Az Európai Unió jelenlegi állapotában a világ egyik legjelentősebb gazdasági integrációja, területe 4 324 782 négyzetkilométer, amely jelenleg 27 (Utoljára, 2007. január elsejével Bulgária és Románia csatlakozott az EU-hoz) államot foglal magában, ahol a lakosság száma meghaladja az 500 milliót és az együttműködés megvalósításának legfejlettebb fázisában van.[1] Az európai államok integrációját[2] 1957-ben Németország, Franciaország, Olaszország és a Benelux államok azóta többszörösen módosított alapító szerződése hozta létre (továbbiakban: EK szerződés)[3].
A működését 1958-ban megkezdő, eredetileg Európai Gazdasági Közösségnek nevezett együttműködés[4] tevékenységét szakszerűen és céltudatosan elsősorban a gazdaságra, a kereskedelemre és a vámokra, továbbá a gazdasággal legszervesebben összefüggő területekre korlátozta.[5] A szellemi alkotásokkal kapcsolatos, jellegzetesen közösségi kérdések az együttműködés első időszakában csak szórványosan jelentkeztek.[6]
A szellemi alkotások Közösségben betöltött helyének és szerepének meghatározásakor az ipari tulajdon oltalmára 1883-ban létesült és többször revideált Párizsi Uniós Egyezmény (PUE)[7] és az irodalmi és művészeti alkotások oltalmáról szóló Berni Uniós (BUE) Egyezmény[8] rendelkezéseiből kell kiindulni.
A szellemi alkotások nemzetközi tevékenységét összefogó, 1967-ben nemzetközi szerződéssel alapított Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO = World Intellectual Property Organisation vagy OMPI = Organisation Mondial de la Propriété Intellectuelle) látta el a legfontosabb nemzetközi egyezmények igazgatását és menedzselését a Közösségben.[9]
Mivel az Európai Közösség államai tagjai mind a Párizsi Uniós Egyezménynek, mind a Berni Uniós Egyezménynek, mind pedig a WIPO-t létrehozó megállapodásnak részesei, a nemzetközi együttműködés keretei az 1958-ban létrejött Európai Közösség számára már eleve adottak voltak.
A nemzetközi tevékenység a PUE és BUE keretébe tartozó szakosított egyezmények keretében folyt, amelyek közül elsősorban a szabadalmi együttműködést megvalósító, 1970-ben létrejött PCT Megállapodást[10] és a védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló, 1891-ben megkötött Madridi Megállapodást[11] kell megemlíteni. A szerzői alkotások terén a Genfi Egyezmény a hangfelvétel-előállítók védelméről hangfelvételeik jogosulatlan másolása ellen[12], továbbá a Római Egyezmény az előadóművészek hangfelvétel-előállítók és -sugárzó szervezetek védelméről[13] érdemel figyelmet
Közösségi jogi szabályozás a ’80-as évek második feléig semmilyen formában sem létezett. A szellemi alkotások terén közösségi politika kialakítására, önálló szervezeti rendszer létrehozására nem került sor. A szellemi tulajdon szabályozásának problémáit - egyedi jelleggel - az Európai Bíróság döntései oldották meg a múlt század ’60-as és ’70-es éveiben.
A szellemi alkotások tárgyiasult formái, így a szabadalmak, védjegyek ipari minták, valamint a könyvek, hanglemezek, fényképek, képzőművészeti alkotások és mások, a kereskedelemben áruként viselkedtek, vagy azok, mint az áruk szellemi értékkomponensei jöttek számításba, viszont e jogok abszolút jellegük, negatív tartalmuk, kizárólagosságuk és territoriális hatályuk miatt a közösségi áruforgalom szempontjából rendszeridegenként nyertek értékelést.
