Megrendelés

Dr. Juhász László: A csőddel és felszámolással kapcsolatos perek gyakorlati problémái V. (CH, 2011/6., 13-14. o.)

3.5.4. Szolgáltatás visszakövetelése egy hitelező előnyben részesítése miatt

A Cstv. 40. § (2) bekezdésben az előző megtámadási okoktól elkülönítve vette fel a jogalkotó a szolgáltatás visszakövetelésének a lehetőségét. Ebben az esetben nem a szerződés megtámadásáról van szó, hanem szolgáltatás visszaköveteléséről. Ennek ellenére az elhatárolás nem egyszerű. A 40. § (2) bekezdésének beiktatása azért volt szükséges, mert a hitelező előnyben részesítése nem csak úgy valósulhat meg, hogy az adós az egyik hitelezőjével új szerződést köt vagy jognyilatkozatot tesz (ilyen a fennálló szerződés módosítása vagy a szerződés mellé egy azt biztosító mellékkötelezettség kikötése, ami szintén egy újabb szerződést feltételez), hanem úgy is, hogy egy fennálló szerződés alapján az adós az esedékesség előtt teljesít, különösen, ha a tartozás csak a csődnyitás után válna esedékessé. Azaz a hitelező előnyben részesítése úgy is megvalósulhat, hogy az adós nem köt új szerződést, hanem egy fennálló szerződés alapján teljesít: kifizetést eszközöl, biztosítékot nyújt, kiegészítő vagy helyettesítő biztosítékot nyújt.

A visszakövetelési jog gyakorlásának két konjunktív feltétele van:

- a szolgáltatás egy hitelező előnyben részesítését valósította meg és

- nem tartozik az adós rendes gazdálkodása körébe.

Utóbbi feltétel azért szükséges, hogy ne legyen visszakövetelhető az olyan kifizetés, szolgáltatás, amelyet például egy tartós jogviszony alapján rendszeresen szállított áruk ellenértékeként szolgáltatott az adós.

Mivel az a joggyakorlat számára nem volt egyértelmű, a Ptk. 203. § (2) bekezdését a Cstv. szerinti megtámadási jog gyakorlásakor is alkalmazni rendelte a törvényalkotó.

A gyakorlatban többször vitássá vált, mit kell érteni a rendes gazdálkodás körén. Az alábbi döntések ebben segítenek eligazodni.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére