A védetté nyilvánított állatfajokra vonatkozó természetvédelmi szabályozás olyan kötelezettségeket és tilalmakat állapít meg, amelyek a védett állatfajok egyedeinek kártételeivel szembeni védekezés lehetőségét korlátozzák, holott természetes jelenség, hogy életfolyamataik szokásos rendjében a védett állatok is okoznak kárt. Ebben az esetben a védett állatfajok kiemelt természetvédelmi oltalmához fűződő közérdek összeütközésbe kerül a károsult egyéni vagyoni érdekével, ami felveti azt a jogalkotó által megválaszolandó kérdést, hogy a védett állat által okozott kárt ki viselje. A magyar jogalkotó e kérdést akként válaszolta meg, hogy a védett állatfaj egyede által okozott kárért a természetvédelmi hatóság számára kártalanítási kötelezettséget állapított meg, amelyet az alapoz meg, ha a hatóságot a kártétel megelőzésével és csökkentésével összefüggésben terhelő feladatai teljesítésével kapcsolatban mulasztás terhelte és a védett állat kártétele e mulasztással okozati összefüggésben következett be. Amellett, hogy e feltételek csak kivételesen állnak fenn, a védett állat kártétele kártérítési igény érvényesítését is csak rendkívül szűk körben alapozhatja meg, ezért a védett állat által okozott kár tekintetében az esetek legnagyobb részében a károsulti kárviselés szabálya érvényesül.
Magyarország Alaptörvényének P) cikk (1) bekezdése az állam és mindenki kötelezettségévé teszi - a természeti erőforrások és a kulturális értékek mellett - a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok védelmét, fenntartását és a jövő nemzedékek számára való megőrzését. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint ezen alaptörvényi rendelkezés amellett, hogy - az Alaptörvény XXI. cikk (1) bekezdése által garantált egészséges környezethez való jog intézményvédelmi garanciáinak pilléreként[2] - a tág értelemben vett államot, valamint minden természetes és jogi személyt terhelő kötelezettséget ír elő,[3] egyszersmind egy államcélt[4] és egy olyan strukturális alapelvet is megfogalmaz, amely az Alaptörvény egész szellemiségét áthatja és kifejezi Magyarország elkötelezettségét a természeti értékek megóvása iránt.[5]
Az alkotmánybírósági gyakorlat értelmében az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdésében megfogalmazott kötelezettség tartalma annak egyes címzettjei vonatkozásában eltérő. Míg ugyanis "a természetes és jogi személyektől a hatályos jogszabályi előírások ismeretén és betartásán túlmenően általános jelleggel és kikényszeríthető módon nem várható el, hogy magatartásukat valamely, a jogalkotó által nem konkretizált, absztrakt célhoz igazítsák, addig az állam oldaláról az is elvárható, hogy egyértelműen meghatározza mindazon jogi kötelezettségeket, melyeket mind az államnak, mind pedig a magánfeleknek be kell tartaniuk, egyebek között annak érdekében, hogy az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdésében nevesített értékek hatékony védelme érvényesüljön."[6] Az állam ez utóbbi kötelezettségét egyebek mellett a környezetvédelmi tárgyú jogalkotással teljesíti,[7] amelynek a természetvédelemi szabályozás és ezen belül a vadon élő állatvilág védelmére vonatkozó jogszabályanyag is szerves részét képezi.[8]
- 9/10 -
Az Alaptörvényen túl az uniós és a nemzetközi jogból is származik a vadon élő állatfajok védelmére vonatkozó jogalkotási kötelezettség.[9] Az e tárgyban született uniós jogi aktusok közül a legátfogóbb a Tanács 92/43/EGK Irányelve (1992. május 21.) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről (a továbbiakban: élőhelyvédelmi irányelv),[10] amely a biológiai sokféleség fenntartását tűzte ki célul[11] arra a felismerésre figyelemmel, hogy a természetes élőhelyek folyamatos károsodása, valamint a súlyosan veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok számának állandó növekedése gyakran országhatárokon átívelő problémát jelent, ezért a természeti örökség részét képező veszélyeztetett természetes élőhelyek és fajok védelme érdekében uniós szintű intézkedésekre van szükség.[12]
Ami pedig a hazánk által ratifikált nemzetközi szerződéseket illeti, ezek közül szabályozási tárgyát tekintve a legszélesebb körű az 1995. évi LXXXI. törvénnyel kihirdetett, Rio de Janeiróban, 1992. június 13-án aláírt Biológiai Sokféleség Egyezmény (a továbbiakban: Biológiai Sokféleség Egyezmény),[13] amely elvi éllel rögzíti, hogy a biodiverzitás megőrzése az emberiség közös ügye, mivel a biológiai sokféleség és annak komponensei ökológiai, genetikai, társadalmi, tudományos, oktatási, kulturális, rekreációs és esztétikai értéket képviselnek.[14] Az egyezmény a természetvédelem uralkodó paradigmájának megfelelően[15] a biológiai sokféleség komponenseinek in-situ - vagyis természetes élőhelyen belüli[16] - és ex-situ - azaz természetes élőhelyen kívül (pl. állatkertekben) történő - védelemére[17] vonatkozó kötelezettségek között tesz különbséget, amelyek közül az in-situ védelmet részesíti előnyben[18] figyelemmel arra, hogy "a biológiai sokféleség megőrzéséhez az alapvető követelmény az ökológiai rendszerek és természetes élőhelyek in-situ védelme és a fajok életképes populációinak fenntartása és helyreállítása természetes környezetükben."[19] Az egyezmény értelmében a szerződő államokat az in-situ védelem
- 10/11 -
körében terhelő egyik legfontosabb kötelezettség a veszélyeztetett fajok és populációk védelméhez szükséges jogszabályok kidolgozása.[20]
Mindezzel összhangban a magyar jogalkotó a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényben (a továbbiakban: Tvt.) egyrészről "A vadon élő állatvilág általános védelme" címszó alatt olyan kötelezettségeket és tilalmakat állapított meg, amelyek valamennyi vadon élő állatfaj védelmét szolgálják,[21] másrészről lehetővé tette azt is, hogy egyes állatfajok egyedei védett természeti értékként kiemelt természetvédelmi oltalomban részesüljenek,[22] amely kiemelt oltalom a természetvédelemért felelős miniszter által külön jogszabályban történő védetté nyilvánítással jön létre.[23] E külön jogszabály a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet (a továbbiakban: KöM rendelet), amelynek 2. számú melléklete sorolja fel a védett és fokozottan védett állatfajokat, közel ezerkétszáz állatfajt védetté, illetve fokozottan védetté nyilvánítva.[24]
Ugyan magasabb szintű jogszabály nem ad arra vonatkozó közvetlen iránymutatást, hogy a természetvédelemért felelős miniszternek mely szempontokat kell figyelembe vennie a védett, illetve fokozottan védett állatfajok körének meghatározása során, a szabályozás általános céljából, vagyis a biológiai sokféleség megőrzéséből levezethető, hogy melyek azok a tényezők, amelyek a kiemelt természetvédelmi oltalmat indokolttá tehetik. Ilyenek jellemzően az adott állatfaj egyedei életfeltételeinek (pl. élő- és szaporodási helyeinek vagy táplálékforrásainak) veszélyeztetettsége, az állatfaj egyedeinek ritka előfordulása (azaz alacsony egyedszáma vagy kis földrajzi területen való előfordulása), endemikus volta (azaz csak a kialakulási helyén való elterjedése), vagy valamely emberi tevékenység (különösen a mezőgazdaság) számára való kimagasló hasznossága.[25]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
