A döntés: 11/2019. számú munkaügyi elvi határozat (Mfv.III.10.206/2018.)
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) műszakpótlékra való jogosultságról rendelkező 141. §-a már a kódex kihirdetésekor értelmezési vitákat váltott ki, olyannyira, hogy a jogalkotó még az Mt. hatálybalépését megelőzően módosította a szövegét.[1] Ezzel azonban a jogértelmezési dilemmát nem sikerült rendezni, mert az említett módosítással beiktatott 141. § (2) bekezdése újabb vitát generált. Konkrétabban: az nem volt egyértelmű, hogy milyen feltételek fennállása esetén minősül a munkaidő kezdetének változása "rendszeresnek". Úgy tűnik, hogy a Kúria a 11/2019. számú munkaügyi elvi határozatában[2] kifejtettek lezárják ezt a jogértelmezési vitát. Mielőtt ismertetem a Kúria említett döntését, érdemes (röviden) áttekinteni a műszakpótlékra vonatkozó hazai szabályozás előzményeit, továbbá azt, hogy a korábbihoz képest jelentősen eltérő Mt.-beli szabályozásnak mi volt az indoka, mi volt ezzel a jogalkotó célja, ha már úgy alakult, hogy ez utóbbi szempont az Alaptörvény 28. cikke alapján a magyar bírói jogértelmezés legpreferáltabb módjává vált.[3] A konkrét jogeset tehát nem mellékesen alkalmat ad arra is, hogy az Alaptörvény frissen módosított szabályának gyakorlati alkalmazhatóságát is teszteljük.
1. A műszakpótlékra való jogosultság a korábbi és a jelenlegi szabályozásban
1.1. A műszakpótlékra vonatkozó korábbi szabályozás
1.2. Az Mt. szabálya
1.3. Az Mt. 141. § (2) bekezdésének eltérő értelmezése
2. A Kúria döntése
2.1. A döntés alapjául szolgáló tényállás és a felek kérelmei
2.2. A jogerős ítélet
2.3. A Kúria döntése és annak jogi indokai
3. Rövid (szubjektív) összegezés
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény nem rendelkezett a műszakpótlékról, egyes végrehajtási szabályai ágazati szinten állapították meg a jogosultság feltételeit, így meglehetősen kazuisztikus szabályozás érvényesült.[4] Ami a szabályozás tartalmát illeti, az (leegyszerűsítve) szorosan kötődött a több műszakos munkarendhez, lényegében a hagyományos délutáni és éjszakai műszakban dolgozókat illette meg a szóban lévő pótlék, feltéve, hogy a műszakbeosztásuk rendszeresen változott.
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: 1992. évi Mt.) annyiban hozott változást, hogy egységesen rendezte a műszakpótlékra vonatkozó jogosultsági feltételeket.[5] Tartalmát tekintve viszont nem újított a korábbi szabályozáson, alapvető feltételként változatlanul a
- 54/55 -
több műszakos munkaidő-beosztást határozta meg, amelynek lényege: a munkáltató napi üzemelési ideje meghaladja munkavállaló napi teljes munkaidejét és a munkavállalók időszakonként rendszeresen, egy napon belül egymást váltva végzik azonos tevékenységüket.[6] Jól láthatóan tehát (változatlanul) négy együttesen érvényesülő feltételnek kellett megfelelni a műszakpótlékra való jogosultság megállapításához, jelesül:
a) a munkáltató üzemelési ideje haladja meg a munkavállaló napi teljes munkaidejét,
b) a munkavállalók időszakonként rendszeresen váltva (azaz eltérő műszakban) végezzék tevékenységüket,
c) a munkavállalók egy napon belül is váltsák egymást,
d) a váltásban végzett tevékenység azonos legyen.[7]
Ezen a szigorú (és több tekintetben következetlen[8]) szabályozási renden komoly "rést ütött" a Legfelsőbb Bíróság azon döntése, amelyben az úgynevezett lépcsőzetes munkakezdéssel összefüggésben értelmezte a műszakpótlékra való jogosultságot. Az adott esetben ugyanis nem váltották egymást az érintett munkavállalók, hanem a műszak egy (akár jelentős) részét együtt dolgozták le ("ölelkező műszak"). A Legfelsőbb Bíróság ezt a munkarendet is több műszakosnak minősítette, ezzel megállapítva az érintett munkavállalók műszakpótlékra való jogosultságát.[9]
Az Mt. előkészítése során egységes volt az álláspont abban, hogy a korábbi, az előzőekben ismertetett szigorú szabályozási rendszert oldani kell, és elsősorban azt kell a műszakpótlékra való jogosultság feltételének tekinteni, hogy a munkavállaló az általánostól eltérő időben végez munkát, ami szükségképpen hátrányosan érinti az életvitelét. A változtatás módját illetően viszont már több nézet is felmerült.
