Megrendelés

dr. Bakó Szilvia: Ajánló (KK, 2001/5., 19-21. o.)[1]

"Varietas delectat" azaz "a változatosság gyönyörködtet"

A fenti, mély értelmű gondolat a nyugodtabb életritmusú, kiszámíthatóbb közéletű évszázadokban született, s talán meg sem fogalmazódott volna, vagy épp valamely, finomított változatban vált volna szállóigévé, ha a gondolat atyja adott esetben itt és most, közöttünk élne és munkálkodna, mint mindennapi jogalkalmazó.

A joganyag gyakori változásának sűrűjében ugyanis még a legfelkészültebb és legelszántabb jogász sem lehet biztos abban, hogy tudása, joganyagismerete minden tekintetben naprakész.

Ezen kíván enyhíteni a Közjegyzők Közlönyének újonnan induló rovata, amely a ránk, jogalkalmazó jogászokra és a joggal hétköznapokban is találkozó állampolgárokra zúduló joganyag változásból kíván szemelgetni a teljesség igénye nélkül.

Minden egyes módosulás bemutatása egy ilyen rovat keretein belül természetesen reménytelen vállalkozás, de talán sikerül a napi munkánkat és mindennapi életünket közvetlenül befolyásoló, valamint az általános tájékozottságunkat bővítő érdekesebb változásokról naprakész tájékoztatást nyújtani.

A joganyag változásának bemutatása a 2000. év elejétől kezdődik, s reménység szerint néhány szám után napi frissességűvé válik.

Az esetleges hiányosságok pótlása, kiküszöbölése érdekében minden ötletet, építő kritikát köszönettel fogadok.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani dr. Nyíri Klárának, mint a rovat ötletgazdájának, valamint a Közjegyzők Közlönye Szerkesztő Bizottságának - különös tekintettel dr. Bókai Juditra - az új rovat beindításának, szerkesztésének lehetővé tételéért.

Abban a reményben, hogy az új rovat hasznos, valamennyiünk tudását mélyítő, felfrissítő útmutatóvá válik, kívánok kellemes és sikeres joganyag szemelgetést.

A rovatban várhatóan gyakrabban szereplő rövidítések jegyzéke:

MK: Magyar Közlöny

HK: Hatályon kívül

Mód: Módosította

PJEH: Polgári Jogegységi Határozat

2000. évi januártól májusig terjedő időszakban

ÚJ JOGSZABÁLYOK

6/2000. (II. 1.) BM rendelet

A hatósági erkölcsi bizonyítványról (MK 2000/12.) 2000. 03. 01.

HK: 12/1983. (XII. 29.) BM rendelet végrehajtásáról szóló 1/1984. BM utasítás

3/2000. (MK 29.) MNB közlemény

A jegybanki alapkamat mértékéről (MK 2000/29.)

A jegybanki alapkamat mértéke: 2000. április 3. napjától 11%!

12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet

A lakáscélú állami támogatásokról (MK 2001/11 (I. 31.) 2001. II. 1. Ez a rendelet 2001. február 1. napján lép hatályba, egyidejűleg a lakáscélú támogatásokról szóló 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet és az azt módosító 35/1989. (IV. 30.) MT rendelet, 16/1990. (I. 31.) MT rendelet, 109/1990. (XII. 20.) Korm. rendelet, 76/1992. (IV. 30.) Korm. rendelet, 180/1993. (XII. 29.) Korm. rendelet, 136/1993. (X. 7.) Korm. rendelet, 45/1995. (IV. 24.) Korm. rendelet, 96/1996. (VII. 10.) Korm. rendelet, 186/1996. (XII. 12.) Korm. rendelet, 141/1994. (XI. 2.) Korm. rendelet, 134/1997. (VII. 29.) Korm. rendelet, 3/1998. (I. 12.) Korm. rendelet, 202/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet, 91/1999. (VI. 23.) Korm. rendelet, 122/1999. (VIII. 6.) Korm. rendelet, 1/2000. (I. 14.) Korm. rendelet, 41/2000. (III. 24.) Korm. rendelet, 101/2000. (VI. 27.) Korm. rendelet, a végrehajtására kiadott 77/1988. (XII. 27.) PM-ÉVM együttes rendelet és az azt módosító 3/1990. (II. 1.) PM-BM együttes rendelet, 11/1993. (IV. 30.) PM-BM együttes rendelet, 36/1993. (XII. 29.) PM-BM együttes rendelet, 141/1994. (XI. 2.) Korm. rendelet, 9/1995. (IV. 28.) PM-BM rendelet hatályát veszti. Ha más jogszabályok a lakáscélú támogatásokról szóló rendeletre hivatkoznak, e rendeletet kell alkalmazni.

18/2000. (V. 9.) PM rendelet

Az új illetékbélyegek forgalomba hozataláról (MK 2000/44.) 2000. 05. 15.

HK: 15/1991 (V. 21.) PM rendelet

256/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet

Az okmányirodák kijelöléséről és illetékességi területéről (MK 2000/44.) 2000. 05. 15.

HK: 143/1999. (IX. 15.) Korm. rendelet, valamint az azt módosító 62/2000. (V. 4.) Korm. rendelet és 176/2000. (IX. 31.) Korm. rendelet

Az e rendelet mellékletében kijelölt települési (a fővárosban a fővárosi kerületi) önkormányzat jegyzője a polgármesteri hivatal részeként működtetett okmányiroda útján, a rendelet mellékletében foglalt illetékességi területén végzi a rendelet (2) bekezdésben meghatározott kivétellel, a külön jogszabályban hatáskörébe utalt okmányokkal kapcsolatos feladatait.

E rendelet és melléklete 2001. január 1-jén lépett hatályba, ezzel egyidejűleg az okmányirodák kijelöléséről és illetékességi területéről szóló 143/1999. (IX. 15.) Korm. rendelet, valamint az azt módosító 62/2000. (V. 4.) Korm. rendelet és a 176/2000. (IX. 31.) Korm. rendelet hatályát vesztette.

5/1999. PJEH A cégek cégjegyzékből történő törlésének, valamint a tagok személyében bekövetkezett változás hatályosságáról

(MK 2000/3.)

A cégek a törlésről rendelkező végzés keltének hatályával törlendők a cégjegyzékből. A tagok személyében bekövetkező változás a tőkeváltozás bejegyzésének napjával hatályos, ha a tagváltozás a jegyzett tőke változásával összefügg.

MÓDOSÍTOTT JOGSZABÁLYOK

149/1997. (X. 19.) Korm. rendelet

A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról

49. § (2) Az örökbefogadásra irányuló szándékot a külföldi állampolgárságú örökbefogadó személy a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnél jelentheti be.

Módosult a 65. §, 66/A. §, 66/B. §, 68. §, valamint az I-VII. mellékletek, amelyek a települési önkormányzatok által megállapítandó kiegészítő családi pótlék iránti kérelemhez kapcsolódó szabályokat tartalmazzák.

Az I. melléklet az I. fokú gyámhivatalok illetékességét sorolja fel, míg a II-VII. mellékletek az egyes adatlapok, nyilatkozatok tartalmát határozzák meg

8/1998. (V. 23.) IM rendelet

A cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről 1. § (3), 8. § (1)

M: 1/2000. (II. 8.) IM rendelete

(MK 2000/11.) 2000. 02. 08.

Az adóhatóság, valamint a Központi Statisztikai Hivatal gondoskodik arról, hogy azok a nyomtatványok, amelyeken a cégbejegyzési kérelmet tartalmazó nyomtatványon nem szereplő - törvényben előírt - további adatokat kell számukra bejelenteni, a cégbíróságon térítés nélkül ugyancsak rendelkezésre álljanak. (Kikerült a szövegrészből az Országos Egészségbiztosítási Pénztár)

A személyesen eljáró cégbejegyzést kérő a cégbejegyzési kérelem benyújtásáról a cégbíróságon tanúsítványt kap, mely tartalmazza a cég nevét, székhelyét, cégjegyzékszámát, adószámát, valamint statisztikai számjelét, (de már nem tartalmazza a társadalombiztosítási folyószámlaszámát).

1996. évi CXXVI. tv.

A Személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról

[eredeti: MK 1996/120. (XII. 26.) 2001. I. 1.]

(módosító: MK 2000/119.) (XII. 5.)

1992. évi XXII. tv. A Munka Törvénykönyvéről

87/A. §, 89. § (2) (6)-(7), 90. § (3) 94/A. § (2), 95. § (2) (5) Mód: 2000:XXXIII. tv. (MK 2000/45 2000. 05. 25.)

17. § (2)-(5), 98. § (4) 144. § (4)

Mód: 2000. évi CXIII. tv. (MK 2000/111.) (XI. 14.)

Módosult a közjegyzői díjszabásról szóló IM rendelet! 14/1991 (XI. 26.) IM rendelet 10. § (4)

Módosította a 2/2001 (II. 9.) IM rendelet

HK: A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a 14/1991. (XI. 26.) IM rendelet módosításáról szóló 18/1997. (V. 28.) IM rendelet hatályát vesztette.

(MK. 2001/14) (II. 9.)

Dr. Anka Tibor figyelemfelhívása nyomán érdemes a szövegezés árnyaltságára figyelni, miszerint a negyedelt díj nem általában a jelzálog-hitelszerződésekre, hanem csak a jelzálog hitelintézetek által kötött jelzálog-hitelszerződésekre vonatkozik! ■

Lábjegyzetek:

[1] dr. Bakó Szilvia közjegyző-helyettes

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére