Az 1996. évi LV. törvény (a továbbiakban: Vtv.) a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról - egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 30/1997. (IV. 30.) FM rendelettel (Vhr.) - 1997. március 1. napján lépett hatályba. Ezt megelőzően a vad és gépjármű ütközéséből eredő kárigény elbírálása az 1970. évi 28. törvényerejű rendelettel módosított, az erdőkről és a vadgazdálkodásról szóló 1961. évi VII. törvény (a továbbiakban: Evt.) alapján történt. Ezt a jogszabályt - a 32-36. §-ok kivételével - az 1996. évi CXXIV. törvény 80. §-ával módosított 1996. évi LIV. tv. 104. §-ának a) pontja, a 32-36. §-okat pedig a Vtv. 96. § (2) bekezdésének a) pontja helyezte hatályon kívül.
A korábbi jogi szabályozás, vagyis az Evt. 35. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében a vadászatra jogosult az ott meghatározott vadak által a mezőgazdaságon és erdőgazdaságon kívül okozott kárért való felelőssége gyakorlatilag objektív volt: a vadászatra jogosult a kártérítési kötelezettség alól csak akkor mentesülhetett, ha a kár vagy annak egy része a károsult felróható magatartása következtében keletkezett. A miniszteri indokolás szerint a törvényi szabályozás abban az esetben, mikor a károkozás nincs közvetlen kapcsolatban a vadászatra jogosult magatartásával, "a vadászatra jogosultnak a vadgazdálkodásban való érdekeltségéhez kapcsolódó kártalanítás formájában teszi lehetővé az elszenvedett kár áthárítását. A vadgazdálkodás ugyanis a vadászatra jogosultnak hajt hasznot, indokolt, hogy az ebből eredő kárt is a vadászatra jogosult viselje." A Legfelsőbb Bíróság számos eseti döntésében (pl.: BH 1978./428.) hangsúlyozta, hogy a 35. §-ban meghatározott felelősség - a veszélyes tevékenység folytatójának a Ptk. 345. §-a alapján fennálló felelősségétől független - önálló felelősségi alakzat.
A hatályos szabályozás, tehát a Vtv. 75. §-ának (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy a vadászatra jogosult a Ptk.-nak a fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályai szerint köteles megtéríteni a károsultnak a vad által a mezőgazdálkodáson és az erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt. Ezen rendelkezésből következően, ha a vad gépjárművel ütközik - két veszélyes üzem találkozik - a kártérítési felelősség megállapításakor a vadászatra jogosult és a veszélyes üzem üzembentartójának egymás közti viszonyában a Ptk. 346. §-ában foglalt, a veszélyes üzemi felelősség szabályainak alkalmazását kizáró, "három lépcsős" megoldást kell alkalmazni.
A Vtv. új elvi alapokon szabályozta a vadászatra jogosult kártérítési felelősségét. A korábbi szabályozáshoz képest - a vad által a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül okozott kárért való felelősségnek a polgári jog felelősségi rendszerébe történő visszahelyezésével - a Vtv. rendelkezései enyhítették, de nem zárták ki a vadászatra jogosult felelősségét: a feltétlen helytállási kötelezettség helyett - a gépkocsi üzembentartójának felelősségével azonosan - több kimentési lehetőséget biztosítanak a számára. A jogalkotó célja az új szabályozással egyrészt a gépjárművek üzembentartóinak a veszélyes üzemből eredő fokozott felelősségének érvényesítése, másrészt a vadászatra jogosult eddigi felróhatóság nélküli felelősségének a mellőzése volt.
Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója szerint a Vtv.-nek a vadkárral kapcsolatos rendelkezéseit a magánjogi kódexbe kell inkorporálni. A szabályok kódexbeli helyét pedig egy jogdogmatikai kérdés megválaszolása döntheti el. Nevezetesen az, hogy a vadkár megtérítésénél kártalanítási kötelezettségről vagy kártérítési felelősségről van-e szó. A koncepcióban egyértelmű állásfoglalást találunk: a vad által okozott károk megtérítése, illetőleg viselése a kárfelelősségi rendszer körébe tartozik. A koncepciót készítők elképzelése szerint a régi - a Vtv. előtti - szabályozást kellene újból visszaállítani. A korábban már említett - a vadászatra jogosult feltétlen (abszolút) felelősségét kimondó - rendelkezés ismételt bevezetésének indoka pedig az, hogy a vadgazdálkodás a vadászatra jogosultnak hajt hasznot, jelent nyereséget.
A veszélyes üzemek találkozásának az egyik legtipikusabb és egyben talán leggyakoribb esete az, amikor a gépjármű közúton a hirtelen elé ugró vaddal ütközik. A Vtv. 75. §-ának (3) bekezdése szerint "a jogosult a Polgári Törvénykönyvnek a fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályai szerint köteles megtéríteni a károsultnak a vad által a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt." Az említett törvény szerinti "jogosult" az, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult és akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg akinek vadászterületéről a vad kiváltott. Ha a gépjármű és a vad ütközése kapcsán kívülálló harmadik személy is károsodik, a károkozók - nevezetesen a gépjármű üzemben tartója és a vadászatra jogosult - a Ptk. 344. §-ának (1) bekezdése és a 345. §-ának (1) bekezdése alapján egyetemlegesen és vétkességre tekintet nélkül felelnek. Egymás közötti viszonyukban viszont a 346. § az irányadó.
Az összeütközés fogalmának értelmezésére szolgáljon az alábbi jogeset. Az irányadó tényállás szerint a 35-ös főúton haladó felperes a mikrobuszának a kormányát amiatt rántotta félre és ennek következtében - a tényleges összeütközést elkerülve - zuhant az árokba, mert az alperesi vadásztársaság területéről több őz ugrott elé az úttestre. A felperes keresetében az I. r. alperessel (a vadásztársasággal) szemben a balesettel összefüggésben keletkezett kárai megtérítését, míg a II. r. alperes biztosítóval szemben annak megállapítását kérte, hogy az I. r. alperessel kötött felelősségbiztosítási szerződés alapján felelős és kötelezhető a keletkezett kár megtérítésére. Az elsőfokú bíróság az akkor még irányadó 1961. évi VII. törvény 35. §-a alapján a keresetnek helyt adva a II. r. alperes felelősségét is megállapítva kötelezte az I. r. alperest 22 696 DM tőke és kamata megfizetésére. Ítéletének indokolásában kiemelte, hogy nem róható a felperes terhére az, hogy a kárelhárítási kötelezettségének eleget téve a kormány félrerántásával a vadakkal való tényleges ütközést elkerülte. A II. r. alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel támadott rendelkezéseit megváltoztatta és mellőzte annak a II. r. alperes helytállási kötelezettségét megállapító részeit. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy mivel a jármű és a vad összeütközése ténylegesen nem következett be és a felelősségbiztosítási szerződés csak az ebből eredő károk megtérítésére vonatkozik, a biztosítási esemény bekövetkezésének hiánya miatt nem lehet szó a II. r. alperesi felelősség megállapításáról. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyet a Legfelsőbb Bíróság az alábbiak szerint talált alaposnak. A felperes felülvizsgálati kérelmében foglalt érveléssel egyetértve a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az "összeütközés" fogalomkörébe nem csak és kizárólag a tényleges fizikai értelemben vett ütközés tartozik, hanem minden olyan magatartás, amikor a kár két fél okozati összefüggésben álló magatartása eredményeképpen következik be. "A perbeli esetben az ok-okozati összefüggés a vad megjelenése és az ütközés kikerülése érdekében a felperes által tett manőver folytán bekövetkezett káresemény között vitathatatlanul megállapítható", a Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel érintett részét helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv. VI. 22 845/1998.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