a) A legradikálisabb változat szerint minden további feltétel nélkül a 18 óra és a másnap 6 óra közötti munkavégzés ellentételezéseként járjon a műszakpótlék. Ez a felfogás kizárólag a munkaidő nem szokványos voltát tekintette a jogosultság alapjaként, azzal érvelve, hogy a fenti időszakban végzett munka önmagában, az átlagoshoz képest jelentősen befolyásolja a munkavállaló magánéletét, és ebből a szempontból irreleváns az, hogy milyen okból kerül erre sor. Nagy előnye lett volna ennek a megoldásnak, hogy aligha okozott volna jogértelmezési gondokat.
b) A szolidabb vélemény ugyan elfogadta a "radikálisnak" nevezett álláspont alapját, de azt annyiban korrigálni javasolta, hogy az állandó munkaidő-beosztásban munkát végzőket ne illesse meg a műszakpótlék, mert az ilyen munkavállalók alkalmazkodni tudnak ehhez és ennek megfelelő életvitelt tudnak kialakítani. Ebből pedig az következik, hogy a 18 óra és a másnap 6 óra közé eső munkaidő mellett a munkaidő-beosztás rendszeres változása is jogosultsági feltétel legyen. Persze ehhez azt is definiálni kellett, hogy mi tekinthető "rendszeres" változásnak.
c) A konzervatívnak mondható felfogás változatlanul a több műszakos munkarendhez kívánta kötni a műszakpótlékra való jogosultságot, elhagyva azonban a korábbi szabályozásnak a váltáshoz kapcsolódó, az 1.1. pont c) és d) alatt említett feltételeit.
Az Mt. eredeti (hatályba nem lépett) 141. §-a a c), míg a 141. § módosított és kiegészített, végleges szövege a b) alatti álláspontot tükrözi.
Az Mt. 141. § (1) bekezdése a műszakpótlékra való jogosultság egyik feltételeként szabja, hogy a munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje rendszeresen változzon. Az Mt. 141. § (2) bekezdése rendelkezik arról, hogy az (1) bekezdése alkalmazásában mi minősül rendszeres változásnak, az alábbiak szerint.
"Az (1) bekezdés alkalmazásában a változást rendszeresnek kell tekinteni, ha havonta a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetének időpontja a munkanapok legalább egyharmada esetében eltér, valamint a legkorábbi és a legkésőbbi kezdési időpont között legalább négy óra eltérés van."
Az idézett szöveg értelmezését az nehezíti, hogy az egyébként konjunktívnak tűnő két feltételt tagolatlanul, folyamatos szöveggel tartalmazza az idézett törvényi tényállás, ezért nehéz azt eldönteni, hogy a "munkanapok legalább egyharmada" szövegrész csak az ezt követő "eltér" kifejezésre vonatkozik, vagy azt a "valamint" szó után meghatározott másik feltételt illetően is alkalmazni kell. A két eltérő értelmezést jól mutatja, ha a fenti szöveget a kodifikációs technikában gyakran alkalmazott tagolással mutatjuk meg. Ez alapján két értelmezési lehetőség kínálkozik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
