1. Lengyelországban a római jogot az itáliai egyetemeken tanuló lengyel diákok már a XII. századtól kezdve meghonosították. III. (Nagy) Kázmér király (1333-1370) statútumai a feudális szokásjog mellett már a római jog hatását tükrözik, amely később a házassági és a végrendeleti jogban is sok vonatkozásban érvényesült. A XV. század második felétől a gazdaságilag megerősödő városokban a bíróságok mind gyakrabban hivatkoztak a glosszátorok jogára, amely ezzel szemben a hazai szokásjogot (ius terrestre) alkalmazó nemesi bíróságok gyakorlatában alig jelentkezett. A lengyel rendek ugyanis a római jogot a német-római császárok jogának (ius Caesareum) tekintették, s úgy vélték, hogy a római jog formális recepciója a lengyel királyság német hűbérré válásához vezetne. Lengyelországban tehát a római jog - akárcsak Magyarországon - pusztán "beszivárgás" (francia kifejezéssel: infiltration) útján terjedt el. Említést érdemel a Spanyolországból származó, tanulmányait Bourges-ban Alciatusnál (1492-1550) folytató Piotr Royzjusz (Piotr Ruiz de Mo-roz), aki 1542 és 1550 között Krakkóban, majd Vilnában a római jog tanára. Royzjusz (1505-1571) javasolja a lengyel jognak a római jog alapján történő kodifikálását, illetve kompilálását.
A lengyel, pontosabban lengyelországi magánjog kompilációjával kapcsolatos törekvések már III. Kázmér király uralkodásának idején kimutathatók. A Statuta Casimiri Magni a királyi rendeletek összefoglaló gyűjteményének tekinthető. Sajátossága az, hogy nem hivatalos jogszabálygyűjtemény, mivel összeállítói az egyes bíróságok alkalmazottai voltak, akiknek munkáját sem a törvényhozás (diaeta), sem pedig az uralkodó, a monarcha hivatalos formában nem tette közzé. A jog, s így a magánjog hivatalos gyűjteményeinek összeállítására vonatkozó első kísérletek a XV. század végén jelennek meg. Több kompiláció összeállítására is sor kerül a Jagelló-dinasztia uralkodása során. Az első, hivatalos gyűjtemény összeállításának kezdeményezője nagy valószínűséggel Zbigniew Olesnicki nagykancellár volt. Az általa kezdeményezett gyűjtemény Cons-titutiones et statuta vel Sintagmata provincialia Regni Poloniae címmel 1487-ben vagy 1488-ban Lipcsében került kinyomtatásra. Sajátossága ennek a műnek, hogy szerzője (összeállítói) tekintettel voltak a lengyelországi jog széttagoltságára. Erre utal az, hogy a gyűjteményben megtalálhatók az egyes tartományok egymástól ugyancsak jelentősen különböző, sajátos jegyeket mutató jogforrásai (Sintagmata provincialia) is.
További jelentős gyűjtemény volt a Statutum Laski, melynek hivatalos elnevezése Commune incliti Poloniae Regni privilegium constitutionum et indultum publicitis decretorum approbatorumque volt. Ez a hivatalos, jogkönyvnek tekinthető gyűjtemény Jan Laski (1455-1531) nagykancellár - aki különben nem folytatott jogi tanulmányokat - nevét viseli, aki az 1505-ben Radomban tartott diaetán kapott megbízást annak ösz-szeállítására. Az összeállítás célja a lengyel királyságban (Poloniae Regnum) hatályos jog "kodifikálása" volt. A rövid idő, kevesebb, mint egy esztendő alatt elkészült gyűjtemény Krakkóban került kinyomtatásra 1506-ban. Az európai viszonylatban is igen terjedelmesnek tekinthető, 720 nyomtatott folio-oldal volumenű Statutum Laski a lengyel királyságban hatályos valamennyi privilégiumot és általános statútumot magában foglalta. Tartalmazta ezen felül a nemzetközi szerződéseket és - bár nem teljes egészében - a római jogot jelentő ius communét is. A Statutum Laski ezeken a jogforrásokon felül még a számos lengyelországi városban hatályosuló német városi jogot, így a Sachsenspiegelt és a Magdeburger Weichbildet is magában foglalta.
