A 2018. július 1-jén hatályba lépett új Büntetőeljárási törvény (IV. Be.)[2] több jelentős változást is hozott a bizonyítás szabályozásában. Jelen tanulmányunkban a törvény egyik újítására, a bizonyítási cselekményként nevesített műszeres vallomásellenőrzésre fókuszálunk, és megvizsgáljuk, hogy az Amerikai Egyesült Államokban kifejlesztett, és ott már büntetőügyekben is alkalmazott "brain fingerprinting"-módszer érdemes-e arra, hogy egyszer Magyarországon is bizalmat kapjon. Joggal tehető fel ugyanis a kérdés, hogy a büntetőeljárást folytató hatóságok a IV. Be. alapján megtehetik-e, hogy tetszésük szerint válasszák meg, mely vallomásellenőrzésre alkalmasnak vélt műszert veszik igénybe a büntetőeljárásban. Alkalmazható-e például az amerikai kontinensen agyi alapú hazugságvizsgálati módszerként ismert brain fingerprinting, amelynek - feltalálója szerint - a validitása közelít a 100%-hoz? A kérdés megválaszolása jelentőséggel bír, hiszen a IV. Be. miniszteri indokolásában az olvasható, hogy a törvény "szakít a poligráf-megnevezés szűkítő fogalmával, lehetőséget biztosítva további, a vallomások műszeres ellenőrzésére kifejlesztett technológiák alkalmazására." A miniszteri indokolással összhangban fogalmazza meg a Belegi-féle Kommentár is, hogy a törvény "a vallomás ellenőrzésére szolgáló műszert nem jelöli meg, tekintetbe véve, hogy technikai fejlődés korábban nem ismert műszerek, műszeres eljárások alkalmazását teszi lehetővé".[3]
Üdvözlendő a IV. Be. nyitottsága, hogy a poligráf[4] mellett más műszereket is beengedne a büntetőügyekbe, viszont egyúttal aggályként tekinthetünk arra a helyzetre, hogy elméletileg bármilyen műszer helyet és szerepet kaphat a büntetőeljárásban, még olyan is, amely valójában nem is alkalmas vallomásellenőrzésre.
Larry Farwell nevéhez köthető a hazugságvizsgálatra alkalmazható brain fingerprinting kifejlesztése. A módszer különlegessége, hogy közvetlenül az agyi aktivitást vizsgálja. Arra irányul, hogy bizonyos információ benne van-e az emberi agyban.[5] A számítógép monitorján fotókat lát a vizsgált személy, amelyek között a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható kritikus képek is el vannak helyezve. Ha az alany agya ismerősnek véli a kritikus fotót, vagyis egy ún. "aha" jelzést ad[6], ebből azt a következtetést vonják le, hogy a vizsgált személy követte el a bűncselekményt.[7] Az "aha" jelzés egy ún. "MERMER" válasz, Farwell ugyanis felfedezett egy "MERMER" agyi jelet, amely a P300-ként ismert nagyobb agyhullám egyik összetevője.[8] A P300 elnevezést azért kapta az agyhullám, mert pozitív amplitúdójú (innen a P), és az inger prezentálása után mintegy 300 ezredmásodperc késéssel (innen a 300) jelenik meg (és tipikusan még több száz ezredmásodpercig tart). A P300 agyhullám memória-tartalom feltárása végett Fabiani és munkatársai kísérletet végeztek[9], amelynek során egy szavakból álló listát tanítottak be a kísérletben résztvevő személyeknek. Azt vizsgálták, hogy a betanult "ismerős" szavak bemutatása valóban P300 agyhullámot vált-e ki az agyban. A kísérlet résztvevőinek egyesével mutattak be egy hosszú szólistát, amely jórészt nem a betanult, hanem "új" szavakból állt. Az új szavak közé véletlenszerűen beillesztettek néhány betanult szót is, majd elemezték a kísérlet során keletkező P300 agyi potenciál amplitúdóját. Azt tapasztalták, hogy a betanult, ismerős szavak P300 potenciált váltottak ki, míg a be nem tanult szavak után nem jelentkezett a P300 hullám. Rosenfeld és munkatársai[10] felismerték, hogy a P300 potenciál alkalmas lehet bűncselekményre
- 605/606 -
