvosi szempontból a benntartása lett volna indokolt vagy a hozzátartozó bizonyítani tudja, hogy rokonának kórházból való kirakása őt lehetetlen élethelyzetbe hozta, felvethető, hogy a kórház (illetve orvosai, akiknek magatartásáért a kórház felel), az egészségügyi törvényből következő ellátási kötelezettségét , illetve az orvos hyppokratészi esküjét nem úgy teljesítette, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható lett volna. Természetesen ennek megállapítása is feltételezi a konkrét körülmények nagyon körültekintő vizsgálatát.
11. Ami a felróhatóságot illeti, az orvos illetve az egészségügyi személyzet is nyilván a kapott utasításra fog hivatkozni, bár e hivatkozás sikere valószínűtlen, egyrészt, mert sem a megbízott sem az alkalmazott nem kötelezhető jogellenes utasítás végrehajtására, másrészt, mert az orvos esetén a hyppokratészi eskü megszegése valószínűleg önmagában elegendő a felróhatóság megállapításához. De a konkrét körülményektől természetesen ebben a tekintetben is nagyon sok függ.
12. Végül: a 2003. évi LXXXIV. tv. 19/A §-a úgy rendelkezik, hogy az egészségügyi intézmény közvetlenül perelhető attól függetlenül, hogy a konkrét esetben eljáró orvos és közte munkaviszony vagy megbízási jellegű jogviszony áll-e fenn. Ez a rendelkezés önmagában nem zárja ki az orvos közvetlen perlésének lehetőségét, de itt figyelemmel kell lenni arra, hogy munkaviszony esetén a Ptk. nem engedi az alkalmazott perlését, megbízási jogviszony esetén egyetemlegességi alapon elvben igen, viszont ha a megbízási jogviszony tartós, a bíróság alkalmazhatja a munkavállalóért fennálló, az alkalmazott közvetlen felelőssé tételét kizáró szabályát is. Továbbá az összes fent bemutatott aggály mellett ("parancsra tettem", bizonyítási nehézségek stb.) az orvos közvetlen perlése esetén az is felmerül, hogy ezeknek az embereknek az anyagi ereje, pontosabban az anyagi erő hiánya valószínűleg eleve értelmetlenné teszi a velük szembeni fellépést.
13. Összefoglalva: a jogász a kórházi kezelés megtagadására alapított követelés esetén akkor jár el helyesen, ha nagyon alaposan megvizsgálja a konkrét körülményeket és felhívja a potenciális megbízó figyelmét az igényérvényesítés bizonytalanságaira és költségkockázataira. ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ügyvéd.
Visszaugrás
