A római jog, az európai és magyar jogtörténet szempontjából különös jelentőségű a XIII. század elején alkotó Damasus.[1] A források szűkössége miatt róla csak annyit tudunk, hogy Bolognában volt magister a XIII. század elején. Születésének idejét nem ismerjük, halála 1217 körülre tehető. Neve több alakban is fennmaradt, Damasusnsk, Damasus Bohemusmk, Damasus Hungarusnak, Damasiusnak, sőt Dalmasusnak, és Damascusmk is írták.
A szerzők véleménye származását illetően megoszlik. A XVIII-XIX. században még azt tartották, hogy cseh volt, Schulte is a Damasus Bo(h)emus megjelölést használta. Ezt a vélekedést Kantorowicz[2] cáfolta meg, de úgy vélte, hogy Damasus Bolognából származott.
Kantorowicz érvei meggyőzőnek tűnnek akkor, amikor a Damasus Bohemus megjelölést cáfolja, de amikor Damasust Bolognából származónak tartja, nem tud állítása mellett lényeges érveket felsorolni. Nemcsak Diplovatatius,[3] hanem a fennmaradt kéziratok többsége is a Damasus Hungarus megjelölést használja, és ezzel Damasus magyarországi eredete mellett száll síkra. Így foglal állást a szerzők többsége is (Bonis György,[4]S. Kuttner, C. Lefebvre[5] stb.).
A Damasus Bohemus megjelölés Kantorowicz szerint olvasási hibából származik. Már Savigny[6] is rámutatott arra, hogy a Speculum iudiciale egyes korai nyomtatott példányaiban, mint például az 1474-es kiadásban, de az editio princepsben is "Damasus, Pe. Bohemus" található. A Pe. rövidítés valószínűleg a Petrus név helyett állt. A félreértés abból származhatott, mondja Kantorowicz, hogy a Pe. rövidítést elhagyták, és a Bohemus megjelölést Damasusra vonatkoztatták.
Ez lehetséges volt egyrészt másolási hiba miatt, másrészt pedig azért is, mert nem ismertek, és mi sem ismerünk olyan kanonistát, akit Petrus Bohemusnak hívtak volna. A Speculum iudiciale későbbi kommentátora, Johannes Andreae szintén úgy magyarázta az említett helyet, hogy számára sem világos, hogy kiről van szó. Johannes Andreae ugyanis azt írja: "E converso mihi noti non sunt Petrus Boemus et Petrus Apulus." Kantorowicz szerint tehát a Bohemus jelző eredetileg nem Damasusra vonatkozott.
Kantorowicz Damasus magyar eredetét is megkísérli cáfolni. Diplovatatius azonban Damasus magyar eredete mellett tanúskodik. Kantorowicz Diplovatatius vélekedése ellen azt hozza fel, hogy az általa megadott kezdőszavak nem Damasus Hungarus brokardáit jelölik, hanem annak átdolgozott változatát. Diplovatatius tehát az átdolgozott brocardagyűjtemény kéziratát láthatta, és nem az eredetit, ennélfogva itt kevésbé megbízható. Kantorowicz szerint Damasust Paulus Hungarusszal keverhették össze, innen a téves adat Damasus magyar származását illetően. Kantorowicz itt azért téved, mert nem ismeri a többi fennmaradt kéziratot.
Kantorowicz Damasus általa feltételezett bolognai eredetének igazolásakor csak egyetlenegy 1353-ból származó végrendeletre tud támaszkodni, amely azt mondja: "Summa magistri Damasi bononiensis super Titulis decretalium cum
- 283/284 -
bocardicis (így írva!) ejusdem."[7] Ez az 1353. október 10-én kelt végrendelet azonban nem jogtudók által összeállított, pontos könyvtárkatalógus, hanem pusztán egy laikusok által készített, hevenyészett felsorolás. A végrendelet fennmaradt példányán semmi nem utal arra, hogy azt közjegyző valaha is látta volna. A katalógusban felsorolt 151 könyv között szerepel Johannes Bassianus Libellus de ordine iudiciorum című műve is, akinek a nevét a katalógus szerzője szintén Johannes Bononiensisnék ferdíti el, ami arra mutat, hogy nem volt hozzáértő. A katalógusban használt "Summa magistri Damasi bononiensis" megjelölés valószínűleg a "Summa magistri Damasi Bononie composita" feliratból származott, amelyet egy laikus könnyen félreértelmezhetett.
