Az ember azon törekvése, hogy a legoptimálisabb környezetben, a legkisebb ráfordítással végezze gazdasági tevékenységét, gyakorlatilag egyidős a vállalkozások kialakulásával és elterjedésével. A befektetők mindig is igyekeztek a pénzügyi és jogi szabályok előnyös kombinációját kínáló országokban megtelepedni, és viszonylag hamar rájöttek arra, hogy a cégalapítás helyének szerencsés megválasztásával számottevő adót takaríthatnak meg.
Ennek köszönhetően az offshore központok szerepe felértékelődött, és az elmúlt években, oly mértékben népszerűvé váltak az ilyen típusú cégekhez kapcsolódó adómentési stratégiák, hogy a legtöbb államban a markáns fellépés égető szükséggé vált.
A számtalan előnynek köszönhetően ma már nem csak a legnagyobb vállalatok, mint a Microsoft, Google vagy az IBM élnek az offshore adta lehetőségekkel. Egyre erősödő jelenség, hogy európai nagyvállalatok adóparadicsomnak számító országok területén alapulnak, és mind gyakoribb, hogy ezek a cégek - különböző megfontolásokból - országhatárokat átlépő módon szerveződnek úgy, hogy fő működési elvük az adóoptimalizálás. A jelenség természetesen hazánkat sem kerülte el, sőt mi több, egyre népszerűbb sporttá vált már nem csak az üzlet és politika elitjei körében. Ezt mutatja, hogy Delawerben 2440, Cipruson mintegy 1400 magyar tulajdonú céget jegyeztek be. Sőt, van olyan ciprusi cím is, ahol 293 magyar vállalat tulajdonosának van székhelye. (http://www.fn.hu/cegek/20090519/megfoghato_off_shore_vagyon/)
De hogyan reagál kontinensünk az offshore-ra, mint jelenségre? Milyen ellentmondások és problémák fakadnak az ilyen típusú külföldi cégek működéséből? Erre válaszolva a továbbiakban egy előzetes összegzés után bemutatásra kerülnek az offshore cégalapítás általános negatív aspektusait, majd a főbb szabályozásbeli hiányosságok, anomáliák.
Az offshore kifejezés a gazdasági és jogi szférában, üzleti szempontból külföldinek számító, az alapítás államában gazdasági tevékenységet nem végző társaságokat jelöl, amelyeket olyan területeken hoztak létre, ahol minimálisak az adó és járulékterhek, esetleg csak bejegyzési, regisztrációs költségek terhelik az alapított cégeket. Lényeges, hogy nem attól lesz egy vállalkozás offshore, hogy külföldön alapítják, hanem attól, hogy adóparadicsomban hozzák létre és kifejezetten offshore cégként.
Ezek a társaságok egyszerre élvezik a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények előnyeit és az offshore létből fakadó - az adóparadicsomok által nyújtott - kedvezményeket, így gyakorlatilag elenyésző mértékű közteher megfizetésére kötelesek a bejegyzés államában, ami az adóparadicsom országában van, ezáltal gazdasági tevékenységük során jókora haszonra tesznek szert.
Ez a fajta tevékenység elsősorban a nemzetközi kereskedelemben jellemző, ugyanis offshore cégek közbeiktatásával jelentős mértékű adó takarítható meg. Ennek legelterjedtebb módja, hogy a terméket a külföldi offshore társaság vásárolja meg az eladótól, és megemelt áron adja tovább a felvásárló cégnek. A két ár közötti különbözet az offshore cég nyeresége lesz, amely a kedvező környezet miatt adófizetési kötelezettség alá nem, vagy csak kis mértékben esik. Az értékesítésből származó bevétel pedig visszafolyik az eredeti vállalkozás tulajdonosához, az irreálisan magas árrés miatt képződő társasági adó-alapot pedig a cégek közötti belső számlázással más offshore cégekhez áramoltatják, ahol az alacsony adókulcs miatt az eredeti cég által fizetendő adó töredéke kerül csak kifizetésre. (Donato Masciandaro: Global Financial Crime Terrorism, Money Laundering and Offshore Centres Ashgate Publishing Company, USA, 2004. 62. o.)
A vagyonvédelmi céllal létesített offshore cégek léte veti fel a legtöbb erkölcsi és jogi aggályt. Ezek azok a vállalkozások, amelyek vezetői, tulajdonosai a teljes névtelenségbe burkolózva alapítványok, trösztök, holdingok felhasználásával próbálják vagyonukat láthatatlanná tenni. A szervezetet olyan módon alakítják ki, hogy a tényleges tulajdonos kiléte végrehajtás vagy egy esetleges vagyonelkobzás esetén is rejtve maradjon. (Kiss László: Tipikus offshore helyszínek: kivezető utak HVG 2004/10. szám 57-59. old.)
Európában a legkedveltebb offshore központok főként Cipruson, Liechtensteinben és Luxemburgban vannak. Az igazi adóparadicsomok azonban a Kajmán szigetek, a Bahamák, Delaware, a Brit Virgin-szigetek és Seychelles, amelyek rendkívüli előnyöket nyújtanak az alapított cégeknek és a magánszemélyeknek. A kedvezmények: jóval egyszerűbb és liberalizáltabb cégbejegyzés, mentesség az osztalék-, vagyon- vagy jövedelemadó fizetési kötelezettségek alól, sőt még adóbevallást sem kell készíteni az itt alapított társaságoknak. Mindemellett teljes körűen mentesülnek minden könyvelési és könyvvizsgálati kötelezettségtől. (www.tropicalsolutions.eu, www.taxsolution.hu)
Kontinensünkön az offshore térnyerése sajátos helyzetet teremtett az egyre bővülő Európai Unióban: a 27 eltérő jogrendszerrel, különböző adóztatási hagyományokkal és struktúrával rendelkező országok eltérő mértékű adóterheit kihasználva igen jelentős összegek tűnnek el az anyaállamok büdzséiből. Egyes becslések szerint az adóparadicsomba kimentett vagyonok az EU-tagországok költségvetését évente mintegy 7 ezer milliárd euróval rövidítik meg. Ezért is vált szükségessé a mielőbbi cselekvés.
Azzal nagyrészt mindenki tisztában van, milyen előnyökkel jár, ha ilyen offshore cégbe fekteti a pénzét. Bár kétségtelenül számtalan előnnyel kecsegtet, komoly veszélyeket is rejteget, amelynek az egész gazdaságára hatása lehet. Gyakorta eszköze egy offshore társaság a pénzmosásnak és az adócsalásnak, a jogtalanul megszerzett jövedelmeket ugyanis előszeretettel mentik ki ilyen cégekbe, és az is tény, hogy a spekulációban leginkább érdekelt személyek keresik az offshore-hoz hasonló létformákat.
Emellett az átláthatóság és a tényleges gazdasági tevékenység hiánya okozza a legnagyobb problémát a nyomozó hatóság számára. Önmagában ilyen cég alapítása nem jogellenes, maga a társaság nem valósít meg bűncselekményt, viszont adó hatékony jövedelmet biztosíthat olyan, a társaságok mögött álló magánszemélyek számára, akik célja bűncselekményből nyert pénzeik tisztára mosása tényleges működés nélkül.
