A dolgozat témájába vágó kérdést úgy is feltehetjük, hogy átszáll-e a kezes halála esetén a helytállási kötelezettség az örökösre illetőleg örökösökre, s ha igen, az örökösök milyen módon és milyen mértékben kötelesek helytállni a hitelezővel szemben.
Azonnal rögzítjük, hogy a kezességi szerződés nem szűnik meg automatikusan a kezes halálával, az elhunyt kezes, mint örökhagyó tartozása átszáll az örökös(ök)re, aki(k) a Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint helytállni köteles(ek). Bár dogmatikai szempontból maga az átszállás is érdekes, a problémát elsősorban mégsem ez okozza. A gyakorlatban többször találkozni olyan - pontatlan - hitelezői érveléssel, mely szerint "a kezesi pozícióban az öröklés folytán bekövetkező alanycsere" miatt az örökös ugyanolyan tartalommal és mértékben köteles helytállni, mint az eredeti kezes (az örökhagyó), vagyis az adós teljes tartozásáért. Ha viszont az öröklési szabályok felől közelítünk a kérdéshez, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az örökhagyó tartozásaiért való "felelősség" - helyesebben helytállási kötelezettség - főszabályként korlátozott, méghozzá elsődlegesen cum viribus, másodlagosan pro viribus.
Az ellentét meglátásunk szerint csupán látszólagos és helyes értelmezéssel - az öröklési jogi szabályok prioritása mellett - megnyugtatóan feloldható.
A jogi helyzet, amint azt a gyakorlati tapasztalatok is mutatják, nem egyszerű, ennek ellenére a polgári jogi irodalom mindezidáig ezzel a kérdéssel részleteiben nem foglalkozott.
A vitás kérdések tapasztalataink szerint a szerződéssel létesített kezességi jogviszonyokban merülnek fel nagy számban, különös figyelemmel arra, hogy a pénzintézetek mára bevett gyakorlatként megkövetelik a gazdálkodó szervezetek finanszírozására irányuló ügyletekben is természetes személyek (vezető tisztségviselő, tag, tulajdonos) készfizető kezesi helytállását. Nem egy esetben a kezesi szerződések "keretjelleggel" kerülnek megfogalmazásra ("globális kezesség"), vagyis a főadós kötelezett valamennyi, esetleg a jövőben keletkező tartozásaiért is helytállásra szorítják a kezest.1 Bár a kezesi felelősség átszállása a törvényi kezesség eseteiben is előfordulhat, a kezesi kötelmek túlnyomó többsége mégis szerződéses alapú és mivel a jogvitákban szóba kerülő érvek is a szerződések joganyagából indulnak ki, dolgozatunkban a szerződésen alapuló kezességgel foglalkozunk.
Mielőtt a tanulmány szűkebb témájának kidolgozásához látunk, rögtön egy rövid kitérőt kell tennünk.
A tágabb értelemben vett kezesi kötelmi jogviszonyban (mely a kétpólusú kezességi szerződéssel szemben hárompólusú: magában foglalja a hitelező, a kezes és az adós egymás közötti jogviszonyát) az egyes természetes személy alanyok (hitelező, adós, vagy a kezes) halála, vagy a szerződéses pozícióban bekövetkező alanyváltozás, jogutódlás kezelése általában nem okoz gondot.
A kötelmi követelés jogosultjának személyében bekövetkező jogutódlás (ekképpen az engedményezés vagy a természetes személy hitelező halála stb.) nem eredményezi sem az adós, sem a kezes mentesülését. A követelés átruházásakor pl. a kötelmet megerősítő mellékkikötések átszállnak a jogutódra [Ptk. 329. § (1) bek.].
A kötelmi jogviszonyban az adós személyében beálló szerződéses jogutódlás (tartozásátvállalás) esetében a kezesség főszabályként megszűnik, a Ptk. 332. § (3) bek. kifejezett rendelkezése folytán csak a kezes hozzájárulásával marad fenn.
Ha az adós meghal, az örökös(ök) a hagyatéki tartozásokért korlátozott - cum viribus illeve pro viribus - felelősséggel köteles(ek) helytállni. A kezes fizetési kötelezettsége az adós halála következtében azonban nem változik, e jogi tény a kezesi helytállást (ellenkező kikötés hiányában) nem befolyásolja: a kezes továbbra is kötelemben és kötelezve marad. Egyszerűen fogalmazva mivel a kezes arra vállalt kötelezettséget, hogy maga teljesít a jogosultnak, ha a kötelezett nem fizet, ebbe pedig beleértendő az is, ha az örökhagyó halálakor az örökösökre átszálló vagyona nem nyújt elegendő fedezetet a hitelezői igény kielégítésére.
Nem szűnik meg a kezesi szerződés akkor sem, ha a kötelezett meghal és a kezes a kötelezett örököse is egyben. A kezesi helytállási kötelezettség ugyanis sem mértékében, sem a hitelező által elérhető, fedezetül szolgáló vagyoni körre nézve "nem száll alacsonyabb mértékre" a jogutódlás bekövetkeztével. A kezes a kötelezett teljesítéséért, a tartozás kifizetéséért teljes vagyonával helytállási kötelezettséget vállalt, ezen pedig nem változtat az a körülmény, hogy örökösként az örökhagyó tartozásaiért korlátozott felelősség terheli. Más, nem kifejezetten ide tartozó kérdés, hogy a hagyatéki tartozásért helytálló kezes (egyben örökös) visszkereseti igényt érvényesíthet örököstársaival szemben.
Nem ilyen egyszerű a helyzet a kezes halála esetében, ezzel pedig elérkeztünk a dolgozat igazi témájához.
A Ptk. 323. § (1) bekezdése szerint a kötelezett halálával a szerződés nem szűnik meg, kivéve, ha csak személyesen teljesíthető szolgáltatásra irányult. A törvény idézett rendelkezéséhez fűzött kommentár is mintegy evidenciaként az öröklési szabályok felhívásával magyarázza a jogi megoldást, bár az okfejtést - ezt előre kell bocsátanunk - nem mindenben osztjuk.
A szerződés tehát a kötelezett halálával kizárólag abban az esetben szűnik meg, ha maga a szerződés a kötelezett által csak személyesen teljesíthető szolgáltatás nyújtására irányult. Azt, hogy mi tekinthető ilyen - erősen személyhez kötött - szolgáltatásnak, a Polgári Törvénykönyv természetesen nem sorolja fel, de a konkrét jogviszony vizsgálatával a kérdés általában egyszerűen eldönthető. A jogi irodalom és a gyakorlat személyesen teljesíthető szolgáltatásnak tartja pl. speciális szaktudást vagy képességet, képesítést igénylő munkaeredmény teljesítését (festmény, zenemű készítése stb.). Ezekben az esetekben a kötelezett halála egyértelműen kötelemszüntető jogi ténynek minősül. A kötelezett halála a bizalmi jelleg következtében a Ptk. 481. § b) pontja értelmében is a szerződés megszűnését eredményezi.
A dolgozat témája szempontjából rövid vizsgálatot igényel a kezesi helytállási kötelezettség személyhez kötöttsége. Ha ugyanis a kezesség a kezes által csak személyesen teljesíthető - más, sűrűbben használt megfogalmazásban szigorúan személyhez kötött - kötelezettség, abban az esetben a kezes halálával a szerződés a Ptk. 323. § (1) bekezdése értelmében megszűnik.
A kezességet a jogi irodalom és a jogi köznyelv egyaránt "személyi biztosítékként" aposztrofálja. Ez azonban nem egészen helyes és okozhat némi félreértést. A kezesség esetében sincs másról szó, mint vagyoni helytállási kötelezettségről: a kezességi szerződés alapján a hitelező a kezes vagyonát veheti igénybe a követelése kielégítése érdekében. Helyes megközelítésben tehát a kezesi biztosíték is vagyoni jellegű biztosíték, a kezes, mint örökhagyó vagyonában a kezesi helytállási kötelezettség kötelmi tartozásként szerepel, ezért halála esetére a jogutódlást kizárni ebben a vonatkozásban nem lehet. Abból tehát, hogy a kezességet személyi biztosítéknak nevezzük, egyáltalán nem következik, hogy a kezesség az örökhagyó kezes személyéhez tapadó, csak és kizárólag személyesen teljesíthető kötelezettség lenne, sőt éppen ellenkezőleg.
A kezességi szerződésben a kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít, maga fog helyette a jogosultnak teljesíteni. A Ptk. 272. § (1) bekezdésében rögzített fogalom nem hagy kétséget afelől, hogy a kezesi helytállás szükség esetén fizetési kötelezettségben, vagyoni természetű szolgáltatásban realizálódik. Vitán felüli, hogy a kezes kiválasztása, hitelező általi elfogadása nem nélkülözi a bizalmi jelleget (a kezes adósvizsgálaton is átesik, fizetőképessége, megbízhatósága mérlegre kerül stb.), ez azonban jelen esetben irreleváns, a kötelem domináns vonását nem befolyásolja. A kezesi helytállás tehát a kezes vagyoni jellegű kötelezettség-vállalása, mely egy későbbi időpontban esedékessé váló fizetési kötelezettség elvállalására irányul, ennélfogva nem minősül csak személyesen teljesíthető szolgáltatásnak.
Már az eddigiekből is látszik, hogy a kezes halála esetén a jogkövetkezmények nem a klasszikus jogátszállás mintájára alakulnak.
Annyi igaz - amint azt a fentiekben kifejtettük - hogy a kezes halálával a kezesi szerződés nem szűnik meg automatikusan, ez azonban nem jelenti egyúttal azt is, hogy a kezes örököse minden további nélkül "belépne a kezességi szerződésbe" és a hagyaték megnyílásától kezesként felelne az örökhagyó, mint néhai kezes által vállalt (és reá ászálló) kötelezettségekért.
A szerződés "meg nem szűnésének" következménye, hogy a polgári jog az elhunyt kötelezettet halála pillanatában megillető jogosultságok és az őt terhelő kötelezettségek sorsát az öröklési jog szabályaira utalja. Az öröklési jog rendelkezései szerint fognak az örökösök felelni, helytállni. Az első problémát az okozhatja, hogy az örökhagyó (kezes) halála pillanatában a kezesi helytállási kötelezettség többféle kötelmi stádiumban állhat. Nagyjából a következő eshetőséggel kell számolnunk (pusztán a szemléltetés kedvéért, azzal, hogy az alábbi lehetőségek párhuzamosan is előfordulhatnak):
- lehetséges, hogy a biztosított követelés még nem is létezik (a kezes jövőbeli követelés biztosítására vállalkozott),
- a kezességgel biztosított követelés már fennáll, de még nem esedékes,
- a követelés esedékes, ám a kezesnek fizetési kötelezettsége még nincs (pl. sortartás kifogásával élhet),
- a hitelező már teljesítésre felszólította, esetleg perbe is fogta a kezest.
Kérdésként merülhet fel, hogy a kezesi örökösök helytállása szempontjából van-e annak jelentősége, hogy olyan időpontban történik a kezes halála, amikor őt a kezességből fakadóan konkrét (effektív) fizetési kötelezettség még nem terhelte, példának okáért a halál pillanatában még egyáltalán nem is állt fenn hitelezői követelés. Találkozni olyan állásponttal, mely szerint ilyenkor nincs is követelés, melynek az örökösökre való átszállásáról beszélni lehetne. Van olyan vélemény is, mely szerint az örökösre csak a kötelezettel szemben már esedékessé vált tartozásokra nézve száll át a helytállási kötelezettség, míg a viták során gyakran szóba kerül olyan végletes nézet is, mely szerint az örökösökre csak a kezessel szemben már érvényesített (legalábbis a kezessel szemben már bejelentett) kötelezettségek szállnak át, a többi nem.
A jogi probléma megoldását a kezességi helytállási kötelezettség természetének elemzése adhatja meg.
A kezesi szerződés alapján a kezest terhelő kötelmi szolgáltatás ugyanis lényegében kétféle természetű. Szükségszerű egy helytállási, ún. "praestare" szakasz, ami azt jelenti, hogy a kezesi kötelemnek ebben a stádiumában tényleges teljesítési kötelezettség a kezest még nem terheli, ám a kezes a későbbi fizetésre készen rendelkezésre áll (ez a műértelemben vett helytállási szakasz). Van emellett egy másik kötelmi szakasz is, amikor a kezes teljesítési, fizetési kötelezettsége már aktív, ilyenkor marasztalásra kötelezhető, a vele szemben kikényszeríthető szolgáltatás tehát "dare" jellegű. A teljes kezesi kötelmet a két kötelmi szolgáltatás - praestare és dare - szorosan összefonódva, együtt adja ki, a kezességhez mindkettő hozzátartozik, mégis azzal, hogy az előbbi van az utóbbiért. Ebből és a kezesség biztosítéki természetéből egyenesen következik, hogy nem lehet különbséget tenni a kezes örökösét terhelő helytállási kötelezettség megítélésekor a még létre sem jött és a már esedékes örökhagyói tartozások között: a kezesi felelősség "átszáll", az örökösöknek az öröklési jogi szabályok szerint az örökhagyó tartozásainak kielégítéséért helyt kell állniuk.2
Az öröklési jogi irodalomban szinte kivétel nélküli álláspont, hogy "az örökléssel a hagyaték, mint eszmei egész átszáll az örökösre", "az örökös az örökhagyó vagyoni jogainak folytatója", "az örökös belép azokba a vagyoni jogviszonyokba, melyek az örökhagyót érintették", vagy "az örökös az örökségre nézve az örökhagyóval vagyonjogilag lényegében egyazon személynek tekintendő." Álláspontunk szerint azonban mindez csupán képletes beszéd, mintegy ellenpólusa annak, mintha az örökhagyó halálával vagyoni viszonyai nyom nélkül megszűnnének. A Polgári Törvénykönyv Magyarázata szemléletes, ám dogmatikai szempontból kifogás alá esik, amikor úgy fogalmaz, hogy "az örökös tehát az örökhagyó halálával minden külön jognyilatkozat nélkül jogosultjává, illetőleg kötelezettjévé válik az örökhagyó által kikötött mindazoknak a szerződéseknek, amelyeket jogszabály értelmében a felek valamelyikének halála nem szüntet meg."3 Az örökös ugyanis az örökhagyó rá átszálló jogainak folytatója (elsősorban hagyatéki vagyontárgyainak tulajdonosa), a kötelezettségek terén azonban csak erősen módosult és korlátozott alakban tekinthető jogutódnak.
Nagyon fontos tisztán látni, hogy a kötelmi jogi jogutódláshoz képest az öröklési jog speciális rendelkezéseket tartalmaz. A "passzívák öröklését" ugyanis a Ptk. 679. § az örökhagyó tartozásaiért való cum viribus illetve pro viribus felelősség formájában alakította ki, ennek pedig komoly következménye van: a cum viribus és a pro viribus helytállás ilyetén megfogalmazása korlátozott felelősséget ír elő - szemben a kötelmi jogban megszokott teljes felelősséggel. A hagyatéki vagyontárgyakkal (és azok hasznaival) való felelősség főszabálya ugyan kötelmi tartozást ír elő az örökös terhére, ez a "fizetési, teljesítési kötelezettség" azonban sajátos, mert az örökösi helytállási kötelezettség a hagyaték részét képező vagyontárgyakra (a hagyaték megnyíltától az örökös vagyonán belüli sajátos "alvagyonra") koncentrálódik. A PK 192. sz. állásfoglalás kifejezetten kimondja, hogy a cum viribus felelősség esetén a marasztaló ítélet rendelkező részében (esetleg a hagyatékátadó végzésre utalással) a hagyatéki tartozás összegén túl meg kell jelölni azokat a vagyontárgyakat, amelyekből a hagyatéki hitelező végrehajtás útján kielégítést kereshet. E szabály értelme és lényege éppen ezért nem más, mint az örökhagyó halálának pillanatára vetített vagyoni helyzet "konzerválása" a hagyatéki hitelezők javára. A cum viribus felelősség emiatt olyan, mint egy dologra (dolgokra) koncentrált törvényes szavatosság az örökhagyó tartozásáért.
A dolgozat témájára vonatkoztatva a kezes örökösének cum viribus felelőssége a dologi kötelezettségekkel (pl. a dologi zálogkötelezettséggel) mutat nagyfokú hasonlóságot, még ha dogmatikai értelemben a két esetkör teljesen nem is feleltethető meg egymásnak. Az örökösnek persze van fizetési lehetősége, ha a hagyatéki tárgyakra vezetett végrehajtást el kívánja kerülni, ráadásul a hagyatéki tartozásokért való kötelmi felelősség miatt ez a fizetési lehetőség még "több" is, mint a puszta dologi kötelezett ún. szenvedő érdekeltsége (az örökös ugyanis az ellene indított perben fizetésre marasztalandó, de meghatározott dolgokra korlátozott végrehajtás mellett, a dologi kötelezett ellenben kizárólag a kielégítés tűrésére perelhető).
