A keretbiztosítéki jelzálogjog a banki hitelezésben központi szerepet betöltő dologi hitelbiztosíték. A hitelintézetek széles körben alkalmazzák, hiszen különösen alkalmas változó nagyságú - ún. rulírozó módon igénybe vehető - hitelkeretek biztosítására. Ennek ellenére a gyakorlatban számos kérdés megválaszolatlan a keretbiztosítéki jelzálogjog intézményével kapcsolatban, elsősorban az átruházáshoz és a megszűnéshez kapcsolódóan.
Jelen tanulmány célja, hogy áttekintse a keretbiztosítéki jelzálogjog magyar jogtörténeti előzményeit, a hatályos jogot, illetve a bírói gyakorlatot, és ez alapján kíséreljen meg egy egységes képet adni erről a zálogjogi konstrukcióról.
A történelmi Magyarország területén a jelzálogjog korai formái először a középkori városi jogokban jelentek meg, amelyek ebből a szempontból is fejlettebbek voltak az országos jognál. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a középkori városok lakossága jelentős részben német nemzetiségű volt, így a nyugattal való összeköttetés sokkal intenzívebb maradt, másrészt a szabad királyi városok a tárnokmester ítélkezési fennhatósága alá tartoztak. A telekkönyv intézménye először 1379-ben jelent meg Pozsonyban. Ezt 1439-ben jelentősen kibővítették, amelyet az ingatlan jelzálogjog gyors fejlődése követett.[1]
- 259/260 -
Az országos jogban a Rákóczi-szabadságharc leverését követő évtizedekben jelent meg elsőként a jelzálogjog intézménye, amelynek jogszabályi alapját az 1723. évi CVII. tc. jelentette. Ez a törvény rendelkezett az ún. betáblázásról, vagyis az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésről. Az 1723. évi CVII. tc. azonban csak csőd esetén biztosított a betáblázott hitelezőnek elsőbbségi jogot. A törvény emellett csupán az elsőbbségi elv általános kimondására szorítkozott, ez alapján a részletszabályokat a Kúria gyakorlata alakította ki.[2]
A betáblázásról részletesebb szabályokat később az 1840. évi XXI. tc. állapított meg. Ennek alapján betáblázni csak meghatározott összegű pénzkövetelést lehetett, a betáblázás tényét pedig külön erre a célra vezetett könyvbe - a betáblázási könyvbe - kellett bejegyezni. A betáblázási könyvet mindenki díjtalanul megtekinthette és díjtalanul lehetett belőle kivonatot kérni. A követelések sorrendjét a betáblázás sorrendje határozta meg. A bejegyzés törlését kitáblázásnak nevezték.[3] A betáblázáshoz kapcsolódó elsőbbségi jog már csődön kívül is elismerést nyert, vagyis ha a betáblázott követelés az adóstól javainak értékesítése során nem volt behajtható, a követelést a betáblázott ingatlan vevője tartozott megfizetni. Emellett természetesen megmaradt a csőd során érvényesülő elsőbbség is.[4]
A magyar ingatlan-nyilvántartási rendszert az 1848/49-es forradalom és szabadságharc utáni osztrák abszolutizmus éveiben elfogadott telekkönyvi rendtartás (1855. évi deczember 15-i rendelet) tette teljessé. A telekkönyvi rendelet 65. § (2) bekezdése már ismerte az ún. óvadéki jelzálogjog (Kautionshypothek) intézményét. Ezt a fajta óvadéki jelzálogjogot váltóból vagy áruhitelből eredő követelések biztosítására lehetett felhasználni.
Az 1861-es Országbírói Értekezleten elfogadott Ideiglenes Törvénykezési Szabályok szerint (I. 21. §) az osztrák polgári törvénykönyvnek (Optk.) mindazon rendelkezéseit alkalmazni kellett a továbbiakban is, amelyek a jelzálogjogról rendelkeztek, és az 1855. évi telekkönyvi rendtartáshoz kap-
- 260/261 -
csolódtak.[5] Mindez tehát azt jelentette, hogy az Optk. jelzálogjogi rendelkezései a kiegyezés után is irányadóak és alkalmazandóak maradtak Magyarországon.[6] Ennek értelmében az I. világháborút megelőző időszakban a jelzálogjog jogforrásait egyrészt az 1855. évi telekkönyvi rendelet, néhány ezt utóbb kiegészítő törvény,[7] valamint az Optk. rendelkezései jelentették.[8] Ezeket a rendelkezések utóbb természetesen a bírói gyakorlat tovább fejlesztette.[9]
A fentiek alapján alkalmazni kellett az osztrák jog azon előírását is, mely szerint jelzálogjogot csak számszerűleg meghatározott pénzösszegre nézve lehetett bejegyezni. A bejegyzendő összeg számszerű meghatározottságát azonban relatíve nagyvonalúan kezelték, vagyis ezt nem kellett úgy érteni, hogy a követelést már a bejegyzéskor okvetlenül számszerűleg meg kellett határozni. A követelés összegét ennek megfelelően a bejegyzést követően, utólag is meg lehetett állapítani.[10] Ehhez kapcsolódott a telekkönyvi rendtartás 65. §-ának (2) bekezdése, amely szerint bizonyos követelések jelzálogjoggal való biztosítása esetén a bejegyzési okiratban fel kellett tüntetni azt a legmagasabb összeget, ameddig a helytállás mértéke terjedt. Az idézett bekezdés szerint: "Ha oly követelések, melyek valamely adott váltó- vagy áruhitelből, valamely pénztár- vagy más ügyvezetésből, vagy valamely szerződés nem teljesítése esetére szavatosság vagy kárpótlás czíméből származhatnak, jelzálogilag biztosítandók: azon okiratban, melyre a bekebelezésnek történnie kell, előadandó azon legmagasabb összeg, a meddig a hitel vagy a kezesség terjed." Ebben az esetben a zálogjog általi kielégítés mértéke a maximális mértéket nem haladhatta meg.[11]
Az óvadéki jelzálogjog a jelzálogjogi szabályozás azon tilalmát volt hivatott némileg ellensúlyozni, miszerint senki sem alapíthatott jelzálogjogot teljesen bizonytalan jövőbeni adósságra nézve. A még csak keletkezőben
- 261/262 -
lévő adósság vonatkozásában azonban az óvadéki jelzálogjog segítségével úgy már lehetett jelzálogjogot alapítani, hogy a jövőbeni követelésnek legalább már a tárgyi alapja meg volt egy, már a bejegyzéskor is fennálló jogviszonyban. Ez a már fennálló jogviszony magában foglalta a követelés keletkezésének a lehetőségét.[12] A jogalapoknak, vagyis az óvadéki jelzálogjog bejegyzésének alapjául szolgáló jogviszonyoknak a telekkönyvi rendtartás 65. §-ában foglalt felsorolását a korabeli jogirodalom nem tekintette kimerítőnek, mondván a rendelet csupán a leggyakoribb eseteket említette meg.[13]
Az óvadéki jelzálogjogot tehát azon szabály alóli kivételnek tekintették, mely szerint jelzálogjog csak létező követelés biztosítására szolgálhatott, jövőbeni követelés biztosítására azonban nem.[14]
Speciális szabályok vonatkoztak az óvadéki jelzálogjog megszűnésére, hiszen a jelzálogjog törlésének jogcíméül csak az szolgálhatott, ha a biztosított jogviszonyból követelés többé már nem keletkezhetett, vagy maga a biztosított hitelezési, ügyviteli, szavatossági, stb. jogviszony már nem állt fenn.[15] Ez a szabály tovább élt a jelzálogjogról szóló 1927. évi XXXV. törvénycikkben (a továbbiakban: Jt.) is.
Eltérően azonban a Jt. vonatkozó szabályaitól,[16] az 1918 előtti magyar jog elismerte annak lehetőségét, hogy az óvadéki jelzálogjog aljelzálogjog tárgya legyen,[17] sőt az Optk. 981. §-ában foglalt általános elv alapján azt is elismerték, hogy a jelzálogjog haszonélvezeti joggal is terhelhető legyen.[18]
A fentiek alapján látható, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjog intézménye alapvetően az osztrák jog hatására - konkrétan az 1855-ös telekkönyvi rendtartás és az Otpk. közvetlenül is alkalmazásra kerülő rendelkezései alapján - vált a magyar jog részévé, bár ezt a kifejezést kezdetben nem használták.
- 262/263 -
Ezen a helyzeten a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv 1900-ban megjelent első tervezete[19] sem változtatott, hiszen a 857. § (2) bekezdésében ugyan nevesítette a biztosítéki jelzálogjog egy speciális fajtáját, ezt azonban még nem nevezte keretbiztosítéki jelzálogjognak. Eszerint: "Ha a biztosítéki jelzálogjog úgy van bejegyezve, hogy az ingatlan szám szerint meghatározott legmagasabb pénzösszeg erejéig szolgál a követelés biztosítására: abba a legmagasabb összegbe az összes mellékszolgáltatásokat is kell beszámítani."
Látható tehát, hogy a korabeli hatályos joghoz képest a Ptk. első tervezete meglehetősen szűkszavú volt, így ezt az egyetlen bekezdést az osztrák jog szabályaival együtt kellett volna értelmezni és alkalmazni.
A Ptk. tervezetének második szövege - amely 1913-ban látott napvilágot[20] - ugyancsak a biztosítéki jelzálogjog egyik altípusaként szabályozta a keretbiztosítéki jelzálogjogot. Az 1913-as tervezet 692. § (1) bekezdése így szólt: "Jelzálogjogot akként is lehet megalapítani, hogy csupán a legnagyobb összeget határozzák meg, amelynek erejéig a jelzálog a követelésért felel, a követelés összegének meghatározását pedig későbbre hagyják. A legnagyobb összeget a telekkönyvbe be kell jegyezni. A követelésnek bárminő jogalapon járó kamatjáért és egyéb mellékszolgáltatásért a jelzálog csak annyiban felel, amennyiben az alapkövetelés azokkal együtt a bejegyzett legnagyobb összeget meg nem haladja." A 692. § (2) bekezdése alapján pedig ezt a jelzálogjogot biztosítéki jelzálogjognak kellett tekinteni, abban az esetben is, ha a telekkönyvben nem ilyennek volt feltüntetve.[21]
- 263/264 -
Az 1913-as tervezethez fűzött miniszteri indokolás az ilyen maximális jelzálogjogot óvadéki jelzálogjognak (Kautionshypothek) nevezte, amely különösen folyószámla-viszonyból - például váltóból, vagy áruhitelből - eredő követelések, valamint az idegen vagyonkezelő vagyoni felelősségének biztosítására szolgált. Ez az 1855-ös telekkönyvi rendtartás szabályaira történő egyértelmű utalás volt.
Ismérvei közé tartozott továbbá, hogy a követelés mennyiségileg nem került meghatározásra, illetve, hogy a telekkönyvi bejegyzés nem a fedezendő követelések összegét, hanem csupán a fedezet legmagasabb összegét tartalmazta. Ennek oka az volt, hogy az ilyen típusú jelzálogjog létrejöttekor a biztosított követelések összege még nem volt meghatározható. Lényeges jellemvonása volt az óvadéki jelzálogjognak az is, hogy az alapkövetelésen felüli mellékszolgáltatásokat be kellett számítani a követelés maximális fedezetéül szolgáló összegbe, míg másnemű biztosítéki jelzálogjogoknál az ingatlan a követelésen felül ex lege kiterjedt a járulékokra is.[22]
Az 1913-as tervezet szűkszavúan bár, de külön rendelkezett a keretbiztosítéki jelzálogjog által biztosított követelések átruházásáról. A 693. § (2) bekezdése szerint a követelések átruházásakor ez a fajta jelzálogjog nem szállt át. Ez mindenképpen egy jelentős változás volt a korabeli hatályos joghoz képest.
Az 1913-as tervezet sem szólt azonban a megszűnésről, amelynek szabályait - mint láttuk - a korabeli jogirodalom már kidolgozta.
A trianoni trauma utáni gazdasági válságból való kilábalás, az ún. bethleni konszolidáció jegyében született meg a jelzálogjogról szóló 1927. évi XXXV. törvénycikk (a továbbiakban: Jt.). A Jt. általános miniszteri indokolása kiemeli, hogy a jelzálogjog törvényi szabályozásának kérdése csak akkor kerülhetett ismét napirendre, amikor a hitelélet újjáéledésének a lehetősége a fizetőeszköz értékállóvá válása nyomán újból megnyílt, és amikor kiderült annak szükségessége, hogy a magánjogi jogalkotás is segítségére lehet a gazdasági fejlődésnek.[23] A Jt. alkotói ugyan elismerték, hogy a jelzálogjog intézménye az akkor érvényben lévő magyar magánjog
- 264/265 -
legtökéletesebben kiépített jogintézménye volt, az I. világháborút követő gazdasági összeomlás után a tőkeáramlás felgyorsítása érdekében azonban szükségessé vált a jelzálogjog mobilizálásának lehetővé tétele. Ennek érdekében fektették szélesebb alapokra és tették átruházhatóvá a biztosítéki jelzálogjogot és teremtették meg a telekadósság és a telekadóslevél intézményeit is.[24]
A keretbiztosítéki jelzálogjogot a Jt. 68-80. §-ai szabályozták, meglehetősen részletesen. Ennek a részletes szabályozásnak a hátterében egyértelműen a keretbiztosítéki jelzálogjognak a korabeli hiteléletben betöltött fontos szerepe állt.[25]
A Jt. szabályainak részletesebb bemutatása azért elkerülhetetlen, mert a bírói gyakorlat az 1959-es Ptk. hatályba lépése után is alkalmazta ezeket a rendelkezéseket. Ez különösen jól látható az 1989-es rendszerváltást követő bírói gyakorlatban, miután a megélénkülő hiteléletben a keretbiztosítéki jelzálogjog - a Ptk. szűkszavú szabályozása ellenére is - ismét központi szerephez jutott.
A Jt. rendelkezéseivel gyakorlatilag szó szerint megegyező szabályozást tartalmazott az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat[26] is, így ezekre a szabályokra külön már nem térünk ki.
A Jt. 68. §-a is - a korábbi jogalkotási kísérletekhez hasonlóan - a biztosítéki zálogjog egyik altípusaként határozta meg a keretbiztosítéki jelzálogjogot. Eszerint: "Biztosítéki jelzálogjogot oly követelés biztosítására, amely hitelviszonyból, ügyvitelből, szavatosságból, károkozásból vagy egyéb meghatározott jogviszonyból származhatik, akként is lehet alapítani, hogy a követelés összegszerű megállapítása nélkül csak azt a legmagasabb összeget - a keretet - határozzák meg, amelynek erejéig a jelzálog a hitelezőnek felel (keretbiztosítéki jelzálogjog)". A korabeli jogi szabályozás szerint, mivel jelzálogjog csakis ingatlant terhelhetett, keretbiztosítéki jelzálogjog tárgya is csak ingatlan lehetett.
- 265/266 -
Amint látható, a Jt. 68. §-a már használta a keretbiztosítéki jelzálogjog megnevezést. Ezen szakasz miniszteri indokolása rámutatott arra is, hogy a Jt. 68. §-a precízebben határozta meg ezt a jogintézményt, mint az 1913-as második tervezet, vagy akár az 1914-es Bizottsági Szöveg. Nem érte be ugyanis azzal, hogy a követelés határozatlan összegű legyen, hanem azt is megkívánta, hogy az meghatározott jogviszonyból eredjen. Az indokolás kiemelte azt is, hogy célszerűbbnek látszott a legmagasabb összeget keretnek nevezni, ami egyúttal azt is kifejezésre juttatta, hogy ez a jelzálogjog nem egy bizonyos - adott esetben egyelőre határozatlan összegű - követelés biztosítására szolgált, hanem az idő folyamán ugyanabból a jogviszonyból eredő követelések a kereten belül egymást követhették, az egyik követelés megszűnése után a jelzálogjog egy másik, újonnan keletkező követelés biztosítására is szolgálhatott. A lényeges az volt, hogy az egymást felváltó követelések ugyanabból a jogviszonyból származzanak. A Jt. miniszteri indokolása szerint előfordulhatott az az eset is - amikor a jelzálogjog óvadékul szolgált -, hogy egyáltalán nem keletkezett követelés a keretbiztosítéki jelzálogjog fennállta alatt.
A keretbiztosítéki jelzálogjog lényegét Nizsalovszky Endre abban látta, hogy a biztosított követelések a jelzálogjogtól független életet éltek anélkül, hogy a követelés hiánya vagy az egyes követelések jogi sorsa magát a jelzálogjogot mindaddig érintette volna, amíg fennállt az az alapjogviszony, amelyből eredő követelések biztosítására a keretbiztosítéki jelzálogjog szolgált.[27] Ennek megfelelően a keretbiztosítéki jelzálogjog nem meghatározott követeléshez, hanem ahhoz a jogviszonyhoz kapcsolódott, amelyből a biztosítani kívánt követelések eredtek. A keretbiztosítéki jelzálogjog és a követelések közötti közvetett kapcsolat azt is maga után vonta, hogy az egyes követelések megszűnése nem eredményezte a jelzálogjog megszűnését mindaddig, amíg fennállt a lehetősége annak, hogy a biztosított jogviszonyból újabb követelések keletkezzenek. A keretbiztosítéki jelzálogjog lényege ennyiben tehát az volt, hogy a jelzálogjog azonossága mellett lehetővé tette a követelések kicserélődését.[28]
Szladits Károly is úgy fogalmazott, hogy amíg közönséges jelzálogjog esetében a követelés megszűnése a jelzálogjogra is kihatott, addig a keret-
- 266/267 -
biztosítéki jelzálogjogot a jogviszonyból eredő követelések változása érintetlenül hagyta.[29]
Kolozsváry Bálint szerint a kereten belüli követelések megszűnése, újakkal való felcserélődése - vagyis ún. fluktuálódása - a keretbiztosítéki jelzálogjognak a közönséges jelzálogjogtól való megkülönböztető sajátossága.[30]
Keretbiztosítéki jelzálogjog esetében nem volt feltétel, hogy a követelés a biztosítandó jogviszonnyal egyidejűleg keletkezzen. Elismerték annak lehetőségét is, hogy a biztosítandó jogviszony fennállása alatt egyes követelések megszűnjenek, és helyettük más követelések keletkezzenek, illetve azt is, hogy a jogviszony megszűnése után követelések maradjanak fenn.[31] A keretbiztosítéki jelzálogjog létét az sem érintette, ha a biztosított jogviszonyból egyáltalán nem keletkezett követelés, mert amíg a jogviszony fennállt, addig a jelzálogjog is fennmaradt.[32]
A keretbiztosítéki jelzálogjog sajátossága volt, hogy a keretnek egy adott időpontban követeléssel ki nem töltött része nem alakult át feljegyzéssel biztosított ranghellyé. Az üres keretet jövőbeli, illetve feltételes követelés biztosítására fennálló jelzálogjognak tekintették. Ezzel egyezően, a keretnek egyszer követeléssel már feltöltött, de utóbb ismét üressé vált része sem vált ranghellyé, hanem ez is jövőbeli vagy feltételes követelés biztosítékaként szolgált.[33] Maga a telekkönyvi bejegyzés tehát önmagában még nem bizonyította, hogy követelés állt volna fenn.
A keretbiztosítéki jelzálogjog fontos tulajdonsága volt az is, hogy a zálogkötelezett akkor is csak a keret erejéig tartozott helytállni, ha a megjelölt jogviszony(ok)ból a hitelezőnek több követelése keletkezett. Ebben az esetben a hitelező végrehajtás esetén sem kaphatott a keretnél nagyobb összeget. A korabeli gyakorlat mindazonáltal az volt, hogy a mellékkövetelések biztosítására egy külön bejegyzett keretbiztosítéki jelzálogjog szol-
- 267/268 -
gált, a kamatoknál pedig a kamatláb bejegyzése megfelelő megoldáshoz vezetett.[34]
Elismerték egyetemleges keretbiztosítéki jelzálogjog alapításának a lehetőségét is, vagyis azt, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjog egyidejűleg több ingatlant terheljen.
A keretet nemcsak pénzben lehetett meghatározni.[35] Az sem volt feltétel, hogy az egyes követelések ugyanolyan értékben (pénznemben) keletkezzenek, mint amilyen értékben a keret be volt jegyezve. Ennek alapján elismerték a pengőben bejegyzett kereten belül a külföldi pénznemben, vagy terményegyenértékben meghatározott követelések jelzálogi biztosítását is.[36]
Keretbiztosítéki jelzálogjog alapjául bármilyen jogviszony szolgálhatott, amelyből olyan követelés származhatott, amely önmagában egyszerű (közönséges) jelzálogjoggal volt biztosítható. Nem volt tehát olyan közönséges jelzálogjoggal biztosítható követelés, amelyet ne lehetett volna keretbiztosítéki jelzálogjoggal is biztosítani. A Jt. ugyan felsorolta azokat a jogviszonyokat, amelyeknek keretbiztosítéki jelzálogjoggal való biztosítása a gyakorlatban leggyakrabban előfordult, ez a felsorolás azonban nem volt taxatív.[37]
Legnagyobb jelentőséggel természetesen a hitelviszony bírt (ún. hitelbiztosítéki jelzálogjog).[38] Hitelviszonynál sem volt feltétel, hogy a jelzálogjog bejegyzésekor a hitelezőnek egyúttal követelése is legyen, sőt az sem, hogy kötelezettséget vállaljon a hitel nyújtására, hiszen a hiteljogviszony abban az esetben is létrejött, ha a hitelező fenntartotta magának a jogot, hogy a
- 268/269 -
hitelt ne folyósítsa. Amennyiben a hitelező a jelzálogjog bejegyzése után nem nyújtott hitelt, a tulajdonos nyomban követelhette a jelzálogjog törlését. A hitelviszony nemcsak pénzkölcsön, hanem áruhitel nyújtására is vonatkozhatott.
Hitelviszony mellett a keretbiztosítéki jelzálogjog szolgálhatott ügyvitelből (pl. vagyonkezelés), szerződésszegésből, szavatosságból, vagy károkozásból esetlegesen származó követelések fedezetéül is.[39]
Nizsalovszky különösen abban az esetben tartotta hasznosnak a keretbiztosítéki jelzálogjog alkalmazását, ha az adós a tartozásáról váltót is kiállított. Ebben az esetben az sem volt feltétel, hogy a tartozás egész összegéről egyetlen váltó legyen kiállítva, azt ugyanis meg lehetett osztani több váltó között. Arra is lehetőség volt, hogy az adós különböző váltókon különböző minőségben szerepeljen (pl. kibocsátó, elfogadó, forgató).[40]
A biztosított jogviszonyt a Jt. 69. § (1) bekezdése értelmében a jelzálogjog bejegyzésének alapjául szolgáló okiratban (biztosítéki okirat) és legalább az okiratra utalás formájában a telekkönyvi bejegyzésben is meg kellett jelölni.
A Jt. azt is lehetővé tette, hogy egy keretbiztosítéki jelzálogjog több jogviszonyból származó követeléseket biztosítson. A Jt. 80. § ugyanis kimondta, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjogot a biztosítéki okiratban megjelölt jogviszonyon felül, vagy ahelyett, más jogviszonyból származó követelésekre is ki lehet terjeszteni. Szladits szerint ez voltaképpen a jelzálogjog ranghelyével való rendelkezés volt, amelyhez nem kellett a későbbi ranghelyen álló jogosultak beleegyezése.[41]
Ez alapján annak sem látták akadályát, hogy az egyéb jogviszony ne utólag lépjen be, hanem már eredetileg is több jogviszony legyen a biztosítéki okiratban megjelölve. Ennek megfelelően például, ha egy bank és ügyfele között hitelezési és váltó leszámítolási jogviszony is fennállt, ezek biztosítékául egyetlen keretbiztosítéki jelzálogjog is szolgálhatott.[42]
- 269/270 -
Nem lehetett azonban keretbiztosítéki jelzálogjogot alapítani valamennyi jövőbeni követelés biztosítására.[43] Ez egyben azt is jelentette, hogy a biztosítandó jogviszonyokat mindig pontosan meg kellett jelölni. Mellőzhetetlen volt tehát a biztosítandó jogviszony(ok) individualizált meghatározása, amely feltételezte a személyes adós megnevezését is.[44] A keretbiztosítéki jelzálogjog a megjelölt jogviszony(ok)ból származó követeléseket akkor is biztosította, ha azok egymástól eltérő jogi természetűek voltak.[45]
Azt is elismerték, hogy egy keretbiztosítéki jelzálogjog több adóssal szemben fennálló követeléseket is biztosíthatott, feltéve, hogy a követelések ugyanabból a jogviszonyból eredtek. Nem lehetett azonban több adóssal szemben fennálló, több jogviszonyból eredő követeléseket egy keretbiztosítéki jelzálogjoggal biztosítani.[46]
A biztosított jogviszony(ok) individualizált megjelölését Nizsalovszky ugyan a korabeli német joghoz képest (BGB 1190. §) merevségnek tartotta, de egyúttal rámutatott arra, hogy ez a követelmény egybeesett a korábbi magyar és osztrák joggal.[47]
A korabeli jog sajátossága volt, hogy a jelzálogjog bejegyzéséhez adott tulajdonosi engedélyt egy okiratba kellett foglalni, amit biztosítéki okiratnak neveztek. Erre keretbiztosítéki jelzálogjog esetében is szükség volt.
A biztosítéki okirat annak ellenére nem nyert értékpapír jelleget, hogy a Jt. a keretbiztosítéki jelzálogjog átruházását széles körben megengedte.
A keretbiztosítéki jelzálogjog telekkönyvi bejegyzésében a hitelező megjelölésén felül a Jt. 69. § (1) bekezdése alapján azt a legmagasabb összeget - a keretet - is meg kellett jelölni, amelynek erejéig a hitelező az
- 270/271 -
ingatlanból kielégítést kereshetett. A telekkönyvi bejegyzésben a biztosított jogviszonyt és az abból származó követeléseket nem kellett pontosan és aprólékosan megjelölni, elegendő volt a biztosítéki okiratra utalni, amelyben azonban ezek tételesen rögzítve voltak.[48]
Nem volt érvényességi kellék a jelzálogjognak a bejegyzésben keretbiztosítéki jelzálogjogként való megjelölése, azt tehát jelzálogjogként, vagy biztosítéki jelzálogjogként is fel lehetett tüntetni a telekkönyvben.[49]
A jelzálogjogot tehát nem a törvényes elnevezés szerinti telekkönyvi bejegyzés, hanem az tette keretbiztosítéki jelzálogjoggá, hogy a követelés összege nem mint tőke, hanem mint legmagasabb keret lett megjelölve. A keret kifejezés használata sem volt azonban feltétel, annak kellett csupán a bejegyzésből kitűnnie, hogy a bejegyzett összeg a kielégítési jog felső határa.[50] Ezek a bejegyzési szabályok lényegesen rugalmasabbak voltak, mint amelyeket hatályos jogunk előír.
A Jt. - az 1913-as tervezettől eltérően - részletesen szabályozta a keretbiztosítéki jelzálogjog átruházását. Ez egyrészt a jelzálogjognak, másrészt a biztosított jogviszonynak, harmadrészt a jogviszonyból származó követeléseknek az átruházását jelentette. Az átruházhatóság széles körű lehetővé tétele nagyfokú forgalomképességgel ruházta fel a keretbiztosítéki jelzálogjogot.[51] Ez tehát egy fontos gazdasági érv volt a korábbi magyar jogtól való eltérés mellett.
A Jt. 70. § (1) bekezdése szerint, amennyiben a biztosítéki okiratban megjelölt jogviszony másra átruházható volt, a hitelező a jogviszonnyal együtt a keretbiztosítéki jelzálogjogot is átruházhatta. Ha azonban a hitelező csak a biztosított jogviszonyt vagy csak az abból származó követelést ruházta
- 271/272 -
át, a jelzálogjog nem szállt át az új hitelezőre. A jelzálogjog átruházására irányuló hitelezői nyilatkozat magában foglalta a biztosított jogviszony átruházására irányuló nyilatkozatot is.
A Jt. alapján tehát a keretbiztosítéki jelzálogjog csak a biztosított jogviszonnyal együtt volt átruházható, amelynek az volt a feltétele, hogy maga a jogviszony átruházható kellett, hogy legyen.[52] Amennyiben a jogviszony nem volt átruházható, a keretbiztosítéki jelzálogjogot sem lehetett átruházni. A jelzálogjog a biztosított jogviszony nélkül nem volt átruházható, az erre irányuló jogügyletet pedig semmisnek tekintették.[53]
A keretbiztosítéki jelzálogjog azonban a biztosított jogviszony átruházása esetén sem szállt át ipso iure - itt tehát a járulékosság elve nem érvényesült. Az átszálláshoz a felek erre irányuló külön megállapodására volt ugyanis szükség. Ennek az átruházó ügyletnek az érvényességéhez azonban nemcsak a megfelelő alakszerűséget kellett megtartani, hanem magában kellett foglalnia a biztosított jogviszony átruházásról való rendelkezést is.[54] Ilyen átruházó ügylet hiányában az a helyzet állt elő, hogy az átruházásra kerülő jogviszonyból a hitelező javára többé nem jöhettek létre új követelések, de mindez nem érintette az átruházásig keletkezett követeléseket, illetve azok fennállását. Ehhez képest az eredeti hitelező javára fennmaradó - átruházásra nem kerülő - keretbiztosítéki jelzálogjog a továbbiakban a jogviszonyból az átruházás előtt keletkezett követelések biztosítására szolgált.[55]
A biztosított jogviszonynak és az abból már korábban keletkezett követeléseknek az együttes átruházása sem eredményezte a keretbiztosítéki
- 272/273 -
jelzálogjog átszállását. Ebben az esetben ugyanis a bejegyzett keret üres maradt, és mivel a hitelező és az adós között a továbbiakban már sem a biztosított jogviszony, sem az abból származó követelések nem álltak fenn, ezért az ingatlan tulajdonosa a Jt. 76. §-a alapján kérhette a jelzálogjog törlését.
Ha csak a jogviszonyból származó követelés került átruházásra - a jogviszony átruházása nélkül -, akkor a követelés ezáltal kiesett a keretből, vagyis jelzálogjoggal való biztosítása megszűnt. A biztosított jogviszonyból származó egyes követelések átruházása tehát nem eredményezte a keretbiztosítéki jelzálogjog átszállását, csupán azt, hogy az átruházott követelések kikerültek a jelzálogjoggal biztosított követelések köréből, és a személyes adóssal szemben a továbbiakban, mint jelzálogjoggal nem biztosított követelések maradtak fenn.[56] Lényegében ezt mondta ki az 1913-as tervezet is.
A keretbiztosítéki jelzálogjog a fentiek alapján egyetlen esetben, a biztosított jogviszony átruházásakor szállhatott át, feltéve, hogy a felek így rendelkeztek, erre ugyanis - mint láttuk - ex lege nem került sor.[57] Ebben az esetben tehát az új jelzálogos hitelezőnek a biztosított jogviszony alanyává is kellett válnia, amely azonban feltételezte a biztosított jogviszony másik résztvevőjének a hozzájárulását is.[58]
A jelzálogjog és a jogviszony együttes átruházására sor kerülhetett a már fennálló követelésekkel együtt, de úgy is, hogy a már keletkezett követelések továbbra is az eredeti hitelezőt illeték meg. Ez utóbbi esetben a volt jelzálogos hitelezőt továbbra is megillető - átruházásra tehát nem került - követelések jelzálogi biztosítás nélkül maradtak.
- 273/274 -
Amíg tehát közönséges jelzálogjognál a követelés átruházása magával vitte a jelzálogjogot (Jt. 8. §), addig keretbiztosítéki jelzálogjog esetén a szabály éppen fordított volt.[59]
A Jt. 70. § (2) bekezdése alapján a jelzálogjog átruházása írásbeli átruházó nyilatkozattal és a biztosítéki okirat átadásával ment végbe, az átruházáshoz a (4) bekezdés értelmében azonban a telekkönyvi bejegyzésre nem volt szükség. Közvetlenül telekkönyvi bejegyzés útján tehát ezt a fajta jelzálogjogot nem lehetett átruházni, ehhez ugyanis a biztosítéki okirat átadására volt elsődlegesen szükség.[60]
Az átruházáshoz ennek megfelelően nem volt szükség a megterhelt ingatlan tulajdonosának a beleegyezésére sem, a személyes adós beleegyezésére pedig csak akkor, ha ezt a biztosított jogviszony átruházása megkívánta.
A Jt. indokolása szerint az átruházásnak ezt a korábbi jogtól eltérő, egyszerűbb formáját azért kívánták meghonosítani, mert ettől a hitelélet jelentős fejlődését várták. A keretbiztosítéki jelzálogjog könnyű forgalmát ugyanis épp a telekkönyvön kívüli átruházás lehetősége biztosította.[61]
A Jt. 70. § (3) bekezdése szerint lehetőség volt a keretbiztosítéki jelzálogjog részleges átruházására is. A hitelező ennek megfelelően a jelzálogjogot a telekkönyvbe bejegyzett keret egy részének erejéig is átruházhatta. Ennek feltétele a részátruházó nyilatkozatnak a biztosítéki okiratra történő rávezetése és az így kiegészített okirat hitelesített másolatának az új hitelező részére történő átadása volt. A keretbiztosítéki jelzálogjog részleges átruházásához a Jt. nem kívánta meg azt, hogy maga a biztosított jogviszony is részátruházás útján megosztható legyen.[62]
Ez első ránézésre meglepő rendelkezés, hiszen a főszabály az volt, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjogot csakis a biztosított jogviszonnyal együtt lehetett átruházni. Részleges átruházásnál azonban a Jt. a jogviszony átruházásáról nem is tett említést. Nizsalovszky szerint a jogalkotó azt az
- 274/275 -
esetet tartotta szem előtt, amikor a részkerettel együtt a már fennálló követelések kerültek átruházásra, míg a biztosított jogviszonynak továbbra is a régi hitelező maradt az alanya.[63]
Lehetőség volt azonban arra is, hogy a régi hitelező a már fennálló követelésekkel együtt a kitöltött keretrészt tartsa meg magának, a biztosított jogviszonyt pedig az üres keretrésszel ruházza át. Nizsalovszky mindemellett azt is lehetségesnek tartotta, hogy a keret megosztásával a jogviszony megosztására is sor kerüljön.[64]
Telekkönyvi bejegyzésre a részleges átruházás esetén sem volt szükség, ezt azonban az új hitelező a korábbi jelzálogos hitelező beleegyezése nélkül is kérhette.[65]
A Jt. nem zárta ki a keretbiztosítéki jelzálogjog többszörös átruházását sem, vagyis lehetőség volt arra, hogy a Jt. 70. § (2) vagy (3) bekezdése értelmében a biztosítéki okiratra egymást követően több átruházó nyilatkozatot vezessenek rá. A keretbiztosítéki jelzálogjognak tehát egymást követően több jogosultja is lehetett.[66]
Ezzel összefüggésben követelte meg a Jt. 75. §-a a keretbiztosítéki jelzálogjog érvényesítésekor a hitelezőtől, hogy a biztosított jogviszonyba való belépését a biztosítéki okirattal és az átruházó nyilatkozatok láncolatával igazolja. Ennek a rendelkezésnek a hátterében az állt, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjog átszállásához nem volt szükség telekkönyvi bejegyzésre, az átruházó nyilatkozatoknak a telekkönyvben bejegyzett hitelezőig visszamenő megszakítatlan láncolatát azonban megkövetelte a törvény.
A Jt. 78. §-a alapján a keretbiztosítéki jelzálogjog átruházásakor a telekkönyvi bejegyzésben megnevezett hitelező a jelzálogjog tekintetében a biztosítéki okirat mindenkori birtokosának törvény erejénél fogva képviselője volt. Ennek alapját az jelentette, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjog
- 275/276 -
átruházásához a Jt. sem a tulajdonos, sem az adós értesítését, sem pedig a telekkönyvi bejegyzést nem tett szükségessé. A jogbizonytalanság elkerülése végett pedig nélkülözhetetlennek tűnt, hogy a telekkönyvben szereplő hitelezőt a későbbi hitelezők törvényes képviselőjének jelöljék meg.
A telekkönyvben bejegyzett hitelező tehát a telekkönyvön kívüli átruházás útján jelzálogjogot szerzőket képviselte, de kizárólag a jelzálogjoghoz kapcsolódóan. Képviseleti joga sem a jogviszonyra, sem az egyes követelésekre nem terjedt ki.[67]
A Jt. 79. § (1) bekezdése értelmében a mindenkori hitelező képviseletére hivatott személy minden későbbi képviselőt jogosító és kötelező hatállyal a jelzálogjog tekintetében rendelkezéseket tehetett. Emellett az ingatlan tulajdonosa ezzel a személlyel szemben joghatályosan gyakorolhatta jogait, így adott esetben követelhette a jelzálogjog törlésébe való beleegyezést.
A felek a képviselő jogkörét korlátozhatták ugyan, de ez a korlátozás csak akkor volt hatályos, ha azt a telekkönyvbe is bejegyezték. A korlátozás azonban nem terjedhetett ki bizonyos rendelkezésekre, például azokra, amelyeket a tulajdonos a jelzálogos hitelezőtől törvény alapján követelhetett (pl. törlés).[68]
A Jt. 72. §-a a biztosítékul szolgáló ingatlan tulajdonosának személyében bekövetkezett változásról szólt. Eszerint a keretbiztosítéki jelzálogjoggal terhelt ingatlan tulajdonában beállott változás önmagában nem érintette a biztosítéki okiratban megjelölt felek közötti jogviszonyt és annak tartalmát. A jelzálog a bejegyzett kereten belül felelt a biztosított jogviszonyból mind a tulajdonváltozás előtt, mind az ezt követően keletkezett követelésekért és járulékaiért.
A Jt. miniszteri indokolása szerint a (biztosítéki) jelzálogjog dologi természetéből világosan következett volna, hogy a tulajdonos személyében bekövetkezett változás a jelzálogjogra semmilyen hatással nem lehetett. Mégis szükségesnek tartották ennek kifejezett kimondását elsősorban azért, mert némileg bizonytalan helyzet állt elő akkor, amikor eredetileg maga a tulajdonos szerepelt a biztosítéki jelzálogjog alapjául szolgáló jogviszony-
- 276/277 -
ban, és később az ingatlant anélkül idegenítette el, hogy az említett jogviszonyból kilépett volna. A Jt. szerint azonban ebben az esetben sem volt szükség más szabályra, mint amikor a tulajdonos és a személyes adós már eredetileg is különböző személyek voltak.
Nem idézett elő változást a tulajdonváltás akkor sem, ha a személyes adós, vagy a hitelező szerezte meg az ingatlan tulajdonát.[69]
A Jt. 73. §-a lehetővé tette, hogy a biztosított jogviszony kötelezettjének személyében bekövetkező változás (adósváltozás) esetén a keretbiztosítéki jelzálogjog fennmaradjon. A miniszteri indokolás ennek magyarázatául azt a gyakorlati igényt említette, amely alapján az ingatlan tulajdonosának nyitott hitelt az ingatlan eladása után az új tulajdonos kívánta igénybe venni. Nizsalovszky az üzletátruházást hozta fel példaként, amikor is a kereskedelmi üzlet megszerzője azokat a hitelforrásokat továbbra is igénybe kívánta venni, amelyek elődje előtt nyitva voltak.[70] Az adóscsere mindenesetre nem feltétlenül jelentett tartozásátvállalást, elképzelhető volt ugyanis, hogy a korábbi adós továbbra is személyes adós maradt, és a jogviszonyba belépő új adós csak az adóscsere után keletkező követelések tekintetében vált adóssá. Különösen hitelviszony esetében volt realitása annak, hogy az új adós csupán a jövőben nyújtandó hitel igénybevételével lépett be a jogviszonyba.
Az adósváltozáshoz a Jt. 73. § (1) bekezdése megkívánta a korábbi adós és az új adós megállapodása mellett a hitelezőnek, valamint az ingatlan tulajdonosának a hozzájárulását is. Az új személyes adós személye ugyanis az ingatlan tulajdonosa számára épp úgy nem volt közömbös, mint a hitelezőre nézve.
A törvény itt is részletesen szabályozta, hogy a személyváltozással kapcsolatban továbbra is fennmaradó keretbiztosítéki jelzálogjog mely követelések biztosítására szolgált. Ennek rendezésekor azt vették alapul, hogy valamely követelés az alapul szolgáló jogviszonyból eredt-e, vagy sem. Ehhez képest a jelzálogjog csak olyan követelések biztosítására szolgált, amelyek keletkezésekor az új adós már a jogviszonyban volt. A Jt. 73. § (1) bekezdése szerint: "... a jelzálog a bejegyzett kereten belül az említett jogviszonyból addig létrejött követeléseken és járulékain felül csak azo-
- 277/278 -
kért a követelésekért és járulékaiért felel, amelyek ebből a jogviszonyból az új adós terhére ezentúl keletkeznek." Nem terjedt tehát ki a keretbiztosítéki jelzálogjog a korábbi adósnak az új adós belépése után, valamint az új adósnak a korábbi adós kiválása előtt keletkezett tartozásaira.
A Jt. azt is lehetővé tette, hogy adóscsere esetén a tulajdonos nemcsak egy, hanem több adóssal szemben fennálló követelések tekintetében volt köteles az ingatlanból kielégítést tűrni.[71]
Az adósváltozás joghatályát a Jt. 73. § (2) bekezdése a telekkönyvi bejegyzéshez kötötte, a bejegyzés azonban a személycseréről szóló megállapodásnak nem volt konstitutív kelléke.[72] Az alanycsere tehát már a szükséges okirat kiállításával bekövetkezett, a bejegyzés csak ahhoz volt szükséges, hogy a változás az ingatlan jóhiszemű megszerzőjével szemben is hatályos legyen. Ha tehát az adósváltozás nem volt bejegyezve a telekkönyvben, csak az ingatlanon jóhiszeműen tulajdont szerző emelhetett kifogást az ellen, hogy az ingatlanból az új adós javára keletkezett követeléseket is kielégítsék.[73]
Főleg építkezési hitelek esetén jutott szerephez az adósváltás intézménye, amikor is az ingatlan az építkezés ideje alatt tulajdonost cserélt, és a hitelviszonyt az új tulajdonos is folytatni kívánta.[74]
A keretbiztosítéki jelzálogjog telekkönyvi törléséhez a Jt. 76. § (1) bekezdése két konjunktív feltételt támasztott: a) a biztosított jogviszony megszűntét, valamint b) a biztosított jogviszonyból származó követelések megszűntét.[75] Ennek megfelelően: "Ha a keretbiztosítéki jelzálogjoggal biztosított jogviszony megszűnt és a hitelezőnek e jogviszonyból származó követelése nincsen, elévült vagy a követelésnek oly kifogás áll útjában, amely érvé-
- 278/279 -
nyesítését mindenkorra kizárja, a jelzálog tulajdonosa a hitelezőtől követelheti, hogy a jelzálogjogról mondjon le és egyezzék bele telekkönyvi bejegyzésének törlésébe." Ezen szabály hátterében az állt, hogy önmagában az a tény, hogy a biztosított jogviszonyból a hitelezőnek nem volt követelése, még nem eredményezte a keretbiztosítéki jelzálogjog megszűnését, hiszen a jogviszony további fennállása alatt a hitelezőnek új követelései keletkezhettek.
A biztosított jogviszony megszűnése szintén nem volt elégséges a keretbiztosítéki jelzálogjog törléséhez, mivel épp a jogviszony lezárultakor vált a hitelező követelése összegszerűen végleg meghatározottá, és a keretbiztosítéki jelzálogjog egyik rendeltetése az volt, hogy ezeknek a követeléseknek a behajtását lehetővé tegye. Ehhez kapcsolódóan mondta ki a Kúria, hogy amíg a hitelbiztosíték keretében a hitelezőnek követelése állt fenn, a jelzálogjog törlésére törvényes alap nem volt (P. V. 172/1928).[76]
A hitelviszonyt biztosító keretbiztosítéki jelzálogjog megszüntetését a Jt. megkönnyítette. Tekintettel ugyanis arra, hogy a Jt. a keretbiztosítéki jelzálogjog átszállását széles körben megengedte, hitelezési viszony esetében a Jt. 76. § (2) bekezdése a törlés tekintetében könnyítéseket tett.
Ennek megfelelően a törvény ebben az esetben lehetővé tette a törlést egymagában azon az alapon, hogy a hitelezőnek nem volt követelése, vagyis nem kívánta meg a jogviszony megszűnésének kimutatását. Ha a tulajdonos egyben személyes adós is volt, akkor a törlés követelése azt a kijelentést is magában foglalta, hogy a biztosított jogviszony alapján többé nem kíván hitelt igénybe venni, a jogviszony megszűnésének igazolása ezért ebben az esetben felesleges lett volna. Amennyiben a tulajdonos nem volt egyben személyes adós is, a Jt. miniszteri indokolása szerint olyan volt a jogállása, mint annak a kezesnek, aki jövőbeli követelésekért határozatlan időre vállalt kezességet. Szladits az ilyen tulajdonost "dologi kezesnek" nevezte.[77] Az ilyen kezesnek pedig megadták azt a jogot, hogy kezességét a hitelező sérelme nélkül megszüntesse. Keretbiztosítéki jelzálogjog esetében az ilyen megszüntetésre a legmegfelelőbb időpont az volt, amikor a hitelezőnek a jogviszonyból éppen nem volt követelése, mert ekkor a hi-
- 279/280 -
telezőnek a jelzálogjog megszűnésére figyelemmel módja volt a további hitelnyújtást megtagadni.
A Jt. 80. § (1) bekezdése szerint biztosítéki jelzálogjogot másnemű biztosítéki jelzálogjoggá, vagy közönséges jelzálogjoggá, a közönséges jelzálogjogot pedig biztosítéki jelzálogjoggá bármikor át lehetett változtatni. Az idézett szakasz szerint arra is lehetőség volt, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjogot a biztosítéki okiratban megjelölt jogviszonyon felül - vagy a helyett - más jogviszonyból származó követelésekre is kiterjesszék a felek. Az ilyen jellegű átváltoztatásokhoz a hitelezőnek és az adósnak az ingatlan tulajdonosával is meg kellett egyeznie.
Az átváltoztatás lehetővé tételének praktikus okai voltak, így például közönséges jelzálogjognak biztosítéki jelzálogjoggá történő átalakítása esetén az, hogy az egyszer nyújtott kölcsön hitelezési jogviszonnyá fejlődött.
Az átváltoztatást a telekkönyve be kellett jegyezni, nem volt azonban szükség az azonos rangsorban álló, vagy később bejegyzett jogosultak hozzájárulására. Az átváltoztatni kívánt jelzálogjogot megelőző rangsorban bejegyzett jogosultak beleegyezésére pedig azért nem volt szükség, mert az ő helyzetükre az átváltoztatás nem volt hatással. Szladits szerint ez a szabályozás azzal függött össze, hogy a megüresedett ranghellyel a tulajdonos a Jt. alapján szabadon rendelkezhetett.[78]
Az 1959-ben megalkotott Polgári Törvénykönyv megőrizte a keretbiztosítéki jelzálogjogot és a 267. §-ában szabályozta ezt a jogintézményt: "Ha a felek meghatározott tartós jogviszonyból keletkező követeléseket kívánnak jelzálogjoggal biztosítani, a telekkönyvben a jogviszonyt, és azt a legmagasabb összeget kell feltüntetni, amelyen belül a jelzálogjog a követeléseket biztosítja." A 267. § (2) bekezdés pedig így szólt: "Ha a jogviszonyba új kötelezett lép, a jelzálogjog a jogviszonyból korábban létrejött követeléseken felül azoknak a követeléseknek is biztosítékául szolgál, amelyek
- 280/281 -
a jogviszonyból az új kötelezett terhére keletkeztek."[79] Ez némileg leegyszerűsített formában a Jt. 73. § (1) bekezdését (adósváltozás) vette át.
A Ptk. miniszteri indokolása kiemelte, hogy keretbiztosítéki jelzálogjog esetében a zálogtárgy nem feltétlenül fedezi az egész követelést, csak a telekkönyvben feltüntetett legmagasabb összeg erejéig nyújt biztosítékot. A keretbiztosítéki jelzálogjog telekkönyvi bejegyzése önmagában követelést még nem tételezett fel, amiből az is következett, hogy a követelés fennálltát, valamint annak összegszerűségét külön kellett bizonyítani. A telekkönyvi állapotra való hivatkozás tehát nem volt elegendő, szemben a közönséges jelzálogjoggal, ahol a főkövetelés - a telekkönyvben való összegszerű feltüntetése folytán - nem szorult külön bizonyításra. Ilyen bizonyítási kényszer csak a járulékokra nézve terhelte a jogosultat.[80]
Tartós jogviszonynak a korabeli jogirodalom elsősorban a hitelviszonyt tekintette (pl. építési hitel), de a Jt. nyomán ide sorolták az ügyvitelt is.[81]
A Ptk. 1981-ben megjelent Magyarázata viszonylag röviden érintette a keretbiztosítéki jelzálogjogot. A szerző - Zoltán Ödön - nagyrészt megismételte a Ptk. miniszteri indokolását. Azt azonban kiemelte, hogy keretbiztosítéki jelzálogjognál a jelzálogjog a jogviszonyhoz kapcsolódott, nem pedig a követeléshez. Ennek következtében, ha a követelést átruházták az elvesztette a biztosítékot. Nizsalovszkyhoz hasonlóan Zoltán Ödön is megjegyezte, hogy a jogviszonyt nem kellett szükségszerűen a keretbiztosítéki jelzálogjoggal együtt átruházni, vagyis a jogviszony biztosíték nélkül is átszállhatott.[82] Látható tehát, hogy a Jt. egyes rendelkezései 1959 után is tovább éltek a gyakorlatban.
Nem meglepő tehát, hogy közvetlenül az 1989/90-es rendszerváltás utáni jogirodalomban felmerült, hogy a jogalkotó a keretbiztosítéki jelzálogjog szabályozásakor térjen vissza a Jt. szabályaihoz, mivel erre komoly banki igény mutatkozott.[83] Ehhez járult, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjogra vonatkozó szabályokat a jogirodalomban még az ún. I. Zálogjogi
- 281/282 -
Novella[84] után is hézagosnak, nehezen értelmezhetőnek tekintették, amely a gyakorlatban sok félreértéshez vezetett.[85]
Az 1959-es Ptk. bírói gyakorlatát elsőként átfogóan bemutató munka nem tesz említést a keretbiztosítéki jelzálogjogról, igaz az egész zálogjogi szabályozásra vonatkozóan is csupán egyetlen jogesetet közöl.[86]
A Ptk. 1981-es Magyarázatában Zoltán Ödön ugyancsak egyetlen jogesetre utal (P. törv. I. 20 827/1967.). Ennek lényege, hogy az ingatlan tulajdonosa a keretbiztosítéki jelzálogjog törlését akkor igényelheti, ha az alapul szolgáló jogviszony megszűnt és egyúttal a hitelezőnek e jogviszonyból származó érvényesíthető követelése már nincs.[87] Ez az eset is jól példázza a Jt. szabályainak a továbbélését, bár ez az elv - mint láttuk - már a 20. század elejei jogirodalomban is kimondásra került.
A hatályos jog alapján kiinduló pontunk az kell, hogy legyen, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjog nem egy önálló zálogfajta, ellentétben a jelzálogjoggal, a kézizálogjoggal, illetve a jogon vagy követelésen fennálló zálogjoggal. A keretbiztosítéki jelzálogjog a jelzálogjogon belül egy sajátos konstrukció, zálogalapítási lehetőség. Ennek megfelelően ingatlan keretbiztosítéki jelzálogjog, ingó keretbiztosítéki jelzálogjog és vagyont terhelő keretbiztosítéki jelzálogjog hozható létre és jegyezhető be a megfelelő nyilvántartásba. Mivel a jogon vagy követelésen fennálló zálogjog nem minősül jelzálogjognak, így ezt keretbiztosítéki jelzálogjogként létrehozni nem lehet. Ugyancsak nem hozható létre önálló zálogjog keretbiztosítéki jelzálogjog formájában.
A hatályos Ptk. 263. §-ának szűkszavúsága miatt a keretbiztosítéki jelzálogjog alapvetően a bírói gyakorlat alapján ismerhető meg. A bírói gyakorlat elemzése során pedig arra a megállapításra juthatunk, hogy a régi magyar magánjog - elsősorban az 1927-es Jt. - rendelkezései elevenen
- 282/283 -
tovább élnek. Mindazonáltal számos kérdésben bizonytalanság figyelhető meg a gyakorlatban, amely alapvetően szintén a Ptk. 263. §-ának szűkszavúságára vezethető vissza. Attól sem lehet eltekinteni, hogy a Jt. már több mint 80 éves, és a mai gyakorló jogászok többsége nem biztos, hogy tudomással bír arról, hogy egykor létezett ez a kiemelkedő jogalkotói teljesítményt tükröző jogszabályunk.
Az alábbiakban a keretbiztosítéki jelzálogjog ma hatályos szabályait tekintjük át a bírói gyakorlat tükrében. Ennek során azokra a csomópontokra koncentrálunk, amelyek a legtöbb nehézséget okozzák a gyakorlat számára.
A keretbiztosítéki jelzálogjog alkalmazási körét a rendszerváltás után először az ún. I. Zálogjogi Novella bővítette jelentős mértékben, ez alapján ugyanis lehetővé vált keretbiztosítéki ingójelzálogjog, valamint keretbiztosítéki vagyont terhelő jelzálogjog alapítása is.[88]
Az ún. II. Zálogjogi Novella[89] még tovább szélesítette a keretbiztosítéki jelzálogjog alkalmazási körét, eltörölte ugyanis a tartós jogviszonyra való utalást. Ennek hátterében az a méltányolható gazdasági érdek állt, hogy a feleknek lehetőségük legyen jövőbeni üzleti kapcsolatukat már akkor keretbiztosítéki jelzálogjoggal biztosítani, amikor még nincsen közöttük semmiféle jogviszony. Ennek megfelelően a feleknek csupán azt kell a zálogszerződésben meghatározniuk, hogy melyek azok a jogviszonyok, amelyeket a jövőben létesíthetnek. A biztosított jogviszony meghatározottságának a követelménye tehát a II. Zálogjogi Novella után is fennmaradt.[90] Ennek alapján a biztosított jogviszonyt a zálogszerződésben, a nyilvántartási bejegyzési kérelemben és a bejegyzésben is szabatosan meg kell jelölni, annak érdekében, hogy annak azonossága ne legyen kétséges.[91] A meghatározottság követelménye, amely a magyar zálogjogi szabályozás egy
- 283/284 -
több mint száz éves alapelve, a keretbiztosítéki jelzálogjog alkalmazási körének folyamatos bővülése ellenére ma is fennáll.
Még tovább bővült a felhasználási kör azáltal, hogy a II. Zálogjogi Novella eredményeként megszületett új szabályozás lehetővé teszi azt is, hogy a felek csak azt a jogcímet jelöljék meg a zálogszerződésben, amelyből utóbb követelések keletkezhetnek. A jogirodalomban megjelent egybehangzó álláspont szerint ezt a rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy a zálogszerződés megkötésekor - illetve a keretbiztosítéki jelzálogjog bejegyzésekor - még sem a biztosítandó jogviszonynak, sem pedig az abból keletkező követeléseknek nem kell fennállniuk.[92] A jogcím alapján utóbb keletkező követelés azonban már jogviszonyt is feltételez.[93] A keretbiztosítéki jelzálogjog egyik fontos sajátossága, hogy a követelések már keletkezésükkel jelzálog fedezetet nyernek.[94]
A jogcím megjelölése mindemellett arra is felhasználható, hogy egy adott jogviszonyból keletkező valamennyi tartozás helyett csak a megadott jogcímen keletkező tartozásokra szűkítsék a biztosított követelések körét.[95] Ilyen módon tehát a jogcím meghatározása egyrészt tágítja a keretbiztosítéki jelzálogjog alkalmazási körét - amennyiben nem feltételez fennálló biztosított jogviszonyt a zálogszerződés megkötésekor -, másrészt szűkítheti is azt. A meghatározottság követelménye mindazonáltal a jogcímmel szemben is érvényesül, vagyis a jogcímet is szabatosan meg kell jelölni.[96]
A fentiek alapján a jogirodalomban elutasításra talált a pénzügyi intézmények azon törekvése, hogy a pénzügyi szolgáltatás, valamint a kiegészítő pénzügyi szolgáltatás biztosítására keretbiztosítéki jelzálogjog legyen alapítható. Mindkettő az 1996. CXII. törvény (Hpt.) szabályai szerint gyakorolható pénzügyi intézményi tevékenység, nem pedig jogviszony, vagy jogcím. Ebből következik, hogy jogszabályba ütközik és érvénytelen az a bejegyzési kérelem, amely keretbiztosítéki jelzálogjoggal biztosítandóként nem meghatározott és szabatosan meg nem jelölt jogviszonyt vagy jogcímet, hanem valamely tevékenységet, vagy valamely kötelemkeletkeztető, jogviszonyt létrehozó jogi tényt jelöl meg.[97]
A keretbiztosítéki jelzálogjog mind a jövőbeni, mind pedig a feltételes követelések elemeit magában foglalja. Ezzel függ össze, hogy a gyakorlat-
- 284/285 -
ban a felek keretbiztosítéki jelzálogjogot jellemzően jövőbeli, illetve feltételes követelések biztosítására alapítanak.[98] Zámbó Tamás a ranghely előzetes biztosítása és a keretbiztosítéki jelzálogjog közötti hasonlóságot emeli ki, amely jellemvonás az önálló zálogjognál is megtalálható.[99] Ennek magyarázata, hogy a kielégítési elsőbbség a jelzálogjog bejegyzésének az időpontjához igazodik, nem pedig a konkrét követelés keletkezéséhez.[100]
A kereten belül a jogviszony fennállása alatt esedékessé váló követelések összege állandóan változhat, meghatározottá csak a jogviszony megszűnésekor válik, hiszen ekkor történik meg a jogviszonyból eredő tartozások végső elszámolása.[101] Harmathy Attila is azt emeli ki, hogy keretbiztosítéki jelzálogjog esetén a felek között olyan jogviszony van, amelyben a biztosított követelés összege a jogviszony időtartama alatt változik.[102]
A fentiekből az is következik, hogy a keretbiztosítéki jelzálogszerződést magában foglaló közjegyzői okirat nem tartalmazza a követelés pontos összegét, lejáratát, tehát nem látható el záradékkal. A követelés pontos összegének meghatározása szempontjából további nehézségek merülnek fel keretbiztosítéki ingójelzálogot, illetve keretbiztosítéki vagyont terhelő jelzálogjogot alapító zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalása során, melyek a közjegyzői kamara által vezetett zálogjogi nyilvántartás sajátos természetével függnek össze. Ezért alakult ki az a gyakorlat, hogy ilyen esetekben a közjegyzői okirat záradékkal történő ellátásához - és ezen keresztül az azonnali végrehajthatóság megteremtéséhez - megkövetelik a zálogkötelezettől (illetve a személyes adóstól) egy tartozáselismerő nyilatkozat közokiratba foglalását is.[103]
Keretbiztosítéki jelzálogjognál is elválhat egymástól a személyes adós és a dologi adós, akár már a jelzálogjog megalapításakor is.[104]
- 285/286 -
A keretbiztosítéki jelzálogjog fogalmát a hatályos Ptk. 263. § (1) bekezdése határozza meg. Eszerint, ha a felek olyan követeléseket biztosítanak jelzálogjoggal, amelyek a zálogszerződésben meghatározott jogviszonyból vagy jogcímen keletkeznek, illetve keletkezhetnek, a bejegyzésnek a jogviszonyt, vagy jogcímet és azt a legmagasabb összeget is tartalmaznia kell, amelyen belül a zálogjogosult a zálogtárgyból kielégítést kereshet.
A Ptk. idézet szakaszához kapcsolódva a bírói gyakorlatban határozottan visszatükröződik az a régi alapelv, miszerint a keretbiztosítéki jelzálogjog nem egy meghatározott követeléshez, hanem ahhoz a jogviszonyhoz kapcsolódik, amelyből különböző követelések eredhetnek (EBH 2002. 648). Egy meghatározott követelés biztosítására keretbiztosítéki jelzálogjog nem alapítható és nem jegyezhető be. A keretbiztosítéki jelzálogjog tehát közvetlenül a jogviszonyt biztosítja és csak azon keresztül a meghatározott jogviszonyból, vagy jogcímen keletkezett követeléseket, meghatározott keret erejéig. Ennek következménye, hogy a járulékosság elve nem a követelés, hanem a jogviszony tekintetében érvényesül. A jelzálogjog tehát fennállhat anélkül, hogy a jogviszonyból, vagy jogcímen követelés keletkezett volna, de a követelés megszűnése után is fennáll, amíg a jogviszony vagy jogcím fennmarad (BH 2005. 152.). Leszkoven László is kiemeli, hogy keretbiztosítéki jelzálogjognál nem érvényesül maradéktalanul a követelés és a zálogjog közötti igen szoros kapcsolat, vagyis a járulékosság elve ebben az esetben sérül. Ezt Leszkoven nem tekinti dogmatikai következetlenségnek, sokkal inkább a jelzálogjog intézményében rejlő lehetőségek kiaknázásának.[105]
Kizárólag a keretbiztosítéki jelzálogjog teszi lehetővé a biztosított (korábban: tartós) jogviszonyból származó követelések "kicserélődését", a jelzálogjog azonossága mellett. A keretbiztosítéki jelzálogjognak éppen az a lényegi sajátossága, hogy az adott konkrét jogviszonyból újonnan keletkező követeléseknek is biztosítékául szolgál, vagyis a biztosított jogviszonyból származó követelések már keletkezésükkel elnyerik jelzálogjogi biztosításukat (Ítélőtáblai Határozatok 2004/2. 16.).
Mindennek nagy előnye, hogy a jelzálogjog fenntartásával, illetve a követelés kicserélésével elérhető, hogy - a követelés megszűnésre ellenére - a zálogjogosultak sorrendje változatlan marad (BH 1996/11. 601.).[106]
- 286/287 -
Mint láttuk, a keretbiztosítéki jelzálogjoggal biztosított jogviszonynak vagy jogcímnek meghatározottnak kell lennie. A meghatározottság követelménye azt jelenti, hogy a zálogszerződésben a feleknek előre meg kell határozniuk a biztosított jogviszonyt, és a keret csak azt a követelést biztosítja, amely ezen előre meghatározott jogviszonyból származik (Ítélőtáblai Határozatok 2004/2. 16.).
A II. Zálogjogi Novella előtti jog megkövetelte, hogy a biztosított jogviszony tartós jellegű legyen. Önmagában az a körülmény, hogy a bank több esetben nyújtott már a másik félnek kölcsönt vagy bankgaranciát - de mindig csak konkrét, egyedi, eseti megállapodások alapján -, nem eredményezett tartós jogviszonyt. Az ügyféli minőség tartóssága, illetve a múltban realizált egyedi ügyletek mennyisége sem keletkeztetett olyan tartós jogviszonyt, amelyet keretbiztosítéki jelzálogjoggal lehetett volna biztosítani (Ítélőtáblai Határozatok 2004/2. 16.). Mint láttuk, a hatályos Ptk. 263. §-a ezt a követelményt már nem foglalja magában.
A Jt. hatását tükrözi az is, hogy a mai bírói gyakorlat elismeri, hogy ugyanazon keretbiztosítéki jelzálogszerződésben egy vagy több jogviszonyból eredő követeléseket biztosítsanak a felek. Ebben az esetben az egyes jogviszonyokhoz, illetőleg jogcímekhez tartozó felső limitösszeget nem kell megjelölni. Mindennek csupán az a feltétele, hogy a jelzálogjog alapításakor pontosan megjelöljék, és a zálogszerződésben rögzítsék, hogy mely jogviszonyok lehetnek azok, amelyeket a jövőben a felek létesíthetnek. A biztosított követelések tehát nem csupán egy jogviszonyon belül, hanem jogviszonyok között is cserélődhetnek (BH 2008/1. 22.). Ehhez kapcsolódóan helytállóan jegyzi meg az idézet döntés, hogy a hatályos szabályozás gyakorlatilag korlátlanná tette a keretbiztosítéki jelzálogjog létesítésének a lehetőségét.
Ezzel összefüggésben Leszkoven László azt emeli ki, hogy veszélyesek a keret fellazítása irányába tett jogalkotói lépések. Nézete szerint a keretbiztosítéki jelzálogjog alkalmazási határait nem lenne szabad addig bővíteni, hogy az alkalmas legyen a jogosult valamennyi jövőbeni követelésének a biztosítására.[107] Ezt az új Ptk. előkészítése során is fokozottan
- 287/288 -
figyelembe kellene venni. Ez lenne ugyanis az egyik elhatárolási ismérv a keretbiztosítéki jelzálogjog és az önálló zálogjog között.
A biztosított jogviszony természetesen ma is - akárcsak a Jt. időszakában - jellemzően hitelkeret-szerződés. Nincs azonban akadálya váltójogviszony, vagy esetleg szállítási szerződés keretbiztosítéki jelzálogjoggal való biztosításának sem.
A hatályos Ptk. 254. § és 262. §-ai alapján a keretbiztosítéki jelzálogjog létrejöttéhez a feleknek kötniük kell egy zálogszerződést - amelyre a törvény írásbeliséget ír elő -, és mivel jelzálogjogról van szó, szükségszerű a megfelelő nyilvántartásba történő bejegyzés is. Ez ingatlant terhelő keretbiztosítéki jelzálogjog esetén az ingatlan-nyilvántartás, ingó, valamint vagyont terhelő keretbiztosítéki jelzálogjog esetén a közjegyzői kamara által vezetett zálogjogi nyilvántartás. Ez utóbbiak esetén a zálogszerződés közjegyzői okiratba kell foglalni.
Lényeges különbség az egyszerű (közönséges) jelzálogjoghoz képest, hogy keretbiztosítéki jelzálogjog esetén a nyilvántartási bejegyzésnek tartalmaznia kell - a biztosítandó jogviszony, vagy jogcím mellett - azt a legmagasabb összeget (keret) is, amelyen belül a zálogjogosult a zálogtárgyból kielégítést kereshet. A biztosítandó jogviszonyt tehát az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni (EBH 2002. 648.). Mindemellett a bejegyzésre kerülő jelzálogjogot - ellentétben a Jt. előírásaival - egyértelműen keretbiztosítéki jelzálogjogként kell a nyilvántartásban megjelölni (BH 1996. 601).
A keretbiztosítéki jelzálogjog létrejöttének egyrészt tehát anyagi jogi, másrészt pedig eljárásjogi feltételei vannak. Anyagi jogi előírás, hogy egyértelműen megállapíthatónak kell lennie, hogy a felek a jelzálogjogot nem meghatározott követeléshez kapcsolták, hanem azt az összeget jelölték meg, amelynek erejéig a tulajdonosnak tűrnie kell a zálogtárgyból való kielégítést. Ez önmagában azonban még nem elegendő a bejegyzett jelzálogjog keretbiztosítéki jellegének megállapításához. Teljesülnie kell ugyanis azoknak az eljárásjogi feltételeknek is, amelyek szerint a nyilvántartásban úgy a biztosított jogviszonyt, mint a keretet - a kielégítési jog maximumát -, valamint a keretbiztosítéki jelzálogjog elnevezést is fel kell tüntetni (EBH 2002. 648.). A hatályos jog által támasztott bejegyzési feltételek tehát szigorúbbak, mint amelyeket a Jt. írt elő.
A nyilvántartási bejegyzés konjunktív feltételeit a bírói gyakorlat minden esetben megkívánja és szigorúan vizsgálja. Ennek alapján a közönsé-
- 288/289 -
ges jelzálogjogként bejegyzett zálogjog akkor sem minősíthető keretbiztosítéki jelzálogjognak, ha a biztosított jogviszonyt a felek utólag azzal a szándékkal módosítják, hogy - ún. rulírozó módon - a visszatörlesztett összegből ismételten kölcsön nyújtására kerülhessen sor. Szerződésmódosítással tehát nem változtatható meg a bejegyzett jelzálogjog terjedelme (BH 2006. 370.; EBH 2006. 1422.).
Egy újabb eseti döntés szerint a keretbiztosítéki jelzálogjog alapításának nem feltétele a tartós jogviszony megléte, de az sem, hogy az alapítás időpontjában az adott jogviszony fennálljon, az pedig különösen nem, hogy a zálogszerződésben meghatározott jogviszonyból már követelések álljanak fenn. Ennek alapján ez a döntés is kiemeli, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjog nagy előnye, hogy a kielégítési elsőbbség a jelzálogjog nyilvántartási bejegyzéséhez, nem pedig a konkrét követelés keletkezéséhez igazodik (BH 2008/1. 22.).
A gazdasági életben nemcsak a keretbiztosítéki ingatlan-jelzálogjog alapítása gyakori, de számos alkalommal kerül sor keretbiztosítéki ingójelzálogjog és keretbiztosítéki vagyont terhelő jelzálogjog alapítására is (pl. BH 2004/5. 192., IH 2004/2. 59. jogeset).
Az újabb jogirodalom is visszatükrözi a Jt. azon szabályát, miszerint a keretbiztosítéki jelzálogjog a követeléssel nem, hanem csak az egész biztosított jogviszonnyal együtt ruházható át. A zálogszerződésben megjelölt jogcím önmagában természetesen nem ruházható át, így ebben az esetben a jelzálogjog engedményezésére csak akkor kerülhet sor, ha a jogcím alapján a biztosított jogviszony is létrejött, és a jelzálogjog a jogviszonnyal együtt kerül átruházásra.[108]
A jogirodalomban felmerült az a kérdés, hogy ha a keretbiztosítéki jelzálogjog több jogviszonyt is biztosít, akkor hogyan kerülhet sor a zálogjog átruházására? Zámbó Tamás ebben az esetben a keret megosztását javasolja.[109] Ez valójában a Jt. 70. § (3) bekezdésének az átvételét (továbbélését) jelenti, amely a jelzálogjog részleges átruházásáról rendelkezett.
A bírói gyakorlat szerint, ha csak a biztosított jogviszonyból eredő követelés engedményezésére kerül sor - a jogviszony átszállása nélkül - a keretbiztosítéki jelzálogjog a követeléssel együtt nem száll át, hanem meg-
- 289/290 -
marad a többi, valamint a később keletkező követelések biztosítására (BH 2005. 152.). Ezt az elvet - a Jt. 70. §-át szem előtt tartva - a mai jogirodalom is követi. Ebben az esetben tehát az engedményezett követelések kiesnek a keretből, vagyis elveszítik jelzálogi biztosítékukat. Leszkoven László álláspontja szerint azonban ez a nézet nem helytálló, mert ha a hitelező ezeket a követeléseket átruházza, nem kérdéses, hogy a Ptk. 251. § (4) bekezdése és a Ptk. 329. § (1) bekezdése alapján zálogjogos követelést engedményez. Véleménye szerint ilyenkor a zálogjog különböző személyeket megillető több követelést fog biztosítani, amely az ún. kollektív zálogjog egy speciális esete.[110] A kérdést a jogalkotónak kellene eldöntenie, ennek hiányában a többségi álláspont tűnik megalapozottnak, vagyis ebben az esetben a jogviszonyból származó követelések kikerülnek a keretből és jelzálogi fedezet nélkül maradnak. Itt ugyanis nem kerülnek alkalmazásra a Ptk. 251. § (4) bekezdésében foglalt általános zálogjogi szabályok.
Mindez persze sértheti a keretből kikerülő követeléseket megszerző új jogosult (engedményes) érdekeit. Így komoly érv hozható fel amellett, hogy a létrejöttük pillanatában jelzálogjoggal fedezett követelések átruházásuk esetén is jelzálogjoggal legyenek biztosítva. Erre vonatkozó törvényi rendelkezés hiányában a felek azonban ezt jelenleg csak egyetlen módon érhetik el. Ha ugyanis a felek azt szeretnék, hogy az átruházásra kerülő követelések továbbra is biztosítottak maradjanak, akkor meg kell osztaniuk a keretbiztosítéki jelzálogjogot, és az átruházni szándékozott követelések összegének erejéig át kell változtatni közönséges jelzálogjoggá, vagyis a keret összegét ennek megfelelően csökkenteni kell. Ehhez a dologi és a személyes kötelezett, valamint a zálogjogosult megállapodása szükséges. Zámbó Tamás szerint ebben az esetben a fennmaradó keret és az abból kikerült közönséges jelzálogjog ugyanazon a ranghelyen lesz biztosítva.[111]
Más a helyzet azonban akkor, ha a jogviszony megszűnése után kerül sor az abból keletkezett követelés átruházására. Ebben az esetben ugyanis már kizárt, hogy a biztosított jogviszonyból újabb követelések keletkezzenek. A jelzálogjog ez esetben - mutat rá a BH 2005. 152. jogeset - már nem a jogviszony alapján tapad a követeléshez, hanem közvetlenül, mert a keretbiztosítéki jelzálogjog a jogviszony megszűntével elveszti eredeti funkcióját, és a megmaradt követelés biztosítására szolgál. Az idézett jogeset ezen megállapítása figyelemreméltó. Ez ugyanis egyértelműen vissza-
- 290/291 -
tükrözi a Jt. 80. §-ának azt szabályát, amely alapján a keretbiztosítéki jelzálogjog közönséges jelzálogjoggá volt átalakítható. Mivel azonban a hatályos jogban ilyen rendelkezés nincs, kérdés, hogy a Legfelsőbb Bíróság ezen megállapítása jelentheti-e azt, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjog ebben az esetben átalakul egyszerű (közönséges) jelzálogjoggá? Ebbe az irányba mutat, hogy a Legfelsőbb Bíróság még azt is kimondta, hogy azáltal, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjog elveszti eredeti funkcióját - és a jogviszony megszűnése után már közvetlenül a megmaradt követelések biztosítására szolgál -, a zálogkötelezett felelősségének a terjedelme is a Ptk. 251. § (3) bekezdése szerinti követelés és járulék összegéhez igazodik - eltűnik tehát a keret által maximalizált helytállási kötelezettség. Végül a Legfelsőbb Bíróság megállapította: "Mindebből az is következik, hogy ha a jogviszony megszűnése után a követelés átszáll, a Ptk. 251. §-ának (4) bekezdése és 329. §-ának (1) bekezdése értelmében a zálogjog - elvesztve keretbiztosítéki jellegét - mintegy sima jelzálogjogként száll át az új jogosultra." (BH 2005. 152.).
Egy másik döntésében azonban a Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy mivel a Ptk. a keretbiztosítéki jelzálogjog átváltoztatásáról nem rendelkezik, ezért arra csak a feleknek a Ptk. 240. §-a szerinti megállapodása alapján kerülhet sor (BH 2008/1. 22.). Az új Ptk.-ban ezt a kérdést is rendezni kellene.
Problémás az az eset is, amikor olyan követelések átruházására kerül sor, amelyek a zálogszerződésben meghatározott jogcímen keletkeznek. Kérdés, hogy ebben az esetben ezek az engedményezett követelések jelzálogjogi fedezet nélkül maradnak? Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a jogcím átruházása - ellentétben a jogviszony átruházásával - dogmatikailag értelmezhetetlen. A hatályos szabályozás ebben a tekintetben is hiányos.[112] Megítélésünk szerint itt is azt a fenti megoldást kell követni, hogy a jogcímből származó követelések csak erre irányuló külön megállapodás - vagyis a keretbiztosítéki jelzálogjog megosztása és közönséges jelzálogjoggá történő részleges átalakítása - esetén maradnak jelzálogjoggal biztosítottak, ennek hiányában azonban kiesnek a keretből.
Kérdés, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjogot át lehet-e ruházni a követelés nélkül? Erre a Jt. 70. §-a alapján lehetőség volt. Mivel az I. Zálogjogi Novella ilyen rendelkezést nem tartalmazott, ezért az ahhoz kapcsolódó jogirodalomban ezt nem ismerték el, vagyis a keretbiztosítéki jelzálogjogra is irányadónak tekintették, hogy követelés nélkül nem lehet át-
- 291/292 -
ruházni.[113] Kérdés, hogy a hatályos szabályok alapján is kizártnak kell-e tekinteni ezt a lehetőséget? Indokoltnak tűnhet visszatérni a Jt. megoldásához, erre azonban szintén törvényi szabályozásra lenne szükség.
A hatályos Ptk. kizárólag az adóscseréről, pontosabban arról tartalmaz rendelkezéseket, ha a biztosított jogviszonyba új kötelezett lép. A Ptk. 263. §-a tehát arra vonatkozóan nem ad szabályozást, hogy mi történik akkor, ha a biztosított jogviszony jogosultjának személyében következik be változás. Nem szól a törvény arról az esetről sem, ha a biztosított jogviszony jogosultja valamelyik - a jogviszonyból származó - követelést másra átruház.[114]
A zálogtárgy tulajdonosának személyében bekövetkező változás nem azonos a biztosított jogviszony kötelezetti oldalán bekövetkező alanycserével, amely gyakorlatilag a biztosított jogviszony, valamint az abból származó követelések átruházásának következménye. A kérdést a hatályos Ptk. nem rendezi, célszerű lenne azonban a Jt. 72. §-át szem előtt tartva, az új kódexben erről is rendelkezni.
A Ptk. 263. § (2) bekezdése szerint, ha a jogviszonyba új kötelezett lép a keretbiztosítéki jelzálogjog a jogviszonyból korábban létrejött követeléseken felül azoknak a követeléseknek is biztosítékul szolgál, amelyek a jogviszonyból az új kötelezett terhére keletkeztek.
Az idézett szakasz nyelvtanilag nem egyértelmű. Jelentheti ugyanis egyrészt azt, hogy az új kötelezett a régi helyébe lép, vagyis a biztosított jogviszony kötelezetti pozíciójában alanycsere következik be. Jelentheti azonban azt is, hogy az új kötelezett az eredeti mellé lép, vagyis a kötelezetti pozíció utólagos bővülésére kerül sor. Leszkoven László szerint a Ptk. 263. § (2) bekezdése mindkét esetkört átfogja.[115] Anka Tibor ezt hatá-
- 292/293 -
rozottan tagadja, álláspontja szerint ugyanis a keretbiztosítéki jelzálog nem terjeszthető ki az új adósra akkor, ha az nem a régi adós helyébe lép. Indokként arra hivatkozik, hogy azonos ranghelyen nem célszerű elismerni a kötelezetti pozíció utólagos bővülését, ebben az esetben tehát új ranghelyű keretbiztosítéki jelzálogjogot kell létesíteni.[116]
A kérdés megválaszolásra során abból kell kiindulni, hogy a kötelezetti pozíció utólagos bővülése sérti-e a rangsorban hátrább álló jogosultak érdekeit? Közönséges jelzálogjognál ez egyértelműen megállapítható lenne. A felső összeghatárig (keretig) terjedő helytállási kötelezettségre tekintettel azonban keretbiztosítéki jelzálogjognál más a helyzet, itt ugyanis nem lehet szó a rangsorban hátrább álló hitelezők érdeksérelméről. Ehhez járul, hogy a törvényszöveg nyelvtani értelmezése alapján is el kell ismerni a kötelezetti pozíció utólagos bővülésének a lehetőségét is. Kétségtelen, hogy a Jt. 73. § (1) bekezdése precízebben fogalmazott: az ugyanis kizárólag a biztosított jogviszony kötelezettjének személyében bekövetkező alanycserét, vagyis azt az esetet szabályozta, amikor a régi adós helyébe új adós lépett. Az új Ptk.-ban ez a kérdés is egyértelmű rendezésre vár.
A II. Zálogjogi Novella újraszabályozta a keretbiztosítéki jelzálogjog törlésére vonatkozó igényt. Ennek megfelelően a Ptk. 263. § (3) bekezdése szerint a kötelezett - ha a zálogszerződésben meghatározott jogviszony megszűnt és abból eredő, vagy zálogszerződésben meghatározott jogcímen keletkezett követelésből származó tartozása nem áll fenn - követelheti, hogy a jogosult a keretbiztosítéki jelzálogjogáról mondjon le. Ez egyértelműen a Jt. 76. §-át idézi.
Mivel keretbiztosítéki jelzálogjog esetén az egyes követelések megszűnése nem hat ki a jelzálogjog létére, ezért nem érvényesül a Ptk. 262. § (3) bekezdése sem, amely szerint jelzálogjog esetén a követelés csökkenése vagy megszűnése a bejegyzés tartalmára tekintet nélkül kihat a zálogjogra.
A keretbiztosítéki jelzálogjog mindaddig fennáll, amíg a biztosított jogviszony fennáll, függetlenül attól, hogy aktuálisan nincs is követelés.[117]
- 293/294 -
Az új Polgári Törvénykönyv kodifikációja során a Kodifikációs Főbizottság is számos kérdéssel szembesült a keretbiztosítéki jelzálogjog vonatkozásában. Sajátos megoldás mellett tették le a voksot az ún. Szakértői Javaslat[118] készítői, amely meglehetősen ambivalensnek tűnik.
A keretbiztosítéki jelzálogjogra vonatkozó szabályok első ránézésre eltűntek az új kódexből. A Szakértői Javaslat 4:112. § (3) bekezdése ugyanis keretbiztosítéki zálogjogról tesz említést, amely szerint elvileg bármilyen zálogtípus alapítható lenne keretbiztosítéki zálogjog formájában. A Szakértői Javaslat tehát lehetővé kívánja tenni, hogy a felek keretbiztosítéki kézizálogjogot is alapíthassanak. Az idézett bekezdés szerint: "Ha a felek meghatározzák azt az összeget (keretet), amelynek erejéig a zálogjogosult kielégítést kereshet a zálogtárgyból (keretbiztosítéki zálogjog), a zálogjog a követelést és járulékait csak annyiban biztosítja, amennyiben azok a keretet nem haladják meg." A Szakértői Javaslat egyértelművé teszi, hogy ez a fajta keretbiztosítéki zálogjog nem azonos a hatályos Ptk. 263. §-ában szabályozott keretbiztosítéki jelzálogjoggal.[119]
Alaposabb vizsgálódás után azonban látható, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjog hatályos szabályai mégsem tűntek el teljesen a Szakértői Javaslatból. A 4:102. § (3) bekezdése szerint ugyanis a zálogjoggal biztosított követelés az alapul fekvő egy vagy több jogviszonyra utalással vagy más, a biztosított követelés azonosítására alkalmas körülírással is meghatározható. Ennek értelmében a jelenleg a keretbiztosítéki jelzálogjogra vonatkozó részletszabályt - a biztosított követelés helyett az alapul fekvő jogviszony(ok)ra történő hivatkozás lehetőségét - a Szakértői Javaslat általános zálogjogi szabállyá emelné.[120] Ez azonban több szempontból is aggályos.
A Szakértői Javaslat ugyan lehetővé tenné a jogviszonyra történő hivatkozást, de az átruházásnál már nem ismerné el a keretbiztosítéki jelzálogjog egyik legfontosabb sajátosságát, vagyis azt, hogy a biztosított követeléseknek - illetve adott esetben magának a biztosított jogviszonynak - az átruházása nem hat ki automatikusan a keretbiztosítéki zálogjogra. A
- 294/295 -
Szakértői Javaslat 4:113. § (2) bekezdése szerint a zálogjogot csak a zálogjoggal biztosított követeléssel együtt lehet átruházni. Ez egy fontos járulékossági szabály, amely azonban a hatályos jog szerint keretbiztosítéki jelzálogjognál nem érvényesül.
A Szakértői Javaslat egyrészt tehát általános zálogjogi szabállyá emelné az alapul fekvő jogviszonyra történő utalás lehetőségét, de ezzel együtt gyakorlatilag megszüntetné a keretbiztosítéki jelzálogjog intézményét. A már idézett 4:112. § (3) bekezdés a keretig való helytállás mellett ugyanis semmit nem vesz át a hatályos Ptk. szabályai közül. Ez így összességében meglehetősen következetlen.
Amellett talán még hozhatók fel érvek, hogy általános zálogjogi szabállyá kellene emelni a biztosított jogviszonyra történő utalás, valamint a biztosított követelés körülírással történő meghatározásának a lehetőségét. A Szakértői Javaslatban mindenesetre erre vonatkozó indokolást nem találunk. Amellett is lehet érvelni, hogy kézizálogjogot is lehessen keretbiztosítéki zálogjogként alapítani. Az azonban már megkérdőjelezhető, hogy a fogyasztói zálogszerződésnek ipso iure keretbiztosítéki jellegűnek kell-e lennie, amint azt a Szakértői Javaslat 4:103. § (2) bekezdése tartalmazza.
A keretbiztosítéki jelzálogjog kiemelkedő gazdasági jelentőségére tekintettel, ezt a zálogjogi konstrukciót az új Ptk.-ban mindenféleképpen meg kellene őrizni. Ezt gazdasági indokok is alátámasztják.
A keretbiztosítéki jelzálogjog megőrzése ideális esetben együtt járhatna a jogintézményhez kapcsolódó dogmatikai és gyakorlati kérdések tisztázásával. Ez bizonyos esetekben az 1927-es Jelzálogtörvény vonatkozó szabályainak az átvételét jelenthetné. Azzal természetesen tisztában vagyunk, hogy a Jt. időszakának joga és a hatályos jog között számos különbség mutatható ki. Elegendő csupán a keretbiztosítéki jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartáson kívüli átruházására és ezzel kapcsolatban a bejegyzési okirat szerepére utalni. Mindazonáltal lehetségesnek tartjuk, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjog intézményéhez kapcsolódóan a hatályos jog alapján felmerülő problémákat és bizonytalanságokat a jövőbeni szabályozás, de lege ferenda a régi magyar magánjog elveinek és egyes korábban hatályban volt rendelkezéseinek a figyelembevételében oldja fel.
Ehhez kapcsolódóan először is pontosan tisztázni kellene a keretbiztosítéki zálogjog alkalmazási körét. Itt 1855 óta egy folyamatos bővülés figyelhető meg, amelyben különös módon az 1959-es Ptk. sem eredményezett
- 295/296 -
visszalépést. Jogalkotói döntés, hogy a jelzálogjogon kívül más zálogfajták esetében is lehetővé teszik-e ezt a fajta zálogalapítást. Ettől független, de szintén a felhasználási kört érintő kérdés, hogy lehetővé kívánják-e tenni valamennyi jövőbeni követelés keretbiztosítéki zálogjoggal való biztosítását. Mi ezt a magunk részéről elutasítjuk, mert erre az önálló zálogjogot alkalmasabb konstrukciónak tartjuk.
Áttekintésünkkel azt kívántuk alátámasztani, hogy mindenképpen meg kellene őrizni ezt a nagy múltú magyar hagyományokkal rendelkező jogintézményt, hiszen ez hiteléletünket is kétségkívül gazdagítaná.
* * *
by Balázs Bodzási
The "frame mortgage" on a real property, which under the Hungarian civil law is a special type of mortgage, seems to play an essential role as a security interest in the Hungarian banking practice. The "frame mortgage" is still widely used by credit institutions since it is certainly suitable for securing line of credits with different limits. There are, however, numerous questions arising about the "frame mortgage" in practice such as its release and termination.
Having examined the historical background it is broadly proven that the development of "frame mortgage" was influenced by the Austrian jurisdiction. Therefore until the Mortgage Act became effective in 1927, the legal frame of this instrument was basically defined by the Austrian civil law.
The Mortgage Act 1927 is considered a significant regulation, which set many examples to the present. It can be used as an example especially during the codification process of the new Civil Code by taking into consideration its provisions on, for instance, transfer of contract, change of parties and termination or transformation of contract.
This essay aims to prove that we should keep this traditional legal instrument in practice as one of its results undoubtedly is to improve the mortgage market and lending facilities in Hungary.■
- 296 -
JEGYZETEK
[1] ÁGOSTON P.: A magyar zálogjog története. Politzer Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1905. 53.
[2] ZLINSZKY I.: A magyar magánjog mai érvényében - különös tekintettel a gyakorlat igényeire. Ötödik kiadás, Kiegészítette: Dárday S., Franklin-Társulat, Budapest, 1894. 308.
[3] ÁGOSTON: i. m. 49-50.
[4] ZLINSZKY: i. m. 308.
[5] IMLING K.: A zálogjog. In: Magyar Magánjog. II. kötet, Dologjog (szerk.: Fodor Á.). Singer és Wolfner Kiadása, Budapest, 1905. 658.
[6] KOLOSVÁRY B.: A magyar magánjog tankönyve. Politzer Zsigmond és Fia Könyvkereskedése, Budapest, 1904. 419.
[7] 1886. évi XXIX. tcz., 1889. évi XXXVIII. tcz., 1891. évi XVI. tcz., 1892. évi XXIX. tcz. Ezek közül kiemelkedett a végrehajtási eljárásról szóló 1881. évi LX. tcz. Ez a jelzálogjogok hatályáról, összeütközéséről, átruházásáról és megszűnéséről nemcsak eljárási, hanem anyagi jogi szabályokat is tartalmazott. Ld.: IMLING: i. m. 658.
[8] Uo. 658.
[9] 48. sz. teljes ülési határozat, IX. sz. teljes ülési határozat, 8. sz. polgári jogegységi határozat, 23. sz. jogegységi határozat, 61. sz. teljes ülési határozat.
[10] IMLING: i. m. 674.
[11] KOLOSVÁRY: i. m. 422.
[12] IMLING: i. m. 674.
[13] Uo. 675.
[14] ZLINSZKY: i. m. 315.
[15] KOLOSVÁRY: i. m. 444.
[16] Jt. 68. § (2) bekezdés: "A keretbiztosítéki jelzálogjogra aljelzálogjogot vagy más dologi jogot szerezni nem lehet."
[17] KOLOSVÁRY: i. m. 444.
[18] Uo. 440.
[19] A Magyar Általános Polgári Törvénykönyv Tervezete. Első szöveg. Készítették: az Igazságügyminisztérium kebelében szervezett állandó bizottság szerkesztő tagjai. Grill Károly cs. és kir. udv. könyvkereskedése, Budapest, 1900.
[20] Igazságügyi Javaslatok Tára, az Igazságügyi Közlöny melléklapja, XIII. évfolyam, Külön szám. Kiadja a Magyar Királyi Igazságügyminisztérium, Budapest, 1913. május 25.
[21] Érdemes megjegyezni, hogy az 1913-as tervezet némileg módosított szöveggel került a Képviselőház külön bizottsága elé, a Bizottsági Szöveg ugyanis már a 695. §-ában tárgyalja ezt a jogintézményt. A Bizottsági Szöveg annyi változtatást tartalmazott, hogy egyértelművé tette, hogy a zálogjog alapításakor a követelések nem kerültek meghatározásra. A 695. § (1) bekezdése szerint: "Jelzálogjogot akként is lehet megalapítani, hogy csupán a legnagyobb összeget határozzák meg, amelynek erejéig a jelzálog a követelésért felel, az egyébként határozatlan követelés megállapítását pedig későbbre hagyják". Ld.: Igazságügyi Javaslatok Tára, az Igazságügyi Közlöny melléklapja, XV. évfolyam, III. külön szám. Kiadja a Magyar Királyi Igazságügyminisztérium, Budapest, 1915. szeptember 25. 201.
[22] Igazságügyi Javaslatok Tára, az Igazságügyi Közlöny melléklapja. XIV. évfolyam, 1914. III. külön szám. 25. 239.
[23] NIZSALOVSZKY E.: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1929. 3.
[24] Uo: 5. A telekadósságról és a telekadóslevélről részletesebben ld.: BODZÁSI B.: Az absztrakt zálogjog előzménye a régi magyar magánjogban - A telekadósság és a telekadóslevél. Themis - Az ELTE ÁJK Doktori Iskola elektronikus folyóirata, 2006. december, 16-27.
[25] NIZSALOVSZKY E.: A zálogjogok és a telki teher néhány főkérdése. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1928. 126.
[26] Magyarország Magánjogi Törvénykönyve. A Magyar Királyi Igazságügyminiszter által 1928. március 1-jén az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat. Közzéteszi: A M. Kir. Igazságügyminisztérium, Budapest, 1928. 222.
[27] NIZSALOVSZKY: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. i. m. 237.
[28] NIZSALOVSZKY E.: Korlátolt dologi jogok. In: Magyar Magánjog. Ötödik kötet, Dologi Jog (Szerk.: Szladits K.). Grill Károly Könyvkiadóvállallata, Budapest, 1942. 780.
[29] SZLADITS K.: A magyar magánjog vázlata. Első rész, Grill Károly Könyvkiadóvállalat, Budapest, 1933. 347.
[30] KOLOZSVÁRY B.: Magánjog. Harmadik átdolgozott és bővített kiadás. A "Studium" kiadása, Budapest, 1930. 254.
[31] NIZSALOVSZKY: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. i. m. 238.
[32] KOLOZSVÁRY: i. m. 254.
[33] NIZSALOVSZKY: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. i. m. 237.
[34] NIZSALOVSZKY: Korlátolt dologi jogok. i. m. 782.
[35] Ennek alapját a Jt. 7. §-a jelentette, amely szerint a követelést összegszerűen pénzben (belföldi vagy külföldi pénznemben), vagy számolási értéknek, vagy pedig megszabott mennyiségű és minőségű gabonának, más terménynek, vagy aranynak pénzbeli ellenértékében kellett meghatározni. A nem pénzben meghatározott követelés pénzbeli egyenértékének kiszámítására irányadó időpontokat és a teljesítés egyéb módozatait a telekkönyvi bejegyzés alapjául szolgáló okiratban kellett megállapítani.
[36] NIZSALOVSZKY: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. i. m. 241.
[37] A Jt. 68. §-a a hitelviszony mellett az ügyvitelt, a szavatosságot és a károkozást emelte ki. Ez egyezett az 1855-ös telekkönyvi rendtartás 65. § (2) bekezdésében foglalt felsorolással, amelyet az akkori jogirodalom szintén nem tekintett kimerítőnek.
[38] SZLADITS K.: Dologi jog. A magyar magánjog tankönyve. II. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1930. 364.
[39] Uo. 364.
[40] NIZSALOVSZKY: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. i. m. 239.
[41] SZLADITS: Dologi jog. i. m. 369.
[42] NIZSALOVSZKY: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. i. m. 237.
[43] Kúria 1373/1934. - Gr. XXVII. 538. Ez a gyakorlat egyértelműen az osztrák hatás alatt fejlődött korábbi magyar magánjog továbbélésére utal.
[44] NIZSALOVSZKY: Korlátolt dologi jogok. i. m. 781. A személyes adós ebben az esetben is lehetett az ingatlan tulajdonosától különböző személy.
[45] NIZSALOVSZKY: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. i. m. 237-238.
[46] Uo. 238.
[47] NIZSALOVSZKY: A zálogjogok és a telki teher. i. m. 127.
[48] Másrészt viszont a biztosított jogviszonyt, vagy jogviszonyokat pontosan meg kellett jelölni a biztosítéki okiratban, és legalább az okiratra való utalás formájában végső soron a telekkönyvi bejegyzésben is. A jelzálogjoggal biztosítandó jogviszonyt azonban a biztosítéki okiratban sem kellett minden tartalmi elemre kiterjedően szabályozni, arra nyilván az adott jogviszonyt létrehozó kötelmi ügyletben (szerződésben) került csak sor.
[49] NIZSALOVSZKY: Korlátolt dologi jogok. i. m. 781.
[50] NIZSALOVSZKY: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. i. m. 244.
[51] KOLOZSVÁRY: i. m. 255.
[52] A biztosított jogviszony átruházása kapcsán a korabeli jogirodalomban két fontos kérdés merült fel. Egyrészt a keretbiztosítéki jelzálogjog átruházásának technikai egyszerűsítése ellenére sem változott meg az a helyzet, hogy a biztosított jogviszony átruházása nemcsak a jogosulti, de a kötelezetti pozíció átruházását is magában foglalta, amelyhez azonban szükség volt a másik fél (a hitelező) beleegyezésére. Másrészt a jogviszony átruházása a követeléssel szemben az alapul fekvő jogviszonyból származó kifogásoknak az új jelzálogjogosulttal szemben való fennmaradását eredményezte. Nem véletlen tehát, hogy az átruházás kérdése - különösen a biztosított jogviszony átruházásának a keretbiztosítéki jelzálogjogra gyakorolt hatása - heves jogirodalom vitát váltott ki az 1920-as, 30-as években. Erről ld.: NIZSALOVSZKY: Korlátolt dologi jogok. i. m. 784. 1065. lábjegyzet.
[53] NIZSALOVSZKY: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. i. m. 247. Ez alól azonban éppen Nizsalovszky tett egy kivételt, mégpedig a biztosított jogviszony megszűnésének az esetét. Nézete szerint ugyanis a keretet jogviszony nélkül is át lehetett ruházni, a jogviszony megszűnésével egyidejűleg. Ld.: NIZSALOVSZKY: Korlátolt dologi jogok. i. m. 787. 1072. lábjegyzet
[54] NIZSALOVSZKY: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. i. m. 247.
[55] Uo. 246.
[56] Uo. 246.
[57] Nizsalovszky a biztosított jogviszony és a keretbiztosítéki jelzálogjog együttes átruházását csak amiatt tartotta szükségesnek, hogy az új hitelező javára keletkező új követelések a biztosított követelések körébe kerüljenek, és így az átruházáskor üres keretrészek ne menjenek veszendőbe. Ld.: NIZSALOVSZKY: Korlátolt dologi jogok. i. m. 786.
[58] Uo. 784. Az erről folytatott korabeli jogirodalmi vitát fentebb már idéztük.
[59] KOLOZSVÁRY: i. m. 256.
[60] NIZSALOVSZKY: Korlátolt dologi jogok. i. m. 784.
[61] KOLOZSVÁRY: i. m. 256.
[62] NIZSALOVSZKY: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. i. m. 251.
[63] Ebben az esetben természetesen szükség volt a már fennálló követelések részletes megjelölésére.
[64] NIZSALOVSZKY: Korlátolt dologi jogok. i. m. 785.
[65] Uo. 785. A telekkönyvi bejegyzéshez azonban az új hitelezőnek a biztosítéki okirat hitelesített másolatát, valamint az átruházó nyilatkozatot be kellett mutatnia.
[66] SZLADITS: Dologi jog. i. m. 365.
[67] NIZSALOVSZKY: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. i. m. 268.
[68] SZLADITS: Dologi jog. i. m. 368.
[69] NIZSALOVSZKY: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. i. m. 256.
[70] Uo. 257.
[71] Uo. 257.
[72] Jt. 73. § (2) bekezdés: "...A megállapodást a telekkönyvbe be kell jegyezni. A megállapodás a telekkönyvi bejegyzés előtt jóhiszeműen jogot szerző harmadik személyekkel szemben hatálytalan."
[73] NIZSALOVSZKY: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. i. m. 259.
[74] SZLADITS: Dologi jog. i. m. 366.
[75] Egyenértékű volt azzal az esettel, amikor a hitelezőnek nem volt követelése, ha volt ugyan követelés, de az elévült, vagy az érvényesíthetőségét kifogás zárta ki (ún. peremtoria excepcio-val volt megtámadható).
[76] Grill XXII. 715. In: A magyar bírói gyakorlat. Magánjog. I. kötet (Összeállította: Szladits K.-Fürst L.) Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1935. 456.
[77] SZLADITS: Dologi jog. i. m. 367.
[78] Uo. 368.
[79] A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1963. 287.
[80] Uo. 288-289.
[81] EÖRSI Gy.: Kötelmi jog - általános rész. 18. változatlan kiadás, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998. 209.
[82] ZOLTÁN Ö.: A szerződést biztosító mellékkötelezettségek. XXIII. fejezet. In: A Polgári Törvénykönyv Magyarázata (Szerk.: Eörsi Gy.-Gellért Gy.). Második kötet, KJK, Budapest, 1981. 1284.
[83] VARGA I.: A zálogjog mint hitelbiztosíték szabályai módosításának tervezetéhez - banki szemszögből. Kereskedelmi Jogi Értesítő, 1994/5-6. sz. 8.
[84] 1996. évi XXVI. törvény.
[85] ZÁMBÓ T.: A zálogszerződés. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1999. 89.
[86] BENEDEK K.-VILÁGHY M.: A Polgári Törvénykönyv a gyakorlatban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1965. 255.
[87] A Polgári Törvénykönyv Magyarázata. i. m. 1284.
[88] ZÁMBÓ: A zálogszerződés. i. m. 92.
[89] 2000. évi CXXXVII. törvény.
[90] A meghatározottság követelményét emeli ki Zámbó az I. Zálogjogi Novella kapcsán. Ld: ZÁMBÓ: A zálogszerződés. i. m. 92.
[91] ANKA T.-GÁRDOS I.-NEMES A.: A zálogjog kézikönyve. HVG-ORAC, Budapest, 2003. 137.
[92] Uo. 137.
[93] ZÁMBÓ T.: A zálogjog néhány új szabályáról. Gazdaság és Jog, 2002/1. sz. 6.
[94] LESZKOVEN L.: A zálogjog új szabályai. Novotni Kiadó, Miskolc, 2001. 59.
[95] ZÁMBÓ: A zálogjog néhány új szabályáról. i. m. 6.
[96] ANKA-GÁRDOS-NEMES: i. m. 137.
[97] Uo. 138-139.
[98] ZÁMBÓ: A zálogszerződés. i. m. 93. illetve 95. A biztosított követelés jövőbeliségét, illetve feltételességét azonban el kell határolni a zálogjog jövőbeliségétől, illetve feltételességétől. Erről részletesebben ld.: ANKA-GÁRDOS-NEMES: i. m. 23.
[99] ZÁMBÓ: A zálogjog néhány új szabályáról. i. m. 6.
[100] LESZKOVEN: i. m. 60.
[101] SALAMONNÉ SOLYMOSI I.: A szerződések biztosítékai. AGROCENT Kiadó, Budapest, 1999. 34.
[102] HARMATHY A.: A szerződést biztosító mellékkötelezettségek. In: Polgári jog - Kommentár a gyakorlat számára (Szerk.: Petrik F.). HVG-ORAC, Budapest, 2009. 456.
[103] HORVÁTH Z.: A bankok hitelezési gyakorlata során alkalmazott biztosítékok, különös tekintettel a zálogjogra. Közjegyzők Közlönye, 1998/4. sz. 6.
[104] ZÁMBÓ: A zálogszerződés. i. m. 95.
[105] LESZKOVEN: i. m. 58.
[106] A fix paritás elve a Jt.-ben is központi szerephez jutott.
[107] LESZKOVEN: i. m. 59. "Nem feltétlenül lenne szerencsés, ha e könnyítés arra vezetne, hogy a jogosult a kötelezettel szemben minden jövőbeli követelésének biztosítására szolgálhatna e zálogjog."
[108] ZÁMBÓ: A zálogjog néhány új szabályáról. i. m. 6.
[109] Uo. i. m. 7.
[110] LESZKOVEN: i. m. 64.
[111] ZÁMBÓ: A zálogszerződés. i. m. 90-91. Ezt elismeri Leszkoven is. Ld: LESZKOVEN: i.m. 64.
[112] ANKA-GÁRDOS-NEMES: i. m. 176.
[113] ZÁMBÓ: A zálogszerződés. i. m. 91.
[114] ANKA-GÁRDOS-NEMES: i. m. 174.
[115] LESZKOVEN: i. m. 63.
[116] ANKA-GÁRDOS-NEMES: i. m. 174.
[117] ZÁMBÓ: A zálogszerződés. i. m. 95.
[118] Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Szerkesztő: Vékás Lajos, Complex Kiadó, Budapest, 2008.
[119] GÁRDOS I.: A zálogjog. In: Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez (Szerk.: Vékás L.). Complex Kiadó, Budapest, 2008. 670.
[120] Uo. 660.
Lábjegyzetek:
[1] Bodzási Balázs, Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, 1014 Budapest, Országház u. 30.; egyetemi tanársegéd, Budapesti Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Intézet, 1093 Budapest, Fővám tér 8., E-mail: balazs.bodzasi@uni-corvinus.hu
Visszaugrás
