Azt, hogy mely alapjogok illethetik meg a szervezeteket is, alapvetően a jog természete határozza meg. Ezen álláspont Magyarországon már alkotmányos szinten került deklarálásra. Emellett pedig az Emberi Jogok Európai Bírósága (továbbiakban: EJEB) is ezt a megközelítést választotta kiindulópontként, annak ellenére, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye ezt kifejezetten nem tartalmazza.
Az azonban, hogy mit kell értenünk az alapjog természete alatt e tekintetben, még nem tisztázott teljeskörűen. Az alapjogvédő szervek rendkívül ritkán részletezik döntéseikben, hogy az adott alapjogot miért nem tartják természeténél fogva értelmezhetőnek a szervezetek vonatkozásában is. A döntéseket és az egyes alapjogokat elemezve azonban találhatunk olyan a döntések mögött meghúzódó szempontokat, amelyek kimondva vagy kimondatlanul, de befolyásolják a bíróságok álláspontját. Ezen kritériumok azonosítása és megjelenítése azonban kétféle indok alapján mindenképpen szükséges. Egyrészt az ítéletek legitimációja érdekében, hiszen a minél részletesebb, világosabb magyarázat növeli az adott döntés elfogadottságát. Másrészt ugyancsak hangsúlyos érv az esetleges gyakorlat elkerülésének kívánalma is. Hiszen például amíg a többség nagy valószínűséggel nem kérdőjelezné meg, hogy a szervezeteket miért nem védi a házassághoz, az élethez vagy az emberi méltósághoz való jog, addig vannak olyan határesetek, amelyek megítélése nem ilyen egyértelmű. Emiatt jelentős mértékben felértékelődik az egyes döntések mögötti hallgatólagos szempontok azonosításának és rendszerezésének a szükségessége. Ugyanis, ha rendelkezésünkre áll, egy az egész alapjogi dogmatikával összhangban lévő, koherens szempontrendszer, az esetleges gyakorlat elkerülhetővé válik.
Az érintett két alapjogvédő szerv gyakorlata alapján lényegében három csoportra oszthatók az alapjogok. Az első csoportba azok a jogok tartoznak, amelyek természetüknél fogva csak az ember vonatkozásában értelmezhetők. A második azokat az alapjogokat öleli fel, amelyek esetében elfogadott a szervezetek alapjogi jogalanyisága. E kettő között találhatók azok a jogok, amelyeknél változó a szervezetek alapjogi védelme. Így a következő fejezetek ezeken a kategóriákon belül azonosítják az egyes alapjogokat, valamint azokat a szempontokat, amelyek az alapjog természetét kimondva vagy kimondatlanul meghatározzák. Jelen tanulmány célkitűzése ugyanis ezeknek a szempontoknak az azonosítása és ezáltal az "alapjog természete" fogalmának jelentéssel való megtöltése, amelyet az utolsó összegző fejezet tesz majd meg.
A kizárt alapjogok körébe olyan jogok tartoznak, amelyek kizárólag emberi alanyokat illethetnek meg. Ilyen például az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkében foglalt kínzás és megalázó, embertelen bánásmód tilalma.[1] Kezdetben a Bizottság csupán annak megállapításáig jutott el, hogy e jog természeténél fogva csak az embert illetheti meg. Az EJEB azonban az Identoba and Others v. Georgia ügyben már jobban kibontotta ennek indokát. Hangsúlyozta, hogy a 3. cikk azon szándékos támadások ellen hivatott védelmet nyújtani, amely az egyén fizikai és mentális integritását célozzák. Jogi személyeket pedig lehetetlen fizikai integritással felruházni, ugyanis az az emberi alanyok sajátja.[2] A strasbourgi bíróság a fizikai integritáson túl másik védendő értéket is azonosított a 3. cikkben, a lelki integritást.[3] Ugyanis a megalázó, embertelen bánásmód tilalma azon tevékenységekre is vonatkozik, amelyek az áldozatban félelmet, gyötrődést, alsóbbrendűséget okoznak, ezáltal megalázva, lealacsonyítva őket.[4] Ezzel az EJEB gyakorlatilag elismerte, hogy azon alapjogokra nem hivatkozhatnak a szervezetek, amelyek olyan értékeket kívánnak védeni, amelyekkel a szervezetek nem képesek rendelkezni. Ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy mind a fizikai, mind a lelki integritást közvetlenül védeni kívánó alapjogok köréből kizárhatók a szervezetek. Ennek figyelembevételével az is megalapozott, hogy a jogirodalom a kizárt jogok közé sorolja az Egyezmény 2. cikke által deklarált élethez[5] és az 5. cikkben foglalt szabadsághoz és biztonsághoz való jogot.[6] Ugyanis e jogok szintén az egyének fizikai létét hivatottak védeni. Továbbá megalapozottnak tűnik az EJEB azon gyakorlata is, miszerint a 9. cikkben található lelkiismereti szabadság is csak az emberi alanyok számára nyújt védelmet.[7] Hiszen e jog az egyén személyes lelkiismeretéből fakadó megnyilvánulásokat oltalmazza.[8] E nézőpont a lelki integritás védelmén túl kiemeli a lelkiismereti szabadság individuális jellegét, amely azt erősíti, hogy e jog csak az egyéneket illeti meg és nem az egyének által létrehozott kollektívákat.
- 522/523 -
Tehát a fentiek azt mutatják, hogy a szervezetek nem számíthatnak azon alapjogok védelmére, amelyek olyan értéket hivatottak védeni, amellyel egy szervezet nem rendelkezhet. Ezen elv alapján a magyar Alkotmánybíróság (továbbiakban: AB) azon gyakorlata is igazoltnak tekinthető, miszerint a szervezeteknek nincs emberi méltósága és általános cselekvési szabadsága.[9] Hiszen a méltóság a fizikai és lelki integritáshoz hasonlóan az emberi minőséghez szorosan kapcsolódó sajátosság, amellyel egy szervezet nem rendelkezhet. Ezen értelmezésnek van nyoma is a magyar alapjogi gondolkodásban. Sólyom László már a halálbüntetés alkotmányosságának vizsgálata kapcsán megfogalmazta, hogy az emberi méltóság egyik funkciója biztosítja az egyén autonómiájának, önrendelkezésének azt a sérthetetlen és mindenki rendelkezése alól kivont magját, amelynél fogva az ember alany maradhat, és nem válik eszközzé.[10] Nézőpontja szerint a méltósághoz való jognak ez az értelmezése különbözteti meg az embert a jogi személyektől, amelyek teljesen szabályozás alá vonhatók, nincs érinthetetlen lényegük.[11] Álláspontom szerint ezen gondolatok szintén azt igazolják, hogy a méltóság, legalábbis annak érinthetetlen magja - Sólyom értelmezése szerint az az ismérv, hogy az ember alany lehessen - szintén egy olyan kizárólagos emberi sajátosság, amely különbséget tesz a szervezetek és az emberek között. Ez eredményezi kimondatlanul is azt az AB gyakorlatában, hogy a szervezetek nem rendelkezhetnek az emberi méltóság jogával.
Az emberek sajátját képező méltóság, mint elhatárolási pont, közvetetten kimutatható az EJEB gyakorlatában is. Azért közvetetten, mert az nem a befogadhatóság, azaz kifejezetten a szervezetek alapjogi jogalanyisága köntösében, hanem egy lehetséges alapjog-korlátozás indokaként jelentkezett.[12] Az ide vonatkozó döntés az Uj v. Hungary ügyben született, amelyben az emberi jogalanyok méltósága morális státuszként tűnt fel. A strasbourgi bíróság megállapította, hogy egy társaság kereskedelmi jóhírneve és az egyén szociális státusza között különbség figyelhető meg. Amíg az utóbbi érintheti az egyén méltóságát, addig a kereskedelmi hírnév mellőzi ezt a morális dimenziót. Ezen megállapításból két konklúzió következik. Az első, hogy a méltóság egy morális státuszt feltételez, a második pedig, hogy míg az emberek ezzel rendelkezhetnek, addig a szervezetek nem. A döntésnek azért van jelentős szerepe a szervezetek alapjogi jogalanyisága kapcsán, mert arra utal, hogy bár a szervezeteket is megilleti a jóhírnév védelme, mégis a mögött nem található meg az emberi méltóság, mint védendő érték. Ezáltal ugyanarra következtethetünk az EJEB gyakorlatából, mint a magyar AB felfogásából. Arra, hogy a méltóság egy olyan sajátosság, amellyel a szervezetek nem rendelkezhetnek, így az azt védeni kívánó alapjogok védelme sem illetheti meg a szervezeteket.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
