Megrendelés

Varga Judit: Miniszteri beköszöntő (Fontes, 2021/1., 3-4. o.)

A Fontes Iuris 2021. évi első számához érkeztünk. Jócskán benne járunk a 21. században. Mostanság divatos összehasonlítani korunkat a világjárvány sújtotta 1920-as évekkel. Talán ez volt az az időszak, amelyről már szinte teljes körű audiovizuális emlékeink maradtak. Ez a lehetőség megkönnyíti és élvezetessé teszi a két korszak összehasonlítását. Sajnos a Covid-19-világjárvány előképét is megtaláljuk: a spanyolnátha olyan hatalmas pusztítást végzett az emberéletben világszerte, amelyet a koronavírus eddig nem, és - reményeink szerint - az oltásnak köszönhetően most már nem is fog. Fontos látni, hogy hazánkat a 21. század eleje mennyivel jobb állapotban találta, mint a 20. század első évtizedei. Az I. világháború és Trianon után a túlélés volt a tét, ma pedig a fejlődés. Mindezekkel összefüggésben remélhetőleg minél hamarabb elmondhatjuk azt, hogy lassan magunk mögött hagyjuk a pandémiát, és visszatérhetünk a klasszikus jogalkotási kérdésekhez.

A mostani szám vendége Raisz Anikó közigazgatási államtitkár asszony, aki a klasszikusnak tekinthető közigazgatási államtitkári feladatok mellett bemutatja egyebek mellett az elmúlt időszak legfontosabb jogalkotási eredményeit, rámutat a különleges jogrenddel összefüggő feladatok összetettségére és fontosságára, illetve részletezi az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés-támogatással összefüggő tevékenységét, programjait is.

A közjogi tanulmányok sorában ezúttal a Szupera Péter - Molnár Csaba szerzőpáros A jogorvoslathoz való jog és a kereshetőségi jog kapcsolata a közigazgatási perekben című, illetve témájú írása olvasható. A határterületek mindig izgalmasak a tudományban, így a jogtudományban is. A cikk kiindulópontja egy 2019. évi alkotmánybírósági határozat. Az ezt megelőző közigazgatási perben egy építési engedélyt megtámadó felperes keresetét azért utasították el az egymást követő fórumok - az Alkotmánybíróságot is beleértve -, mert úgy találták, hogy annak tartalmába polgári jogi jogsértés megállapítására irányuló kérelem is keveredett. Ennek elbírálására a közigazgatási peres eljárás nem alkalmas, polgári jog ezen a fórumon nem "kereshető". A cikk számos érdekes fejleményre hívja fel a figyelmet. Így például az Alkotmánybíróság megállapította: bár a kereshetőség, illetve kereshetőségi jog fogalma a tételes magyar jogban nem szerepel, ez a jogtudomány és a joggyakorlat által kimunkált elnevezés a közigazgatási perrendtartás legitimációról szóló rendelkezésének tömörítése, s ekként bírósági ítélet alapozható rá.

A büntetőjogi rovatban ezúttal is szerepel eljárásjogi tárgyú írás. Busch Balázs és Vass Péter folytatják a büntetőeljárási törvény első novellájának e lap hasábjain megkezdett bemutatását. A pergazdaságosságról elsősorban a polgári perek kapcsán esik gyakrabban szó, pedig a büntetőeljárások esetén ugyanolyan elvárás, hogy gyors és megalapozott ítélet szülessen. A két - egymásnak ellentmondó - társadalmi elvárás a coincidentia oppositorum klasszikus példája. A jogalkotó több eszközt is bevetett az érdekek szintézise érdekében: ilyen a terhelti beismerésen alapuló konszenzuális ítélethozatal lehetősége, amely a bizonyítási eljárást részben vagy egészben kiválthatja. Ennek az eljárási módnak a térnyerése nyomán újra kell fogalmazni a processzuális és a materiális igazság viszonyát. Erről is értekeznek a szerzők, a tanulmány súlypontja azonban a bírósági eljáráson belül lefolytatható előkészítő ülés "újjászületése". Eközben válaszolnak az új szabályozással kapcsolatos bírálatokra, és a jogalkalmazás során felmerült jogértelmezési dilemmákra is reflektálnak.

A magánjogi rovatot gazdagítja Horváth Bence, aki a részvények forgalomba hozatalára vonatkozó szabályozás átalakításának indokairól és ellentmondásairól írt tanulmányt. Mivel ez a jogterület az egységes piachoz kapcsolódik, a szerző a vonatkozó uniós jogszabály, az ún. prospektus rendelet, valamint a két leginkább releváns hazai jogszabály, a Polgári Törvénykönyv és a tőkepiaci törvény összefüggésében vizsgálódik, és néhány ellentmondásra is felhívja a figyelmet. (Utal arra, hogy például a magyar zártkörűen működő részvénytársaságok kizárólag zártkörűen, míg a nyilvánosan működőek zártkörűen is hozhatnak forgalomba részvényeket. Ennek megállapításáig hosszú és kanyargós úton vezet el a szerző, amin érdemes vele végigmenni.)

Ugyancsak a magánjogi rovatban jelenik meg Berki Dávid Zuárd A végrendelet közjegyzői letétbe helyezésének és visszavételének gyakorlati problémái című írása. A téma klasszikus, akár száz évvel ezelőtti is lehetne. Ez a cikk is rámutat a Fontes Iuris egyik küldetésére, amely nem más, mint kritika tárgyává tenni akár a legújabb keletű magyar szabályozást, egy-egy jogintézménynél alkalmazott jogalkalmazói megoldását. A szerző - a közjegyzői letétbe helyezett végrendelet visszavételének jogkövetkezményeivel foglalkozó - tézise kifejtésével összefüggésben javító szándékú észrevételeket fogalmaz meg a jog konzekvenciája és egyértelműsége érdekében. Emellett a cikk de lege ferenda megoldási javaslatokat is tartalmaz.

A következő - uniós és nemzetközi jogi témában született - tanulmány igencsak 21. századi témát vizsgál, Kovács Ildikó ugyanis az Európai Unió Bíróságának "taxi ítéleteit" választotta tárgyául. A közösségi gazdaság (sharing economy) szolgáltatásai a 2010-es évek elejétől váltak népszerűvé a fogyasztók körében. A digitális forradalom termékei ezek, amelyekben a hagyományos tulajdonosi-munkavállalói-ügyfél szerkezet újrarendeződik, cseppfolyóssá válik. Adójogi, versenyjogi, fo-

- 3/4 -

gyasztóvédelmi, munkajogi stb. téren azonban a jogrendszert is komoly kihívás elé állították, ami persze a fejlődés lehetőségét is magában hordozza. A hagyományos piaci szereplők - akik adott esetben lobbyerővel is rendelkeznek - változó sikerrel igyekeznek ezek térnyerése ellen föllépni. (Az Uber taxitársaság esetei talán a legismertebbek, de tudunk arról is, hogy a berlini városi szenátus korlátozta az Airbnb-t és a hozzá hasonló szolgáltatókat, amelyek a lakásbérleti árakat az egekbe küldték, már-már a lakhatási válság rémét felidézve.) A szerző azt vizsgálja, hogyan reagál erre a helyzetre a luxemburgi esetjog - egyelőre vonatkozó uniós szabályozás hiányában, de a tagállami jogalkalmazókkal való párbeszédben (jellemzően előzetes döntéshozatali eljárások keretében). Izgalmas olvasmány.

E szám különlegessége egy ad hoc rovat, amely három cikket tartalmaz. Tulajdonképpen jól sikerült variációk egy témára: ez nem más, mint az "európai életmód". Ez a kifejezés látványos karriert futott be az elmúlt évek közéleti vitáiban. Ennek egyik csúcspontja volt, amikor Ursula von der Leyen az Európai Bizottságban külön portfóliót és biztost rendelt az "európai életmód előmozdítására". A fogalom és a kezdeményezés nyomban viták kereszttüzébe került. (Érdekes, hogy az eredeti javaslat a "védelem" szót tartalmazta, s csak később került helyébe az "előmozdítás" - nyilván a defenzív politika vádját kivédendő.) Mindenesetre ez is olyan fogalom, amit nehéz definiálni, mégis mindenkiben hasonló képzeteket idéz: béke; sokszínű kultúra; többé-kevésbé garantált jólét, szociális vívmányok; emberi jogok; zsidó-keresztény és világi humanista örökség; demokrácia; jogállam stb. A vita inkább arról folyik, honnan éri mindezt fenyegetés. A párbeszéd mindenképpen időszerű, és mi is szerettünk volna hozzájárulni azzal, hogy megjelentetünk három olyan írást, amelyek az európai életmód témájára készültek és a Nézőpont Intézet pályázatán díjat nyertek. A kérdés elválaszthatatlan a közös európai identitástól, amely erősödőben van, s talán egyszer felzárkózik a nemzeti azonosságtudat mellé, kiegészítve, nem pedig felváltva azt. De beszélhetnénk az "európai álomról" is, amely az amerikai álom vetélytársa lett (Jeremy Rifkin), s ami Európát egy évszázad leforgása alatt az Amerikába kivándorlók földjéből bevándorlási célponttá tette.

A pályaművek közlésével ez a lapszám kissé kilép a rigorózus jogi szakfolyóirat keretei közül. Mecser Anikó Az európai életmód kérdései 2020-ban című cikkében előbb sikerrel kísérli meg a lehetetlent: a fogalom elemeinek kultúrtörténeti összefüggésbe helyezését és meghatározását vagy inkább leírását, hogy azután áttérjen a bizottsági portfólió tevékenységeinek, eredményeinek vagy akár kudarcainak bemutatására. A Kiss Lilla Nóra - Sziebig Orsolya Johanna szerzőpáros is megosztja velünk a témával kapcsolatos reflexióit Gondolatok az európaiságról, az európai életmód fogalmának értelmezéséről címmel. Ők a béke és az európai identitás felől közelítenek. Eredeti gondolat, hogy megpróbálják az európai identitás fogalmi elemeit kötelező és nem kötelező elemek szerint csoportosítani. (Az előbbiek közé sorolják pl. a Szerződésben is említett európai értékekhez való hűséget, az utóbbiak közé a környezet- és klímavédelmet, a szociális vívmányok védelmét, az információs jogokat stb.) Simon Tamás a Kísérlet az európai életmód fogalmának meghatározására című pályamunkájában az európai értékek forrásainak egyik leginkább klasszikussá vált, hármas meghatározásából indul ki: görög filozófia, római jog és keresztény etika (Koschaker, Zlinszky stb.), majd ezek keresésére indul az európai integráció történetében, az alapító Szerződések szövegeiben és az új, európai életmód portfóliót bevezető Ursula von der Leyen és a tárcabirtokos Margarítisz Szkínász megnyilvánulásaiban.

Kívánok minden kedves Olvasónknak tartalmas időtöltést és - mindenekfelett - jó egészséget! ■

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére