A Gt. - miközben kizárja, hogy a törzstőke javára elszámolásra kerülhessen - módot ad arra, hogy a tag a társaság részére (tagsági jogviszonyára figyelemmel) mellékszolgáltatásként vagyoni értékű szolgáltatás teljesítésére vállalkozzon. [Lásd a Gt. 119. § (1) bekezdését]. A mellékszolgáltatás azonban a vagyoni hozzájárulásra vonatkozó tagi kötelezettséget nem pótolja, azt nem helyettesítheti, arra csak a "törzsbetét szolgáltatásán kívül" kerülhet sor. A mellékszolgáltatás nyújtása a tag tagsági jogviszonya alapján valósul meg, ezért - tárgyára tekintet nélkül - nem számít mellékszolgáltatásnak az a szolgáltatás, amelyről munkaszerződésben, vagy polgári jogi megállapodásban határoztak a felek. Az ügyvezetőként a társaság javára végzett munka annak ellenére nem vehető figyelembe mellékszolgáltatásként, hogy a vezető tisztség ellátására társasági jogi jogviszony alapján is sor kerülhet.
A mellékszolgáltatás tárgya - egyebek között - olyan dolog és vagyoni értékű jog szolgáltatását is jelentheti, amely a Gt. 13. §-a alapján nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként teljesítésre kerülhetett volna. Ha azonban a tagok a társasági szerződésben a mellékszolgáltatás jogcíme mellett foglaltak állást, úgy a mellékszolgáltatás utáni díjazásra nem vonatkoznak a Gt. tőkevédelmi, kifizetési korlátozásai.
A mellékszolgáltatás teljesítése a tag társasági szerződésben vállalt kötelezettségének számít. Ha a tag nem, illetve nem megfelelően teljesíti vállalását, a taggyűlés - a Gt. 47. §-ában foglaltak szerint - a kizárás iránti per megindításáról határozhat. Eltérően az apport szolgáltatás elmulasztásához kapcsolódó objektív alapú szankciótól, a kizárás kérdésében a bíróság a tag magatartásának (mulasztásának) vétkes voltát (illetve a tag vétlenségét) is figyelembe veszi.
A mellékszolgáltatás teljesítésére vonatkozó tagi kötelezettségvállalás - eltérő megállapodás hiányában - a tag személyéhez kötődik: az "üzletrész átruházása a mellékszolgáltatási kötelezettséget megszünteti, kivéve, ha azt az üzletrész megszerzője a társaság hozzájárulásával átvállalja" [lásd a Gt. 119. § (3) bekezdését].
A kft. tagja által teljesített pótbefizetés - csakúgy, mint a vagyoni hozzájárulás és a mellékszolgáltatás - a tagsági jogviszonyon alapuló kötelezettségnek minősül. A Gt. 120. §-ában szabályozott pótbefizetés azonban több lényeges kérdésben is eltér a vagyoni hozzájárulás jogi sajátosságaitól. A legfontosabb eltérések a következők:
- A pótbefizetési kötelezettség előírása a tagság számára biztosított - a társasági szerződésben szabályozható - lehetőség, nem pedig általános érvényű törvényi kötelezettség. Következésképpen a pótbefizetés nem a tagsági jogviszony létesítésének szükségképpeni előfeltétele.
- A pótbefizetés rendeltetése a működés során keletkező veszteségek csökkentése, megszüntetése, szemben a vagyoni hozzájárulással, amelynek célja általánosabb: a társaság üzleti tevékenységének előmozdítása.
- A "pótbefizetés" kifejezés azt a benyomást kelti, hogy teljesítése csak "fizetéssel" valósulhat meg, következésképpen nem pénzbeli hozzájárulás teljesítésére - legalábbis pótbefizetés címén - nem kerülhet sor. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) azonban a kft. társasági szerződése törvényi mintáját meghatározó mellékletében egyértelművé teszi, hogy a pótbefizetés nem pénzbeli hozzájárulás formájában is szolgáltatható. (Lásd a Ctv. 6. számú Mellékletének 8.3. pontját). Ebben az esetben azonban - minthogy nem a törzstőke javára történő apport teljesítésére kerül sor - a tagot a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában nem köti a Gt. 13. §-ának azon rendelkezése, amely az apporttárgyként figyelembe vehető javak körét korlátozza.
- A tag által teljesített pótbefizetés összege - mint azt a Gt. 120. § (1) bekezdésének utolsó mondata rögzíti - "a tag törzsbetétjét nem növeli". Az idézett rendelkezésből következik, hogy a pótbefizetésre nem terjednek ki a Gt. tőkevédelmi előírásai. Ez a körülmény pedig lehetőséget ad arra, hogy a veszteség pótlásához nem szükséges pótbefizetések a tagok részére visszafizetésre kerüljenek a Gt. 120. § (4) bekezdésében foglaltak szerint.
A tag társasági jogi jogcímen nyújtott vagyoni hozzájárulásától (törzsbetét javára történő szolgáltatás, mellékszolgáltatás, pótbefizetés) érdemben eltérő jogi természetű az a magánjogi megállapodás, amelynek legfontosabb karakterjegye abban összegezhető, hogy erre a jogügyletekre mindenekelőtt a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény, a továbbiakban rövidítve: Ptk.) szabályai vonatkoznak. A Gt.-ben foglalt előírások csak kisegítő jelleggel - jellemzően hitelezővédelmi megfontolásból - jutnak szerephez.
