Megrendelés

Pályázati felhívás (IAS, 2014/4., 173-174. o.)

A hágai Nemzetközi Bíróság 1993-2003 közötti tagja, a 2010-ben elhunyt akadémikus emlékére az özvegye által létrehozott "Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérem Alapítvány" (a továbbiakban: Alapítvány) pályázatot ír ki a 2015-ös évre az alábbi feltételekkel.

1. Az Alapítvány által létrehozott "Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérem és Ösztöndíj" annak a fiatal magyar kutatónak adható, aki a pályázati kiírást megelőző évben, azaz 2014-ben,

(a) sikerrel megvédett PhD disszertációval, vagy

(b) posztgraduális tanulmányai lezárásaként készített és elfogadott szakdolgozattal,

(c) kiadott szak- vagy tankönyvvel, vagy

(d) elkészített, monográfiai terjedelmű kézirattal tett bizonyságot a nemzetközi közjog tudományának elmélyült ismeretéről, különös tekintettel

(i) a nemzetközi bíráskodás,

(ii) a humanitárius nemzetközi jog

(iii) a nemzetközi kisebbségvédelem,

(iv) az emberi jogok nemzetközi jogi védelme,

(v) a magyar diplomáciatörténet,

(vi) az alkotmánybíráskodás és a nemzetközi jog kapcsolatának vagy

(vii) az európajog és a nemzetközi jog kapcsolatának tárgykörére.

2. Pályázni lehet (a) - magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező személy esetében magyar, angol, francia vagy német nyelvű, az (1) pontban megjelölt munkákkal, határon túli magyar pályázó esetében magyar nyelvű munkával, amennyiben az az (1) pontban foglaltaknak megfelel.

3. A pályamunkát 3 példányban kell benyújtani, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Nemzetközi Közjogi Tanszékére (1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.) címezve, 2015. június 1-jéig.

4. A pályázatoknak tartalmazniuk kell a pályaművet, a szerző önéletrajzát, publikációs jegyzékét valamint a nyilatkozatot arról, hogy egyéb díjban a pályamű korábban nem részesült.

5. A pályázó a pályázat benyújtásának évében nem lehet 36 évesnél idősebb.

- 173/174 -

6. A pályázó a pályázat benyújtásával egyszersmind elfogadja, hogy annak elfogadásáról, több pályázat esetén azok sorrendjéről a 8. pontban foglaltak szerint szülessen döntés, amellyel szemben felülvizsgálati joggal nem élhet.

7. Nem pályázhat az, aki a magyar jog szerint a Kuratórium tagjaival illetve a pályázatokat értékelő szakmai testület tagjaival rokoni kapcsolatban áll, vagy aki miatt a szakmai testület bármely tagjával szemben összeférhetetlenség állna fenn. (A Kuratórium és a szakmai testület tagjainak nevét a 8. pont tartalmazza.) Nem tekinthető összeférhetetlennek az, ha a pályázónak a szakmai testület bármelyik tagja munkatársa, témavezetője, PhD-eljárásának részvevője, könyvének lektora volt.

8. A benyújtott pályamunkákat az Alapítvány által felkért három fős szakmai testület értékeli és eredményét megerősítésre az Alapítvány Kuratóriuma elé terjeszti. A Kuratórium elnöke: Dr. Martonyi János; titkára: Ács Margit. Tagjai: Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva, Dr. Lakatosné dr. Németh Ágnes, Dr. Schillinger Erzsébet, Dr. Buza János. A szakmai testület tagjai: Dr. Kovács Péter (PPKE), Dr. Sonnevend Pál (ELTE), Szalayné Dr. Sándor Erzsébet (NKE). A szakmai testület tagjai munkájukat pártatlanul és legjobb szakmai tudásuk szerint végzik. Döntésüket az egyhangúságra törekedve, többségi alapon hozzák és röviden indokolják.

9. Évente egy "Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérem" adható, amellyel 100 000 Ft ösztöndíj jár. A szakmai bizottság javaslatára a Kuratóriumnak joga van "Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérem" mellett "Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékoklevél" odaítéléséről dönteni, különösen abban az esetben, ha több pályázat benyújtása történt. Az Emlékoklevélhez ösztöndíj nem kapcsolódik. Az eredményhirdetésre és az ösztöndíj átadására 2015. október havában kerül sor.

10. A "Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérem" illetve a "Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékoklevél" kitüntetettjeiről nyilvántartást vezetnek, arról tájékoztatást adnak illetve azt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem honlapján is elérhetővé teszik.

2015. január 2.■

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére