A petíciós jog a német alkotmány-történelemben már az 1700-as évektől fontos szerepet játszott, fonto-sabbat, mint Németalföldön. Történetileg a kérvényezési jog az alattvalói jogok módosulását jelenti.
A szász Ernst August herceg 1737-ben, majd I. Frigyes Vilmos császár 1739-ben még megfenyegette az alattvalókat, hogy tömlöcbe vetteti vagy felakasztatja őket, ha petícióval zaklatják, így a jog gyakorlását csak Nagy Frigyes engedélyezte először 1744-ben: ennek értelmében mindenkinek jogában állt kérés, folyamodvány, vagy panasz formájában személyesen petíciót előterjeszteni, és ezeket ő fontolóra vette.1 1830 után került előtérbe a petíciós jog szabályozása, a szászok, Hannover és Braunschweig kodifikálták a belga példa alapulvételével.
A reformkor Németországában a petíció a népszuverenitás kifejezője volt. A feltörekvő liberális erők ilyen módon is keresték a lehetőséget, hogy az állam politikájára befolyást nyerjenek. A polgárság feltörekvésével egyidejűleg kodifikációs tendenciák indultak el, így a Szász Weimar 1816-os alkotmánya már kifejezetten petíciós jogról beszél, 1871-ben a birodalmi alkotmány is engedélyezte a 23. cikkelyben, végül a weimari alkotmány alapjogként deklarálta a 126. cikkben.2
Fontos különbségnek tartom, hogy míg a XIX. századi petíciók az állam ellen fordultak, addig napjaink petíciói az alkotmányos rendet alapjaiban nem kérdőjelezik meg.
Napjainkban a német alkotmánynak a petíciós jogra vonatkozó kitétele a következőképpen hangzik: "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes hatóságok és a népképviselet elé."3
Arról azonban csak 1953-ban döntött a Szövetségi Alkotmánybíróság, hogy minden petícióra reagálni kell.4
A népképviselet - mind a Szövetségi Gyűlés, mind a tartományi parlamentek - itt is jogosult a beérkező petíciók átvételére és a velük való foglalkozásra, korlátja azonban - érthető módon hogy nem jogosult egy már meghozott bírói ítéletet felülbírálni és bíróság előtt folyó ügyekbe beleavatkozni. "Egy ilyen utólagos ítélet egy másik alkotmányos szervtől valóságos támadás lenne az államhatalmi ágak megosztásával szemben.5"
Ami a petíciós jog funkcióját illeti, megállapítható, hogy a petíciós jog nem a kormányzat ellenőrzésének6 leghatékonyabb eszköze, erre ugyanis rendelkezésre áll számtalan más jogintézmény, például a bizottságok. Ezért a peticiónalas jogát elsősorban az állampolgár kezében lévő olyan eszköznek tekintem, mellyel az őt közvetlenül érintő jogi ügyei intézését elősegítheti, meghagyva természetesen a lehetőséget arra, hogy a parlamenti kontroll eszközeként is alkalmazható legyen az állampolgárok által. Az egyén olyan esetben is, ha beadványában valamely társadalmilag fontos, "közérdekű" panasszal áll elő, a hiányosságok megpanaszo-lása révén saját ügyét kívánja előmozdítani,7 az egyén érdekétől elvonatkoztatott önmagában álló társadalmi érdek ugyanis nem létezik.
Németországban a petíciók vizsgálatára létrehozott Bizottsági Iroda - azonos a Petíciós Központtal - regisztrálja a beadványokat, és egy előzetes vizsgálati eljárás során megállapítja, hogy azok a Bundestagban folytatott érdemi tárgyalás formai és tartalmi előfeltételeit teljesítik-e. E vizsgálat során figyelembe kell venni a petíciós jog, mint alapvető jog különös jelentőségét.
Azokat a beadványokat, amelyek nyilvánvalóan nem petíciók, illetve nyilvánvalóan meg nem engedett petíciók, a bizottsági irodának az elnök egyetértésével minden további nélkül el kell utasítania. Javítható hiányosságok: pl. hiányzó aláírás, nem egyértelmű kívánság, vagy zavaros tárgymegjelölés, ilyenkor a beküldőnek lehetőséget kell adni, hogy beadványát megfelelő módon kiegészítse; az egyéb formális hiányosságokat - pl. nem teljes címet - lehetőség szerint hivatalból kell kijavítani.
Amennyiben a Bundestag valamely petíció tárgyalása szempontjából nyilvánvalóan nem illetékes, a beküldők az elnök egyetértésével megfelelő közleményt kapnak. Ha a tartományok népképviseletei vagy más hivatalok az illetékesek, a petíciókat oda adják le.
A petíciók elbírálása tárgyában Németországban született egy alkotmánybírósági határozat 1981-ben.8 Ez a határozat rendelkezik részletesen a Bundestaghoz benyújtott petíciók előzetes vizsgálatáról, melyet a Petíciók és Beadványok Központja végez. Vizsgáljuk meg a Központ feladatát konkrét jogeseten keresztül közelebbről is.
A Petíciók és Beadványok Központja mindenekelőtt azt vizsgálja meg, hogy a petíció megfelel-e az Alkotmány 17. §-nak.
A Szövetségi Alkotmánybíróság bírói bizottságának 1981. július 13-i határozata alapján egy alkotmányos panasz elfogadását a Szövetségi Alkotmánybírósági Törvény 93. § (3) bekezdése alapján elutasítottak. A következő tényállás szolgált ebben az esetben alapul: a panaszos 1973 augusztusában petícióval fordult a Bundestaghoz. Többek között azt panaszolta, hogy egy büntetőeljárásban jogtalanul ítélték el, és panaszt tett az ítéletet hozó hatóságok jogellenes eljárása miatt. Miután a petíció beérkezését a Petíciós Bizottság9 elnöke visszaigazolta, a Petíciók és Beadványok Központja a panaszossal közölte, hogy a Bundestag nem vizsgálhatja felül a bírói döntéseket; még a büntetés-végrehajtási hatóságokkal szemben sincs sem felügyeleti, sem utasítási joga. A Központnak - amely a Petíciós Bizottság adminisztratív segédszolgálataként a Bundestag igazgatásának része - ezzel a kijelentésével a panaszos nem akart megelégedni. Az volt a véleménye, hogy a Petíciós Bizottságnak és a Plénumnak foglalkoznia kellett volna beadványával, és ezért vádat emelt a Német Szövetségi Köztársaság ellen, melyet a Deutsche Bundestag elnöke képvisel. Azzal az igénnyel lépett fel, hogy az alperest kötelezni kell arra, hogy beadványával érdemben foglalkozzon. Mind az Alkotmánybíróságnál beadott panasz, mind pedig a felülvizsgálat elutasítása miatt tett panasz, mind a későbbi fellebbezés sikertelen maradt. Ezt követően eredményét tekintve ismét sikertelen alkotmányos panaszt emelt, amely 1978 áprilisában került benyújtásra.10
A Szövetségi Alkotmánybíróság az alkotmányos panaszok elutasítását azzal indokolja, hogy a törvény 17. cikkelyét a megtámadott eljárás a petíció kezelése során nem sértette meg.
A Szövetségi Alkotmánybíróság vitába száll azzal a véleménnyel, mely szerint a Petíciós Bizottság jogosult arra, hogy a törvény 17. cikkelye alapján rárótt vizsgálati és tájékoztatási kötelezettséget a Petíciók és Beadványok Központjára ruházza át. Ez valójában arra utal, hogy a Bundestag elnöke bízza meg a Központot. A Szövetségi Alkotmánybíróság végeredményben nem kifogásolja a Központ bekapcsolását a beadványok kezelésébe. Kifejti, hogy a petíciók teljesítésének útja-módja a Parlament tetszésére van bízva, és - az alaptörvény 17. cikkelyében meghúzott határokon belül -befolyásolhatja az a megfontolás, hogy a Parlament túlterheltségét e területen lehetőség szerint csökkentse. Ezért csak egyszerű formalizmusnak tekinthető, hogy a Központnak megtiltják azon petíciók feldolgozását, melyek érdemi vizsgálata, vagy akár a benyújtó kívánsága szerinti elintézése a Parlament számára alkotmányjogi okokból már előre láthatóan tilos, és ezért jogerősen kizárólag annyi dönthető el, hogy a petíciót ezekben az esetekben nem lehet orvosolni. Ilyen esetben elegendő, ha a Petíciós Bizottság" a vitás beadvány-típussal általánosságban és előzetesen foglalkozik, és a Központnak olyan utasításokat ad, melyek egyértelműek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