Jan Laski kezdeményezte 1522-ben a Maciej Sliwicki nevéhez kapcsolódó, Lengyelország és Poroszország városi joga összeállításának munkáját. Itt említjük meg, hogy ez a "kodifikáció" végül is nem perfektuálódott.
2. A római jog recepciója kapcsán szükségesnek tartjuk annak megemlítését, hogy a római jog Geltungja és Herrschaftja nem ugyanazt jelenti. Az előbbi fogalom a római jog részleges alkalmazását jelenti politikai hatalom nélkül, az utóbbi pedig a római jog egészének alkalmazására vonatkozik.
A ius Romanum recepciója, illetve a római jog recepciója elmaradásának ténye kiemelkedően fontos kérdés; közös kérdése Lengyelország, Csehország (Morvaország) és Magyarország jogi kultúrájának, melynek kutatása intenzív közös, "regionális" együttműködést igényelne.
Bizonyos analógiák is találhatók, így: a Summa legum Raymondi kézirat útja, amely esetleg német közvetítés nélkül Bártfán, illetőleg Eperjesen keresztül juthatott el Krakkóba. A recepció hiányának fő oka Lengyelország agrárjellegében rejlik. Fontosak emellett azok a szellemi és politikai okok, amelyek szintén a recepció ellen hatottak. Említést érdemel, hogy egyes lengyel humanisták viszont erősen szorgalmazták a recepciót. Ezért felmerül a kérdés, hogy a recepció a középkori Lengyelországban objektíve indokolt volt-e, vagyis a királyok és nemesek ellenkezése retrográd erőnek tekintendő-e, illetve az utóbbiak vagy a humanisták ismerték-e fel helyesen az objektív szükségességet? A középkori lengyel viszonyokra a rendi jogok párhuzamos érvényesülése, alkalmazása jellemző. A nemesek a ius terrestre szerint éltek, az egyháziakra a kánonjog vonatkozott, a városok bizonyos módosításokkal a német jogot alkalmazták, sőt külön paraszti jogról is beszélhetünk. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy nem könnyű feladat ezeknek a jogrétegeknek általános és sajátos vonásait megtalálni.
A Geltung és a Herrschaft között fennálló különbség a francia terminológiában a pénétration és réception szavakkal fejezhető ki. A lengyel jog agrárjellegű volt, a nemesek minden újítás iránt fenntartással voltak, ezért akadályozták a már a XVI. században jelentkező kodi-fikációs törekvéseket. A lengyel jogot a nagymértékű partikularizmus - francia kifejezéssel morcellement juridique - jellemezte, minden tartományban más jog volt hatályban.
A lengyel városokban a német jog volt hatályban, vitatott esetben a magdeburgi városi jogot (Magdeburger Stadtrecht) alkalmazták. Igen nagy jelentősége volt a responsa prudentiumnak, mivel a nemesi bíróságokon nem működtek hivatásos jogászok, a bírákat ugyanis a király jelölte ki egy jegyzék alapján. A nemesi bíróságok írnokai sem voltak szakemberek, a városokban ellenben más volt a helyzet. Fontos utalni a Sachsenspiegel glosszáira, amelyek igen sok római jogi elemet tartalmaztak.
A XV. században szükség lett volna a jog világos, kétséget nem tűrő, az interpretatio multiplex-et, tehát a jogbizonytalanság lehetőségét kizáró szabályozására. Nagy Kázmér szerint például tűrhetetlen állapot, hogy a bíró önkényesen, belátása szerint döntsön. Az Ostro-róg nevéhez kapcsolódó kodifikáció, pontosabban kompiláció csak részleges volt. Litvániában viszont három kodifikációra került sor, amelyeken erős római jogi hatás érződik. Ostroróg könyvét így aligha alkalmazták.
Lengyelország felosztása után az orosz birodalom részévé vált területeken a harmadik (1588) litván statútumot alkalmazták. Az Ausztria által bekebelezett területeken, így Kelet-Galíciában és Nyugat-Galíciában erős ellenállás mutatkozott a lengyel jog intézményeinek fenntartása, további alkalmazása érdekében az írott, pontosabban kodifikált osztrák joggal (Westgalizisches Gesetzbuch és Ostgalizisches Gesetzbuch) szemben. A gyakorlatban a XVIII. század közepéig alkalmazták a lengyel jogot. Az ellenállás hatására az ABGB-be felvételre került a lengyel jogban ismert öröklési szerződés.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