A közösségi áruforgalom, a versenyjogi rendelkezések és a szellemi alkotások közötti ellentmondásokat az Európai Bíróság oldotta meg jogi szabályozás híján. Ilyen ellentmondásos ügy volt a Parke Davis ügy, melyben az Európai Bíróság 1967-ben elsőként állapította meg, hogy a védett szabadalomból eredő jog az első forgalomba hozatal után nem gyakorolható, ugyanis valamely tagállamban történő első joggyakorlással (forgalomba hozatal) a szabadalom az EK egész területén elhasználódott, további gyakorlására nincs lehetőség.[14] "Az EB a két joganyag kollízióját kissé mesterkélt »trükkel« egy fából vaskarikának tűnő fikcióval oldotta meg. A szabadalom létezik, csak a Közösség többi tagállamában nem gyakorolható."[15]
Centrafarm/Sterling Drug ügyben (1974)[16] az Európai Bíróság elvi éllel kimondta: összeegyeztethetetlen a Közös Piaccal és az áruk szabad mozgása biztosításának alapvető fontosságú követelményével az, hogy bárki a nemzeti szabadalmi oltalomból eredő jogára hivat- kozva megakadályozza az áruknak az egész Közösség piacán megvalósuló szabad áramlását.
Az Európai Bíróság első jelentős szerzői jogi vonatkozású döntése az 1971-ben hozott, időközben híressé vált "Polydor" vagy Deutsche Grammophon[17] ügy volt, melynek döntése - szakítva a korábbi modellel - a német anyavállalat (a Deutsche Grammophon) rendelkezési joga és tilalma ellenére, annak francia leányvállalatát feljogosította az eredetileg az anyavállalat által forgalmazott hanglemezek németországi értékesítésére, a közösségi árufogalom szabadságára hivatkozással.
Az eset másik különös jelentőségét az is biztosította, hogy a hanglemezkiadó lemezek terjesztésére vonatkozó kizárólagos jogát (szomszédos jog) az ipari és kereskedelmi tulajdon körébe tartozónak minősítették.
-406/407-
A szellemi alkotásokkal kapcsolatos jogi kérdések közösségi szintű megválaszolását az alábbiak tették szükségessé és elodázhatatlanná.
A) a szellemi alkotások jelentős versenyeszközként való elismerése,
B) a rohamos technikai fejlődés,
C) a nemzetközi jogfejlődés követése,
D) az egyes országok nemzeti szabályozásának eltéréséből eredő problémák kiküszöbölése,
E) a közösségi szabad áruforgalom követelményei és a szellemi alkotások kizárólagos oltalmából eredő kollízió megoldása,
F) a közösségi hatáskörök bővülése.
Ad A) A szellemi alkotások jelentős versenyeszközként való elismerése
Mivel az 1979. évi Davignon jelentés[18] az európai ipar jelentős lemaradását állapította meg, a figyelem a feltalálói tevékenységre és a szabadalmakra, valamint az innovációra terelődött.
Köztudomású, hogy az innováció és K+F tevékenység a gazdaság fejlesztésének leghatékonyabb, legbiztosabb, azonban céltudatosságot és hosszú távú tervezést igénylő tényezője. Hatékonyságának nagyszerű példái vannak. Itt elég a XIX. században elmaradott Japán látványos gazdasági fejlődésére[19] és a "finn csodára"[20] gondolni.
Az innováció szerepe a gazdaság valamennyi területén alátámasztható. Robert Solow 1987-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott a technikai innováció és a nemzeti jövedelem közötti összefüggés kimutatásáért (Solow-modell).[21] Az is egyértelművé vált, hogy az innováció legfontosabb hajtóerejét és eszközrendszerét a feltalálói tevékenység és e tevékenység eredményeként létrehozott szabadalmak, használati minták, formatervezési minták és know-how-k jelenti.
A világ valamennyi innovációval foglalkozó statisztikájában kiemelkedő figyelmet fordítanak a szabadalmaztatás mutatóira.[22]
Az Európai Közösségben a világ fejlett térségeivel való lépéstartás céljából különleges figyelmet fordítanak a műszaki-tudományos tevékenység versenyképességére. A szakemberek itt is mozgósító tevékenységet végeznek. Keveslik azt, hogy a Közösség bruttó jövedelmének csak 1,8-2%-át költi kutatási és fejlesztési tevékenységre, mivel az Amerikai Egyesült Államokban és más államokban ez lényegesen magasabb, 2,5-2,7%-os a finanszírozás.[23]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