Ez a meghatározott vagyontárgyakkal való (főszabályként tehát cum viribus) felelősség némiképpen megváltozik és hasonlóvá válik az általános kötelmi jogi helyzethez (mondhatnánk, újra közelít, majdnem visszatér a kötelem eredeti szabályaihoz), ha a hagyatéki vagyontárgyak a hitelezői igény érvényesítésekor nincsenek meg az örökös birtokában. Ilyenkor ugyanis az örökös a hagyatéki hitelezők követeléseinek kielégítéséért saját vagyonával is felel. Az általános kötelmi szabállyal az egyezés itt sem teljes, mert ebben az esetben a felelősség mértéke korlátozott (a rá szálló hagyaték, hagyatékrész erejéig terjed, vagyis a helytállás pro viribus), még ha az örökös egyéb vagyontárgyaira is kiterjed.4
A fent részletezett szabályok - megítélésünk szerint - világossá teszik, hogy az örököst az örökhagyó tartozásáért terhelő felelősség nem "klasszikus" kötelem. Annak ellenére, hogy az örökös kötelezettsége egyszerű kötelmi viszonyként van formulázva (a Ptk. következetes szóhasználatával "az örökös felel a hagyatéki tartozásokért"), alapesetben mégis hiányzik e kötelemből a fizetési (teljesítési) kötelezettség. A cum viribus helytállási kötelezettség miatt az örökös "jogszerűen lehet passzív" - értve ezalatt, hogy nem muszáj fizetnie - mert a végrehajtási költségek felszaporodásának veszélyén túl saját vagyonát (míg a hagyatéki tárgyak megvannak) féltenie nem kell. A kezes halála esetén éppen ezért az örököst is kógens jogszabályi rendelkezés által rögzített, meghatározott vagyontárgyakra korlátozott (cum viribus) helytállási kötelezettség terheli az örökhagyó (az elhunyt kezes) tartozásáért. A kezesi tartozás ezért megváltozott kötelmi formában és tartalommal "éli túl" a kezest és száll át a kezes jogutódjaira. A főadós nem teljesítése esetén a kezes örököse fizetni nem köteles (bár jogi lehetősége természetesen erre adott), saját meglévő (a hagyatékon túli) vagyonával nem felel, csupán tűrni köteles, hogy a hitelező a hagyatéki vagyontárgyakból kielégítést keressen.5
Kérdéses lehet, hogy mennyi időn belül érvényesítheti követelését a hitelező a kezes örökösével szemben. Másképpen fogalmazva: milyen hatást gyakorol a kezes személyében a halála folytán beálló jogutódlás az igényérvényesítési határidőre nézve.
Bár a Ptk. kifejezett szabályt erre az esetre nem tartalmaz, a törvény elévülésre vonatkozó rendelkezései különösebb probléma nélkül alkalmazhatók.
A kezessel szembeni követelés elévülése a főadóssal szembeni követelés megnyíltával (annak esedékessé válásával) kezdődik. Ebben a vonatkozásban nincs különbség a készfizető és az ún. egyszerű (sortartó) kezesség között. Mivel a kezes halála a kezesi helytállási kötelezettség szempontjából - a hatályos Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit tekintve - az elévülés megszakítására nem vezet (a megszakítási okokat a Ptk. 327. § tételesen felsorolja), a törvényi előfeltételek fennállása esetén az elévülés nyugvása jöhet szóba [Ptk. 326. § (2) bek.]. Ezt a kérdést általánosságban véve megvilágítani nem lehet (az eset körülményeihez mérten lehet a jogi következtetést levonni), annyi azonban rögzíthető, hogy a jogi irodalom és a gyakorlat egyöntetű álláspontja szerint a kötelezettek személyének bizonytalansága (örökösök kiléte bizonytalan) menthető okként szolgálhat a hitelező javára. A készfizető és egyszerű kezesség között a különbség mindössze annyi, hogy az egyszerű (sortartásos) kezesség, mint "mögöttes" felelősség esetében a kezessel szemben az elévülés eleve mindaddig nyugszik, amíg a követelés behajthatatlansága az adóssal szemben igazoltan megállapítást nem nyer (vö. 1/2007. PJE 4. pont). A főkötelezettel szembeni behajthatatlanság igazolása után ez a menthető ok (a sortartó kezességre nézve: a kezes kifogásolási lehetősége) megszűnik, ezt követően érvényesítheti követelését a hitelező az egyszerű kezessel szemben. Ha ilyen esetben a követelés elévülési idejéből legalább egy év van még hátra, a nyugvás irreleváns. Ha az elévülési idő eltelt, vagy abból egy évnél kevesebb van hátra, az igényérvényesítésre a polgári jog egy évet bocsát a hitelező rendelkezésére [vö. Ptk. 362. § (2) bek.]. Készfizető kezességre nézve ebben a körben speciális rendelkezés nincs. Összegezve az elmondottakat önmagában a kezes halála - mind a készfizető, mind pedig a sortartó kezesség esetében - nem változtat az elévülési idő számításán, ám a kötelezett személyének bizonytalansága nyugvást előidéző ok lehet.6
Hatályos jogunk az örökhagyó hitelezői számára nem írja elő kötelezően az örökösökkel szembeni követelés bejelentését a hagyatéki eljárás során, a hagyatéki eljárásba való "bejelentkezés" tehát az igény érvényesítésének nem jogi előfeltétele, elmaradása nem jár az alanyi jog automatikus elvesztésével (jogvesztéssel). Mégis az öröklési jog számos - ehelyütt nem részletezett - szabálya folytán ha nem is kötelező, mindenképpen "ajánlatos" a hagyatéki eljárásban az igényt bejelenteni, ellenkező esetben a hitelező perre kényszerül(het), a jóhiszemű örökösökkel szemben elnehezül(het) a végrehajtási lehetősége, adott esetben ez a nulláig is csökkenhet. A követelés tehát nem szűnik meg, annak érvényesíthetősége azonban ténylegesen elenyészhet.
Ha az örökhagyó-kezes hitelezője a hagyatéki eljárás során hitelezői igényét bejelenti, a jogi helyzet viszonylag egyszerű, esedékes kötelmi követelését a korábban részletezett szabályok szerint a cum viribus (másodlagosan a pro viribus) felelősség szabályai szerint jogosult érvényesíteni. Mivel erre az esetre vonatkozó konkrét jogszabály nincs, a Ptk. hatályos rendelkezéseinek alkalmazásával az örökösi felelősség (helytállási kötelezettség) megállapítsa olyankor is lehetséges, amikor a főadóssal szemben még nincs lejárt, esedékessé vált hitelezői igény. A cum viribus felelősség a hagyatéki vagyontágyak (hasznaik) felhasználása folytán pro viribus felelősséggé alakul, de az örökösök helytállási kötelezettségének végső mértéke (összegszerűsége) a korlátozott felelősség szabályainak alkalmazásával emelkedni nem fog.
Ha a hitelező nem jelenti be a követelését, ám a kezes örököse előtt ismert az örökhagyó által vállalt kezesség (tehát tud a hagyatéki hitelezői igényről), úgy az örökös semmiképpen nem hagyhatja figyelmen kívül a kielégítési sorrend szabályait. Ellenkező esetben felelős a ki nem egyenlített hagyatéki tartozásokért, méghozzá teljes vagyonával [Ptk. 680. § (3) bek.]. Jogvita esetén egy peres eljárásban mindenesetre az összes lényeges körülményre kiterjedő, egyedi vizsgálódást igényel, hogy volt-e az örökösnek a kezességvállalásról tudomása vagy sem. Ilyen jogi helyzetben a bizonyítási kötelezettség értékelése, illetve teljesítése sem egyszerű jogalkalmazói feladat.
Más a helyzet, ha az örökösök feltételezik, hogy az örökhagyóval szemben követelés állhat fenn (a dolgozat témájára koncentrálva: feltételezhetik, hogy az örökhagyó idegen tartozásért kezességet vállalt), de ennek részleteiről tudomásuk nincs, nem zárható ki a Ptk. 681. § rendelkezéseinek alkalmazása. Ha ugyanis alappal feltehető, hogy ismeretlen hagyatéki tartozások vannak, az örökös kérheti, hogy a közjegyző hívja fel a hitelezőket követelésük bejelentésére. Az a hitelező, aki (amely) a felhívásban foglalt határidőn belül a követelését nem jelentette be, jelentkezéséig nem kifogásolhatja a hagyatéki tartozásoknak az ő követelése figyelmen kívül hagyásával való kielégítését. Nem kifogásolhatja tehát a sorrend megtartását, de nem emelhet szót az adott hitelezői csoporton belüli arányok meg nem tartása miatt sem. Ha pedig az örökösök a hagyatéki osztályt már megejtették, a hitelező csak arányos kielégítést kereshet [a Ptk. 683. § (1) bek. által előírt, a hitelező számára kedvező egyetemlegességi szabály már nem áll fenn].
