Egyre több esetben lehet találkozni olyan - a bíróságokat érintő - kritikával, hogy a bíróság egyes adatokról szükségtelenül, illetve jogszabálysértő módon tájékoztatott hatóságokat, vagy tett eleget különböző megkereséseknek. Az ilyen hivatkozások döntően akkor kerülnek előtérbe, amikor a bírósági tájékoztatás alapján a féllel szemben valamilyen hátrányt alkalmaznak a hatóságok, vagy eljárás indul, illetve az adat harmadik személynek vagy más hatóságnak tudomásra jutása az érintettre hátrányos.
Legszemléletesebb példa az, amikor a fél a gyermektartásdíj megállapításával kapcsolatos perben részletes nyilatkozatot tesz jövedelmi helyzetéről, feltárva az adózásban nem szereplő jövedelmeket is. Az adóhatóság a fél adóvizsgálatát a későbbiekben elrendeli, és bizonyítékként kívánja felhasználni a fél által tett peres nyilatkozatokat. A bíróság a jegyzőkönyvet az adóhatóság részére megkeresés alapján megküldi, s az alapját képezi jelentős összegű adóhiány megállapításának. Ilyen esetben a fél személyes adatainak megsértésére hivatkozással támadja a bíróságot, megkérdőjelezve a megkeresés teljesítésének jogalapját.
Általában: egyes büntetőügyekben eljáró hatóságok, közigazgatási szervek vagy más szervezetek, a polgári perek iratainak részben vagy egészében történő megküldését, illetőleg a polgári perről való tájékoztatást kérhetnek.
Kérdésként merülhet fel, hogy a bíróság ezen megkeresésnek milyen körben tehet eleget, illetve az adatvédelmi rendelkezések alapján egyáltalán köteles-e eleget tenni.
A válasz megalkotásánál abból lehet kiindulni, hogy különbséget kell tenni a megkeresések között olyan szempontból, hogy ki a megkereső. Amennyiben büntetőügyben eljáró hatóságról vagy közigazgatási szervről van szó, úgy ezen megkereséseknek tételes jogi alapja van az adott szervre vonatkozó eljárási rendelkezések között. Ilyen büntetőügyben a Be. 71. §, illetőleg közigazgatási ügyben a Ket. 26. §.
Ezen törvényi rendelkezések alapján a megkeresett szervnek, így a polgári ügyben eljáró bíróságnak is kötelezettsége a megkeresésnek eleget tenni. A bíróság ilyen esetben más szempontot nem mérlegelhet, mivel törvényi kötelezettséget kell teljesítenie a megkeresés vonatkozásában.
Van olyan álláspont is, hogy a Pp. 119. § (1) bekezdése az ilyen megkeresések teljesítését kizárja, lévén ezek a szervek a polgári perben nem vettek részt.
Ez az álláspont - megítélésem szerint - téves, mivel a Pp. ezen jogintézménye nem keverhető össze a megkeresésre adott válaszadási kötelezettséggel.
A Pp. 119. § (1) bekezdése polgári perre vonatkozó eljárásjogi intézmény, ami az iratok megtekintését, illetőleg a másolatok kiadását szabályozza a perrel érintettek vonatkozásában, és ettől alapvetően eltérő kérdés egy másik szervtől érkező megkeresés külön törvényi alapon nyugvó teljesítése.
A megkereső személyének azért van jelentősége, mivel az előzőekben vázolt eset büntetőügyekben eljáró szervek, illetőleg hatóságok esetében áll fenn. Amennyiben a megkeresés más érintettől, de nem büntetőügyben eljáró szervtől vagy hatóságtól érkezik, hanem például magánszemélytől vagy gazdasági társaságtól, úgy tételes jogi alapja a megkeresés teljesítésének nincs, és e körben a bíróság a Pp. 119. § (1) bekezdésére is hivatkozhat.
Az előzőek alapján tehát az fogalmazható meg, hogy büntető vagy hatósági ügyben történő megkeresés alapján a Be. 71. §, valamint a Ket. 26. § alapján a bíróságnak a megkeresést teljesítenie kell, ugyanakkor ezen a körön kívül eső más megkeresés esetében a Pp. 119. § (1) bekezdése a tájékoztatást, vagy az iratbetekintést kizárja.
A Büsz. 86. § a bíróság elnöke részére ad lehetőséget a perben nem érintett személy tájékoztatására megfelelő indokok alapján. Ez jogszabályon alapuló tájékoztatási lehetőség, mely a bírósági elnököt illeti. Gyakorlása során az elnök mérlegelhet, elsősorban a tájékoztatáshoz fűződő érdek fontossága körében. Jelezni kell, hogy ezen rendeleti szintű felhatalmazás sem ad felmentést az adatvédelmi szabályok betartása alól, így legalábbis kérdéses, hogy az ennek alapján történő tájékoztatás keretében mennyiben tartandók be a személyes iratok védelmére vonatkozó szabályok.
A bizonyítás felvétele során kerülnek leginkább előtérbe személyes vagy különleges adatok, s az, hogy ezen adatok a bíróság rendelkezésére álljanak, legtöbbször a felek érdeke is. Elegendő például a rokkantságot megalapozó egészségügyi adatokra gondolni, amelyekre maga a fél hivatkozik, s adatvédelmi szempontból különleges adatnak minősülnek.
A probléma akkor jelentkezik, ha a bizonyítás során valamelyik fél olyan személyes adatot vagy különleges adatot használna fel, amelynek védelmét kéri a másik peres fél irányában magától a bíróságtól, olyan módon, hogy az adatot a bíróság vegye figyelembe, értékelje, de ne hozza a peres ellenfél tudomására.
Az adatvédelmi rendelkezések és a polgári perrendtartás összhangjának hiánya ebben a kérdésben is nyilvánvalóvá válik. Ebben az esetben arról van szó, hogy a bíróság általános kötelezettségeinek teljesítését - utalva itt a Pp. 1. §-ára - más jogszabályi rendelkezések érintik. A helytálló értelmezés a bíróság szempontjából nem lehet más, mint hogy a polgári perben elsődlegesen a polgári perrendtartás szabályait kell alkalmazni, amennyiben ez a szabályozás az eljárás konkrét módját írja elő, úgy attól más jogszabályi hivatkozásra tekintettel eltérni nem lehet.
Határozott álláspontom az, hogy polgári perben az ellenérdekű felet a Pp. 2. § (1) bekezdésének alapelve szerint a másik fél által előterjesztett bizonyítástól elzárni nem lehet. A peres eljárás kontradiktórius, mely alapvetően feltételezi, hogy a felek egymás álláspontját, előterjesztett bizonyítékait megismerjék, s arra észrevételeket tehessenek. Az egyes beadványokat, nyilatkozatokat értelemszerűen az ellenféllel is közölni kell, ennek hiánya adott esetben különböző súlyú eljárási jogszabálysértést jelenthet.
Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik a polgári perben az iratok zártan történő kezelésének lehetősége. A zárt iratkezelésre a Pp. csak áttételesen, a Büsz. pedig néhány elszórt rendelkezés formájában utal, igaz tételesen nem is zárja ki. A gyakorlatban több esetben találkozunk úgynevezett zárt borítékba helyezett irattal, amelynek felbontása csak az eljáró bíró, vagy a tanács elnöke engedélyével lehetséges.
Az ilyenformán történő adatkezelés kétségkívül megoldja az iratban felmerülő adatvédelmi problémákat, azonban pontosan arra a helyzetre nem ad választ, amire tekintettel kérte a fél a zárt kezelést, nevezetesen az adat elzárását a másik féltől.
A zárt irat fogalmát a Büsz. [a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM r.] nem határozza meg az értelmező rendelkezések között, illetve tételes adatvédelmi rendelkezéseket csak a büntetőeljárás kapcsán hoz a tanúk személyes adatainak zárt kezelése kapcsán. Ennek ellenére több rendelkezése érint adatkezelést is, elsősorban a felvilágosítás körében.
A 10. § (2) bekezdése szerint a bíróság megkeresésére egészségügyi intézet által küldött iratról csak a tanács elnökének engedélyével adható felvilágosítás, illetve a 11. § (3) bekezdés megteremti az egyes iratok zárt borítékban történő kezelésének lehetőségét. A 27. § (2) bekezdés a tanács elnöke által fontosnak minősített, illetve egészségügyi intézet által megkeresésre adott iratok esetében szintén utal a zárt iratként történő őrzésre és kezelésre.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy a Büsz. szerinti zárt iratként történő kezelés csupán formai megoldás, a jogintézmények ellentmondásában rejlő problémát valójában nem oldja meg. A zárt iratra tekintettel sem korlátozható érdemben a másik peres fél iratbetekintési joga, ha azt kéri, illetőleg nincs olyan hatékony eszköz a bíró kezében, amellyel meggátolhatja a zárt iratban lévő személyes vagy különleges adat megtekintés utáni esetleges illetéktelen felhasználását.
Az a kérdés is felmerülhet, hogy valójában mi célt szolgálhat a zárt iratként történő kezelés, ha egyébként iratbetekintésre csak a törvény által meghatározott személyek jogosultak, döntően a perben való érdekeltség alapján. A tanács elnöke által engedélyezett zárt iratba való betekintés legfeljebb arra ad lehetőséget, hogy a bíróság tudomást szerezzen az ellenérdekű fél iratbetekintéséről, azonban érdemben az eljárási cselekmény adatvédelmi indokokra hivatkozással aligha korlátozható.
A probléma megoldására nem alkalmas eszköz a Pp. 119. § (2) bekezdésében rögzített nyilatkozat sem. Ennek tételes jogi oka van, mivel a Pp. rendelkezésében üzleti titok vagy egyéb titok szerepel, amely más típusú jogi védelmet jelent, mint a személyes adatok védelme. Éppen ezért az ott előírt titokvédelmi nyilatkozat nem alkalmazható személyes adat esetében, noha egyébként kézenfekvő volna a szabályozás erre történő kiterjesztése is.
Azt megjegyzem, hogy a Pp. 119. § (2) bekezdésében írt lehetőség meglehetősen nehézkes és megkérdőjelezhető súlyú garanciát jelent a titokra nézve is, mivel a megsértés szankcionálása a bírósági eljárás keretein kívül esik.
A bizonyítás részeként előterjesztett személyes adatot - már hangoztatott határozott álláspontom szerint - nem lehet elzárni a másik peres féltől a személyes adatok védelmére való hivatkozással sem, ha az adatra a fél bizonyítékként hivatkozik. A helytálló eljárás szerint a bíróságnak a bizonyítást előterjesztő felet tájékoztatnia kell arról, hogy a bizonyíték elzárására a Pp. nem ad lehetőséget, kérelme fenntartása esetén a bíróság a bizonyítás értékelését mellőzi. Nézőpontom szerint tehát nincs lehetőség olyan típusú pervitelre, amely a személyes adatok védelmére hivatkozással a másik fél irányába valamiféle "titkolódzást" valósítana meg olyan módon, hogy az adott adatot csak a bíróság ismerheti meg.
A tisztességes eljárás követelménye nem engedi meg a másik fél elzárását a személyes adatok védelmére tekintettel sem az előterjesztett bizonyítástól, az erre irányuló kérelem jogkövetkezménye az adott bizonyítás mellőzése kell legyen. ■
Visszaugrás