Az offshore társaságok emellett megbontják a versenysemlegesség követelményét, és nem utolsósorban óriási összegeket vonnak el a költségvetésből, hiszen csökkentik a forrás ország adóbevételeit. Alapvető problémaként merül fel, hogy a versenysemlegesség követelménye olyan mértékben sérül, hogy az - az offshore paradicsomok léte eltéríti az adóversenyt - káros adóversenyt keletkeztet. A káros adóverseny abban nyilvánul meg, hogy az offshore adóalany egy olyan országban jegyezteti be magát, amelyikben gyakorlatilag nem tevékenykedik, és elviekben ott járul hozzá - még ha alacsony mértékben is - a közszolgáltatásokhoz, viszont abban az országban, ahol ténylegesen működik, egyáltalán nem járul hozzá a közszolgáltatásokhoz, pedig azokat ott veszi igénybe. Így nem felel meg a közteherviselés elvének - mivel nem ott járul hozzá a közszolgáltatásokhoz adóval, ahol a közszolgáltatást valójában igénybe veszi - és a nemzetközi adójog által ismert versenysemlegesség elvének sem. Az Európai Unió jogalkotása ezért is tiltja az offshore tevékenységet. (lásd: az Európai Unió ECOFIN Tanácsa által elfogadott Code of Conduct for Business Taxation - az Nyereségadózás (Üzleti adózás) Magatartási Kódexét (1997) - és az OECD által 1997-ben elfogadott Káros adóversenyről szóló jelentést.)
Csaknem minden ország igyekszik valamilyen módon megakadályozni vagy legalábbis lassítani azt a folyamatot, ami az offshore cégbe menekülésben öltött testet. Az Európai Unió és az OECD mellett maguk az államok is próbálnak szigorú szabályok megalkotásával fellépni a vagyonok offshore cégbe invesztálása ellen.
Az egyes országok jogi szabályozása leginkább a forrásadóztatás és az adóamnesztia eszközével próbálja meg némiképp megkötni a befektetők kezét. Az államok igyekeznek kiterjeszteni az adóbeszedési hatalmukat az olyan jövedelemtípusokra is, amelyeket eddig nem, vagy korlátozott mértékben terhelhettek meg. Ausztriában például nem vonható le az adóalapból a külföldről származó jövedelem, ha adóelkerülési szándék akárcsak vélelmezhető.
A ciprusi társasági törvény pedig az átláthatóság érdekében előírja, hogy minden vállalat vezessen pénzügyi nyilvántartást és pénzügyi helyzetéről elfogadható pontosságú információkat hozzon nyilvánosságra, amely alapján a társaság gazdasági ügyletei bemutathatók és értelmezhetők. (Ciprus- egy adóparadicsom vége? Számvitel, adó, könyvvizsgálat, 2002/10. 458. old.)
A hatékony fellépés egyik gátja, hogy az adóparadicsomnak számító országok túlnyomó többsége nem tagja Európai Uniónak. Egy részükkel kétoldalú megállapodás szabályozza az információ-megosztási kérdéseket, ugyanakkor számos ázsiai off-shore bankközponttal (Szingapúr, Hongkong) mindeddig nem sikerült egyezményt kötni a kettős adóztatás elkerülése vagy az együttműködés jegyében.
A másik gátló tényező, hogy az OECD-nek sem az Uniónak nincs kötelező erővel bíró intézkedése, jobb híján különböző ajánlásokkal igyekeznek orientálni az egyes államokat. Irányelvek jelentek meg az anya és leányvállalatok esetében alkalmazandó adóztatás szabályairól és a különböző tagállambeli társult vállalkozások közötti kamat, jogdíjfizetések közös adózási rendszeréről. 1997-ben az ECOFIN elfogadta a Nyereségadóztatás Magatartási Kódexét (Code of Conduct for the Business Taxation), amelyben a tagállamok vállalták, hogy tájékoztatják egymást az új adószabályok bevezetéséről, nem hoznak a közösségi joggal össze nem egyeztethető intézkedéseket. Az említett szabályozás - Magatartási Kódex - azonban jogforrásnak nem minősülő, önkéntes jogkövetéssel érvényesülő, szankciót sem tartalmazó előírás.
Ezen dokumentumok közös jellemzője, hogy nem adnak átfogó szabályozást, csak részterületek harmonizációja történik, ajánlások, közlemények irányelvek formájában, amelyhez nem kapcsolható igazi kötőerő, azaz nem kikényszeríthetőek. Márpedig minden döntés erejét az határozza meg, hogy mennyiben hajtható végre.
