A Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontjának a VI. novellával[1] megállapított és 2013. május 31-ig változatlan tartalommal hatályban volt rendelkezése értelmében a bíróságnak abban az esetben kellett idézés kibocsátása nélkül elutasítania a keresetlevelet, ha megállapítható volt, hogy a pert nem a jogszabályban erre feljogosított személy indította, vagy a per csak jogszabályban meghatározott személy ellen indítható, illetve meghatározott személyek perben állása kötelező, s a felperes e személyt (személyeket) - felhívás ellenére - nem vonta perbe. Ezen szabállyal a jogalkotó az eljárásjogi értelemben vett perbeli legitimáció meglétét perelőfeltétellé tette azáltal, hogy annak hiányát a korábbi állapothoz képest immár a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának okaként nevesítette, szemben a kereshetőségi joggal (anyagi jogi legitimáció), amelynek fenn nem állása - értelemszerűen - továbbra is a kereset ítélettel való elutasítását vonta maga után. A kezdeti bizonytalanságok után egységesülő bírói gyakorlat a módosítás megszorító értelmezése mellett foglalt állást, a kivételes szabályként aposztrofált törvényi rendelkezés ezért kizárólag azon esetekre volt alkalmazható, amikor valamely jogszabály konkrétan és kifejezetten a perbeli pozíciók szempontjából nevezte meg, illetve sorolta fel azt, hogy az adott pert kinek - avagy kivel szemben - kell megindítani. Ehhez képest nem tartoztak a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontjának alkalmazási körébe az olyan anyagi jogi szabályok,[2] amelyek pusztán a felelősség kérdését rendezték, a perindítás tekintetében ugyanakkor nem adtak kifejezett eligazítást.[3]
Jelen tanulmány tárgyára vetítve mindez azt jelentette, hogy amennyiben a felperes a személyiségi jogainak megsértésére alapított igényét - irányuljon az objektív vagy akár szubjektív jogkövetkezmény alkalmazására - nem a jogi személlyel, hanem annak a tényleges jogsértőként megjelölt tagjával, munkavállalójával - pl. a jogi személyiséggel rendelkező bíróság helyett magával a bíróval - szemben terjesztette elő, úgy a keresetről érdemi döntést kellett hozni.
Nem titkoltan ezzel a gyakorlattal szeretett volna szakítani a 2013. évi LXIX. törvény, amely a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontjába beiktatott újabb fordulattal[4] kimondta, hogy - amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik - a keresetlevelet akkor is idézés kibocsátása nélkül kell elutasítani, ha a munkáltató helytállási kötelezettsége körébe tartozó személyhez fűződő jogot sértő tevékenység és egyéb károkozás miatt a pert a munkavállaló ellen indították. Az ily módon kibővített törvényi rendelkezés jelenleg hatályos formáját a 2013. évi CCLII. törvénnyel végrehajtott újabb módosítás[5] folytán nyerte el, ez azonban - a 2014. március 15. napján hatályba lépett Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénnyel (Ptk.) való fogalmi koherencia megteremtése érdekében - mindössze terminológiai pontosítást hozott, amelynek eredményeképp a "személyhez fűződő jogot sértő tevékenység és egyéb károkozás" szövegrészt a "személyiségi jogot sértő tevékenység, illetve károkozás" kategóriája váltotta fel. A 2013. évi LXIX. törvénnyel bekövetkezett első módosításhoz fűzött indokolás szerint a jogszabály az egységes joggyakorlat biztosítása érdekében egyértelművé kívánta tenni, hogy a károk és a személyhez fűződő jogok megsértése miatti objektív és szubjektív jogkövetkezmények miatt is csak a helytállási kötelezettséggel tartozó munkáltató perelhető, amellyel ellentétes igényérvényesítés esetén a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül utasítandó el.
A meglehetősen sommás indokolásból kitűnően a jogalkotó ugyan az egyértelmű szabályozás biztosítását tűzte ki célul, az újdonsült elutasítási ok azonban mégis jogértelmezési kérdések sorát veti fel, részben már magából a szövegezésből, részben pedig az anyagi jogi szabályozás többszörösen differenciált jellegéből, továbbá a bírói gyakorlatban megmutatkozó - eltérő alapokon nyugvó - jogfelfogásokból adódóan. A helyzetet bonyolítja, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 8. § (2) bekezdése értelmében a Ptk. hatálybalépése előtt bekövetkezett vagy akár csak megkezdett - a hatálybalépést követően befejeződött - személyiségi jogsértés alapján érvényesíthető polgári jogi igényekre a jogsértés idején hatályos jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni, az ekként "továbbélő" régi Ptk. figyelembevétele pedig - ahogy azt látni fogjuk - akár jelentősen is befolyásolhatja a keresetlevél tárgyalásra való alkalmasságának a megítélését.
- 468/469 -
A munkavállaló-munkáltató reláció nyelvtani és munkajogi értelmezése alapján a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontjának utolsó fordulata a felperest kizárólag a 2012. évi I. törvény (Munka Törvénykönyve) által szabályozott munkaviszony keretében, illetve az azzal összefüggésben kifejtett magatartások kapcsán zárná el a személyiségi jogsértést ténylegesen megvalósító munkavállalóval szembeni érdemi igényérvényesítéstől. A bírói gyakorlat[6] ehhez képest azokban az esetekben is egyöntetűen hívja fel a törvényi rendelkezést, amikor a keresetlevélben előadott tényállásból nem a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó "klasszikus" munkaviszony, hanem az azzal tartalmában túlnyomórészt megegyező speciális - a sérelmet szenvedett extraneus személy szemszögéből quasi munkaviszonyként leképeződő - jogviszonyok léte világlik ki. Ennek köszönhetően a keresetindítást akkor is a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának, illetve adott esetben a Pp. 157. § a) pontjára alapított permegszüntetésnek[7] kell követnie, ha a felperes által sérelmezett tevékenységet az alperesként megjelölt természetes személy a hivatására irányadó szolgálati jogviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony hatálya alatt állva valósította meg. A fellebbezési szakig eljutott ügyek gyakorlati tapasztalatai alapján nem túlzás kijelenteni azt sem, hogy az utóbbi körbe tartozó személyekkel szemben előterjesztett keresetlevelek elutasításának száma nagyságrendekkel meghaladta a hagyományos munkaviszonnyal érintett eljárásokét, amelyen belül különösen felülreprezentáltak voltak azon esetek, ahol - eljárásukat sérelmezve - közvetlenül a bírákat, valamint egyéb közhatalmi szervekkel szolgálati jogviszonyban álló hivatalnokokat kívántak perelni.
Kijelenthető tehát, hogy a Pp. jelenleg hatályos szövegében használt munkavállaló-munkáltató fogalomkör túlmutat a Munka Törvénykönyvében alkalmazott definíciókon, s ezért a munkaviszony, szolgálati jogviszony, továbbá a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok keretében megvalósított személyiségi jogsértéseket egyaránt magában foglalja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