vonatkozó, a vizsgált személy által titkolt, ún. "elrejtett" információ feltárására. A szerzők alapgondolata az volt, hogy a P300 agyhullám alkalmas lehet ismerős, emlékezetben tárolt információ feltárására olyan esetben is, amikor a vizsgált személy tagadja, hogy ez az információ (pl. egy adott személy, tárgy vagy helyszín) számára ismert. Ebben a kontextusban a P300 megjelenése önmagában nem a hazugságot jelzi, hanem csupán azt, hogy a vizsgált személy agya annak ellenére felismeri az információt, hogy ő maga tagadja, hogy rendelkezne az információval. Mindezt a megtévesztés szándékával teszi, mert el akarja kerülni a lelepleződést. A kísérlet résztvevői egy szimulált bűncselekményt követtek el, egy dobozban levő 10 tárgy közül egyet elloptak. Később a tárgyak neveit egymás után egyesével bemutatták nekik egy képernyőn. A P300 potenciálok egyszerű vizuális kiértékelése alapján megállapítható volt, hogy azok a tárgyak, amelyeket a vizsgált személyek elloptak - vagyis az úgynevezett szonda ingerek ("probe"-ok) - 10-ből 9 személynél a P300 potenciált váltottak ki. A többi, "irreleváns" tárgy hatására viszont nem keletkezett P300 potenciál. Ebben a vizsgálatban alkalmaztak egy másik speciális, véletlenszerűen bemutatott ingert is (target, vagy magyarul "célinger"). Erre a vizsgált személyeknek minden megjelenéskor az igen szó kimondásával kellett válaszolniuk. A szerzők ezzel azt akarták ellenőrizni, hogy a vizsgált személyek a tesztelés folyamán ténylegesen figyelik-e a képernyőt, és így a tesztinger (szonda) bemutatását is figyelemmel kísérik-e. A vizsgált személynek a célingeren kívül az összes többi inger bemutatásakor nemleges választ kellett adniuk, tehát hazudniuk kellett azokkal a tárgyakkal kapcsolatban, amelyet a kísérlet során elloptak. A kísérlet során a speciális célingerek (tárgyak) szintén előidézték a P300 potenciált, mivel csak néhány ilyen képet láttak a vizsgált személyek, viszont jelentéssel bírtak számukra.
Rosenfeld és munkatársai vizsgálatával egyidejűleg az Egyesült Államokban egy másik kutatócsoport[11] is felismerte a P300 által nyújtott lehetőséget az agyban "elrejtett" emlékezetnyomok detektálására. Farwell és munkacsoportja a P300 agyhullámon alapuló módszert mind laboratóriumi körülmények között, mind pedig tényleges elkövetőkön tesztelték. Az elrejtett információ detektálása során a P300-on alapuló módszer használatával Farwell munkacsoportja ebben a korai vizsgálatban és a későbbi vizsgálatok során jó eredményekről számolt be (a specificitás és a szenzitivitás értékei általában a 90%-ot is meghaladták).[12] Ennek a munkacsoportnak a nevéhez fűződik a brain fingerprinting elnevezés is. Újabb kutatás-összegző, meta-analitikus vizsgálatok alapján a P300 agyhullám az elrejtett információ feltárására irányuló feszültségcsúcs-tesztekben a pszichofiziológiai paraméterekhez képest (pl. bőrellenállás, légzés, vérnyomás) nagyobb hatáserősséget biztosít.[13] A feszültségcsúcs-teszt az alapja ugyanis a brain fingerprintingnek, amelyben - ahogy arra már utaltunk - a bűncselekmény egyes körülményeit ábrázoló kritikus képek (szonda ingerek) mellett feltűnnek olyan irreleváns képek is, amik nem váltanak ki P300-at. Ha az agynak ismerős a szonda inger, akkor arra lehet következtetni, hogy a vizsgált személy tagadása ellenére birtokában van az információnak. Ez pedig utalhat arra, hogy az információ azért van benne az agyában, és azért titkolódzik, mert ő követte el a bűncselekményt. Az irreleváns ingerek ezzel szemben nem váltanak ki P300 potenciált.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