A szabályozási anomáliák forrása az államok adószuverenitása. Az Európai Unióban ugyanis az adózás nem tartozik a közösségi politikák közé, tagállami hatáskör. Ez egy részről azt jelenti, hogy az államok a nemzetközi egyezmények és kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodások kivételével szabadon dönthetnek a közterhek fajtájáról, mértékéről, az Unió alapszerződéseinek belső piaci jogalkotásra vonatkozó rendelkezései nem terjednek ki adóügyekre. (Vágvölgyi Hajnalka: Az Európai Unió adópolitikai stratégiája, Adóvilág 2009/6. 21-26. old.)
Egy másik megközelítésben viszont az adószuverenitás azt is jelzi, hogy az egyhangúságot, de a többségi összefogást feltételező döntések sem születhetnek meg addig, amíg az egyes országok a pénzügyi tárgyú kérdésekben egyet nem értenek és hajlandóak áldozni a szuverenitásuk egy szeletéből. Kialakult egyfajta európai paradoxon: a nemzeti szuverenitást sérti a kialakult adóverseny, de e káros verseny (s egyben az offshore terjeszkedés) korlátozása is csak a szuverenitás feladásával, korlátozásával lehetséges.
Az adóharmonizáció, amely egy lehetséges megoldást jelentene az offshore jelenség által indukált nemzetközi feszültségekre és az aluladóztatás problémájára, azért stagnál még mindig, mert az államok egy ilyen fontos kérdésben nem tudnak dűlőre jutni, mondván: a harmonizációs kötelezettség semmilyen közösségi jogszabályból nem származtatható, legfeljebb csak ajánlások szintjén jelenik meg, de jogilag nem keletkeztet kötelezettséget.
Az egységes fellépést nehezíti, hogy bár a jogi és gazdasági szakemberek is rendszeresen használják e kifejezést, az egyes nemzetállamok törvényhozása nem ismeri, így nem is szabályozza kifejezetten jogi kategóriaként az offshore-t. A törvényalkotók e helyett a normaszövegben inkább a körülírás módszerét alkalmazzák, és olyan általános fogalmakat használnak, mint business company, külföldön tevékenységet végző, ellenőrzött külföldi társaság, külföldi vállalkozó.
Ez többek között abból a téves gyakorlatból adódik, hogy a számos ország hétköznapi szóhasználatában is túl pejoratív értelemben jelenik meg az offshore kifejezés. Egy kategóriaként kezelik ugyanis magát a jelenséget, azon befektetők magatartásával, akik jogrenddel össze nem egyeztethető, bűncselekményt megvalósító és erkölcsileg elítélhető módon használják ki a határon átnyúló gazdálkodásból fakadó lehetséges előnyöket. (Offshore cégek, adóparadicsomok Mozgástér 2005/8. http://cegvezetes.cegnet.hu/2005/8/offshore-cegek-adoparadicsomok)
Így a legtöbb jogalkotó idegenkedik egy ilyen ködös, előítéletektől sem mentes fogalom szerepeltetésétől. Ennek azonban egyenes következménye, hogy nem tudják csak generális fogalmak megalkotásával lefedni azt az adózói kört, akit adóelkerülés miatt potenciálisan el lehetne marasztalni.
Érdemes lenne tehát tisztázni: offshore cégek azok a gazdasági társaságok, amelyek offshore területen az előbb részletezett módon működnek, esetleg nemzetközi szinten egy egységes definíciót alkotni, hiszen a két nagy szervezet, az OECD és az Európai Unió is mást ért offshore kifejezés alatt, ami igencsak megnehezíti az egységes szabályok kialakítását.
Az offshore jelenség gyakran összekapcsolódik a vállalkozáshoz való joggal. A magyar alkotmány is rögzíti a vállalkozás szabadságát, és emellett az Unió tagállamaként a négy alapszabadság szabad áramlása következtében egyre több lehetőség nyílik meg a külföldi befektetések előtt. A magánszemély vállalkozási szabadságának része, hogy bárhol céget alapítson, vásároljon, s mint ilyen, legálisan megtervezheti, amelyik az a terület, amelyen mindent összevetve a legoptimálisabban tudja folytatni a tevékenységét.
