Megrendelés

Boytha Györgyné: Első oldal (IJ, 2005/3., (7.), 75. o.)

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényt (Tpvt.) az Országgyűlés - a lényeget érintően - eddig két alkalommal módosította. Az egyik 2000-ben történt, és erősítette a Gazdasági Versenyhivatal fellépési lehetőségét a jogsértő vállalkozásokkal szemben, bővült az eljárásjogi eszköztár. Szűkebb értelemben vett jogharmonizációs kötelezettség nem állt fenn. A másik 2003-ban következett be, és feladata volt a közösségi versenyjog eljárásjogi reformjához a nemzeti illeszkedési szabályok megalkotása annak érdekében, hogy a közösségi versenyjog csatlakozást követő alkalmazásának nemzeti tagállami keretei rendelkezésre álljanak.

Napirenden van a Tpvt. harmadik lényegesebb módosítása, ami három feladatot kíván megoldani: egyrészt a hazai jogalkalmazás során felmerült jogértelmezési problémákat, másrészt az eljárási szabályok összhangjának megteremtését a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvénnyel (Ket), harmadrészt pedig a jogharmonizáció körébe tartozó konstrukciós és szövegezési "finomításokat."

A jogharmonizációs indíttatású javaslatok közé tartoznak főleg a következők:

- A "nem független" vállalkozások fogalmát felváltja a "vállalkozás csoport" fogalma, ami a magyar versenyjogi szabályozás régi adósságának tesz eleget és a közösségi jog "gazdasági egység" fogalmát ezzel bevezeti a magyar szabályozásba.

- Az 1/2003/EK. sz. tanácsi rendelet rendszerét követve megszűnik a versenykorlátozás tilalma alóli egyedi mentesítések iránti kérelmek kötelező benyújtási rendszere. Az egyéb kérelemre induló megállapítási eljárások is megszűntetésre kerülnek.

- A 139/2004/EK. sz. tanácsi rendeletnek megfelelően módosul a közös vállalat fogalma. Ilyennek minősül az a vállalkozás, ami egy önálló gazdasági személy összes funkcióját tartósan ellátja. A tervezett módosítás a bizottsági gyakorlatban 1998 óta élő full-function és non-full-function joint venture szerinti elhatárolást vezeti be.

- Nincs összhangban a vonatkozó közösségi szabályokkal az, hogy a hatályos magyar rendelkezések szerint az ötszázmillió forintos küszöbérték az összefonódásban résztvevő vállalkozás-csoportok közül az irányítást szerzőre és a befogadóra nem érvényesül. A módosítás az "érintett vállalkozáscsoport" fogalmat használva kiküszöböli ezt az ellentmondást.

A jogalkalmazási problémák megoldása és a belső jogszabályok közötti összhang biztosítása érdekében várható módosítások közül néhány jelentősebb a következő:

- Az ágazati vizsgálatra vonatkozó szabályok jobb beillesztése a Tpvt. rendszerébe. A tervezett módosítás egyértelműen tisztázza, hogy az ágazati vizsgálat a Gazdasági Versenyhivatal elnökéhez kötődik, továbbá tisztázza azt is, hogy a versenyfelügyeleti eljárás szabályai közül melyeket kell az ágazati vizsgálatra is alkalmazni, egyebekben pedig a Ket. szabályai megfelelően irányadóak. Lényegesek az üzleti titok védelmére vonatkozó szabályok. A Gazdasági Versenyhivatal elnöke - a vizsgálat eredményétől függően - elrendelheti versenyfelügyeleti eljárás megindítását, vagy tájékoztathatja az illetékes szerveket az olyan feltárt piaci zavarokról, amelyek versenyfelügyeleti eljárás révén nem orvosolhatók. Az így indult versenyfelügyeleti eljárásban az ágazati vizsgálat során szolgáltatott adatok felhasználhatóak.

- A bejelentés rendszerének átalakítása. A versenyfelügyeleti eljárás a verseny működéséhez fűződő közérdek védelmében indul, azaz a sérelmet szenvedett félnek nincs alanyi joga közérdek védelmében indítandó versenyfelügyeleti eljárást kikényszeríteni. A tervezett módosítás szerint a megfelelően kitöltött bejelentési űrlapon benyújtott beadvány minősül bejelentésnek. Az ennek nem megfelelő beadványt panaszként kell kezelni, amit tartalma szerint kell elbírálni. Ez utóbbi körben nem érvényesül a jogorvoslathoz való jog, viszont érvényesül a tájékoztatáshoz való jog.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére