Az ideológia szerepe az Egyesült Államok bíróságainak ítélkezési gyakorlatában majdhogynem közhelyszerű ismeretnek számít, de gyanúját legalábbis nem tudja eloszlatni a külső szemlélő. Cass Sunstein, a Chicagói Egyetem professzora három kutatótársával, többéves elemző munka eredményeképpen alkotta meg a jelen ismertető tárgyául szolgáló művet.[1] A kutatómunka során 6408 szövetségi fellebbviteli bírósági (federal court of appeals) döntést vizsgáltak meg abból a szempontból, hogy a két domináns amerikai ideológiaipolitikai áramlat közül melyik felé "húznak", figyelembe véve az egyéni bírói szavazatokat és a bírókat jelölő elnök pártállását is. A rövid mű[2] hét fejezetre tagolva bontja ki a címében feltüntetett kérdéskört.
1. Az első fejezetben bizonyos intézményi alapismeretekkel és a fontosabb alapkérdésekkel ismerkedhet meg az olvasó. Mint ismert, az Egyesült Államokban a szövetségi fellebbviteli bírókat - mint az Alkotmány III. cikkelyének hatálya alá tartozókat - az elnök jelöli. Ez természetszerűleg maga után vonja az ideológiai elfogultság kérdését - bár a jelölő elnök és a jelölt bíró pártállásának egyezése nem szükségszerű -, ám a szerzők felhívják rá a figyelmet, hogy sok "könnyű eset" kerül a bíróság elé, melyeknél a jog egyértelmű választ ad. Ha ezzel szemben "nehéz esettel" találkozik a bíróság, nincs alkalmazandó jog - ilyenkor vagy az általánosan elfogadott jogászi kultúra nyújt eligazítást, vagy felszínre kerül a bírók ideológiai elkötelezettsége.
A szövetségi fellebbviteli szinten a döntéshozatal háromtagú tanácsokban történik. Egy-egy tanács sorsolással áll össze. A peres fél számára értelemszerűen nem mindegy, ideológiai szempontból milyen összetételű tanács bírálja el ügyét, azonban a nyers ideológiai szimpátiától - amelynek jelentőségét, hívják fel a szerzők a figyelmet, amúgy sem szabad önmagában túlhangsúlyozni, mivel a jogászi kultúra gyakran fegyelmező hatást gyakorol a túlzásokkal szemben - bonyolultabb személyközi viszonyok is befolyással vannak a döntéshozatalra. E hatásokat a szerzők a "tanácseffektus" (panel-ejfect) kifejezéssel illetik, utalva rá, hogy tanácsban dolgozó, együttműködésre utalt emberek társas viselkedésének pszichológiai törvényszerűségei eredményezik őket.
A mű magvát három hipotézis adja: 1. Ideológiaalapú szavazás (ideological voting): az ítélet a bíró feltételezett ideológiai hovatartozásának[3] ismeretében jó eséllyel megjósolható. 2. Csillapító hatás (ideological dampening): adott ideológiai hovatartozású bíró jó eséllyel igazodik a többiekhez, ha vele ellentétes ideológiai hovatartozású bíróval kerül egy tanácsba. Felerősítő hatás (ideological amplification): az ideológiailag azonos összetételű tanácsok jó eséllyel az adott ideológiának megfelelő ítéletet hozzák; ilyenkor számíthatunk egyoldalú túlzásokra is.
2. A második fejezet tartalmazza a részletes felméréseket ügycsoportokra bontva. A szerzők olyan ügycsoportokat válogattak ki, melyek jól kimutatható ideológiai törésvonalat eredményeznek a konzervatív/republikánus és a liberális/demokrata oldal között. Összesen huszonhárom ügycsoport kerül elemzésre. Ezek: a homoszexuálisok jogai, pozitív diszkrimináció, környezetvédelem,[4] halálbüntetés, a Tizenegyedik Alkotmány-kiegészítés alkalmazása,[5] munkaügyi jogviták, nemi diszkrimináció, a fogyatékosok jogai, abortusz, választásikampány-finanszírozás, "társasági védőburok átszakítása",[6] környezetszennyezés,[7] obszcén megnyilvánulások, az alkotmány VII. cikkelyének sérelme, deszegregáció,
- 263/264 -
"médiaügy",[8] az alkotmány szerződési záradékából eredő jogviták,[9] a reklámok szabályozásának alkotmányossága,[10] a perbelépés megengedhetősége, büntetőügyi fellebbezések, állami kisajátítás, az alkotmány kereskedelmi záradékának vitatása,[11] büntető kártérítések.
3. Az első fejezetben felvetett hipotézisek nagyrészt beigazolódtak a szerzők várakozásaiknak megfelelően. Néhány ügycsoport azonban - mint a harmadik fejezet rámutat - váratlan eredményeket produkált. A három hipotézis cáfolata kétféle módon történhet. Vagy egyáltalán nem játszik szerepet a bírói döntésekben az ideológiai hovatartozás - ilyenkor mindhárom hipotézis falszifikálódik -, vagy pedig tanácsösszetételtől függetlenül ideológiai meggyőződésük szerint döntenek - ez esetben az utolsó két hipotézis falszifikálódik. Az előbbi kategóriába a felmérés alapján öt ügycsoport sorolható: a perbelépés megengedhetősége, a büntetőügyi fellebbezések, az állami kisajátítás, az alkotmány kereskedelmi záradékának vitatása és a büntető kártérítések. Az utóbbi kategória két ügycsoportot tartalmaz: a halálbüntetéses és az abortuszos ügyeket. A szerzők a homoszexuálisok jogaival kapcsolatos ügyeket is ide tartozónak vélik, ezen ügycsoport kapcsán azonban a minták alacsony száma nem enged messzemenő következtetéseket.
4. Az eredmények magyarázatára a negyedik fejezetben kerül sor. Ebben a szerzők - a fentebb említetteknek megfelelően - három kategóriába sorolják a vizsgált ügycsoportokat: 1. Az ideológiamentes szavazás esetei. 2. A hajlíthatatlan nézetek esetei. 3. A megszokott mintát követő (vagyis a három alaphipotézisnek megfelelő) esetek.
Az első kategóriára kétféle magyarázatot kapunk. Lehet, hogy a jogszabály szövege egyértelmű iránymutatást ad az esetre, amelynek fényében szükségtelen bármilyen más tényezőt bevonni az érvelésbe, vagy ha a szöveg némileg bizonytalan is, a bírók ideológiai viták nélkül egyetértésre tudnak jutni az eset elbírálásában. A szerzők ezt sejtik a büntetőügyi fellebbezéses és a kereskedelmi záradékhoz kapcsolódó ügycsoportok mögött. A másik három ügycsoport esetében - ahol a törvényi szabályozás kevésbé egyértelmű - a "kétpárti konszenzust" (bipartisan consensus) vélik a rejtély kulcsának. A kifejezés alatt azt kell érteni, hogy a különböző ideológiai oldalra tartozó bírók nagyrészt egyetértenek az adott ügycsoport jogkérdéseiben. Ha a bíró hajlíthatatlanul ragaszkodik meggyőződéséhez, az szintén két fő okra vezethető vissza a szerzők megítélése szerint: vagy saját belső meggyőződésük erősségére, vagy pedig bírótársaik meggyőzőerejének elégtelenségére. A fejezet hátralevő része az ún. tanácseffektust elemzi részletesen, mely jól kimutatható a harmadik kategória ügycsoportjainak körében. Mint korábban szó esett róla, arról a pszichológiai közhelyről van szó, hogy a csoportos tevékenységet végző emberek magatartására -akár közvetlen, akár közvetett módon - befolyással vannak a velük egy csoportba tartozó társaik is. A szerzők a tanácseffektus három aspektusát vizsgálják meg: az alkalmazkodást (conformity), a csoportpolarizációt (group polarization) és a "vészcsengő-hatást" (whistleblower effect).
A többséghez való alkalmazkodás jól ismert jelenség a hétköznapi emberek körében is, és két fő okra vezethető vissza: egyrészt arra az (akár helyes, akár téves) belátásra, hogy bizonyára igaz az, amit a többség igaznak vél, másrészt pedig arra, hogy az emberek többsége nem akar "kilógni a sorból." Hasonló megfontolások érhetők tetten a szövetségi fellebbviteli bírósági tanácsokon belül is. Az eltérő álláspontot felkaroló bíró is hajlamos lehet azt hinni, társai álláspontja jelenti a helyes választ. Egy másik magyarázatot jelent az a belátás, hogy fölösleges az ügyben különvéleményt megfogalmazni, ha a bíró ellentétes álláspontja nem sziklaszilárd.[12] A különvélemény megírása végső soron energia- és időpazarlás, hiszen jó eséllyel nem győzi meg a többieket, viszont ellentéteket szít a bírók között, ami pedig károsan hat a csapatmunkára.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