A vállalkozás helyének meghatározása átgondolt és jól tervezett stratégiai lépés, amely során elsődleges szerephez jutnak a nyereségadó, jövedelemhez és vagyonhoz kötött adók.
Az offshore cég alapítása vagy ilyen külföldi cégekbe befektetés tudatos adótervezéssel valósul meg, amely egy vállalkozás pénzügyi és jogi környezetének szisztematikus felmérését célozza, és a jogi fogalmak megértésére, a feltárható előnyökre, a jogszabályi korlátokra irányul. [Deák Dániel: Adótervezés a nemzetközi gyakorlatban (példák, esetek, kommentárok) 13. old. Adventura 2000 Kiadó]
Az állampolgár magatartásával (azzal, hogy offshore céget alapít, vagy ilyen típusú társaságba fektet be) nem sért egyetlen jogszabályi rendelkezést sem, mégis adóelőnyre tesz szert oly módon, hogy az egyes jogrendszerek normáiban meglévő hézagokat, ellentmondásokat "hasznosítja". Ha az is a nyilvánvaló célja, hogy adóelkerülő tevékenységével hasznot húzzon egyes országok közpénzügyi szabályozásának összevisszaságából, konzisztencia zavaraiból, a rendeltetésellenes joghasználat rendkívül nehezen bizonyítható be. A magyar jog mindemellett rögzíti, hogy az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése. (Art. 2. §) Kérdéses, hogy a fentiek alapján van-e jogalapja bárkinek az offshore társaságokból származó jövedelem, illetve az odakapcsolódó jogügyletek törvényességét megkérdőjelezni. Egyrészt ezért is nehéz az offshore elleni fellépés.
Az Európai Bizottság egyik közleményében fogalmazta meg, miért is kell megálljt parancsolni az offshore cégek tömeges alapításának. Egy olyan világban, ahol a pénz szabadon mozog, az "adóparadicsomok" és azok a nem kellő mértékben szabályozott nemzetközi pénzügyi központok, amelyek nem hajlandók elfogadni az átláthatóság és az információcsere elvét, megkönnyíthetik, sőt bátoríthatják az adócsalást és az adókikerülést. (A bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak A jó kormányzás előmozdítása az adóügyek terén. Brüsszel, 28.4.2009COM)
A vállalkozói szabadság és az offshore elleni fellépés kérdése felvet egy nagyobb horderejű problémát: a kógens közjogi szabályok és civiljogi elvek, az állami igény és a szabad piaci magatartások összeütközését. Egyrészt ugyanis jogos igény az állam részéről, hogy a gazdálkodás rendjét átlássa, és megakadályozza a költségvetési bevételek erodálódását, viszont az adózónak is joga van keresni és kihasználni azon lehetőségeket, amelyek számukra alacsonyabb adó megfizetését teszik lehetővé.
Az offshore kérdésben, ahogy a legtöbb adóelkerülési ügyben egyik oldalról a kincstári igény érvényesítéséről van szó, tehát kógens jogi normák alkalmazásáról, mégis olyan ügyekben kell állást foglalni, amelyek az üzleti élet megnyilvánulásai, vagyis az állami igény és a szabad piaci magatartások találkoznak. Másfelől viszont az ilyen ügyletek tartalmát és összgazdasági hatását tekintve kell értékelni, s ez már egyértelműen közjogi beavatkozást tesz szükségessé.