Ezzel szemben áll a kéziratok többsége, amelyek a Damasus Hungarus kifejezést használják. A Lipcsében őrzött kézirat azt mondja: "Incipiunt Brocarda Damasi Vngari."[8] A montecassinoi kézirat is tanúsítja Damasus magyar eredetét: incipiunt Brocarda Magistri Damasi Ungati",[9] és így tanúskodik egy worcesteri kódex is: "Brocarda Damasi Unguari."[10] De nemcsak a Brocardák kéziratai tanúskodnak arról, hogy Damasus Magyarország szülötte. Damasus másik művének, a híres és sokat használt Summa decretaliumnak egy párizsi kézirata is ezt támasztja alá, amikor ezt mondja: .Jixpliciunt tituli Damasi vngarii super decretales."[11]
A Damasus magyar eredete mellett felsorakoztatott kéziratok nagy száma és Diplovatatius tanúskodása is azt támasztja alá, hogy helyes a Damasus Hungarus név használata. Damasus valószínűleg egyike volt azoknak a magyaroknak, akik a XII. század végén Bolognába mentek, hogy ott jogi kiképzést kapjanak. Tehetsége révén kerülhetett előbbre és így válhatott Bolognában magistervé.
Sem Damasus Hungarus mestereiről, sem tanítványairól nincsen tudomásunk, ezért e tekintetben csak feltételezésekre vagyunk utalva. Műveiből a római jog alapos ismerete tűnik ki, ennélfogva feltehető, hogy római jogot is tanult, de hogy kitől, azt nem tudjuk. A legtekintélyesebb jogtanár ebben az időben Azó volt, talán nála tanult. Tanítványi köréből egyedül Goffredus Tranensis nevét ismerjük, aki mindig különös tisztelettel említi Damasust. Goffredus Tranensis summája pedig kutatásaim szerint fő forrása volt annak a hazánkban elterjedt római jogi summának, amelyet hagyományosan Raymundus Parthenopeusnak tulajdonítanak. Damasus Hungarus, Goffredus Tranensis és a Summa legum kapcsolatáról külön tanulmányban fogok beszámolni. Minthogy a nemzetiségek szerinti szerveződésnek nagy hagyományai voltak Bolognában, például spanyol dekretalistáknak gyakran voltak spanyol tanítványai, talán azt is feltehetjük, hogy Paulus Hungarus is őt hallgatta, bár erre a notabiliákban egyáltalán nem utal.
A magyar származású Damasus jelentős hatást gyakorolt a korabeli jogtudományra. Páviai Bernát summáját követve írta meg a Summa decretaliumot, amely nagy elterjedtségnek örvendett. Ismert volt úgy is mint glosszátor, tanúsítják ezt a da. jelzéssel fennmaradt glosszák. Különösen jelentősek voltak a Brocardák, amelyeket Bartholomaeus Brixiensis dolgozott át. Még nagyobb hatást gyakorolt az a quaestió-gyűjtemény, amelyet Damasus Hungarus állított össze, és amely Johannes Andreae Quaestiones Mercuriales című híres gyűjteményének alapjául szolgált.
Damasus Hungarus glosszátori tevékenységét a különböző dekretális-gyűjteményekhez írott glosszák jelzik, amelyeket rendszerint a d. vagy a da. betűjellel láttak el a kéziratok másolói.
a) Kuttner a Vat. lat. 1367 jelzetű kódexben azonosított néhány Damasusnak tulajdonítható glosszát, amelyet a Decretumhoz írt. Ezek száma és tartalma azonban nem jelentős.
b) A Compilatio prima és secunda gyűjteményéhez írt glosszák Garcia y Garcia szerint két redakcióban maradtak fenn.[12] A Párizsi Nemzeti Könyvtárban őrzött B.N. lat 3930 jelzetű kódex az első redakció egyetlen fennmaradt példánya, míg a második redakciót már több kódex őrizte meg. Damasus glosszái nem alkotnak önálló glossza-apparátust, hanem Tancredus glossa ordinariájához írt kiegészítésekként jelennek meg. Az így fennmaradt glosszák többsége Kuttner kutatásai szerint tartalmukat tekintve sokszor megegyeznek a brokardákkal és a quaestiókkal. A glosszák nagy része azonban nem Damasus műveiből egy későbbi kéz által készített kivonat, hanem nagyrészt önálló gondolatokat is tartalmaz, amint azt a glosszák és Damasus műveinek az összehasonlítása jól mutatja. A Compilatio prima és secunda gyűjteményéhez írt glosszákban Damasus utalásokat tesz
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