A Ptk. általános szerződési, kötelmi jogi rendelkezéseinek alkalmazása mindenekelőtt nagyfokú szabadságot biztosít a szerződő felek számára. Eltérően a Gt. kógens szabályozási szemléletétől [lásd a Gt. 9. § (1) bekezdésében foglaltakat], a Ptk. a felek szerződési szabadságának elvét tekinti főszabálynak. A Ptk. 200. § (1) bekezdése szerint: "A szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja". A magánjogi kódexre irányadó diszpozitív szabályozási technika - egyebek között - abban is megnyilvánul, hogy a Ptk.-ban az egyes szerződésekre vonatkozó szabályozást nem jellemzi a merev típuskényszer, a felek saját üzleti igényeikhez igazíthatják a törvényben meghatározott "modellszabályozást".
A kft. és a tagjai közötti polgári jogi szerződéseket jellemző vonás továbbá, hogy - az alább tárgyalandó kivételektől eltekintve - ezeknél a jogügyleteknél nincs jogi relevanciája annak, hogy a szerződő felek között egyidejűleg társasági jogi kapcsolat is fennáll. Így ha a kft. tagja nem tesz eleget a társasággal szembeni kötelmi jogi kötelezettségének, ez nem von maga után társasági jogi jogkövetkezményt: nem ad alapot pl. kizárási per megindítására. A Gt. 10. §-a alapján társasági jogi jogvitának szintén csak "a társasági jogviszonyon alapuló" jogvita minősül. A polgári jogi szerződések érvényességéhez - a törvényi kivételektől eltekintve - nincs szükség a cégbíróság előzetes jóváhagyó (bejegyző) végzésére sem.
A Ptk. révén biztosított szerződési szabadságot azonban - a Gt. rendelkezéseire figyelemmel - több kérdésben is megszorítóan kell alkalmazni:
- A Gt. 141. § (2) bekezdés m) pontja alapján a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik az "olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet a társaság saját tagjával, ügyvezetőjével vagy azok közeli hozzátartozójával [Ptk. 685. § b) pont], illetve élettársával köt". A tag és a társaság közötti polgári jogi szerződés érvényes létrejötte feltételezi tehát, hogy arról előzetesen valamennyi tag - élve a társasági szerződés szerinti szavazati jogával - állást foglalt.
- A Gt. kft.-re vonatkozó szabályai között - eltérően a részvénytársasági fejezetben olvasható 211. §-tól - nem találunk olyan kifejezett, a tagok számára eltérést nem engedő szabályt, amely az alapítást követően legalább két évig megkötött szerződések vonatkozásában az apport szolgáltatásával egyező vagyonértékelési szabályok teljesítéséhez kötné a társaság és az alapító, illetőleg a tag közötti vagyonátruházási szerződés megkötését. Ennek ellenére természetesen nem kizárt, hogy a kft. tagjai a társasági szerződésben - a Gt. 211. §-ában foglaltakat alapul véve - biztosítsák, hogy a társaság és a tag közötti jogügylet tárgyának értékelésére fair módon kerüljön sor. Véleményem szerint a társasági szerződés előírása hiányában is elvárható az ügyvezetőtől (ügyvezetőktől), hogy a taggyűlés számára készített előterjesztésükben számot adjanak arról, hogy az üzleti tranzakció a társaság üzleti érdekeit szolgálja. Ez következik a Gt. 30. § (2) bekezdésében előírtakból, amely alapján az ügyvezetők a tisztségükből fakadó kötelezettségeiket - ha a törvény kivételt nem tesz - "a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni". Ugyanezen paragrafus (3) bekezdése pedig a társasági hitelezők érdekeit minősíti elsődlegesnek, ha a társaság a fizetőképességét fenyegető helyzetbe került. Ezek a felelősségi szabályok tehát kógens törvényi parancs hiányában is indokolttá és szükségessé teszik, hogy a társaság és valamely tagja közötti visszterhes szerződés létrejöttét független könyvvizsgáló (szakértő) jelentésével együtt terjesszék a taggyűlés elé jóváhagyásra.
- A társaság által a tagsági jogviszonyra tekintettel teljesített, ám utóbb jogellenesnek minősült kifizetésekre (így a tiltott osztalékfizetésre) irányadó szabályokat a polgári jogi megállapodáson alapuló kifizetésekre is alkalmazni kell. A Gt. 134. §-a az esetleges visszaélések megelőzése érdekében áttöri a tagsági jogon alapuló, és a polgári jogi szerződéses jogviszony közötti dogmatikai különbséget A "kifizetés" kifejezés használata ugyanakkor arra utal, hogy azon szerződésen alapuló pénzbeli vagy más vagyonjuttatások tartoznak a Gt. 134. §-ának hatálya alá, amikor a társaság egészben vagy részben ellenszolgáltatással nem ellentételezett kifizetést teljesít tagja számára. Véleményem szerint - egyebek között - ilyen kifizetésnek számít pl., ha a társaság - a tagjával kötött szerződés alapján - a tag által alapított alapítvány (mint kedvezményezett) javára ellenérték nélkül nyújt vagyoni hozzájárulást (adományt). A Gt. 134. §-ban foglaltak az irányadóak abban az esetben is, ha a társaság a tagja részére a piaci feltételeknél lényegesen kedvezőbb kondíciókkal nyújt kölcsönt, vagy a forgalmi értéknél alacsonyabb áron értékesít számára valamely dolgot. A Gt. 134. § szerinti kifizetésnek a forgalmi (piaci) érték és a társaság által a tag irányában ténylegesen érvényesített ár különbözete számít. Ez a "kedvezmény" tekinthető ui. a 131. § szerinti osztalék, illetve osztalékelőleg fizetéssel analóg helyzetnek. Következésképpen ezen társasági "kifizetésekkel" összefüggésben kell vizsgálni, hogy a társaság rendelkezett-e a Gt. 131. §-a szerinti pénzügyi fedezettel. ■
Visszaugrás