A nemzeti adóhatóságnak sem kellő tapasztalata, sem kapacitása nincs, hogy kiemelten foglalkozzon az offshore cégekbe menekített vagyonokkal, s jelenleg nem létezik olyan nemzetközi szerv vagy intézmény sem, amely kifejezetten a határokon átnyúló adómentési, adómegtakarítási stratégiákat figyelné, vizsgálná. Az sem segíti a hatóság dolgát, hogy nincs az offshore társaságokkal kapcsolatos nyilvántartása, vagyis csak a cégbírósági adatokból lehet kiindulni, amelyek azonban nem tartják nyílván a tulajdonosok adatait. A legtöbb ilyen nyilvántartás kizárólag az anya-leány viszonylatokba enged bepillantást, ami alapján 1700-ra tehető a magyarországi gyökerekkel rendelkező offshore cégek száma. Ennél azonban sokkal több ilyen társaság van, a becslések szerint évente hét-nyolcszázat alapítanak magyar adózók. (Az adóhatóság tehetetlen az offshore cégekkel szemben http://www.penzcentrum.hu/cikk/1017451/1/az_adohatosag_tehetetlen_az_offshore_cegekkel_szemben)
A másik kardinális probléma, hogy az információk áramlása az egyes országok között sajnos sem szervezetében, sem koncepciójában nem megoldott. Csak látszat ugyanis, hogy az államok betartják az OECD információcserére vonatkozó standardjait. A probléma éppen abból adódik, hogy az adóparadicsomnak számító országok - kettős adóztatást elkerülő egyezmény vagy egyéb kétoldali megállapodás hiányában - nem adnak felvilágosítást ügyfeleik pénzügyi helyzetéréről egy esetleges APEH megkeresés során, sőt egyes esetekben banktitokra hivatkozva még adócsalás gyanúja esetén folyó nyomozást sem segítik információikkal.
Másrészt az információk átadása nem automatikus, azt csak egyedi esetekben szolgáltatják az államok. Ausztria például a lehető legszigorúbban kezeli a banktitok kiadását, adatokhoz csak jogerős bírósági végzéssel lehet hozzájutni. A legkirívóbb esetek azonban Svájchoz köthetők, ahol az amerikaiak dollármillióit rejtő széfek tulajdonosait csak komoly következmények kilátásba helyezése árán adták ki a nyomozó hatóságoknak.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy maguknak az államoknak sem kifejezett érdeke, hogy elpártoljanak tőlük a befektetők, így igyekeznek minél többet megőrizni bankjaik titoktartásra vonatkozó szabályzatából, bár az is igaz, hogy igen nagy nemzetközi nyomás nehezedik e téren az államokra.
Napjainkban olyannyira népszerűvé vált az offshore cégek alapítása, hogy egyes kormányoknak már kifejezett offshore politikájuk van. Az államok vonatkozásában azért is okoz gondot az offshore megjelenése és terjedése, mert kettős igénynek kell megfelelniük: egyrészt nemzetközi kötelezettségükből fakadóan aktívan részt kell venniük az offshore elleni harcban, másrészt saját adóbevételeik növelése vagy megtartása érdekében igyekezniük kell olyan jogi és pénzügyi környezetet teremteni, amely a nagy versenyben egyszerre képes bevonzani és megtartani a külföldi tőkét. Az olyan államok esetében, mint Dánia, ahol a bruttó nemzeti termék több mint 60%-át teszik ki a társasági nyereségadóból befolyt jövedelmek, ez komoly dilemmákat okoz.
A gyakori adótörvény módosítások, a sokszor értelmetlennek tűnő szigorítások, a magas adóterhek ugyanakkor egyre inkább arra kényszerítik a vállalkozókat, hogy számukra befektetési szempontból kedvezőbb helyen telepedjenek meg, akár azon az áron is, hogy az itthon felhalmozott jövedelmeiket illegális módszerekkel offshore cégbe mentik ki. Az offshore elterjedése pedig lassan már elér egy olyan szintet, hogy presztízsértékkel fog bírni egy-egy ilyen cég tulajdonlása.
A vállalkozó szellemű befektetők azonban gyakran elfelejtik, hogy az ilyen típusú társaságok nemcsak előnyöket rejtenek magukban, hanem olyan buktatókat is, amelyet a téma szakértőiként fellépő közvetítő cégek, tanácsadói irodák természetesen nem említenek. S remélhetőleg minél hamarabb a jogi szabályozás is képes lesz az előbb részletezett anomáliák megoldása után végre ténylegesen is hatékonyan, célzottan és sikeresen felvenni a harcot a szofisztikált vagyonmenekítőkkel szemben. ■
Visszaugrás
