A képviselők budgetjogának a polgárok szempontjából való fontossága ritkán áll előttünk oly kézzelfogható valóságképen, mint épen a mostani időkben, mikor a képviselőknek élniök kell azzal a joggal, hogy a polgárok anyagi ügyeire a legmesszebbmenő befolyást gyakorolják, belenyuljanak a háztartásukba, szekrényükbe és pénztárcájukból, hogy úgy mondjam, kivegyék pénzüket az ország érdekében.
Ép azért a legfeszültebb érdeklődéssel vettem kezembe életemben az első állami költségvetést, - mely helyett most, sajnos csak felhatalmazási javaslatot tárgyalunk - és tettem fel azt a kérdést, hogyan történik nálunk ennek a jognak gyakorlása? Avval azonnal tisztában voltam, hogy a jelen körülmények közt a mostani helyzet erre felvilágosítást nem ad, mert hiszen olyan összeomlás után, amilyet csak most éltünk át, az még teljesen kuszált.
Visszamentem tehát egészen 67-ig és ezen hosszú évsorból kiséreltem meg kiolvasni kérdésemre a feleletet.
Távol áll tőlem, hogy magam pénzügyi szakembernek képzeljem, vagy akár azt is gondoljam, hogy pénzügyekhez különösebben értek; tisztán csak úgy tettem fel kérdéseimet, ahogy az ember természetes eszével gondolkozik és egy kis és egy nagy háztartás vitelét összehasonlítja. Itt is, ott is tönkrejutást jelent az adósságoknak egy bizonyos határon túl való növekedése és végül itt is, ott is a gazdálkodókat terheli a felelősség a pénz miként való kezeléséért. Kérdéseimre az elmult 53 évi visszatekintés nagyon érdekes válaszokat adott.
Először is a tényleges kiadás a költségvetési előirányzatot csak négy évben nem lépte túl: 1872-ben Kerkápoly Károly, 1875-ben Széll Kálmán, 1887-ben Tisza Kálmán és 1906-ban Wekerle Sándor pénzügyminisztersége alatt.
Ami a kiadásoknak a bevételekhez való viszonyát illeti, ismét csak három olyan évet találtam, amikor azok tényleges egyensúlyban voltak: 1868-ban Lónyai Menyhért, 1891-ben és 1906-ban Wekerle Sándor pénzügyminisztersége alatt.
18 olyan évet találtam, melyben az egyensúly államjavak eladása és hitelmüveletek (kölcsönfelvétel), tehát vagyoncsökkentés árán látszólag megvolt; 32 évben még vagyoncsökkentés dacára is deficit mutatkozik.
Nagyon meglepett, hogy ilyen kevéssé rózsás körülmények közt a költségvetés a legtöbbször nincs idejében készen. Csak 11 évben nincs indemnitás, 1915-től kezdve pedig egészen a jelen időig egyfolytában felhatalmazási törvény alapján dolgozunk, költségvetés nélkül.
Egy további kérdés, mely nagyon érdekelt, az államadósság növekedésére vonatkozik. 1868-ban 256,520.789 frt 19 ½ krajcárnyi adóssággal kezdtük a gazdálkodást; ez az összeg 1913-ig 6.195,975.000 koronára szökik fel. Azért nem vettem az 1914. évi eredményt, mert abban már háborús kiadások is kezdenek szerepelni, de 13-ig még normális viszonyok közt éltünk. Hogy jelenleg milyen horribilis adós-
- 179/180 -
ságaink vannak, az köztudomású. Ennek folytán annál jobban megdöbbentett, mikor a pénzügyminiszter úrnak expozéja alapján tudomást vettünk arról, hogy ehhez az összeghez deficitképen 16 milliárdot fogunk az évben hozzátenni.
Csonka-Magyarországban nyolc millió lakost számítunk, a deficitből tehát 2000 korona esik mint újabb adósság egy személyre; négy személyt számítva pedig egy családra, családonkint 8000 K.
Ebből az 53 évből látom tehát, hogy az állami háztartás vitele nehéz dolog lehet és hogy ennek a feladatnak megoldása nem sikerült, azt mutatja a jelen állapot.
Ennek megállapításával azonban most egyáltalán nem kritikát akarok gyakorolni, hanem abból egy következtetést levonni azt u. i., hogy pénzügyeinknek ilyetén való vitele és az abból következő jelen pénzügyi helyzet, szerény véleményem szerint, a kormánynak és a nemzetgyűlésnek milyen álláspontot - hogy úgymondjam - ír elő a választójogi követelésekkel szemben. Jelen felszólalásom tárgyát nem is képez más, mint a választójog pénzügyi helyzetünkkel való vonatkozásban.
Az ország zilált anyagi viszonyok közé jutott, helyesebben: juttattuk az országot. Mert utóvégre mi, akik felelősek vagyunk, kell hogy ezt ki is mondjuk és elismerjük, hogy a helyzet nem adódott, hanem ezt a helyzetet a mindenkori kormány és ország,- illetőleg nemzetgyűlés teremtette meg. Ez kétséget nem szenved. A budget-jog miként való gyakorlása és az ország pénzügyi helyzete közt a legszorosabb és elvitázhatatlan összefüggés van. Most kérdezem: hogyan akarjon magának az az egyszerű polgár saját anyagi érdekeinek védelme végett pénzügyeink vezetésébe beleszólást biztosítani, ha nem a budget-jog közvetett gyakorlásával, vagyis a választójog révén.
Ahhoz férhet szó, vajjon a túlságosan széleskörű demokrácia boldoguláshoz vezet-e? De erre a kérdésre most nem akarok kitérni; arra sem akarok reflektálni, hogy mik lehetnek ennek hátrányai, illetőleg, hogy milyen hátárnyai mutatkoznak máris, de hiszen vannak az általános, titkos választójognak nagyon egészséges korrekturái, melyeket a demokratikus gondolat sérelme nélkül érvényesíteni lehet; most csak egyet akarok leszögezni, azt, hogy ha szisztematikus adósságcsinálással egy ország fokozatosan, kérlelhetetlenül, majdnem matematikai pontossággal csődbe vitetik, akkor egészen más álláspontot kell a polgároknak választójogi, vagyis saját gazdasági érdekeik irányitására vonatkozó követeléseivel szemben elfogadni, mint ha itt briliánsán menne minden. Mert igaz, hogy a jelen pillanatban háború utáni összeomlás után vagyunk. Azonban, ha csak 1914-ig veszem a pénzügyi helyzetet, illetőleg azt, hogy államadósságaink rendezése helyett fokozatosan csak növekedtek, azt kell mondanom, hogy a háború tüze úgyis csak olyan házat perzsel föl, mely fölött ilyen rendszer folytatása mellett egyszer úgyis meg kellett volna ütni a dobot, értem ezen azt, hogy csak egy erélyes belenyulással, a polgárok anyagi érdekeinek érzékeny érintésével lehetett volna pénzügyileg rendet teremteni.
És itt jutok el első következtetésemhez: a keresztény szociális programmnak az általános, nőkre is kiterjedő választójogi követelménye elsősorban a pénzügyi összeomlásban nyer igazolást.
- 180/181 -
Ha az általános titkos választójog alapján beküldött képviselők sem fognak tudni jobban boldogulni, akkor a helyzet egészen más elbirálás alá eshetik; a nép nem okolhat senkit, hiszen maga kovácsolta sorsát, maga esz, amit főzött; ellenben, ha ragaszkodom ahhoz, hogy magam készítsem az ételt, holott tudom, hogy főztöm kozmás és azt azokkal etetem meg, kiket nem engedtem a tűzhelyhez, ez olyan álláspont, mely joggal megtámadható.
Mindez még sokkal nyomatékosabban vonatkozik a női választójogra.
A férfiaknak vannak erős kulturális és gazdasági szervezeteik; ők jobban tudják érdekeiket hangoztatni, természetüknél fogva szivósabban tudnak követelni, kiharcolni, akaratuknak érvényt szerezni.
A nő minden tekintetben sokkal hátrányosabb helyzetben van. A nő gyengébb. »A gyenge nő.« Hisz ezt oly sokszor halljuk. Érdekeinek védelmében nem tud annyi energiát kifejteni; harcos szervezetei, egyesületei nincsenek. Évszázados - hogy ne mondjam elnyomatás - mondjuk a családi szentélyre való korlátozás folytán neki nincs meg az a gyakorlata, tájékozottsága, sőt jelenleg még az a kifejlett érzéke sem, hogy hogyan kell eredményesen kilépni és magának jogokat biztosítani.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
