Péter Orsolya Márta Római jogi alapfogalmak című művének[1] - a szerző ajánlásával teljes összhangban - elsődleges és nem titkolt célja az, hogy főként a római jog történetének és institúcióinak elsajátítására törekvő joghallgatóknak nyújtson segítséget a tanulásban, anélkül, hogy tankönyv-helyettesítő funkciót is betöltene.
A római jogi fogalomgyűjtemények példája és a szerző által választott módszer, a kifejezések betűrendes besorolása nem új keletű, más nemzetek számára is ismeretes a megoldás. Ennek körében érdemes megemlítenünk a felhasznált irodalom jegyzékében is szereplő Encyclopedic Dictionary of Roman Law[2] című művet, továbbá a Dunand és Pichonnaz nevéhez köthető Lexique De Droit Romain[3] című gyűjteményt is.
A könyv szerkezete logikusan felépített: előszóval kezdődik, melyet a mű törzse, a nehezebben érthető vagy a későbbi tanulmányok során is kiemelkedő szerepet betöltő szakkifejezésekre fókuszáló alapfogalom-gyűjtemény követ, majd tárgymutatóval és a felhasznált irodalom jegyzékével végződik. A római jogi terminus technicusok könnyű kereshetőségét szolgálja a szerző által választott módszer, a fogalmak betűrendes besorolása. A mű végén elhelyezett, alig tizenöt oldalas tárgymutató jelen esetben a tartalomjegyzék funkcióját tölti be, hisz arra tekintettel, hogy a definíciók általában a latin címszavakhoz kapcsolódva foglalnak helyet - bár ez alól akad néhány kivétel is: így például a tulajdon fogalmának meghatározása mégsem a proprietasnál keresendő -, kiválóan alkalmas arra, hogy rögtön kikereshessük a magyar címszó alapján a latint és a hozzá tartozó oldalszámot is. A betűrendes megoldás alkalmazása ellen csak az hozható fel érvként, hogy a római jogban elmélyülni szándékozó hallgató számára a tankönyvek különböző anyagrészeiben szereplő fogalmak a gyűjteményben nem különülnek el egymástól, azok nem állnak össze rendszerré. Figyelemmel azonban arra a célra, amit a szerző az előszóban és az ajánlásban is megfogalmaz, könnyen érthető, hogy a kifejezések mégsem témakörök szerint, hanem kezdőbetűjük alapján követik egymást.
- 157/158 -
A felhasznált irodalomjegyzékében fellelhetjük a hazánk jogi egyetemein használatos (és korábban használatban volt) római jogi tankönyvek mellett a német, olasz jogi stúdiumok alapvető anyagait, továbbá egy angol nyelvű római jogi szótárt is.
A szószedetben szereplő kifejezésekhez tartozó magyarázatokat a szerző a joghallgatók igényeihez mérten leegyszerűsítve - anélkül, hogy a különböző jogirodalmi vitákat ismertetné - a szakirodalomban uralkodónak tekinthető álláspontok bemutatásával, a római jogi tankönyvekben szereplő megoldások szintetizálásával alkotta meg. Ezen praktikus módszer alkalmazásából legfeljebb olyan nehézségek adódhatnak, hogy a hallgató a traditio brevi manut például az általa használt tankönyvből ismert brevi manu traditio kifejezésénél hiába keresi, de ebben az esetben megoldást jelenthet számára a "rövid kézzel történő átadás" címszavának felkutatása. A szerző a latin terminus technicusoknál azok lehetséges magyar megfelelői és a fogalom-meghatározás mellett a szükséges mértékben bizonyos szakkifejezéseknél a történeti fejlődés ívét is felvázolta, sőt teret engedett az esetleges további csoportosításoknak, felosztásoknak és jellemzéseknek.
A latin és magyar nyelvű fogalmakon kívül a gyűjteményben szerepelnek bizonyos kulcsfontosságú római jogi elvek (például a "casum sentit dominus"-elv, a "genus perire nonpotest"-elv, a "nemoplus iuris..."-elv és a favor testamenti elve,), fontosabb lexek (például a lex Rhodia de iactu mercium, a lex Falcidia és a lex Aebutia) és senatus consultumok (például a SC Macedonianum, a SC Neronianum és a SC Pegasianum) magyarázatai is. A latin kifejezések és azok magyar megfelelői közötti átjárást biztosító könyv segítséget nyújt abban is, hogy megtaláljuk az egymással összefüggésben álló fogalmakhoz kapcsolódó definíciót, így például a quarta Falcidia címszava a lex Falcidiára, a quarta divi Pii az arrogatióra hivatkozik, a kárenyhítési kötelezettségnél pedig a kármegosztás fogalmára történik utalás.
Számos olyan kifejezést is fellelhetünk a regiszterszerűen besorolt fogalmak között, melyek nem római jog-specifikusak ugyan, a magyarázatokat mégis római jogi definíciókként érdemes kezelnünk. A könyv a szakkifejezéseket minden esetben a római jog szempontjából közelíti, így a modern jog vonatkozásában inkább csak iránymutatásként, útjelzőként szolgálhatnak, hiszen egy ma is létező jogintézménynek a gyűjteményben fellelhető általános meghatározása sok esetben helytálló lehet, de az ahhoz esetlegesen kapcsolódó további jellemzés, csoportosítás, felosztás természetesen nem alkalmas arra, hogy a hatályos szabályozás hű tükörképe legyen (például a kötelesrész esetében). Ennek ellenére az állandóan változó jogszabályok forgatagában a részletszabályok között könnyen veszíthetjük el az alapot, és feledkezhetünk meg a jogi szakkifejezések, alapvető jogelvek eredeti jelentéséről, ilyenkor érdemes lehet visszanyúlni a római jogi alapokhoz, elvekhez. Ezért gondolom hasznosnak a modern jog művelői számára is ezt a római jogi alapfogalmakat összegyűjtő könyvet (így például a kárfelelősséggel összefüggő kifejezések vonatkozásában, vagy akár az actio Pauliana, az in integrum restitutio és a res iudicata esetén).
- 158/159 -
Akadnak olyan címszavai is a gyűjteménynek, melyeket a hétköznapi életben sokan pontatlanul használnak, de a joghallgatókkal szemben mégis érthető az az elvárás, hogy ezeket a - jogi alapműveltséghez is szükségesnek látszó -kifejezéseket precízen alkalmazzák (különös tekintettel például a kárfelelősséghez kapcsolódó fogalmakra). A könyv zömében olyan fogalmakat tartalmaz, melyeket a modern szabályozás is ismer valamilyen formában - bár legtöbbször más kifejezések mögé rejtve -, míg kis százalékban olyan jogintézményeket is találhatunk benne, melyekre ma is ugyanazon latin vagy latin eredetű szavakat használjuk (például az analogia, az in integrum restitutio vagy a cum viribus felelősség esetén).
A következő kategóriában olyan fogalmakat említhetünk, melyeket a hatályos szabályozás egyáltalán nem ismer, értelemszerűen ilyenek például a rabszolgákhoz, férji, apai hatalomhoz kapcsolódó és más további kifejezések (például a manumissio, a manus, a patriapotestas, a bonitártulajdon vagy éppen a bonorum possessio).
A gyűjtemény érdemesnek mutatkozik az egyes fogalmak továbbélése, modern jogokban betöltött (esetleges) szerepe irányába történő kiegészítésre, bővítésre. Ezáltal még teljesebb képet adhatna a fontos jogi terminus technicusokról, egy fejlődési ív is kirajzolódhatna az olvasó számára, így még szélesebb olvasóközönséget célozhatna.
A mű elsődleges funkciójának megfelelően minden kétséget kizáróan kiválóan használható arra, ha a római jog rejtelmeiben és a tankönyvek részletszabályaiban elmélyülni szándékozó hallgató a tananyag elsajátítása során ismeretlen vagy ismeretlennek tűnő latin kifejezésbe ütközve egy pillanatra megakad, és egy egészen egyszerű mozzanat, egy definíció vagy a magyar jelentés gyors kikeresése elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy a fogalom tisztázását követően lendületét nem veszítve folytassa a tanulást.
• Berger, Adolf (1953): Encyclopedic Dictionary of Roman Law. Philadelphia.
• Dunand, Jean-Philippe - Pichonnaz, Pascal (2010): Lexique De Droit Romain. Schulthess Verlag, Zürich.
• Péter Orsolya Márta (2011): Római jogi alapfogalmak. Bíbor Kiadó, Miskolc. ■
JEGYZETEK
[1] Péter, 2011.
[2] Berger, 1953.
[3] Dunand - Pichonnaz, 2010.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd, PTE Állam- és Jogtudományi Kar.
Visszaugrás