Az imént említett két jogi helyzet között éles a jogkövetkezménybeli különbség: az első esetben az örökös bizonyított tudomása az örökhagyó tartozásáról a korlátozott helytállási kötelezettséget áttörő teljes kötelmi felelősséget is eredményezhet, míg a második esetben az ismeretlen hagyatéki hitelezők irányában teljesített hirdetményi felhívás következtében az örökös mentesülése is megállapítható (ha pl. a sorrend megtartása nélküli kielégítés kimeríti a teljes hagyatékot).7
Arra a kérdésre tehát, hogy átszáll-e a kezesi felelősség a kezes örökösére illetőleg örököseire, a választ igenlően adjuk meg. A kezesség vállalása nem tekinhető szigorúan személyhez kötött - csak a kezes által személyesen teljesíthető - kötelezettségnek. A kezes halálával ezért a kezesi helytállási kötelezettség nem szűnik meg, hanem az öröklés szabályai szerint az örökös(ök)re átszáll.
Az örököst terhelő helytállási kötelezettség mértéke az öröklési jogi szabályok szerint - a hagyatéki tartozásokért való felelősség alapján - korlátozott, elsősorban cum viribus, másodsorban pro viribus. Mivel a kezes örökösére más szabály nem alkalmazandó (nem alkalmazható), a cum viribus helytállási kötelezettség teljes egészében irányadó a kezes halála esetén utána öröklésre jogosult, az örökhagyó tartozásaiért felelős személyek jogi helyzetére is.
A hitelező a kezes örökösével szemben a polgári jog szabályai szerint, az elévülési időn belül léphet fel, mégis azzal, hogy az örökhagyó halála miatti igényérvényesítési akadály, mint nyugvást előidéző ok, figyelembe jöhet. ■
JEGYZETEK
1 A megoldással kapcsolatos elvi aggályainkat egy korábbi tanulmányunkban részletesen kifejtettük. Lásd. A "keretbiztosítéki" készfizető kezességről (Közjegyzők Közlönye 2009/1.)
2 Az öröklési jog egyértelmű abban a kérdésben, hogy nincs különbség a hagyatéki tartozások átszállása terén a már lejárt vagy még le nem járt örökhagyói kötelezettségek között: az örökösök ezért is, azért is felelnek.
3 A Polgári Törvénykönyv Magyarázata (CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. Budapest, 2007.) 1152. old.
4 Arról nem beszélünk, hogy a korlátozott felelősség két esete egymás mellett is megáll: a meglévő vagyonnal cum viribus, a hiányzóért pro viribus a helytállási kötelezettség módja és mértéke.
5 Más, nem ide tartozó kérdés, hogy a PK 192. sz. állásfoglalásban rögzített helyes bírói gyakorlat szerint az örökös kifejezett nyilatkozattal ahhoz is hozzájárulhat, hogy a marasztalás ne korlátozódjék csupán a hagyatéki vagyontárgyakra.
6 Megjegyzést érdemel, hogy az elévülés nyugvása és megszakadása csak az elévülési időn belül értelmezhető. Ez azt jelenti, hogy a határidő elteltét követően a Ptk. 326. § (2) bekezdésében foglalt egyéves határidő alatt a jogosult igényérvényesítési lehetőséggel bír, ám az elévülés ezen időtartam alatt már nem szakítható meg és nézetünk szerint újabb nyugvás sem következhet be.
7 Bár erre vonatkozó gyakorlatról nincs tudomásunk, nem tartjuk kizártnak, hogy a hirdetményi út alkalmazásával eljáró rosszhiszemű (tehát a hagyatéki hitelezői igényről tudó, ám azt elhallgató) örökössel szemben a hitelező az elévülési időn belül felléphessen és igényét érvényesítse. Az örökös ilyen magatartása ugyanis amellett, hogy joggal való visszaélésnek is minősülhet, feltétlenül sértené a jóhiszeműség és tisztesség alapelvi követelményét is.
Visszaugrás
